Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szarvason zárul a Karate Liga

A hétvégén szombaton és vasárnap Szarvason fejeződik be a magyar karatésok egyedülálló kezdeményezése, a Hayashi Magyar WKF Karate Liga, amely a vírushelyzet korlátozásai közepette hozott megoldást a versenyzésre. A résztvevő egyesületek által indított sorozatot azonnal biztosította támogatásáról a Magyar Karate Szakszövetség, az egyik legnagyobb sportági márkát, a Hayashit fogalmazó Székely Budosport Kft, valamint a versenyszőnyegeket is biztosító Tatamisport Kft. A három lezajlott forduló tükrében a megvalósult összefogás egyértelműen sikerként könyvelhető el: 33 egyesület több mint 300 versenyzője találkozott havi rendszerességgel, kis csoportokra felosztva a kétnapos rangadókon.

A beérkezett nevezések szerint a magyar karate színe-java képviselteti magát az utolsó fordulón Szarvason.

Az indulók között van küzdelemben az olimpiai részvételért versengő Eb-ezüstérmes Hárspataki Gábor, a Premier League Grand Winner Szegedi Döme, a korábban U21-ben Eb-bronzérmes Molnár Dániel, György Dániel és Kiss András, valamint a 2017-ben kadet korosztályban Eb-3. helyezett Kapdebo Botond. A hölgyeknél az Eb-bronzérmes Bartha Nikola, valamint a korábbi kadet világ- és Európa-bajnok Boussebaa Aicha is erősíti a mezőnyt. Ott lesz Szarvason a tavalyi budapesti kadet, junior és U21-es Eb két dobogósa is, az aranyérmes Jakubovics Dalma és a bronzérmes Dvorák Ádám, valamint az egy évvel korábban junior Európa-bajnoki címet nyert Ilankovic Aleksandra. Formagyakorlatban tatamira lép a párizsi olimpiai kvalifikációs tornára magyar színekben delegált Nagy Botond és Sterck Laura.

A szarvasi esemény duplán izgalmas: amellett, hogy díjazzák a záró ligaforduló legjobbjait, az összesített rangsor is most dől el, így kihirdetésre kerül a liga nagydíjának győztese. A legjobbak a névadó szponzor Hayashi Premium karate ruháját vehetik majd át, a második helyezettek lábvédő szettet, a harmadikak pedig kézvédőt kapnak.

A verseny az érvényben lévő rendelkezéseknek megfelelően zártkapus lesz, és az előírt egészségügyi óvintézkedések betartása mellett zajlik majd.

0 Tovább

Paralimpiai sportközpont létesül Csepelen

Paralimpiai sportközpont létesül a Csepel SC megújuló Béke téri sportkomplexumában – jelentette be Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke hétfőn a Magyar Parasport Napján. A hírt a Magyar Távirati Iroda (MTI) közölte.

A sportvezető az elhatározást megörökítő márványtáblát leplezett le a Csepel SC csarnokában, a Bajnokok termében Németh Szilárddal, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) alapítójával együtt.

Szabó László az ünnepség keretein belül megköszönte a kormánynak, hogy egy kormányrendelettel 43 százalékkal megemelte a parasportolók paralimpiai jutalmát.

„Soha ilyen mértékű anyagi elismerésben nem részesültek még a magyar parasportolók, amit ezúton is köszönünk” – hangsúlyozta az MPB elnöke, aki kifejtette, hogy a döntés értelmében 25 millió forintot kap a paralimpián aranyérmes sportoló, de az első nyolcban végzettek is megemelt anyagi elismerésben részesülnek. Mindez vonatkozik a szervátültetettek világjátékán, a siketlimpián és a speciális olimpia világjátékokon résztvevő sportolókra is.

„Fogyatékkal élőnek lenni nem azt jelenti, vesztesnek lenni” – Németh Szilárd szerint ez a gondolat vezérelte őket abban, amikor arról döntöttek, hogy a Csepel SC sportlétesítményeiben mindenképpen helyet kell adniuk a magyar parasportnak is.

Hozzátette: kormány a napokban szimbolikus döntést hozott azzal, hogy a parasportolók jutalmát soha nem látott mértékben megemelte.

A KIMBA alapítója szerint a sport nemzeti ügyként, stratégiai ágazatként kezelésének konkrét megvalósítását jelentik a mostanihoz hasonló döntések. Németh Szilárd leszögezte, Csepelen bebizonyítják, hogy ha a fogyatékkal élő sportemberek esélyt kapnak, vannak megfelelő létesítmények és edzők is, akkor pezsgő sportélet alakulhat ki, és az mindenki számára csak jó lehet. Ezáltal a fogyatékossággal élő emberek is kiteljesedhetek és lehetőségük lesz arra, hogy teljes életet éljenek.

Németh Szilárd novemberben bejelentette, hogy csepeli tulajdonban alakulhat újjá az ország egyik legeredményesebb klubja, a Csepel Sport Club, miután a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány visszavásárolta a Csepel SC Alapítványt az Indotek Grouptól.

Szabó László az MTI-nek elmondta, hogy az új csarnok a parasport teljes spektrumát kiszolgálja majd, de multifunkcionális lesz, és nemcsak a parasportolók használhatják. A tervek szerint még az idén sor kerülhet az alapkő letételére.

A rendezvény végén Szabó László és Németh Szilárd a csörgőlabda válogatott szövetségi kapitánya és egyik játékosa jelenlétében leleplezte a márványtáblát.

Forrás: MTI
Fotó: Feledi László

0 Tovább

Megrendezték a Hungarian Teqball Series utolsó előtti fordulóját

Bányik Csaba és Blázsovics Ádám sikerével ért véget a Hungarian Teqball Series idei utolsó előtti fordulója. A sorozat hivatott arról dönteni, hogy a következő világbajnokságon kik képviselhetik a magyar színeket.

A Phoenix Teqball Akadémia duója a párosversenyt nyerte meg Rácalmáson. A Bányik-Blázsovics kettős mögött Bakó Ádám és Fördős Soma (Bp. Teqball) végzett másodikként, megelőzve a Velkey Balázs, Murvai Kristóf (Phoenix Teqball) párost.

Egyéniben Csereklye Martin (Infinity) győzött, Blázsovics Ádám lett a második, míg Bányik Csaba a harmadik. 

A vegyespáros kategória dobogósai: 1. Bányik Csaba, Janicsek Zsanett (Phoenix Teqball), 2. Bakó Ádám, Vasas Lea (Bp. Teqball), 3. Blázsovics Ádám, Kota Gabriella (Phoenix Teqball).

Az egyes kategóriák összetett éllovasai a 3. forduló után:

Egyéni – Blázsovics Ádám

Páros – Blázsovics Ádám, Bányik Csaba

Vegyespáros - Bányik Csaba, Janicsek Zsanett és Bakó Ádám, Vasas Lea (holtversenyben)

0 Tovább

Rali Eb - A Herczig-Ferencz duó Skodára vált!

Új autóval és új csapattal vág neki az új szezonnak a Herczig Norbert, Ferencz Ramón ralipáros.

 A magyar kettős mostantól a Volkswagenből Skoda Fabia Evo-ba ül át – jelentették be a Herczig-Ferencz duó rendhagyó online Pécsett megtartott sajtótájékoztatóján.

 „Ha úgy tetszik, valamilyen szinten „hazatértem”, hiszen a négy abszolút magyar bajnoki címemből hármat Skodával nyertem” – mondta Herczig Norbert, aki hozzátette: egyben új csapat segíti versenyzésüket a jövőben. A 9 évi profi együttműködés után a SKODA Rally Team Hungaria úgy döntött, hogy magyar szervízhátérrel folytatja tovább a versenyzést.  – tette hozzá Herczig.

 A versenyzőpáros a jövőben a magyar Topp Cars Team autójával indul, és ha már jövő, a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Herczigék teljes szezont autóznak 2021-ben a rali Eb-n.

 „2020-ra is teljes szezont terveztünk, de a járvány alaposan átírta gyakorlatilag mindannyiunk forgatókönyvét. Abban reménykedünk, hogy a tervezett nyolc futam mindegyikén rajthoz állunk” – mondta Ferencz Ramón.

 Herczig Norbert kiemelte, végre olyan tesztelési lehetőségek állnak előttük, amilyenre nagy szüksége van egy nemzetközi mezőnyben rendszeresen rajthoz álló ralipárosnak.

 „Magyarországon egyedülálló tesztprogramot teljesíthetünk. A mi sportágunkban ez kimondhatatlanul fontos faktornak számít. Főleg ’talajváltáskor’ vesszük nagy hasznát, de a teszt ad lehetőséget arra, hogy kipróbáljuk az egyes beállításokat, és minél jobban összecsiszolódjunk az autóval.” – hangsúlyozta a négyszeres abszolút magyar bajnok pilóta.

 A duó egyébként az elmúlt három évben egyaránt pontszerzőként zárt az abszolút értékelésben a rali Európa-bajnokságon. Eredményeikhez hasonló magyar teljesítményre – ha az abszolút összesítést nézzük – Ferjáncz Attila 80-as évekbeli sikerei után nem nagyon volt példa. 

A rali Európa-bajnokság május 6-án rajtol az Azori-szigetek Rally-val és május 8-ig tart. A nyolc futamos kontinensbajnoki sorozat utolsó előtti állomása Magyarországon lesz, hiszen a Rally Hungary október 22-én kezdődik és 24-én zárul.

0 Tovább

Magyar karatés diadalok Ausztriában

Nagy Botond és Tadissi Martial első-, Molnár Dániel második helyet szerzett az Ausztriában megrendezett, előkelő mezőnyt felvonultató karate versenyen. Az UTE három klasszisán kívül további öt, felnőtt és korosztályos válogatott versenyzőnk lépett tatamira a Pro Session Austria elnevezésű viadalon, amely gyakorlatilag egy év után az első komoly nemzetközi megmérettetése volt legjobbjainknak.

A korlátozások és a verseny szigorú biztonsági intézkedései miatt a szokásosnál kisebb létszámú kategóriák alakultak ki, ugyanakkor a tíz nemzet sportolóiból álló mezőnyt kizárólag a résztvevő országok legkitűnőbb, jellemzően a tokiói olimpiai részvételre pályázó karate versenyzői alkották.

Férfi formagyakorlatban Nagy Botond tízfős mezőnyben, biztató formát mutatva diadalmaskodott.

"Az első körben még éreztem a vírushelyzet miatti éves kihagyást, a versenyrutin hiányát, így ott csak másodikként fordultam a következő körre. Azután az elődöntő már sokkal jobban ment, és a döntő sikerült a legjobban" – nyilatkozta a versenyt követően Nagy Botond.

Küzdelemben a 67 kg-ban többszörös vb- és Eb-érmes Tadissi Martial szerzett aranyérmet.

"Hat meccset küzdöttem végig, amire nagy szükségem volt az egyéves kényszerkihagyás után. A legfontosabb, hogy meccsről meccsre egyre jobban éreztem magam a küzdőtéren" – értékelte szereplését Tadissi Martial.

A nehézsúlyú férfiak között Molnár Dániel is remekül szerepelt. Öt nyert küzdelem után csak az aktuális világbajnok és világranglista-vezető német Jonathan Hornéval mérkőzött döntetlenre. A szabályrendszer számításai folytán ez végül az ezüstéremre lett elegendő Molnár Dánielnek, aki így is veretlenül zárta a tornát.

"Jól éreztem magam a tatamin, és úgy érzem, voltak jó megoldásaim. Ettől függetlenül látok hiányosságokat a teljesítményemben, amiken szeretnék javítani a következő megmérettetésig. Maga a verseny remek lehetőség volt a gyakorlásra, jó volt ismét küzdeni a nemzetközi élmezőnyben" – mondta Molnár Dániel.

Karatéban a tervek szerint március közepén rendeznek hosszú szünet után ismét világversenyt. Az isztambuli viadal a sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League széria állomása lesz, ahová a magyar válogatott tagjai is elutaznak.

0 Tovább

Véget ért az összevont verseny Szegeden

Farkas Balázs győzelmével ért véget a Szegeden megrendezett összevont fallabda-verseny. A B-osztályban Rózsa Barnabás szerezte meg az első helyet.

A világranglista 89. helyezett játékosa az A-kategóriában bizonyult a legjobbnak. A Világjátékokat is megjárt klasszis a szegedi döntőben Sebők Benedeket győzte le 3-0-ra. A további sorrend: Takács Benedek és Kamocsai Bendegúz – tudtuk meg Hoffmann Pétertől, aki szintén pályára lépett Szegeden, és egyben szervezői feladatokat is ellátott. Hoffmannt egyébként a későbbi győztes, Farkas Balázs búcsúztatta a legjobb 8 között.

„Mindenkinek nagyon hiányoztak a versenyek. Ez a teljes mezőnyön érzékelhető volt. Helyenként lehetett látni a több hónapos kihagyást, de volt egy-két nemzetközi színvonalú meccs is” – mondta szegedi viadal után a játékos-szervező Hoffmann Péter.

Farkas Balázs meglepődött a verseny színvonalán. „Mindenki küzdött minden egyes pontért. Nem gondoltam volna, hogy ilyen elszánt mezőny jön össze. A verseny hangulata is kimagasló volt, akárcsak a szervezés” – összegzett a TOP 100-as magyar fallabdázó.

A B-osztályban Rózsa Barnabás szerezte meg az első helyet, megelőzve Füzes Alexandert és Jeszenszki Zoltánt. Bővebb infók a versenyről itt találhatók.

0 Tovább

A fiatalokra fókuszál a kick-box világszövetség

Egyre profibban működik a WAKO – vallja Mórádi Zsolt, a kick-box világszövetség elnökségi tagja, a sportolói bizottság elnöke. A magyar sportdiplomata felidézte: a szervezet az ősszel nyújtotta be a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a kick-box teljes jogú ötkarikás tagságára vonatkozó pályázatát, de annak elbírálásáig sem tétlenkedik. A versenyek pandémia okozta leállásának időszakában is aktív maradt a WAKO, amely a különböző online képzések mellett, Mórádi Zsolt hathatós közreműködésével, ifjúsági sportvezetői programot indít útjára – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A pár éve visszavonult tízszeres világbajnok elmondása szerint a WAKO illetékesei folyamatos kapcsolatot tartanak a NOB-bal, tájékoztatják az olimpiai szervezetet valamennyi projektjükről, így a rövidesen induló ifjúsági vezetői programról is. A Game Changers elnevezésű kezdeményezés során kiválasztanak hat-hat fiatal férfit és nőt, akiket egy éven át kick-box sportvezetői képzésben részesítenek. A kurzus a tervek szerint Svájcban, a NOB Lausanne-i székhelyén zárul, ahol az ötkarikás testület vezetői is előadásokat tartanak majd a résztvevőknek.

"A programmal a fiatalokra szeretne nagyobb hangsúlyt fektetni a WAKO. A világszövetségnek nemcsak az a fontos, hogy a versenyzők sportolói pályafutása sikeres legyen, hanem, hogy a sporton túli életükhöz is támogatást nyújtson. A cél, hogy akinek van ilyen ambíciója, annak adjunk lehetőséget egy sportvezetői karrierre. De a WAKO-nak is hasznára válhat ez, ha később olyan belsős emberek kerülnek vezető pozíciókba, akik tisztában vannak a sportággal, és annak működésével" - mesélte Mórádi Zsolt, aki a projekt egyik szervezője, emellett oktatja is majd a fiatalokat.

Az egykori legenda arról is beszámolt, hogy a világszervezet a járványt követő nyitásig rendszeres online edző- és sportoló képző szemináriumokat is szervez, valamint felzárkóztató programot azon országok számára, ahol még csak a kezdeti lépéseket teszi a kick-box.

"Egyre profibban működik a WAKO. Nem vitás, volt hova fejlődni, és még természetesen van is, de az kijelenthető, hogy az a munka, amit az új vezetés alatt az elmúlt nagyjából kétéves időszakban elvégzett, illetve tervez a világszervezet, az a hosszú távú fenntarthatóság vezérelve alapján döntő részben a lehető legmagasabb minőségű, amiből így nem csak a jelenkor, hanem a jövő generációi is profitálni fognak" – büszkélkedett Mórádi Zsolt.

0 Tovább

A harmadik fordulóját is megrendezték a karate ligának

A Hayashi Magyar WKF Karate Liga harmadik állomását Zalaszentgróton rendezték a hétvégén. A hazai karatésok az MKSZ támogatásával a koronavírus járványhelyzetben való versenyzési lehetőség megoldására tavaly ősszel hívták életre a négyfordulós sorozatot. A koronavírus járvány miatt fokozott óvatossággal megrendezett zalai viadal helyenként már parázs versenyhangulatot hozott, a versenyzőkön pedig érezhető volt, hogy egyre jobb formába lendülnek.


Szombaton a hivatalos WKF korosztályok küzdelmeit bonyolították le, míg a vasárnapi napon a 14 éven aluliak versengései zajlottak. A résztvevők között ott volt az olimpiai kvalifikációban érdekelt válogatottak többsége is, akik között igazi presztízscsaták is kialakultak.

A felnőtteknél formagyakorlatban az esélyes Nagy Botond és Sterck Laura diadalmaskodott. Küzdelemben a férfiaknál Szegedi Döme, Hárspataki Gábor és György Dániel nyert, a nőknél pedig a fiatal Baranyi Zsófia és Ilankovic Aleksandra egyaránt győzött súlycsoportjában a felnőtt és az U21-es korosztályban is.

A rendezők ezúttal is mindent elkövettek a résztvevők egészségének megóvása érdekében, így testhőmérséklet mérés és kézfertőtlenítés kísérte a belépést, a védőfelszereléseket mérkőzésenként fertőtlenítették, nézők és hozzátartozók pedig nem léphettek a csarnokba.

Az egyesületi éremtáblán az MTK, míg a ponttáblázaton az UTE végzett az élen.

A Hayashi Magyar WKF Karate Liga utolsó állomására, a 4. fordulóra február 27-28-án kerül sor Szarvason. 

0 Tovább

Magyarország legkiemelkedőbb értékei között a sport is jelen van

A Highlights of Hungary független kezdeményezésként 2013 óta építi Magyarország értékteremtő közösségét. Kurátoraik támogatásával évről-évre olyan történeteket és teljesítményeket gyűjtenek össze, amelyek kiemelkednek a hazai környezetből. Tíz nagykövetük között található a magyar kézilabda-válogatott egyénisége, Háfra Noémi, a Bujtor István-díjas színművész, Törőcsik Franciska vagy a többszörös Fonogram és Petőfi Zenei díjas Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere is. A jelöltek lehetnek üzleti vállalkozások, civil és állami szervezetek, de helyet kaphat a kultúra és a sport is.

A 2020-as, kihívásokkal teli évben is bőven termelt értékeket Magyarország: a kreatív szektor, a közélet, a kultúra, a sport, a környezetvédelem, az innováció fontos szereplőit, sikeres kezdeményezéseit ismét kategóriáktól mentesen mutatja be a közel egy évtizede működő Highlights of Hungary. Idén is tízfős nagyköveti csapat válogatta a jelöltek sorát.

A junior világbajnok Háfra Noémi sporthoz köthető jelöltjei között található Görbicz Anita és Sterbik Árpád kézilabdázók, valamint a magyar innováció, a qatch, de más nagykövetek révén Fucsovics Márton teniszező és Szoboszlai Dominik labdarúgó is helyet kapott a listán.

“A magyar női kézilabda ikonikus alakja Görbicz Anita, aki az elmúlt években nagyon sok sportszerető embernek okozott nagyon boldog perceket. Az idei év meghatározó a profi pályafutásában, hiszen azon kívül, hogy belőtte 1000. BL-gólját, azt tervezi, hogy az idei évben befejezi a játékot. A Highlights idei jelöléssel szeretnénk így a profi pályafutása végén tisztelegni az elért kiváló teljesítménye előtt” – tartja Háfra Noémi.

A kiváló kézilabdázó Sterbik Árpádról úgy véli, hogy azon kevés magyar sportoló közé tartozik, aki más ország csapatában játszva vált világhírűvé, így hozva büszkeséget Magyarországnak. „A férfi kézilabda sportág egyöntetű véleménye alapján a világ egyik, ha nem a legjobb kapusa, a vajdasági Adáról indulva játszott magyar, spanyol és macedón világklasszis csapatban, majd haza érkezett Veszprémbe, hogy itthon fejezze be a sport pályafutását. Nincs még egy olyan férfi kézilabda kapusunk, aki ilyen eredményeket tudhat magáénak.” – véli az FTC-Rail Cargo Hungaria balátlövője.

Háfra Noémi a két kiemelkedő sportember mellett – sportvonalon – a qatch-et is jelölte, amelynek első világbajnokságát 2020-ban Budapesten rendezték meg.

“A qatch egy, a Teq asztalon játszott, kézilabda alapjaira épülő sport, amely tökéletesen kiegészíti az alapsportágat. Magyarországot, mint sportnemzetet, ezentúl nem csak a sportolói által, hanem a saját sportága által is felhelyezte a sport világtérképére. A magyar innováció nem csak fiatalok sokaságát hozza közelebb a kézilabdához, de a profi játékosok számára is új szakmai fejlődési lehetőségeket biztosít. Sikerét az idei évben azzal koronázta meg, hogy a Magyarországon rendezett világbajnokságot a magyar válogatott nyerte meg.”

A jelöltekre 2021. február 4-től a Highlights of Hungary honlapján lehet szavazni.

Forrás:qatch.org

0 Tovább

Megvan minden idők legjobb Világjátékok-sportolója!

Nicol David lett minden idők legjobb Világjátékok-sportolója. A malajziaiak nyolcszoros világbajnoka a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) szavazásán összesen 318 ezer 943 szavazatot kapott. A legjobb 24 között egy magyar sportoló is helyet kapott: a búvárúszó Kanyó Dénes végül a 14. helyen zárt.

A világklasszis az eredményhirdetés után méltatta a fallabdázók aktivitását világszerte. „Óriási megtiszteltetés, hogy a szavazáson én nyerhettem el a Világjátékok legjobb sportolója címet. Külön köszönet, hogy hazámban és világszerte a fallabdás közösségekben ilyen aktívak voltak, és ilyen sok szavazatot kaptam” – mondta Nicol David.

Krajcsák Márk, a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnöke szerint ez az eredmény a sportág renoméját tovább erősíti világszerte és itthon is. „Nicolt személyesen ismerem, örülök a sikerének, de ne feledjük! Ez valahol a közös sikerünk. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál volt olyan szavazás, amikor a fallabda egészen közel állt ahhoz, hogy bekerüljön az ötkarikás programba. Bízom benne, hogy ez a siker bizonyítja: a squash-t az egész világon nagyon sokan szeretik, és sokan játsszák” – fogalmazott Krajcsák Márk.

 A Squash Világszövetség (WSF) elnöke, Zena Wooldridge is nyilatkozott a fallabdás sikerrel kapcsolatban: „Nicol egy példakép. Számos rekordot megdöntött. Fantasztikus azt érzékelni, hogy a fallabdás társadalom ilyen összetartó és aktív. Erre építkezhetünk.” – mondta a sportvezető.

0 Tovább

A Magyar TáncSport Szövetség felügyeli a breaktáncot, amely olimpiai sportág lett

Az elmúlt időszakban többször is felmerült a kérdés: melyik szövetséghez tartozik az immár olimpiai sportágnak minősülő break. A Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSz) elnökével, Zsámboki Marcellel beszélgettünk…

-Azt már tudjuk, hogy az egyik táncos műfaj bemutatkozhat a Tokiót követő olimpián. Pontosan milyen szövetséghez tartozik ez a szakág? 

Óriási öröm és megtiszteltetés a táncsportnak és a Magyar TáncSport Szakszövetségnek is, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2020. decemberi döntése értelmében a break, mint (tánc)sport ott lesz a 2024-es olimpián. A sporttörvény pontosan körülírja és meghatározza azon törvényi feltételeket, melyek mentén levezethető, hogy a tánc, mint sportág területén belül is csak egy szakszövetség működhet, ez pedig a Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSZ). Bármely olyan egyesület, sportvállalkozás, vagy utánpótlás neveléssel foglalkozó szervezet, melynek alaptevékenysége a táncsport működtetése, valamint versenyrendszerében való részvétel, kérheti felvételét tagszervezeteink közé. Így nyitott az út mindenki számára, hogy a Nemzetközi Táncsport Szövetség (WDFS) alá tartozó táncstílusokban, szakágakban az MTáSZ, mint ernyőszervezet, és mint – többek között – a hazai táncsport versenyrendszerének működtetéséért felelős szakszövetség keretein belül akár kvalifikációt szerezhessen. 

-Többször láttunk nyilatkozni különböző médiumokban a break szövetség képviselőjeként vezetőket…

A Magyar Breaktánc Szövetség szervezeti típusa egyesület! Ezzel szemben Magyar TáncSport Szakszövetség szervezeti típusa nem más, mint országos sportági szakszövetség. Itt van tehát az a különbség, melyre a már említett sporttörvény is nagyon szigorú szabályozást ír elő. A WDSF egyetlen nemzeti szövetséget ismer el országonként, mely a hazai szabályozás szerint is mi vagyunk. Természetesen a Magyar Breaktánc Szövetség is kapcsolódhat, mint tagszervezet a szakmai munkánkhoz, így az ő táncosaik is kvalifikációt szerezhetnek, de kizárólag a mi és a WDSF versenyrendszerén keresztül akár a 2022-es birminghami Világjátékokra, a 2021-es budapesti World Urban Games-re, a 2024-es Párizsi Nyári Olimpiai Játékokra, vagy a 2026-os dakari Ifjúsági Olimpiára.

-Mi a pontos szövetségi háttér jelenleg? 

Az MTáSZ 2019. március 22. napján megtartott rendkívüli közgyűlésén megalapította a szakszövetségen belüli (a versenytánc, akrobatikus rock and roll szakág mellett) harmadik szakágát az Autentikus, Modern- és Divattáncok szakágat, mely jelentős változásokat jelentett a Magyar TáncSport Szakszövetség életében. Következő lépés az új szakág tartalommal, vagyis szakterületekkel történő „megtöltése” volt. Amíg az alapszabályi módosításokat – többek között a járványügyi intézkedések miatt tiltott gyülekezés, vagyis közgyűlés összehívásának tilalma miatt – nem tudjuk átvezetni, addig a szakterületeket a meglévő két szakágunk alá soroltuk be. Az MTáSZ elnöksége 2020. január 1-vel létrehozta a versenytánc szakágon belül a művészi táncok, színpadi táncok, folklór, karibi táncok és smooth táncok szakterületét, továbbá az akrobatikus rock and roll szakágon belül a break szakterületet, az utcai táncok, valamint a disco és akrobatikus-disco szakágakat, egyben megteremtette ezen szakterületekhez történő csatlakozás feltételeit is. A 2020-as évben, bár a versenyrendszerünket csupán 29 %-on tudtuk működtetni, de az új szakterületek versenyszabályzatainak kidolgozása – neves szakemberek segítségével - gőzerővel zajlott, így 2021-ben – nagy örömünkre - már minden WDSF szakterületen tudunk versenyrendszert működtetni, és kvalifikációs versenyeket rendezni.

-Mi a nemzetközi trend? A WDSF-tagszövetségek alá ugyanúgy tartoznak további szakágak?

Magyarországon a sporttörvény által világos és átlátható a szabályozás, mely számunkra megkönnyíti a WDSF felé való kapcsolódásunkat. Az elmúlt három évben a sportdiplomáciai törekvéseinket is erősítve elmondhatjuk, hogy nagyon jó, és szakmailag is előremutató kapcsolatot alakítottunk ki a nemzetközi szövetséggel, így a hazai táncsport szabályozást példaértékűnek is tartja a WDSF. Világosan látjuk, és ezt a sporttért felelős államtitkárság, a Nemzeti Versenysport Szövetség, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság is megerősíti, hogy az MTáSZ az egyetlen partner a WDSF, a NOB, valamint a GAISF (Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége) felé, mely a táncsport valamennyi szabályozott (szak)területét lefedi. Európában az elmúlt években szintén azon törekvések erősödtek fel, hogy a nemzeti táncsport szövetségek szabályozzák és fedjék le a WDSF által működtetett nemzetközi – kvalifikációs – versenyrendszert. Ebben Magyarország az élen jár, de természetesen vannak olyan nemzeti szövetségek, ahol már évtizedekkel ezelőtt megtörtént a nagy (tánc)integráció.

-Elnökké választásakor többen kritizálták a szövetség kiszélesítésének ötletét. Úgy látszik ebben igaza volt. Egyre népszerűbb a tánc, egy szakág ott van az olimpián. Volt-e valamiféle pozitív visszacsatolás a kritikusai részéről? 

Egy sportvezető akkor lehet elégedett, ha a szakszövetség tagszervezetei is elégedettek. Természetesen az út még hosszú addig, hogy mindannyian egy irányba haladjunk, azonban a világos és kellő szakmai megalapozottsággal történő kommunikáció ezen nagyon sokat segíthet. Itt vannak még feladataink, de a kritikusok is egyre inkább belátják, hogy az ernyőszervezetként működő szakszövetség bővítése – törvényi előírás alapján is - elodázhatatlan, nem utolsó sorban a fejlődésünket is szolgálja. Az aggódó tagszervezeteket pedig ezúton is szeretném megnyugtatni, hogy a versenytánc területén létrejött szakszövetség az átlátható szabályozás mentén fogja továbbra is működtetni új szakterületeit. A 35 éves munkánkba bekapcsolódó új tagszervezetek nagy lelkesedéssel és odaadással, kellő alázattal és a többi szakág feltétlen elismerésével közelednek egymáshoz, így az a várt teljes egység remélem hamar kialakul közöttünk.

-Hogy lehet az olimpiára kvalifikálni? 

A WDSF, mint a NOB együttműködő partnere kidolgozta az olimpiai kvalifikáció rendszerét, mely most van véglegesítés alatt. Azt tudjuk, hogy a Világjátékok (2022), a World Urban Games (2021), valamint a kontinens és világbajnokságok rendszere és eredményei, továbbá egy Grand Slam-széria elindítása adja majd a 16 fiú és 16 lány versenyző kijutását az olimpiára. Határozott törekvésünk, hogy a 2019-ben óriási sikerrel megrendezett budapesti World Urban Games, mely idén márciusi döntés alapján remélhetőleg ismét Magyarországon lesz megrendezve, továbbá egy olimpiai kvalifikációs 2022/2023-as Break Európa- vagy Világbajnokság rendezési jogát Magyarországra tudjuk hozni. Ezen törekvésünket a WDSF teljes erővel támogatja, azonban az anyagi erőforrások előteremtése, és az EMMI Sportért Felelős Államtitkárság támogatásának elnyerése még feladataink között szerepel. Őszintén szurkolunk azért, hogy fiatal, tehetséges és nagyon ambiciózus versenyzőink kvótát szerezzenek valamelyik versenyen.

-Milyen lökést tud adni a Dancing with the stars (DWTS) a hazai táncnak? 

Az MTáSZ büszke arra, hogy a korábbi nagy sikerű Szombat esti láz című produkció után a TV2 Dancing with the Stars produkciónak együttműködő partnere lehetett. A közös munka folytatódik, hisz 2021-ben is lesz DWTS, így az MTáSZ kitűnő versenytáncosai továbbra is ott lesznek a sztárok mellett a parkettán, vagy a zsűri tagjai között. Mérhető eredmények azt gondolom, hogy az év második felében lesznek, hisz a pandémia miatt nálunk is – a tavasz folyamán - kényszerű leállás volt az edzések, illetve a versenyek megtartásában. Őszintén hiszem, hogy korosztálytól függetlenül nemcsak a táncsport egyesületek, hanem a tánciskolák, tánctanfolyamokon résztvevők száma is gyarapodni fog, mely szintén egy új lendületet adhat sportágunk népszerűségének.

-Van-e elvárás a következő Világjátékokkal kapcsolatban? Kik lehetnek a magyar indulók? Oda hogy lehet kvalifikálni? 

A 2021-es birminghami Világjátékokat elhalasztották egy évvel, így versenyzőinknek további egy éve van a felkészülésre. Ez a döntés a felkészülés „véghajrájában” mélyen érintette a táncosainkat. A pandémia miatti kényszerű szünet pedig mint minden más sportágban, a nemzetközi versenyrendszert is megállította. Reméljük, hogy jövőre az Andrea Silvestri, Váradi Martina latin versenytáncos páros biztos részvevője lesz a Világjátékoknak. A világranglista 4. helyét elfoglaló páros számára nem lehet kétséges a részvétel, hisz bár csak edzőtermi formájukat láttam, de nagyon biztató az erős produkciójuk az idei Európa- és világbajnokságra. Nagy küzdelem folyik az akrobatikus rock and roll szakágon belül, hisz három páros is küzd az európai kvótáért. A break szakterület pedig a WDSF által újonnan felállított kritérium és kvalifikációs rendszer alapján szerezhet kvótát. Reméljük, hogy mindhárom szakág/szakterület képviselheti az országot az USA-ban megrendezésre kerülő Világjátékokon 2022-ben.

-Pontosan hány irányzat tartozik jelenleg az MTáSz égisze alá? 

A több évtizede működő versenytánc, valamint az akrobatikus rock and roll szakágak mellett az autentikus, modern- és divattánc szakágat szeretnénk megtölteni a már említett művészi táncok, színpadi táncok, folklór, karibi táncok és smooth táncok, valamint az utcai táncok, a disco és akrobatikus-disco szakterülettel. Az MTáSZ elnöksége 2020 végén elfogadta és a következő közgyűlésen a tagszervezetek jóváhagyását is kéri a szakszövetség a „Sokszínű és dinamikus táncsport” című 2021-2025-ös sportágfejlesztési stratégiájához, melyben a break (jelenleg szakterület) már idén önálló szakággá is válhat. Fontos mérföldkő ez a szakszövetség életében, hisz az eddigi Nemzeti Versenysport Szövetség égisze alatt működő szövetség egyik (tánc)sportága már a Magyar Olimpiai Bizottság égisze alá is tartozik.

-Hogyan értékeli a szakszövetség elmúlt két évét, mely működés az ön által vezetett elnökséghez is nagyban köthető?

Az egyik legfontosabb vállalásom az volt, hogy a szakszövetség pénzügyi egyensúlyát helyreállítsuk, ez sikerült. Megfontolt, átgondolt szakmai és pénzügyi, gazdasági lépéseket hoztunk meg, mely meghozta gyümölcsét. A pandémia miatt természetesen mi, és tagszervezeteink is nehéz anyagi helyzetbe kerültünk, azonban a sportért felelős államtitkársághoz kárenyhítési egyedi kérelemmel fordultunk, mely reményeink szerint támogatásra talál. Időben és megfelelő határozottsággal tájékoztattuk szervezeteinket a világjárvány által hozott kormányintézkedésekről, így a korlátozások feloldásával 2020 augusztusában azonnal tudtuk a versenyrendszerünket folytatni. A tagszervezetek türelemmel és megértéssel fogadták az intézkedéseket, azonban páran sajnos nem tudták „átvészelni” a hosszú bezártságot. A harmadik szakág versenyrendszerének és szabályzatainak kialakítására sok-sok órát és hetet fordítottunk, így úgy gondolom, hogy a jelenlegi korlátozások feloldásával ismét sikeresen tudunk versenyezni itthon és a nagyvilágban egyaránt. Az elnökség minden tagja elkötelezetten – személyes és egyéni érdekek nélkül – folytatja munkáját, mely sportvezetőként a jövőre tekintve is csak bizakodásra adhat okot. Másfél éve azt mondtam megválasztásomkor, hogy „az elvállalt feladat kötelez, a munka hatékonyságra sarkall, az összetartás erőt ad, a bizalom meghozza gyümölcsét.” E mondat szerint dolgozunk a magyar táncsportért 2021-ben is.

0 Tovább

Szumó - Szeptemberben jöhet az Európa-kupa

Az Európai Szumó Szövetség elnöksége azt javasolja, hogy az év eleji Érd Kupát szeptemberben rendezzék meg.

Ancsin László szerint ez azért is fontos lenne az Európa-kupa besorolású verseny esetében, mert így a viadal fontos állomás lenne a világbajnokságra való felkészülésben. „Várhatóan szeptember elején lenne a magyarországi Európa-kupa, rá két hétre pedig jöhet majd a kazanyi világbajnokság. Persze azért kell feltételes módban beszélni, mert a vírushelyzet sok dolgot megváltoztathat” – mondta a Magyar Szumó Szakszövetség elnöke, aki az európai szövetség alelnökeként vett részt a szervezet elnökségi ülésén.

A sportvezető hozzátette: várhatóan a hazai bajnokságokat márciusban, áprilisban és a májusban bonyolítják le – ekkor még természetesen nézők nélkül.

Ebben a sportágban az Európa-kupákon szerzett pontokkal lehet kvalifikációt szerezni a Világjátékokra. 

0 Tovább

Komoly innováció az erőemelőknél

Innovatív lépések a Magyar Erőemelő Szövetségnél (MERSZ)! A szervezet elnöksége elfogadta, hogy a papír alapú tagsági könyvet egy mobil applikáció váltja a jövőben.

erőemelés

Több hónapos fejlesztés után jutott el a projekt abba a fázisba, hogy a versenyengedélyeket is ezen a platformon adják ki, ezzel a hazai szövetségeket nézve az elsők között tudnak ilyen innovatív megoldással dolgozni.

„A koronavírus járvány miatt fontos, hogy nem kell a tagsági könyveket beszedni, aláírni és visszaküldeni a több ezer sportolónak. Az online felületen megkérik a klubvezetők a versenyengedélyeket, majd jóváhagyás után megjelenik egy QR-kód, és ezt olvassák be a versenyzők az applikációban. Nagyon nagy sikere van a versenyzők körében” – áll a a MERSZ ismertetőjében.

A Magyar Erőemelő Szövetség az év első elnökségi ülésén megtervezte a szervezet irányításában szükséges további tennivalókat. A napi ügyek mellett hamarosan közgyűlésen döntenek a január elején elhunyt Rónaszéki András utódlásáról.

0 Tovább

A Magyar TáncSport Szakszövetségen keresztül szerezhetnek kvótát a breaktáncosok

Zsámboki Marcell, a Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSZ) elnöke szerint a 2024-es párizsi olimpián bemutatkozó breaktánc művelői az MTáSZ-en keresztül szerezhetnek kvótát a játékokra. Az MTáSZ szeretne a sportágban ötkarikás kvalifikációs Európa- vagy világbajnokságot rendezni.

"A sporttörvény pontosan körülírja és meghatározza azon törvényi feltételeket, amelyek mentén levezethető, hogy a tánc mint sportág területén belül is csak egy szakszövetség működhet, ez pedig a Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSZ). Bármely olyan egyesület, sportvállalkozás, vagy utánpótlás neveléssel foglalkozó szervezet, melynek alaptevékenysége a táncsport működtetése, valamint versenyrendszerében való részvétel, kérheti felvételét tagszervezeteink közé. Így nyitott az út mindenki számára, hogy a Nemzetközi Táncsport Szövetség (WDFS) alá tartozó táncstílusokban, szakágakban az MTáSZ mint ernyőszervezet és mint - többek között - a hazai táncsport versenyrendszerének működtetéséért felelős szakszövetség keretein belül akár kvalifikációt szerezhessen" - nyilatkozott az elnök az MTI-nek.   

 Zsámboki Marcell jelezte, a közelmúltban megalakult Magyar Breaktánc Szövetség szervezeti típusa egyesület.

 "Ezzel szemben a Magyar TáncSport Szakszövetség szervezeti típusa nem más, mint országos sportági szakszövetség. Itt van tehát az a különbség, melyre a már említett sporttörvény is nagyon szigorú szabályozást ír elő. A WDSF egyetlen nemzeti szövetséget ismer el országonként, mely a hazai szabályozás szerint is mi vagyunk. Természetesen a Magyar Breaktánc Szövetség is kapcsolódhat mint tagszervezet a szakmai munkánkhoz, így az ő táncosaik is kvalifikációt szerezhetnek, de kizárólag a mi és a WDSF versenyrendszerén keresztül akár a 2022-es birminghami világjátékokra, a 2021-es budapesti World Urban Games-re, a 2024-es párizsi nyári olimpiai játékokra, vagy a 2026-os dakari ifjúsági olimpiára" - tette hozzá. Kiemelte, az MTáSZ elnöksége 2020. január 1-vel létrehozta a versenytánc szakágon belül a művészi táncok, színpadi táncok, folklór, karibi táncok és smooth táncok szakterületét, továbbá az akrobatikus rock and roll szakágon belül a break szakterületet, az utcai táncok, valamint a disco és akrobatikus-disco szakágakat, egyben megteremtette ezen szakterületekhez történő csatlakozás feltételeit is.

 "Világosan látjuk, és ezt a sporttért felelős államtitkárság, a Nemzeti Versenysport Szövetség, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság is megerősíti, hogy az MTáSZ az egyetlen partner a WDSF, a NOB, valamint a GAISF (Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége) felé, mely a táncsport valamennyi szabályozott (szak)területét lefedi" - jelentette ki Zsámboki Marcell.

 Az olimpiai kvalifikációról elmondta, azt most véglegesítik.

 "Azt tudjuk, hogy a 2022-es világjátékok, a 2021-es World Urban Games, valamint a kontinens és világbajnokságok rendszere és eredményei, továbbá egy Grand Slam-széria elindítása adja majd a 16 fiú és 16 lány versenyző kijutását az olimpiára. Határozott törekvésünk, hogy a 2019-ben óriási sikerrel megrendezett budapesti World Urban Games, mely remélhetőleg ismét Magyarországon lesz, továbbá egy olimpiai kvalifikációs 2022-2023-as break Európa- vagy világbajnokság rendezési jogát Magyarországra tudjuk hozni" - mondta az MTáSZ elnöke.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum