Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Beteg gyerekek megsegítéséért futnak az origósok - FRISSÍTVE

Egy csapat, amely nem ma kezdte! Egy csapat, amelynek fontos a sport! Amely életében kiemelt szerepet játszik a segítségnyújtás! Ez az [origo], amely nekivág a maratonnak.

 

Az október 7-i Spar Budapest Maratonon olyanok is futócipőt húznak a csapatban, akiknek nem elsősorban a futás jut eszükbe, ha sportról hallanak, az ok egyszerű: SEGÍTENI AKARNAK. Az [origo] is tagja az Élménykülönítmény Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági futóközösségének, amely a súlyos beteg gyerekek megsegítésére jött létre Magyarországon. Közös segítségnyújtásra hívjuk a barátainkat, hozzátartozóinkat, munkatársainkat: jelképesen örökbe lehet fogadni az előttünk álló kilométereket.

A Futarest és a Nevenincs Hajrázók csapata arra kér mindenkit – akinek módjában áll –, hogy egyszer egy évben egy kávézás, egy üdítőzés, egy sütizés, egy kiadós vacsora, vagy egy mozi helyett támogassa a futásukat, ezzel a beteg gyerekek táboroztatását.

 A Futarest csapata: Bányai Zsolt, Bányász Árpád, Déri Zsófia, Feldhoffer Tímea, Gebri Ákos, Tókos Lóránt.

A Nevenincs Hajrázók csapata: Bende Zsófia, Diviánszky Marietta, Fábián Tamás, Kirády Attila, Kovács Eszter.

Itt támogathatja a futókat: 

Futarest http://www.elmenykulonitmeny.hu/futarest

Nevenincs Hajrázók http://www.elmenykulonitmeny.hu/nevenincs.hajrazok

KÖSZÖNJÜK!

Idézet az Élménykülönítmény honlapjáról: „A Bátor Tábor egy olyan gép, amibe bedobják a gyereket betegen, fáradtan, és egy sokkal vidámabb, egészségesebb, élményekkel telibb gyerek jön ki” – Peti, 15 éves, daganatos beteg táborozó.

0 Tovább

A Sportos Elmék Társasága is kampányolt a röplabda mellett

Köztudomású, hogy a röplabdázás Magyarországon súlyos anyagi gondokkal küzd. Ráadásul mivel tavaly nem került be a társasági adókból (TAO) részesülő, úgynevezett látványsportágak közé, súlyos versenyhátrányba is került. A sportág katasztrofális helyzetére a női válogatott tagjai Budaörsön úgy próbálták felhívni a figyelmet, hogy Eb-selejtező torna mindhárom napján fekete pólóban jelentek meg a parketten, amelyen ez állt: "A röplabda élt, él ...és élni akar."

A röplabdások mellett álltak ki a Sportos Elmék is. Ez a jelenleg 13 főt számláló közösség a Magyar Sporttudományi Társaság kezdeményezésére jött létre, és céljai között szerepel, hogy a tagok személyén keresztül rávilágítson a sport melletti tanulás fontosságára, és megváltoztassa a sportolókról e tekintetben kialakult negatív képet. A Sportos Elmék valamennyien diplomákkal és nyelvtudással rendelkező, jelenleg is aktív, vagy pályafutásukat nemrég befejezett élsportolók, akik közül négyen Londonban is indultak. A társaságból az olimpián remeklő asztaliteniszező, Zwickl Dániel, Virág Lajos, világbajnoki ezüstérmes birkózó és S. Kovács Ádám, vb-ezüstérmes, Világjátékok győztes karate versenyző látogatott ki Budaörsre, és egyetértésük jeléül ugyanolyan pólót öltött, mint a röpis lányok.

"Sokan közülünk, mint például én is, folyamatosan problémákkal küzdő sportágból jöttünk - nyilatkozta S. Kovács Ádám -, és valamennyien szembesültünk azzal, hogy mennyire fontos és nélkülözhetetlen a megfelelő anyagi háttér. Ezért is csatlakoztunk a röplabdások kezdeményezéséhez. Óriási dolog, hogy a magyar sport a társasági adó révén újabb jelentős forráshoz jutott, ugyanakkor ez aránytalanságokat okoz a sportágak között. Mi úgy gondoljuk, hogy jócskán vannak még olyan sportágak, amelyek a korábbi öt kiválasztotthoz hasonlóan megérdemelnék a TAO-támogatást. Ilyenek például a nemrég Londonban bizonyított sportágak, de említhetem az olimpiai részvételért küzdő karatét is. És ide tartozik szerintünk a röplabda is, mint ízig-vérig látványsport, és mint költségigényes csapatsport."

A vízilabda válogatottal Londonban járt Szivós Márton is kilátogatott az Eb-selejtezőre, és a magyar lányok mérkőzése előtt elmondta:

"Logikus lenne szélesíteni a TAO-sportágak körét. Persze, tudom, hogy ez sok mindenen múlik, de szerintem megéri a sportot támogatni egy társadalomban. A társasági adóból származó segítség óriási lökést adott a vízilabdának, és biztos vagy abban, hogy az ebben részesülő a sportágak hosszútávon sokat tudnak profitálni. A röplabdát is látványsportnak tartom, bárki űzheti, világszinten népszerű, és én, mint a labdajátékok szerelmese, úgy gondolom, hogy megérdemli, hogy bekerüljön a TAO-sportágak közé".

0 Tovább

Teke-vb – A férfiak már a csoportban összecsaphatnak a nagy rivális németekkel

Sorsoltak a tekézők jövő évi csapat-világbajnokságra. A zalaegerszegi világversenyen a nők a D-csoportban Szlovákiával, Bosznia-Hercegovinával és Dániával kerültek össze.

A férfi válogatott összes csoportellenfele még nem ismert, hiszen Ausztrián és Bosznia-Hercegovinán kívül és egy a selejtezőből érkező együttessel is találkozik a nemzeti csapat.

Dávid Veronika, a Magyar Bowling és Teke Szövetség főtitkára a sorsolás után elmondta, hogy a lányoknál kiszámíthatóbbnak tűnik a csoportkör. „A férfiaknál Németország selejtezni fog, így akár az is előfordulhat, hogy a mi csoportunkba kerül a nagy rivális. A nőknél egyértelműnek tűnnek az erőviszonyok” – mondta a sportvezető.

A május 10-én kezdődő világbajnokságon a csoportokból az első két válogatott jut majd tovább.

 

 

A vb csoportjai:

Férfiak

A-csoport: Magyarország, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, (plusz egy selejtezős)

B- csoport: Szlovénia, Horvátország, Szlovákia, Franciaország

C-csoport: Csehország, Macedónia, Lengyelország, (plusz egy selejtezős)

D-csoport: Szerbia, Románia, Olaszország, (plusz egy selejtezős)

 

Selejtezőt játszik: Montenegró, Észtország, Dánia, Németország, Katalónia, Svájc

 

Nők

A-csoport: Szlovénia, Horvátország, Makedónia, (plusz egy selejtezős)

B-csoport: Románia, Szerbia, Észtország, (plusz egy selejtezős)

C-csoport: Ausztria, Csehország, Olaszország, (plusz egy selejtezős)

D-csoport: Magyarország, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina, Dánia

 

Selejtezőt játszik: Montenegró, Németország, Katalónia, Lengyelország, Franciaország

0 Tovább

Tiszeker Ágnes a Kővágó-ügyről: Miért kellett ezzel 2012 nyaráig várni?

Dr. Tiszeker Ágnes volt a Sportos Elmék legutóbbi adásának vendége. A Hatos Csatornán rendszeresen jelentkező műsorban a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője Dr. Elbert Gábor egyetemi adjunktus, Balzsay Károly profi ökölvívó világbajnok, és Virág Lajos (birkózó olimpikon) társaságában összefoglalta Kővágó Zoltán diszkoszvető esetét. Tiszeker Ágnes hangsúlyozta, nem érti, hogy miért vártak ezzel az üggyel egy évet…


Az olimpia előtt jelentették be, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése értelmében doppingvétség miatt, Kővágó Zoltán nem indulhat a londoni játékokon.
A Sportos Elmék egy olyan baráti közösség, amely fiatal élsportolókat, vagy pályafutásukat nem rég befejező élsportolókat tömörít. A tagok valamennyien diplomákkal és nyelvtudással rendelkeznek. Mindannyian a sportpályán kívül is sikeresek és hitelesek. A műsor betekintést enged a kulisszák mögé, anélkül, hogy az öltözői titkokat kifecsegné. Olyan témákról beszélnek őszintén a Sportos Elmék és vendégeik, amelyek máshol aligha kerülnek így szóba, s különösen nem hallható a valóság a szereplők, résztvevők szájából, hitelesen. 
0 Tovább

Táncsport - Hétvégén ranglista!

Vasárnap magyar ranglistaversenyt rendeznek a latintáncosoknál, és a tíztáncosoknál.

Előbbiben a felnőtt és az ifjúsági korosztály, utóbbiban pedig a juniorok érdekeltek. A szeptember 9-i eseményt a Lazúr Kulturális és Táncsport Egyesület a Casa de la Música Kft. és a Savaria Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Magyar Táncsport Szakszövetség közreműködésével bonyolítják le. Felnőtt latinban kifejezetten érdekesnek ígérkezik a verseny, hiszen a Stefano Vidoni, Tóth Orsolya kettős felbomlásával módosulnak az erőviszonyok az élmezőnyben.

A verseny helyszíne: HOSSZÚRÉTI SPORTCENTRUM 1112 Budapest, Kánai út. 2.
Latin-amerikai és Tíztánc Ranglista versenyek 16.00 – tól

0 Tovább

Röplabda - Vereség a lettektől

A magyar férfi röplabda válogatott négy szettben kikapott a lett csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozat Szegeden zajló tornájának csütörtöki első fordulójában.


A magyar válogatott az első játszmában nem tudta felvenni a küzdelmet ellenfelével, és 25:19 arányban elveszítette a szettet. A második játszmára, úgy tűnt, felébredtek a fiúk, hiszen a játékot az első perctől uralva, magabiztosan 25:14-re verték a letteket. Ám következett a harmadik játékrész, ahol Lettország csapata a játék minden elemében jobbnak bizonyult, és az első szetthez hasonlóan 25:19 arányú győzelmet aratott a mieinkkel szemben. A negyedik játszmára sem sikerült összeszednie magát a Kelemen István vezette magyar válogatottnak. Lettország ismét 25:19-re nyert, bezsebelve ezzel első győzelmét az Európa-bajnoki selejtező F-csoportjában.

"Egy rutinosabb csapat megvert minket, ez történt - értékelt Kelemen István szövetségi kapitány. - Sajnos, a hazai röplabda körüli válság is rányomta a bélyegét a mai mérkőzésre, jó pár játékos távolmaradt a válogatottól. Sok a fiatal, rutintalan röplabdás a keretben, emiatt a lélektani fordulópontoknál nem tudtunk eredményesek lenni. Sok olyan hibát követtünk el, amit normális körülmények között nem szabadott volna. Azért a csapat becsületére váljék, hogy óriási küzdelem és akaraterő van bennük annak ellenére, hogy tudják, kevés az esély az Eb-re való kijutásra."

Eredmények:
F csoport, 1. torna (Szeged), 1. forduló:
Lettország-Magyarország 3-1 (19, -18, 19, 19)
A csoport másik mérkőzésén:
Franciaország-Spanyolország 3-1 (18, 14, -17, 26)

A négy csapat a jövő héten Rigában is összecsap, és a két körmérkőzéses torna eredményeinek összesítése alapján első helyen végző válogatott kijut a jövő évi Eb-re, míg a második pótselejtezőt
játszhat.

A további program:
péntek:
Franciaország-Lettország 15:30 ó
Magyarország-Spanyolország 18 ó
szombat:
Spanyolország-Lettország 16 ó
Magyarország-Franciaország 19 ó
0 Tovább

Eb-selejtezők küszöbén

Két-két Európa-bajnoki selejtezőtornán vesz részt a magyar férfi és női röplabda válogatott szeptember első felében. A férfiak csütörtöktől szombatig Szegeden fogadják a franciákat, a spanyolokat és a letteket, majd egy hétre rá Rigában mérkőzik meg ugyanez a négyes. A női együttes ezen a héten Várnában játszik Bulgária, Csehország és Lettország ellen, a jövő héten pedig Budaörsön a magyarok lesznek a házigazdák. A négyes csoportok győztesei kijutnak az Eb-re, a második helyezettek pótselejtezőt játszhatnak.

 

Kelemen István, a férfiak szövetségi kapitánya: „Sokáig az utánpótlásért voltam felelős, és ezek a fiúk is valamikor a tanítványaim voltak. Néhány játékos lemondása miatt a válogatott jóval gyengébb, mint lehetne, ennek ellenére összeállt egy olyan gárda, amely az előkészületi meccsek során megszorongatta a nálunk erősebb román együttest. Az Eb-selejtezőkön a világligás franciák és az euroligás spanyolok ellen sem feltartott kézzel állunk ki, de a reális elvárás a lettek legyőzése lehet, és az, hogy ismét szervezettebb formában működjön itthon a férfi röplabda.”

 

A keret: Kaszap Tamás, Kecskeméti Péter, Tóth András, Nagy József, Kovács Zoltán, Baróti Árpád, Szabó Dávid, Szalay Szabolcs, Gergye Roland, Dávid Csanád, Mózer Zoltán, Csányi Dániel, Pápai Péter, Molnár Dávid.

 

Férfi röplabda Eb-selejtező, Szeged

Szept. 6. (csütörtök), 19 óra: Magyarország-Lettország

Szept. 7. (péntek), 19 óra: Magyarország-Spanyolország

Szept. 8. (szombat), 19 óra: Magyarország-Franciaország

 

Németh Lajos, a nők szövetségi kapitánya: „Jókay Zoltán lemondása után, mint a szakmai kollégium vezetője vállaltam el az Eb-selejtezők idejére a tisztséget augusztus végén. A közös munka rövidsége ellenére nagyon jó hangulatú volt a felkészülés, példás hozzáállású, motivált társaságot ismertem meg a lányokban. Sajnos, a csapatból meghatározó játékosok hiányoznak különböző okok miatt, így csupán a becsületes helytállás lehet a cél. A letteket nem ismerem, de a csehek és a bolgárok magasabban jegyzettek, mint a szlovákok, akik ellen két felkészülési mérkőzésen nem tudtunk nyerni.„

 

A keret: Szakmáry Gréta, Tálas Zsuzsanna, Milovits Júlia, Sándor Renáta, Dékány Bernadett, Takács Zsófia, Pallag Ágnes, Liliom Rita, Miklai Zsanett, Kriegel Éva, Széles Petra, Molcsányi Rita, Szívós Mária, Vacsi Evelin.

 

Női röplabda Eb-selejtező, Budaörs.

Szept. 13. (csütörtök), 19 óra: Magyarország-Lettország

Szept. 14. (péntek), 18 óra: Magyarország-Csehország

Szept. 15. (szombat), 19 óra: Magyarország-Bulgária

 

FÉRFI VÁLOGATOTT AZ ÉHEZŐ GYERMEKEKÉRT

 

Jótékonysági kezdeményezésben vesz részt Szegeden a férfi röplabda válogatott. Az Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Közhasznú Alapítvány júniusban nyitotta meg az országban egyedülálló Kapocs Ételbárt. Itt bekerülési költségen, párszáz forintért árulják az étkeket, a látogatók pedig ezt adományokkal egészíthetik ki. Rovó Richárd, a szervezet alapítója elmondta: a kezdeti hullámvölgy után az emberek megértették, hogy a Kapocs csak akkor tud segíteni a rászoruló gyermekeken, ha a kiírt árakon túl is a zsebükbe nyúlnak.

Így tesznek a röplabdások is: még az Eb-selejtezők kezdete előtt a férfi válogatott megkóstolja a Kapocs főztjét, és ott tartják a négyes tornát megelőző sajtótájékoztatót is. A jelenleg is súlyos anyagi gondokkal küzdő MRSZ ezzel is azt szeretné jelezni, hogy nemcsak kér támogatást, hanem lehetőségeihez mérten ad is. Merthogy…

 

RÖPLABDA ÉS A TAO

 

A közelmúltban napvilágot látott a MOB új sportágfejlesztési koncepciója, amelyben – a Magyar Röplabda Szövetség szerint – a röplabda elfogadhatatlan besorolást kapott.

Az olimpiai sportágakat négy csoportba osztották. Az elsőben az elmúlt olimpiákon sikeres sportágak kaptak helyet, a másodikban pedig az egy-egy esetben jól szerepeltek. A röplabda a harmadik csoportba került, amelyben „azok a sportágak találhatók, akik 2000 óta nem tudtak kvalifikálni versenyzőt, csapatot az olimpiákra, és a világbajnokságokon sem értek el eredményt.” A negyedik csoport az úgynevezett látványsportágaké, amelyek cégek társasági adójából (TAO) részesülhetnek támogatásban tavaly óta.

A MOB honlapján is olvasható tervezet (amelyet a kormány még nem hagyott jóvá):

 

Mivel a harmadik csoportos tagság gyakorlatilag a sportág hazai megszűnését jelentené, az MRSZ eltökélt célja, hogy a röplabda is bekerüljön a TAO-sportágak közé.

Egy, a szövetség által összeállított anyag rámutat arra, hogy a röplabdázás 500 milliós tagságával a második legnépszerűbb sportág a világon. Londonban a terem- és a strandröplabda eseményeit többen látták (2.4 millióan), mint a többi látványsport mérkőzéseit (labdarúgás 2.2 millió, kosárlabda 850 ezer, kézilabda 500 ezer, vízilabda 300 ezer néző).

A röplabda hazai helyzetét vizsgálva kiderült, hogy eredményesség szempontjából nem rosszabb, mint a labdarúgás és kosárlabda. Sportolói létszám tekintetében pedig – 7000 igazolt sportolóval – megelőzi a vízilabdát és a jégkorongot.

A röplabda 2011-es állami támogatása 61 millió forint volt. A TAO-kedvezmények bevezetése óta a jégkorong a röplabda támogatásának 40-szeresét, a vízilabda a 47-szeresét, a kosárlabda az 58 szorosát, a kézilabda a 103-szorosát, míg a labdarúgás a 287-szeresét kapja.

2010-ben az MRSZ élére került új vezetőség a sportág megújítását, fejlődési pályára állítását tűzte zászlajára. A célok között szerepel például egy fedett strandröplabda létesítmény felállítása, a teremröplabda akadémiák bővítése országszerte, sportolói életpályamodell kialakítása, valamint, hogy 2020-ra háromszorosára nőjön az igazolt röplabdások száma.

A komoly versenyhátrány dacára a sportági vezetés úgy döntött: nem követi a klasszikus taoizmus útját, nem hagyja sodortatni magát az árral, hanem cselekszik. Máris több tárgyalást tud maga mögött az illetékesekkel, hogy ez a tagadhatatlanul látványos sportág bekerüljön a látványsportok közé.

Az első eredmény: Szabó Bence, a MOB szakmai igazgatója a napokban, egy interjúban úgy fogalmazott: „a röplabda nem jó helyre került, a többivel együtt a látvány csapatsportágak között lenne a helye...”  

0 Tovább

Hölgyinvázió a Millenárison – olimpikonjaink társaságában több ezren sportoltak

Hölgyek ezrei lepték el vasárnap a budapesti Millenáris Parkot. Nagy sikerrel rendezték meg ugyanis a Coca-Cola Testébresztő Női Mozgásfesztivált. A Magyar Szabadidősport Szövetség hagyományos őszi rendezvényén immár 14. alkalommal sportolhattak a hölgyek. Magyarország egyik legnívósabb szabadidősportos megmozdulásán több londoni olimpikonunk is részt vett. Többek között a vívó olimpiai bajnok Szilágyi Áron, a többszörös olimpiai aranyérmes, Londonban ezüstérmet szerző Kammerer Zoltán (kajak), Marosi Ádám (olimpiai bronzérmes öttusázó), valamint a Simon Béla, Széll Domonkos evezőspáros látogatott ki az eseményre.

Az olimpikonok egyet értettek abban, hogy az ilyen szabadidősportos rendezvényekre nagy szükség van, hiszen mint Kammerer fogalmazott: a versenysporttal kiegészülve ezeknek az akcióknak az az üzenete, hogy minél többen sportoljanak, és előbb-utóbb kevesebben lesznek az orvosi várótermekben. „Nagyon jó érzés ennyi sportoló hölgyet látni. Ahhoz, hogy egészségesebbek legyenek a magyarok, ahhoz elengedhetetlen a nők ilyen szintű rendszeres ’átmozgatása’. Örülök, hogy itt lehettem” – mondta Kammerer Zoltán.

Szilágyi Áront valósággal megrohamozták a Millenáris Parkban. Az újdonsült vívó olimpiai bajnok elmondta, jól viseli a népszerűséget. „Öröm nézni, hogy a meleg ellenére milyen sokan választották a sportolást ma. Sok élménybeszámolóra hívnak, de egyelőre jól állom a sarat. Jó érzés, hogy ilyen sokan kíváncsiak rám” – nyilatkozta Szilágyi.

Salga Péter főszervező szerint a Sportolj párban! jelmondat telitalálat volt. Lányok, asszonyok ezrei mozogtak. „Több mint 80 sportágba, illetve mozgásformába lehetett belekóstolni. A testébresztő rendezvénysorozat részeként a Millenárison az olimpikonok és hétköznapi hősök oszthatták meg sportolással kapcsolatos motiváló gondolataikat a Töltsd meg lélekkel! üzenőfalon. Idén először a hagyományos sportágak mellett az Xbox 360 Kinect mozgásérzékelős sportjátékait is kipróbálhatták az érdeklődők.”

A több száz motiváló üzenet a facebook.com/testebreszto oldalon nézhető meg.

0 Tovább

Tekesport - Kiss a horvátországi Varasd után Zalaegerszegen is WTC-aranyérmes lett!

Magyar győzelemmel ért véget a World Tour Classic (WTC) zalaegerszegi állomása. A rangos pénzdíjas nemzetközi viadalt Kiss Norbert nyerte meg, miután a kiélezett csatát hozó döntőben – hirtelen halál után – győzött a szerb világbajnok, Vilmos Zavarko ellen.

 

Vilmos Zavarko, Dávid Veronika, Kiss Norbert

Kissnek ez a második sikere a sorozatban, hiszen a WTC varasdi állomásán sem talált legyőzőre. A 9000 eurós összdíjazású versenyen két horvát versenyző, Matko Bulka és Mario Musanic végzett a harmadik helyen. A díjakat Dávid Veronika, a nemzetközi szövetség elnökhelyettese, a helyi szervezők részéről pedig Takács László adta át.

 

A negyeddöntőben – Kissen kívül – volt még egy magyar: Hergéth Zoltán 2-0-ra kikapott a későbbi ezüstérmes Zavarkótól.

           

Az idei WTC-sorozat decemberben zárul Ausztriában. December 15-én Ritzing városa látja vendégül az elitmezőnyt.

 

Végeredmény

2. FIQ-World Tour Classic, Zalaegerszeg:

 

1. Kiss Norbert (Magyarország)

2. Vilmos Zavarko (Szerbia)

3. Matko Bulka és Mario Musanic (mindkettő Horvátország)

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum