Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gokart- A magyar bajnoki címvédő nyert a szlovák bajnoki futam időmérőjén

A magyar bajnok megnyerte az időmérőt a szlovák bajnoki futamon. Juráncsik Balázs jól teljesített az ausztriai Bruckban és mindenkit megelőzött, adta hírül a versenyző sajtócsapata.

A magyar gokartos mögött Jakub Matusek és Krisztián Vincze végzett a 2. és a 3. helyen az időmérő edzésen.

„Örülök, hogy ilyen jól kijött a lépés. Az utóbbi időszakban többször volt olyan, hogy mindig csak egy pici kellett volna ahhoz, hogy minden úgy alakuljon, ahogy azt elterveztük. Most, ezen a szlovák bajnoki futamon egyelőre minden rendben van.” – nyilatkozta a magyar bajnok.

„Igyekszem minél zökkenőmentesebb versenyzést produkálni, és bízom benne, hogy minden ’csetepatéból’ ki tudok maradni” – tette hozzá Juráncsik Balázs.

Az ausztriai Bruckban vasárnap három futamot bonyolítanak le.  

0 Tovább

Szkander – Masters Világkupa után

Egyedülálló versennyel rukkolt elő a Magyar Szkander Szövetség. Halásztelek adott otthont a Masters Szkander Világkupának.

Ennek a korosztálynak, vagy a masters korosztályoknak eddig külön nem rendeztek még ilyen rangos versenyt. Dóró Zsolt, a magyar szkander-válogatott szövetségi kapitánya elmondta, ebben a sportágban minden korosztályra, és kategóriára odafigyelnek.

„Nálunk a para versenyzők kiemelt figyelmet kapnak, akárcsak a masters korosztályokban indulók. Ennek ékes bizonyítéka volt a halászteleki nemzetközi verseny" – mondta a szövetségi kapitány.

A halásztelki viadalon 12 ország legjobbjai vettek részt. „Az egyes kategóriákban világ- és Európa-bajnokok indultak, így nem meglepő, hogy például magyar részről Kőváriné Ivánfi Brigitta nyerni tudott mindkét kézzel” – tette hozzá Csabai Atilla, a hazai szövetség elnöke, a világszövetség és az Európai Szkander Szövetség alelnöke.

0 Tovább

Gokart – Juráncsik Balázs szlovák bajnoki futamon indul

A szlovák bajnokság következő versenyén ül ismét gokartba a magyar bajnoki címvédő. Juráncsik Balázs a hétvégén az ausztriai Bruckban rója a köröket.

Ma edzésfutamok lesznek és lebonyolítják az időmérőt is, vasárnap pedig sor kerül a bajnoki futamokra.

„Ez a mezőny számomra ismeretlen. Nem tudom, hogy mire számítsak. Mindenesetre úgy fogom fel, ahol sok tapasztalatot szerezhetek. Bízom benne, hogy a TOP 5-ben sikerül végezni” – mondta Juráncsik Balázs.

A címvédő a magyar bajnokságban jelenleg az összetett 2. helyéről várja a hazai sorozat folytatását. 

0 Tovább

Négy magyar jet-ski érem Lengyelországból

Négy érmet és nyolc pontszerző helyezést szereztek a magyar jet-ski versenyzők a lengyelországi Ostrów Warckiban megrendezett 2022. évi IJSBA Világkupa első versenyén.

Marvin Bohuslav megnyerte a Ski Juniors Lites 10-12 kategória versenyét, Cseke Zsolt ezüstérmet szerzett a Pro-Am Runabout Superstock kategóriában. Jászai Csongor ezüstérmet szerzett a Ski Juniors Lites 13-15 kategóriában, és 5. helyen végzett a Pro-Am Ski Lites kategóriában. Kacor Levente is ezüstérmes lett a Novice Runabout Stock kategóriában, valamint az 5. helyen zárt az Amateur Runabout 1100 Stock kategóriában.

A 4. helyen fejezte be Ifj. Komonyi Lajos a Ski Juniors Lites 13-15, Frőhlich Kata pedig a Runabout 1100 Stock Ladies kategóriában. Rajtuk kívül egyaránt 6. helyezést szerzett Kasza György a Pro Runabout 1100 Open, Süli Csaba a Pro-Am Ski Lites, Ifj. Kéri Attila a Ski Juinors Lites 10-12 és Cseke Mercédesz a Rec. Lites Juniors 14-15 kategóriában.

0 Tovább

Teqball – Pozsonyban is sikeresek voltak a magyarok

Magyar sikerek Pozsonyban! A teqballosoknál a Szlovák Opent bonyolították le, ahol a magyarok több érmet is begyűjtöttek.

Magyar dobogós helyezések a Szlovák Teqball Openen. A Magyar Teqball Szövetség információi szerint férfi párosban Kovácsfi Barna és Csereklye Martin győzött. Az első helyezésen túl vegyespárosban is volt magyar érem, miután Csereklye Martin és Lepsényi Boglárka bronzérmes lett. Lepsényi Boglárka másodikként zárt női egyéniben, ugyancsak ezüstérmet szerzett a női párosoknál Nagy Boglárka és Izsák Anna. Ebben a kategóriában Dezsényi Zsófia a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel, mivel az amerikai Carolyn Greco oldalán győzni tudott.

0 Tovább

Köszöntötték a Világjátékok Magyar Csapat tagjait

Köszöntötték a 11. Világjátékokon részt vett magyar csapat résztvevőit. A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) eseményén, a Zsófia rendezvényhajón elhangzott, hogy a magyar szempontból minden idők legsikeresebb nem olimpiai sportágak multisportversenyére az egész nemzet büszke lehet. A magyarok 11 arany-, 7 ezüst- és 9 bronzéremmel zártak a játékokon. A magyar csapat tagjai emlékplakettet vehettek át a rendezvényen.

Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke kiemelte: a magyarok sporttörténelmet írtak Birminghamben.  "Ezekre a sikerekre lehet építeni. A nem olimpiai sportágak képviselői erőn felül teljesítettek, és ezt meg kell ünnepelni” - fogalmazott az elnök.
Schmidt Gábor sportért felelős helyettes államtitkár a magyar sport erejét méltatta. „Ez egy nagyszerű csapatmunka eredménye volt. Mindenki beletette a maga munkáját ebbe a sikersorozatba" - tette hozzá Schmidt Gábor.


Az esemény záróakkordjaként az NVESZ elnöke és a helyettes államtitkár emlékplakettet adott át minden versenyzőnek.
A birminghami multisport-eseményen Magyarország a hatodik helyen végzett az éremtáblázaton.

0 Tovább

Hét éremmel zárták a magyarok a sárkányhajó vb-t

Két arany-, két ezüst- és három bronzérmet nyertek a magyar versenyzők az egyesült államokbeli Sarasotában vasárnap véget ért 13. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságon. A vb alkalmával a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnökét, Járosi Pétert beválasztották a sportág Hírességek Csarnokába.

sárkányhajó

A július 18. és 24. között megrendezett világbajnokság utolsó versenynapján a résztvevő két magyar klub közül a Dragon Aqua SE legénysége kishajós senior A vegyes kategóriában állt rajthoz az 500 méteres távon. A székesfehérvári csapat hat végigversenyzett napot követően, szoros küzdelemben a bronzérmet szerezte meg. A PTE-PEAC csapata a zárónapon premier (felnőtt) női és open számokban indult 500 méteren kishajóban. Az open legénység a hatodik, a női pedig az ötödik helyen ért célba a nagydöntőben.

Összesítésben a Dragon Aqua SE egy első, három harmadik, valamint két ötödik helyezéssel, míg a Pécsi Tudományi Egyetem csapata egy arannyal, két ezüsttel, továbbá egy negyedik, két ötödik és két hatodik helyezéssel térhet haza.

sárkányhajó

A világbajnokság során ünnepelte a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) a kiemelkedő sikereit azoknak, akik sokat tettek a sárkányhajó sport fejlődéséért. A sportág Hírességek Csarnokába elsőként beiktatott tagjai között volt Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke is. A nemzetközi szervezet alelnöki tisztségét is betöltött magyar sportvezetőt az IDBF tavaly ősszel választotta be a Hall of Fame-be, az erről szóló kitüntetést pedig a vb helyszínén megrendezett ceremónián vette át Járosi Péter, aki egyben a Nemzeti Versenysport Szövetség alelnöke is.

0 Tovább

TáncSport – Magyar világbajnoki cím latin kűrben

Világbajnoki címet szerzett a Silvestri Andrea, Váradi Martina kettős. A legutóbb a Világjátékokon negyedik helyen végző magyar latinpáros megnyerte a Profi Kűr Latin Világbajnokságot.

A világversenyt Bécsben rendezték meg, ahol a magyarokat a dobogón osztrák és azeri párosok követték. A magyar duó tagjai 2006 óta versenyeznek együtt. Többszörös vb- és Eb-döntősök. Kétszer képviselték a magyar színeket Világjátékokon, mindkétszer negyedikek lettek, és vezették a latinpárosok világranglistáját is.

(fotó: Rácz Tamás)

Profi Latin Kűr Világbajnokság

  1. Andrea Silvestri, Váradi Martina (Magyarország)
  2. Vadim Garbuzov, Kathrin Menzinger (Ausztria)
  3. Dmitry Marchenko, Anastasia Rybalko (Azerbajdzsán)
0 Tovább

Lantos Szabolcs harmadik lett a Közép-Európa-Kupában

Magyar bronzérem Grobnikban! A Renault Clio Közép-Európa-Kupában Lantos Szabolcs a harmadik helyen végzett a sorozat horvátországi állomásán.

Sajnos egy tragédia is beárnyékolta a versenyt, ugyanis egy pályabíró életét vesztette egy kicsúszás miatt, így a második futamot törölték.

A Nagy Norbi Racing Team (NNRT) pilótája végig az élbolyban versenyzett. „Másodikként értem célba, de egy korábbi pályaelhagyás miatt büntetést kaptam, így végül harmadik lettem” – mondta Lantos Szabolcs, akit a csapat szakmai vezetője, Nagy Norbert is elkísért Horvátországba.

„Szabi egyre érettebb versenyzésre képes. Sajnos a büntetése miatt végül egy helyet visszacsúszott, de büszkék vagyunk rá.” – összegzett Nagy Norbert.

Lantos Szabolcs az összetett második helyéről várja a folytatást

0 Tovább

Huszonhét ország legjobbjai a budapesti fekvenyomó Eb-n

„Lezárult a nevezés, 27 ország több, mint 670 sportolója érkezik a budapesti fekvenyomó Európa-bajnokságra, mindez pedig rekordlétszám lesz a kontinensviadalok tekintetében – árulta el Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke. – Ebből a magyar versenyzői létszám 59 fő. Nagyon sok esélyes versenyzőnk van, több érmet várunk korosztályonként, a női csapat pedig nagyon előkelő helyen fog végezni reményeink szerint” – tette hozzá Berke Lóránd.

A kontinens legjobbjai a Budapest Kongresszusi Központban szerepelnek majd augusztus 2-7. között, a seregszemlén pedig több korosztályban avatnak majd bajnokot, ugyanis open, ifi, junior és masters versenyzők is indulnak. Ez az Európa-bajnokság gyakorlatilag két világverseny lesz, hiszen a klasszikus fekvenyomáson kívül a speciális támasztóruhát viselő versenyzők is megmérettetik magukat.

A szövetség első embere kiemelte, az esemény egy nagyon színvonalas helyszínen lesz megrendezve, úgy számolnak, hogy ez lesz minden idők legkiválóbb Európa-bajnoksága. A dobogósok érmet, kupát, oklevelet kapnak majd, az abszolút kategória legjobbai pedig külön ajándékcsomagot vehetnek majd át.

A társszervező Prémium Média & Sport Management sportmenedzsere, Botka István elárulta, hogy – a Magyarországon eddig páratlan – rendezvény nem csak az Európa-bajnokság eseményeire fókuszál. A rendezvény kiegészítő sportos programjain kiemelt szerepet kap a mentális felkészülés, a megfelelő étkezés, és a minél hatékonyabb regeneráció kérdése. A helyszínen kiállítók és fellépők között a magyar sportpiac meghatározó cégei, valamint hazai és külföldi sportolók számolnak majd be saját tapasztalataikról, trükkjeikről.

„Ma már egyértelműen látszik, hogy a sportolók teljesítménye, és ez az erősportok esetében talán hatványozottan igaz, nem egyedül az edzésminőségtől és -mennyiségtől függ. Az is sokat számít, milyen táplálékot visz a szervezetébe, valamint, hogy mennyit és milyen hatékonysággal pihen. Többek közt ezt a három témát szeretnénk boncolgatni, minél több irányból, minél hatékonyabban” – mondta Botka István.

A megjelenők közt az egyik, ha nem a legnagyobb név a nyolcszoros Arnold Classic-győztes litván kolosszus, Zydrunas Savickas, aki a hétvégi Muscle Beach-en vesz majd részt a társszervező meghívására:

„A sportág egyik legnagyobb klasszisáról van szó, olyan ő az erős emberek között, mint kosárlabdában az 1992-es amerikai Dream Team. Végig nagyon nyitottan állt az ötlethez, első szóra igent mondott. Biztos vagyok benne, hogy rendkívül tanulságos, nem mellékesen óriási élmény lesz a sportolók számára őt hallgatni és figyelni” – jelentette ki a társszervező. 

A rendezvény ingyenesen látogatható, a szervezők várják az érdeklődőket.

További információk, programkiírás: www.benchpresshungary.com

0 Tovább

Rómában Eb 10. helyen végeztek Herczigék

Tanulságos, sok változtatást hozó versenyen van túl a Herczig-Czakó kettős.

A rali Európa-bajnokság olaszországi állomásán több szempontból is új helyzettel kellett szembenéznie Herczig Norbertnek. A ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria pilótája eredetileg régi-új navigátorral ült volna autóba Rómában, de Ferencz Ramón üzleti elfoglaltság miatt nem tudott végül ott lenni, így Czakó János diktálta az itinert. Az aszfaltos versenyen a magyar páros az új fejlesztésű gumikat kapta meg, amelyek miatt gyakorlatilag szervízparkonként új beállítások kellettek.

„Egy picit úgy éreztem, hogy folyamatosan megyünk az események után. Összességében Eb 10. helyen végeztünk, ez jól tükrözi rengeteg változtatást. Most több hét szünet következik, aztán a Barum Rallye-val folytatjuk” – nyilatkozott Herczig Norbert.

Az öthetes szünetet követően Ferencz Ramónnal a jobb ülésben folytatódik a ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria száguldása. 

0 Tovább

Uszonyos- és búvárúszó világbajnokság: 21 éremmel Magyarország a legeredményesebb lett Kolumbiában

Véget ért Caliban az uszonyos- és búvárúszó világbajnokság. A magyarok a zárónapon egy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot szereztek, és az éremtáblázat élén végeztek.

A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint a 800 méteres felszíni úszást Kiss Nándor nyerte meg, másodikként Mozsár Alex végzett. Mindkét 4x100-as felszíni váltó dobogóra állt. A nők ezüstérmesek, a férfiak bronzérmesek lettek.

A női staféta tagjai: Blaszák Lilla, Suba Sára, Senánszky Petra és Varga Krisztina. A férfiaknál a döntőben a Mozsár Alex, Kiss Nándor, Hamlin Matthew, Bukor Ádám kvartett úszott. Délelőtt Mozsár helyett Pázmányi Sándor kapott lehetőséget.

A magyar csapat 21 érmet szerzett Kolumbiában. A nemzeti csapat egy része a sikeres Világjátékokról nem is utazott haza, hanem Alabamából Caliba repült. Ott egészült ki azokkal a versenyzőkkel, akik nem vettek részt a nem olimpiai sportágak világversenyén. A vége 10 arany, 7 ezüst és 4 bronz lett, és egy éremtáblázat első helyezés. A rangsorban Kína végzett másodikként 13 éremmel, míg a harmadik ukránok 9 medáliát gyűjtöttek. 

0 Tovább

Rali Eb – Herczigék a 12. helyről fordulnak rá az utolsó hat gyorsaságira Rómában

A Herczig Norbert, Czakó János kettős a 12. helyről várja a folytatást a Rally di Roma Capitale-n. Szombaton a ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria kettőse több beállítást is kipróbált.

„Ez a második aszfaltos Eb-versenyünk idén, az új fejlesztésű abroncsokhoz folyamatosan állítanunk kell az autót.” – kezdte értékelését Herczig Norbert.

„Ez egy folyamat. Rómában egyébként vérbeli olaszos közegben versenyezhetünk. Volt olyan városi szakasz a verseny elején, amikor a Colosseum körül mentünk, hatalmas közönség előtt. Minden egyes szervízparknál belenyúlunk a beállításokba annak érdekében, hogy minél jobb időket produkáljunk.” – mondta a Škoda Fabia Rally2 evo pilótája.

A Rally di Roma Capitale-n Czakó János segíti navigátorként Herczig Norbertet. A verseny előtt úgy tűnt, hogy összeáll a Herczig-Ferencz kettős, de ez még várat magára. Ferencz Ramón ugyanis üzleti teendői miatt nem tudott elindulni Rómában.

A rali Eb római futama hat gyorsaságival zárul vasárnap. 

0 Tovább

Remekeltek a magyar egyetemista kick-boxosok

Hat arany-, 3 ezüst- és 6 bronzéremmel zárták a magyarok a Lódzban megrendezett Európai Egyetemi Játékok kick-box versenyszámait. Az elért eredményeknek köszönhetően a nemzetek között Magyarország, az egyetemek versenyében pedig az ELTE végzett az élen – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.


Tizennégy magyar fiatal indult a lengyelországi EUSA-n kick-boxban, akik közül korábbról többen is felnőtt világbajnoki címmel büszkélkedhettek. 

A csapatból végül a tatamis küzdelmeket követően Zajácz Bence, Rohonczi Jenő, Szabó Dorina, Fésű Lajos, Szmolek Emánuel is a dobogó legfelső fokára állhatott fel. A ringes kategóriákban is lett magyar egyetemi Európa-bajnok Laska Bence révén.

Európai Egyetemi Játékok, kick-box, a magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak:
74kg: 1. Zajácz Bence, 2. Korpádi Tamás, 3. Fésű Lajos
84 kg: 2. Bálint Martin
+84 kg: 1. Rohonczi Jenő, 2. Nagy Zalán
Nők:
+65 kg: 1. Szabó Dorina

Kick-light:
Férfiak:
74 kg: 1. Fésű Lajos
84 kg: 1. Szmolek Emánuel, 3. Bálint Martin

Full-contact:
Férfiak:
67 kg: 3. Grünczeisz Patrik és Bozók Szabolcs
86 kg: 3. Anselment Adrian
Nők:
56 kg: 3. Szegfi Zsanett
 
K1:
Férfiak:
75 kg: 1. Laska Bence  

0 Tovább

REKORD NEVEZŐSZÁM A 40. LIDL BALATON-ÁTÚSZÁSON

Soha annyian nem neveztek még a Balaton-átúszásra, mint ezen a nyáron.
Az esemény 3 távjára összesen 12 000-en regisztráltak. A Balaton átúszásának lehetősége az egész országot és a nemzetközi úszóközösséget is megmozgatta, 1073 településről és 43 országból érkeztek úszók az idén 40. alkalommal megrendezett ikonikus eseményre.
A legidősebb induló mindkét nem esetén 85 éves, és gyerekek is szép számmal viselik mától a teljesítőknek járó „Megúsztam!” feliratú pólót.


Nyíltvízi úszóválogatott

A 40. Lidl Balaton-átúszás nyitányaként reggel 7 órakor a teljes felnőtt és junior nyíltvízi úszóválogatott csobbant először vízbe. A 11 fős válogatott edzőtáborból érkezett az eseményre, és egy nagy közös edzésként 1 óra körüli idővel értek át Révfülöpről Balatonboglárra. A leggyorsabb úszó Barabás Imre lett 1:02:46-os időeredménnyel, a nőknél Vas Luca ünnepelhetett 1:06:19-es időeredménnyel.


Létszám

A válogatottat az amatőr mezőny követte a vízben. 7 órától egészen 11 óráig 9835 átúszó vágott neki az 5200 méteres, klasszikus távnak. A SUP táv 458 résztvevője az úszófolyosó szomszédságában evezett át Révfülöpről Balatonboglára. A nemrég bevezetett féltávon pedig kiemelkedő állóképesség nélkül is át lehet élni az esemény hangulatát, a 2600 méteres távnak 985 úszó vágott ma neki.

 


Jótékonyság

A Lidl Balaton-átúszás nemcsak a nevezőszámban, hanem a jótékonyságban is rekordot döntött. Az öt kiemelt jótékonysági célra összesen 5,5 millió forintnyi adomány gyűlt össze az előnevezési időszakban.


Ismert arcok

Az úszók között sok ismerős arcot is felfedezhettek a balatonboglári Platán Strandon összegyűlt résztvevők, hozzátartozók és barátok. A klasszikus távon állt rajthoz Kamarás Iván színész, Gelencsér Tímea szépségkirálynő, Bátyai Éva, az Újszínház színésznője, Kende Anna akadémikus, Mérő László matematikus, Bazsinka József tubaművész.

Gurbán Béla a legismertebb átúszó a 40. Balaton-átúszását teljesítette a mai napon.


Nászutasok a Balaton-átúszáson

Gaál Szabolcs és Márta Katalin egy hete között házasságot Budapesten. Az ifjú házasok rendhagyó módon egy kihívás mellett döntöttek nászútként, a Lidl Balaton-átúszás klasszikus, 5,2 km-es távját teljesítették mindketten. Szabolcs már a sokadik átúszását teljesítette, felesége az elsőt, így Szabolcs minden 500 méter után megvárta párját, ott váltottak csókot, majd továbbúsztak. 3,5 kilométer után az elsőbálozó Márta holtponthoz érkezett az úszásban, így onnan férje támogatásával úszott, majd az első közös sikerükként együtt értek célba 2 óra 51 perc alatt.

0 Tovább

Rali Eb – Rómában beugró navigátor segíti Herczig Norbertet

Új navigátorral versenyzik a ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria kettőse Rómában.

A rali Eb olaszországi állomásán eredetileg Ferencz Ramón lett volna Herczig Norbert navigátora, ám halaszthatatlan üzleti teendői nem tették lehetővé, hogy elutazzon Rómába. Ezen a futamon így Czakó János diktálja az itinert.

Ma hat szakaszt teljesít a mezőny. Herczigék a 14. helyről kezdték meg a száguldást.

A Herczig-Ferencz duó a versenyt megelőzően tesztelt is. „Nagyon jó volt újra versenyautóba ülni!” – mondta Ferencz Ramón. „A tavalyi utolsó versenyt követően meg kellett várnom, hogy felépüljek a sérülésből. Először nem is hiányzott a versenyzés, de aztán egyre erősebb lett a hiányérzet. Amikor Norbi megkeresett, örömmel mondtam igent a folytatásra.” – mondta a navigátor, aki így a következő futamon ül ismét a Škoda Fabia Rally2 evo jobb első ülésébe.

0 Tovább

Uszonyos- és búvárúszó világbajnokság – Újabb fantasztikus napot zártak a magyarok

Továbbra is álomszerű magyar szereplés Kolumbiában. Világbajnok lett a 4x200-as férfi váltó, Senánszky Petra, Pernyész Dorottya és Lengyeltóti Bence!

A Caliban zajló uszonyos- és búvárúszó világbajnokságán Senánszky Petra a női 50 méteres uszonyos gyorsúszás fináléját megnyerte, Pernyész Dorottya a női 400 uszonyos gyors, Lengyeltóti Bence pedig a férfiak hasonló számában lett a legjobb, ugyanitt Cséplő Kelen harmadikként zárt. Világbajnoki címet szerzett a Mozsár Alex, Hamlin Matthew, Kiss Nándor, Bukor Ádám összetételű 4x200-as férfi váltó, emellett a nők is dobogóra álltak, miután a Suba Sára, Blaszák Lilla, Szabó Anita, Varga Krisztina alkotta staféta ezüstérmes lett. A kvartettben a selejtezők során Senánszky Petra úszott Varga Krisztina helyett. Varga 50 méteres felszíni úszásban is szerzett egy érmet, miután 17.65 másodperces országos csúccsal 2. lett.

Az 50 méteres uszonyos gyors döntőjében egy magyar indult, Holoda Péter végül hatodikként végzett.

A magyar uszonyos és búvárúszó-válogatott a harmadik versenynap után 9 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzéremnél tart Caliban.  

0 Tovább

Sárkányhajó - A világbajnokságon bemutatkozott a PTE csapata!

A floridai Tampában egy aranyat és egy ezüstöt szereztek a baranyaiak! A Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség által rendezett világbajnokság második és harmadik versenynapján a Pécsi Tudományi Egyetem bravúros debütáláson van túl.

A legénység a második versenynap az egyetemi vegyes kategóriában 2000 méteren az előkelő második helyet szerezte meg.

Az egyetemisták emellett 2000 méteren premier open és női kishajóval is elindultak. A fiúk a 11. helyet, míg a lányok fantasztikus evezésükkel a 6. helyet szerezték meg. A kormányosok hiba nélkül vezették a pályán a hajókat, az evezősök pedig számot adtak állóképességükről, felkészültségükről. A premier mezőnyben való indulás elsősorban a tapasztalatszerzést szolgálta.

A harmadik versenynapon, 200 méter vegyesen aztán aranyérmet nyertek a pécsi fiatalok. Nagyon szoros versenyt produkáltak a csapatok. A PTE legénysége a három időfutamos küzdelem során megmutatta, hogy higgadtsággal és közös erővel legyőzhetik a legerősebb nemzeteket is. A nagyon erős és komoly sárkányhajós múlttal rendelkező kanadai legénységet utasították maguk mögé az első helyért vívott harcban.

A Dragon Aqua legénysége a harmadik versenynapon a kishajós Senior A open kategóriában, 5. helyezést szerzett, holnap ők is folytatják, de immár vegyes kategóriában.

0 Tovább

Uszonyos- és búvárúszó világbajnokság: Aranyérmes a vegyesváltó, Bukor Ádám és Cséplő Kelen!

Újabb három magyar világbajnoki cím Kolumbiában. A Caliban zajló világversenyen két egyéni győzelem mellett váltóaranyat is ünnepelhetett a magyar delegáció.

uszonyosúszás búvárúszás

A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint a birminghami Világjátékokon két bronzérmet szerző Bukor Ádám ezúttal világbajnok lett 200 méteres felszíni úszásban, ugyanitt Kiss Nándor a második leggyorsabb volt. A férfiaknál a 200 uszonyos gyors döntőjét Cséplő Kelen nyerte meg, ebben a számban volt még egy magyar dobogós, miután Lengyeltóti Bence harmadikként zárt. A világbajnokság 2. versenynapján Mozsár Alex a 1500 méteres felszíni kategóriában ezüstérmes lett, míg Pázmányi Sándor negyedikként végzett. Ugyancsak negyedikként csapott célba Pernyész Dorottya is, aki a női 200 uszonyos gyors kategóriában versenyzett. Blaszák Lilla egyéni csúcsot úszott (1:31,91 p) 200 női uszonyos gyorson, ezzel ő 5. lett.

A Holoda Péter, Cséplő Kelen, Varga Krisztina, Senánszky Petra alkotta 4x100-as mixváltó nagyot ment, és végül világbajnok lett. A selejtezőben Cséplő helyett Hamlin Matthew kapott lehetőséget.

A magyar uszonyos és búvárúszó-válogatott két versenynap után 5 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremnél tart Caliban.  

0 Tovább

#MEGÚSSZUK – Szombaton megrendezik a 40. Lidl Balaton-átúszást 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság parancsnokával egyetértésben, a szervező bizottság úgy döntött, hogy a 40. Lidl Balaton-átúszást 2022. július 23-án, szombaton megtartják.


A délutánra várható időjárásváltozás miatt változtatni kell a rajtolás időpontját, erre 7-11 óra között lesz lehetőség.


BETELT A LÉTSZÁMLIMIT
Az eseményen nem lesz lehetőség sem további előzetes, sem helyszíni nevezésre, mert az a 12 000 fős létszámlimit már korábban betelt.


Várható időjárás szombatra az esemény helyszínén:
Szombaton az év egyik legmelegebb napja várható, a reggeli 24 fokról napközben 36-37 fokig melegszik a levegő, a víz már reggel is 24-25 fokos lesz, délutánra 27-28 fokra melegszik fel. Délutánra egy erős széllel kísért száraz hidegfront érkezése várható.
A front közeledtével megnövekszik a felhőzet, de csapadék az esti órákig nem valószínű.

 

A 40. Lidl Balaton-átúszásról címszavakban

 

• Soha ennyi nevező – 12 000 fő nevezett az eseményre
• Megmozdul az egész ország – 1073 hazai településről jönnek a résztvevők
• Külföldi résztvevők – 43 ország több mint 500 úszója a mezőnyben
• Indul a teljes nyíltvízi úszóválogatott – Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid, Olasz Anna és Rohács Réka is a rajtnál
• Jótékonysági rekord – öt jótékonysági cél, 5,5 milliós támogatási összeg

• RAJT – 2022. július 23. 7-11 óra között, Révfülöp
• Három az egyben – Lidl Balaton-átúszás 5,2 km / Féltáv 2,6 km /Áthúzás 5,2 km
• Legfontosabb a biztonság – amit 200 hajóból álló úszófolyosó és 1000 szervező biztosít
• Minden korosztály képviselteti magát – legidősebb indulók 80 felettiek
• A nevezők 39%-a nő – a nők aránya 1982-ben 4% volt
• Az átlagos úszóidő 2 óra 45 perc – 3 óra alatt beér az indulók 75%-a (pályacsúcs 57:00)
• 1979 óta 207 657 teljesítő és 1 079 816 leúszott km
• Úszó Erőd – a Magyar Honvédség több száz katonája, dolgozója is úszik

 

További információk a 40. Lidl Balaton-átúszásról a www.balaton-atuszas.hu honlapon.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat információi az esemény várható időjárásáról:
https://www.met.hu/idojaras/tavaink/balaton/balaton-atuszas/

0 Tovább

Uszonyos- és búvárúszó világbajnokság: Két arany, egy ezüst és egy bronz a nyitónapon

A sikeres Világjátékok után már a kolumbiai világbajnokságon versenyeznek legjobb uszonyos és búvárúszóink.

uszonyosúszás búvárúszás

A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint Senánszky Petra ott folytatta Caliban, ahol Birminghamben abbahagyta. A világklasszis versenyző ugyanis aranyérmes lett a 100 méteres uszonyos gyorsúszás döntőjében. Ugyancsak világbajnoki címet szerzett Kiss Nándor. A fiatal tehetség a 400 méteres felszíni úszást nyerte meg, megelőzve a Világjátékok-győztes Mozsár Alexet. A negyedik magyar érmet a nyitónapon az ugyancsak Világjátékok-győztes Holoda Péter szerezte, miután a férfiak 100 méteres uszonyos gyorsúszásának fináléjában harmadikként csapott célba.

A női 400 felszíni kategóriában Blaszák Lilla közel volt a dobogóhoz, végül negyedik lett. További magyar pontszerző helyek az első versenynapról: Varga Krisztina 5. (100 m felszíni), Pernyész Dorottya 7. (100 m uszonyos gyors), Szabó Anita 8. (400 m felszíni), és Cséplő Kelen 8. (100 m uszonyos gyors).

Az MBSZ idén meghirdette „A búvárok csúcsra törnek" programját. A szövetséghez tartozó egyes szakágakban ugyanis idén rangos nemzetközi versenyeket rendeznek. Ennek a sorozatnak egyik fontos állomása a kolumbiai világbajnokság. Az utánpótlás Eb, és a Világjátékok után, a vb-nyitányt látva, jó esély van arra, hogy a sportág magyar szempontból minden idők legsikeresebb évét produkálja.

0 Tovább

Eredményes kezdés a sárkányhajó világbajnokságon

A floridai hagyományokhoz hűen szerepeltnek a magyar legénységek a sárkányhajó világbajnokságon. A Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség, az IDBF által 13. alkalommal megrendezett Klub Legénység Világbajnokság első versenynapját a Magyarországot képviselő Dragon Aqua SE parádés éremgyűjteménnyel zárta az egyesült államokbeli Sarasotában.

Tizenegy éve szintén az első napon, a floridai Tampában a magyar nemzeti válogatott premier (felnőtt) kategóriában szerezte meg az első helyet a 2000 méteres versenytávon. Ezúttal a Senior A korcsoportban versenyző magyar csapat a délelőtti versenyek folyamán a kishajós versenyben 2000 méteren az első helyet szerezte meg vegyes kategóriában. A versenyzők mind az ellenfeleiket, mind a fullasztó időjárást legyőzték. Az elmúlt két év felkészülése kifizetődőnek bizonyult.

Délután ugyancsak Senior A korcsoportban kishajóval a 2000 méter open kategóriában versenyeztek, ahol bronzérmet szereztek. Izgalmas verseny volt, ahol igazi vízi csata zajlott, hiszen több hajó ütközött a futam során, és az óvások miatt a nap végére született meg a végeredmény.

A második versenynapon további magyar legénységek mérettetik meg magukat. A Pécsi Tudományi Egyetem legénységei mind az egyetemi, mind a premier kategóriákban bizonyíthatják felkészültségüket és rátermettségüket a 2000 méteres versenytávon.

0 Tovább

Ez volt minden idők legjobb magyar Világjátékok-szereplése

Két magyar bronz a zárónapon! Az egyesült államokbeli Birminghamben megrendezett 11. Világjátékok utolsó versenynapján a muaythai-osoknál Sándorfi Ajsa és Spéth Norbert is dobogóra állt, miután harmadik lett. Az elmúlt 10 nap záróakkordjaként pedig egy látványos záróünnepséggel véget ért a nem olimpiai sportágak multisport versenye, amelyen 112 ország több, mint 3600 sportolója vett részt. Magyarország 27 érmet gyűjtve 11 arannyal, 7 ezüsttel és 9 bronzzal várakozáson felül teljesítve, minden idők legsikeresebb magyar Világjátékok-szereplését produkálta.

Magyar szempontból sporttörténelmi éremszerzésekkel zárultak a versenyek Alabamában. A muaythai-osoknál soha nem volt magyar dobogós helyezett Világjátékokon, mi több, Spéth Norbert személyében először szerzett kvótát magyar ebben a sportágban, őt követte Sándorfi Ajsa. Mindkettőjük ellenfele vasárnap bejelentette, hogy sérülés miatt visszalép a kisdöntőtől, így mérkőzés nélkül zártak harmadikként.

A 67 kilogrammos Sépth Norbert az eredményhirdetés után kiemelte: megtisztelőnek tartja, hogy ő lehetett az első a sportágban, aki magyarként Világjátékok-kvótát szerez. „Az eredményemmel viszont nem vagyok elégedett. Jó formában érkeztem Birminghambe. Úgy gondolom, hogy előrébb kellett volna végeznem”- mondta a DVTK világbajnoki ezüstérmese, aki a döntőbe kerülésért vívott meccsen vitatott bírói döntéssel kapott ki.

Sándorfi Ajsa a női 60 kilogrammos kategóriában végzett harmadikként. „Az elődöntő után csalódott voltam, de azóta mindent helyre raktam magamban. Első évem a felnőttek között, és kijutottam a Világjátékokra, mi több: éremmel térek haza.” – összegzett Sándorfi Ajsa, aki az utolsó magyar éremszerző volt a 11. Világjátékokon.

Vargáné Andrejkó Edina csapatvezető így értékelte az elmúlt 10 napot: „Mindenki erőn felül teljesített. Ez nem csupán a sportolókra értendő. Az orvosi stáb, a csapatiroda, és a média team is sokat tett azért, hogy minden a lehető legjobban alakuljon. A 27 érem önmagáért beszél. A Nemzeti Versenysport Szövetség nevében mondhatom: büszkék vagyunk versenyzőinkre, hiszen minden idők legjobb magyar Világjátékok-szereplését produkálták. Az érmeseken kívül kiváló teljesítményt nyújtott mindenki, hiszen több pontszerzőnk volt”.

A Világjátékok szervezői még februárban jelentették be, hogy az eladott jegyekből származó bevételből támogatják az ukrán sportolókat. A záróünnepség előtti sajtótájékoztatón kiderült, hogy 54 ezer dollár gyűlt össze erre a célra. A sajtórendezvényen Szergej Bubka, az Ukrán Olimpiai Bizottság elnöke átvette, és megköszönte támogatást jelképező óriási csekket.  Az eseményen jelen volt Randall L. Woodfin, Birmingham polgármestere, és José Perurena, a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) elnöke is.

Magyarország az éremtáblázaton a 6. helyen végzett. Az rangsor élén a németek zártak, megelőzve az amerikaiakat. A 12. Világjátékok házigazdája 2025-ben a kínai Csengtu lesz.

A 11. Világjátékokon érmet szerző magyar sportolók:

-        Aranyérmesek

Aerodance csoport - Farkas Balázs, Hajdú Kata, Lőcsei Zoltán, Makranszki Anna, Ruzicska Vanessza, Ökrös Janka, Simon Zsófia, Szőllősi Panna

Aerobik trió - Bali Dániel, Mazács Fanni, Farkas Balázs

Maratoni kajak – Kiszli Vanda, sprinttáv

Maratoni Kajak – Kiszli Vanda, klasszikus táv

Uszonyosúszás – Senánszky Petra, 50 méteres uszonyos gyors

Uszonyosúszás – Senánszky Petra, 100 méteres uszonyos gyors

Uszonyosúszás - Holoda Péter, 100 méteres uszonyos gyors

Uszonyosúszás – Mozsár Alex, 400 méteres felszíni úszás

Vízi- és életmentés – Női 4X50 méteres akadályváltó (Senánszky Petra, Gyurinovics Fanni, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn és Ugrai Panna)

Vízi- és életmentés – Férfi 4X50 méteres akadályváltó (Szabó Szebasztián, Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Balog Gábor és Giczi Mátyás)

Vízi- és életmentés – Férfi 4X50 méteres vegyesváltó (Szabó Szebasztián, Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Balog Gábor és Giczi Mátyás)

-        Ezüstérmesek

Aerobik csoport – Bali Dániel, Mazács Fanni, Farkas Balázs, Szőllősi Panna, Lőcsei Zoltán

Aerobik vegyespáros – Bali Dániel, Mazács Fanni

Uszonyosúszás – Mozsár Alex, 200 méteres felszíni úszás

Uszonyosúszás – Varga Krisztina, 100 méteres uszonyos gyors

Uszonyosúszás – Női 4X100 méteres felszíni váltó (Suba Sára, Senánszky Petra, Károlyi Csilla, Varga Krisztina)

Karate – Tadissi Martial (67 kg)

Vízi- és életmentés – Női 4X50 méteres vegyesváltó (Senánszky Petra, Gyurinovics Fanni, Jakabos Zsuzsanna, Ugrai Panna és Verrasztó Evelyn)

-        Bronzérmesek

Maratoni kajak – Csikós Zsóka, sprinttáv

Uszonyosúszás – Bukor Ádám, 200 méteres felszíni úszás

Uszonyosúszás – Bukor Ádám, 400 méteres felszíni úszás

Uszonyosúszás – Varga Krisztina, 50 méteres uszonyos gyors

Uszonyosúszás – Károlyi Csilla, 200 méteres felszíni úszás

Ritmikus gimnasztika – Pigniczki Fanni, labda

Ritmikus gimnasztika – Pigniczki Fanni, karika

Muaythai – Spéth Norbert (67 kg)

Muaythai – Sándorfi Ajsa (60 kg)

(Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

A kick-boxos Boros Petra 5., Pálfi Viktória 6. lett a Világjátékokon

Egyik versenyzőnknek sem sikerült a bravúr az egyesült államokbeli Birminghamben megrendezett Világjátékokon, végeredményben érem nélkül maradt a kétfős magyar küldöttség. Ugyanakkor sporttörténelmi alkalom volt, hogy a nem olimpiai sportágak legnagyobb versenyének történetében első ízben szerepelhettek magyar kick-boxosok.

A K1 szabályrendszer 70 kg-os súlycsoportjának negyeddöntőjében Boros Petra a szerb Aleksandra Krstic ellen mérkőzött, és a második menetig jól tartotta a tempót a vb-ezüstérmes riválissal, de aztán a harmadik menetben a későbbi győztes szerb a maga javára fordította a küzdelmet.

A másik Birminghambe kijutott magyar, Pálfi Viktória az 52 kg-ban szintén nem jutott tovább, miután a négy közé kerülésért egy szoros mérkőzésen alulmaradt lengyel ellenfelével szemben.

„A döntők során Viki lengyel ellenfele egy nagyon szoros meccsen alul maradt izraeli ellenfelével szemben. Így ott 6.helyet szereztük meg. Petra szerb ellenfele pedig minden meccsén hűen, egy nagyon kemény és határozott győzelmet tudhatott maga mögött a döntőben is szlovák ellenfelével szemben. Ezek fényében úgy gondolom, hogy nincs okunk szomorkodni. Szenzációs eredmény, hogy itt lehettünk. Petra esetében nem egészen egy hónap, míg Viki esetében két hét felkészüléshez képest, kiadták a maximumot magukból a lányok, és megmutatták, hogy az elkövetkező években igenis számolni kell velük a nemzetközi mezőnyben” - értékelt Bálint Zoltán, a versenyzőket a tengerentúlra elkísérő edző.

Világjátékok, eredmények:


Kick-box, K1 szabályrendszer, nők:
70 kg, negyeddöntő:
Boros Petra - Krstic (szerb) 0:3
52 kg, negyeddöntő:
Pálfi Viktória - Nieroda-Zdziebko (lengyel) 0:3

A Világjátékok eredményei elérhetők itt:
https://twg2022.com/results/

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Az utolsó napon is lehet magyar dobogós

További magyar érmekkel zárulhat a 11. Világjátékok. Két muaythai-os lehet dobogós. Magyarország 11 arannyal, 7 ezüsttel és 7 bronzzal az ötödik helyen várja a játékok utolsó napját.

A Világjátékok zárónapján két magyar érdekeltségű bronzmeccset rendeznek a muayhai-osoknál. Az egyesült államokbeli Birminghamben zajló multisport versenyen szombaton a 67 kilogrammos Spéth Norbert és a női 60 kilós mezőnyben Sándorfi Ajsa is kikapott az elődöntőben.

Spéth Norbert vitatott bírói döntéssel maradt alul, és mivel a Világjátékokon ebben a sportágban nem lehet óvni, így végül készülhet a bronzmérkőzésre. A magyar világbajnoki ezüstérmes kiválóság ellenfele az elődöntőben a súlycsoport thai világbajnoka, Anueng Khatthamarasri volt. „Magyarázkodni nem szeretnék, ilyen a sport. Szerencsére van még egy mérkőzésem, ez a bronzmeccs lesz, és igyekszem arra fókuszálni” – összegzett tömören Spéth Norbert.

Sándorfi Ajsa jól kezdett az amerikai Charlsey Maner ellen, de az elődöntő végére a hazai közönség előtt küzdő thaibokszos átvette az irányítást, és nyert. „Nem tudtam úgy irányítani a mérkőzést, ahogy szerettem volna, amerikai ellenfelem a maga javára tudta fordítani az elődöntőt. A bronzmeccsen egy angol lány ellen küzdök majd.” – mondta Sándorfi Ajsa.

A ju-jitsu openben az első helyen kiemelt Tereza Cordeiro de Souza, a földharc kategóriában, az 5. helyet szerezte meg, miután a negyedöntőt elvesztette a későbbi ezüstérmes ukrán Bogdana Golub ellen.

A fallabdás Farkas Balázs két meccset játszott szombaton. A vigaszági elődöntőben előbb a német Yannick Olmort győzte le 3-0-ra, a fináléban aztán az amerikai Cristopher Gordont verte ugyanilyen arányban. Farkas ezzel a 17. helyen zárt.

A tájfutóknál Sárközy Zsófia a középtávot teljesítette. A magyar induló az erdei versenyen a 17. helyet szerezte meg.

(Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Elődöntőbe jutott Spéth Norbert

Spéth Norbert elődöntős a Világjátékokon. A DVTK többszörös világbajnoki érmes versenyzője a muaythai-osok 67 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntőjében tecnikai KO-val legyőzte az amerikai Travis Petralbát. Az elődöntőben a súlycsoport világbajnoka, a thaiföldi Anueng Khatthamarasri lesz.

A magyar klasszis elmondta, sikeres felkészülésen van túl, és jó formában érkezett a Világjátékok helyszínére. „Angliai és thaiföldi edzőtáborokban hangolódtam a Világjátékokra. Az amerikai elleni meccset végig kontroll alatt tartottam. Az elődöntő sokkal keményebb lesz. Legutóbb, amikor összecsaptunk a világbajnokkal, ő nyert. Igyekszem revansot venni” – nyilatkozta Spéth Norbert.

A fallabdázóknál Farkas Balázs a vigaszág elődöntőjébe jutott, miután magabiztos 2-0-s sikert aratott a cseh bajnok ellen. „A Martin Svec elleni meccset hamar befejeztem. Az első mérkőzésemen elszenvedett vereség megtette hatását. Rendeztem a gondolataimat, és örülök, hogy egy másik, magabiztosabb oldalamat is megmutathattam a játékokon.”

A tájfutóknál Sárközy Zsófia a sprinttávon a 22. helyen végzett, közben kiadták az íjászoknál – barebow kategóriában – a hivatalos végeredményt, eszerint Molnár József a 9. helyen végzett.

A versenyekre az elmúlt napokban több magyar sportvezető is kilátogatott. Dr. Reinhardt Ákos, az NVESZ Felügyelő Bizottságának tagja, a Sportállamtitkárság főosztályvezetője először vett részt Világjátékokon. „Eddig csak az íróasztal mögül, a számok szintjén érzékeltem a nem olimpiai sportágak sikereit. Jó volt ezúttal látni, hogy a magyar sporttársadalomnak milyen értékes egyéniségei versenyeznek a Világjátékokon. Nem beszélve csapatirodáról, az orvosok, a gyúrók és az újságírók munkájáról. Mindenki hozzátette tudását a csapategységhez” – mondta a főosztályvezető.   

Az egyesült államokbeli Birminghamben zajló Világjátékok 8. versenynapján 28 bajnokot avattak. Magyarország továbbra is előkelő helyet foglal el az éremtáblázaton, miután a Világjátékok Magyar Csapat 11 aranyat, 7 ezüstöt és 7 bronzérmet szerzett eddig, ezzel a 4. helyen áll jelenleg. A dobogós országok: 1. Németország, 2. Olaszország, 3. Egyesült Államok.

(Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

Két év után ismét sárkányhajó vb – magyar éremesélyekkel

A koronavírus járvány okozta kényszerszünet miatt két év után először rendez nagy világversenyt a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF). Az egyesült államokbeli Sarasotában július 18. és 24. között sorra kerülő 13. Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságon két magyar csapat is vízre száll, a hazai szövetség elnökét, Járosi Pétert pedig a viadal során iktatják be a sportág Hírességek Csarnokába.

A mostani klub legénység vb egyik különlegessége, hogy a korábbiaktól eltérően egyúttal nemzetek közötti verseny is lesz – közölte Járosi Péter. A sportvezető szerint ahhoz képest, hogy sok országban a covid még jelentősen befolyásolja az életet, így a sporttevékenységeket is, komoly létszámú verseny lesz a floridai.

Magyarországról két csapat vesz részt a vb-n: a Dragon Aqua SE senior legénységgel képviselteti magát, míg a PEAC, azaz pécsi egyetemisták több mint 30 fős küldöttsége elindul az egyetemi versenyszámokban, valamint a premier (felnőtt) korosztályban is.

"Mivel a sportágban világszinten két esztendő kimaradt a versenyeket illetően, nehéz nyilatkozni az esélyekről" – mondta Járosi Péter. – "Mindenesetre mi itthon a teljes bajnoki rendszerünket le tudtuk bonyolítani, még a covidtól sújtott években is, ha néha halasztásokkal is, de minden hazai versenyt megrendeztünk. Ezáltal kijelenthető, hogy a magyar legénységek felkészülten utaztak ki a tengerentúlra, és érmeket várunk tőlük."

A Magyar Sárkányhajó Szövetség elnökének személy szerint is különleges lesz a világbajnokság. Tavaly ősszel ugyanis a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség beválasztotta a Hírességek Csarnokába (Hall of Fame). Az IDBF alelnöki tisztségét is betöltött Járosi Péter a sárkányhajó sport fejlődése, népszerűsítése érdekében végzett munkájával érdemelte ki az elismerést. Az erről szóló hivatalos kitüntetést a világbajnokság alatt a helyszínen sorra kerülő ceremónián veszi át a magyar sportvezető, aki egyben a Nemzeti Versenysport Szövetség alelnöke is.

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Magyarország tartja előkelő helyét az éremtáblázaton

Magyarország a hetedik nap után is megtartotta második helyét az éremtáblázaton a Birminghamben zajló Világjátékokon. Az Egyesült Államokban versenyző Világjátékok Magyar Csapat tagjai eddig összesen 25 érmet (11 arany, 7 ezüst, 7 bronz) szereztek. Az élen továbbra is a németek állnak.

Befejeződtek a küzdelmek a kick-boxosoknál. A 70 kilósoknál Boros Petra végül az 5., az 52 kilogrammos Pálfi Viktória pedig 6. lett. Hazánkat ezúttal egy íjász képviselte a játékokon. Molnár József a csupasz íj (barebow) kategóriában tizedikként fejezte be a versenyt.

Az ejtőernyős Verebes Gábor a canopy piloting versenyszámban speed-ben 24., accuracy-ben 23., freestyle-ban 21. distance-ben pedig 24. lett.

Dr. Mészáros János, a magyar csapat delegáció vezetője szerint várakozáson felül szerepelnek a mieink. „Korábbi nyilatkozataimban már említettem, hogy akár 20 érmet is szerezhetünk Birminghamben, jelenleg 25-nél tartunk. A tagszövetségeink egyre komolyabban gondolják a Világjátékokra való felkészülést, és egyre nagyobb a rangja ennek a multisport versenynek” – mondta a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnöke.

A 11. Világjátékok versenyei vasárnapig tartanak Alabamában. 

Fotók: Freschli József

Világjátékok Magyar Sajtócsapat

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Aerobikos arany és ezüst a 6. versenynapon

Továbbra is tart a magyar csoda a Világjátékokon. A magyar küldöttség 25 éremnél tart, ebből 11 arany. A multisport verseny hatodik napján két éremszerzést ünnepelhetett a magyar küldöttség.

Egy arany, egy ezüst szerdán. Az egyesült államokbeli Birminghamben az aerobikos trió Világjátékok-győztes lett. Bali Dániel, Mazács Fanni és Farkas Balázs látványos produkcióval érdemelte ki az aranyat, megelőzve az olaszokat és a románokat.

A trió tagjai kiegészülve Szőllősi Pannával és Lőcsei Zoltánnal, ezüstérmes lett az aerobik csoport versenyszámban.

Bali Dániel szerint a csoport fináléban becsúszott egy hiba, emiatt nem lett abban a versenyszámban is győzelem. „A triónál viszont kijött a lépés, és nagyon örülök, hogy Világjátékok-győzelmet ünnepelhetünk. Sokat dolgoztunk egy ilyen sikersorozatért, hiszen ne feledjük, hogy a játékok előtt a világbajnokságon is jól szerepeltünk – mondta a világbajnok és Világjátékok-győztes aerobikos.

Mazács Fanni a csapategységben látja a magyar aerobikosok sikersorozatának a titkát. „Igyekszünk mindenben segíteni egymást. Mindig van egy-két ember, aki pluszt tud adni a többinek. A csoportunk ezúttal egy ezüstös produkcióval rukkolt elő, a trióban pedig úgy gondolom, hogy egy katartikus élménnyel gazdagodtunk. Fantasztikus volt” – nyilatkozta az eredményhirdetés után Mazács Fanni.

Mindkét kick-boxos versenyzőnk kikapott első meccsén. Az 52 kilogrammos Pálfi Viktória lengyel, a 70 kilósoknál Boros Petra pedig szerb ellenféltől szenvedett vereséget.

A fallabdázók is bemutatkoztak. Chukwu Hannah, Szász Kincső és Farkas Balázs is elvesztette első meccsét. A legszorosabb meccset Farkas Balázs játszotta, ő a címvédő német Simon Rösner ellen kezdett, és végül kikapott 2-1-re.

Az íjász Molnár József sikerrel vette az első akadályokat a barebow-soknál. A selejtezőben, a jelöletlen távon ötödikként, a jelöltön pedig hetedikként lépett tovább.  

Az rg-s Pigniczki Fanni keddi két bronzérme után, szerdán buzogánnyal a 9., szalaggal 17. lett.  

A Világjátékok Magyar Csapat 25 éremmel (11 arany, 7 ezüst, 7 bronz) jelenleg az éremtáblázat második helyén áll.

(Fotók: Freschli József)

Világjátékok Magyar Sajtócsapat

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Aerobikos és kajakos arany Birminghamben​​​​​​​

Tizenkilenc aranyérmet osztottak ki az egyesült államokbeli Birminghamben zajló Világjátékokon kedden. Ebből a magyarok kettőt szereztek meg, előbb a kajakpályán, majd az aerobik versenyek helyszínén szólt a magyar himnusz. Magyarország az éremtáblázat második helyéről várja a folytatást.

Aranyérmes lett az aerodance csoport. A magyarok mögött a románok zártak másodikként, az azerieké lett a bronz. Az aranyérmes csoportot Farkas Balázs, Hajdú Kata, Lőcsei Zoltán, Makranszki Anna, Ruzicska Vanessza, Ökrös Janka, Simon Zsófia, Szöllősi Panna alkotta. „Nagyon sokat dolgoztunk ezért a Világjátékok-győzelemért. Hálás vagyok mindenkinek, hiszen mind a nyolcan kihoztunk mindent magunkból. És ez nem csupán a játékokra vonatkozik, hanem az egész felkészülésre” – mondta Farkas Balázs.

Aerobik vegyespárosunk minimális különbséggel lemaradt az aranyról. A Bali Dániel és Mazács Fanni duó 20.600 pontot kapott döntős produkciójára, míg a győztes brazil Lucas Barbosa, Tamires Silva páros 20.650 ponttal zárta a finálét.

Az aerobik versenyekkel párhuzamosan ugyanazon a helyszínen mutathatták be gyakorlataikat a ritmikus gimnasztikázók. Itt magyar szempontból sporttörténelmi siker született. Pigniczki Fanni ugyanis kétszer is dobogóra állt. (A Világjátékokon minden szeren eredményt hirdetnek). Az MTK Budapest versenyzője karika, illetve labdagyakorlata ért egy-egy bronzot. „Ezt még most sem merem elhinni. Sportpályafutásom, sőt a magyar ritmikus gimnasztika történetében fontos mérföldkő ez a Világjátékok. Mindkét gyakorlatom lehetett volna még jobb, de ne legyünk telhetetlenek” – összegzett boldogan Pigniczki Fanni, aki az első magyar rg-s, aki olimpiára és Világjátékokra is kijutott.

A kajakos Kiszli Vanda a rövid táv után a klasszikus maratoni távon is aranyérmes lett. Az Atomerőmű Sportegyesület hatszoros világbajnoka a dán Cathrine Rask-kal haladt sokáig az élen, végül az utolsó futásnál lehagyta, és megszerezte második aranyérmét. Az eredményhirdetés után kiderült, hogy Kiszli Vanda lesz „A nap versenyzője” a Világjátékok 5. napján.

„Meglepett, hogy engem választottak a nap versenyzőjének, ezen a napon is több bajnokot avattak a játékokon. Örülök, hogy a klasszikus maratoni számban is győztem, tetszett ez a felhajtás, különdíj átadásnál. Nem vagyok hozzászokva, hogy autógrammokat osztogatok, és nagyszínpadra szólítanak” – mondta Kiszli Vanda.

Csikós Zsóka ezúttal negyedik lett, a férfiaknál Noé Bálint pedig a 12. helyen végzett. A mezőnynek volt még egy magyarja: Gyökös Lajos japán színekben, a 10. helyen zárt.

A Világjátékokon eddig 61 ország versenyzői szereztek érmet. A magyarok a németek mögött 10 arannyal, 6 ezüsttel és 7 bronzzal az éremtáblázat 2. helyén állnak.

 Fotók: Freschli József

(Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

Senánszky Petra sporttörténelmet írt Birminghamben

Senánszky Petra a Világjátékokon átvette a Nap Versenyzője díjat! A világklasszis magyar uszonyosúszó az első olyan sportoló, aki két különböző sportágban ugyanazon a Világjátékokon aranyérmet szerzett.

A Debreceni Búvárklub kiválósága összesen három aranyérmet nyert az egyesült államokbeli Birminghamben uszonyosúszásban kétszer, vízi és életmentésben egyszer győzött. Ezen kívül mindkét sportágban egy-egy ezüstöt is begyűjtött.

Senánszky Petra a hétfői díjátadót követő nemzetközi sajtótájékoztatón elmondta, megterhelő négy nap van mögötte. „Erre számítottam. Az uszonyosúszásra többet készültem, vízi és életmentésben pedig tudtam, hogy kiváló társaim lesznek a váltóban, hiszen több olimpiát megjárt úszókról van szó. Nagyon örülök, hogy sikerült minden fronton a lehető legjobbat kihozni magamból.” – tette hozzá Senánszky Petra, aki Alabamából egyenesen a kolumbiai Caliba utazott, ahol 18-ától megrendezik az uszonyosúszó-világbajnokságot.

Fotók: Freschli József

(Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Két arany, egy ezüst és egy bronz a 4. napon

Kajakos és életmentő arany a birminghami Világjátékok 4. versenynapján! A magyar csapat mindezek mellett egy ezüstöt és egy bronzot is begyűjtött a nem olimpiai sportágak multisport versenyén. Előbbit az uszodában, utóbbit pedig a kajakpályán szerezték.

Kiszli Vanda a maratoni kajakosoknál megnyerte a rövidtávot, Csikós Zsóka pedig bronzérmes lett az egyesült államokbeli Világjátékokon. Az ezüstérmet a spanyol Eva Barrios szerezte meg. A férfiaknál Noé Bálint 5. lett.

„Hihetetlen ez az egész! Felfoghatatlan, hogy győzni tudtam. Korábban az esélylatolgatások során mindig úgy fogalmaztam, hogy végzem a dolgom, és mindent bele adok majd a játékokon. Persze titkon mindig az volt az álmom, hogy a leggyorsabb leszek a 3,4 kilométeres távon. És sikerült!” – nyilatkozta Kiszli Vanda.

Az uszodában a vízi- és életmentők ezúttal egy aranyat és egy ezüstöt szereztek. A 4x50 méteres vegyesváltóban a férfiak mindenkit megelőzve 1:26.53 perces Világjátékok-rekorddal győztek. A női staféta a németek mögött, az olaszokat megelőzve második lett.  

A Világjátékok-győztes férfi váltóban Szabó Szebasztián, Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Balog Gábor és Giczi Mátyás, az ezüstérmes női stafétában pedig Senánszky Petra, Gyurinovics Fanni, Jakabos Zsuzsanna, Ugrai Panna és Verrasztó Evelyn kapott helyet.

Balog Gábor az eredményhirdetés után elmondta: a váltó gerince régóta együtt van, Szabó Szebasztián pedig új lendületet hozott a csapatba. „Bízom benne, hogy az életmentés egy picit jobban előtérbe kerül. A Világjátékok nagyszerű lehetőség volt arra, hogy a magyar vízi- és életmentés letegye névjegyét” – mondta a kétszeres Világjátékok-győztes.

Jakabos Zsuzsanna sikeres Világjátékokat zárt Birminghamben. „Örülök, hogy itt lehettem. Egy arannyal, egy ezüsttel és a női 200 méteres akadályúszásban elért egyéni csúccsal zártam. Nagyon jó csapat jött össze, annak meg külön örülök, hogy eredményeinkkel talán egy picit jobban ráirányítottuk a figyelmet erre a sportágra” -fogalmazott Jakabos.

 A 4x25 méteres manikin babaváltóban a nők hatodikként, a férfiak hetedikként végeztek. A görkorcsolyásoknál Gardi Dominika a 15 ezer méteres eliminációs versenyen a 11. helyen végzett úgy, hogy elesett, miután az előtte bukó olasz görkorcsolyázót nem tudta kikerülni. A vasárnap befejeződött drónverseny végleges és hivatalos eredményét hétfőn adták ki, amely szerint Rontó Roland a 13. fejezte be a viadalt.

Eddig 48 nemzet versenyzői szereztek érmet a Világjátékokon. Az éremtáblázatot a németek vezetik, Magyarország 8 arannyal, 5 ezüsttel és 5 bronzzal az előkelő 5. helyen áll a rangsorban.

Fotók: Freschli József

(Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

A MOB alelnöke szerint a Világjátékoknak egyre nagyobb az elismertsége

Deutsch Tamás is a helyszínen szurkol a magyar csapatnak a Világjátékokon az egyesült államokbeli Birminghamben. A Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke vasárnap többek között a vízi- és életmentő versenyek helyszínét is meglátogatta.

„Most először van alkalmam itt lenni egy Világjátékokon. Fantasztikus a hangulat, és a magyar sportolók is kiválóan teljesítenek. Jó látni azt, hogy az egyes sportágak képviselői a Világjátékok Magyar Csapaton belül, mennyire összetartanak.” – mondta Deutsch Tamás, aki hozzátette: a Világjátékoknak egyre nagyobb az elismertsége. „Ebben oroszlánrésze van Thomas Bach-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének. Az ő kezdeményezése volt, hogy a NOB a világ nagy nem olimpiai sportszövetségeinek a lehető legszorosabb partnere legyen. Nem véletlen, hogy a megnyitó óta a központi stadionban a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének zászlója mellett ott van a NOB lobogója is.” – mondta a MOB alelnöke.

A birminghami Világjátékokon - három nap után - a magyarok az éremtáblázat ötödik helyén állnak, miután hat aranyat, négy ezüstöt és négy bronzérmet szereztek. A játékok 17-éig tartanak. 

Fotó: Freschli József

(Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

Két Világjátékok-rekord, két arany a harmadik versenynapon

Két újabb magyar arany Birminghamben! A vízi- és életmentő versenyeken három számban volt érdekelt a Világjátékok Magyar Csapat. A 4x50 méteres akadályúszásban a női és a férfi staféta is aranyérmes lett, női 200 méteres akadályúszásban Jakabos Zsuzsanna pedig negyedik lett.

A női csapat fantasztikus versenyzéssel századmásodpercre ugyanannyit úszott, mint a lengyel váltó, így a dobogó tetejére a magyarok és a lengyelek is felállhattak, és a győztesek tiszteletére is két himnuszt játszottak le.

Ezt követte a férfi döntő, ahol a magyarok magabiztos győzelmet arattak, megelőzve az olaszokat és a japánokat.

A nők 1:49.05, a férfiak pedig 1:34.91 perc alatt teljesítették a távot, mindkét időeredmény Világjátékok-rekord.

A Világjátékok-győztes női váltóban Senánszky Petra, Gyurinovics Fanni, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn és Ugrai Panna, a férfi stafétában pedig Szabó Szebasztián, Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Balog Gábor és Giczi Mátyás kapott helyet.

Jakabos Zsuzsanna egyéni csúcsot úszott 200 akadályon. „Az egyéni rekordnak külön örülök. A két döntő közötti fél óra elég volt a regenerálódásra, és a váltóval meg megvalósítottuk azt, amiért ide repültünk” - nyilatkozta az eredményhirdetés után Jakabos Zsuzsanna.

A férfi váltó tagjai biztosak voltak abban, hogy ezt a döntőt csak valamilyen rekorddal lehet megnyerni. „Világjátékok-csúcs lett a vége, és nagyon örülök, hogy ehhez a győzelemhez hozzá tudtam segíteni a stafétát. Ráadásul a világcsúcstól mindössze egy tizedre voltunk – összegzett Szabó Szebasztián.

A görkorcsolyázóknál a női 10 ezer méteres pontszerző versenyben Gardi Dominika 10. lett, a szumósoknál az open kategóriában Szilágyi Erik az első körben, míg Kerstner Róbert a másodikban búcsúzott. Véget ért a drónosok versenye is, itt Rontó Roland a 16. helyen zárt.

A Világjátékokon - három nap után - a magyarok az éremtáblázat ötödik helyén állnak, hat arannyal, négy ezüsttel és négy bronzzal.

Fotók: Freschli József

0 Tovább

A kick-boxos Pálfi Viktória bizonyítani akar a Világjátékokon

A Világjátékokra kijutott kick-boxos Pálfi Viktória bizonyítani szeretne a július 7. és 17. között az egyesült államokbeli Birminghamben zajló multisport eseményen. A sporttörténelmi részvétel miatt hatalmas nyomás nehezedik a fiatal versenyző vállára, aki éppen ezért nagy hangsúlyt fektet a mentális felkészülésre. Az idei Világjátékok az első alkalom, ahol magyar kick-boxosok – Pálfi Viktória mellett Boros Petra – képviselhetik hazánkat – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A K1 szabályrendszer 52 kg-os súlycsoportjában érdekelt Pálfi Viktória mexikói riválisa visszalépésének köszönhetően indulhat a játékokon, akitől 2021-ben a világbajnokságon kikapott. Borzasztóan örült a lehetőségnek, de egyúttal – mint fogalmazott – „kiverte a víz”, amikor tudatosult benne, hogy csupán két hete maradt felkészülni. Petrával sokat edzenek együtt, és nagyon jó a kapcsolatuk. Örül, hogy nem egyedül kell megtennie a hosszú utat Birminghambe, és lesz ott vele egy barát is.

A csepeli Halker-Király Team sportolója saját bevallása szerint minden mérkőzés előtt rettenetesen izgul, legyen az kisebb, vagy nagyobb verseny, ugyanakkor sokat segít neki edzője, Bálint Zoltán, aki Birminghamben is mögötte lesz majd. Az edző ringbe lépés előtt rendszerint megnyugtatja és sulykolja, hogy bízzon magában. Mellette az ötszörös kick-box világbajnok és az ökölvívásban a közelmúltban Eb-bronzérmet nyert Veres Roland segíti a mentális felkészülését.

A fiatal tehetség tavaly még a juniorok (16-18 évesek) között szerzett Európa-bajnoki címet a ringben a kiütésre menő K1 szabályrendszerben. Érzékeny alkat lévén mindenkinek bizonyítani szeretne, így nehéz megbirkóznia a ránehezedő nyomással.

„Az egyik világkupára nem fogyasztottam le ahhoz a súlycsoporthoz, amelyikben indulnom kellett volna. El is veszítettem a meccset, ugyanis az ellenfél legalább öt kilóval nehezebb és fizikailag is erősebb volt, ezért nem tudtam tartani az iramot. Az én hibám volt, mert lusta voltam lefogyasztani. De sokat tanultam az esetből” – mesélte Pálfi Viktória.

Családja teljes mellszélességgel támogatja a sportolói karrierjét, lényegében édesanyja miatt kezdett el kick-boxolni. Először öccsét vitték el egy edzésre, hogy meg tudja védeni magát, aztán Viki is csatlakozott hozzá. A szülei büszkén mesélik mindenkinek, hogy a lányuk kijutott a Világjátékokra, de sajnos ők nem tudják elkísérni Birminghambe.

Pálfi Viktória július 13-án fog először ringbe lépni a Világjátékokon, ahol a maximumot akarja kihozni magából, és mindenképpen dobogóra szeretne állni. Mindazonáltal a tengerentúli esemény után sincs megállás, ugyanis rögtön el szeretné kezdeni a felkészülést az őszi Európa-bajnokságra.

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Egy arany, két ezüst és egy bronz a második versenynapon

Továbbra is lendületben a magyar csapat. Az egyesült államokbeli Birminghamben zajló Világjátékok második versenynapján egy aranyat két ezüstöt és egy bronzot szereztek a magyar versenyzők a nem olimpiai sportágak világversenyén.

Senánszky Petra az 50 méteres uszonyos gyorsúszás után 100 méteren is győzött. Ugyanebben a számban Varga Krisztina ezüstérmet szerzett, akárcsak Mozsár Alex a 200 méteres felszíni úszásban. Utóbbi számban Bukor Ádám bronzérmes lett.  

„Mozgalmas időszakon vagyok túl, de ez a Világjátékok kiemelt versenynek számít. Nagyon boldog vagyok, hogy mindkét számban megvédtem a címem. Az meg külön fantasztikus érzés, hogy az aranyak mellett a váltóval ezüstérmesek lettük.” – összegzett az uszonyosúszó versenyek végén az immár négyszeres Világjátékok-győztes klasszis.

További uszonyosúszó pontszerzők: Blaszák Lilla 4., Szabó Anita 5. (mindketten női 400 felszíni), 4X100 méteres férfi felszíni váltó (Mozsár Alex, Hamlin Matthew, Kiss Nándor, Bukor Ádám) 5., Holoda Péter 4., Sincki Ádám 5. (mindketten 50 méteres uszonyos gyors), Suba Sára 7. (100 méteres női felszíni).

Fájó karatés 5. hely

Hárspataki Gábor a 75 kilósok között ötödikként végzett. Az olimpiai bronzérmes versenyző harmadik meccsén vitatott döntés után kikapott üzbég ellenfelétől. A döntés után óvást nyújtottak be a magyarok, ám az eredmény nem változott. „Nagyon csalódott vagyok. Jól felkészülve érkeztem Birminghambe. Ilyennel még nem találkoztam. Egy dolognak azért nagyon örülök, ez pedig az, hogy Tadissi Martial éremmel térhet haza” – mondta Hárspataki Gábor, utalva a másik karatés egy nappal korábbi sikerére. A súlycsoport eredményhirdetésénél dr. Mészáros János, a magyar csapat delegációvezetője volt az éremátadó. A karateversenyen ott volt dr. Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is, aki tegnap érkezett meg Birminghambe.

Megkezdték a küzdelmeket a szumósok is. Nehézsúlyban Kerstner Róbert hetedik, könnyűsúlyban Szilágyi Erik pedig kilencedikként zárt. A gyorskorcsolyás Gardi Dominika a 10 ezer méteres elimináció versenyszámban a hetedik helyen fejezte be a szombati napot, az akrobatikus rock and rollosoknál a Bánhidi Dániel, Czetl Fanni kettős Világjátékok-nyolcadik helyen végeztek.

Két versenynap után a magyarok négy arannyal, négy ezüsttel és négy bronzzal a hatodik helyen állnak az éremtáblázaton. 

(Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Napi összefoglalók az M4-en

Világjátékok a képernyőn. Az egyesült államokbeli Birminghamben 7-én megkezdődött a nem olimpiai sportágak négyévenkénti multisport versenye, és 17-éig tart. A játékokról folyamatosan tudósít a magyar csapatot elkísérő médiastáb.

Magyarországot 17 sportágban 59 versenyző képviseli. Az egyes versenynapokról az nvesz.hu oldalon lehet olvasni infókat. Naponta kerülnek fel fotógalériák ide. Videós összefoglalók itt találhatók.  Ezen kívül az M4 Sporton és az m4sport.hu-n rendszeres napi összefoglalók lesznek.

Az időpontok:

július 10., 17:15

július 11., 20:30

július 12., 20:00

július 13., 17:30

július 14., 23:00

július 15., 17:30

július 16., 19:00

július 17., 17:30

(Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Három arany, két ezüst, három bronz az első napon

Szenzációs magyar kezdés a Világjátékokon. Az egyesült államokbeli Birminghamben zajló multisport világversenyen a magyar küldöttség három arannyal, két ezüsttel és három bronzéremmel nyitott.

A Magyar Búvár Szakszövetség idén meghirdette „A búvárok csúcsra törnek” programot. Ehhez igazodva az uszonyosúszók nagyon bekezdtek. Senánszky Petra az 50 méteres uszonyos gyors címvédőjeként érkezett Birminghambe, és esélyeshez méltó versenyzéssel megszerezte a magyar küldöttség első aranyérmét.

A folytatásban Mozsár Alex a 400 méteres felszíni úszásban, Holoda Péter pedig 100 méteres uszonyos gyorsúszásban győzött.

A Suba Sára, Senánszky Petra, Károlyi Csilla, Varga Krisztina alkotta női 4X100-as felszíni váltó ezüstérmes lett, akárcsak a karatés Tadissi Martial. A 67 kilogrammos versenyző a döntőben a brazil Vinicius Figueirától kapott ki.

Az uszonyosoknál Varga Krisztina (50 méteres uszonyos gyors), Károlyi Csilla (200 méteres felszíni), Bukor Ádám (400 méteres felszíni) egyaránt bronzérmes lett.

A latintáncok versenyében a Silvestri Andrea, Váradi Martina páros közel volt az éremszerzéshez, de végül akárcsak a legutóbbi Világjátékokon a negyedik helyen végzett. Ugyanebben a mezőnyben a Hidi Balázs, Kis Violetta duó tizenhetedikként zárt.

A görkorcsolyás Gardi Dominika 10 ezer méteres pontelimináción a 12. helyen fejezte be a versenyt azután, hogy egy kiadós zápor miatt több, mint egy órás csúszással lépett pályára.

A magyar küldöttség így az első versenynapot 3 arannyal, 2 ezüsttel és 3 bronzzal zárta, és az éremtáblázat második helyéről várja a folytatást.

0 Tovább

Ezüstérmes lett a karatés Tadissi Martial a Világjátékokon!

Tadissi Martial a második helyen végzett a karatésok 67 kg-os súlycsoportjában az egyesült államokbeli Birminghamben zajló Világjátékok első versenynapján. A magyar kiválóság mélyről jött vissza, hiszen egy éve hajszálnyival maradt le a sportág történetének első olimpiai részvételéről, és mint fogalmazott: a birminghami verseny „volt az ő olimpiája”, ahol sikerült megvalósítania a kitűzött célját, az éremszerzést.

A karatés berkekben Márszinak hívott klasszis korábban volt világbajnoki ezüstérmes, Európa Játékok harmadik helyezett, Eb-n pedig négyszer is felállhatott a dobogó harmadik fokára. A 30 esztendős karatés tavaly júniusban a sportág olimpiai kvalifikációs tornáján öt győzelemmel bejutott a legjobb négy közé, viszont aztán fájdalmas módon nem került be abba a hármasba, akik indulási jogot szereztek a tokiói ötkarikás játékokra. Ezt követően tűzte ki maga elé Tadissi Martial célként a Világjátékokon való jó szereplést. Parádés sorozatot produkált, tavaly szeptembertől idén májusig minden világversenyen, amelyen indult, eljutott az éremmérkőzésig, és világranglistás helyezésével magabiztosan kvalifikálta magát a Világjátékokra.

A birminghami versenyen az UTE sportolója a csoportküzdelmek során először 1-0-ra kikapott az olasz Marescától, de aztán javított: 1-0-ra legyőzte az egyesült államokbeli Hernandezt, majd 6-4-re felülmúlta a chilei Velozót, amivel bejutott az elődöntőbe.

A fináléba kerülésért Tadissi Martial 3-0-ra verte a görög Xenost is. A döntőben a brazil Figueira volt az ellenfél, aki ellen vitatott körülmények között került hátrányba, és végül 4-0-ra alulmaradt.

„Amit kívántunk, az éremszerzés, az teljesült” – nyilatkozta a döntőt követően edzője, Módos Viktória.

„Ha előre tudom, hogy ezüstérmes leszek, biztosan aláírtam volna!” – értékelt Tadissi Martial. – „Nagyon nehéz és eseménydús napon vagyok túl. A csoportmérkőzések sem mentek zökkenőmentesen. Annak ellenére, hogy jól ment a bemelegítés, feszültebben, görcsösebben kezdtem. Kicsit meg kellett ráznom magam az olasz ellenfelem elleni vereséget követően. Aztán a chilei versenyző elleni ki-ki mérkőzés sem a tervek szerint kezdődött, de 0-4-es hátrányból viszonylag rövid idő alatt sikerült 6-4-re fordítani és az elődöntőbe jutni. Az elődöntőben jól tudtam tartani a taktikát az egy hónappal ezelőtti Eb-n ezüstérmes görög Xenos ellen. Sajnos a döntő egy számomra bosszantó szituáción ment el. Úgy éreztem, hogy a brazil földrevitele előtt sikerült őt fejbe rúgnom, de a bírók az ő pontszerzését díjazták. Sajnos ez nagy hatással volt a későbbi végeredmény kialakulására. A tavalyi párizsi olimpiai kvalifikációs verseny óta új motivációként csak a Világjátékok lebegett a szemem előtt. Nagyon mélyről kell visszajönnöm, amiben az edzőmnek, Módos Viktóriának és a családomnak is hatalmas szerepe volt. Ez volt az én Olimpiám! Nagyon örülök, hogy az olimpiai érem kivételével immáron mindenhonnan – Eb, vb, Európa Játékok, Világjátékok – sikerült éremmel hazatérnem. Összességében nagyon boldog vagyok, hiszen éremért utaztunk Birminghambe. Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy ez az eredmény megszülethessen. Ezúton szeretném megköszönni a Magyar Karate Szakszövetségnek a felkészülésünk és az akklimatizációnk legmagasabb fokon történő biztosítását, továbbá a helyszínen kapott edzői, orvosi segítséget, illetve az otthonról érkezett taktikai és mentális utasításokat is!”

A Világjátékokra kijutott másik magyar karatés, az olimpiai bronzérmes Hárspataki Gábor magyar idő szerint szombaton este lép tatamira. 

0 Tovább

110 ország sportolóival kezdetét vette a 2022-es Világjátékok

Látványos megnyitó Birminghamben! Hatalmas show-val megkezdődött a nem olimpiai sportágak négy évenkénti multisport versenye.

Az egyesült államokbeli Birminghamben 110 ország 3600 sportolója versenyez az előttünk álló 10 alatt, ami rekordnak számít a játékok történetében. A Protective Stadionban megrendezett nyitóceremónián a magyar csapat zászlaját Hidi Balázs versenytáncos vitte. A legnagyobb ováció az amerikaiak fogadtatásán kívül, az ukrán csapat bevonulását kísérte. A 11. Világjátékokat Randall L. Woodfin, Birmingham polgármestere nyitotta meg, a stadionban pedig felhúzták az amerikai mellett a Világjátékok és az olimpiai zászlót is.

A megnyitó után, dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnöke, a magyar delegációvezető elmondta, az egész sporttársadalom nagyon várta már ezt a megnyitót. „Az olimpiához hasonlóan a Világjátékokra is plusz egy évet kellett várni. Felkészült magyar csapat érkezett Birminghambe” – mondta az elnök, aki dr. Reinhardt Ákossal, az NVESZ Felügyelő Bizottságának tagjával, a Sportállamtitkárság főosztályvezetőjével nézte végig a megnyitót. Magyarországot 59 sportoló képviseli 17 sportágban.

Az első versenynapon bemutatkoznak az uszonyosúszók, de szoríthatunk hazánk versenyzői közül karatéban, görkorcsolyában és táncsportban indulóknak is.

Fotók: Freschli József

 

0 Tovább

Gokart - MGSZ Club Sport viadal előtt

Juráncsik Balázs ismét gokartba ül a hétvégén. Az országos bajnoki címvédő a hajdúhadházi MGSZ Club Sport viadalán versenyez – adta hírül a gokartos csapata.

Ez a verseny kiváló bemelegítés lehet számára az ob következő fordulója előtt. Jövő hétvégén ugyanis ugyanott bonyolítják le a bajnokság következő körét.

„Összetettben a második helyen vagyok jelenleg. Igyekszem a lehető legjobban ráhangolódni erre az ob-fordulóra. Az a jó, hogy gyakorlatilag ugyanaz a mezőny lesz, amely rajthoz áll az országos bajnokságon” – mondta Juráncsik Balázs.

Az országos bajnokság első három fordulója után a címvédő az összetett második helyről várja a folytatást, az élen Dominkó Arnold áll. 

0 Tovább

Jakabos Zsuzsanna és Senánszky Petra izgalmas versenyekre számít Birminghamben

Egy medencében edzettek az élet és vízimentők, valamint az uszonyosúszók Birminghamben. A CrossPlex ad otthont többek között a két sportág versenyeinek. A multifunkcionális sportlétesítményt – amikor nincs Világjátékok – egyetemisták és középiskolások használják. Az akklimatizáción hellyel-közzel átesett, és sikeréhes magyar válogatottak érkeztek meg az edzésre…

A vízi- és életmentő csapat tagja többek között Jakabos Zsuzsanna és Szabó Szebasztián is.

Jakabos Zsuzsanna 200 méteres akadályúszásban egyéniben indul. „Én vagyok az egyedüli a csapatban, aki egyéni számban is érdekelt. Mindent beleadok, és izgatottan várom, hogy milyen lesz ez a világverseny” – mondta az Európa-bajnok, olimpikon úszó.

Petrov Iván úgy látja, hogy a vízi és életmentés egyre nagyobb hangsúlyt kap Magyarországon is. „Örülök, hogy ez a sportág itt van a Világjátékokon. Ezzel az életmentés fontosságára is rá tudjuk irányítani a figyelmet. Hét számban vagyunk érdekeltek, és nem titkolt szándékunk több érmet hazavinni erről a világversenyről”- mondta Petrov Iván.

Szabó Szebasztián is hangolódott. „Hosszú fárasztó utazáson vagyunk túl. Ahogy közeledik a verseny, egyre fokozódik a drukk bennem. Az élet- és vízimentés hoz némi változatosságot abba a monotonitásba, ami jellemzi helyenként az úszóedzéseket” – összegzett az úszó-világbajnokságon 50 gyorson negyedik helyezés elérő klasszis.

Senánszky Petra is a budapesti vizes világbajnokság után kezdi meg szereplését a Világjátékokon. Ráadásul ő az uszonyosúszás mellett vízi- és életmentésben is indul Birminghamben. „Nagyon várom, hogy elkezdődjenek a versenyek. Uszonyosúszásban bízom abban, hogy megvédem 100-on és 50-en is a címeimet, és nagyon szeretnék világcsúcs közeli időket úszni” – tette hozzá Senánszky Petra.

Veress András, az uszonyosok edzője elmondta, a csapat csomagjai nem érkeztek meg, azokat Kókai Dávid intézte éppen az edzés ideje alatt is, így ő nem tudott részt venni a tréningen. „Nem volt zökkenőmentes a kiutazásunk, és csomagproblémák is vannak, de a lényeg, hogy most már mindenki itt van, és itt vagyunk a medence szélén.” – fogalmazott röviden a szakember.

Tadissi Martial is feltűnt CrossPlex-ben. A vb- és Eb-érmes 67 kilogrammos karatés hangsúlyozta: a Világjátékokra kvótát szerezni, legalább olyan nehéz, mint az olimpiára. „Minden súlycsoportban a világ legjobb nyolc versenyzője szerzett indulási jogot. Örülök, hogy nekem sikerült, és most már fogyasztok.” – nyilatkozta a karatés. Ebben a sportágban két magyar induló lesz, ugyanis az olimpiai bronzérmes Hárspataki Gábor is

Az egyesült államokbeli Birminghamben ma rendezik meg a Világjátékok megnyitóját, holnap lesz az első versenynap, a záróceremóniára pedig 17-én kerül sor.

Fotók: Freschli József

0 Tovább

Fekvenyomó Eb – Huszonhét ország legjobbjait láthatjuk Budapesten

Egy hónap múlva már zajlik a hazai rendezésű fekvenyomó Európa-bajnokság. Az eseményre több, mint 800 sportoló érkezik.

Újabb rangos sporteseménynek ad otthont Magyarország! Afeugusztusban Budapesten rendezik meg a fekvenyomó Európa-bajnokságot. A kontinens legjobbjait láthatjuk a Budapest Kongresszusi Központban, ahol népes magyar csapat indul – tudtuk meg Kromek András szövetségi kapitánytól. „Ez az Eb valójában két világverseny, hiszen a klasszikus fekvenyomáson kívül a speciális támasztóruhát viselő versenyzőknek is rendezünk egy Európa-bajnokságot. Reményeink szerint több magyar is éremesélyesként indul majd a kontinensbajnokságon” – mondta a szövetségi kapitány. Az ifjúsági és junior korosztály versenyét a többszörös világbajnok Mészáros László, míg a felnőtt és masters korcsoportét Kromek András szövetségi kapitányok fogják segíteni.

„Augusztus 2 és 7. között 27 ország több, mint 800 versenyzője küzd meg egymással és a súlyokkal, a sportvezetőkkel együtt pedig több, mint ezren érkeznek a fővárosba”- mondta Berke Lóránd a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke.

Az Eb a Magyar Erőemelő Szövetség és a Prémium Rendezvényszervező Zrt közös szervezésében valósul meg. Több korosztályban avatnak bajnokot Budapesten, hiszen open, ifi, junior és masters versenyzők is indulnak.

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Ki mikor versenyzik Birminghamben?

Görkorcsolyában, karatéban, uszonyos- és búvárúszásban, valamint táncsportban szoríthatunk a Világjátékok első napján a magyaroknak. A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) hivatalos honlapján a birminghami csapatiroda összeállította azt a táblázatot, amelyből kiderül, hogy melyik magyar sportoló mikor mutatkozik be az idei Világjátékokon.

Az NVESZ összeállításában megtalálható a Világjátékokra megírt csapatkönyv is, amelyben az indulókról a legfontosabb információkat megtudhatjuk.

Az olimpiához hasonlóan a Világjátékokat is egy évvel eltolták. A nem olimpiai sportágak seregszemléjét ugyanis mindig a nyári olimpiát követő évben rendezik meg. Idén a magyar színeket 17 sportágban 59 versenyző képviseli. Utolsóként a szumós Szilágyi Erik szerzett indulási jogot a játékokra.

Kattintson ide a Világjátékok menetrendjéért!

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Birmingham nagyon várja a világ minden tájáról érkező delegációkat

Birmingham felkészült a Világjátékokra. Alabama legnépesebb városában minden a 7-én kezdődő nem olimpiai seregszemléről szól – tudtuk meg Vargáné Andrejkó Edina csapatvezetőtől, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) már a helyszínen tartózkodó főtitkárától.

Az egyes sportági képviselők és a versenyzők mostantól folyamatosan indulnak az Egyesült Államokba.  „Megnéztük az összes helyszínt, a helyiek nagyon várják a sportolókat. Akik itt vannak, már elfoglalták a szállásaikat” – áll a sportvezető helyszíni beszámolójában.

Az olimpiához hasonlóan a Világjátékokat is egy évvel eltolták. A nem olimpiai sportágak seregszemléjét ugyanis mindig a nyári olimpiát követő évben rendezik meg. Idén a magyar színeket 17 sportágban 59 versenyző képviseli.

0 Tovább

Három arany a hazai rendezésű ifjúsági tájfutó Eb-n

32 ország közel 500 sportolója vett részt tájékozódási futók ifjúsági Európa-bajnokságán Salgótarjánban, ahol négy kategóriában küzdhettek a helyezésekért a fiatalok. A hazai  rendezésű kontinenstornán a magyar fiatalok nyolc érmet szereztek, és háromszor állhattak fel a dobogó legfelső fokára.

Az ifi Eb-n szombaton Eresztvénynél rajtoltak el a sportolók, közel a Salgó várhoz és a Kakuk lovastanya volt a cél helyszíne. Igen kemény, szintes pályák vártak a fiatalokra. Mindjárt az első napon két dobogós helyezést értek el a magyarok el az igen hosszúra sikeredett versenyen. A serdülő fiúknál Csoboth Márton a második helyet szerezte meg szoros küzdelemben, míg a serdülő lányoknál Mikes Janka magabiztosan végzett a 3. helyen.

Kiemelendő még az ifi lányoknál Máramarosi Rita teljesítménye, aki a pálya elején hibázott, viszont folyamatosan javítva a pozícióját végül a 8. helyen végzett. A több mint 100 fős mezőnyökben Felföldi Tamás 15., Bálint Gergő 16. lett a serdülő fiúknál. A serdülő lányoknál Gönczi Zsuzsanna végzett a 16. helyen.

Vasárnap rajtolt a sprint versenyszám Salgótarján belvárosában, ahol szenzációs sikereket ért el a magyar válogatott. A meredek hegyoldalra épült belváros feletti részeken igen komoly szintkülönbségek nehezítették a versenyzők feladatát. A magyarok remekeltek ezen a napon, hiszen a négy kategória eredmény hirdetésén háromszor hallgathattuk meg a himnuszt, ráadásul a serdülő fiúknál a dobogó második fokára is magyar tájfutó állhatott fel. A serdülő lányoknál Mikes Janka lett az Európa-bajnok, a fiúknál Csoboth Márton diadalmaskodott Felföldi Tamás előtt, míg az ifi lányoknál Máramarosi Rita nyakába került az aranyérem. Ebben a korosztályban a fiúknál Kiss Mikes a 18. helyet szerezte meg.

Hétfőn a váltó versenyre került sor a Dornyai turistaház melletti sípálya aljában. A verseny nagyon izgalmasan alakult, hiszen a szoros eredmények következtében folyamatosan változtak a helyezések. A serdülő lányoknál két fiatal versenyzőnk, Gönczi Zsuzsanna és Felföldi Zsófia jól tartották a lépést az idősebbekkel, a végén pedig Mikes Janka az 5-dikről bejött a második helyre. A serdülő fiúk már tavaly is a Bálint Gergely, Felföldi Tamás, Csoboth Márton összeállításban álltak fel: akkor a 7. helyet szerezték meg, most viszont sikerült a dobogó második fokára felfutniuk. Az ifi lányok magabiztosan teljesítve a nagyszerű 5. helyet szerezték meg.

0 Tovább

Világjátékok 2022 – A szumós Szilágyi Erik is Világjátékok-kvótás

Újabb szumóssal bővül a Világjátékok Magyar Csapat. A Magyar Sumo Szakszövetség tájékoztatása szerint a 85 kilogrammos Szilágyi Erik indulási jogot kapott a július 7-én kezdődő Világjátékokra, így a nehézsúlyú Kerstner Róbert mellett Szilágyi is küzdőtérre lép az Egyesült Államokban.

A nem olimpiai sportágak seregszemléje csütörtökön kezdődik, és 17-éig tart. Több sportág képviselői már elindultak Alabamába. Többek között az uszonyosok és a karatésok is Amerikában vannak már, akárcsak Vargáné Andrejkó Edina csapatvezető. Újabb sportolói csoport és a sajtócsapat pedig kedd reggel indul.

A Világjátékokon 17 sportágban 59 versenyzőért szoríthatunk.

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Szabó Szebasztián a vizes vb után Birminghamben csobban

Szabó Szebasztián két számban indul a Világjátékokon. A magyar úszó a hazai rendezésű vizes világbajnokság után nem sokat pihenhetett, 5-én ugyanis már kiutazik a 7-én kezdődő birminghami játékokra, ahol vízi- és életmentésben ugrik medencébe.

„Két váltószámban leszek érdekelt, mindkettőben a gyorsúszást teljesítem. A staféták összetettek, hiszen az egyik akadályváltó, a másik vegyesváltó. Mindkét számban bízom a dobogós helyezésekben„ – mondta Szabó, akit a budapesti vb-n 50 gyorson egy hajszál választotta el, hogy dobogóra álljon, végül negyedik lett.

Mindkét világjátékos váltóban Gyárfás Bence, Balogh Gábor és Takács Krisztián lesznek Szabó Szebasztián társai. A nem olimpiai sportágak seregszemléje július 7-én kezdődik az egyesült államokbeli Birminghamben és 17-éig tart. A magyar színeket 17 sportágban 58 versenyző képviseli.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

0 Tovább

Nemzetközi profi kick-box bajnoki címet nyert Szegfi Zsanett

Nagyszerű győzelmet aratott Szegfi Zsanett a németországi Erdingben megrendezett profi ökölvívó és kick-box gálán. A rangos eseményen a Titán Kick-box Full-contact SE sportolója a helyiek kedvencét, a világbajnoki ezüstérmes Tatjana Obermeiert győzte le – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Az amatőrök között a full-contact szabályrendszerben Szegfi Zsanett az idén Európa-kupát nyert, míg a júniusi budapesti világkupán a harmadik helyen végzett az 52 kg-osok mezőnyében.

Eredményeinek köszönhetően a fiatal magyar tehetség meghívást kapott az erdingi gálára, ahol – a hazai közönség legnagyobb bánatára – bizonyította is képességeit: ötmenetes mérkőzésen megosztott pontozással múlta felül a város kiválóságát, Tatjana Obermeiert. Diadalával Szegfi Zsanett elnyerte a WAKO PRO német nemzetközi profi kick-box bajnoki címét.

„Kemény és küzdelmes mérkőzést vívott a két versenyző, aminek végén Zsani nyert, de a harcért gratuláció illeti mindkettőjüket” – számolt be róla edzője, Juhász Gábor, aki egyúttal a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnöke, valamint a full-contact szakág vezetője.

„Nagyon erős felkészülésen vagyunk túl, sok verseny volt az év során, és mindezek tapasztalatait sikerült most hasznosítani. A meccs után rengeteg gratulációt kaptunk a teljes nemzetközi kick-box szakmától. Nagyon magasan jegyzett világsztárt vert meg Zsanett. Most pedig folytatjuk a felkészülést, jön az Európai Egyetemi Játékok, ahol szintén full-contactban indulunk” – mondta Juhász Gábor.

A szakember hozzátette: az erdingi gála rangját az is jól mutatja, hogy profi ökölvívásban az ottani fő mérkőzés győztese lett a kihívója a világsztár Canelo Alvareznek.

0 Tovább

Futóhősök a Hősök terén

3220-an választották a futást a K&H mozdulj! futóesten

Dacolva a július eleji forrósággal, több ezren döntöttek úgy az ország 400 településéről, hogy részt vesznek a K&H mozdulj! futóesten. Az esemény rajt és cél területe a budapesti Hősök terén volt.

A szervező Budapest Sportiroda (BSI) információi szerint a legtöbben – több, mint ezren – a félmaratont teljesítették, igaz ennek a mezőnynek már nem kellett farkasszemet néznie a meleggel, hiszen kellemes szellős környezetben futhatta végig a távot a kivilágított fővárosban. Az útvonal érintette többek között az Andrássy utat, a Vajdahunyad várát, a Széchenyi fürdőt és a Műcsarnokot.

Több, mint ötszázan futottak öt kilométert, míg hatszázan –250 csapatot alkotva – választották a páros vagy trió versenyszámokat tíz kilométeren, illetve félmaratonon.

Huszonegy kilométeren a férfiaknál Gyenes Donát győzött (1 óra, 14 perc, 15 másodperc), megelőzve Zvekán Zsombort (1.18:11), harmadikként pedig az ukrán Petrus Olekszandr zárt (1.22:17).

A nőknél Tüttő Júlia (1.26:17), Vastag Fanni (1.36:24) és Matus Tóth Andrea (1.37:12) volt az első három sorrendje.

Az esemény a Fut a cég sorozatnak is része volt, összesen mintegy 450-en munkahelyüket képviselve futottak.

Olaszország budapesti nagykövete is ott volt a mezőnyben, Manuel Jacoangeli 10 kilométert teljesített. Dr. Hartyánszky István, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika profilvezető szívsebész szakorvosa hat olyan félmaraton triót szervezett, amelyben szívműtött és transzplantált gyógyult beteg futott orvosával az Egészségőr Kupa keretében.

A K&H mozdulj! futóestre való nevezéskor lehetőség volt már előzetesen jótékonykodni, a Bátor Kicsi Lélek Alapítvány munkáját támogatták a futók. Az Alapítvány daganatos és leukémiás gyerekeknek és családjuknak segít.

Részletes eredmények itt találhatóak.

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Karatés akklimatizáció

A karatésok New Yorkban akklimatizálódnak. Az idei Világjátékokra Hárspataki Gábor és Tadissi Martial ugyanis a tengerentúlon folytatja az edzéseket. 

"Minden rendben, megérkeztünk. A budapesti indulás 2 óra késéssel indult, de az NVESZ-iroda flottul reagált, átfoglalták a járatunkat a lehető legkorábbi következő járatra, így az eredeti időpontokhoz képest 3 órával később megérkeztünk New Yorkba. Keddig vagyunk itt, addig a már meglévő sportkapcsolatoknak köszönhetően tudtak nekünk napi edzéslehetőséget biztosítani” – mondta Tadissi Martial.

„A szakági sportszövetség és a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) igyekszik megteremteni a feltételeit annak, hogy az időzóna eltérés a versenyre teljesen kisimuljon, és a versenyzők a legjobbjukat tudják hozni.” – tette hozzá dr. Tahon Róbert sportági kísérő.

A nem olimpiai sportágak seregszemléje július 7-én kezdődik az egyesült államokbeli Birminghamben és 17-éig tart. A magyar színeket 17 sportágban 58 versenyző képviseli.

0 Tovább

Több ezer futó áll rajthoz hétvégén​​​​​​​

Olaszország budapesti nagykövete is rajthoz áll a hétvégi K&H mozdulj! futóesten. A szervező Budapest Sportiroda (BSI) információi szerint Manuel Jacoangeli 10 kilométert teljesít az esti futáson.


A rendhagyó eseményen az indulók július 2-án veszik birtokukba az esti, illetve az éjszakai Budapestet. Manuel Jacoangeli korábban futott már BSI-rendezvényen. Tavaly 51 perc 31 másodperc alatt teljesítette a 10 kilométert.


A nagyköveten kívül több színész és művész is rajthoz áll a Hősök terén. A BSI tájékoztatása szerint eddig 3150 előnevezés érkezett, félmaratonra csaknem 1100-an készülnek. Az ország 400 települése képviselteti magát, a nevezők 52 százaléka pedig budapesti.

A legnépszerűbb táv a félmaraton, azt követi a 10 kilométer, amelyre csaknem kilencszázan neveztek, több mint ötszászan futnak öt kilométert, míg hatszázan –250 csapatot alkotva– választották a páros, vagy trió versenyszámokat tíz kilométeren, illetve félmaratonon. Az esemény a Fut a cég sorozatnak is része, összesen mintegy 450-en munkahelyüket képviselve futnak – ez a nevezők 15 százaléka. 

 

Bővebb információk az eseményről.

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Pigniczki Fanni az olimpia után a Világjátékokon is bemutatkozhat

Pigniczki Fanni sporttörténelmet ír Birminghamben. Ő az első magyar ritmikus gimnasztikázó, aki olimpián és Világjátékokon is bemutatkozhat. A magyar versenyző a legutóbbi olimpián is indult, most pedig tagja a Világjátékok Magyar Csapatnak.

„Boldoggá tesz, hogy én lehetek az első a sportágamban, aki olimpián és Világjátékokon is részt vesz. Pedig nem volt egyszerű az utóbbira való felkészülés. Sérülés is hátráltatott, de a türelmem és a kitartásom győzött. Igyekszem a lehető legjobb formámat mutatni majd az Egyesült Államokban” – mondta Pigniczki, aki hozzátette: nem helyezésekben gondolkodik.

„Arra koncentrálok, hogy hibátlan gyakorlatokat mutassak be Birminghamben. Most csak ez motivál’ – jegyezte meg.

A nem olimpiai sportágak seregszemléje július 7-én kezdődik az egyesült államokbeli Birminghamben és 17-éig tart. A magyar színeket 17 sportágban 58 versenyző képviseli.

0 Tovább

A Világjátékokon induló Boros Petrát semmi sem tántoríthatta el a kick-boxtól

A ringen kívül is nem mindennapi küzdelmeken ment keresztül Boros Petra, aki sporttörténelmi szerephez jutott, amikor kiderült, hogy kick-boxban képviselheti Magyarországot az idei Világjátékokon. Néhány éve egy sérülés miatt szinte kilátástalanná vált számára az élsport, ennek ellenére ott lehet a július 7. és 17. között az egyesült államokbeli Birminghamben sorra kerülő multisport eseményen – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

„Visszalépett az ukrán versenyző, te mehetsz helyette a Világjátékokra!” – az ágyán ült és olvasott, amikor edzője, Jároszkievicz Krisztián felhívta telefonon, és közölte a jó hírt. Rögtön minden kezében lévő tárgyat eldobott és csak annyit tudott kérdezni: „Ez most komoly?”. Annyira hihetetlennek tűnt, hogy háromszor-négyszer is megerősítést kért, hogy nem csak kandikamerás viccről van szó. „Akkor megyünk, ugye?” – kérdezte Krisztián, mire Petra habozás nélkül rávágta: „Ha kezem, lábam törik, akkor is megyek.”

Boros Petra annakidején az édesanyjával kezdett el kick-boxolni, aki később az edzője is lett, így minden edzésbe 200 százalékot adott bele.

„Ha nem így tennék, figyelmeztetően nézne rám és jönne a büntetés. Az edzéseken én vagyok a gyerekek példaképe, és a legrutinosabb versenyző is. Nem tehetem meg, hogy lazsáljak” – jegyzi meg nevetve.

A ringbe is úgy lép be, hogy azt mondja magának, nyernie kell. Persze elkerülhetetlen egy-két vereség, ami érzelmileg megviseli, de miután kisírta magát, átgondolja a mérkőzés minden mozzanatát és keresi, hogy mit tudna javítani, hogy a következő meccs győzelemmel záruljon.

Sportolói karrierjét megnehezítette, hogy 2011-ben egy rosszul sikerült rúgás következtében keresztszalag-szakadást szenvedett. Az orvosok azt mondták neki, hogy ha olyan fiatalon megműtenék, az egyik lába rövidebb lenne. A műtét akkor még elmaradt, a kick-boxot azonban nem hagyta abba, négy-öt évig gyakorlatilag sérülten versenyzett. 2016 őszére viszont olyan súlyosak lettek fájdalmai, hogy már a lépcsőn se tudott felmenni anélkül, hogy ne ugrott volna ki a térde. A kétórás műtétből négyórás lett, és orvosa közölte vele, hogy aligha fog tudni újra versenyezni. Petra azonban határozottan kérte az orvost:

„Én jövőre a dobogón szeretnék állni a kick-box világversenyeken, és mindent megfogok tenni ezért. Úgyhogy, kérem, maga is tegyen meg mindent, hogy húsz évesen ne menjek a tepsibe egy térdműtét után” – fogalmazott akkor.

A Halker-Király Team sportolója a beavatkozás után kitartóan küzdött, hogy rendbe jöjjön és vissza tudott térni a kick-boxhoz. Sőt, ez annyira sikerült neki, hogy a jutalma – egy visszalépésnek, illetve a tavalyi vb-n való jó szereplésének köszönhetően – a Világjátékokon való részvétel lett. Jelenleg minden energiáját abba fekteti, hogy a nem olimpiai sportágak legrangosabb multisport eseményén dobogós helyezést érjen el, valamint, hogy kiélvezze a különleges lehetőség minden percét.

Boros Petra a K1 szabályrendszerben a nők 70 kg-os súlycsoportjában lép majd ringbe július 13-án Birminghamben, ahol a másik magyar kick-boxos induló az 52 kilós Pálfi Viktória lesz.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum