Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A legjobb egyetemi sportolókat díjazták

A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) megtartotta az Év Egyetemi Sportolója Díjátadó Gáláját.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem új Csörsz utcai tömbjében, a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban adták át az elismeréseket a világklasszis magyar versenyzőknek, akik sportkarrierjük mellett a tanulásra is nagy hangsúlyt fektetnek.

Dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár beszédében megjegyezte, hogy a díjazottak mindegyike példaképként állítható a fiatalok elé.  „A sportirányítás többek között azon dolgozik, hogy minél kisebb legyen a fiatal sportolók lemorzsolódása . Akik ma átvehették az Év Egyetemi Sportolója díjat, bizonyítják, hogy nem kell választani az élsport és a tanulás között. Mindkét területen párhuzamosan lehet sikereket elérni.” – hangsúlyozta az államtitkár.

Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos MEFS-elnök köszöntő beszédében kiemelte: Sikeres évet zár a magyar egyetemi sport. „Folyamatosan erősödik a magyar egyetemi sport, soha ilyen sok díjazott nem volt, mint idén. Százhetven kiválóság vehetett át elismerést az idei teljesítményéért. Az év egyetemi sporteseményei közül kiemelkedik a csengtui Egyetemi Világjátékok, ahol a magyarok  17 éremmel,  3 arannyal,  8 ezüsttel és 6 bronzzal végeztek” – mondta a MEFS elnöke.

Fábián László MOB-főtitkár szerint a tanulás és a sport kéz a kézben jár. „Ennek a megállapításnak ékes bizonyítékai azok az egyetemisták, akik átvehették díjaikat. A Magyar Olimpiai Bizottság és a  Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség között kifejezetten jó a kapcsolat, és a jövőben is azért dolgozunk, hogy bebizonyítsuk, hogy élsportolóként is lehet jól tanulni, és egyetemi diplomát szerezni.

Idén többek között a rg-s Pigniczki Fanni (Károli Gáspár Református Egyetem), a vívó Márton Anna (Károli Gáspár Református Egyetem), az úszó Kós Hubert (Arizona State University), a kick-boxos Fésű Lajos (Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem), és a vízilabdázó Vogel Soma (Edutus Egyetem) érdemelte ki az Év Egyetemi Sportolója díjat.

A hagyományoknak megfelelően a MEFS Díjátadó Gáláján hirdettek végeredményt az egyetemek közötti Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) pontversenyben (1000 fő hallgatóra eső pontszám alapján). Ezt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TE) nyerte. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem lett a második, megelőzve az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemet (EKKE). A 2022/2023-as tanévi MEFOB pontversenyben (összpontszám alapján) a Pécsi Tudományegyetem zárt az élen, a TE végzett másodikként, míg az ELTE hallgatói szerezték meg a bronzérmes pozíciót.

A Gálán köszöntőt mondott és díjat is adott át Szabó László MPB-elnök, dr. Mészáros János NVESZ-elnök, prof. dr. Sterbenz Tamás TF rektor, és Paragh Bianka, a HÖOK elnökhelyettese is.

0 Tovább

Sporttörténelmi rögbi meccs Budapesten!

Budapesten játssza le az Európai Szuper Kupa elődöntőjét a Tel Aviv Heat. Az izraeli rögbicsapat a Romanian Wolves együttesével csap össze a Kincsem parkban található Budapest Rugby Centerben.

A feszült politikai és háborús helyzetre tekintettel döntött úgy a Tel Aviv Heat vezetése, hogy nem lép pályára otthon, az európai szövetség (Rugby Europe) pedig a magyar szövetség segítségét kérte. „Magyarország a rögbi alapértékeinek jegyében, a szolidaritás és összetartozás szellemében az esemény mellé állt. Magyarországon egyébként ilyen szintű, profi 15-ös tétmérkőzés még nem volt.” – áll a Magyar Rögbi Szövetség közleményében.

Az elődöntőt szombaton rendezik meg a Rugby Centerben, a kezdőrúgás fél kettőkor lesz. Egyfajta világválogatottat láthatunk Budapesten, a csapatokban 9, a franciaországi világbajnokságon is pályára lépett játékos szerepel. A Rugby Europe Super Cup a Heineken Kupa és a Challenge Kupa mellett a 3. számú profi rögbi kupa Európában.

0 Tovább

Teqball-vb: Sikeres első napot produkáltak a magyarok a nyitónapon​​​​​​​

Bangkokban Blázsovics Ádám 2-0-ra hozta az első meccsét a legjobb 32 között a kínai Jun Ming Zhang ellen. Ő a 16 között a bolgár Stoycho Zhekov ellen folytatja pénteken.

Janicsek Zsanett női egyéniben csoportját megnyerve a 16 között folytathatja ugyancsak pénteken, az ő ellenfele a cseh Iva Burvalova lesz.

A nap záró száma a női páros kategória volt, ahol a Péchy Petra, Vicsek Nóra kettős lehengerlő formát mutatva nyerte meg csoportját, így ők is pénteken folytatják a legjobb 16 között, ellenfelük a kínai Wang Sha Sha, Yazhen Cui duó lesz.

A Magyar Teqball Szövetség információi szerint női egyéniben Janicsek Zsanett, a férfiaknál pedig Blázsovics Ádám képviselheti a magyar színeket. Női párosban Péchy Petra és Vicsek Nóra, a férfiak hasonló kategóriájában Bányik Csaba és Katz Balázs, míg vegyes párosban Bányik Csaba és Ács Krisztina indul a vb-n.

0 Tovább

Magyar világbajnoki cím akrobatikus rock and rollban!​​​​​​​

Sporttörténelmi vb-cím akrobatikus rock and rollban! Deli Alex és Bihari Luca világbajnoki címet szerzett a genfi világversenyen. A páros a sportág legmagasabb kategóriájában, main class free style kategóriában nyert, eredményük a Magyar TáncSport Szakszövetség Akrobatikus Rock and Roll szakágának valaha volt legmagasabban jegyzett felnőtt páros eredménye.

A main class contact style mezőnyben fináléba jutott Polyánki Benedek és Flórián Kata, ők végül negyedikek lettek. Main class free style-ban Balla Balázs és Lantos Lilla egész napos kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak. A döntőben bemutatott akrobatika és lábtechnika koreográfiájuk alapján a világbajnoki 5. helyezést szerezték meg.

Zsámboki Marcell, a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke:

„Az akrobatikus szakág 2000-ben került be a Magyar TáncSport Szakszövetség ernyőszervezetébe. Azóta ilyen sikerben nem volt részünk, és előtte sem volt rá példa. Deli Alex és Bihari Luca világklasszis teljesítményt nyújtva érték el a sikert. A szakágban egyébként, főleg formációban folyamatosan voltak vb- és Eb-érmek, de párosban, main class free style-ban sporttörténelmet írt Alex és Luca. Annyit kell tudni, hogy a duó egy éve dolgozik együtt, úgyhogy nagy eredmények várományosai lehetnek”.

0 Tovább

A Küzdősportok Világjátékán szerepelt magyar csapatot köszöntötték!

A Küzdősportok Világjátékán részt vett magyar csapatot köszöntötték, egyben NVESZ-napot is tartott a 62 szövetséget tömörítő Nemzeti Versenysport Szövetség a fővárosban.

Az eseményen Dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár köszöntő beszédében kiemelte, 2023-ban a nem olimpiai sportágak is kiválóan teljesítettek. „A számtalan siker közül elég, ha megemlítjük a hazai rendezésű karate világbajnokságot és a rijádi Küzdősportok Világjátékát. Mindez azt mutatja, hogy az NVESZ tagszervezeteinél kiváló szakmai munka folyik” – mondta az államtitkár, egyben bejelentette, a 2023-as 800 millió forintos sporttámogatási keretet 2024-re tíz százalékkal megemelik.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára többek között a rijádi sikereket méltatta. „A magyar csapat a 10. helyen végzett az éremtáblázaton. Ez pedig kimagasló eredménysorozatnak köszönhető. A Nemzeti Versenysport Szövetséggel harmonikus szakmai kapcsolatot ápol a Magyar Olimpiai Bizottság, és ez várhatóan így lesz a jövőben is” – jegyezte meg Fábián László.

Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára hangsúlyozta, a Nemzeti Versenysport Szövetségnél egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a parasportolók versenyeztetésére is. „Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Simon Dániel paraszkanderos tagja volt a rijádi csapatnak, és két érmével a küldöttség egyik legeredményesebb sportolója lett Szaúd-Arábiában” – hívta fel a figyelmet a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára.

Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke leszögezte, az olimpián kívüli sportágak rendszerint eredményesen zárják az évet, 2023 azonban rendhagyónak számít. „Egyidőben rendezett Magyarország karate világbajnokságot, és küldött csapatot Rijádba. Mindkét világversenyen fantasztikus magyar eredmények születtek.” – összegzett Dr. Mészáros János.

A Szaúd-Arábia fővárosában megrendezett Küzdősportok Világjátékán indult magyar csapatot külön köszöntötték, akik emlékérmet vehettek át az ünnepségen, amelynek a Grand Hotel Margitsziget adott otthont. Magyarország a III. Küzdősportok Világjátékát 6 arannyal, 2 ezüsttel és 4 bronzéremmel fejezte be.

Az NVESZ-napon előadást tartott Csabai Edvin, a  Magyar Edzők Társaságának sportigazgatója, Bíró Péter, az NSÜ Zrt. elnök-vezérigazgatója, és Märcz Tamás, az NSÜ Zrt. sportszakmai és módszertani igazgatója. Vargáné Andrejkó Edina NVESZ-főtitkár, csapatvezető beszámolt a Küzdősportok Világjátékán részt vett magyar csapat eredményeiről, és végül Schmitt Pál, volt köztársasági elnök nagysikerű előadással zárta a szakmai napot, amelyben a sportdiplomácia fontosságát taglalta.

0 Tovább

Gyerekfitnesz Eb – Hét érmet nyertek a magyarok Pozsonyban

Kiváló magyar eredménysorozat az IFBB Gyerek Fitness Európa-bajnokságon. Pozsonyban Magyarország négy aranyat és három bronzérmet szerzett, mindezek mellett számos döntős helyezéssel is gazdagodott a küldöttség.

 A magyarok végül az éremtáblázat második helyén végeztek a szlovákok mögött, megelőzve a lengyeleket. Aranyérmes lett Győző Gréta (C-osztály, 9 évesek között), Vámos Julianna (E-osztály, 11 évesek), Csépány Nikolett (H-osztály, 14 évesek mezőnye) és Bolvári-Takács Dávid (C-osztály, 10-11 éves korosztály). A dobogó harmadik fokára állhatott fel Somodi-Fülöp Zea (D-osztály, 10 évesek Eb-mezőnye), és Gyuris Botond (E-osztály 14-15 éves korosztály). A harmadik bronzérmet a csapatversenyben a Le Cirque szerezte.

Vargha Viola szerint a gyerekfitnesz sokat fejlődött nemcsak Európa-szerte, hanem Magyarországon is. „Az érmes helyezéseken kívül több Eb-pontszerzésünk is volt, ez azt jelenti, hogy a kontinens élvonalába tartozunk. Nemzetközi téren pedig az érzékelhető, hogy egyre több országban fektetnek nagy hangsúlyt a gyerekek versenyeztetésére, és ez biztató a jövőt illetően” – összegzett az Eb után a Magyar Fitness és Testépítő Szövetség főtitkára, aki az európai szövetségnél gyeretfitnesz szakágvezető, a nemzetközi szövetségnél pedig szakágvezető titkár funkciót is betölt.

0 Tovább

Teqball – Három aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot gyűjtöttek a fiatalok Pozsonyban​​​​​​​

Utánpótlás vonalon is eredményesek a magyar teqballosok. A Pozsonyban megrendezett U19-es nemzetközi utánpótlás tornán a mieink öt érmet szereztek.

Az Európai Teqball Szövetség és a Szlovák Teqball Szövetség szervezésében lebonyolított tornán női egyéniben Dezsényi Zsófia aranyérmes lett, majd vegyespárosban Dezsényi Varga Dániel Botonddal is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára.

Dezsényi Zsófia egy ezüstérmet is szerzett, miután Elek Zsófiával női párosban másodikként végzett. A férfiak egyéni kategóriájában Tóth Benjámin Patrik egészen a döntőig jutott, végül egy ezüsttel fejezte be a küzdelmeket. Az ötödik érmet a Tóth Benjámin Patrik, Levik Boldizsár duó szerezte férfi párosban. Ők harmadikok lettek.

 

További helyezések:

4. hely - Csábi Milán (férfi egyéni)

4. hely - Elek Zsófia, Hercegfi Máté (vegyespáros)

5. hely - Vajthó Jenő, Hercegfi Máté (férfi páros)

0 Tovább

A karatés Hárspataki Gábor kijutott a következő Világjátékokra​​​​​​​

Az október végi budapesti karate világbajnokságon nyújtott teljesítményével Hárspataki Gábor kvótát szerzett a soron következő Világjátékokra, amelyet Csengduban rendeznek meg 2025-ben. A korábbi tokiói olimpiai bronzérmes magyar karatés azzal szerezte meg az indulás jogát, hogy a Papp László Sportarénában megrendezett vb-n, a hazai közönség fantasztikus szurkolása közepette, a 75 kg-os súlycsoportban ezüstérmet nyert.

A nem olimpiai sportágak legnagyobb multisport eseménye, a Világjátékok 1981 óta íródó történelmének a karate sportág állandó résztvevője, és 2025-ben, a kínai Csengduban is mindkét nemnél formagyakorlatban, valamint öt-öt küzdelmi súlycsoportban avatnak bajnokokat.

A rangos viadalon valamennyi kategóriában nyolc versenyző méri majd össze a tudását, és ebből három helyet a budapesti világbajnokság eredményei alapján osztottak ki. A Karate Világszövetség, a WKF hivatalosan is közzétett kvalifikációs rendszere alapján ugyanis a hazánkban első alkalommal lebonyolított karate világbajnokságról a két döntős, valamint a két bronzérmes közül az aktuális világranglistán előkelőbb helyet elfoglaló sportoló jutott ki már most a Világjátékokra.

Így immár hivatalossá vált, hogy a vb-n a 75 kg-osok mezőnyében ezüstérmet nyert Hárspataki Gábor is bekerült az első körös résztvevők közé!

Az MTK világklasszisa a 2022-es, az egyesült államokbeli Birminghamben megrendezett Világjátékokon is már ott volt. Akkor egy utolsó másodpercben bekapott pont választotta el végül a dobogós helyezéstől, de Kínában ismét megpróbálkozhat az éremszerzéssel.

(Fotó: Jani Martin)

0 Tovább

Teke BL – Szoros meccsen nyert a Szegedi TE​​​​​​​

A teke Bajnokok Ligájában megrendezték a nyolcaddöntők első meccseit, a férfiaknál összekerültek a szegediek a zalaiakkal, így biztos, hogy lesz magyar negyeddöntős a legrangosabb európai kupasorozatban.

Nagyon szoros és izgalmas mérkőzést játszott egymással a Zalaegerszegi TK és a Szegedi TE csapata, ahol kiváló teljesítmények születtek. A mérkőzés legjobbja a zalai csapat játékosa, Kakuk Levente lett 710 fás eredménnyel, de nem sokkal maradt el tőle csapattársa, Nemes Attila sem (693 fa). A szegediek legjobbja a játéknapon Szél Tibor (671 fa) volt, de Zapletán Zsombor (657 fa) és Karsai László (646 fa) is említésre méltó egyéni teljesítményt nyújtott. A mérkőzést végül a Szegedi TE csapata nyerte meg, mindössze 10 fa különbséggel 5-3-ra, így minimális előnnyel utazhatott haza az első mérkőzésről.

Az SKK Raindorf otthonában lépett pályára az Investment Közutasok Kaposvári TK csapata. A Somogy megyei együttes történetének első BL mérkőzésén szépen küzdött és helytállt a rutinosabb ellenfele ellen. A mérkőzésen végül 6-2-es hazai győzelem született, de a kaposvári játékosok teljesítménye mutatja, van keresnivalójuk a Bajnokok Ligája sorozatában. A magyar csapat legjobb játékosa Botházy Péter volt 654 fás egyéni teljesítménnyel.

Az SK FWT - Composites Neunkirchen játékosaként pályára lépett Cserpnyák Martin, aki végül 636 fás eredménnyel szerzett csapatpontot. Együttese 5.5-2.5 arányban győzedelmeskedett ellenfele ellen. A KK Neumarkt tagjaként a már olasz színekben versenyző Kiss Tamás (643 fa) is győzedelmeskedett a VfB  Hallbergmoos csapatával szemben.

A női mezőnyben a Ferencvárosi TC lépett pályára idegenben, a KK Alimenta vendégeként. A zöld-fehérek legjobbja Hári Boglárka lett 576 fával. A magyar együttes végül 7-1-re alulmaradt.

A CS Electromures Romgaz együttesét győzelemre vezette Méhész Anita és Sáfrány Anita. Az erdélyi egyesület 6-2-re győzött hazai pályán a BBSV Wien ellen, a hazaiak legeredményesebb játékosa Méhész Anita (587 fa) lett. A Nemes Irénnel felálló KK Mlaka Rijeka is megnyerte mérkőzését a ZKK Vojvodina csapata ellen, 7-1-re.

0 Tovább

Galambos Péter: várakozáson felüli siker a kick-box vb-n​​​​​​​

Bízott a válogatottban, de a tíz arany-, öt ezüst- és öt bronzérem a felnőtteknél minden várakozását felülmúlta - értékelte a múlt heti portugáliai Albufeirában megrendezett világbajnokságot a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. Galambos Péter kiemelte: a remek eredményt ráadásul rekordlétszámú és nagyon erős mezőnyben sikerült elérni, hiszen korábban még soha nem fordult elő a sportág történetében, hogy 70 ország legjobb kick-boxosai viaskodjanak egy világbajnokságon.

Büszke a válogatott tagjaira – ezzel kezdte értékelését Galambos Péter. Elmondása szerint a sok ország indulásának köszönhetően kőkemény küzdelmek zajlottak a tatamikon és a ringekben, és mindenki beleadott apait-anyait, hogy dobogós helyen végezzen.

"A magyarok között nem láttam egyetlen olyan versenyzőt sem, aki ne küzdött volna szívvel-lélekkel, vagy feladta volna. Így nyugodtan kijelenthetem, hogy annak ellenére, hogy összesen 73 nevezést adtunk le, a Magyar Kick-box Szakszövetség nem utazási irodaként működött, tényleg csak olyanokat vittünk ki, akik megérdemelték és odavalók voltak. Bevallom, magamban titkon reméltem egy jó eredményt, de tíz aranyról nem is álmodtam" – nyilatkozta a sportvezető.

Az elnök kiemelte a light-contactban és kick-lightban is aranyérmet is bezsebelő Fésű Lajost és Száraz Gergőt.

"Az ő eredményüket úgy kell értékelni, hogy nekik ahhoz dupla teljesítményt kellett nyújtaniuk. Minden napra jutott egy-két meccs, ami fizikailag és mentálisan is jelentős kihívás. Ez komoly koncentrációt és erős lelki háttért igényel, és hogy a sorozatterhelést végigbírták, abban az edzőknek is szerepe volt."

Galambos Péter külön méltatta Nagy Rita világbajnoki címét, hiszen a kiváló kick-boxos sok esztendeje áhítozott erre a dicsőségre.

"Rita hosszú éveken át rendszeresen eljutott a döntőig vagy a dobogóig, de most először jött össze neki az arany. Győzelmében egy be nem váltott ígéret valósult meg, amit elementáris érzelemkitörés követett. Nem túlzok, hogy a sikere katartikus élményt adott az egész magyar csapatnak. Nagyon örültem annak is, hogy a fiatal Kovács Laura Fanni a tavalyi Európa-bajnoki diadala után most megérkezett a világ tetejére is. Szmolek Emánuel és Mezei Nikolett újabb világbajnoki címe pedig azt bizonyítja, hogy ők olyan stabil, biztos pontjai a magyar kick-boxnak, akikre mindig számíthatunk.  A két pointfightingos győztessel kapcsolatban sokatmondó, hogy mindketten technikai fölénnyel nyerték a döntőjüket. Cselovszki Patrik tavaly csak egy hajszállal maradt le az Eb-győzelemről, a mostani fináléban mutatott produkciója viszont számomra az utóbbi évek egyik legnagyobb kick-boxos élménye volt. Bálint Martin pedig az Európa Játékokon aratott sporttörténelmi sikere után a vb-n is bizonyított" – kommentálta a világbajnoki győzelmeket a hazai szövetség első embere.

Az is kiemelendő, hogy a tatamis szakágak mellett formagyakorlatban és a ringeseknél is születtek magyar érmek – jegyezte meg az MKBSZ vezetője.

"Roppant erős volt a formagyakorlat mezőny, ezért Halustyik Cintia második helye nagyon nagy dolog, és a szakágvezető Puravecz Péter munkájának hatékonyságát jelzi. A különösen népes és kemény ringes mezőnyben a full-contactos Szabó-Tóth Dávid ezüstérmet tudott nyerni, akit csak egy olyan azeri versenyző tudott megállapítani, aki tényleg egy világklasszis. A K1-esek között Melis Bálint is bejelentkezett egy bronzéremmel, ami pedig azt mutatja, hogy a ringben is kezdünk visszatérni a világ élmezőnyébe."

Érdekesség, hogy Melis Bálint elődöntőbeli kazah ellenfelének annyira tetszett Bálint bunyója, hogy azonnal a mérkőzés után felajánlottak neki egy visszavágót Kazahsztánban, amit a magyar sportoló el is fogadott.

A felnőttek mellett a veteránoknál is avattak világbajnokokat: ott hat első, három második és öt harmadik hely fűződik a mieink nevéhez. Kiemelkedett Kovács Marianna teljesítménye, aki mindhárom szakágban, ahol elindult, a dobogó tetejére állhatott fel, de csak kevéssel maradt le tőle Diligens Klaudia, aki két szakágban indult, és mindkettőt meg is nyerte.

Magyarország az összesített éremtáblázaton a felnőtteknél a harmadik helyet szerezte meg, ezen belül a tatamis szabályrendszerekben az első helyen végzett. A veteránok összesített éremtáblázatán Magyarország lett az első.

0 Tovább

Húsz év után újra van magyar sportdiplomata a FISU végrehajtó bizottságában 

Sportdiplomáciai siker! Ancic-Valkai Ágnest beválasztották a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) végrehajtó bizottságába. A Genfben megrendezett FISU tisztújító közgyűlésen összesen öt európai sportdiplomata került be a tizenöt fős  bizottságba, és négy olyan ország – köztük Magyarország – amelyek az előző ciklusban nem rendelkeztek képviselettel a testületben.

A korábbi világ- és Európa-bajnok vízilabdázó beválasztásával 20 év után újra van magyar képviselő a nemzetközi szövetség legfontosabb szervezetében. „Köszönöm a magyar egyetemi sportnak a támogatást. Hatalmas megtiszteltetés, hogy képviselhetem a magyar érdekeket a FISU-ban. Az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kap az egyetemi sport itthon és nemzetközi vonalon is, és itt nemcsak az élsport a fontos, hanem a szabadidős oldal is. Az új bizottság tagjainak felét jól ismerem, mindenkivel van egy jó, együttműködő, támogató kapcsolat. Úgy gondolom, hogy eredményes munkát tudunk majd végezni az előttünk álló időszakban” – mondta Ancic-Valkai Ágnes, aki a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) nemzetközi igazgatója.

Ezt megelőzően – húsz évvel ezelőttig – dr. Frenkl Róbert, a MEFS korábbi elnöke volt végrehajtó bizottsági tag a FISU-ban.

0 Tovább

Hamarosan kezdődik a teqball-vb!​​​​​​​

Elutazott a teqball-világbajnokságon induló magyar csapat. A Magyar Teqball Szövetség információi szerint női egyéniben Janicsek Zsanett, a férfiaknál pedig Blázsovics Ádám képviselheti a magyar színeket. Női párosban Péchy Petra és Vicsek Nóra, a férfiak hasonló kategóriájában Bányik Csaba és Katz Balázs, míg vegyespárosban Bányik Csaba és Ács Krisztina indul a vb-n.

A válogatott Bajor Gábor szövetségi csapatvezetővel egészül ki Bangkokban, november 29. és december 3. között. A szervezők közlése szerint a magyar fejlesztésű sportágban 61 ország 214 teqballosa áll asztalhoz az idei világbajnokságon.

Öt kategóriában 80 női, 131 férfi mérkőzik meg egymással. A legtöbb játékost Németország küldi a vb-re, 8-an állnal asztalhoz német színekben. Brazília és Magyarország egyaránt 7 játékost kvalifikált – tudósít a nemzetközi szövetség, a FITEQ.

Huszár Viktor, a FITEQ elnöke elmondta, bár az idei teqball-világbajnokság még nem kezdődött el, a történelemkönyveket már kétszer újraírták. „Először is Bangkok ad otthont az eseménynek. Ez az első Európán kívüli világbajnokság. Másodszor, rekordszámú játékos és ország részvételével: hatvanegy nemzetet képviselő kétszáztizennégy teqballossal november 29-én kezdődik a valaha volt legnagyobb teqball világbajnokság.” – mondta az elnök. 

0 Tovább

Tíz arany lett a vége a kick-box világbajnokságon​​​​​​​

Kiválóan zárták a portugáliai Albufeirában megrendezett kick-box világbajnokságot a magyarok. A szombati zárónapon kilenc döntősünkből heten is sikerrel jártak, így összességében tíz felnőtt aranyérmet nyert a magyar válogatott a minden idők legtöbb nemzetét – 70 ország csaknem 1400 versenyzőjét – felsorakoztató világbajnokságon. A válogatott emellett öt ezüst és öt bronzérmet is begyűjtött.

A pénteki három világbajnoki címet követően szombaton kilenc magyar volt érintett a finálékban, és hetüknek a magasba emelte a karját a küzdelem végén a bíró. Az aranyakért ugyanakkor kőkeményen meg kellett küzdeni, amit az is bizonyít, hogy több magyarnak is csak az utolsó másodpercekben sikerült a maga javára fordítani a mérkőzést.

A nap hőse Fésű Lajos volt, aki a 69 kg-osok között a light-contact és a kick-light szabályrendszerben is legyőzte ellenfelét. Szintén két arannyal zárta a vb-t Száraz Gergő, aki pénteken a 63 kg-osok light-contact döntőjét nyerte meg, szombaton pedig a kick-lightban is megtette ugyanezt.

Két év után ismét világbajnok lett Szmolek Emánuel és Mezei Nikolett. A szombathelyi, Manó becenévre hallgató Szmolek Emánuel két esztendeje a light-contactban, ezúttal viszont kick-lightban diadalmaskodott, míg a battonyai Mezei Nikolett megvédte világbajnoki címét a kick-light szakágban.

Európa-bajnoki címe után immár világbajnoknak is mondhatja magát a fiatal Kovács Laura Fanni, és beérett a gyümölcse a sok nagy csatát megélt Nagy Rita kitartásának is, akinek a korábbi egyéb színű érmek és helyezéseket követően Portugáliában végre aranyérmet akasztottak a nyakába.

Még pénteken a harmadik tatamis szakág, a pointfighting két kiválósága, Cselovszki Patrik és Bálint Martin állhatott fel a dobogó tetejére.

Formagyakorlatban és a ringeseknél ezüstérmek születtek: Halustyik Cintia a zenés formagyakorlatban lett második, míg a full-contactosok 91 kg-os súlycsoportjában Szabó-Tóth Dávid csak a döntőben kapott ki.

Kick-box világbajnokság, Albufeira, a felnőtt magyar érmesek:

 

Aranyérmes:
Cselovszki Patrik (pointfighting, 57 kg) 

Bálint Martin (pointfighting, 74 kg) 

Száraz Gergő (light-contact, 63 kg) 

Fésű Lajos (light-contact, 69 kg) 

Kovács Laura Fanni (light-contact, 55 kg) 

Száraz Gergő (kick-light, 63 kg) 

Fésű Lajos (kick-light, 69 kg) 

Szmolek Emánuel (kick-light, 84 kg) 

Nagy Rita (kick-light, 60 kg) 

Mezei Nikolett (kick-light, 65 kg)

Ezüstérmes:
Zajácz Bence (pointfighting, 79 kg)
Szmolek Emánuel (light-contact, 84 kg)
Kolozsvári Enikő (kick-light, 70 kg)
Szabó-Tóth Dávid (full-contact, 91 kg)
Halustyik Cintia (zenés formagyakorlat)

Bronzérmes:
Fésű Lajos (pointfighting, 69 kg)
Bozók Szabolcs (light-contact, 57 kg)
Kajtár Bence (light-contact, 74 kg)
Melis Bálint (K1, 54 kg)
Pointfighting férfi csapat (Viczián Dániel, Zajácz Bence, Cselovszki Patrik, Bálint Martin)

0 Tovább

Egy gól döntött Zsolnán!

Az FC Kassa egygólos vereséget szenvedett a szlovák labdarúgó Niké Liga 15. fordulójában. A többségi magyar tulajdonban lévő klub futballistái ezúttal a Zsolna otthonában léptek pályára. Ifj. Ján Kozák edző az előző, Nagyszombat elleni hazai meccshez képest egy változtatást hajtott végre az összeállításban, Liener helyett Qosét küldte pályára kezdőként, és a felépült Greššák valamint Petrák már készen álltak a játékra, a kispadon foglaltak helyet.

A mindent eldöntő gólt Jambor a 63. percben szerezte, ekkorra góllá érett a hazaiak fölénye. A Kassa ugyanis a teljes második félidőt emberhátrányban futballozta végig, miután Golikovot kiállította a játékvezető.

A kassaiaknak ezúttal több energiát kellett mozgósítaniuk a védekezésben, és ezt – egy megingástól eltekintve – sikerült kivitelezniük, sőt a hajrában közel álltak ahhoz, hogy egyenlítsenek, a 86. percben Medved lövésénél bravúrral védett Belko.

Zsolna-Kassa 1-0 (0-0)

Gól: Jambor – 63. p.

Zsolna: Belko - Minárik, Hubočan, Nemčík (46. Iľko) - Rusnák (61. Javorček), Sauer (81. Stojchevski), Bile (46. Leitner), Gidi, Bari - Jambor (81. Essomba), D. Ďuriš. Vezetőedző: Jaroslav Hynek.

Kassa: Kira - Fabiš, Jonec, Šindelář - Golikov, Qose (74. Liener), Gallovič, Mizerák - Faško (74. Sovič), Medved, Tidjani (53. Petrák). Vezetőedző: ifj. Ján Kozák

Fotó: fckosice.sk

0 Tovább

Három arany eddig a kick-box világbajnokságon​​​​​​​

Az utolsó napi döntők előtt már három aranyérme van a felnőttek között a magyar válogatottnak a portugáliai Albufeirában zajló kick-box világbajnokságon. A hétfőtől szombatig tartó világversenyen rekordlétszámot jelentő 70 nemzet csaknem 1400 kick-boxosa lépett tatamira és szállt ringbe.

A vb-n a felnőttek mezőnyében pénteken öten döntőztek, és közülük hárman is megnyerték fináléjukat. A pointfighting szabályrendszerben Cselovszki Patrik (57 kg) és a korábbi világbajnok, és az idei Európa Játékokon sporttörténelmi aranyat nyert Bálint Martin (74 kg) ráadásul egyaránt technikai KO-val múlta felül venezuelai, illetve olasz ellenfelét. A light-contactban Száraz Gergő (63 kg) is diadalmaskodott olasz riválisával szemben, így megvédte világbajnoki címét.

Nem sikerült ugyanakkor nyerni az októberi Küzdősport Világjátékokon győztes Zajácz Bencének, valamint a két éve vb-első Szmolek Emánuelnek, akik ezúttal ezüstérmet szereztek.

A formagyakorlatosok között a nőknél a zenés formagyakorlat kategóriában korábban Halustyik Cintia is ezüstérmes lett.

A veteránoknál hat magyar aranyérem, mellette pedig három második és öt harmadik hely fűződik a mieink nevéhez. Kiemelkedik Kovács Marianna teljesítménye, aki mindhárom szakágban, ahol elindult, a dobogó tetejére állhatott fel.

A szombati zárónapon további felnőtt magyar versenyzők küzdhetnek majd az aranyéremért. 

0 Tovább

Teke Bajnokok Ligája – A nyolcaddöntők következnek több magyar csapattal

Hazai rangadóval indul a teke Bajnokok Ligája nyolcaddöntő! A férfiak mezőnyében összesorsolták a a Szegedi TE és a Zalaegerszegi TK együtteseit. Rajtuk kívül az Investment Közutasok Kaposvári TK csapata bizonyíthat, míg a nőknél a Ferencvárosi TC csapata mérheti össze tudását riválisaival.

A magyar rangadón az első mérkőzésen a zalai csapat hazai pályán fogadja a szegedieket szombaton.

A kaposvári egyesület abszolút újoncként vesz részt a Bajnokok Ligájában, miután az NBC Kupáról kvalifikálta magát. Ellenfele a németországi SKK Raindorf csapata lesz. Az első mérkőzésen idegenben lép pályára a Somogy megyei csapat.

A Ferencvárosi TC női csapata a szerb KK Alimenta együttesével mérheti össze tudását a legjobb 16 csapat között. Az első mérkőzésen Szerbiában lép pályára az FTC.

A magyar csapatok mellett több magyar játékos is érdekelt a sorozatban, hiszen a CS Electromures Romgaz csapatában ott lehet Méhész Anita és Sáfrány Anita, a KK Mlaka együttesében Nemes Irén bizonyíthat. Az SK FWT - Composites Neunkirchen egyesületet képviselve a szentgotthárdi Cserpnyák Martinnak, valamint a KK Neumarkt együttes tagjaként a már olasz színekben versenyző Kiss Tamásnak is szurkolhatunk.

A nyolcaddöntő visszavágókra december 9-én kerül sor.

0 Tovább

Sportdiplomáciai sikerek a kick-box világbajnokságon

Két magyar sikerrel kezdődött a portugáliai Albufeirában zajló kick-box világbajnokság. A WAKO világszövetség kongresszusán bizalmat szavaztak a szervezet  alelnökének, Király Istvánnak, aki így újabb négy évig betöltheti a posztot. Elnökségi tag maradt a korábbi tízszeres világbajnok Mórádi Zsolt is, akit megerősítettek a WAKO Sportolói Bizottságának az élén.

"Hatalmas fegyvertény, hogy továbbra is betölthetjük az eddigi tisztségeinket, és annak is a jele, hogy a tagság elégedett a munkánkkal. Óriási harc volt, hiszen bőven voltak jelentkezők, 27 országból pályáztak az elnökségbe kerülésért, és mindenki mindent megmozgatott a saját érdekében. Úgyhogy nagyon büszke vagyok arra, hogy Magyarországot újabb négy évig ilyen magas szinten képviselhetjük, és szeretném megköszönni a Magyar Kick-box Szakszövetség elnökének, Galambos Péternek, valamint az elnökségnek a támogatását" - értékelte megválasztásukat Király István.

A sportvezető, aki az alelnöki funkció mellett egyúttal a sportág európai szövetsége, a WAKO Europe elnöke is, arról is beszámolt, hogy az elmúlt négy esztendő világversenyeinek - vb-k, Eb-k, világkupák - összesítése alapján Magyarország végzett az éremtáblázat élén!

Ez az eredmény csodaszámba megy, hiszen eddig mindig volt előttünk egy-két ország - hangsúlyozta a sportvezető.

"Fontos, hogy jelen vagyunk a bírói bizottságokban Szabó Gábor és Gasparik Róbert révén, akárcsak a WAKO sportvezető képző programjában, a Game Changersben Busa Andrea és Rohonczi Jenő személyében. Tehát erős a jelenlétünk a sportdiplomáciában. Emellett pedig sokat vállalunk a különböző munkákból, például Mórádi Zsolt elképesztő mennyiséget dolgozott azon a projekten, amelynek köszönhetően olimpiai sportágnak ismerték el a kick-boxot, de az idei Európa Játékok előkészítésében is oroszlánrészünk volt. És ennek megvan a respektje. Így aztán komoly döntéseket nem hoznak meg nélkülünk, én pedig azon vagyok, hogy mindenben, ami a magyar kick-box javára válik, lobbizzak, természetesen amennyire a tisztességes és átlátható működés mellett lehetséges. Hiszen egy sportdiplomatának az a dolga, hogy lobbizzon a sportágáért, és mellette az országáért." - vélekedett Király István.

A következő négy év céljairól a régi-új WAKO alelnök azt mondta: szeretné hozzásegíteni a sportágát ahhoz, hogy ott legyen a 2032-es Brisbane-i olimpián.

"A legfontosabb teendőm, hogy próbáljam koordinálni a kontinensek közötti együttműködést. És ezen belül leginkább az, hogy az európai országok tapasztalataival, valamint a többi földrész erejével segítsük a fejlődésében az óceániai térséget, ami záloga lehet egy esetleges 2032-es részvételnek. A cél, hogy Ausztráliában is ott legyünk majd az olimpiára beválasztandó sportágak között. A világszövetség alelnökeként nem lehet más a célom, mint olimpiára vinni a kick-boxot" - jelentette ki Király István.

0 Tovább

Teke – Célkeresztben a jövő évi vb​​​​​​​

A szövetségi kapitányok kijelölték a felnőtt válogatottak bő keretét. A nemzeti csapatok a jövő évi egyéni világbajnokságra készülnek. A világversenynek a szlovákiai Brezno ad otthont jövő májusban.

A sportágban közben félidőnél tart itthon a szuperliga. Meglepetésre az Investment Közutasok Kaposvári TK vezet, megelőzve a Szegedi TE csapatát és a Répcelaki SE együttesét. A nőknél az Ipartechnika Győr SE az éllovas, 2. a ZTE - ZÁÉV TK, 3. a Ferencvárosi TC.

A férfi válogatott:

Kiss Norbert - Zengő Alföld Szegedi TE

Zapletán Zsombor - Zengő Alföld Szegedi TE

Kozma Károly - Zengő Alföld Szegedi TE

Karsai László - Zengő Alföld Szegedi TE

Kakuk Levente - Zalaegerszegi TK

Nemes Attila - Zalaegerszegi TK

Fehér Zoltán - Zalaegerszegi TK

Horváth Zoltán - Zalaegerszegi TK

Móricz Zoltán - Répcelaki SE

Németh Máté - Investment Közutasok Kaposvári TK

Rudolf Balázs - SKC Kleinwarasdorf

Szövetségi kapitány: Fehér László

A női válogatott:

Méhész Anita -  C.S.Electromures Romgaz

Sáfrány Anita -  C.S.Electromures Romgaz

Hári Boglárka - Ferencvárosi TC

Sass Edit -  Ipartechnika Győr SE

Tóth Katalin - Ipartechnika Győr SE

Bálintfy Cintia - Ipartechnika Győr SE

Tóth-Móricz Kata - Ipartechnika Győr SE

Nemes Irén - KK Mlaka Rijeka

Airizer Emese - ZTE-ZÁÉV TK

László Kata - ZTE-ZÁÉV TK

Csongrádi Gyöngyi - Rákoshegyi VSE

Németh Enikő - SKC Kleinwarasdorf

Szövetségi kapitány: Orosz István

0 Tovább

Rekordlétszám és magyar esélyek a kick-box vb-n​​​​​​​

Soha ilyen sok ország nem nevezett még kick-box világbajnokságra, mint a héten Portugáliában zajló vb-re. A hétfőtől szombatig tartó világversenyen 70 nemzet csaknem 1400 kick-boxosa lép tatamira és száll ringbe, A magyar színeket 45-en képviselik, köztük a közelmúltban megrendezett Küzdősportok Világjátékán aranyérmet nyert három sportolónk, A csapattól ezúttal is jó eredményekre számít a Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

A kick-box mind a hét szabályrendszerében – pointfighting, light-contact, kick-light, formagyakorlat, full-contact, low-kick és K1 – avatnak világbajnokokat az albufeirai vb-n a felnőtt és a veterán korosztályokban.

A magyar válogatott erős összeállításban utazott Portugáliába. A csapatban több korábbi világbajnok is található, és az indulóink között van az október végén megrendezett Küzdősport Világjátékokon aranyérmet szerzett Zajácz Bence, Fésű Lajos és Busa Andrea, valamint a júniusi Európa Játékokon elsőként végzett Bálint Martin. A csapat nagy hiányzója a tíz világbajnoki címével a világ legeredményesebb női kick-box versenyzője, Kondár Anna, aki a Küzdősportok Világjátékán elszenvedett sérülése miatt nem tarthatott társaival.

A felkészülés jól sikerült, mindenki motivált – osztotta meg Galambos Péter, az MKBSZ elnöke, aki „esélyekkel teli csapatnak” nevezte a magyar küldöttséget.

„Panni kiesésével sajnos egy jelentős eséllyel kevesebb lett, de így is erősnek ítélem a válogatottat, hiszen számos világklasszisunk indul a világbajnokságon. Az idei multisporteseményeken aranyérmes sportolóink mellett tatamis versenyzőink közül Száraz Gergő, Szmolek Emánuel, Mezei Nikolett és Kovács Laura Fanni is világ- vagy Európa-bajnokként méreti meg magát. Formagyakorlatban Brebovszky Zoltán és Halustyik Cintia is már több vb- és Eb-érem gazdája, a ringben pedig ott lesz a magyar csapatból az idei Európa Játékokon bronzéremig jutott Czégény Cintia és tavalyi Világjátékokon ötödik Pálfi Viktória. Ők az eredményeikkel és a tapasztalatukkal magabiztosan vághatnak neki a vb-nek, de van számos újoncunk is, akik pedig éhesek a sikerre. Mellettük természetesen fokozottan számítok azokra a csapattagokra is, akinek eddig még nem sikerült Eb-vb érem közelébe jutnia. Ők most ott állnak a siker kapujában, bízom benne, hogy sokan élni is fognak a lehetőséggel” – hangsúlyozta a sportvezető.

A résztvevő országokat tekintve rekordot jelentő indulói létszám ugyanakkor az eddigieknél nehezebbé teszi egy-egy érem megszerzését.

„Világszerte folyamatosan fejlődik a versenyzői gárda, és egyre többen érezhetik úgy, hogy eljött az ideje, hogy kipróbálják magukat egy világbajnokságon” – vélekedett Galambos Péter. – „És bizonyára az is az okok között van, hogy a kick-box egyre több nagy multisporteseménynek került a programjára az elmúlt években, és a sportágnak ez is eléggé motiváló tényező. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy roppant erős lesz a világbajnokság, és semmit nem fognak ingyen adni.”

A vb-n a felnőttek mellett a veteránoknál is rendeznek versenyeket. Érdekesség, hogy itt a pointfighting válogatott szakvezetője, Csikós Péter, valamint a korábbi hétszeres egyéni világbajnok Debreczeni Dezső is harcba száll.

Kongresszust is tart a kick-box világszövetség, a WAKO, ahol Király István, a szervezet magyar alelnöke tisztsége meghosszabbítására pályázik.

0 Tovább

Socca – Magyarország ott lesz a Copa Américán!

Meghívást kaptak a magyarok a Socca America’s Fiestára. Európából a magyar socca-válogatotton kívül a spanyolok játszanak majd Cancúnban. A torna résztvevői között ott lesznek Argentína, az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Kolumbia, Uruguay, Mexikó és Chile legjobbjai is. Az eseményt február 21. és 26. között rendezik meg Mexikóban.

Roni Ribeiro Da Silva szerint a mexikói tornán részt venni megtiszteltetés lesz. „Ez valójában a sportágban nem más, mint a Copa América. A mezőny fantasztikus lesz, tele technikás, jó iramú, és világszinten jó eredményeket elért csapatokkal. Gondoljunk csak a brazilokra, mexikóiakra, és az amerikaiakra” – mondta a magyar socca-válogatott szövetségi kapitánya, aki hozzátette: kiderül, hogy hol tart most a nemzeti csapat. „Nyilván szeretnénk minél tovább jutni, hiszen ezzel a socca világranglistán elfoglalt helyünkön is tudnánk javítani.”

Magyarország a világranglistán jelenleg a 17. Az élen Kazahsztánt találjuk, amely Brazíliát és Lengyelországot előzi meg.

A socca a kispályás labdarúgásnak az egyik legdimanikusabban feljődő változata. Öt plusz egyes felállásban játsszák.   

0 Tovább

Tatán készült a világbajnokságra a kick-box válogatott

Ötnapos edzőtábort tartott a Magyar Kick-box Szakszövetség a jövő heti portugáliai világbajnokság előtt. A  Tatai Olimpiai Központban lebonyolított táborban a sportág küzdelmi szakágainak legjobb felnőtt és veterán sportolói vettek részt, köztük a közelmúltban megrendezett Küzdősportok Világjátékán aranyérmet nyert versenyzők.

A tatai komplexumban a küzdősport hét szabályrendszere közül a tatamin félerős technikákat alkalmazó pointfighting, light-contact és kick-light, valamint a ringben kiütésre menő full-contact, low-kick és K1 szakágakban a világbajnoki kvalifikációt kiharcolt kick-boxosok vettek részt. A formagyakorlatosok külön készülnek a jövő hétfőtől szombatig a portugáliai Albufeirában sorra kerülő vb-re, ahol 78 ország közel 1500 versenyzője méreti majd meg magát. 

Jól sikerült a tábor, amihez a helyszín szellemisége is hozzájárult - mondta a válogatott egyik edzője, a korábbi sokszoros világ- és Európa-bajnok Dancsó Zoltán. 

"Jó volt viszajönnöm ismét Tatára. Emlékszem, hogy annakidején versenyzőként milyen nagy megtiszteltetés volt, hogy Tatán készülhetek, ahol a fantasztikus eredményeket elért olimpikonok. Hogy ugyanabban a szobában lakhatok, ahol ők laktak, és ugyanabban a teremben edzhetek, mint ők. Most pedig ott tarthattam edzést a válogatottnak. A Tatai Olimpiai Központ nyújt egy ilyen felemelő érrzést, és szerintem ezt most is átérezték a versenyzők, és ennek is szerepe volt abban, hogy jó hangulat alakult ki és közben kemény munka folyt" - mesélte a korábbi legendás kick-boxos. 

A szakágvezetők a különböző szabályrendszerek küzdőstílusának és felkészülési igényeinek megfelelően hangolták össze és tartották meg az edzéseket. Így aztán külön dolgoztak a pointfightingosok, a másik két tatamis szakág és a ringesek pedig részben közösen gyakoroltak. 

A sportolók között ott volt a szaúd-arábiai Rijádban október végén a Küzdősportok Világjátékán pointfightingban aranyérmet nyert Zajácz Bence, Fésű Lajos és Busa Andrea. Közülük Fésű nagy feladatra vállalkozik Portugáliában: a pointfighting mellett a másik két tatamis szakágban, light-contactban és kick-lightban is éremre tör a vb-n. 


"Mindenki ráhangolódott a világbajnokságra és várja az indulást. A folytatásban a sportolók otthon, a klubjukban végzik el az utolsó simításokat" - közölte Dancsó Zoltán, aki kitért az - Olasz Attilával párban - általa irányított light-contact és kick-light válogatottra is.  

"Remek kis fiatal csapat kovácsolódott össze, akik jó formában vannak és éhesek a sikerre. Jó szereplést várunk tőlük, hiszen közülük többen, Mezei Nikolett, Szmolek Emánuel, Fésű Lajos és Száraz Gergő, fiatal koruk ellenére már voltak világbajnokok, és Portugáliába újabb aranyérem reményében utaznak."

A tatai táborban meglátogatta a válogatottat Galambos Péter, az MKBSZ elnöke, aki buzdító beszédet mondott mind a versenyzőknek, mind pedig a szakágak vezetőinek. 

0 Tovább

Losonczi mégis világbajnok!

Mint ismert, a szeptemberi belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokság kötöttfogású 87 kilós döntőjében Losonczi Dávid (ESMTK-KIMBA) súlyos bírói hiba következtében kapott ki 8-7-re a török Ali Cengiztől, hiszen egyértelmű tusgyőzelemtől fosztották meg. A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) vezetősége ezért úgy határozott, hogy minden lehetséges sportdiplomáciai lépést megtesz, mivel határozott vélemény, hogy a szőnyegen a rivális két vállra került.

Az MBSZ hivatalos felülvizsgálati kérelemmel folyamodott a nemzetközi szövetség (UWW) illetékes testülete felé, hogy szakmailag állapítsa meg, súlyosan hibás bírói döntés született. A sportág jelenlegi szabályrendszerében nem létezik az óvás fogalma, így az eredmény megváltoztatására kevés esély mutatkozott, ennek ellenére az MBSZ mindent megtett a maximális jogorvoslat érdekében.

Ennek aztán hétfőn meglett a gyümölcse, hiszen Nenad Lalovics, az UWW szerb elnöke hivatalos levélben értesítette Németh Szilárdot, az MBSZ elnökét: LOSONCZI DÁVID VILÁGBAJNOK!!! „Az elnökség elismerte, hogy súlyos bírói hiba történt, és megváltoztatta a mérkőzés eredményét. Az alapos szakértői elemzés megállapította, hogy a birkózás jelenlegi szabályai szerint a vezetőbíró által jelzett tust a szőnyegelnöknek meg kellett volna erősítenie. Tekintettel a fentiekre, az UWW elnöksége kivételes és egyedi döntés alapján ebben a kategóriában két aranyérmet ítél meg, így Losonczi Dávid is világbajnok 2023-ban kötöttfogásban a 87 kg súlycsoportban. Mivel ebben a kategóriában a végső helyezés módosul, ennek megfelelően a vonatkozó világranglista-pontokat Losonczi Dávid is megkapja.”

A szenzációs hírt maga az érintett, Losonczi Dávid érthetően boldogan kommentálta: „Pár órája tudom csak a hírt édesapámtól, de őszintén bevallom, megkönnyeztem, igazán szép pillanat volt. Elégtételnek érzem a döntést, mérhetetlenül boldog vagyok, hogy az igazság utat tört magának. Akkor még nem mondhattam senkinek, örülök, hogy végre beszélhetek róla. Az igazság az, nehéz felfogni, ami történt, hihetetlen kimondani, hogy világbajnok vagyok. Persze, teljesen más így, mintha a szőnyegen lettem volna, és körbe futhatok a magyar zászlóval a győzelmemet ünnepelve... A himnuszról nem is beszélve, de sebaj, majd az olimpián!”

Németh Szilárd, az MBSZ elnöke így nyilatkozott a döntés kézhez vétele után: „Hatalmas öröm ez a döntés az egész magyar birkózócsalád és a magyar sport számára is, amely unikum szeretett sportágunkban hiszen a jelenleg érvényben lévő szabályok nem adnak lehetőséget a szőnyegen született eredmény megváltoztatására. Az UWW azonban mégis a fair play szempontját tartották előbbre valónak, így Losonczi Dávid megérdemelten állhat fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára a 87 kilogrammosok mezőnyében a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságot követően. Hiszem, hogy a legjobb helyre kerül az aranyérem, hiszen Losonczi Dávid az ezüstérem átvételekor is megmutatta: emelt fővel lehet veszíteni úgy is, ha tudjuk, valójában mi győztünk. Tehetséges fiatal birkózónk azóta is csak arra készül, hogy 2024-ben a párizsi olimpián felálljon a dobogó legfelső fokára és a helyszínen hallgassa meg a magyar himnuszt.”

Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke, az UWW elnökségi tagja, aki rengeteget dolgozott a háttérben a sikerért, így értékelt: Kivételes döntés született pénteken, az UWW elnöksége bebizonyította, hogy a sportolók érdeke és a tisztességes verseny fontosabb a hibák rejtegetésénél és a felelősség elhárításánál. Salamoni döntés született Dávid aranyéremmel történő díjazásával, hiszen a teremben és a világon is mindenki látta, hogy győzelmet aratott a vb-döntőben. Ám ennek nagyon nehéz érvényt szerezni, hiszen a szabályok szerint nincs hivatalos mód és eszköz a szőnyegen született eredmény megváltoztatására. Ez a döntés újabb bizonyítéka a sportág végleges megtisztulásának, annak a hosszú és rögös útnak, amelyet a 2013-as időszak óta a sportág Nenad Lalovics vezetésével megtett.”

A sportág történetében elenyészően kevés hasonló példát találunk, az óvás intézményének 1997-es megszüntetése óta ez az első ilyen eset. Előtte két magyar vonatkozásút emelünk ki. 1979-ben San Diegóban Kocsis Ferenc 3-2-re legyőzte a bolgár Janko Sopovot a kötöttfogású 74 kilogrammosok vb-döntőjében. A díjátadás megtörtént a helyszínen, Kocsis egyedül állt a dobogó tetején, és elhangzott a magyar Himnusz. Később a világszövetség Sopovot is világbajnoknak nyilvánította, és máig két vb-győztest rögzít az adattára.1986-ban a Budapest Sportcsarnokban kötöttfogású 82 kilogrammban Komáromi Tibor és a lengyel Bogdan Daras összecsapása kettős leléptetéssel ért véget. A szabályok szerint mindketten ezüstérmesek lettek, aranyat nem osztottak (volna) ki. A vezérkar az éjszakai tanácskozása során úgy döntött, hogy mindkét versenyző világbajnok.

Maradjunk annyiban, szinte páratlan magyar sportdiplomáciai siker született, amelyhez természetesen elengedhetetlen volt Losonczi Dávid kiemelkedő teljesítménye, majd utána sportszerű, példaértékű magatartása.

Fotó: MBSZ/Róth Tamás

0 Tovább

Otthon kapott ki a Kassa​​​​​​​

Hazai vereség a Nagyszombat ellen! A labdarúgó Niké Liga 14. fordulójában a többségi magyar tulajdonban lévő Kassa a Spartak Trnavától kikapott 2-0-ra. Ifj. Ján Kozák két ponton is módosított a kezdőn: Putnocký helyett Kirát szerepeltette a kapuban, az albán Qose helyére pedig a benini Tidjani érkezett. Emellett nyolc sérült játékos hiányával kellett megküzdenie.

A nézők már a mérkőzés kezdete előtt gyönyörű koreót jelenítettek meg a lelátón. A sárga-kékek az elejétől kezdve aktívak voltak, és már a 4. percben egy szögletrúgást követően Faka juttatta el a labdát Tidjanihoz, de éles lövése mellé ment. Ezt követően mezőnyfölényre tett szert a Nagyszombat, de a figyelmes kassai védelem résen volt. A kivétel a 12. percben Štětín direkt rúgása volt, ami elkerülte a hazaiak kapuját. Az első gólt Philip Azango szerezte a 48. percben, ezután  Filip Bainović az 58. percben beállította a végeredményt.

FC Košice - Trnava 0:2 (0:0)

Gólok: Azango (48.), Bainović (50.)

FC KOŠICE: Kira - Fabiš, Jonec, Šindelář - Golikov (75. Sovič), Gallovič (75. Qose), Faško, Mizerák - Liener (58. Sagna), Medved, Tidjani (70. Vasiľ). Tréner: Ján Kozák ml.

SPARTAK: Takáč - Koštrna, Štetina, Kóša, Daniel - Bukata (68. Šulek), Bainović (77. Procházka), Zeljković - Ofori (86. Štefánik), M. Ďuriš (77. Ristovski), Azango (86. Paur). Tréner: Michal Gašparík

0 Tovább

Új, műfüves pályát avattak Csepelen​​​​​​​

Hosszú időt követően ismét nagyobb beruházásra került sor a Csepel SC Béke téri sporttelepén, ahol műfüves pályát avattak szombaton. 

Az eseményen részt vett és beszédet mondott Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Csepel SC újraálmodója, a Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében Gellei Imre tartott köszöntőt, de az átadón ott volt többek között Lovász Tamás István az MLSZ budapesti igazgatója, és Süle László a Csepel SC Alapítvány elnöke is. A Csepel SC korábbi kiváló labdarúgói közül Gelei Károly, Gálhidi György, Elekes József és Buronyi Tibor is megtisztelte jelenlétével az ünnepséget.

Németh Szilárd elmondta: „50 év után ismét labdarúgó pályát avattunk a Csepel SC-ben. Példás összefogással, a Kormány, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), a Csepel SC, a Csep-Gól FC, a LATEREX és az ÉPKAR Zrt.-k együttműködésében, 165 millió forintból készült el az új műfüves pályánk, és szépült meg a környezete.”

Gellei Imre felidézte a régmúlt csepeli sikereit, és az olyan emblematikus labdarúgókat, mint Czibor Zoltán, Fatér Károly, Keszthelyi Mihály - akire külön is kitért, mint egykori mentorára- de természetesen megemlítette Tóth II Józsefet az Aranycsapat csepeli tagját is. Emlékeiben felidézte, hogy az általa korábban vezetett csapatok nem egykönnyen jutottak pontokhoz annak idején a Béke téren, és reményét fejezte ki, hogy a csepeli labdarúgás ismét elindul a régi sikerek felé vezető úton.

Fotó: Northstar Kommunikáció

(Az ünnepélyes szalagátvágást Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Süle László a Csepel SC Alapítvány elnöke, Gellei Imre az MLSZ képviselője, Lovász Tamás az MLSZ budapesti igazgatója, Gelei Károly a Csepel SC korábbi kiváló labdarúgó kapusa, Kókai Krisztina a Kizotti Csepel TC női együttesének csapatkapitánya, Zsivoczky- Pandel Péter a Csepel TC férfi futballistáinak csapatkapitánya, valamint Pusztai Zalán és Szüsz Laura a Csepel TC U11-es csapatának játékosai végezték el.)

0 Tovább

Ott lesznek a magyar nők a 2024-es karate csapat vb-n​​​​​​​

A budapesti világbajnokságon nyújtott teljesítményével sikeresen kvalifikált a magyar női kumite (küzdelem) válogatott a jövő esztendőben első ízben külön megrendezett csapat világbajnokságra. A Boussebaa Aicha, Ilankovic Aleksandra, Molnár Réka, Pap Dorottya összeállítású együttes bronzmeccset vívhatott a Papp László Sportarénában, és végül az ötödik, kvótát jelentő helyen zárt.

Mint ismert, a Budapesten október végén megrendezett 26. Karate Világbajnokság az utolsó "nagy vb" volt, ahol egyéniben és csapatban is kvalifikáció nélkül lehetett a Karate Világszövetség, a WKF tagországainak kategóriánként egy-egy indulót nevezni. 2024-től azonban külön évben rendezik meg az egyéni és a csapat világbajnokságokat, és mindkettőn csak azok a karate versenyzők léphetnek tatamira, akik részvételi jogot szereztek a vb-ket megelőző kvalifikációs sorozatokban.

A magyar női kumite válogatott a vb hazai közönsége előtt előbb Szerbiát verték 2-0-ra, majd a nyolcaddöntőben Ausztriát is 2-0-ra múlták felül. A négy közé jutásért aztán a mieink egy fordulatos meccsen 2-1-re alulmaradtak a későbbi győztes spanyolokkal szemben. A vigaszágon a magyar lányok hatalmas bravúrt végrehajtva 2-0-ra diadalmaskodtak a korábbi címvédő Egyiptommal szemben. A bronzmeccsre viszont már elfogyott a lendület, és Horvátországtól 2-0-ás vereséget szenvedtek.

A budapesti eseményről a csapat küzdelmekben és formagyakorlatokban alapvetően négy-négy gárda szerzett indulási jogot a jövőre november 22. és 24. között Pamplonában sorra kerülő csapat világbajnokságra. Ugyanakkor mivel a női csapat kumitében a Pamplonában a házigazda jogán induló spanyolok is az első négyben végeztek, így a végső győztessel szemben alulmaradt ötödik helyezett is kvótához jutott. Ez a jog így a magyarokhoz került, és ezzel máris biztossá vált, hogy lesz magyar résztvevője az első karate csapat világbajnokságnak. 

0 Tovább

Befejeződött a tekézők látássérültek országos bajnoksága​​​​​​​

A tekézőknél véget ért a Magyar Látássérültek Országos Bajnoksága. Az FTC tekepályán megrendezett utolsó forduló a Vakok és Csökkentlátók Wesselényi Miklós Sportegyesület, a Látássérültek BAZ Megyei Denevér Sportegyesület, a Látássérültek Észak-Alföldi Regionális Egyesület és a BVGY PEAC versenyzői léptek pályára.

Idén az előző éveknél több fordulóból álló magyar bajnokságot a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Magyar Teke Szakági Szövetség, valamint Czuth Gábor szakágvezető közreműködésével bonyolították le.

 Az összesített eredmények alapján az aranyérmet Juhász Ferencné (K Barcika) szerezte meg, megelőzve Oláhné Sz. Margitot (Wesselényi), míg a bronzérmet Liska Tünde (K Barcika) érdemelte ki.

0 Tovább

Galambos Péter: Kiélezett helyzetekben nagyon tudunk egymásnak szurkolni!​​​​​​​

Korábbi megállapítás: a kick-box már-már hungarikumnak számít. Ezt a négy fős versenyzői gárda, amely küzdőtérre lépett Rijádban bizonyította is. Zajácz Bence, Fésű Lajos és Busa Andrea aranyat, Kondár Anna pedig bronzérmet szerzett a III. Küzdősportok Világjátékán.

Mindhárman point fighting szabályrendszerben voltak eredményesek. Galambos Péter, a Magyar Kick-Box Szakszövetség elnöke a helyszínen izgulta végig a versenyeket.

„A mi sportos közegünk rendkívül egységes. Kiélezett helyzetekben pedig nagyon tudunk egymásnak szurkolni. Mindenesetre az sok mindent elárul, hogy ebben a szabályrendszerben három női és három férfi kategória volt, a hat súlycsoport felében pedig magyar győzelem született, és volt még egy bronzérem.” – értékelt Galambos Péter, a Magyar Kick-Box Szakszövetség elnöke, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) szakmai alelnöke.

A kick-boxosok egyébként már a kiutazás előtt nagyon egyértelmű célokat fogalmaztak meg, amelyeket gyakorlatilag megvalósítottak. A magyar küldöttség lelkes és eredményes blokkját képezték a tőlük megszokott kick-boxos fegyelemmel és eleganciával.

Fésű Lajosnak protokoll feladatai is akadtak még a kiutazás előtt, hiszen a szkanderos Kőváriné Ivánfi Brigittával ő mondta a magyar csapat eskütételén a fogadalom szövegét.

0 Tovább

Magyar érmek a fitness és testépítő vb-n

Kiváló eredményekkel zárt a magyar válogatott a 2023-as IFBB Fitness és Testépítő Világbajnokságon. A hazai szövetség információi szerint a spanyolországi Santa Susannában – az összes korosztályt beleszámítva –  egy aranyat, két ezüstöt és négy bronzérmet szereztek a magyarok.

A felnőttek mezőnyében Bogdán Szofia (artistic fitness – 163 cm) világbajnok lett. Karikó Brigitta is közel volt a vb-aranyhoz, ő végül ezüstérmesként zárt az artistic fitness (+168 cm) mezőnyben. Lengyel Fruzsina, Vágó Virág Dalma, Piroska Eszter egyaránt ötödik lett, míg Pócsi Hanna hatodikként zárt. Lengyel, Vágó és Pócsi acrobatic, Piroska pedig artisic fitness-ben lett vb-pontszerző.

Junior eredmények

Ezüstérem

Karikó Brigitta (artisic fitness)

Bronzérem

Bogdán Szofia (artisic fitness)

Vágó Virág Dalma (acrobatic fitness)

Lengyel Fruzsina (acrobatic fitness)

Giczi Boglárka (acrobatic fitness)

Negyedik helyezések

Karikó Brigitta (bikini fitness)

Veres Laura (acrobatic fitness)

Hatodik helyezések

Pócsi Hanna (acrobatic fitness)

Piroska Eszter (artisic fitness)

Piroska Eszter (bikini fitness)

Somfai Gergely (men’s physique)

0 Tovább

Nagy Norbert átvette az Eb-trófeát!​​​​​​​

A portugáliai Braga városa adott otthont annak az FIA-díjátadónak, ahol többek között a magyar Európa-bajnok is átvehette trófeáját.

Nagy Norbert legutóbb úgy zárta le a versenyszezont, ahogy végigversenyezte azt. A Nagy Norbi Racing Team (NNRT) szakmai vezetőjeként is tevékenykedő autóversenyző már Európa-bajnokként aranyérmes lett a hegyi Eb horvátországi állomásán.

A kontinensbajnoki arany még a svájci futamon dőlt el, ahol Nagy behozhatatlan előnyre tett szert az 5-ös kategóriában. A horvátországi Buzet a magyar klasszis kedvenc pályájának számít, nem véletlen hogy a győzelem mellé kategóriája pályacsúcsát is megdöntötte.

„Egy díjátadó mindig kiemelt pillanatokat hoz. A portugáliai esemény sem lógott ki a sorból – ebből a szempontból. Ráadásul nagyon jó érzésekkel mentem vissza Bragába, ahol győzni tudtam a szezon során – mondta Nagy, aki elárulta, jövőre minden bizonnyal a hegyi szakágban folytatja a versenyzést.

„Úgy gondolom, nem árulok el nagy titkot: marad a hegyi versenyzés 2024-ben is, a kérdés az legfeljebb a kategória lesz. Erről később döntünk. Mindenesetre jó volt úgy végigversenyezni egy egész szezont, hogy végig kontroll alatt tudtam tartani az Eb-sorozat alakulását. A célom a jövő évre is ez lesz. A hegyi versenyzés a reneszánszát éli. Ez elsősorban abból fakad, hogy itt még megvan egyfajta ’nyersesége’ az autóversenyzésnek, ha úgy tetszik egy utánozhatatlan rock’n’roll érzés. Voltak olyan Eb-állomások, melyeken olyan tömegek voltak a pálya mellett, hogy megmozdulni sem lehetett az aszfaltcsíkon kívül. Bízom benne, hogy az eredményem is hatással lesz például a magyarok szakágban való megjelenésére.” – nyilatkozta az ünnepélyes díjátadó után Nagy Norbert.

0 Tovább

Elhunyt a Magyar TáncSport Szakszövetség korábbi elnöke​​​​​​​

Pótolhatatlan veszteség érte a magyar táncsportot. Elhunyt Balikó Károly, a Magyar TáncSport Szakszövetség alapító tagja, korábbi elnöke, a szakszövetség életműdíjasa. A sportvezető hosszú, méltóságteljesen viselt betegség után hunyt el. 

Balikó Károly Budapesten született, volt a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola Erősáramú Karának és a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának hallgatója, majd kézilabda edzéselméletet tanult a Kölni Testnevelési Főiskolán. 2004-ben a Magyar Sumo Szövetség megbízott főtitkáraként tevékenykedett. 1996 – 2001 között volt a Magyar Táncsport Szakszövetség elnöke. Balikó Károly 73 évet élt.

0 Tovább

Kassán győzött a DAC

A Kassa otthon 3-0-ra kikapott a Dunaszerdahelytől. A Nike Liga 13. fordulójában a kassai együttes  a szünet előtt kétgólos hátrányban volt, a folytatásban nem sikerült szépíteni, sőt a vendégek egy újabb találattal állították be a végeredményt.

Az új edző, Ján Kozák több ponton frissített a kezdőcsapatot illetően, ám előnyhöz a vendégek jutottak. Az 5. percben Goure volt a gólszerző. A második találat a 17. percben esett, amikor Andzouan volt eredményes. Mindkét oldalon próbálkoztak a vezetőedzők a frissítésekkel a folytatásban, ez végül a dunaszerdahelyieknek sikerült jobban, egyrészt tartani tudták a 2-0-ás vezetést, másrészt Andzouan a 85. percben újabb gólt szerzett, így 3-0-s DAC-os győzelemmel ért véget az összecsapás.  

 FC Košice - Dunaszerdahely 0:3 (0:2) 

Gól: Goure (5.) Andzouana (17. és 85.)

FC KOŠICE: Putnocký - Golikov, Fabiš, Jonec, Šindelář, Mizerák - Qose (71. Vasiľ), Gallovič - Faško (88. Sovič), Medved, Liener (59. Sagna). Edző: Ján Kozák Jr.

DAC: Popović - Gruszkowski, Csinger, Valor, Andzouana - Dimun (66. Vitalis), Romero (66. Káčer), Cermák - Trusa (75. Mendez), Goure (88. Barisić), Herc (88. Veselovský). Edző: Guľa Adrián

0 Tovább

Emléktáblát avattak Csányi Béla tiszteletére!​​​​​​​

A kilencszeres világbajnok tekéző nevét a Népligetben őrzi emléktábla.

Csányi Béla 1969 és 1989 között erősítette a Ferencvárost. Kilencszer állhatott a világbajnoki dobogó tetején, 39-szer nyert magyar bajnokságot, tízszer német bajnokságot. Ötször hódította el a Világkupát, kétszer nyert Bajnokok Ligáját, és edzőként is BL-győztes volt.

A klasszist tizenhétszer választották meg Magyarországon az Év legjobb tekésének, 2015-ben a Nemzetközi Teke Szövetség által alapított Halhatatlanok Klubjának első tagja lett. 2016-tól a magyar férfi válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, egészen haláláig.

Idén, május 13-án, 73 éves korában hunyt el, emléktáblája az FTC-MVM Népligeti Sportközpontjában található – írja a fradi.hu.

0 Tovább

Majdnem 300-an kick-boxoltak Nádudvaron​​​​​​​

A hétvégén rendezték meg a VIII. Nádudvari Gasztro Kupa nyílt országos kick-box versenyt, amelyen 39 klub 293 versenyzője összesen 400 nevezést adott le. A helyi Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola sportcsarnokába lebonyolított egész napos esemény sok színvonalas mérkőzést hozott a népes mezőnyökben.

A megmérettetés az évek folyamán a keleti országrész egyik legjelentősebb kick-box versenyévé nőtte ki magát, és ezúttal is hazánk több szegletéből érkeznek a harcosok, hogy próbára tegyék magukat. A verseny három szabályrendszerben – pointfighting, light-contact és kick-light – zajlott le.
 

0 Tovább

A Slovan korábbi edzője veszi át az FC Kassa irányítását​​​​​​​

A kassai születésű, korábbi huszonötszörös szlovák válogatott, ifj. Ján Kozák lett a többségi magyar tulajdonban lévő FC Kassa labdarúgócsapatának új vezetőedzője, aki korábban az ősi ellenfél, a Slovan Bratislava szakmai munkáját is irányította. A UEFA PRO-licenszes szakember a 2019-2020-as idényben megnyerte a Szlovák Bajnokságot, a Szlovák Kupát és az Európa-Liga csoportkörébe juttatta a pozsonyi csapatot. 

A 43 éves szakember, aki 2007 és 2010 között a kassaiak labdarúgója volt, a keddi sajtótájékoztatón elmondta:„A kassai futballklub az elmúlt években nagyon dinamikusan fejlődik. Remélem, a munkámmal hozzásegítem a klubot, hogy még sikeresebb legyen. Szeretnék az FC Kassával olyan edzői sikereket elérni, mint amilyeneket játékosaként már elértem. Tisztában vagyok vele, hogy nehéz helyzetben vettem át a csapatot, de az őszi szezon végéig megpróbáljuk a maximumot kihozni a játékosokból. Fontos, hogy a fejekben rendet rakjunk, jó légkört alakítsunk ki, hogy minden edzésre örömmel érkezzenek a stadionba és a mérkőzésen a maximumot nyújtsák a csapat tagjai.”

Geri Ádám, az FC Kassa igazgatója hozzátette:„Ő állt az első helyen azon az edzői listán, melyet a klubtulajdonosok szempontjai alapján összeállítottunk. Fontos volt a választásnál, hogy olyan edzőről beszélünk Ján Kozák személyében, akinek nem ismeretlen az FC Kassa, hiszen innen indult a játékoskarrierje, erős a kötődése a városhoz. Bízom benne, hogy egy olyan új impulzust ad a csapatnak, amelynek köszönhetően az őszi szezon utolsó hat mérkőzésén a csapat elindul felfelé a tabellán!”

A szlovák labdarúgó bajnokságban, a Niké Ligában szereplő FC Kassa a zsinórban elszenvedett hat veresége után edzőváltás mellett döntött: menesztette Anton Soltist és asszisztenseit – ezta kassai klub sportigazgatója, PavolTurczyk jelentette be a múlt héten.

Fotó: Northstar Kommunikáció

(Fotón balról jobbra: Geri Ádám, az FC Kassa igazgatója, ifj. Ján Kozák, az FC Kassa új vezetőedzője, PavolTurczyk, az FC Kassa versenyigazgatója)

0 Tovább

Népes válogatott indul a fitnesz-  és testépítő vb-n

Kezdődik a testépítő- és fitnesz-világbajnokság. A Santa Susannában megrendezendő világversenyen 18 fős magyar válogatott vesz részt – tudtuk meg Vargha Violától, a Magyar Fitness és Testépítő Szövetség főtitkárától.

„Előzetes információk szerint hatalmas mezőny várható Spanyolországban. Versenyzőink jó formában vannak, a válogatottból többen is jól szerepeltek a közelmúltban megrendezett magyar bajnokságon. Többek között Karikó Brigitta (artistic fitness), Nyircsák József (games classic bodybuilding) és Vágó Virág (acrobatic fitness) is magyar bajnoki címmel hangolt a vb-re.” – nyilatkozta a főtitkár. A világbajnokság kedden kezdődik és november 6-áig tart.

A magyar válogatott:

Karikó Brigitta (artistic fitness)

Nyircsák József (games classic bodybuilding)

Vágó Virág (junior acrobatic fitness)

Csasztvan Lilla (junior bikini fitness)

Bogdán Szofia (junior acrobatic fitness)

Giczi Boglárka (junior acrobatic fitness)

Horváth Virág (masters bikini fitness)

Kiss Rebeka (bikini fitness)

Koleszár István (men’s physique)

Koleszár Lili (junior bikini fitness)

Kolozsvári Veronika (bikini fitness)

Lengyel Fruzsina (junior acrobatic fitness)

Molnár Gellért (men’s physique)

Novák Zafír (junior bikini fitness)

Piroska Eszter (junior artistic fitness)

Pócsi Hanna (junior artistic fitness)

Somfai Gergely (junior men’s physique)

Veres Laura (junior acrobatic fitness)

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum