Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Heidum szerint az ezüst sem volt messze

A női rövidpályás gyorskorcsolya-váltó alapembere szerint nem kellett volna sok a második helyhez, de a csapat így is elégedett. A Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea, Lajtos Szandra összetételű rövidpályás gyorskorcsolya-váltó bronzérmet nyert a Törökországban zajló téli Universiadén, ez a sportág első dobogós helyezése az egyetemisták és főiskolások közös világversenyén.


- Abban biztos voltam, hogy bejutunk a döntőbe, és éreztem azt is, hogy esélyünk van az éremre – nyilatkozta a verseny után a Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálatának Heidum Bernadett. – Kis szerencsével még fényesebb lehetett volna a medál, de ennek a bronznak is nagyon örülünk. A legjobb idővel jutottunk a fináléba, de a dél-koreaiaknak a másik elődöntőben nem kellett mindent beleadniuk a továbbjutáshoz, várható volt, hogy ők rá tudnak tenni egy lapáttal. Mi a kínaiakat és a japánokat is megelőztük az elődöntőben, a végső csatában azonban a kínaiak elénk kerültek, ennek ellenére nem vagyunk csalódottak.

A csütörtökön kezdődött téli Universiade jövő vasárnapig tart a törökországi Erzurumban, ahol a 18 sportoló képviseli Magyarországot a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség szervezésében.

0 Tovább

Jeges esések


Amikor nem úgy sikerül egy ugrás, ahogy azt az edzéseken begyakorolták. És a jég azon kívül, hogy hideg, elég kemény is...

0 Tovább

Amerikában kendóztak

Sok sportág esetében megfigyelhető olyan nemzetközi kapcsolatrendszer építése, amely folyamatos képzést biztosít a magyar versenyzők számára. Így van ezzel a Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub is. Egy Los Angelesben lévő egyesülettel dolgoznak össze, gyakorlatilag különösebb kötelezettség nélkül teszik mindezt – mesélte a SPORTbányászatnak Bárány Tibor, a budapesti klub vezetője.


A Chuo Dojo tagjai és a három vendég: Gasparin Szabolcs, Demény Győző és Szegőfi Ákos

- A Chuo Kendo Dojóval mondhatom, hogy gyümölcsöző kapcsolatot ápolunk. Most jött haza három versenyzőnk onnan egy edzőtáborból. Gasparin Szabolcs 4. dan, Demény Győző 2. dan és Szegőfi Ákos 1. dan részesülhetett abban a megtiszteltetésben, hogy a Chuo Kendo Dojo vendége lehetett.

Bárány, aki 1997-ben tagja volt a B-csoportos világbajnoki címet szerző magyar válogatottnak büszke klubja eredményeire.

- A folyamatos fejlődésünk megkérdőjelezhetetlen eredménye az, hogy a 2010-es debreceni Európa-bajnokságon ezüstérmes junior csapatot a Budapest Főnix Kendo és Iaido Klubot versenyzői alkották.

A ’civilben’ az egyik biztosító társaságnál dolgozó 6 danos kendós a sportág népszerűsítését egy kendós filmmel tette hatékonyabbá, melynek címe: 4th Dan, és amelyet a legutóbbi Magyar Filmszemlén is bemutattak.

A film

0 Tovább

Gálára készülnek

Idén nyolcadik alkalommal díjazza 2010 legjobbjait a Nemzeti Sportszövetség. A sportszakmai szervezetek jelölése alapján az NSSZ elnöksége hoz döntést arról, hogy kiket részesítsenek elismerésben. Az idei díjátadó gála február 18-án lesz a gödöllői Királyi Kastély dísztermében.

Legutóbb Kovács Katalin kajakos, Gyurta Dániel úszó és S. Kovács Ádám karateversenyző megosztva kapta az Év sportolója díjat a 2009-es évben nyújtott teljesítményéért, míg Kiss Lászlót, az úszók szövetségi kapitányát életműdíjjal jutalmazták. 2008-ban a kenus Vajda Attila, 2007-ben pedig a teniszező Szávay Ágnes győzött.

- Ez valóban a szakma díja – hangsúlyozta Szántó Éva, a Nemzeti Sportszövetség főtitkára. – Egyrészt minden jelentős szervezet részt vesz a jelöltállításban, másrészt természetesen idén sem csak a legjobb felnőtt sportolót díjazzuk, hanem a sportélet minden területének legjobbjait az utánpótláskorúaktól az edzőkön és az orvosokon át egészen a sportújságírókig.

- Az NSSZ elnöksége közben jóváhagyta 2011-re vonatkozóan a szövetségek működési támogatásának elosztási javaslatát, ezenkívül döntött a Világjátékokra való felkészülési források elosztásáról is.

Tavalyi fotók:

Gyurta Dániel úszó átveszi a díjat dr. Leyrer Richárdtól, az NSSZ egyik alelnökétől

Az életműdíjas Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya, a díjátadó dr. Gémesi György, az NSSZ elnöke

A karatés S. Kovács Ádám díjazása. Dr. Mészáros Jánostól, az NSSZ egyik alelnökétől fogadja a gratulációt

 

Fotók: Vörös Nándor

(NSSZ Sajtószolgálat)

2 Tovább

Fura bemutató sportágak, melyek közül kevés büszkélkedhet olimpiai tagsággal

Ki gondolta volna, hogy a léghajózás, a szörfös életmentés vagy a motorsport szerepelt már az olimpián? Pedig az 1900-as párizsi nyári játékokon mindez megtörtént. A franciák egy sor olyan sportágat vonultattak fel bemutató jelleggel, melyek soha nem kerültek be az olimpiai programba. Kezdetben nagy divat volt bemutató sportágakkal előrukkolni a szervező városnak, de később alábbhagyott ez a lelkesedés – majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy beszünteti a „bemutatósdit”, így az utóbbi négy nyári olimpián nem is volt.

Az első olyan bemutató sportág, amelyet később az olimpiai kötelékben maradt, az a kosárlabda, amelyet 1904-ben, St. Louisban láthattak először nézők nyári játékokon – 1936-ban lett teljes jogú olimpiai sport.

Dobor Dezső sporttörténész szerint elvileg komoly presztízst élvezne a bemutatóként felvett sportág, de 1989-ben a NOB lezárta és azóta befejezettnek tekinti ezen sportokat - igaz Peking idején a kínaiak próbálkoztak még a wushuval.

Dobor Dezső munka közben

- A klasszikus időkben az adott rendező város egy, a környékén népszerű sportot favorizált, hogy jobban megismertesse a világgal. Az utolsó olimpia, ahol szerepelt ilyen sportág, az 1992-es volt, Barcelonában a görhokit helyezték előtérbe – mondta az elsősorban sportújságíróként dolgozó szakember.

- Ha felvettek egy-egy sportágat az olimpiai programba, a valamit valamiért elv érvényesült. A legkülönbözőbb szempontoknak kellett megfelelni, de döntő volt a televízió szava. A képernyőn maradás, a szponzorok kiszolgálása érdekében még a jelleg is veszíthetett. Itt a legjobb példa az öttusa, amely már csak nevében azonos azzal, amit öttusának nevezett Coubertin, s amit öttusának neveztek Benedekék és Balczóék idejében. Kevés olyan sportág van, mely képes megtartani a saját arcát, ha felmerülnek igények vele kapcsolatban.
A NOB számára az egyik legfontosabb, hogy áttekinthető, követhető legyen a sportág, a helyszínen és a tv-k előtt.
Egy másik példa az ökölvívás, ahol az egészségvédelem érdekében történt jelentős változás a fejvédő bevezetésével. Ez is elengedhetetlen lépés volt, de a sportág jellegét döntően nem változtatta meg.

Olimpiai megnyitó a hőskorból - 1932 Los Angeles


Bemutató sportágak, amelyek soha nem kerültek a hivatalos olimpiai programba – zárójelben az olimpia évét jelöltük, amikor a sportág bemutató státuszban volt:

Amerikai futball (1904 és 1932)

Ausztrál futball (1956)

Bowling (1988)

Boules (1900)

Budo (1964)

Finn baseball (1952)

Glima (1912)

Görhoki (1992)

Kaatsen (1928)

Kézi súlyzózás (1904)

Korfball (1920 és 1928)

La canne (1924)

Léghajózás (1900)

Longue paume (1900)

Mezei kézilabda (1952)

Motorsport (1900)

Savate (1924)

Siklórepülés (1936)

Svéd (Ling) gimnasztika (1948)

Szörf életmentés (1900)

Vízisí (1972)

Sportágak, amelyek bemutató státuszból kerültek be az olimpiai programba. Az első évszám a bemutató éve, a zárójeles pedig az ötkarikás sportágak listájára való felkerülés éve:

1904 kosárlabda (1936)

1912 baseball (1992) – 2008-tól nem szerepel az olimpiai programban

1924 kajak-kenu (1936)

1924 röplabda (1964)

1972 tollaslabda (1992)

1988 taekwondo (2000)

1988 dzsúdó (1992)

0 Tovább

Fittyet hány a korára a bokszlegenda – sőt, még táncol is

A negyvennyolcadik évét tapossa, birtokolja a Bokszvilágalapítvány (WBF) világbajnoki övét, a ringben korábban kiharaptak egy darabot a füléből és táncolt az ’amerikai Szombat esti lázban’. Ő Evander Holyfield, akinek a hétvégi meccse nem úgy sikerült, ahogy eltervezte. Nem kapott ki, de nem is győzött…


A Nyugat-Virginiában megrendezett gálán a Sherman Williams elleni összecsapása korán véget ért, a harmadik menet után Holyfield a felrepedt szeme miatt nem vállalta a folytatást.

A nehézsúlyú legenda úgy tűnik, hogy nem akar ’tisztességben megöregedni’. Úgy érzi, van annyi energia benne, hogy akár Klicskóékkal is. meccselhet. Az más kérdés, hogy a szombati sérülése mennyire akadályozza meg a következő meccsére való felkészülésben. Az eredeti tervek szerint Holyfield legközelebb március 5-én Koppenhágában bokszol a dán Brian Nielsennel.

Holyfield a Dancing with the stars-ban - nálunk ez a műsor a Szombat esti láz címmel volt képernyőn

A botrányos meccs, amikor Tyson megharapta (16:00-nál)

1 Tovább

Zsinórban az ötödik magyar bajnoki címet is megnyerték - videó

Tíztáncban az ötödik magyar bajnoki elsőségét szerezte meg László Csaba és Mikes Anna. A szentesi kettős fantasztikus sorozatot produkál: 2007 óta ők nyerik minden évben a magyar bajnokságot a legösszetettebb táncsportos kategóriában, a tíztáncban. Itt az öt latintánc mellett az öt standardtáncban is kimagaslót kell nyújtani egy magyar bajnoki címhez. A László-Mikes páros azonban nem csupán hazai parketteken ’varázsol”, hanem a világversenyeken is. 2010-ben a világbajnokságon és az Eb-n is bronzérmesek voltak.

Anna és Csaba

A páros vb-döntős jive-ja

A 2011-es Tíztánc Magyar Bajnokságot Mezőkövesden rendezték meg, ahol Balázs Zsombor és Németh Nikoletta szerezte meg az ezüstérmet, megelőzve a Süttő Roland, Tombácz Anikó duót. Ifjúsági tíztáncban is szentesi győzelem született: Hegyes Bertalan János és Kis Violetta lett a magyar bajnok.

Az idei magyar bajnokságok sorozatában a külföldön oly népszerű senior standard kategóriában is rendeztek versenyt, itt DanceStation táncosai, Nagy Zsolt, és dr. Szentirmai Katalin szerezték meg a bajnoki címet a Papp Tamás, Kántor Nóra, valamint a Dr. Asztalos Zoltán, Kissné Szegedi Zsuzsanna párosok előtt.

A 2011-es Felnőtt Tíztánc Magyar Bajnokság döntőjének végeredménye

1. László Csaba, Mikes Anna

2. Balázs Zsombor, Németh Nikoletta

3. Süttő Roland, Tombácz Anikó

4. Bódi Ferenc, Gyurits Diána

5. Budai Attila, Barna Lilla

6. Filotás Márk, Balatincz Dóra

A 2011-es Ifjúsági Tíztánc Magyar Bajnokság döntőjének végeredménye

1. Hegyes Bertalan János, Kis Violett

2. Kis Vencel, Bori Ildikó

3. Paszternák Christopher, Magnucz Dóra

4. Czeglédi Tamás, Tóth Rebeka

5. Szalai Máté, Laskovics Petra

6. Prozlik Ádám, Melis Bettina

 

A Senior Standard Magyar Bajnokság érmesei

1. Nagy Zsolt, Dr. Szentirmai Katalin

2. Papp Tamás, Kántor Nóra

3. Dr. Asztalos Zoltán, Kissné Szegedi Zsuzsanna

 

Fotó: Szilver TSE

1 Tovább

Mégis mennek jégtáncosok az Universiadéra - Letette az esküt a magyar csapat

Tizennyolc fős csapat képviseli Magyarországot a törökországi téli Universiadén. Az utolsó pillanatban került az indulók listájára a Turóczi Dóra, Major Balázs jégtánckettős – mondta Hédi Csaba, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség főtitkára, aki egyben a magyar csapat vezetője lesz az Universiadén.

Az eskü szövegét Knoch Viktor rövidpályás gyorskorcsolyázó és Turóczi Dóra jégtáncos mondta a Magyar Sportházban. A téli Universiadét január 27. és február 6. között rendezik meg Erzurumban.

Knoch Viktor és Turóczi Dóra

Korábban vita alakult ki a csapatkijelölés kapcsán, amelyről itt olvashatnak.

A magyar csapat:

Rövidpályás gyorskorcsolyázók: Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea, Lajtos Szandra, Knoch Viktor, Darázs Péter.

Jégtáncosok: Turóczi Dóra, Major Balázs

Alpesi sí: Berecz Anna, Bene Márton, Szepesi Bertold

Hódeszka: Harmat Rózsa, Viszlay Vanda, Kiss Miklós, Németh Zsolt, Liptay Dávid, Balogh Ádám.

0 Tovább

Vonzóbbá tenné az itthoni versenyeket a Magyar-vándor névadója

Magyar Zoltánt választotta meg elnöknek a Magyar Torna Szövetség – elődje, Nagy János novemberben mondott le. Az MATSZ sajtóközleménye szerint mindenképpen pozitívum, hogy a kétszeres olimpiai bajnok személyében hosszú idő után először van szakmai elnöke a szövetségnek.

Magyar Zoltán elsősorban a hazai versenyek hangulatán szeretne változtatni. „A mi sportágunk külföldön valamiért működik. Tízezrek mennek el egy-egy nagyversenyre, amelyek látványosabbak, tele vannak show-elemekkel. Ilyen versenyeket szeretnék látni itthon is. Természetesen az egyik legfontosabb feladatomnak tartom, hogy a 2012-es londoni olimpiára a versenyzőink minden segítséget megkapjanak” – mondta a SPORTbányászatnak Magyar Zoltán.

Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász, sportvezető és állatorvos.

 

1972 és 1980 között 33 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Edzőjével, Vígh Lászlóval számos új technikai elemet dolgozott ki, nevéhez fűződik az orsó, a szökkenő-vándor és a róla elnevezett Magyar-vándor első bemutatása.

 

Eredményei:

kétszeres olimpiai bajnok (lólengés: 1976, 1980)

  • olimpiai 3. helyezett (összetett, csapat: 1980)
  • olimpiai 4. helyezett (összetett, csapat: 1976)
  • olimpiai 5. helyezett (lóugrás: 1976)
  • háromszoros világbajnok (lólengés: 1974, 1978, 1979)
  • világbajnoki 4. helyezett (összetett, csapat: 1974)
  • világbajnoki 6. helyezett (összetett csapat: 1978, 1979)
  • háromszoros Európa-bajnok (lólengés: 1973, 1975, 1977)
  • Világkupa-győztes (1975, 1978)
  • Universiade-győztes (1977)
  • hússzoros mesterfokú magyar bajnok

Fotó: Vörös Nándor

0 Tovább

Két nyert meccse volt Krajcsáknak a német bajnokságon

A legjobb magyar fallabdázónk két győztes meccse is kevés volt csapata sikeréhez a német bajnokságon. A Stuttgart ugyanis egymás után kétszer kapott ki a Worms együttesétől.

Krajcsák mindkét alkalommal az olasz Davide Bianchetti ellen játszott és mindkétszer 3-0-ra győzött. A stuttgarti együttes viszont 3-1-es vereséget szenvedett egymás után kétszer a címvédőtől. A Krajcsákkal felálló Stuttgart jelenleg ötödik a bajnokságban.

A világranglista 45. helyezett magyar játékos az angol bajnokságban is jeleskedik, mivel a fallabdázóknál egy bizonyos szint felett több csapatban is játszhat valaki.

A kétszeres Világjátékok-résztvevő legközelebb január 25-én indul a londoni csapatbajnokságon a St. George’s Hill színeiben. Az lesz Krajcsák számára az utolsó felkészülési verseny a svédországi világranglista-viadal előtt.

Fotó: Vörös Nándor

0 Tovább

Karatés bronz

Metzger Sandra bronzérmes lett a karatésok Horvát Nagydíján. A zágrábi viadalon az MTK versenyzője a 60 kilósok kategóriában állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Sandra következő versenye az Európa-bajnokság lesz, amelynek a szerbiai Újvidék ad otthont február elején.

0 Tovább

23 magyar érem a szumós idénynyitón!

Huszonhárom érmet szerzett a magyar felnőtt szumó-válogatott az érdi nemzetközi idénynyitó versenyen.


A 11. Érd Kupán nyolc ország 72 versenyzője vett részt. A magyar felnőtt válogatott összesen egy arany, hat ezüst és tizenhat bronzzal zárta a rangos viadalt.

A szumósoknál a súlycsoporton kívül rendszerint megrendezik az úgynevezett nyílt versenyt, ahol mindenki mindenkivel összekerülhet.

Eredmények:


Varga László (70 kg) 1. hely

Földesi István (+115 kg) + open 2. hely; open 2. hely

Klányi János (115 kg) 2. hely

Szelp Dénes (100 kg) 2. hely

Dencsik István (70 kg) 2. hely

Hornyák Kitti (95 kg) 2. hely

Meleg Gábor (85 kg) open 3. hely

Czakó Zoltán (85 kg) 3. hely; open 3. hely

Metzl Ádám (115 kg) 3. hely

László Varga László (+115 kg) 3. hely

Nemes Dávid (+115 kg) 3. hely

Szatmári Attila (100 kg) 3. hely

Makai Erika (+95 kg) 3. hely; open 3. hely

Kálló Gyöngyi (+95 kg) 3. hely; open 3. hely

Takács Ágota (95 kg) 3. hely

Tímár Angelika (80 kg) 3. hely

Sárosi János (70 kg) 3. hely

Kecskés Péter (70 kg) 3. hely

Fábián Viktória (65 kg) 3. hely (képünkön)

Fotó: Vörös Nándor

1 Tovább

Hamarosan kiderül, hogy milyen autóba ül Michelisz

Michelisz Norbert fantasztikus évet tudhat maga mögött. A túraautó-világbajnokság első magyar versenyzője az év újonca lett, mindezt a sorozat utolsó állomásán megfejelte egy vb-futamgyőzelemmel, így összetett 9. lett. A 23 éves autóversenyző nagyon készül az idei sorozatra – igaz, még pontosan nem tudja, hogy milyen autóval vág neki a 2011-es évnek.

Michelisz Norbert

- Az előttünk álló két hét alatt minden eldől. Két márka között vacilálunk, a lényeg, hogy a lehető legütőképesebb autó álljon rendelkezésemre – mondta a tőle megszokott visszafogottsággal és higgadtsággal Michelisz.
- Vagy Seat, vagy BMW lesz az új gép. Sok idő nincs, mert február 25-ig be kell konténerezni az autót, mert különben nem ér oda a március 20-i első versenyre, melynek helyszíne a brazíliai Interlagos.
A magyar versenyző a tavalyi debütálásával magasra tette a lécet, de nem kell őt félteni.
- Nem hagyom, hogy az elvárások a sportolók esetében oly sokat emlegetett teherként nyomasszanak. Fölösleges energiaveszteségnek tartom a görcsölést. Ha elég jó vagyok, akkor úgyis eljön az én időm. Idén egy picit könnyebb lesz abból a szempontból, hogy ismerem a vb ritmusát, hangulatát.

Makaói eredményhirdetés

A várható szereplésével kapcsolatban meglehetősen markáns véleménye van Michelisznek. Nem akar a középmezőnyben harcolni…

- A tavalyi évzáró futamból kiindulva, ha jó lesz az autóm, és tudok egy jó pár napot tesztelni, a teljes vb-sorozat alatt az élmezőnyben szeretnék küzdeni a minél jobb helyekért – jelentette akinek Michelisz Norbert, akinek a futamgyőzelme lejjebb látható.

Fotók: zengodensionteam.com

2 Tovább

Universiade - Vita a csapatkijelölésről

Nem sikerült valami zökkenőmentesre a csapatkijelölés az idei téli Universiadéra. Az egyetemista-főiskolás sportolók világversenyét a törökországi Erzurumban rendezik meg, a magyar csapat háza táján nem (csak) a felkészülésről, és a várható eredményekről kell beszélni, hanem másról is. Röviden: a műkorcsolyázók és jégtáncosok részéről érzékelhető némi sértődés amiatt, hogy versenyzőik nem kapnak lehetőséget Törökországban – ennek hangot is adtak egy petíció formájában. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetségnél (MEFS) hangsúlyozták, hogy ők – mint mindig – a szabályok szerint jártak el, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) pedig a nevezési határidőig, többszöri egyeztetést követően sem adott konkrét visszajelzést a műkorcsolyázók és a jégtáncosok részvételéről, nem adta le a kért adatokat.

- A MEFS soha nem avatkozott be egyetlen sportági szövetség belső ügyeibe - kezdte Hédi Csaba, a MEFS főtitkára. – Hangsúlyozom, hogy állami pénzen utazik ki a csapat az Universiadéra, ezért mi a csapatkijelölés előtt alapvető szempontokat adtunk meg a szövetségeknek, határidőkkel, amelyek alapján jelölhettek versenyzőket. Később egy bizottság döntött a végleges listáról. A határidőig, azaz múlt év december 27-ig a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségtől (MOKSZ) nem jöttek be azok az adatok, és szakmai indokok, melyeket megvizsgálva műkorcsolyázók és jégtáncosok, az anyagi források biztosításával, bekerülhettek volna a küldöttségbe.

Később Szilágyi György, a Jobbik sportért felelős országgyűlési képviselője és Nagy Sándor jégtánc-szakágvezető sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentették, hogy petíciót nyújtanak be Czene Attila sportért felelős államtitkárnak, melyben kérik a MOKSZ döntésének kivizsgálását.

A SPORTbányászat természetesen kereste a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséget is, de ott senki sem tudott nyilatkozni – tájékoztatást későbbre ígértek, mivel a szövetség elnöke és főtitkára is külföldön tartózkodik.

Pedig beszélhetnénk csak a sportszakmáról, a szerepléssel kapcsolatos elvárásokról. A 16 fős magyar csapat könnyen lehet, hogy az elmúlt 20 év legeredményesebb téli Universiadés magyar szereplését produkálja. Hédi Csaba elmondta, hogy ha csak az utóbbi két évtizedet nézzük, 2001-ben Zarándi András hódeszkásunk szerzett egy ezüstöt, azóta nem volt dobogós eredményünk, csak negyedik/ötödik/hatodik helyünk.

- Úgy gondolom, hogy rövidpályás gyorskorcsolyázóink oda érhetnek a legjobbak közé, sízőink már többször bizonyítottak nemzetközi versenyeken, de a snowboardosok is meglephetnek. Most erre minden esélyünk megvan – mondta a főtitkár.

Akikért szoríthatunk a január 27-én kezdődő téli Universiadén:

Rövidpályás gyorskorcsolyázók: Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea, Lajtos Szandra, Knoch Viktor, Darázs Péter.

Alpesi sí: Berecz Anna, Bene Márton, Szepesi Bertold

Hódeszka: Harmat Rózsa, Viszlay Vanda, Kiss Miklós, Németh Zsolt, Liptay Dávid, Balogh Ádám.

 

0 Tovább

Szakított a magyar bajnoki ezüstérmes duó - videó

A magyar versenytáncos társadalom szegényebb lett egy párossal. Szalkai Szabó Gábor és Markó Ágnes úgy döntött, hogy befejezi a közös munkát.

A háromszoros tíztánc magyar bajnoki ezüstérmes kettőst 2007 óta láthattuk a magyar, és a nemzetközi parketteken.

A legösszetettebb szakágban a világbajnoki bronzérmes László Csaba és Mikes Anna páros mögött háromszor végzett a második helyen a bajnokságban (2008 Mezőkövesd, 2009, Vác, 2010 Mezőkövesd).

Jó hír viszont, hogy külön-külön mindketten folytatják a versenyzést.

Fotó: Szilver TSE

1 Tovább

Nehézsúlyban indul az olimpiai kvótáért a vb-bronzérmes WTF-taekwondós

Súlycsoportot váltott Tóth Balázs. A jelenlegi legeredményesebb taekwondósunk mostantól az abszolút kategóriában, azaz +80 kilósok között lép szőnyegre.

A világbajnoki bronzérmes sportoló az olimpiai kvalifikációs versenyeken eddig a -80 kg-ban indult.

Tavaly több openen is érmet szerzett, megnyerte a magyar bajnokságot és a bonni Mesterek Kupáját, így nem csoda, hogy – akárcsak az elmúlt 10 évben – 2010-ben is ő lett a sportág legjobbja itthon.


Tóth Balázs támadásban (kékben). Senki sincs biztonságban. Se ellenfél, se fejvédő, sem az ellenfél edzője

- Ismerem a mezőnyt ebben a súlycsoportban is. Az abszolút kategória küzdelmei mindig középpontban vannak egy-egy viadalon, így régóta figyelem a lehetséges ellenfeleket – mondta Tóth Balázs.

- Tény, hogy nem én leszek a legnagyobb, de gyorsaságban, állóképességben, technikában felveszem a versenyt. Ebben súlycsoportban szeretnék kijutni a 2012-es olimpiára.

A WTF-taekwondósoknál két kvalifikációs versenyt rendeznek. Idén júliusban bonyolítják le az úgynevezett Világkvalifikációt Bakuban, ahol a súlycsoportonként a legjobb négybe jutottak kapnak ötkarikás indulási jogot. 2012 januárjában lesz a második viadal, az Európai-kvalifikáció, amelynek Moszkva ad otthont. Oroszországban minden súlycsoportban a dobogós helyezésekre „osztanak londoni repülőjegyet”.

Taekwondósaink idén már túl vannak egy egyhetes dunavarsányi edzőtáboron, első nemzetközi versenyük pedig Svédországban lesz február elején.

Fotó: Király István

0 Tovább

Isten éltesse Ági néni! - 90 éves a Nemzet Sportolója

Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász. Helsinkiben talajon, Melbourne-ben talajon, felemás korláton, gerendán és a kéziszer csapatban nyert aranyat, január 9-én ünnepli a 90. születésnapját.

A magyar sport ikonja az 1956-os olimpia után nem jött haza. Ausztráliában élt, majd Izraelben telepedett le, ahol a Testnevelési Főiskolán tanított, a válogatott edzője volt, később fiatalokkal foglalkozott. Minden idők legeredményesebb magyar tornásznőjének nevéhez 46 hazai bajnoki cím fűződik.

A Nemzet Sportolója, tagja a Halhatatlanok Klubjának, neve a nemzetközi tornászhírességek csarnokában is helyet kapott. Több kitüntetésben részesült. Állandó látogatója az Olimpiai Bajnokok Klubja eseményeinek, részt vett Helsinkiben és Melbourneben, az olimpiai játékok ötven éves jubileumára rendezett ünnepségeken. Legutóbb 2010 őszén járt itthon, amikor a Melbourneben győztes kéziszer csapat versenyzői (Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alice,  Köteles Erzsébet, Tass Olga) találkoztak, egyedül Korondi Margit hiányzott – derül ki a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos honlapjáról.

 

0 Tovább

DUBAJBAN VERES ZOLIÉK ELKÁPRÁZTATJÁK AZ ARABOKAT

Azt már megszokhattuk, hogy Veres Zoltán soha nem kezdi az évet itthon. Kiváló műrepülő pilótánk rendszeresen Al Ainban szilveszterezett, aztán részt vett az Egyesült Arab Emírségek-beli Világkupán, ahonnan általában éremmel tért haza. Az Európa-bajnok most némileg szakított a hagyománnyal, 2011 elején nem versenyzik, hanem Dubajban tart légi bemutatókat.


- Egy szenzációs hangulatú ejtőernyős Világkupán vagyunk itt Dubajban, ahol a versenyzők a Pálma-sziget fölött ugrálnak ki a gépekből. Nekünk az a dolgunk, hogy bemutatókkal szórakoztassuk a közönséget – mondta a SPORTbányászatnak Veres Zoltán, aki két erdélyi pilótával, Goger Attilával és Ferencz Lászlóval alkot egy csapatot.

A magyar pilóták a nyaktörő produkciókon kívül a dubaji koronahercegnek, Sejkhamdan bin Mohamed bin Rashid Al Maktoumnak is készültek meglepetéssel. Az egyik repülőgép aljára speciális neoncsövekkel kiírták az uralkodó becenevét, majd éjszaka mutattak be egy légiparádét.

 


A dubaji ejtőernyős Világkupa (ahol sajnos nem indultak magyarok) január 16-ig tart.

Veres Zoltán egyik emlékezetes bemutatója

Zoli kislánya is biztonságban érzi magát a repülőgépen

Naplemente előtt

Elöl a herceg, hátul Veres

Szinkronban

Függőlegesen

 

A dubaji fotókat Bogdan Pop, alias RATus készítette

1 Tovább

Réka a gólvonalon - interjú a női fociválogatott kapusával

Több sportágban is kipróbálta magát, végül megállapodott a labdarúgásnál. Játszott az Újpestben és az MTK-ban is, most a magyar válogatott és az olasz Orlandia '97 kapusa. Kedvenc csapatai az Inter és a Real Madrid, szerinte Iniesta lesz az Aranylabdás, és nincs is jobb érzés annál, mint kivédeni egy erős, jól helyezett lövést. Az idegenlégióskodó magyar női labdarúgók közül Szőcs Réka kezdi meg leghamarabb a szezont, de kiutazása előtt azért elcsíptük egy interjúra.

- Labdarúgó vagy, és ráadásul kapus. Ha lehet ezt mondani, az még ”fiúsabb”. Biztos sokan megkérdezték már, hogy miért pont a focit választottad? Én sem tennék kivételt.

- Nagyon sok sportágat kipróbáltam. Nyolc évig szertornáztam, egy évig kézilabdáztam, de vívtam és cselgáncsoztam is. A labdarúgás azonban mindig is közel állt hozzám. Az iskolában is a fiúkkal rúgtam a bőrt, egyszer elvittek egy focitornára, látták, hogy nem bánok olyan rosszul a labdával, később pedig kikötöttem egy női csapatnál.

- Ismerkedésnél - ha kiderül, hogy mivel foglalkozol - általában mi a fiúk reakciója?

- Mindegyik máshogy reagál. Van aki meglepődik, van aki azonnal kitalálja, hogy kapus vagyok miután kiderül a sportág, de van olyan is, aki egyből azt kérdezi hogy  fáj-e a vetődés, és hogy nem féltem-e a melleimet, de legtöbbjüknek tetszik, mivel minden férfi szereti a focit.

- És milyen útját állni egy hatalmas lövésnek? Tényleg nincs benned félsz?

- Ha félnék, nem ezt csinálnám. Nincs jobb érzés annál, mint kivédeni egy erős lövést, ami jól is van helyezve. De nem minden erősnek tűnő lövés erős. Egyébként nem voltam mindig kapus. Hátvédként kezdtem a jobb oldalon, ritkán középpályást is játszottam.

- Melyik a kedvenc csapatod és szerinted Messi, Iniesta vagy Xavi lesz az aranylabdás befutó?

Több kedvenc csapat is van, de legjobban az Inter és a Real Madrid áll közel a szívemhez. A példaképem is a Realban játszik, akit Iker Casillasnak hívnak. Úgy gondolom, hogy Andrés Iniesta lesz az Aranylabdás.

 

Egyre több magyar idegenlégióskodik a különböző külföldi női bajnokságokban. Minek köszönhető ez?

Leginkább azért van ez, mert - nekünk nőknek - itthon nem lehet a fociból megélni. Magyarországon mindenki amatőr, munka és iskola mellett focizik. Kint viszont, ha van egy profi szerződésed, akkor csak a játékra kell koncentrálni. Elég jól szerepelt a felnőtt válogatott az utóbbi időben, és egy jó BL-szerepléssel is fel lehetett hívni a figyelmet magunkra, ez is közrejátszhat abban, hogy egyre többen szerződnek külföldi csapatokhoz.

Most az Orlandia '97 játékosa vagy. Mi az együttes célkitűzése?

Mivel újoncok vagyunk, természetesen a bentmaradás, de nem ártana, ha minél több meglepetést okoznánk.

Szőcs Réka csapata már január 8-án megkezdi a szezont. A tabella 11. helyén álló Orlandia a Torino együttesét fogadja, amely a negyedik jelenleg a bajnokságban.

 

1 Tovább

Indul a Karate1 Premier League, Eb-re készül a válogatott!

Az Európa-bajnokságra készül a magyar karate-válogatott. A májusi kontinensviadal előtt azonban több nemzetközi versenyen is elindulnak a mieink. A Nemzetközi Karate Szövetség (WKF) közben elindítja a Karate1 Premier League elnevezésű versenysorozatát.

S. Kovács küzdelemben

Ilyen még nem volt. Hat állomásból álló Karate1 Premier League veszi kezdetét Párizsban, a versenyek mindegyike pénzdíjas lesz – tudtuk meg S. Kovács Ádámtól, a Világjátékok-győztes karatéstól.

- Egyelőre három helyszín biztos: Párizsban indul a sorozat, majd Isztambul és Szalzburg következik a versenynaptárban. A válogatottal azonban mi elsősorban a májusi Európa-bajnokságra készülünk, amelyet Zürichben rendeznek meg. Találkoztam Büchler Zsolt szövetségi kapitánnyal, aki tájékoztatott az idei edzőtáborok időpontjairól. A betervezett négy edzőtáboron kívül a magyar bajnokságon, a holland és az olasz nyílt bajnokságon, valamint a Szlovák Grand Prix-n indulunk - nyilatkozta S. Kovács, aki az eddigi felnőtt Európa-bajnokságokon két bronzérmet gyűjtött be.

A kép csalóka! A Világjátékok-győztes a küzdőtéren nem ismer tréfát

- Mindenképpen fényesebb éremmel szeretnék hazajönni Zürichből, és szeretném, ha minél jobb küzdelmekkel zárhatnám az Eb-t. Visszanéztem a világbajnokság meccseit, és annál én jobb vagyok, mint amit a felvételeken láttam.


A Világjátékokon szerzett aranyéremmel

Az MTK színeiben versenyző S. Kovácsot 2010-ben egy makacs kézsérülés is hátráltatta, meg is kellett műteni, így nem tudott teljes erőbedobással meccselni a pekingi Küzdősportok Világjátékán, de még a belgrádi vb-n is kímélnie kellett a bal kezét.

S. Kovács legjobb pillanatai a tavalyi vb-n

Fotók: www.skovacs.hu és Vörös Nándor

0 Tovább

Fallabda - Krajcsák indul a német bajnokságon

Krajcsák Márk tavaly sporttörténelmet írt. Legjobb fallabdázónk első magyarként bejutott a legjobb 32 közé a Szaúd-Arábiában megrendezett világbajnokságon. A kétszeres Világjátékok-résztvevő sportember már megkezdte a felkészülést az idei szezonra, első versenye Németországban lesz.

Menedzserek hobbisportjának indult, de ma már nem az. A fallabda igenis versenysport. A magyarországi számokról annyit, hogy 90 bejegyzett squash klub van, és körülbelül 50 ezren űzik heti rendszerességgel. A Testnevelési Egyetemen évek óta van szakedzői képzés a sportágban, idén pedig megjelent az első magyar nyelvű oktató DVD. Hát mi ez, ha nem fejlődés?

Krajcsák Márk kétségkívül zászlóvivője a fallabdázás népszerűsítésének. A 2010-es világbajnokságon a torna egyik meglepetését produkálta: három szettben legyőzte a kolumbiai Miguel Angelt, ezzel bejutott a legjobb 32 közé, végül a 17. helyen zárt.

- Stuttgartban kezdem meg az idei évet, elindulok ugyanis a német bajnokságon – kezdte Krajcsák, akit épp első 2011-es edzésén értünk utol. - Január 14-16 között Stuttgartban lépek pályára, majd jöhet a svédországi 60 ezer dollár összdíjazású viadal, amelyet Linköpingben rendeznek meg februárban. Az ünnepek alatt pihentem, erőt gyűjtöttem a nagy feladathoz, amely nem más, mint a tavalyi év túlszárnyalása az eredményeket illetően.


Krajcsák Márk 2005-ben Duisburgban és 2009-ben Tajvanon képviselte a Világjátékokon Magyarországot. Mindkét alkalommal 9. helyet szerzett.

fotók: krajcsakmark.hu

0 Tovább

Gigantikus brazil népünnepély a logó bemutatóján - videó

Több mint 1.5 millió brazil volt a „logós” partin Rio de Janeiróban. A dél-amerikaiak megadták a módját annak, hogy bemutassák a 2016-os riói nyári olimpia hivatalos logóját.

A Copacabanán láthatták először azt az olimpiai emblémát, amely a hivatalos közlemény szerint három - egymás kezét fogó - táncoló embert jelképez.

Dél-Amerika még soha nem adott otthont olimpiai játékoknak, így biztos, hogy 2016-ban Brazília nagyon kitesz majd magáért. És ne felejtsük, hogy a játékok előtt két évvel labdarúgó-világbajnokságot is a brazilok rendezik.

- a fenti hírből szándékosan hagytuk ki a ’szamba’ szót, amely olyan, egy brazilokat (is) tartalmazó szövegkörnyezetben, mint a magyar lakodalomban a vonatozás…- BUÉK!

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum