Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Teqball – Győrben kiderül, hogy kik képviselhetik a magyar színeket a világbajnokságon

Győr ad otthont a MOL Országos Teqball Bajnokság III. és egyben utolsó fordulójának. A június 15-16. között zajló, többszörös világ- és Európa-bajnokokat felvonultató tornára érkező szurkolók a Városi Egyetemi Csarnokban izgulhatják végig a mérkőzéseket. Az ob-sorozat egyben válogató verseny is a világbajnokságra, így a Rába-partján az is eldől, hogy kik képviselhetik a magyar színeket az idei vb-n.

A Magyar Teqball Szövetség információi szerint a hazai elit mellett az amatőröket is várják két kategóriában, azaz egyéniben és párosban. A megreformált junior kategóriában minden szárnyát bontogató fiatalra is számítanak, akik szívesen kipróbálnák magukat versenyhelyzetben.

Szombaton a profi kategóriák versenyeit rendezik meg. A döntőket vasárnap tartják, a zárónapon a finálék előtt amatőr és junior versenyek lesznek.

Bővebb információk a teqballhungary.hu oldalon és a szövetség hivatalos Facebook oldalán.

0 Tovább

Teqball – Nyolc magyar dobogós helyezés a Madrid World Series-en​​​​​​​

Nyolc magyar érem a teqballosok legrangosabb nemzetközi sorozatának madridi állomásán.

teqball

Bányik Csaba és Katz Balázs aranyérmes lett párosban a Madrid World Series-en úgy, hogy Bányik a vegyespárosban is győzött. Ebben a kategóriában a később a torna legjobbjának megválasztott Bányik Ács Krisztinával állt asztalhoz. Egyéniben a nőknél Izsák Anna ezüstérmes lett, ugyanitt Dezsényi Zsófia harmadik helyen zárt. Férfi egyéniben Csereklye Martin lett második, ezenkívül  még egy ezüstérmet gyűjtöttek be a magyarok a Kota Gabriella, Katz Balázs vegyespárosnak köszönhetően. Péchy Petra pedig Vicsek Nórával (női páros)  felállhatott a dobogó 3. fokára.

teqball

Itthon a sportágban fontos állomás következik a hazai élmezőny számára, hiszen június 15-én és 16-án Győrben lesz a MOL Országos Teqball Bajnokság záró állomása, amely többek között a vb-indulásokról is dönt majd. Előtte azonban lesz még egy World Series verseny Vietnámban.

teqball

0 Tovább

Teqball – Miskolcon folytatódott az ob​​​​​​​

A DVTK Arénában egyben vb-selejtezőt is rendeztek

Színvonalas és izgalmas összecsapásokkal folytatódott a MOL Országos Teqball Bajnokság. Miskolcon rendezték meg a 2. fordulót, amely egyben vb-selejtező is volt.

A férfiaknál Cséri Soma, a nőknél pedig Izsák Anna győzött egyéniben. Az Infinity Teqballos Cséri Blázsovics Ádámot (REAC Teqball) és Dombai Gergőt (Rába ETO) előzte meg a dobogón. A női mezőnyben Izsák Anna (Puskás Akadémia), Janicsek Zsanett és Dezsényi Zsófia volt az első három sorrendje. Utóbbi két játékos a Rába ETO teqballosa.

A Magyar Teqball Szövetség információi szerint a férfi párost Bakó Ádám és Odnoga Mátyás (STEQERZ) nyerte meg, a Levik Boldizsár, Tóth Benjámin Patrik duó (Rába ETO) és a  Bányik Csaba, Katz Balázs kettős (Rába ETO) előtt.

A női párosoknál Kota Gabriella és Ács Krisztina (Rába ETO)győzött. A további sorrend: 2. Péchy Petra, Vicsek Nóra (Reac Teqball), 3. Árvay Hanna, Horváth Luca (Phoenix Teqball Academy SE).

Kota Gabriella vegyespárosban is a dobogó legmagasabb fokára tudott állni, miután Katz Balázzsal elsők lettek, itt a Bányik, Ács egység lett ezüstérmes, a Péchy, Blázsovics páros pedig a bronzérmes.

Az ob és a vb-selejtező következő állomása Győrben lesz június 15-én és 16-án.

0 Tovább

Teqball – Miskolcon folytatódik a vb-kvalifikáció​​​​​​​

A sikeres budapesti nyitány után Miskolcon folytatódik a MOL Országos Teqball Bajnokság II. fordulója. Május 18-án és 19-én többszörös világ- és Európa-bajnokokat láthat a közönség a DVTK Multifunkciós Sportcsarnokában.

„Egy igazán impozáns sportlétesítményben izgulhatják végig a minden bizonnyal fergeteges mérkőzéseket, melyek tétje nem kevesebb, mint a 2024-es Teqball Világbajnokságra való kvalifikáció” – áll a Magyar Teqball Szövetség közleményében.

A hazai elit mellett ugyanúgy az amatőröket is várják 2 kategóriában, azaz egyéniben és párosban. A megreformált junior kategóriában minden szárnyát bontogató fiatalnak lehetősége lesz versenyhelyzetben is kipróbálni a magyar fejlesztésű sportágat.

Mindezek mellett az aktív, sportot szerető iskolák részvételére is számítanak. A leglelkesebb sulik – a tavalyihoz hasonlóan – ismét teqball asztalt nyerhetnek.

 

A program: ( A szervezők fenntartják a lebonyolítás változásának jogát.)

Május 18. (szombat): Profi kategóriák egészen addig amíg meg nem születnek a döntősök, a finálék vasárnap lesznek

Május 19. (vasárnap): Amatőr és junior verseny, plusz profi döntők.

Vasárnapi program:

- 15.25 Ünnepélyes megnyitó

- 15.35 Döntők (sorrend később...)

Bővebb információk a teqballhungary.hu oldalon és a szövetség hivatalos Facebook oldalán.

0 Tovább

Kezdetét vette a teqball országos bajnokság​​​​​​​

Az elit számára a tét a vb-indulás

Megkezdődött a MOL Országos Teqball Bajnokság. Az 1. fordulónak a fővárosban a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem adott otthont.

A Ludovika Arénában asztalhoz állók az országos bajnoki cím mellett a világbajnoki részvételért is harcoltak – adta hírül a Magyar Teqball Szövetség.

Egyéniben Izsák Anna és Blázsovics Ádám, női párosban Kota Gabriella és Ács Krisztina győzött, a férfi duók versenyét pedig Bányik Csaba és Katz Balázs nyerte meg. Vegyespárosban Kota Gabriella és Katz Balázs szerezte meg az első helyet Budapesten.

A szervezők amatőröknek és az utánpótlás kategóriában indulóknak is rendeztek versenyt. A teqball egy magyar fejlesztésű sportág. Egyre több országban játsszák, és itthon is nagy népszerűségnek örvend.

Eredmények:

Férfi egyéni

1. Blázsovics Ádám (REAC Sportiskola SE)

2. Cséri Soma (Infinity Teqball)

3. Dombai Gergő (Rába ETO)

Női egyéni

1. Izsák Anna (Puskás Akadémia)

2. Janicsek Zsanett (Rába ETO)

3. Dezsényi Zsófia (Rába ETO)

Női páros

1. Kota Gabriella & Ács Krisztina (Rába ETO)

2. Péchy Petra & Vicsek Nóra (REAC Sportiskola SE)

Férfi páros

1. Bányik Csaba & Katz Balázs (Rába ETO)

2. Levik Boldizsár & Tóth Benjámin Patrik (Rába ETO)

3. Csereklye Martin (Rába ETO) & Cséri Soma (Infinity Teqball)

Vegyespáros

1. Kota Gabriella & Katz Balázs (Rába ETO)

2. Péchy Petra & Blázsovics Ádám (REAC Sportiskola SE)

3. Dezsényi Zsófia & Bányik Csaba (Rába ETO)

0 Tovább

Teqball – A hétvégén indul a vb-kvalifikáció és az ob​​​​​​​

A hétvégén megkezdődik a MOL Országos Teqball Bajnokság. Az 1. fordulónak a fővárosban a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem ad otthont szombaton és vasárnap.

A Ludovika Arénában asztalhoz állók az országos bajnoki cím mellett a világbajnoki részvételért is harcolnak – adta hírül a Magyar Teqball Szövetség.

A mezőnyben többszörös világbajnokok, Európa-bajnokok, világbajnoki helyezettek lesznek. A közönség láthatja Blázsovics Ádámot (4-szeres vb-aranyérmes), Bányik Csabát (3-szoros világbajnok, emellett Európa-bajnok) és Janicsek Zsanettet (2-szeres világbajnok és kontinensbajnok).

 

Indul az ob-n Katz Balázs (világbajnok és 2-szeres Európa-bajnok), Bakó Ádám (vb-aranyérmes), Vicsek Nóra és Péchy Petra (a 2023-as vb ezüstérmesei) és Ács Krisztina (a 2023-as vb vegyes ezüstérmese).

A Ludovikában a profik mellett az amatőröket is várják 2 kategóriában, azaz egyéniben és párosban.

A Magyar Teqball Szövetség megreformálta a junior kategóriát, ahol szintén 2 kategóriában indulhat minden szárnyát bontogató fiatal, aki szívesen kipróbálná magát versenyhelyzetben az egyik legdinamikusabban fejlődő sportágban.

Mindezek mellett az aktív, sportot szerető iskolák részvételére is számítanak. A leglelkesebb sulik – a tavalyhoz hasonlóan – ismét nyerhetnek teqball asztalt.

A program:

Ápr 20. (szombat): Profi kategóriák egészen addig amíg meg nem születnek a döntősök, a finálék vasárnap lesznek

Április. 21 (vasárnap): Amatőr és junior verseny, plusz profi döntők.

Az ob-állomás egyben kitűnő lehetőség arra, hogy bárki kipróbálja a magyar fejlesztésű sportágat.

Bővebb információk a teqballhungary.hu oldalon.

0 Tovább

Teqball – Magyar érmek a Belga Nemzetközi Teqball Openen​​​​​​​

Női párosban, vegyespárosban és férfi duóban is magyar sikerrel ért véget a Belga Nemzetközi Teqball Open. A nőknél – duóban – Péchy Petra és Vicsek Nóra (REAC Sportiskola SE) sikerével ért véget a viadal, itt a 2. helyen is magyarok zártak, miután Kota Gabriella és Ács Krisztina (Rába ETO)  lett az ezüstérmes. Vegyespárosban Bányik Csaba és Ács Krisztina (Rába ETO) nyert, megelőzve a Kota Gabriella, Katz Balázs (Rába ETO) párost.

A férfiaknál a duót Blázsovics Ádám (REAC Sportiskola SE) és Györgydeák Apor (Góbék Teqball Team) nyerte meg, Bányik Csaba és Katz Balázs előtt. Női egyéniben a Puskás Akadémia játékosa, Izsák Anna ezüstérmes lett. A Belga Nemzetközi Teqball Openen a Blázsovics Ádám, Péchy Petra kettős is dobogóra állt, mivel ők vegyespárosban harmadikok lettek.

A sportágban hamarosan megkezdődik a MOL Országos Teqball Bajnokság. Az 1. fordulónak a fővárosban a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem ad otthont április 20-án és 21-én. A Ludovika Arénában asztalhoz állók az országos bajnoki cím mellett a világbajnoki részvételért is harcolnak majd.

0 Tovább

Teqball – Világbajnoki kvalifikáció az ob-n

Hamarosan megkezdődik a MOL Országos Teqball Bajnokság. Az 1. fordulónak a fővárosban a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem ad otthont április 20-án és 21-én.

A Ludovika Arénában asztalhoz állók az országos bajnoki cím mellett a világbajnoki részvételért is harcolnak – adta hírül a Magyar Teqball Szövetség.

A mezőnyben többszörös világbajnokok, Európa-bajnokok, világbajnoki helyezettek lesznek. A közönség láthatja Blázsovics Ádámot (4-szeres vb-aranyérmes), Bányik Csabát (3-szoros világbajnok, emellett Európa-bajnok) és Janicsek Zsanettet (2-szeres világbajnok és kontinensbajnok).

Indul az ob-n Katz Balázs (világbajnok és 2-szeres Európa-bajnok), Vasas Lea (kétszeres világ- és Európa-bajnok), Bakó Ádám (vb-aranyérmes), Vicsek Nóra és Péchy Petra (a 2023-as vb ezüstérmesei) és Ács Krisztina (a 2023-as vb vegyes ezüstérmese).

A szervezők a profik mellett ugyanúgy az amatőröket is várják 2 kategóriában, azaz egyéniben és párosban.

Megreformálták a junior kategóriát is, ahol szintén 2 kategóriában várnak minden szárnyát bontogató fiatalt, aki szívesen kipróbálná magát versenyhelyzetben.

Mindezek mellett az aktív, sportot szerető iskolák részvételére is számítanak. A leglelkesebb sulik – a tavalyhoz hasonlóan – ismét nyerhetnek teqball asztalt.

A program:

Ápr 20. (szombat): Profi kategóriák egészen addig amíg meg nem születnek a döntősök, a finálék vasárnap lesznek

Április. 21 (vasárnap): Amatőr és junior verseny, plusz profi döntők.

Az ob-állomás egyben kitűnő lehetőség arra, hogy bárki kipróbálja a magyar fejlesztésű sportágat.

Bővebb információk a teqballhungary.hu oldalon.

0 Tovább

Teqball – Blázsovics három dobogós helye a párizsi Grand Prix-n

Blázsovics Ádám egy aranyat és két ezüstöt szerzett Párizsban. A négyszeres magyar világbajnok teqballos párosban győzött Györgydeák Aporral. A duónak ez volt az első éles versenye. A sportág két meghatározó egyéniségéről van szó. Blázsovics a hazai teqball népszerűsítéséért tett sokat eredményeivel és munkásságával, Györgydeák pedig az Erdélyben (is) nagy népszerűségnek örvendő Székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team emblematikus játékosa.

A francia fővárosban megrendezett Grand Prix-n Blázsovics egyéniben pont páros társával döntőzött, azt a finálét végül Györgydeák Apor nyerte 2-0-ra, míg vegyespárosban a négyszeres vb-aranyérmes portugál Stephanie Britóval szintén az ezüstig jutott.

„Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy hogy megy a játék párosban. Ez egy új helyzet, amihez igyekszünk alkalmazkodni, Apor is többször jön majd Budapestre a jövőben, és én is sokat készülök majd Székelyudvarhelyen. Egyéniben sikerült visszavágnom Hugo Rabeux-nak, akitől a világbajnokságon kikaptam, most ugyancsak a negyeddöntőben találkoztunk, és én jutottam tovább” – mondta Blázsovics Ádám.

0 Tovább

Díjazott a Magyar Teqball Szövetség​​​​​​​

Megtartotta hagyományos díjátadó gáláját a Magyar Teqball Szövetség (MATESZ)! A Magyar Sport Házában a tavalyi év legjobbjai átvehették elismeréseiket. Az eseményen részt vett – a játékosokon kívül – dr. Janó Márk, a MATESZ elnöke, Pantl Péter, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója, Kopjáry István, a 383 The Kopjary Water tulajdonosa.

Tóth Tamás, a szövetség főtitkára hangsúlyozta, a MATESZ minden évben díjazza a legjobbakat. „Idén a játékosok mellett természetesen köszönetet mondunk a támogatóknak, a MOL-csoportnak, a 383 The Kopjary Waternek, a BioTechUSA-nak, valamint a JAKO Sport Magyarországnak. Díjat kaptak ebben az évben először a játékvezetők is” – tette hozzá a sportvezető.

A magyar fejlesztésű, és egyben hungarikumnak számító sportágban a 2023-as eredmények alapján Katz Balázs (Taksonyi Teqball SE) lett az év játékosa, míg a nőknél Janicsek Zsanett (Taksonyi Teqball SE)  érdemelte ki a kitüntető címet.


Díjazottak:

A 2023-as teqball-világbajnokságon részt vett válogatott

Játékosok: Ács Krisztina, Janicsek Zsanett, Péchy Petra, Vicsek Nóra, Bányik Csaba, Katz Balázs, Blázsovics Ádám                         

Stáb: Bajor Gábor (szövetségi csapatvezető) és Blázsovics-Petri Zsófia (sajtófőnök)

 

A 2023-as Európa Játékokon, és egyben Európa-bajnokságon részt vett válogatott

Játékosok: Vasas Lea, Janicsek Zsanett, Bányik Csaba, Katz Balázs

Stáb: Bajor Gábor (szövetségi kapitány) és Szatmári Patrik (fizioterapeuta)

 

2023-as MOL Országos Teqball Bajnokság legjobbjai

Junior egyéni

1. Varga Dániel Botond (Taksonyi Teqball SE)

2. Hercegfi Máté (Infinity Teqball)

3. Kontra Dávid (Puskás Akadémia)

Női egyéni

1. Janicsek Zsanett (Taksonyi Teqball SE)

2. Izsák Anna (Puskás Akadémia)

3. Ács Krisztina (Taksonyi Teqball SE)

Női páros

1. Péchy Petra, Vicsek Nóra (Halmozó-STEQERZ Teqball SE)

2. Vasas Lea (Agroméra Teqball SE), Janicsek Zsanett (Taksonyi Teqball SE)

Vegyespáros

1. Ács Krisztina és Bányik Csaba (Taksonyi Teqball SE)

2. Péchy Petra (Halmozó-Steqerz Teqball SE), Blázsovics Ádám (Taksonyi Teqball SE)

3. Vicsek Nóra és Odnoga Mátyás (Halmozó-STEQERZ Teqball SE)

Férfi egyéni

1. Blázsovics Ádám (Taksonyi Teqball SE)

2. Csereklye Martin (Taksonyi Teqball SE)

3. Katz Balázs (Taksonyi Teqball SE)

Férfi páros

1. Bányi Csaba és Katz Balázs (Taksonyi Teqball SE)

2. Bakó Ádám és Odnoga Mátyás (Halmozó-STEQERZ Teqball SE)

3. Velkey Balázs és Cséri Soma (Sárréti Teqball SE)

Játékvezetői díjak

Kiváló Játékvezető - Kovács Fanni

Kiváló Játékvezető - Özvegy Tamás

Kiváló Játékvezető - Borbély Péter

Év Játékvezetője - Baghy Csaba

A 2023-as Országos Amatőr Teqball Kupa Sorozat legjobbjai

Férfi egyéni

1. Toronyi Ádám (Infinity Teqball)

2. Szántó Gergő (Infinity Teqball)

3. Gendúr Milán (Taksonyi Teqball SE)

Férfi páros        

1. Major László és Balogh Balázs (Bodker Teq)

2. Szántó Gergő és Toronyi Ádám (Infinity Teqball)

3. Balla József és Orosz Viktor (Infinity Teqball)

Az U19 Euro Teqball Youth Cup-on és az U19-es Európai Nemzetközi Tornán részt vett magyarok

Játékosok: Dezsényi Zsófia, Elek Zsófia, Tóth Benjámin Patrik, Levik Boldizsár, Vajthó Jenő, Hercegfi Máté, Csábi Milán. Edző: Csereklye Martin

Fotók: Freschli József

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum