Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Fantasztikus első évet zárt az NVESZ

Levezényelte a magyar csapat eddigi legsikeresebb Világjátékát, saját maga és tagszövetségei révén is komoly sportdiplomáciai eredményeket ért el, a hozzá tartozó sportágak közül pedig több is sikeres hazai világversenyt rendezett – ez az első évfordulóját ünneplő Nemzeti Versenysport Szövetség 2017-es mérlege.

 

Több szempontból is erős évet zárt a 2016 decemberében létrehozott NVESZ. Megalakulása után fél évvel rögtön a Világjátékokon bizonyított, ahol sikeresen támogatta a Wroclawban remeklő csapatot. A sportolók a megmérettetés 36 éves történetének legjobb magyar szereplését produkálták, hat arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet szerezve.

A sportdiplomácia terén is komoly eredményeket könyvelhetett el az NVESZ 2017-ben. Vezetői többek között felvették a kapcsolatot a Világjátékokat rendező IWGA elnökével és főtitkárával is.

„Kifejezetten nyitottak voltak az együttműködésre, amiből én azt szűrtem le, hogy várják Magyarország jelentkezését, és támogatni fognak minket, hogyha Budapest a jövőben ismét úgy dönt, hogy pályázik a Világjátékok megrendezésére, és ha ehhez a kormányzat forrást biztosít” – mondta a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke. Dr. Mészáros János emlékeztetett rá, hogy a magyar főváros már a 2017-es rendezésre is komoly esélyes volt. – „Wroclawban úgy éreztük, hogyha ez a Világjátékok Budapesten lett volna, akkor az amúgy történelminek számító 14 éremnek akár a dupláját is megszerezhettük volna.”

Az év során az NVESZ belépett a kontinens hasonló szövetségeit összefogó ENGSO-ba (Európai Nem-kormányzati Sportszervezetek Szervezete), és rögtön megpályázta az ifjúsági tagozat titkárságát, amelyet Ausztria és Olaszország előtt meg is nyert. Így Budapesten, az NVESZ irodájában kap helyet ENGSO Youth titkársága, és februári első elnökségi ülésüket már itt tartják meg.

A Nemzeti Versenysport Szövetség tagszervezetei közül több is hasonlóan komoly előrelépést tett a sportdiplomácia terén – hívta fel rá a figyelmet Dr. Mészáros János.

A sportvezető a nemzetközileg is fontos pozíciók kapcsán kiemelte, hogy a Magyar Szkander Szövetség elnökét, Csabai Attilát és a Magyar Sárkányhajó Szövetség első emberét, Járosi Pétert is alelnökének választotta a sportága világszövetsége. A Magyar Kick-box Szakszövetség alelnöke, Király István az európai szervezet alelnöke lett, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséget irányító Oláh Gyárfást kinevezték a FIA offroad bizottságának elnökévé, az aerobikos Sinkó Andrea pedig ismét megbízatást kapott az Európai Torna Szövetség aerobik technikai bizottságában.

Az egyéni sikerek mellett házigazdaként is bizonyíthattak az NVESZ-hez tartozó szövetségek, hiszen több világversenyt rendezett 2017-ben Magyarország ezekben a sportágakban.

„Budapesten volt az idei szkander és kick-box világbajnokság is, amelyeket nagy sikerrel, hatalmas létszámmal és remek magyar eredményekkel sikerült lebonyolítanunk. Azt gondolom, hogy fantasztikus időszakot zártunk a sportdiplomácia területén. Ez volt az alapok lerakásának az éve, így az esztendő végén már nyugodtan mondhatom, hogy jól sikerült.” – mondta Dr. Mészáros János.

Az NVESZ elnöke hasonlóan jó folytatást vár 2018-ban. Szerinte hatalmas eseménynek ígérkezik a jövő évi szegedi sárkányhajó világbajnokság is, amelyre több ezer versenyzőt várnak, így idegenforgalmi szempontból is nagy jelentőségű lehet. Hozzátette: más sportágak is folyamatosan pályáznak vb-k és Eb-k megrendezésére, és az NVESZ kiemelt céljának tartja a versenyek hazánkba hozatalát.

„Ha a sportági világszövetségek észreveszik, hogy Magyarországon valóban stratégiai helyzetben van a sport, akkor egyre többen fogják támogatni, hogy egy-egy világversenyt itt rendezzenek meg. Folyamatosan ezért dolgozunk, és szerencsére ebben az állam is segít minket, hiszen azok a szövetségek, akik nemzetközi verseny lebonyolítására vállalkoznak, általában bírják az állam támogatását is.” – fogalmazott Dr. Mészáros János.

0 Tovább

Folytatódik a világ egyik legerősebb kupasorozata, Keszthelyi Vivien jövője még nem dőlt el

Hosszas tárgyalássorozat után hivatalosan is eldőlt, hogy a korábbi hírekkel ellentétben folytatódik a világ egyik legerősebb márkakupa-sorozata, az Audi Sport ABT TT Cup. A 2017-es szezonnak Keszthelyi Vivien személyében magyar szereplője is volt.

 

A sorozat jövőjére nem véletlenül irányult nagy nemzetközi figyelem. Az ehhez hasonló márkakupák sajátossága, hogy minden pilóta azonos technikai feltételekkel indul, így eredményük jobban tükrözi a valós képességeiket. Az Audi TT Cup mezőnye pedig még a hasonló sorozatok között is tradicionálisan erősnek számít, hisz évről évre rutinos, komoly szakmai múlttal, eredményekkel rendelkező pilóták százai jelentkeznek a világ minden tájáról, akik közül megannyi teszt során választják ki a legjobbakat, akik aztán rajthoz állhatnak a szériában. Sok sorozattal ellentétben tehát nem elég csupán a nevezési díj megfizetése; már a mezőnybe kerüléshez is komoly teljesítmény felmutatására van szükség.

A riválisaihoz képest jóval kevesebb rutinnal rendelkező Keszthelyi Vivien így nem csupán bekerült a világ legígéretesebb tehetségei közé, de eredményes szereplésével minden idők legfiatalabb magyar pontszerzőjévé vált a nemzetközi túraautó-sorozatok tekintetében. Eddigi teljesítményével pedig felkeltette a hasonló szériákat figyelemmel kísérő és a jövő reménységeit felkutató szakemberek érdeklődését is.

 

A 17. évét nemrég betöltő pilótára különböző felnőtt sorozatokban elért dobogós helyezéseit látva három évvel korábban figyelt fel a német autógyár. Vivien, miután 2013 végén megtanult vezetni -
bár "rendes” jogosítványa csak jövőre lesz - először hazai, majd nemzetközi sorozatokban gyűjtötte a trófeákat. 2016-ban már egy Audival lett magyar túraautó-bajnok a sprintversenyeken, majd az
Endurance bajnoki címet is begyűjtötte -2000cm3 kategóriában. Mindeközben pedig az elmúlt két évben az Audi tehetséggondozó akadémiáján, a német konszern finanszírozásával folytatta
tanulmányait. Látva töretlen fejlődését és kiemelkedő teljesítményét, az Audi a TT Cup mezőnyében való szerepeltetéssel mélyvízbe dobta Keszthelyi Vivien, aki azonban derekasan helytállt.

Az idény végén az autógyár aztán úgy döntött, nem folytatja a sorozat megrendezését, végül azonban megállapodott a gyárral hosszú ideje együttműködő ABT Sportsline motortechnikai
teljesítménynövelő céggel, melynek támogatásával továbbra is megrendezi a futamokat. A sorozatban Magyarországon gyártott Audi TT-k versenyváltozatával küzdenek meg egymással a pilóták, a tervek szerint az eddigiekhez hasonlóan hat DTM-es helyszínen.

Keszthelyi Vivien idén már bizonyított ebben a sorozatban, karrierje jövőjéről 2018 elején várható bejelentés.

További információ, interjúszervezés:
Göbölyös Gábor
Team VRS
press@teamvrs.com
gabor.gobolyos@teamvrs.com

0 Tovább

Jogi doktorként lett sportága legjobbja

Mindig különleges, ha egy doktori címmel rendelkező sportolót választanak sportága legjobbjának. A kick-boxos Dr. Busa Gabriella számára áttörés volt 2017: több évnyi kihagyás után kezdte újra a versenyzést, egy sikeres csapatváltás követően pedig mindent megnyert az idén. A rendőrnyomozóként dolgozó sportoló a novemberi budapesti világbajnokságon két aranyérmével a csúcsra is felért.

 

Nagy reményekkel kezdte az esztendőt a kick-boxot immár két évtizede űző Busa Gabriella. A 29 éves sportoló korábban négy világversenyen bizonyult a másodiknak, ezért a csapatváltás mellett döntött. Januárban korábbi szegedi egyesületétől a csepeli Halker-Király Teamhez igazolt.

„Ez az évem meseszerű volt. 2014 óta három Eb- és egy vb-döntőt is elvesztettem. Tudtam, leginkább fejben kell, hogy összerakjanak, mert emiatt nem sikerült hozni azt az eredményt, amit nagyon vártam. A csepeli csapatnál ez meg is történt. Az elejétől kezdve nagyon tudatosan készültünk minden versenyre, és ahol csak elindultam idén, mindenhol nyertem” – mesélte Busa Gabriella, aki a 2017-es világkupákon több szabályrendszerben és súlycsoportban is szerzett aranyérmeket.

A szegedi klasszis korábban a rendőrtiszti főiskolán végzett, majd a munkába állás után a jogi egyetemet is elkezdte, ekkor döntött úgy, hogy pihenteti a kick-boxot. Nagyjából három év kihagyás után tért vissza a versenysporthoz, és az idén novemberi budapesti világbajnokságon ért fel a csúcsra, megnyerve az 50 kg-osok kick-light és light-contact küzdelmeit is.

„A Halker-Király Team egy semmihez nem fogható, egységes csapat, és nagyon szurkoltunk egymásnak. A light-contact döntője különösen kemény volt, végig szoros volt az állás. Már elég fáradt voltam fejben és testileg is, az utolsó menetre szinte nem is emlékeztem. Csak az maradt meg, hogy egyszercsak vége lett, én hátranéztem az edzőimre, és láttam, hogy nagyon örülnek. Akkor jöttem rá, hogy én nyertem” – emlékezett vissza a vb-re a Magyar Kick-box Szakszövetség által az év női sportolójának választott Busa Gabriella.

„Az eddigi eredményeim alapján fel sem merült bennem, hogy ilyen címet szerezhetek. Egy Európa-bajnoki vagy világbajnoki második hely jó, de azért nem olyan rendkívüli. Tehát eddig nem gondoltam, hogy a nevem ilyen magasságokban emelkedhet, de most nagyon örülök neki.”

A rendőrnyomozóként dolgozó kétszeres világbajnok elárulta: rendszeresen megkapja, hogy milyen férfias munkája és hobbija van – de ő már csak mosolyog ezen.

„Most már mókásnak tartom ezt a rácsodálkozást. A rendőrségi munkához persze kell egyfajta keménység, de a magánéletben inkább vidám és kedves vagyok” – vallotta magáról a kick-boxos hölgy.

0 Tovább

Magyar ezüst a Christmas Race-en!

Az ifjúsági világ- és Európa-bajnok Érdi Mária dobogóra állt a Christmas Race elnevezésű vitorlásversenyen, ahol a Gyapjas testvérek negyedikként zártak osztályukban.

Érdi Mária ezüstérmes lett a 42. Christmas Race-en, amelynek a spanyolországi Palamós adott otthont. A női Laser Radial osztályban induló magyar klasszis a 3. pozícióban ért célba az éremfutamon, ezzel megőrizte összetettbeli 2. helyét.

„Jól sikerült az idei utolsó versenyem. Igazából annak örülök, hogy sokat gyorsultam. Majdnem minden nap erős szelünk volt, és a világbajnok Alison Younggal sikerült tartani a lépést. Ez nagyon pozitív visszajelzés volt számomra. Most jöhet egy kis pihenés, otthon karácsonyozom, a következő versenyem pedig a Miamiban megrendezendő Világkupa lesz január közepén” – összegzett Érdi Mária.

A 470-es hajóosztályban Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor a 4. helyet szerezte meg.

0 Tovább

Év sportolója: 18 éves kick-boxos is jelölt

Nem olimpiai sportoló létére az Év Sportolója címre jelölték a budapesti kick-box világbajnokságon négy aranyérmet szerzett Veres Rolandot. Emellett a tavalyi év után 2017-ben is őt választotta a Magyar Kick-box Szakszövetség a sportág hazai férfi versenyzőjének. A csepeli tehetség szívügyének tartja a fiatalabb versenyzők segítését és kick-box népszerűsítését.

Az egész évet a novemberi világbajnokságnak rendelte alá a még mindig csak tizennyolc éves sportoló. Rendszeresen versenyzett és számos világkupa győzelmet zsebelhetett be, miközben valamennyi mérkőzését felkészülésnek tekintette a budapesti rendezésű világversenyre.

„Szerencsére pont úgy zártam az évet, ahogy terveztem. Iszonyatosan sokat dolgoztunk ezért, és roppant izgatott voltam a világbajnoksággal kapcsolatban. Nagyon sokat kellett bizonyítanom magam felé és az itthoni szurkolók felé is” – fogalmazott Veres Roland.

Az 57 kg-os versenyző végül az általa gyakorolt mindhárom szabályrendszerben aranyérmes lett, és társaival együtt csapatban is világbajnoki címet szerzett, így a vb legeredményesebb indulójának bizonyult.

„Nagyon jól jött, hogy itthon volt a verseny. Rengeteg mérkőzésen voltam már túl, amikor az egyik döntőben elértem a holtpontot, de a szurkolóknak sikerült túllendíteniük a fáradtságon és a fájdalmon, így végül sikeresen zártam azt a meccset is” – emlékezett vissza a BOK Sportcsarnokban elért sikerekre.

A Halker-Király Team sportolója nem titkolja, bízott benne, hogy a meggyőző versenyeredmények után a sportági szakszövetség elismerését is megkapja.

„Nyilván minden sportolónak jól esik, ha elismerik a munkáját. Én nagyon izgatott voltam, hogy idén sikerül-e újra elnyerni a címet, főleg egy ilyen nívós mezőnyben. Szerintem a többszörös világbajnok Mórádi Zsolt, Jároszkievicz Krisztián vagy Veres Richárd mellett ugyanolyan nehéz a legeredményesebb férfi sportolónak lenni, mint Cseh László vagy Szilágyi Áron mellett” – utalt Veres Roland a Magyar Sportújságírók Szövetsége Év sportolója díjára, amelyért olyan nevekkel száll versenybe, mint az említett úszó klasszis Cseh László, az autóversenyző Michelisz Norbert vagy az atléta Baji Balázs.

Veres Roland számára azért is jelent sokat az országos szintű elismerés, mert szívügyének tekinti a kick-box népszerűsítését. 

„Szerintem nagyon szeretetre méltó sportág. Aki űzi, önvédelmet, fegyelmet és tiszteladást is tanul. Én ebbe nőttem bele, ez az életem. Minden percét élvezem a sportnak, és még szeretném is nagyon sokáig. Emellett példát is szeretnék mutatni, főleg a csapattársaimnak. Nagyon jól esik, amikor odajön hozzám egy-egy kis lurkó az edzésen, és azt mondják, hogy én vagyok a példaképük. Ez számomra hatalmas dolog, és szeretnék is úgy cselekedni, hogy ezt mind a sportban, mind a sporton kívüli életben kiérdemeljem.”

0 Tovább

Elektronikus sportfesztivált rendeznek Magyarországon a V4 országok részvételével

V4 Future Sports Festival címmel március 23-25. között Budapesten rendezik meg Magyarország első, világszínvonalú nemzetközi tornáját az e-sport területén, amelyre a V4 országok (Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia) játékosai nevezhetnek. A „Jövő sportja - a sport jövője” szlogennel induló nemzetközi sportesemény a visegrádi országok kiemelkedő e-sport rendezvénye kíván lenni. A tornát az Egymillióan a magyar esportért Egyesület rendezi meg a Digitális Jólét Program támogatásával.

 

 

A tervezetten 1 millió euró összdíjazású versenyre a 4 visegrádi ország e-sportolói egyéni és klubcsapat szinten, 4 játékban és számos sportágban nevezhetnek. A fesztivál nem csak a profi sportolóknak biztosít részvételi lehetőséget, de figyel a hétköznapi játékosokra is. Januártól már elérhető a rendezvény honlapja, ekkortól regisztrálhatnak majd a játékosok és a nézők az egyébként díjmentesen látogatható tornára. A V4 Future Sports Festival-on bemutatkoznak a hagyományos versenysportok, valamint a jövő sportjai is, de helyet kap egy szakmai konferencia is, ahol a sport és az e-sport kapcsolata mentén beszélgetnek majd a régió szakértői.

 

Az elektronikus sport nem csupán a jövő ígérete, hanem már most is a szórakoztatóipar, és azon belül a gaming ipar egyik leggyorsabban növekvő területe. Az elektronikus sportokat is kutató Superdata cég előrejelzései szerint az e-sport piac 2017-re világszinten meghaladta az évi 1,5 milliárd dolláros összértéket, egyes versenyek díjazása már átlépte a millió dolláros küszöböt. A díjazás mellett a tornák offline és online nézőszámai is emelkednek: a League of Legends játék világbajnoki döntőjét 2017-ben az előzetes adatok szerint több mint 60 millió néző nézte világszerte, amivel több hagyományos sportágat is maga mögé utasított.

 

A nemzetközi trendekhez hasonlóan Magyarországon is egyre bővül az e-sport ismertsége és népszerűsége. A legfrissebb hazai kutatás szerint a videojátékok iránt érdeklődő magyarországi közönség 3,6 millió fő, ebből a legaktívabb célcsoport 1,335 millió, 18-35 év közötti férfi. Ugyanebben a célcsoportban, a magyar e-sport társadalom mára 295 ezer főt számlál. Ez a közösség több e-sport játék követőiből és a játékok nézőközönségéből tevődik össze.

 

Az e-sport társadalmi védnöke és egyben a rendezvény arca Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, százszoros magyar bajnok úszó, aki maga is szenvedélyes játékos.

 

Az Egymillóan a magyar esportért Egyesületről

Az Egymillióan a magyar esportért Egyesület a hazai e-sport szereplők alulról szerveződő mozgalmaként indult 2013-ban. Az online és közösségi média platformokon munkálkodó csapat 2016-ban civil szervezetté alakult. Céljaik között szerepel a társadalmi felelősségvállalás is, ami a videojátékokkal szembeni társadalmi előítéletek megváltoztatását, valamint a testmozgás, a sportolás fontosságának szükségességét hangsúlyozza.

 

További információ: Mikula Andrea, ProduCom Kft

06/70 331-6514, mikulaandi@producom.hu

 

Kovács Linda, ProduCom Kft

06/70 945-2464, kovacs@producom.hu

0 Tovább

Díjazták az év legjobb tekézőit

Átadták az év legjobb tekézőinek járó díjakat! Idén a nőknél Sáfrány Anita, a férfiaknál pedig Kakuk Levente lett a legjobb – tudtuk meg Tóth Lászlótól, a sportág hazai szövetségének főtitkárától.

 

A serdülőknél Soltész Zsófia és Ivanyik Richárd, míg az ifiknél Tóth Katalin és Rozmán Szabolcs vehetette át az év legjobbjának járó díjat, míg 2017 utánpótláskorú játékosa Brancsek János lett.

A 2017-ben Dettenheimben megrendezett világbajnokságokon, illetve a Világkupán eredményes tekézőket is köszöntötték, így elismerésben részesült Hegedűs Tímea, Karba Noel, valamint Weinacht János és Juhász Tibor szövetségi kapitányok, a Németh Máté, Ivanyik Richárd duó, és a Kakuk Levente, Karsai László, Fehér Zoltán, Kiss Norbert, Zapletán Zsombor, Boanta Caludiu, Kovács Gábor, Farkas Sándor, Brancsek János alkotta férfi válogatott, amely Csányi Béla irányításával ezüstérmes lett.

0 Tovább

Vitorlázás – Berecz Zsombor már jövő nyáron kvótát szerezhet

Berecz Zsombor Valenciában készül a következő szezonra. A magyar vitorlázás emblematikus alakja eredményes évet zár. Elmondása szerint elégedett a 2017-es évvel, és bízik a jövő évi olimpiai kvótaszerzésben, és abban, hogy tovább tudja erősíteni pozícióját a Finnesek élmezőnyében.

 

„Kétségkívül az év legnagyobb versenye számomra a hazai rendezésű világbajnokság volt. Ötödikként zártam, de összességében elégedett vagyok. Különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy az élmezőnyben én kezdtem meg a felkészülést a legkésőbb. Az olimpia után hosszabb pihenőt tartottam” – mondta Berecz Zsombor.

Az Eb-ezüstérmes klasszis a valenciai edzőtábor után itthon karácsonyozik, majd következik egy két és fél hónapos edzőtábor Cadízban. „Hosszú, és tartalmas időszak lesz ez. A két és fél hónap alatt egy rövidebb pihenő lesz, de mindezzel az Eb-re hangolok” – tette hozzá Berecz, akinek az első 2018-as világversenye, a cadízi kontinensbajnokság, március közepén lesz. 

Az olimpiai kvótáról elmondta, már 2018 nyarán lesz lehetősége arra, hogy tokiói szintet teljesítsen. „Az első kvótaszerző világverseny júliusban, Dániában lesz, ahol nyolc nemzet versenyzője olimpiai indulási jogot szerezhet. Bízom benne, hogy köztük leszek”.

0 Tovább

Közösen fejlesztik a vízi élmény-turizmust 

Együttműködnek a vitorlázók és az elektromos hajósok a Balaton érdekében 


Stratégiai együttműködésre lépett a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) és a Balatoni Elektromoshajózási nKft., így a jövőben közösen dolgoznak a balatoni vízi élményturizmus fellendítésén és a kikötői infrastruktúra fejlesztésén. Az erről szóló megállapodást ünnepélyes keretek között 2017. december 14-én írta alá Prof. Kollár Lajos, a szövetsége elnöke és dr. Viszkei András, a cég vezetője. 


A Balatonon és kisebb tavainkon a hajózás több mint 150 éves múltra tekint vissza, a tó - Budapest után - a leglátogatottabb turisztikai célpont. Jelenleg Magyarországon több, mint 8 ezer vitorlás kishajót tartanak számon, ezek jelentős része a Balatonon található. A tavon futó elektromos hajók száma jelenleg mintegy 600-ra tehető, amelyek között a legkisebb csónakoktól kezdve egészen a 40 lábas yachtokig mindenféle hajótípus megtalálható.
Prof. Kollár Lajos, az MVSZ elnöke a szerződés aláírását követően elmondta: a szövetség kiemelt stratégiai célja, hogy a vitorlázás népszerűsége nemcsak versenysportként, hanem turisztikai és szabadidős tevékenységként is jelentősen növekedjen az elkövetkező években. Ehhez megfelelő kikötői infrastruktúra szükséges, amely egyaránt képes a versenysport és a vízi élményturizmus igényeit magas szinten kiszolgálni. A Balatonon már elindult a turisztikai célokat támogató kikötő minősítési rendszer kialakítása és minőségbiztosítása, amely ezt a célt szolgálja.
dr. Viszkei András, Balatoni Elektromoshajózási nKft. ügyvezetője rámutatott: bár a világon a kedvtelési célú hajók háromnegyede motoros hajó, itthon a belvizeink egy részén, főleg a Balatonon nem lehet kedvtelési céllal belső égésű motoros hajót használni. Erre a vitorlások mellett az elektromos hajók jelenthetik a hajózni vágyóknak az alternatívát. A balatoni kikötői infrastruktúra fejlesztése és hálózatba kapcsolása során, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani az elektromos hajók és azok használóinak vitorlásoktól eltérő igényeire (például a megfelelő áramvételi lehetőség) is.
Az aláírók egyetértettek abban, hogy a balatoni kishajózás népszerűségének növekedése a turisztikai szezon meghosszabbításához és a vendégek számának növekedéséhez egyaránt jelentősen hozzájárul. A kishajós turizmus a többi idegenforgalmi szolgáltatással (szálláshelyek, vendéglátók, fesztiválok, egyéb attrakciók) karöltve olyan egyedülálló magyar turisztikai termékké válhat, amelyet széles tömegek vehetnek igénybe bel- és külföldön egyaránt.

A Magyar Vitorlás Szövetségről
Az 1929-ben alakult Magyar Vitorlás Szövetség a tagegyesületek szervezete, az egyes vitorlázók egyesületi tagságukon keresztül válnak a sportág részévé. A szövetségnek 140 tagszervezete van, melyeken belül közel négyezer engedéllyel rendelkező sportoló versenyez. Magyarország tavain a tagegyesületek évente összesen több mint kétszáz vitorlás versenyt rendeznek. A versenyzők 50-55 különböző kategóriában, hajóosztályokban mérkőzhetnek az országos bajnoki címekért. A magyar vitorlázás aktívan kapcsolódik a nemzetközi versenyélethez is. A Balatonon évente négy-hat alkalommal kerül sor különféle hajóosztályokban világ és Európa-bajnokságokra, Európa Kupa futamokra.
 
A magyar elektromos hajózásról
Az elmúlt évtizedben a magyar elektromos hajózás világviszonylatban is egyedülálló fejlődésen ment keresztül. E fejlődés eredményeként hazánk az elektromos hajók gyártása terén egy új iparág megszületésének adott otthont, miközben a Balatonon saját kultúrája alakult ki a motoros hajó használat e sajátos, jövőbe mutató és környezetbarát formájának. A Balatoni Elektromos Hajózási N Kft. legfontosabb célkitűzése, hogy a kapcsolódó infrastruktúra és a vízi-turisztikai szolgáltatások fejlesztése révén a Magyar Vitorlás Szövetséggel karöltve Európa első számú édesvízi célpontjává tehesse a Balatont a hajózni vágyó bel-és külföldi vendégek számára.

0 Tovább

Thank you Wroclaw 2017! Hello Birmingham 2021!

A Nemzeti Versenysport Szövetség a wroclawi eredmények előtt tiszteleg a Világjátékok 2017. című albummal, amelynek ünnepélyes könyvbemutatóját december 14-én tartották. Ez volt minden idők legeredményesebb magyar szereplése a Világjátékok történetében. A magyar küldöttség  hat arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet szerzett. A sportolók képviseletében Senánszky Petra a wroclawi Világjátékok legeredményesebb magyar uszonyos úszója vette át az első könyvet.

 

 

„Minden sportág életében van egy csúcsverseny, amely ciklikusan visszaköszön, amelyre kettőzött erővel kell készülni, mert úgymond az a „Verseny”. A mi sportágainknak, vagyis a Nemzeti Versenysport Szövetség alá tartozó szervezeteknek ez a Világjátékok.”- emelte ki ünnepi köszöntőjében Dr. Mészáros János. A Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke hozzátette: „Sporttörténelmi sikereket értünk el Wroclawban. A tizennégy érem megerősítést és támogatást ad a munkánkhoz. Bíztam benne, hogy a korábbi Világjátékokhoz hasonlóan Wrocławban is lesznek érmes élményeink, hiszen versenyzőink, akik kiharcolták az indulási jogot a 2017-es játékokra, felkészült, nemzetközileg is elismert sportemberek. Mindenki kettőzött erővel készült a megmérettetésre, nem feledtük el azt a feladatunkat sem, hogy az eredményesség mellett tisztán, tehát a fairplay szellemében és doppingmentesen versenyezzünk. Büszkék lehetünk a magyar színeket képviselő valamennyi sportolóra, és arra is, hogy a Világjátékokon részt vevő 112 országból hazánk a 11. helyen végzett a nemzetek rangsorában.”

 

A Budapesti Amerikai Nagykövetség képviseletében David Newton helyettes konzul üdvözölte a résztvevőket. Elismerését fejezte ki a Magyar Csapat teljesítménye előtt, mely a nemzetek rangsorában közvetlenül az Egyesült Államok 10. helyezett csapata mögött végzett az összesített éremtáblán. A 2021-es Birminghami játékokat fontos állomásnak nevezte a Világjátékok történetében, hiszen az 1981 óta most először tér vissza a Világjátékok az Egyesült Államokba. A rendezőváros vonatkozásában külön magyar kapcsolódás is van, mivel Székesfehérvár és Birmingham testvérvárosok és aktív kapcsolatot tartanak. Az Amerikai Nagykövetség diplomatája a következő évekre eredményes félkészülést és kvalifikációs szereplést kívánt, és bízik benne, hogy izgalmas, sikereket hozó versenyeken lesz lehetőség figyelemmel követni a magyar sportolókat.

 

Sárfalvi Péter az EMMI utánpótlással foglalkozó helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy az EMMI által biztosított támogatással, az újonnan alakult NVESZ és a tagszövetségek nagyon hatékonyan gazdálkodtak, ezt az eredményes versenyzés is igazolta. Az NVESZ által képviselt sportágak értékes részei a magyar sportnak, a wroclawi kiemelkedő eredmények, a Budapesten rendezett szkander, majd kick-box világbajnokság sikere egyaránt mutatja a tagszövetségek és az NVESZ erejét.

 

A jubileumi tizedik Világjátékokat Wrocławban rendezték meg 2017. július 20. és 30. között. A lengyel városban 31 hivatalos és 4 meghívott sportágban bonyolítottak le versenyeket, 112 ország 3500 sportolója részvételével. A magyar színeket 13 sportágban 60 versenyző képviselte. A magyar delegáció – sportolókkal, edzőkkel, bírókkal, sportvezetőkkel, az egészségügyi teammel és a csapatiroda munkatársaival együtt – összesen 118 fővel utazott ki. A küldöttség vezetője Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke volt, míg a csapatvezetői teendőket Bóné Zoltán NVESZ-főtitkár látta el.

 

A következő Világjátékok az egyesült államokbeli Birminghamben lesz 2021-ben.

0 Tovább

Teke Bajnokok Ligája - Kettős győzelmekkel jutottak tovább a magyar csapatok

A szegediek és a zalaegerszegiek is bejutottak a legjobb nyolc közé a tekézők Bajnokok Ligájában. Mindkét férficsapat kettős győzelemmel jutott tovább, így a jövő évi negyeddöntőkben összesen három magyar csapat léphet pályára, mivel a nőknél a Rákoshegy is bekapcsolódik a küzdelmekbe. A vasutas együttes a nyolcaddöntők során erőnyerő volt.

A nyolcaddöntő visszavágóján az Alabárdos Szeged hazai pályán 7-1-re verte a horvát Split csapatát, a Zalaegerszegi TK idegenben lépett pályára, és 6-2-re győzött az osztrák Sankt Pölten csapata ellen.

A Bajnokok Ligája a klubcsapatok legrangosabb nemzetközi sorozata. A magyar csapatok rendre jól teljesítenek a BL-ben, amelynek a négyes döntőjét jövő tavasszal rendezik meg.

0 Tovább

Sztároknak tartott edzést a kick-boxos békenagykövet Mórádi Zsolt

Albert herceggel beszélgetett, Nobel-békedíjas közgazdásszal vacsorázott és sztársportolóknak tartott edzést Monte-Carlóban a kick-boxos Mórádi Zsolt. A tízszeres világbajnokként sportágának legeredményesebb versenyzője a monacói herceg nevével fémjelzett Peace and Sport éves fórumán vett részt, mint a szervezet új békenagykövete.

 

A diszkrimináció, a kirekesztés és az erőszak ellen fellépő rangos nemzetközi szervezet szeptemberben választotta be köreibe Mórádi Zsoltot, aki elmondása szerint első magyarként és első kick-boxosként kétszeresen is úttörő a békenagykövetek között. Kiválóságunkat a Peace and Sport jubileumi tizedik fórumán mutatták be, ahol a kick-box világszövetség, a WAKO képviselői is jelen voltak.

„Először a szervezetet képviselő elit sportolók, vagyis a bajnokok meetingjén vettem részt” – számolt be a történtekről Mórádi Zsolt. – „Itt mutattak be hivatalosan, és nagy tapssal üdvözöltek. Aztán többórás megbeszélésen átvettük az idei programokat, amelyek a szervezet keretein belül, illetve annak támogatásával zajlottak le, valamint elkezdtünk azon dolgozni, hogy jövőre hogyan és milyen eseményeken segíthetjük a Peace and Sport ügyét és egymást.”

A magyar küzdősportolónak különleges bemutatkozásra is volt alkalma, hiszen világklasszisoknak tarthatott edzést.

„Körülbelül húszan voltunk, mindenki nagyon élvezte. Kick-box alaptechnikákat tanítottam nekik. Elég új mozgásforma volt ez mindenkinek, de mivel top sportolókról volt szó, lehetett őket terhelni. Persze, leginkább a közösségépítésről szólt az edzés, de a kick-boxot is népszerűsítettük vele egy kicsit.” – mesélte Mórádi Zsolt, aki a program során a legjobban a háromszoros világbajnok dán középtávfutó Wilson Kipketerrel barátkozott össze.

A sport a kötetlenebb programokból sem maradhatott ki a nagyszabású sportdiplomáciai rendezvényen. Így aztán a festői szépségű monte-carlói kikötő bárjában nemcsak ismerkedett, hanem versenyzett is a csepeli Halker-Király Team kick-boxosa.

„Nagyon jópofa volt az egész. Iszogattunk, beszélgettünk és közben nekünk, bajnokoknak rendeztek egy ping-pong versenyt. A férfi szekciót megnyertem, de a női győztes, egy volt teniszező gyakorlatilag rommá vert.”

A Peace and Sport pártfogója, Albert monacói herceg a jubileumi fórumon személyesen gratulált a békenagyköveti elismeréshez Mórádi Zsoltnak, aki a WAKO diplomáciai rendezvényén is szerepet kapott.  Ide orosz és ukrán kick-boxosokat hívtak meg, hogy egy-egy barátságos mérkőzéssel, a sporton keresztül hozzák közelebb a politikai konfliktusban álló két országot – a magyar bajnok pedig a díjakat adta át.

A fórum fénypontjának számító gálavacsorán Mórádi Zsolt többek között a labdarúgó Didier Drogbával, a Forma-1-es pilóta Felipe Massával és a Nobel-békedíjas Muhammad Yunusszal együtt ült asztalhoz. Az estélyen kiosztották az év sportszervezetének járó díjat is, amelyre a Peace and Sporttal idén kapcsolatba került WAKO is esélyes volt.

„A három jelölt közül végül nem mi nyertünk, viszont így is kitűnt, hogy mennyire odafigyeltek a kick-boxra. Ezt jelezte az én edzésem is, és a diplomáciai meccsek is kifejezetten előtérbe voltak helyezve.”

A novemberi budapesti világbajnokságon két aranyérmet nyert sportoló a fórumon szerzett tapasztalatai alapján számos ötlettel tért haza.

„A békenagykövetség nem konkrét megbízás, ugyanakkor a bajnokokkal megbeszéltük, hogy összeállítjuk a szervezet jövő évi programtervét. Merítve a többiek ötleteiből, elkezdtem én is agyalni. Konkrét tervem még nincs, de szerintem például a menekültekkel kapcsolatos megoldandó problémákat össze lehetne fonni a sporttal. A programokat illetően elsősorban Magyarországra szeretnék koncentrálni, de a többi békenagykövettel is biztosan együtt fogok dolgozni más országokban.” – vázolta új megbízatásához kapcsolódó elképzeléseit Mórádi Zsolt.

0 Tovább

Teke BL – A nyolcaddöntők visszavágói következnek!

Mindkét magyar csapat bizakodva várja a szombati visszavágót a BL-ben. A nyolcaddöntő első mérkőzésén az Alabárdos Szeged a Split otthonában győzött 5-3-ra, míg a Zalaegerszegi TK a vendég Sankt Pöltent győzte le 8-0-ra.

 

Takács László, a zalai klub elnöke elmondta, a nyolcaddöntő visszavágón igyekeznek mindenkinek lehetőséget adni. „Jól sikerült az első meccs, így mi ezt a BL-meccset a szegediek elleni rangadóra való felkészülésre is fel szeretnénk használni” – mondta a sportvezető.

Karsai Ferenc, a szegediek elnöke úgy fogalmazott, a csapat ezúttal is kemény csatára számít. „Tudtuk, hogy nem lesz sétagalopp a Split elleni párharc. A lényeg, hogy lépéselőnyben vagyunk, de nem dőlhetünk hátra. Szoros meccsre számítok” – emelte ki Karsai.

A nőknél a Rákoshegy csapata erőnyerő a Bajnokok Ligája első fordulójában. A vasutasok a Sankt Pölten (osztrák) – Celje (szlovén) párharc győztesével csapnak majd össze a második fordulóban.

0 Tovább

Fekvenyomás - Magyar győzelem az Európa Kupán!

Jól szerepeltek a magyarok Spanyolországban. A hazai erőemelők rendre kiválóan teljesítenek a nagy nemzetközi versenyeken, a hazai szövetség 1996-os alapítása óta a válogatott versenyzők idén megszerezték a 100. aranyérmet a különböző világ- és Európa-bajnokságokon.

 

A magyar indulók ezúttal a málagai Európa Kupán indultak, ahol három érmet szereztek. A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint Berke Lóránd fekvenyomásban, míg Opra Gergő (105 kg) erőemelésben lett aranyérmes a rangos nemzetközi viadalon. Nemes Róbert (83 kg) ugyancsak fekvenyomásban indult és ezüstérmes lett.

Berke Lóránd a 105 kilósok között indult. A vésztői emelő 177,5 kilóval kezdett, majd kinyomta a 180 és a 185 kilogrammot is, és ezzel az első helyet szerezte meg. A vésztői versenyző elmondta, ebben az évben még több fontos megmérettetésre készülnek. „Jövő héten egy temesvári nemzetközi versenyen indulok, majd december 16-án rendezik meg a fekvenyomó magyar bajnokságot Békéscsabán. Arra készülünk gőzerővel” – mondta Berke Lóránd.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum