Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Áfacsökkentést javasol a SZEOSZ

A Szabadidősport-esemény Szervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) javaslatot tesz a nevezési díjak 5 százalékos áfájának bevezetésére. A legnagyobb és legrangosabb hazai szabadidősport-eseményeket tömörítő szervezet 2019-ben alakult azzal a céllal, hogy olyan kohéziót teremtsen ezen a területen, amely kellő erővel és súllyal bír az illetékes döntéshozók előtt is. Az egyre nagyobb bázissal rendelkező SZEOSZ úgy számol, hogy az áfacsökkentéssel még többen fognak indulni az egyes szabadidősport-eseményeken.

Kocsis Árpád, a szövetség alelnöke elmondta: tanulmány is készült a témában. „A kérés gazdasági alátámasztására a PwC Magyarország elkészítette az áfacsökkentés hatástanulmányát, mely szerint az állami költségvetésnek alig 400 millió forint közvetlen kiesése származna. Ellenben az 5 százalékos áfa hatására generált magasabb részvétel, az aktívabb életmód csökkenti az állam egészségügyi költségeit, mivel a sportos ember sokkal ritkábban fordul orvoshoz, vásárol gyógyszert, nem, vagy lényegesen később kapja el a civilizációs betegségeket” – tette hozzá Kocsis Árpád, aki egyben a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője.

A SZEOSZ tisztában van vele, hogy a gazdaság sok területe tesz javaslatot az áfa csökkentésére, azonban tevékenységéből adódóan vallja: „Ne csak azon termékek áfája legyen alacsonyabb, ami hízlal, hanem az is, ami fogyaszt!”.

A SZEOSZ mindezek mellett elindította a Sportold magad egészségesre! mozgalmat. Ugyanezzel a címmel egy kisfilm is megjelent, melyben a szabadidejükben rendszeresen sportoló orvosok mondják el véleményüket a mozgás, és kiemelten most a COVID-időszak alatti, illetve utáni aktivitás, sportolás szerepéről.

„A világjárvány megmutatta, milyen fontos, hogy az emberek fittek, egészségesek legyenek. Tanulmányok sokasága bizonyítja, hogy a sport, a rendszeres mozgás, a testedzés segít megelőzni pont azon betegségeket (magas vérnyomás, szív és érrendszeri problémák, cukorbetegség, elhízáshoz köthető bajok), amelyekben mi magyarok világviszonylatban nagyon elöl állunk a statisztikákban.” – áll a SZEOSZ összegzésében.

0 Tovább

Erőemelés – A Cutler Fehérvár versenyével indult az idény

A Covid-időszak alatt bezártak az edzőtermek, a sportolni vágyók nem tudtak annyit mozogni, amennyit szerettek volna. A nyitás után éppen ezért a Cutler Fehérvár meghirdette a női guggoló tehetségkutató versenyt, ahol bárki elindulhatott. Egyetlen kikötés volt: a Magyar Erőemelő Szövetségnél igazolt versenyzőnek kellett lennie.

Deres Zsolt, a Cutler Fehérvár tulajdonosa és ügyvezetője elmondta: a verseny beváltotta a hozzá fűzött reményeket. „Az utóbbi időben sok olyan helyzetet produkált az élet, amiket igyekszünk lereagálni. Az edzőtermek környékén egyre több igazolt versenyző tűnt fel, mi pedig szerettük volna kihívások elé állítani a lelkes érdeklődőket.” – mondta Deres Zsolt.

A verseny a Magyar Erőemelő Szövetségtől kapott támogatást olyan formában, hogy akkreditált bírók előtt, hitelesített súlyokkal versenyezhettek a lányok, asszonyok a versenyen.

A női guggoló tehetségkutató verseny volt az első hivatalos esemény a sportágban. 

0 Tovább

Nagy Norbi Racing Team – Kontinensbajnokság Csehországban és Olaszországban

Csehországban és Olaszországban versenyzett a hétvégén a Nagy Norbi Racing Team. Csehországban megrendezték a hegyi Európa-bajnokság első állomását, míg az olaszoknál Rotax Gokart Európa-bajnokság volt.

Nagy Norbert végre autóba ülhetett a hegyi Európa-bajnokságon. A teljes sorozatot tavaly törölték a Covid-járvány miatt, így a WTCR-dobogós magyar pilóta az utóbbi hónapokban már vágta a centit az Eb kezdetéig.

„Nagyon vártam a rajtot. Éreztem, hogy gyors vagyok, és jó formában ültem autóba, ám az FIA ellenőrei sajnos másképp gondolták. A tankom az egy régebbi fejlesztésű – állapították meg, így a szervező jóvoltából nemhivatalos versenyt teljesíthettem.” – számolt be a csehországi futamról Nagy Norbert.

„Ha már ott voltam végigtoltam a hétvégét, és az időeredményt nézve messze a leggyorsabb voltam a kategóriámban, folytatás két hét múlva Olaszországban” – tette hozzá Nagy.

A Nagy Norbi Racing Team gokartosa, Lantos Szabolcs a Rotax Gokart Európa-bajnokságon versenyzett, méghozzá nem is akárhogyan. A mezőny egyik legfiatalabbjaként a több, mint 70 induló közül egyenes ágon bejutott a döntőbe, ahol végül a 15. helyet szerezte meg.

0 Tovább

Fallabda - Chukwu Hannah és Farkas Balázs ismét magyar bajnok!

A férfiaknál és a nőknél is címvédéssel fejeződött be a fallabda ob. A 33. HungaroSun-Egyéni Országos Squash Bajnokságot Szegeden rendezték meg, ahol a nőknél Chukwu Hannah állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, míg a férfiaknál Farkas Balázs szerezte meg a végső győzelmet.

Mindkét fallabdás tagja a nemzetközi elitnek, azaz TOP 100-as játékosok. Chukwu Hannah a döntőben Kis-Máté Csengét verte 3-0-ra, a férfi fináléban pedig Farkas Püski Lénárddal csapott össze és 3-1-re nyert.

„Ez volt a negyedik egyéni országos bajnoki aranyam. Összességében elégedett vagyok, bár a fináléban a harmadik szettben apró pontatlanságok miatt egy picit megnehezítettem a helyzetem, de aztán visszataláltam a lendületemhez és győztem” – összegzett Farkas Balázs.

Chukwu Hannah megjegyezte: egy dániai rangos verseny előtt áll, az ob pedig ebben a felkészülésben fontos szerepet töltött be. „Sikerült magabiztosan hozni az összes meccsemet Szegeden. Farkas Balázzsal hamarosan útra kelünk és Odensében lépünk majd pályára. Bízom benne, hogy értékes világranglista pontokkal térünk haza.” – mondta Chukwu Hannah.

0 Tovább

Az olimpia mellett a Világjátékokon is bemutatkozhat a break

Szolnokon megrendezik az idei nem hivatalos kvótaszerző Magyar Breaking Bajnokságot. A breaktánc az utóbbi időszakban a figyelem középpontjába került, ugyanis olimpiai sportág lett, a Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSZ) információi szerint azonban az ötkarikás játékok mellett a Világjátékokon is bemutatkozhat.

A szolnoki verseny zártkapus lesz, de a nézők a Facebookon figyelemmel követhetik. „Mérföldkőnek számít nekünk az elmúlt időszak. A sportágunk a 2018-as ifjúsági olimpián bemutatkozott, és nagyon népszerű volt. A szolnoki breaking bajnokság után várhatóan az idei Európa-bajnokságon is ott leszünk” – számolt be az elmúlt időszakról és a jövőbeni tervekről Fodor Lajos, aki az MTáSz Break Szakterület igazgatója.

A kontinensbajnokságot Szocsiban rendezik meg, ahol várhatóan újabb színvonalas versenyen bizonyítják Európa legjobb breaktáncosai azt, hogy ott a helyük a legrangosabb seregszemléken, azaz az olimpián és a Világjátékokon.

„Szolnokon egyéni bajnokokat avatunk a férfiaknál, és a nőknél is. Bízunk benne, hogy a Facebook live némileg kárpótolja azokat a nézőket, akik a helyszínen szurkolták volna végig a versenyt” – tette hozzá Fodor Lajos, aki Szolnoki Breaktánc és Extrém Sportegyesület elnöke, egyben a hétvégi verseny döntnöke.

A Magyar TáncSport Szakszövetség az utóbbi években mindent megtett annak érdekében, hogy minél népszerűbbé tegye a sportágat, illetve annak szakágait. „A több évtizede működő versenytánc, valamint az akrobatikus rock and roll szakágak mellett az autentikus, modern- és divattánc szakágat szeretnénk megtölteni a már említett művészi táncok, színpadi táncok, folklór, karibi táncok és smooth táncok, valamint az utcai táncok, a disco és akrobatikus-disco szakterülettel. Az MTáSZ elnöksége 2020 végén elfogadta és a következő közgyűlésen a tagszervezetek jóváhagyását is kéri a szakszövetség a „Sokszínű és dinamikus táncsport” című 2021-2025-ös sportágfejlesztési stratégiájához, melyben a break (jelenleg szakterület) már hamarosan önálló szakággá is válhat. Fontos mérföldkő ez a szakszövetség életében, hisz az eddigi Nemzeti Versenysport Szövetség ernyőszervezete alatt működő szövetség egyik (tánc)sportága már a Magyar Olimpiai Bizottság égisze alá is tartozhat.”- emelte ki Zsámboki Marcell, az MTáSZ elnöke. 

MTáSz Sajtó

Fotó: Rácz Tamás

0 Tovább

Újabb döntés wakeboard Eb-ügyben – jövőre rendez kontinensbajnokságot Magyarország

2022-ben lesz megrendezve az egyszer már elhalasztott hazai rendezésű ifjúsági és senior wakeboard Európa-bajnokság. A kontinensbajnokság egyben Afrika-bajnokság is lesz – tudtuk meg a hazai szövetségtől.

„A Nemzetközi Vízisí és Wakeboard Szövetséggel folytatott egyeztetést követően az a döntés született, hogy idén sem kerül megrendezésre az Eb. A kontinensviadal rendezési jogát tavaly nyertük el, de 2020 után sajnos idén sem lehet még megfelelő körülményeket biztosítani egy nemzetközi világverseny biztonságos lebonyolításához, ezért megkaptuk a lehetőséget, hogy 2022-ben rendezzünk. Nagyon bízunk benne, hogy jövőre egy szuper Eb-nek lehetünk a házigazdái minél több versenyzővel és nézővel” – mondta Shenker-Horváth Kinga, a hazai szövetség elnöke.

0 Tovább

Dr. Mészáros János maradt a karate szövetség elnöke

Újabb öt évre egyhangúan Dr. Mészáros Jánost választotta meg a Magyar Karate Szakszövetség tisztújító közgyűlése. Az eseményen a régi-új elnök hangsúlyozta: komoly fellendülést tudhat maga mögött itthon a sportág, és a következő ciklusban is hasonlóan sikeres esztendők várhatók, 2023-ban pedig felnőtt világbajnokságnak adhat otthont Magyarország.

A közelmúlt sikerei közül Dr. Mészáros János a 2020-as hazai megrendezésű kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságot emelte ki, amely – mint mondta – minden tekintetben fantasztikus sikert hozott, és kiváló főpróbája volt a 2023-as szintén budapesti felnőtt világbajnokságnak.

Az MKSZ elnöke beszámolt arról, hogy a sportág az elmúlt években itthon bekerült a kiemelt sportágak közé, az iskolai oktatás és az edzőképzések terén olyan előrelépéseket tettek, amelyeket bármely sportág megirigyelhetne, vidékfejlesztési stratégiát indítottak el, jövőre pedig megünneplik a karate hazai megalakulásának ötvenéves évfordulóját.

A sportág olimpiai bemutatkozásával kapcsolatban Dr. Mészáros János azt mondta: elképesztően nehéz bejutni a kategóriánként tíz-tíz versenyző közé, de reményei szerint egy-három magyar versenyzőnek sikerülhet a tokiói részvétel kivívása, amit legközelebb a két hét múlva sorra kerülő párizsi olimpiai kvalifikációs tornán lehet elérni.

A közgyűlés Falusi Mártont, Furkó Kálmánt, Juhász Ferencet, Kalmár Árpádot és Miskolczi Attilát választotta az MKSZ alelnökeivé, és megválasztották az elnökség, a fegyelmi és a felügyelő bizottság tagjait is.

0 Tovább

Teqball - Janicsek Zsanett három kategóriát is nyert Lengyelországban

Janicsek Zsanett triplázott a lengyelországi teqball challenger versenyen. A Phoenix Teqball Akadémia játékosa a rangos viadalon megnyerte az egyéni mellett a párost és a vegyespárost is. A Zabkiban megrendezett tornán a párost Kota Gabriellával, a vegyespárost pedig Bányik Csabával az oldalán nyerte meg – adta hírül a Magyar Teqball Szövetség.

Egyéniben a román színekben versenyző Györgydeák Apor lett aranyérmes, megelőzve Blázsovics Ádámot és a francia Hugo Rabeux-t, a férfi párost pedig a Bányik Csaba, Blázsovics Ádám  kettős nyerte meg.

A challenger versenyek történetében először rendeztek olyan tornát, ahol 5 kategóriában játszottak a teqballosok.

Teqball Challenger CUP – Zabki (Lengyelország)

A dobogósok

Férfi egyéni

  1. Györgydeák Apor (Góbék Teqball Team, Románia)
  2. Blázsovics Ádám (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  3. Hugo Rabeux (Teqball Mulhouse Club, Franciaország)

Női egyéni

  1. Janicsek Zsanett (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  2. Kota Gabriella (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  3. Alicja Bartnicka (Warszawski Teq Club, Lengyelország)

Férfi páros

  1. Bányik Csaba & Blázsovics Ádám (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  2. Julien Grondin & Hugo Rabeux (Teqball Mulhouse Club, Franciaország)
  3. Ilyés Szabolcs & Györgydeák Apor (Góbék Teqball Team, Románia)

Női páros

  1. Janicsek Zsanett & Kota Gabriella (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  2. Paulina Lezak & Klaudia Mindak (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  3. Justyna Bartman & Alicja Bartnicka (Warszawski Teq Club, Lengyelország)

Vegyespáros

  1. Janicsek Zsanett & Bányik Csaba (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  2. Kota Gabriella & Blázsovics Ádám (Phoenix Teqball Academy, Magyarország)
  3. Lauryne Scherrer & Julien Grondin (Teqball Mulhouse Club, Franciaország)
0 Tovább

Új sportágakkal bővült a Nemzeti Versenysport Szövetség

Kedden tartotta idei közgyűlését a Nemzeti Versenysport Szövetség. A nem olimpiai sportágakat összefogó szervezet három sportág, a footgolf, a padel és a cheerleading hazai sportági szövetségét is felvette tagszervezetei közé. A közgyűlésen Dr. Mészáros János NVESZ-elnök posztumusz Életmű-díjat adott át a közelmúltban elhunyt két sportvezető, Tóth László NVESZ elnökségi tag, valamint Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke családtagjainak.

„Mindketten életük utolsó pillanatáig a sportért, sportágukért tevékenykedtek. Értékes embereket veszítettünk a halálukkal” – így emlékezett Dr. Mészáros János az elhunyt sportvezetőkre.

Az NVESZ első embere ezt követően átadta az elnökség által nemrégiben alapított posztumusz Életmű-díjakat, amelyeket Tóth László felesége és fia, illetve Rónaszéki András két fia vettek át.

A közgyűlés a napirendi pontok megtárgyalása során egyhangúan elfogadta az elnökség 2020-as beszámolóját, a könyvvizsgálói jelentést, a felügyelő bizottság beszámolóját, az egyszerűsített éves beszámolót és közhasznúsági mellékletet, valamint az NVESZ 2021. évi költségvetését.

A megjelentek ugyancsak egyhangúan szavazták meg három sportági szövetség, a Magyar Padel Szövetség, a Magyar Footgolf Szövetség és a Magyar Cheer Szövetség felvételét a tagszervezetek közé. Az új sportágak felvételével immár 61-re bővült az NVESZ tagjainak a száma. 

0 Tovább

Herczig Norbert: elértük Portugáliában azt, amit akartunk

A Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős végigversenyezte a Vodafone Rally de Portugal-t. A SKODA Rally Team Hungaria versenyzőpárosa a világbajnoki futam negyedik gyorsaságija után kiállt egy futómű hiba miatt, de a szuperrali szabályai szerint folytathatták a versenyt másnap.

„Fáradtan, de boldogan fejeztük be első világbajnoki futamunkat. Amiért kiutaztunk, azt elértük. Mindenképpen sok versenykilométert szerettünk volna gyűjteni” – mondta a vb-futam után Herczig Norbert.

A páros több mint másfél éve nem versenyzett murvás talajon, ezért döntöttek úgy, hogy az Eb-re hangolódva elindulnak Portugáliában. „Persze nem jött jól az, hogy egy csavartörés miatt ki kellett állnunk, de Ramón nevében is mondhatom: miután megjavítottuk az autót, és tovább versenyeztünk, egyszerűen feltöltődtünk. Jó volt ebben az erős mezőnyben menni. Kiváló alkalom volt arra, hogy élesben tesztelhessünk” – összegzett Herczig Norbert.

A SKODA Rally Team Hungaria versenyzőpárosa legközelebb a Lengyel Rallye-n ül autóba. A június 18-án rajtoló futam lesz az idei Európa-bajnoki sorozat első állomása. 

0 Tovább

Szkander – A fiatalok több kategóriában is meglepetést okoztak a Nemzeti Döntőn

Erősödik az utánpótlás a szkanderosoknál. A sportágban legutóbb a XXXI. Nemzeti Döntőt rendezték meg. A Gemenc Kupa elnevezésű rangos verseny egyben válogató is volt a grúziai világbajnokságra.

Csabai Atilla, a Magyar Szkander Szövetség elnöke elmondta, közel 300 nevezés volt a Nemzeti Döntőn, amely bebizonyította: jó úton halad az utánpótlás ebben a sportágban.

„A tehetséges utánpótláskorúak abban a fázisban vannak, amikor már a felnőttek között is megmutathatják magukat. Ebből kifolyólag több meglepetés is volt. A fiatalság nem csak jól szerepelt, hanem sok helyen trónfosztás is volt.” – összegzett a sportvezető, aki a Világszövetség mellett az Európai Szkander Szövetségnél is alelnöki tisztséget tölt be.

Az elmúlt másfél évben – mint minden sportágban – nem lehetett annyi versenyt lebonyolítani, mint ’békeidőben’. Éppen ezért speciális gépeket kaptak a klubok, amelyeken a versenyzők készülhettek az ’újranyitásra’. Ez meg is látszott, hiszen a legjobb szkanderosok alaposan kigyúrták magukat az elmúlt hónapok alatt. 

0 Tovább

Teke – Bajnok a Szeged és a Ferencváros

Megvannak a bajnokok a tekézőknél. A nőknél az FTC, a férfiaknál pedig a Szeged szerezte meg az aranyérmet.

A Zengő Alföld Szegedi TE csapata beállította a BKV Előre rekordját. A Tisza-partiak ugyanis megszerezték a férfi teke bajnokság aranyérmét, miután a szuperliga rangadóját játék nélkül megnyerték. A Szegednek ez a 14. bajnoki serlege. Erre korábban a BKV Előre volt képes a 80-as 90-es években. A nőknél már múlt héten eldőlt a bajnokság: ott a Ferencvárosé lett az aranyérem.

0 Tovább

Tíztánc – Bajnokavatás Szentesen

Megvannak az ország legjobb tíztáncosai. Szentesen ugyanis megrendezték a 2021-es Tíztánc Magyar Bajnokságot.

A több korosztályban lebonyolított rangos versenyen a felnőttek között Rónyai Zoltán és Busa Dóra nyerte meg az aranyérmet. A Magyar TáncSport Szakszövetség szabályzata szerint ők képviselheti a magyar színeket a világversenyeken.

Zsámboki Marcell szerint sikeres magyar bajnokságon van túl a táncos társadalom. „Egy ilyen nehéz időszak után, amit a világjárvány miatti versenymentesség jelentett, jó volt látni, hogy milyen sok sikeréhes párosunk van. Az utánpótlás korúaktól kezdve, a felnőtteken át a szeniorokig felkészült táncosok léptek parkettre Szentesen, ahol új bajnokok sikereit láthatta a közönség” – összegzett a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke. A tíztánc a legösszetettebb szakág a versenytáncosoknál, hiszen itt a standard- és a latintáncokat is pontozzák.

A 2021-es magyar bajnokok

Felnőtt tíztánc:

Rónyai Zoltán, Busa Dóra

Senior I. tíztánc:

Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia

Senior III-IV. tíztánc:

Berta Mihály, Bertáné Nagyfejeő Gyöngyi

Senior IV. tíztánc:

Dóka Tamás Zoltán, Nemesné Csáki Mária Ilona

Ifjúsági tíztánc:

Kohon Patrik, Gál Dalma

Junior II. tíztánc:

Kosztolányi Elek, Bartók Laura

Junior I. tíztánc:

Bódis Botond, Balassa Bíbor

Gyerek nyolctánc:

Pető Zoltán, Pintér Mónika Mária

(fotó: Eiler Dóra)

0 Tovább

Parafekvenyomó VK - Tbilisziben egy aranyat és egy bronzot szereztek a magyarok

Magyar aranyérem a Tbilisziben megrendezett parafekvenyomó Világkupán! Tunkel Nándor a 49 kilogrammosok mezőnyében aranyérmes lett – adta hírül a Magyar Erőemelő Szövetség.

 A magyar versenyző 155 kilogrammos teljesítménnyel szerezte meg az aranyérmet. Az IPC WPPO VK-n a Mezei Katalin, Tunkel Nándor, Sedric Watchou alkotta magyar csapat is szerzett egy érmet, miután az üzbégek és a brazilok mögött harmadik lett.

Mezei Katalin az 55 kilósok között negyedik, Stadler Tamás (80 kg) ötödik, Sztanó György az 59 kilogrammos mezőnyben pedig hatodik lett.

 A magyar versenyzők legközelebb négy hét múlva a dubaji Világkupán indulnak.

0 Tovább

Érdi Mária: Néha a lányoknak nagyobb biztatás kell ahhoz, hogy kipróbáljanak egy sportágat

Kezdetét vette a Női Vitorlázás Hete, ezzel együtt pedig a Steering the Course nevű kampány is. A mozgalom célja, hogy a vitorlássportban versenyszerűen és szabadidős jelleggel résztvevő és közreműködő nőket bemutassa, és megismertesse a világgal, mekkora élmény sikeres női sportolónak lenni – hívja fel a figyelmet a hunsail.hu.

A programsorozatot a Föld északi féltekéjének minden államában, egy időben, 2021. május 21-30. között rendezik meg.

Itthon Érdi Mária a kampány egyik arca. „Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség csatlakozott a Steering the Course nevű kampányhoz. Remélem, hogy sokan megismerkednek a vitorlázással, és sok nőnek teljesebb lesz az élete ezáltal. Úgy gondolom, hogy néha a nőknek, lányoknak nagyobb biztatás kell ahhoz, hogy kipróbáljanak egy sportágat. A Steering the Course pont ezért lehet kézenfekvő…” – mondta Érdi Mária, aki az MVM Zrt. támogatásával élete második olimpiájára készül. 

0 Tovább

Vogelék Csehországban is helytálltak

Megnyerte a nemzetközi mezőny kétkerék meghajtásúak kategóriáját a Rallysprint Kopnán Vogel Adrienn.

A magyar raliversenyző navigátorával, Notheisz Ivettel abszolútban 118 induló közül 29. lett, valamint legjobb női versenyzőként zárt a Zlíntől 20 kilométerre megrendezett ralin, melynek egyes szakaszai megegyeztek a legendás Barum Rally gyorsasági szakaszainak vonalvezetésével.

“Beszélgettünk néhány Barum Rally specialistával, ők az aszfalt versenyek egyetemének nevezték a Barumot, aminek egyes részein most mi is mehettünk. Bukkanókkal teli, dobálós, lejtős pályák, ugratók tettek próbára minket, mindezt egyes szakaszokon sáron-vizen kellett megtenni. Életünk egyik legnehezebb versenye volt, hatalmas koncentrációt igényelt, de minden egyes percét élveztük és minden pillanatában rengeteget tanultunk” - foglalta össze a hétvége eseményeit Vogel Adri.

A Roger Racing Team sportolója navigátora, Notheisz Ivett idén a rali-Eb négy futamán is indul egy rally4-es Ford Fiesta versenyautóval.

0 Tovább

Karate Eb: két magyar érem a parasportolóknál

Kákosy Olívia arany-, Csatári János pedig ezüstérmes lett a Porecben megrendezett karate Európa-bajnokság para-karate versenyszámai során. Mindkét magyar sportoló az értelmileg akadályozottak mezőnyében állhatott dobogóra.

A fiatal Kákosy Olívia élete első para-karate világversenyén vett részt Horvátországban. Az UTE 19 éves sportolója kategóriájában a legmagasabb pontszámot kapta formagyakorlatára, ezzel az első helyen végzett, megelőzve spanyol és német vetélytársát.

A háromfős magyar küldöttség legtapasztaltabb tagja, Csatári János korábban már világbajnokságon és Európa-bajnokságon is végzett már második helyen. Az I-Karate SE csoportjából az első helyen jutott a döntőbe, ahol azonban alulmaradt spanyol riválisával szemben, így újabb ezüstéremmel gazdagított gyűjteményét.

A kerekesszékesek nagy létszámú mezőnyében a szintén Eb-újonc Harka József jó gyakorlatot mutatott be, amellyel végeredményben a 11. helyen zárt.

0 Tovább

Lantos Szabolcs GTC-futamot nyert

Lantos Szabolcs aranyérmet szerzett a Gokart Talent Cup legutóbbi fordulóján. A kecskeméti versenyen a Nagy Norbi Racing Team (NNRT) tehetsége ráadásul mentorától, a WTCR-dobogós pilótájától, Nagy Norberttől vehette át a győztesnek járó serleget.  

„Túl a díjátadón, volt egy megtisztelő pillanat számomra: felkértek ugyanis GTC-nagykövetnek, amit természetesen elfogadtam. Fontosnak tartom ugyanis, hogy minél több tehetséget segítsünk hozzá ahhoz, hogy jó autóversenyzővé váljon” – nyilatkozta Nagy Norbert az NNRT Sajtócsapatának.

A Gokart Talent Cup Hungary az amatőr gokart-versenyzők számára szervezett sorozat. A rendezvényeik fő célja kiemelten a biztonságos versenyzési lehetőség biztosítása, másodsorban a tehetségkutatás, tehetséggondozás.

0 Tovább

Squash - Farkas Balázs bronzérmes Franciaországban!

Magyar siker a Mulhouse Openen. A többszörös magyar bajnok Farkas Balázs ugyanis dobogóra állt a rangos fallabda-versenyen.

Farkas Balázs bronzérmet szerzett Franciaországban. A TOP 100-as magyar fallabdázó kiemeltként a 2. körben kapcsolódott be a versenybe. A svájci Miguel Mathist 3-0-ra legyőzve jutott a negyeddöntőbe, ahol a német Valentin Rapp várt rá. Farkas 3-1-es sikerrel lépett tovább, az elődöntőben pedig végül kikapott a későbbi győztestől. A japán Ryosei Kobayashi 3-0-lal lett döntős, majd a fináléban a francia Sebastien Bonmalais ellen nyert.

„Nyilván az utóbbi egy évben a kevés verseny mindannyiunkon látszik. A franciaországi openen elsősorban fizikális hiányosságaim jöttek ki. A döntőig szerettem volna menetelni, ez most nem sikerült.” – összegzett Farkas Balázs.

A többszörös magyar bajnok jelenleg a 88. a világranglistán. 

0 Tovább

Testépítő és fitness Eb – A jövő válogatott versenyzői megmutatták, hogy mire képesek

A magyarok ismét bizonyították: a kontinensen a sportág élvonalába tartoznak. A spanyolországi Santa Susana adott otthont a testépítő és fitness Európa-bajnokságnak, ahol a nemzeti csapat tagjai egy érem mellett 13 pontszerző hellyel zártak.

testépítés fitnesz

Acrobatic fitness kategóriában a junioroknál Balogh Eszter dobogóra állt, miután harmadik lett – tudósít a Magyar Testépítő és Fitness Szövetség Sajtócsapata. A több, mint 40 országot felvonultató kontinensbajnokságon a felnőttek mezőnyében négy negyedik, és egy ötödik hellyel zártak a magyarok. Közel volt az éremhez Szalai Evelin (Bikini fitness -162 cm), a junioroknál érmet szerző Balogh Eszter (Acrobatic Fitness -163 cm), Győrffy Fanni (Artistic Fitness -163 cm) és Tóth Csenge (Artistic Fitness -168 cm). Bánhegyi Kata az 5. helyen fejezte be az Európa-bajnokságot.

Az Eb eredményei tökéletesen tükrözik a hazai szövetség koncepcióját. Korábban Huber István, a Magyar Testépítő és Fitness Szövetség elnöke úgy nyilatkozott: a jövő válogatottját építik. Az, hogy a magyarok jó része pontszerzőként zárt a nagyon erős mezőnyt felvonultató Európa-bajnokságon, azt jelzi, hogy jó úton járnak.

További junior helyezések az Eb-n:

4. hely - Nyircsák József (Games Classic Bodybuilding)

4. hely - Hajdù Eszter (Acrobatic fitness)

4. hely - Ilosvay Viktória (Acrobatic fitness)

5. hely - Orbán Dominika (Bikini Fitness)

5. hely - Bogdàn Szófia (Acrobatic fitness)

5. hely - Kiss Brigitta (Acrobatic fitness)

5. hely - Tòth Csenge (Artistic fitness)

6. hely - Vágó Virág (Acrobatic fitness)

6. hely - Győrffy Fanni (Artistic fitness)

0 Tovább

Rali-vb: Herczigék a negyedik gyorsasági után kiálltak, szombaton folytatják

A Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős idő előtt befejezte a Vodafone Rally de Portugal pénteki napját. A SKODA Rally Team Hungaria versenyzőpárosa a világbajnoki futam negyedik gyorsaságiján kiállt, mert a bal első felfüggesztésében eltört egy csavar. A rali Európa-bajnokságra készülő duó így szombaton a szuper rali szabályai szerint folytathatja a versenyt.

„Másfél éve nem versenyeztünk murván, ezért is döntöttünk úgy, hogy elindulunk a portugál világbajnoki futamon” – kezdte az értékelést Herczig Norbert.

„A mezőny eleje borzasztó gyors volt, mi pedig biztonsági beállításokkal és gumiválasztással vágtunk neki, hiszen a célunk az, hogy minél több versenykilométert gyűjtsünk, mielőtt elrajtolna az Európa-bajnokság. Nyilván kielemezzük, hogy mi vezetett a futómű meghibásodásához, de a folytatásban természetesen mindent megteszünk azért, hogy teszteljünk versenykörülmények között” – összegzett Herczig Norbert. 

0 Tovább

Jet-ski: Több nemzet versenyzői is indultak az ITM Kupán 

Nemzetközi mezőny indult a jet-ski idénynyitón. A Magyar Jet-Ski Szövetség információi szerint hét nemzet versenyzői vettek részt az országos bajnokság első futamán Dunaharasztiban.

Czeller Béla elnök elmondta, idén is mozgalmas szezonjuk lesz. „Dunaharasztiban az Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott ob-futammal megkezdődött a szezon. Ezt követi  június 4-6 között az ónodi futam, aztán egy rangos nemzetközi eseménynek lehetünk a házigazdái. Július 15-18. között ismételten hazai rendezésű Európa és Junior Világbajnoki futam lesz a Nyíregyháza melletti Leveleki tavon” – mondta az elnök.

A dunaharaszti verseny zártkapus volt, de a sportvezető reménykedik abban, hogy hamarosan lehet nézők előtt is rendezni viadalt. „Igyekeztünk minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy kiszolgáljuk a közönségünket. Élőben lehetett követni az ob-t a szövetség oldalán, illetve a Nemzeti Versenysport Szövetség közösségi portálján is, de az igazi az, amikor a helyszínen szurkolhatnak a  nézők. Bízom benne, hogy a világversenyt már nézők előtt bonyolíthatjuk majd le” – tette hozzá Czeller Béla.

0 Tovább

Erőemelés – Megvannak a szövetségi kapitányok!

Összeállt az új szakmai stáb az erőemelőknél. A Magyar Erőemelő Szövetség által koordinált szakágakban versenyzők a világ legjobbjai közé tartoznak, így az erőemelés az egyik legsikeresebb olimpián kívüli sportágnak számít itthon.

A felnőtt férfi erőemelő-válogatott szövetségi kapitányává Fekete Miklóst nevezték ki. Az ifjúsági és junior erőemelő szövetségi kapitányi feladatokat Árvai István kapta meg, az Ifjúsági és junior fekvenyomóknál pedig Mészáros László irányítja a szakmai munkát. A felnőtt, masters fekvenyomó szövetségi kapitány Kromek András lett, míg a női vonalat dr.Lombosi Melinda viszi.  A masters férfi erőemelő szövetségi kapitányi tisztséget dr. Budai Balázs tölti be, a para-erőemelésben pedig Faragó Péter a kompetens szakember.
Közben több megállapodást is aláírt a Berke Lóránd elnök vezette szövetség. "Az idei évben megrendezett versenyek online élő közvetítéseit a Telenor Hipernet támogatja - az internet elérést és a hozzá kapcsolódó eszközöket a Telenor biztosítja majd a szövetségünk számára. Nézőink és szurkolóink nagyon fontosak számunkra, de tudjuk, hogy a jelenlegi helyzetben nem mindenkinek van lehetősége kilátogatni a versenyekre. Az élő közvetítésekkel a célunk, hogy összekössük a versenyt, illetve a versenyzőket a nézőkkel, szurkolókkal és hasonló élményt biztosítsunk számukra, mintha élőben lennének a helyszínen.” – olvasható a szövetség Facebook oldalán.

0 Tovább

Budapesten rendezik az EUSA tisztújító közgyűlését

Újabb rangos eseménynek ad otthont Magyarország. Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) nálunk tartja tisztújító közgyűlését – adta hírül a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS).

Az EUSA Végrehajtó Bizottsága Ljubljanában döntött arról, hogy Budapest lesz a házigazdája a sportdiplomáciai szempontból rendkívül fontos rendezvénynek. Az erről szóló dokumentumot az európai szövetség elnöke, Adam Roczek és főtitkára, Matjaz Pecovnik küldte el a MEFS elnökének, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajosnak és Juhász Péter főtitkárnak.  

Mocsai Lajos a rendezéssel kapcsolatban így nyilatkozott: „Nagyon nagy megtiszteltetés a magyar egyetemi sport számára, hogy ezt a rangos eseményt hazánk rendezheti meg. A következő évek stratégiai céljai között szerepel a nagy jelentőségű, nemzetközi sportdiplomáciai súllyal bíró rendezvények Magyarországra hozatala. Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy erre már az első évben lehetőségünk lesz. Biztos vagyok abban is, hogy a közgyűlés sikeres lebonyolítása jelentős mértékben segíti a 2024. évi, Debrecenben és Miskolcon megrendezésre kerülő Európai Egyetemi Játékok megrendezését, és összességében a magyar egyetemi sportot.”

A közgyűlést eredetileg tavaly rendezték volna meg, de a világjárvány miatt törölték a Jerevánba tervezett eseményt. Ezt követően a MEFS iroda aktívan dolgozott a közgyűlés Budapestre hozatalára, amelyről az EUSA Végrehajtó Bizottsága a hét elején döntött.

Az EUSA tisztújító közgyűlése így szeptember 10-11-én Budapesten lesz, ahol a 46 tagország képviselői négy évre megválasztják az európai egyetemi sportot irányító szervezet tisztségviselőit, a remények szerint magyar taggal a soraiban. 

Fotó: EUSA

0 Tovább

Szkander – Az egyik legrangosabb hazai verseny következik

Jön a Nemzeti Döntő a szkanderosoknál. A válogatottak ezen a versenyen is kvalifikációt szerezhetnek a szeptemberi világbajnokságra.

A Nemzeti Döntőnek Halásztelek ad otthont. A Magyar Szkander Szövetség információi szerint a szombati versenyt nézők nélkül rendezik meg. Az előzetes várakozások szerint a nemzeti csapat minden nagyágyúja asztalhoz áll majd a XXXI. Gemenc Nemzeti Döntőn, amely az egyik legrangosabb hazai esemény a sportágban.

A magyar szkanderosok az utóbbi években Európa legjobbjai közé verekedték be magukat. A nagy nemzetközi versenyeken rendszerint dobogóra állnak a legjobbak, és várhatóan ez lesz a Georgiában megrendezendő őszi világbajnokságon is.

0 Tovább

Sportdiplomáciai távlatok a fiatal kick-box világbajnok előtt

Egy magyar sportoló is bekerült a kick-box világszövetség, a WAKO ifjúsági vezetői programjába. A Game Changers elnevezésű kezdeményezés során 15 fiatalt választottak ki, akiket egy éven át kick-box sportvezetői képzésben részesítenek. A kurzus a tervek szerint Svájcban, a NOB Lausanne-i székhelyén zárul, ahol az ötkarikás testület vezetői is előadásokat tartanak majd a résztvevőknek. A kiválasztottak között van a Magyar Kick-box Szakszövetség jelöltje, Rohonczi Jenő is – adta hírül az MKBSZ.

A Game Changers program a WAKO fenntartható fejlődésért felelős bizottságának a szüleménye - számolt be róla Mórádi Zsolt, aki a bizottság tagjaként a projekt egyik fő szervezője.

"A kezdeményezés a világszövetség vezetésének a jövőjét hivatott megoldani, ugyanakkor emellett azzal is törődik, hogy a sportolókat segítse és képezze a sporton túli karrierre" – mondta a pár éve visszavonult tízszeres világbajnok, aki a WAKO elnökségének is tagja, valamint a sportolói bizottság elnöke.

A világszervezet tagországai egy-egy fiatalt jelölhettek a programba. Nagyon erős pályázatok érkeztek be, számos világ- és Európa-bajnok jelentkezett, többek között jogi, mérnöki és orvosi végzettségekkel. A 15 kiválasztott közé felvételt nyert a magyar szövetség jelöltje, Rohonczi Jenő is – újságolta örömmel Mórádi Zsolt. Hozzátette: június végén indulhat a képzés.

Hatalmas megtiszteltetésnek nevezte Rohonczi Jenő, hogy a Magyar Kick-box Szakszövetség bizalmat szavazott neki. A Halker-Király Team 23 esztendős versenyzője ötévesen kezdte a kick-boxot, és a korosztályos világ- és Európa-bajnoki címeket követően 2019-ben, pályafutása eddigi legnagyobb eredményeként felnőtt világbajnoki aranyérmet szerzett a pointfighting szabályrendszerben.

"Húúú, ez nekem tökéletes lenne!" – idézte fel, hogy mi jutott eszébe, amikor a WAKO oldalán meglátta a Game Changers felhívást. Rohonczi Jenő ugyanis nemrég szerzett diplomát a Testnevelési Egyetem sportszervező szakirányán, mesterszakra szintén a TE-re jelentkezett sportmenedzsment képzésre, emellett pedig a Puskás Arénában kezdett dolgozni.

"A Game Changers projekttel a célom elsősorban a tanulás. Az önmagában óriási dolog, hogy beleláthatunk a világszövetség munkájába, működésébe és megismerhetjük a vezetőket, ráadásul pedig tőlük tanulhatunk sportdiplomáciát és sportmenedzsmentet. Az meg külön megérintett, hogy a tanév végén a NOB központjában, Lausanne-ban személyes oktatásban lesz részünk. Merthogy az olimpia témaköre nagyon közel áll hozzám, a szakdolgozatomat is a kick-box olimpiai esélyeiről írtam. Úgyhogy rövidtávon a tanulás a célom, hosszabb távlatban pedig az, hogy a sportágamat segítsem az olimpiai programba kerülésben" – vallott elképzeléseiről Rohonczi Jenő.

0 Tovább

Karate: a talányok és meglepetések Eb-je jön

Szerdától vasárnapig a horvátországi Porec ad otthont a 2021-es felnőtt karate Európa-bajnokságnak, amelynek programjában immár hagyományosan a para-karatésok is helyet kapnak. A kontinensviadalon – amely a tokiói olimpia pontszerző sorozatának utolsó állomása – 47 ország közel 600 sportolója vesz részt. A magyar színeket tizenketten képviselik. A para-karatésok mezőnyében három magyar versenyző indul.

A legutóbbi Európa-bajnokságon 2019-ben (a tavalyi Eb a koronavírus járvány miatt elmaradt) Tadissi Martial révén egy bronzérmet szerzett a magyar válogatott. Az UTE sportolója ezúttal is ott lesz a mezőnyben, akárcsak az olimpiai kvalifikációban legjobban szerepelt – de kvótát még nem szerzett – magyar, az MTK-s Hárspataki Gábor.

„A koronavírus járvány okozta leállások miatt nem tudjuk, hogy mire számíthatunk az Eb-n” – nyilatkozta Büchler Zsolt szövetségi kapitány. – „Kimaradt a tapasztalatszerző időszak, nem láttuk élőben az ellenfeleket, nem tudjuk, ki, hol tart. A mi felkészülésünk jól sikerült, Tatán és Budapesten edzettek a versenyzők. Csupán Molnár Dániel kiújult vállsérülése aggasztó, meglátjuk majd, hogy mennyit kockáztatunk a közelgő júniusi párizsi olimpiai kvalifikációs torna előtt. Az olimpiai részvétel kiharcolására legesélyesebb két versenyző, Hárspataki Gábor és Tadissi Martial esetében éremszerzésben bízunk, és formagyakorlatban is látom realitását az éremmeccseknek. Több fiatal is van most a csapatban, nekik a tapasztalatszerzés a fontos, de mivel ez a mostani a talányok és meglepetések Eb-jének tűnik, akár összejöhet egy váratlan jó eredmény is.”

Para-karatéban három magyar indul: Kákosy Olívia és Harka János első alkalommal szerepel világversenyen, Csatári János viszont már világ- és Európa-bajnokságon is szerzett ezüstérmet.

"Mindhárom versenyző a klubjában készült az Európa-bajnokságra" – tájékoztatott Halász Attila, a Magyar Karate Szakszövetség para-karate szakágának vezetője.  – "Közülük Csatári János már rutinos versenyzőnek mondható, akitől ismét jó eredményt remélünk. A fiatal Kákosy Olívia az elmúlt időszakban sorra nyerte az online versenyeket, megítélésem szerint ő meglepetésre lehet képes. Harka József személyében egy idősebb sportolóval képviseltetjük magunkat a kerekesszékeseknél, ráadásul náluk a legnagyobb a mezőny, úgyhogy tőle jó helytállást várunk."

Karate Európa-bajnokság, a magyar indulók:

Formagyakorlat:
Férfiak: Nagy Botond
Nők: Sterck Laura

Küzdelem:
Férfiak:
60 kg: Kiss András
67 kg: Tadissi Martial
75 kg: Hárspataki Gábor
84 kg: Hidasi Tibor
+84 kg: Molnár Dániel
Nők:
50 kg: Klement Kármen
55 kg: Molnár Réka
61 kg: Ilankovic Aleksandra
68 kg: Holló Evelin
+68 kg: Pap Dorottya
Csapat (Holló, Klement, Molnár, Pap)

Para-karate:

Értelmileg akadályozottak:
Férfiak: Csatári János
Nők: Kákosy Olívia
Kerekesszékesek:
Férfiak: Harka József

A program:

Szerda:

Férfi formagyakorlat, 75 kg, 84 kg, +84 kg, női formagyakorlat, 61 kg, 68 kg, +68 kg (selejtezők és vigaszág)

Csütörtök:

Férfi csapat formagyakorlat, 60 kg, 67 kg, női csapat formagyakorlat, 50 kg, 55 kg (selejtezők és vigaszág)

Férfi és női csapat küzdelem (előselejtezők)

Péntek:

Férfi és női csapat küzdelem (selejtezők és vigaszág)

Para-karate (selejtezők és bronzmérkőzések)

Szombat-vasárnap:

Bronzmérkőzések és döntők

0 Tovább

Három KIMBA-s kadét sportolónk már biztosan válogatott

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) növendékei közül öten léptek szőnyegre a Bukaresten hét végén rendezett kadét nemzetközi versenyen, amely egyben a második hazai válogatóviadalnak is minősült. Akadémistáink két arany- és egy bronzérmet nyertek, ráadásul hárman kiharcolták a címeres mezt.

Ahogyan arról múlt héten beszámoltunk, a KIMBA sportolói több kategóriában is jó eséllyel vágtak neki a bukaresti megméretésnek: az első, kiskunfélegyházi válogatót Fáth Laura (49 kg), a serdülő Európa-bajnok Elekes Enikő (65), Terék Fruzsina (69) és Nyikos Veronika (73) egyaránt megnyerte, Terék Gerda (57) pedig a dobogó második fokára állt.

„Laura nincs veszélyben, ő egyértelműen a súlycsoportja legjobbja, ahogyan Enikő helyzete is rendkívül biztosnak tűnik – nagyon ügyes birkózó, a magyarok közül talán ő vág neki a legnagyobb sansszal a bukaresti versenynek. Az erőviszonyokkal sajnos nem vagyunk tisztában; a koronavírus-járvány miatt tavaly a többi nemzetközi viadalhoz hasonlóan ez is elmaradt. Hetvenhárom kilóban Nyikos Veronika esélyesebb riválisánál, Lázár Rékánál, a Terék testvéreknek viszont nehéz szituációt kell megoldaniuk, Gerdának Kopasz Hannát, míg Fruzsinának Osváth-Nagy Noémit kell legyűrnie – mindkét vetélytárs remek erőt képvisel. Amennyiben a Kiskunfélegyházán győztes birkózók Romániában is előrébb végeznek hazai riválisaiknál, megszerzik a válogatottságot. Ha közülük valakit megelőz a magyar ellenfele, akkor válogatót írunk ki az érintett súlycsoportban” – nyilatkozott a kadét leányválogatott vezetőedzője, Gyurasits Csaba a romániai seregszemle előtt.

A Constantin Alexandru és Ioan W. Popovici elnevezésű nemzetközi viadalon Elekes és Nyikos a dobogó legfelső fokára állt, és noha Fáth Laura kiesett, ő is válogatott lett. Hiába szerzett Terék Gerda bronzérmet, Kopasz Hanna legyőzte őt, így ő már biztosan nem léphet szőnyegre június 14. és 20. között a bulgáriai Szamokovban esedékes kadét Európa-bajnokságon. Terék Fruzsinát is megelőzte vetélytársa, Osváth-Nagy Noémi, így nekik harmadszorra is meg kell küzdeniük egymás ellen. Gyurasits Csaba elmondta, ennek időpontja és helyszíne egyelőre még képlékeny. A mester arról is beszámolt, hogy a KIMBA-s lányok jól küzdöttek Romániában, összességében elégedett a teljesítményükkel.  (https://kozmaakademia.hu/)

0 Tovább

A KIMBA kiválóságai Horvátországban sem vallottak szégyent!

Remekeltek a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) sportolói a Horvátországban rendezett kadét Croatia Open nemzetközi versenyen. Ott a magyar leány- és a kötöttfogású válogatott összesen 8 arany-, 4 ezüst- és 9 bronzérmet szerzett.

Nemcsak a serdülőkorú birkózók küzdhettek téthelyzetben, hanem a kadétok is: a Horvátország fővárosában, Zágrábban lezajlott Croatia Openen, amelyen a korosztályos leány- és kötöttfogású válogatott egyaránt képviselte magát, így hat olyan ifjú hölgy is, aki a KIMBA-ban nevelkedik.

A viadalon 13 ország 140 birkózója szerepelt, s a magyar fiatalok kitettek magukért, hiszen mindkét fogásnemben a csapatrangsor élén zártak – összesen 8 arany-, 4 ezüst- és 9 bronzérmet szerezve. A KIMBA mind a hat birkózója dobogóra állhatott: Elekes Enikő (65 kg), Nyikos Veronika (73) és Terék Gerda (57) arany-, Fáth Laura (49) és Terék Fruzsina (69) ezüst-, Páli Mirella (57) pedig bronzéremnek örülhetett. A lányokat a KIMBA edzője, Sleisz Gabriella is kísérte Horvátországba.

 

KADÉT ZÁGRÁB OPEN, HORVÁTORSZÁG

A magyarok eredményei (a KIMBA birkózói kiemelve)

Kötöttfogás

51 kg: 3. Végh Máté (BHSE)

55 kg: 1. Rafael Dániel (Soltvadkerti TE)

60 kg: 1. Lévai Levente (BHSE)

65 kg: 2. Juhász Benjámin (BHSE)

65 kg: 3. Botos Dominik (Diósgyőri VTK)

80 kg: 3. Szinay Csaba (Diósgyőri VTK)

92 kg: 3. Kis Krisztián (Kertvárosi SE)

110 kg: 1. Darabos László (BHSE)

110 kg: 2. Borosi Henrik (Egri VSE)

110 kg: 3. László Koppány (FTC)

Leányok

49 kg: 2. Fáth Laura (BHSE)

49 kg: 3. László Nikolett (ESMTK)

57 kg: 1. Terék Gerda (BHSE)

57 kg: 3. Kopasz Hanna (DMTK)

57 kg: 3. Páli Mirella (OSBK)

61 kg: 1. Soliman Yasemine (PEAC)

61 kg: 3. Borsos Viktória (KSC)

65 kg: 1. Elekes Enikő (KSC)

69 kg: 1. Osváth-Nagy Noémi (Egri VSE)

69 kg: 2. Terék Fruzsina (BHSE)

73 kg: 1. Nyikos Veronika (Dunaújvárosi KSE)

(https://kozmaakademia.hu/)

0 Tovább

KIMBA-növendékek esélyesek a válogatottságra

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) sportolói összesen négy arany- és egy ezüstérmet szereztek a lányok között a Kiskunfélegyházán rendezett kadét-válogatóversenyen.

A korosztály leányválogatottjának vezetőedzőjével, Gyurasits Csabával beszélgettünk a válogatási elvekről és a KIMBA fiataljainak esélyeiről a címeres mezre.

„Még egyik súlycsoportban sem dőlt el a válogatottság kérdése. Szerdán este utazunk Bukarestbe, ahol péntektől vasárnapig kadét nemzetközi viadalt rendeznek mindhárom fogásnemben. Amennyiben a Kiskunfélegyházán győztes birkózók Romániában is előrébb végeznek hazai riválisaiknál, megszerzik a válogatottságot. Ha közülük valakit megelőz a magyar ellenfele, akkor válogatót írunk ki az érintett súlycsoportban” – magyarázza a kadét leányválogatott vezetőedzője, Gyurasits Csaba.

A KIMBA sportolói több kategóriában is jó eséllyel vágnak neki a bukaresti megméretésnek: az első válogatót Fáth Laura (49 kg), a serdülő Európa-bajnok Elekes Enikő (65), Terék Fruzsina (69) és Nyikos Veronika (73) egyaránt megnyerte, Terék Gerda (57) pedig a dobogó második fokára állt.

„Laura nincs veszélyben, ő egyértelműen a súlycsoportja legjobbja, ahogyan Enikő helyzete is rendkívül biztosnak tűnik – nagyon ügyes birkózó, a magyarok közül talán ő vág neki a legnagyobb sansszal a bukaresti versenynek. Az erőviszonyokkal sajnos nem vagyunk tisztában; a koronavírus-járvány miatt tavaly a többi nemzetközi viadalhoz hasonlóan ez is elmaradt. Hetvenhárom kilóban Nyikos Veronika esélyesebb riválisánál, Lázár Rékánál, a Terék testvéreknek viszont nehéz szituációt kell megoldaniuk, Gerdának Kopasz Hannát, míg Fruzsinának Nagy Noémit kell legyűrnie – mindkét vetélytárs remek erőt képvisel.”

A kadét Európa-bajnokságot június 14. és 20. között a bulgáriai Szamokovban rendezik. 

(https://kozmaakademia.hu/)

0 Tovább

Startol a jet-ski szezon

Megkezdődik a Jet-Ski Országos Bajnokság. Az öt futamosra tervezett versenysorozat első állomása a hagyományoknak megfelelően Dunaharasztiban lesz, a jet-ski sport Hungaroringjén. A nemzetközi sportesemény főtámogatója az Innovációs és Technológiai Minisztérium – tudtuk meg a Magyar Jet-Ski Szövetségtől.

Az ob első állomását a versenyzők biztonsága és egészsége érdekében zárt kapuk mögött, nézők nélkül rendezik meg, azonban a jet-ski sport szerelmesei és az érdeklődők végig követhetik az eseményeket élő közvetítésen a Magyar Jet-Ski Szövetség facebook oldalán (www.facebook.com/magyarjetski).

Május 14. és 16. között a 2021. évi megváltozott futamrenddel várja a szövetség a jet-ski versenyzőket: a pénteki versenynap a kezdő szlalomosoké, a szombat és vasárnap a zártpályás futamoké lesz. Az eseményre lehetőség van online regisztrációra, amit a szövetség honlapján a www.jet-ski.hu -n lehet megtenni

A szombati és vasárnapi versenynapon COVID antigén teszt elvégzésére is lesz lehetőség a Samaritanus Mentőszolgálat munkatársainál térítési díj ellenében. A vizsgálat eredményéről hivatalos tanúsítványt állítanak ki a mentőszolgálat munkatársai.

Az országos bajnokság második futama 2021. június 4-6 között Ónodon lesz, a két ob-futamot követően pedig 2021. július 15-18. között ismételten hazai rendezésű Európa és Junior Világbajnoki futam lesz a Nyíregyháza melletti Leveleki tavon.

0 Tovább

Világjátékok – Bemutatkozhat a teke a rangos multisport-versenyen

Bemutató sportág lett a teke a Világjátékokon – erről a Nemzetközi Bowling és Tekeszövetség értesítette a sportág hazai szövetségét.

Pintyőke Marcell, a Magyar Tekeszövetség elnöke úgy látja, hogy beérett az elmúlt években végzett diplomáciai munka. „Persze nem csupán diplomáciáról van szó, hiszen a sportág évről évre bizonyít a nagy nemzetközi világversenyeken. Egyre több törekvés volt arra is, hogy minél több országban tekézzenek. Azzal pedig, hogy az olimpián kívüli sportágak négyévente megrendezendő multisport-versenyén bemutatkozhatunk, újabb lökést ad majd a tekének. Magyar szempontból különösen örömteli hír ez, mivel az egyik legsikeresebb nem olimpiai sportág vagyunk. Egyéniben és csapatban is rendre dobogóra állnak a mieink a világbajnokságokon” – mondta Pintyőke Marcell.

Azt még nem lehet tudni, hogy a 2022-es Világjátékokon egyéniben, vagy csapatban rendeznek-e versenyt. Információink szerint a nemzetközi szövetség a soron következő kongresszusán tájékoztat erről. A Világjátékokat mindig a nyári olimpia utáni évben rendezik meg. Eredetileg idén lett volna, de az tokiói olimpia elhalasztása miatt 2022-ben rendezik meg az egyesült államokbeli Birminghamben. 

0 Tovább

SZEOSZ - Sportold magad egészségesre!

Sportold magad egészségesre! Ezzel a felhívással készített kisfilmet a Szabadidősport-esemény Szervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ). A videóban a szabadidejükben rendszeresen sportoló orvosok mondják el véleményüket a mozgás, és kiemelten most a COVID-időszak alatti aktivitás, sportolás szerepéről. 

A rendszeres testmozgás fontosságáról beszél a filmben Dr. Kiss Marianna, Országos Sportegészségügyi Intézet Sportorvosi Hálózat vezető orvosa, egyben félmaratoni futó. Láthatjuk nyilatkozni Dr. Csató Gábor főigazgatót az Országos Mentőszolgálattól, aki rendszerint teljesít félmaratoni távokat, valamint elmondja véleményét Dr. Zima Endre, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika intenzív osztály vezetője is. Ő maratoni futó, egyben BSI futónagykövet.

A videó a rendszeresen sportoló orvosok véleményével ITT érhető el.

„A koronavírus-járvány kiemelten megmutatta, milyen fontos, hogy az emberek fittek, egészségesek legyenek. Maradjon erős az immunrendszerük egy ilyen váratlan helyzetben is. Tanulmányok sokasága bizonyítja, hogy a sport, a rendszeres mozgás, a testedzés segít megelőzni pont azon betegségeket (magas vérnyomás, szív és érrendszeri problémák, cukorbetegség, elhízáshoz köthető bajok), amelyekben mi magyarok világviszonylatban nagyon elől állunk a statisztikákban. A dohányzásról való leszokás egyik legjobb formája szintén a sportolás.” – áll a SZEOSZ összegzésében.

„A szövetség eseményei célt adnak a heti rendszerességű testedzésnek, erősítik, fenntartják a motivációt. A rendezvények hangulata hozzásegíti az amatőr sportolókat a kitűzött cél eléréséhez. Most a COVID alatt, de utána is nagyon fontos, hogy minél többen folytassák, vagy épp elkezdjék a sportolást” – hívja fel a figyelmet a SZEOSZ.

A Szabadidősport-esemény Szervezők Országos Szövetsége több, mint 200 eseményt fog össze, melyeken a COVID előtt - 2019-ben – háromszázezren vettek részt. A szervezet tagjai egyébként a már több, mint 6 hónapos rendezvénytilalom alatt is készültek az újra nyitásra, és a hagyományos versenyek mellett több új esemény előkészítése is zajlik. Érdekesség, hogy Kínában a járvány után már rendeznek futóversenyeket, melyek iránt jelentősen nőtt az érdeklődés.

0 Tovább

A Bányik-Blázsovics duó nyert a rangos nemzetközi challenger versenyen

Csak magyarok álltak dobogóra az öt nemzet teqballosait felvonultató Páros Challenger CUP-on.

Folytatták jó szereplésüket a magyar teqballosok. A Testnevelési Egyetemen megrendezett Páros Challenger Teqball Cup-on a Blázsovics Ádám, Bányik Csaba páros szerezte meg az első helyet, megelőzve az Odnoga Mátyás, Forgács Bence kettőst. A dobogó harmadik fokára is magyar páros állhatott fel, miután Bakó Ádám és Fördős Soma szerezte meg a bronzérmet.

A szervezők tájékoztatása szerint a páros challenger cup-on öt nemzet legjobbjai álltak asztalhoz. A magyarokon kívül lengyelek, franciák, montenegróiak és romániai magyarok vettek részt a rangos nemzetközi tornán. 

0 Tovább

Testépítő és fitnesz Magyar Kupa - Több versenyző duplázni tudott

A Magyar Kupa helyezéseken túl a világversenyekre is kvalifikáltak legjobb testépítőink és fitnesz versenyzőink.

testépítés fitness

Több száz versenyző vett részt az idei Testépítő és Fitness Magyar Kupán.  A fővárosban megrendezett rangos viadalon többek között a világ- és Európa-bajnokságért is hajtottak az indulók. A junior és felnőtt Európa-bajnokságra és a gyerekfitnesz-világbajnokságra szerezhettek indulási jogot a magyar versenyzők. A kontinensbajnokságot Santa Susanaban rendezik meg, a világbajnokság pedig a szerbiai Čačakban lesz.

A több, mint 300 induló közül többen két kategóriában is aranyérmet szereztek.  A Magyar Testépítő és Fitness Szövetség információi szerint Balogh Eszter junior és felnőtt fitneszben győzött a -163 cm kategóriában, Vágó Virág (+163 cm) ugyancsak juniorban és felnőttben is diadalmaskodott. Nyircsák József többször is bizonyított az elmúlt két évben. A magyar tehetség ezúttal junior és felnőtt games classic bodybuildingben állhatott a dobogó legfelső fokára, míg Szalai Evelin bikini fitness (-160 cm) kategóriában és a Fit Model (-165 cm) mezőnyben is megszerezte az első helyet.

Fotó: Fitnessandmass

0 Tovább

14 órát futott a korábbi válogatott csatár!

Ferenczi István nagyot futott! A volt válogatott labdarúgó lett a Privát Ultra Tisza-tó 130 első teljesítője. A focista 14 óra 9 perc alatt teljesítette a 130 kilométert.

A járványügyi korlátozások miatt az Ultra Tisza-tó 130 verseny szervezői egyedi lehetőséget biztosítanak a kvalifikációval rendelkező futók részére. A tókerülő versenyt ugyanis egyénileg teljesíthetik az indulók. A verseny eredeti útvonalán az egyénileg induló futók egy nyomkövetőt visznek magukkal, mely segítségével online követhető, hogy merre tart, és milyen tempóban halad.

Ferenczi István elsőként indult el, és legalább annyira magabiztosan hagyta maga mögött a 130 kilométert, mint amikor a Fradi, az MTK, a Vasas, vagy a válogatott mezében futott ki a pályára. Futását a Velencei-tó körül több ezren követték az alábbi linken: https://ultratiszato.hu/putt/

A szervezők bíznak benne, hogy július első hétvégéjén már egy egész mezőny számára megtartható lesz az Ultra Tisza-tó 130, melyre több, mint 3500 sportoló jelentkezett, és amely rekordnak számít az ötéves verseny történetében!

0 Tovább

Testépítés és fitnesz - Az Európa-bajnoki részvétel a tét

Ezen a hétvégén megrendezik a testépítő és fitnesz Magyar Kupát. A fővárosban zajló rangos megmérettetés egyben válogató verseny is.

Vargha Viola a hazai szövetség főtitkára elmondta a junior és felnőtt Európa-bajnokságra, és a gyerekfitnesz-világbajnokságra szerezhetnek indulási jogot a versenyzők. A kontinensbajnokságot Santa Susanaban rendezik meg, a világbajnokság pedig a szerbiai Čačakban lesz.

„A kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Kulturális központban megrendezendő Magyar Kupa még zártkapus lesz, azaz nézők nélkül bonyolítjuk le a versenyt. Élő közvetítést a Magyar Testépítő és Fitness Szövetség Facebook oldalán láthatnak az érdeklődők. Nem akarjuk kockáztatni senkinek sem az egészségét.” – hangsúlyozta Vargha Viola.

0 Tovább

Herczigék indulnak a rali-világbajnokság következő állomásán Portugáliában!

Herczig Norbert és Ferencz Ramón duó most már több szezonban is csak a rali Európa-bajnokságon indul. Az utóbbi években rendszerint az összetett pontszerző helyeket csípik el a kontinensbajnoki sorozat végén. Az idei évben azonban vérmesebb reményeik vannak, igaz most új autóval, új csapattal indulnak. A páros azonban most a rali Eb nyitófutamának törlése miatt úgy döntött, hogy elindul a világbajnokság soron következő futamán.

„Portugália lesz a helyszín, és amiért így döntöttünk, az a formaidőzítés. Nagyon ki voltunk hegyezve az Eb nyitófutamára, és az eddig elvégzett teszteket természetesen kamatoztatni szeretnénk” – mondta Herczig Norbert. A négyszeres abszolút bajnok pilóta Ferencz Ramón navigátorával az elmúlt időszakban rengeteg munkát végzett azért, hogy az idei Eb-szezonjuk a lehető legjobban sikerüljön.

„Persze van egy olyan szándékunk is ezzel a vb-futammal, hogy ezeken a pályákon fogják megrendezni később a rali Eb- egyik futamát a Rally Fafe versenyt, így ezzel a futammal két legyet ütünk egy csapásra hiszen rengeteg versenykilométert tudunk menni és már lesz egy itinerünk amikor erre a vidékre érkezik majd a rali EB. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy nekünk ez egy teszt verseny lesz és nagyon fontos lenne befejeznünk a futamot” – tette hozzá a magyar autósport emblematikus alakja.

A magyar versenyzőpáros a jövőben a magyar Topp Cars Team autójával indul – ezt az év elején jelentették be. A Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős Skoda Fabia Evo-ba ült át, és ezzel vágnak neki a rali-vb-futamnak.

„A jelenlegi tervek szerint természetesen csak egy állomáson veszünk részt a világbajnoki mezőnyben, aztán megkezdjük az Eb-sorozatot.” – hangsúlyozta Herczig Norbert.

A rali-vb portugál futama a 2021-es sorozat negyedik állomása lesz, és május 20-án rajtol. Az Európa-bajnokság június 18-án kezdődik Lengyelországban.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum