Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Érdi Mária vezet az MVM Flottabajnokságon!

Érdi Mária két győzelemmel az élről várja a folytatást az MVM Flottabajnokságon. A balatonfüredi verseny első napján eredetileg három futamot rendeztek volna meg, de végül egyet elhalasztottak. A változatos szélben a tokiói olimpiára készülő magyar kiválóság mindkét futamot megnyerte.

Trükkös széljárás volt, de összességében örülök, hogy továbbra is van versenyzési lehetőség. A vírus után minden ilyen megmérettetést meg kell becsülni. Fontos, hogy vízen legyünk…” – mondta Érdi Mária, aki az MVM Zrt. támogatásával készül a jövő évi olimpiai játékokra.

A Laser Radial hajóosztályban versenyző Érdi Mária jelenleg az előkelő 17. helyet foglalja el a világranglistán, amelyet a dán Anne-Marie Rindom vezet.

A Magyar Villamos Művek Sportegyesülete idén kilencedik alkalommal rendezi meg az MVM Laser Flottabajnokságot, a Laser hajóosztályok idei második ranglista versenyét.

0 Tovább

Megérkezett a magyar camino!

A Privát Ultrabalaton után újabb nyulat húzott elő az NN Ultrabalaton csapata a kalapból, méghozzá két instant túra formájában; az egyik a McDonald’s BringaMánia Instant Ultrabalaton Bringatúra, a másik az NN Ultrabalaton Instant Camino. Az instant eseményeket a szükségállapot hívta életre, de már most biztos, hogy túlélik azt és újabb hagyományt teremtenek a Balaton körül, 221 kilométeren.

A koronavírus miatti karantén az NN Ultrabalaton csapatát is más munkatempóra kényszerítette, évek óta halogatott feladatokat pipáltak ki és maradt idő a régóta dédelgetett álmokra is. Egy ilyen álom volt a Privát Ultrabalaton - leánykori nevén a PUB -, amely jobb időzítéssel nem is születhetett volna meg. Ennek sikerén fellendülve a csapat további túrákat álmodott meg.

„Évek óta telt házzal zajlik az NN Ultrabalaton, futva és két keréken egyaránt. Tudjuk, hogy amúgy is sokan és sokat járnak a Balatonhoz attól a perctől kezdve, amikor már nem fagy oda az ember az üléshez, egészen késő őszig. A McDonald’s BringaMánia Ultrabalaton Instant Bringatúra lényege, hogy a nagy verseny hétvégéjétől független időpontban is legyen egy kis plusz kihívás a Balaton körökben.” – meséli Zelcsényi Miklós, au NNUB versenyigazgatója.

A szervezők a nevezésre háromféle konstrukciót találtak ki, a STANDARD csomagban a teljesítésért az adott év érme jár, a PLUSZ csomagban az érem mellé az adott év 7000 Ft értékű Mizuno eseménypólója, illetve aki csapatban teljesítené (4-13 fő), a TEAM csomagot választva, a postaköltség miatt kedvezményesebb áron tud nevezni, a PLUSZ csomag teljes tartalmával.

„A kör hossza 221 kilométer, vonalvezetése megegyezik az “anyaversenyével”; a tókerülés iránya a nálunk szokásos, a Balatonnak minden esetben a bal kéz felé kell esnie. Nincs szintidő és nincs időmérés, csak a kilométerek és a teljesítés öröme. Ami különleges, az a rajt helyszíne, öt pont közül az teljesítő választhatja ki, hogy honnan indul. Az öt szervizpontunkon állandó jelleggel telepítünk le olyan eszközöket, amelyek amúgy is segítséget jelentenek majd a kerékpárosoknak, megtalálható lesz itt pumpa és szerszámkészlet. A pontok mindegyikén található lesz egy külön erre a túrára fejlesztett QR-kódos “check-in” rendszer, amellyel az induló elindul a körre.”

A kétkerekű megmérettetés mellett megszületett az NN Ultrabalaton Instant Camino is, amely a túrázás szerelmeseinek szól. Csakúgy, mint a bringás teljesítésnél, a gyalogtúra is egy QR-kód beolvasásával indul, fontos tehát, hogy a teljesítéshez a részvevőnél legyen egy QR-kód beolvasására alkalmas telefon - ami fel is van töltve.

„A teljesítés időpontjában gyakorlatilag szabad kezet kapnak a résztvevők. A bringatúra 2020. június 26. és október 31. között szinte bármikor, bármilyen nap teljesíthető – kivéve a 2020. évi NN Ultrabalaton időpontját, amely október 1. és 4. között van. Az Instant Camino esetében a „záróra” december 31-e, mert túrázni, elvonulni még télen is lehet. Egyetlen kikötés van csupán, hogy tárgyévben – azaz a befizetés évében – történjen meg a teljesítés.” – mondja Zelcsényi.

Bővebben a McDonald’s BringaMánia Instant Ultrabalaton Bringatúráról ITT, az NN Ultrabalaton Instant Camino-ról ITT találhatók információk.

0 Tovább

38. 5vös 5km – Ismert sportolók, egyetemi- és sportvezetők, és több száz egyetemista a virtuális mezőnyben

Sikeres volt a 38. 5vös 5km nemzetközi futóverseny, amelyet idén online rendeztek meg – tudósít a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS). A verseny június 19-én rajtolt és június 24-éig teljesíthették az indulók az 5 kilométeres távot. Futócipőt húzott többek között dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Nagy László, 209-szeres válogatott kézilabdázó, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke, Bíró Attila a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, dr. Kovács Antal olimpiai bajnok judós, Knoch Viktor olimpiai- és Universiade bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó és Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakozó.

Dr. Szabó Tünde elmondta: szívesen vállalta az 5vös5km kihívást! „A legfontosabb feladatunk, hogy magunk is népszerűsítsük a sportot és az egészséges életmódot. A versenytávot a közeli sportpályán futottam le, de szeretek mozogni, futni a természetben is, amely feltölt energiával, és csodálatos környezetben a hosszú kilométerek sem tűnnek legyőzhetetlennek. Fontosnak tartom, hogy a rendszeres mozgás, a sport által sportnemzetből sportoló nemzetté váljunk, hiszen a sportnak nincsenek határai, és a mindennapi életünk részét képező mozgásban nincsenek különbségek – csak lehetőségek. Éljünk hát vele! Ezért is külön öröm számomra, hogy a verseny idén, igaz, rendhagyó, virtuális formában, de immáron nemzetközivé nőtte ki magát, hiszen Adam Roczek az Európai Egyetemi Sportszövetség elnöke is teljesítette a távot. Ne felejtsük el, hogy a mai egyetemisták a jövő vezetői, sikereink letéteményesei, ezért fontos, hogy a mindennapok során, a tanulmányok mellett, legyen idő a sportolásra, amely pozitív hatással van a tanulásra, a fizikális és mentális képességekre, és ezáltal egész életünkre is.” – nyilatkozta dr. Szabó Tünde.

A távot bárhol lefuthatták az indulók a szabadban, vagy akár futópadon is. Információink szerint prof. dr. Borhy László régész akadémikus, az ELTE rektora is rajthoz állt, akárcsak prof. dr. Pálfy József paleontológus akadémikus, vagy prof. dr. Szalay Péter vegyész, de Murai László HÖOK elnök is. A hallgatókhoz csatlakoztak dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára vezetésével a sportszövetség munkatársai, és hasonlóképp a miskolci és a pécsi sportszervezők csapatai. A vízilabdázók is aktívak voltak, a dr. Vincze Balázs vezette UVSE ifjúsági és felnőtt férfi vízilabda csapata is teljesítette a távot, csakúgy, mint a Bíró Attila vezette női vízilabda válogatott tagjai: Gurisatti Gréta, Garda Krisztina, Leimeter Dóra, Máté Zsuzsanna. Számos külföldi helyszínen is teljesítették az online futóversenyt, a teljesség igénye nélkül: Belgium, Egyesült Arab Emírségek, Hollandia, Nagy-Britannia, Németország, Románia, Szerbia, Szlovákia, USA.

Az első 5vös 5km-t húsz évvel ezelőtt rendezték Horváth Ákos fizikus, az ELTE TTK Atomfizikai Tanszék docensének kezdeményezésére. Az Eötvös Lorándról elnevezett különleges esemény célja a futás népszerűsítése egy olyan távval, amely a kezdők számára elérhető kihívás. 2020-ban a koronavírus járvány miatti egészségügyi előírások a futóversenyt csak online tették lehetővé, de MEFS és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) közvetítésével egyetemisták százai álltak rajthoz, ezzel tisztelegve a fizikus, politikus, akadémikus, egyetemi tanár és hegymászó emléke előtt. 

0 Tovább

A jövőben is tervez a kick-boxszal az Exatlont megnyerő Busa Gabriella

Bár hónapokig nem fogott kesztyűt, mégsem akar elszakadni sportágától a háromszoros világbajnok dr. Busa Gabriella. A versenyzéstől tavaly novemberben visszavonult 31 éves kick-boxos öt hónapon keresztül szerepelt a TV2 extrémsport reality-jének második évadában, ahol a nézők szeretete mellett a legjobb női versenyző címet is sikerült elnyernie. A rendőri végzettség mellett jogi diplomával is rendelkező, nyomozóként dolgozó sportoló a Dominikai Köztársaságból hazatérve máris elkezdte megtervezni a következő kihívásokat, amelyek között tanulás és edzői munka is szerepel – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A Halker-Király Team büszkesége 23 évvel ezelőtt szeretett bele a kick-boxba, amelyet 2019 novemberéig űzött versenyszerűen. Ekkor már a háta mögött tudhatott aranyérmeket hozó világbajnokságokat és megtapasztalta azt is, hogy milyen öröm húgával, a szintén eredményes kick-boxos Andreával egyazon világversenyen felállni a dobogó legfelső fokára. Az ügyességi és akadálypályás versenyekből álló Exatlon megnyerését elmondása szerint azonban mégsem érdemes összemérni a korábbi sportsikereivel.

„Amit nagyon tudtam hasznosítani a kick-boxból, az a koncentráció volt, mert szerintem nem az akadálypályán dőltek el a versenyek, hanem a végén az ügyességi feladatoknál, szóval igazából az számított, hogy ki tud jobban fókuszálni az adott időben. Én ezt a saját sportágamból vettem, mivel ott is háromszor két perc egy meccs, abba kell belesűríteni mindent. Meg hát ezért sem lehet összehasonlítani, hogy melyik megmérettetés a nehezebb, mert egy világversenyre való felkészülés hónapokig tart, de maga a verseny egy hét, a műsorban viszont öt hónapon keresztül folyamatosan jöttek a versenyek.”

Busa Gabriella már a sportreality megnyerése előtt a közönség egyik kedvencévé vált, és sportágára is felhívta a figyelmet, ami a műsor egyik legpozitívabb hozadéka volt a szegedi bunyós szerint.

„Nagyon szeretném, hogyha ez a műsor jó lenne arra, hogy minél több gyerek elkezdjen sportolni, és ha már sportol, akkor miért ne a kick-boxot válassza? Már személy szerint is kaptam olyan üzeneteket, hogy szeretnének elkezdeni kick-boxolni, és kérdezik, hogy hol lehet belevágni. Örülnék, ha ezt a népszerűsítő munkát valamilyen formában később is tudnám folytatni” – fogalmazott a tévésztárrá lett kick-boxos.

A háromszoros világelső több szempontból is tervez még a küzdősporttal. Szeretne edzőként besegíteni csapatánál, illetve a sokaknak nehézséget okozó versenysúly beállításával kapcsolatban is vannak ambíciói.

„Én magam is nagyon gyakran fogyasztottam a versenyek előtt, főleg az utóbbi években, és közben azt is megtapasztaltam, hogy sokan nem tudják, hogyan kell fogyni. Ezért szeretnék dietetikát vagy valamilyen táplálkozástudományt tanulni, és ez által segíteni nálunk a csapatnak, a gyerekeknek a munkáját”- mondta el Busa Gabriella, aki a sportos elfoglaltságok mellett rendőri karrierjét is folytatni fogja.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági nyomozójaként tevékenykedő kick-boxos a hivatásos munka tekintetében is változás előtt áll, szeretne ugyanis Budapestre költözni, amihez persze munkaadója engedélyére is szüksége lesz.

„Jelenleg illetmény nélküli szabadságon vagyok, júliusban megyek vissza dolgozni Szegedre, de azt tervezem, hogy a fővárosban folytatom az edzői és a rendőri munkát is” – mondta el Busa Gabriella.

0 Tovább

E-sportokat próbáltak ki az NVESZ sportágai

“Digitális sport, avagy edzés, versenyzés a virtuális valóság eszközeinek használatával!” címmel sportszakmai konferenciát rendezett a Nemzeti Versenysport Szövetség. Az eseményen több előadó is hangsúlyozta, hogy – egyebek mellett a járványhelyzet okozta leállások következtében – egyre több hagyományos sportág ismeri fel a digitális sportok használatának előnyeit. Az előadások mellett a résztvevő 27 sportág képviselői a virtuális valóság eszközeivel bemutatott edzéseket tekintettek meg, és kipróbálhatták magukat az eszközöket is.

A hagyományos sportágakat képviselő hazai szervezetek közül a Nemzeti Versenysport Szövetség még korábban az elsők között vette fel a kapcsolatot a magyarországi e-sportos közösséggel – hangsúlyozta Dr. Mészáros János.

„Különböző közös rendezvényeink voltak, tartottuk a kapcsolatot, és ennek során világossá vált a számunkra, hogy a klasszikus sportágaknak is szükségük van az e-sportos lábra” – jelentette ki az NVESZ elnöke.

Tóth László, az NVESZ Oktatási Bizottságának elnöke előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a modern élet minden területére kihat a digitalizáció, és a sportok sem maradhatnak ki a digitális fejlődésből. Megjegyezte: a koronavírus járvány rámutatott arra, hogy miközben a gazdasági és szolgáltatói leállások káros hatást fejtettek ki a sportokra, kiderült, hogy a VR (virtual reality, azaz virtuális valóság) eszközök használata lehetséges megoldás a versenysport piacok fenntartására. Ezzel párhuzamosan egyre többen jöttek rá, hogy a hagyományos sportágak is hasznosítani tudják a digitális sport VR eszközeit, a többi között a szakmai fejlődés szempontjából, vagy az utánpótlás korosztályok bevonásában.

A Magyar E-sport Szövetség – HUNESZ elnöke egyre erősödő történetnek nevezte az NVESZ-szel való kapcsolatot. Bíró Balázs kiemelte, hogy az elmúlt időszak felértékelte az e-sport területét, és sokaknak felnyitotta a szemét, hogy a korábban gondoltnál nagyobb társadalmi értéket tud adni az e-sport. Ismertette: felmérésük szerint 3,8 millió hazai játékos létezik, akik nem igazolt versenyzők, míg az e-sportolói bázis 540 ezer fősre tehető. Bíró Balázs arról is beszámolt, hogy a közelmúltban a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséggel közösen elindítottak egy – jelenleg is zajló – szimulátoros versenyt, amelynek egyik célja, hogy az MNASZ olyan tehetségekre leljen, akiket később akár igazi versenyautókba is beültethetnek.

„Az autószimulátorok világa nagyon közel áll az e-sporthoz, úgyhogy az együttműködés mindkét fél számára roppant hasznos, a verseny pedig minden korábbinál sikeresebbnek bizonyult, több, mint 2000-en nevezte már a különböző futamokon” – közölte a HUNESZ vezetője.

A konferencián előadást tartott a Sportolók Alternatív Iskolája - Bessenyei György Gimnázium egyik alapítója. Kerekes Renáta elmondta: iskolájukban a VR eszközök használat már a mindennapos oktatás és testnevelés része, és egyre több tantárgynál tudják használni. Véleménye szerint a videójátékos sportvilág ugyanazokat az előnyöket nyújtja, mint a hagyományos sportok közege.

 „Már túlhaladott az a megállapítás, hogy meg kell próbálni hidat építeni a hagyományos és az e-sportok között. A folyamat ugyanis már ott tart, hogy kiépítettük az első hídfőket, ami összehozza a hagyományos és e-sportolókat” – fejtette ki előadásában Molnár Attila.

Molnár Attila, a HUNESZ VR szakágvezetője a terület iszonyatos fejlődését hangsúlyozva elmondta: a követési rendszer már most milliméterre pontos, valós idejű adatokat képes szolgáltatni, és léteznek már az ujjak mozgását leképező rendszerek is. Az eszközök kapcsán azt emelte ki, hogy egyaránt alkalmasak a készség és képességfejlesztésre, a versenyszektor legnagyobb előnye pedig a programok digitális környezete révén az online kapcsolódás.

Az előadásokat követően e-sportos versenyzők tartottak edzésbemutatót, amelyek során asztalitenisz, hegymászás, ökölvívás és az úgynevezett Beat Saber játékok használatát mutatták be. A bemutatót követően a konferencián megjelent 27 sportág képviselői ki is próbálhatták az eszközöket. 

A konferencia végén Tóth László annak a reményének adott hangot, hogy a Nemzeti Versenysport Szövetség 56 sportága közül egyre többen találnak kapcsolódási pontokat a digitális sporttal, és építik be a VR vonalat is a működésükbe. Zárszavában jelezte, hogy a 2021-es konferencián arról számolnak majd be, hogy mely NVESZ szövetségek milyen eredményt értek el a mostani kezdeményezés alapján.

0 Tovább

Új kvalifikációs rendszer jöhet

A szumósoknál változik a Világjátékok-kvalifikáció. A sportágban az egyes Európa Kupákon szerzett pontokat összesítik, és azok alapján dőlnek el az indulási jogok.

Ancsin László, a Magyar Szumó Szakszövetség elnöke elmondta: a koronavírus-járvány miatt alaposan megváltozik a kvalifikációs rendszer. „Több Európa Kupát töröltek, így egy sor kérdés maradt megválaszolatlanul. Egyet tudunk, hogy a következő Világjátékokra másként lehet majd kijutni.” – tette hozzá a sportvezető, aki kiemelte: jó hír, hogy az idei első EK, amelyet Magyarország rendezett meg érdi helyszínnel, Világjátékok-kvalifikációs helyszín maradt, így az ott megszerzett eredmények továbbra is érvényesek.

Az Amerikában megrendezendő multisport-versenyt az olimpia elhalasztása miatt egy évvel későbbre tolták, így a következő Világjátékokat 2022 nyarán bonyolítják le Alabamában, Birminghamben.

0 Tovább

Dr. Mészáros János: készen állunk a karate vb 2023-as megrendezésére

Az egész világot érintő koronavírus járvány miatt egy évvel későbbre halasztották az idei felnőtt karate világbajnokságot. A vb-t eredetileg 2020. november 17. és 22. között rendezték volna Dubajban, de a járványhelyzet bizonytalanságai miatt a Karate Világszövetség, a WKF úgy döntött, hogy a versenyt 2021. november 16-tól 21-ig rendezik meg. A halasztás érinti a 2022-es magyarországi vb-t is, amelyre így 2023-ban kerülhet sor Budapesten.

A Magyar Karate Szakszövetség készen áll arra, hogy a tervezettnél egy évvel később, 2023-ban rendezze meg a világbajnokságot – hangsúlyozta Dr. Mészáros János. Az MKSZ elnöke elmondta: az idén februári budapesti kadet, junior és U21-es Eb minden idők legjobb korosztályos Európa-bajnoksága volt, és a nemzetközi karatés társadalom nagy várakozással tekint egy magyarországi felnőtt világbajnokság elé.

"A világszövetség azt várja tőlünk, hogy megrendezzük a világbajnokságot, a hazai szövetség pedig képes is erre. Ahogy értesültünk a halasztásról, időpontot foglaltunk 2023-ra a Papp László Budapest Sportarénában, így a világbajnokság helyszíne gyakorlatilag már most biztosított. Mivel a vb az államilag támogatott világversenyek között van, az új időponttal kapcsolatban természetesen egyeztetnünk kell a hazai állami sportvezetéssel. Bízunk benne, hogy a legmagasabb szintről is megkapjuk a hozzájárulást a 2023-as rendezéshez, és akkor bátran kijelenthetem, hogy az idei karate Európa-bajnoksághoz hasonlóan nagy sikerű versenyt bonyolítunk majd le" – nyilatkozta Dr. Mészáros János.

Az idei vb elhalasztása kihatással van a jövőre tervezett korosztályos vb-re is, amely így 2022-ben lesz Törökországban.

0 Tovább

Papp Gábor irányítja mostantól a Magyar Búvár Szakszövetséget!

Papp Gábor lett a Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) elnöke. A szervezet rendkívüli tisztújító közgyűlése egyhangúlag választotta meg a korábbi búvárúszót, aki sportolói karrierje befejezése után a médiában tevékenykedik. Korábban a Viasat3 marketingigazgatója volt, majd a Ringier-nél a Blikk és a Nemzeti Sport Divízió vezetőjeként dolgozott. Versenyzőként uszonyosúszóként és tájolósként is tagja volt a válogatottnak.

Papp Gábor elmondta, a hagyományokat megtartva, azokra építve új lendületet szeretnének adni a sportágnak az új elnökséggel.

„Korábban versenyzőként, később marketing szakemberként is megtanultam, hogy minden egyes eredmény mögött ott van a befektetett munka. Röviden: amit beleteszünk a szövetségbe, azt fogjuk tudni csak kivenni. Továbbra is fontos az élsportos vonal. Fontos, hogy a világversenyeken jól szerepeljenek a magyarok, de legalább ekkora hangsúlyt fektetünk majd a szabadidős, és utánpótlás bázisra, valamint a technikai és a szakmai képzésekre. Az egyik fő feladatunk lesz az, hogy minél népszerűbb legyen a búvárkodás, és minél több gyerek ismerkedjen meg a sportággal” – hangsúlyozta a 48 éves sportvezető.

Az egyik legsikeresebb olimpián kívüli sportszövetség elnöksége több, mint fél éve mondott le, a tisztújító közgyűlés eredetileg április 9-ére volt kiírva, de a koronavírus-járvány miatt végül júniusra tolódott.

A közgyűlés három alelnököt is választott, ezeket a tisztségeket a következő négy évben Kövy Bence (sportalelnök), Szabó Attila (technikai alelnök) és Balázs Gergely (tudományos alelnök). Az elnökségben helyet kapott még Balázs Péter, Kővári Péter és Veress András.

Fotók: Zákány Gergely

0 Tovább

Érdi Mária sikere a Balatonon!

Érdi Mária győzött a Balatonon. A hétvégén Balatonfüred adott otthont a BYC Kupának, azaz a Balatonfüredi Yacht Club nemzetközi versenyének.

A Laser Radial hajóosztályban tokiói kvótás magyar klasszis felállhatott a dobogó legfelsőbb fokára. A második helyen Sellei Bence végzett, megelőzve Rédling Balázst.

A tokiói játékokra készülő Érdi Mária elmondta, alig várta már, hogy hajóba üljön versenyen. „Legutóbb az országos bajnokságon versenyeztem, az is itthon volt, és szeptembert írtunk. Éppen itt volt az ideje, hogy versenyezzek. Bízom benne, hogy az egészségügyi helyzet lehetővé teszi, hogy minél hamarabb helyre álljon a világ rendje, és minél több versenyt rendezzenek a mi sportágunkban is” – nyilatkozta a magyar vitorlásversenyző, aki az MVM Zrt. támogatásával készül a jövő évi olimpiai játékokra.

Érdi Máriának a következő megmérettetése az MVM Flottabajnokság lesz, amelyet ugyancsak a Balatonon bonyolítanak le.

0 Tovább

38. 5vös 5km - Märcz Tamás és Bíró Attila is a mezőnyben

Elstartolt a 38. 5vös 5km nemzetközi futóverseny! Az eseményt ezúttal rendhagyó módon online rendezik meg illusztris résztvevőkkel – adta hírül a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS). A verseny június 19-én rajtolt és június 24-éig tart. A tervek szerint futni fog – többek között – a sportért felelős államtitkár-asszony, valamint a férfi, és a női pólóválogatott szövetségi kapitánya is.

Húsz évvel ezelőtt rendezték meg először Horváth Ákos fizikus, az ELTE TTK Atomfizikai Tanszék docensének kezdeményezésére az Eötvös Lorándról elnevezett különleges futóversenyt, az 5vös 5km-t. Az egyetemi kampuszon tanulmányi félévenként megtartott sportesemény célja az egyetemi polgárok megmozgatása egy olyan távval, amely a kezdők számára elérhető kihívás, a rendszeresen futóknak pedig felkészültségük felmérése, és egyben, mindenkinek, a közös mozgás ünnepe. Miután idén, a koronavírus-járvánnyal összefüggő korlátozások nem tették lehetővé, hogy megtartsák a népszerű májusi sporteseményt, így lelkes hallgatók maguk szervezték át az 5vös 5km futóversenyt az online térbe annak érdekében, hogy mozgásra motiválják hallgatótársaikat itthon és külföldön egyaránt. Az ő munkájukat karolta fel a MEFS és a HÖOK, megpróbálják minél több helyre eljuttatni ezt a nemes kezdeményezést és minél több véleményformáló sportembert bevonni a teljesítők körébe, amellyel az esemény népszerűségét is segítik. Az online versenyben való részvételre – jellegéből adódóan – hosszabb idő, egészen pontosan 5 nap, 5 óra és 5 perc áll rendelkezésre, és a világ bármely pontjáról teljesíthető. A kültéren futók GPS-es eszközzel rögzíthetik a futásukat, ezzel lehet igazolni a teljesítést, de kivételesen teremben, futópadon is lefutható a táv. A verseny lezárultával a szervezők összesítik a rendszerbe feltöltött adatokat és így születik meg majd az eredménylista. 

A hazai sportélet több jeles képviselője mondott már igent a futásra. Információink szerint dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár is tervezi részvételét, de többek között Märcz Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, a férfi pólóválogatott szövetségi kapitánya, valamint Bíró Attila a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya is futócipőt húz. Hasonlóképp az egyetemi szféra vezetői is indulnak, kiemelt vendégként prof. dr. Borhy László akadémikus, az ELTE rektora, aki már többször teljesítette munkatársaival a távot, és dr. Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. A MEFS-et az online versenyben  dr. Székely Mózes főtitkár és számos elnökségi tag képviseli: dr. Kovács Antal olimpiai bajnok judós, Knoch Viktor olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó és Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakozó. A nemzetközileg is meghirdetett eseményre pedig elsőként, az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) elnöke, Adam Roczek, és az Ausztrál Egyetemi Sportszövetség elnöke, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) elnökségének tagja, Martin Dalton jelezték részvételüket. Bővebb információk: http://eotvos5.elte.hu/xxxviii-5vos5km-nevezes-kezdete

0 Tovább

Folyamatosan bővül a hazai e-sport: 540 ezer főre tehető a magyar közösség

Az e-sport iparág évről évre növekszik Magyarországon, 2020-ban 540 ezer fő az e-sport közösség bázisa, melynek piaca közel 42 milliárd forintos forgalmat generál. A sport területhez való kapcsolódás is erősödik, egyre nagyobb az igény a sportklubok csatlakozására – derült ki az eNET, az Esport1 és az Esportmilla immár negyedik alkalommal elkészített, közös e-sport kutatásából.

Jelenleg a felnőtt lakosság 61%-a, összesen mintegy 3,8 millió fő játszik videojátékokat idehaza. 2020-ra 540 ezer főre nőtt azon játékosok száma, akik e-sport játékokkal játszanak, maguk is versenyzők, vagy részt vettek már offline e-sport rendezvényen Magyarországon. Ez a szám 28%-os növekedés a korábbi évekhez képest. Hétközben a hardcore gamerek átlagosan 3 és fél órát töltenek játékkal, míg hétvégén akár 6 óránál többet is játszanak.

42 milliárd forint a hazai e-sport forgalom

Az e-sporthoz köthetően 42 milliárd forintot költöttek az emberek az elmúlt évben. Az e-sport ágazat forgalmának összesítésében a következő területek szerepelnek: a videojáték vásárlásra fordított összeg (10,5 milliárd forint), a játékokhoz kötődő hardver és periféria vásárlás (23,2 milliárd forint), a játékban való költés (6,5 milliárd forint) és a játékokhoz kapcsolódó vásárlások, mint például ajándéktárgyak, logózott termékek forgalma (1,6 milliárd forint).

A platformok eloszlása szerint PC-n a játékosok 84%-a, laptopon 27%, okostelefonon 24%, míg konzolon 20%-a szokott játszani. A versenyszerű videojátékos tartalmak köre tovább bővült: e-sport mérkőzések, vlogok, játékmenet videók, legszebb pillanatok, oktatóvideók egyaránt vonzzák a játékosokat, ezek közül az e-sport mérkőzések a legnépszerűbbek, a játékosok 75%-a szokott nézni ilyen tartalmakat.

A legnépszerűbb játékok továbbra is a League of Legends és a CS:GO. Előbbivel a játékosok kétharmada, utóbbival felük játszik rendszeresen. A harmadik helyen kezd hozzájuk felzárkózni a PUBG, aminek a megjelenésétől számított 4 év alatt sikerült leköröznie a Rainbow Six Siege-t és a Hearthstone-t.

Az e-sport és a sport megférnek egymás mellett

Az e-sportban érintettek 75%-a szokott sportolni szabadidejében. Állóképességi sportokat (futás, úszás stb.) 45%-uk űz, 35%-uk jár edzőterembe, 30%-uk pedig focizik. A sportklubok szerepe is nőhet, ugyanis a jelenleg is e-sport versenyzők, valamint az e-sport versenyzőnek készülők 63%-a szívesen csatlakozna egy sportklub e-sport szakosztályához, 29%-uk még bizonytalan, de nem zárkózik el előle, ami azt mutatja, hogy jelentős igény van a tradicionális sportszervezetek jelenlétére is.

0 Tovább

Tekesport – Jöhet az új szezon!

Elkészült a tekézőknél a 2020/2021. évi Nemzeti Csapatbajnokságok versenykiírása. A Magyar Bowling és Teke Szövetség Teke Szakági Szövetségének információi szerint a pontvadászat őszi fordulóit szeptember 5-től 2021 január 10-ig bonyolítják le, a tavaszi fordulók pedig jövő év január közepén indulnak. A koronavírus-járvány miatt a sportágban az előző szezonban nem avattak bajnokot, és nem is volt feljutó – erről a szövetség elnöksége döntött.

„A 2021/2022-es bajnoki szezontól visszaállítják az NB II-es bajnoki osztályban a kötelező utánpótláskorú játékos szerepeltetését, a 120 gurításos versenyszám megtartása mellett. Az utánpótláskorú játékos eredménye a 6 fős csapat eredményébe beleszámít” – áll a versenykiírásban, amelybe többek között bekerült az is, hogy csonka bajnokság esetén amennyiben a mérkőzések legalább 65%-át lejátszották, eredmény hirdethető, bajnokokkal, kiesőkkel és feljutókkal. Ebben az esetben a tabellapontok majd a csapatpontok és a szettpontok csökkenő sorrendje a mérvadó, ha itt is egyezőség áll fenn, akkor az idegenben ütött összes fa számít.

0 Tovább

Különleges tájfutó világbajnokság következik

A 2021-es csehországi tájékozódási futó világbajnokságon pótolnak két versenyszámot az idén elmaradt tájfutó vb-ről. A döntés azért nagy horderejű, mert 2019-től kezdve elvált egymástól a sportág városi és erdei világbajnoksága: páratlan években az erdei (közép- és hosszútávú), páros esztendőkben pedig a városi (rövidtávú) versenyszámokra kerül sor. A jövő évi erdei világbajnokság programját tehát városi futamokkal bővítik ki, ami komoly feladatot ró a rendezőkre.


Az idei, dániai lett volna a tájékozódási futás történelmében az első olyan világbajnokság, amelyen csak városi versenyszámokat rendeznek meg: a hagyományos egyéni sprintversenyt, a sprint váltót, valamint azt a tömegrajtos, kieséses sprintversenyt, amely az idén debütált volna a vb-k programjában. A dániai megmérettetést azonban a koronavírus-járvány miatt törölni kellett, így az első városi világbajnokságot 2022-ben fogják csak megrendezni.

A Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF) döntése alapján azonban nem kell addig várni. A jövőre Csehországban sorra kerülő világbajnokság rendezői ugyanis három versenynappal kibővítik az esemény programját. Így az idén elmaradó három versenyszám közül kettőt (az egyéni sprintet annak selejtezőjével együtt, illetve a sprintváltót) meg tudnak rendezni egy év késéssel. A változtatások kimondottan az érintett versenyzők kérésére történtek. A világbajnokság kibővített programját, valamint az új helyszíneket a következő hetekben jelentik majd be a szervezők.

Csehország rutinos rendezőnek számít a tájékozódási futásban, számtalan világversenyt bonyolítottak már le az elmúlt évtizedekben. Ezeken a magyar futók rendre jól szerepeltek: 1972-ben Monspart Sarolta, 1991-ben pedig Oláh Katalin is világbajnoki aranyérmet tudott nyerni (igaz, még az akkori Csehszlovákia területén). A legutóbbi csehországi világverseny a 2019-es Egyetemi Európa-bajnokság volt, ahol Weiler Virág épp rövidtávon nyert ezüstérmet. Számára különösen jól jön, hogy az idei vb egyéni rövidtávú száma átkerült jövő évre, mivel jelenleg bokaműtét után lábadozik, így az idei megmérettetésre nem tudott volna teljes értékű felkészülést végezni. Jövő nyáron azonban a 2018-ban egyetemi világbajnokságot nyerő Weiler lehet az, aki a magyar futók közül a legnagyobb eséllyel indul a kibővített vb-n.

0 Tovább

Kaposvár-Pécs együttműködés a női röplabdában

Ünnepélyes keretek között kötött együttműködési megállapodást pénteken a Pécsi Tudományegyetem Kancelláriáján a PEAC női röplabda szakosztálya az 1. MCM-Diamant Kaposvári Női Röplabda Clubbal és a Kaposvári Röplabda Akadémiával – tudósít az MTI.

A baranyai egyesület csapata története során első alkalommal indulhat el az NBI-ben, a szakmai munka irányítója pedig a kaposvári nevelésű, korábbi háromszoros bajnok játékos, Horváth Alexandra lesz.

A szerződéskötést felvezető sajtótájékoztatón elhangzott: Pécsen és Kaposváron is komolyan gondolják a női röplabdát, és a sportággal foglalkozó egyesületek együttműködése mindegyik fél számára hasznos lehet. A nagy múltú PEAC színeiben nemcsak az egyetemisták ütik szívesen a labdát, hanem a teljes utánpótlás is rendelkezésre áll. A további előrelépéshez pedig Kaposvár ad segítséget.

Betlehem József általános rektorhelyettes köszöntő szavai után a pécsi elképzelésekről a PEAC ügyvezető elnöke, Ács Pongrác, valamint Horváth Balázs szakosztály-vezető tájékoztatta a megjelenteket. Az együttműködés létrejöttét pedig a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára, Ludvig Zsolt méltatta, aki kiemelte: minden ilyen megállapodás azt jelzi, hogy a sportág egyre erősebb hazánkban.

Az 1. MCM-Diamant elnöke, Karl Schultes a kaposvári csapat folyamatos fejlődéséről és sikereiről mondta el véleményét, az akadémia elnöke, Orosz Ferenc pedig arról beszélt, hogy sok az olyan tehetséges fiatal, aki a sportolás mellett szeretne diplomát szerezni. A RÖAK színeiben háromszáz lány röplabdázik, és a Diamant Extraligás együttesében is több tizenéves szerepel - ők kettős jogosultsággal pályára léphetnek majd a PEAC NB I-es gárdájában is.

Ráadásként a vezetőedző személye sem lesz ismeretlen számukra, hiszen a pécsiek Horváth Alexandrát kérték fel a szakmai munka vezetésére, aki örömmel mondott igent. A kiváló sportolónő már évek óta edzősködött a kaposvári utánpótlásban, most pedig egy fiatal, lelkes együttest kell összeállítania a Mecsek-alján. A korábbi háromszoros bajnok és kétszeres kupagyőztes játékos elmondta: az ötödik helyre várja tanítványait az új évadban. (képünk illusztráció)

0 Tovább

Gokart – Az ausztriai állomás előtt az összetett 2. helyen áll a Nagy Norbi Racing Team gokartosa!

Ismét dobogón zárt a Nagy Norbi Racing Team! A csapat színeiben – Kecskeméten – Lantos Szabolcs ezúttal is dobogóra tudott állni a nemzetközi mezőnyben, amely egyben a junior országos gokart-bajnokság második állomása volt. Lantos az összetett második helyéről várja a júliusi folytatást. Az országos bajnokság Ausztriában folytatódik majd.

Nagy Norbert szerint Lantos Szabolcs versenyről versenyre jobb formát mutat.

„Ezúttal megnyerte az időmérőt, ami azt mutatja, hogy a tempó választása mindig jó. Aztán leszakadt az ég, és az esős pálya mindig megkavarhatja az erőviszonyokat” – mondta Nagy Norbert.

Lantos Szabolcs úgy gondolja, hogy a fejlődéséhez kellenek az ilyen rendhagyó versenyek. „Változatos országos bajnoki futam volt, de úgy gondolom, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot úgy tudom megszerezni, ha minél több, különböző versenyen indulok. A legutóbbi ob-állomást a harmadik helyen zártam, és nagyon várom már a folytatást” – összegzett a Nagy Norbi Racing Team versenyzője.  

0 Tovább

Beindulnak a szkanderosok – jön a zártkapus ob!

Június 27-én megrendezik az I. Gemenc Kupát. A szkanderosoknál ez lesz a koronavírus-járvány miatti leállást követően az első verseny.

A Gemenc Kupának Halásztelek ad otthont, ez egyben országos bajnokság is lesz. Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke elmondta, az ob válogatóverseny is, és rendhagyó eseménynek nézünk elébe.

„Sajnos a kialakult helyzet miatt zárt kapus lesz az országos bajnokság, amelyen a maszk használata kötelező. Az I. Gemenc Kupát Halászteleken, szabadtéren bonyolítjuk le, egyben kíváncsiak vagyunk, hogy legjobbjaink milyen formát őriztek meg.” – számolt be az előkészületekről Csabai Attila, aki egyben a Nemzeti Versenysport Szövetség elnökségi tagjaként is tevékenykedik itthon.

0 Tovább

Jöhet a második idei ob-futam, célkeresztben a túraautózás…

Ismét pályán a Nagy Norbi Racing Team! Az előttünk álló hétvégén folytatódik a hazai gokart bajnokság, ahol a korábbi bajnokok mellett autóba ül a Nagy Norbi Racing Team versenyzője, Lantos Szabolcs is, aki az elmúlt héten újabb lépést tett a túraautózás felé.

A magyar bajnoki ezüstérmes gokartos ugyanis a gyorsasági szakágban sikeres tesztvezetésen esett át és eredményes minimumvizsgát tett. Ez azt jelenti, hogy a nyáron már túraautós teszteken vehet részt.

Nagy Norbert szerint Lantos Szabolcs jó úton halad. „Az már az ob nyitófutamán kiderült, hogy a gyorsaságával nincs gond Szabinak, a versenyszituácókat gyakorolta, hogy még jobb legyen. A két ob-futam között volt egy edzőversenye Kecskeméten, melyet meg is nyert” – foglalta össze a felkészüléssel kapcsolatos infókat Nagy Norbert szakmai vezető, WTCR-dobogós pilóta.

A Nagy Norbi Racing Team idén februárban alakult meg. A WTCR-dobogós magyar autóversenyző elsősorban fiatal gokartosokat karol fel, és az a célja, hogy a csapatában olyan segítséget kapjanak a pilóták, amely meggyorsítja a szakmai fejlődésüket.

0 Tovább

Lebonyolítják idén az utánpótlás kick-box vb-t is

A felnőttek decemberi Európa-bajnokságához hasonlóan még az idén megrendezik a 18 éven aluli kick-boxosok világbajnokságát is. A sportág világszervezete, a WAKO úgy döntött, hogy az utánpótlás vb-re az augusztus végi időpont helyett november 13. és 22. között kerül sor Belgrádban. Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke elmondta: igyekeznek a lehető legjobban felkészülni a fiatalok idei legnagyobb megmérettetésére, és szeretnének nagy csapattal kiutazni a szerb fővárosba – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Az egész világot sújtó koronavírus járvány miatt a sportágban március közepe óta nem rendeznek versenyeket, el kellett törölni a hagyományos májusi budapesti Világkupát is. Az őszi szezon azonban annál sűrűbbnek ígérkezik, hiszen a tervek szerint nemcsak a felnőtt Eb-t, hanem az utánpótlás vb-t is megrendezik még az idén.

 

Szeretnének ősszel a fiatalok számára több hazai felkészülési versenyt is biztosítani, hogy visszarázódjanak a régi kerékvágásba és minél jobb formába lendüljenek – jelentette ki Galambos Péter. A hazai szövetség elnöke megjegyezte: a vírushelyzet miatt még rengeteg a bizonytalanság, de abból nem akarnak engedni, hogy nagy létszámú csapattal utazzanak ki az utánpótlás világbajnokságra.

 

"Mindig arra törekszünk, hogy akik megérdemlik és megszerezték a jogosultságot, azok elindulhassanak az aktuális világversenyen. Nekünk ez a célunk, ezért dolgozunk egész évben, mert ennél nagyobb motiváció nem létezik sem a versenyzők számára, sem nekünk. Ez persze az anyagiak előteremtése szempontjából nem egyszerű feladat. Ugyanakkor egy ilyen világverseny a lehető legjobb tapasztalatszerzési lehetőség az utánpótláskorú sportolóink számára, másrészt pedig nem engedhetjük meg magunknak, hogy csökkentett létszámmal vegyünk részt egy világbajnokságon, mert mindenki tudja, hogy mi mindig mindenhova nagy csapattal megyünk" – hangsúlyozta Galambos Péter. 

0 Tovább

Novemberre halasztották a falmászó EB-t

Az olimpiai bemutatkozás előtt álló falmászás moszkvai Európa-bajnokságát novemberben rendezik meg – tudatta a sportág nemzetközi szövetsége (IFSC).

Ez már a harmadik alkalom, hogy az IFSC módosította az Eb dátumát a koronavírus-járvány miatt. Eredetileg márciusban tartották volna az orosz fővárosban, aztán előbb júniusra, majd októberre tették át. A legújabb időpont: november 20-29. A kontinensbajnokság lesz a befejező állomása a 2021-es olimpiára selejtező sportági versenysorozatnak.

A falmászás a 2020-ról a jövő év nyarára halasztott tokiói olimpián szerepel először a hivatalos ötkarikás programban.

Szerző: 

0 Tovább

Érdi Mária: Jöhetnek a versenyek!

Júniusban már ismét indul versenyen Érdi Mária. A tokiói olimpiára készülő magyar tehetség a tervek szerint a Balatonfüredi Yacht Club Kupán ül hajóba.

A tervek szerint júniusban két hazai versenyen is elindul Érdi Mária. A Balatonfüredi Yacht Club Kupa után az MVM laser flottabajnokságon láthatják a nézők.

„A koronavírus-járvány miatti korlátozásokat maximálisan betartva, folyamatosan tudtam edzeni. Klubom, az MVM SE jóvoltából egy-két hete vízen is tudok készülni a Balatonon. Nagyon hiányzik a versenyzés.” – számolt be érzéseiről az MVM SE világklasszis versenyzője.

A női laser radial hajóosztályosok márciusban (ez a legfrissebb) kiadott világranglistáján Érdi Mária az előkelő 17. helyet foglalja el a közel 500 fős rangsorban.

0 Tovább

Hétköznapi hősök a tájfutásban

A koronavírus miatti korlátozások erősen érintették a magyar tájékozódási futást: a teljes tavaszi szezont törölni kellett, és elmarad a nyári dániai világbajnokság is. Ez versenyzői szemmel mindenkinek kellemetlen volt, ám az igazi problémát nem ez jelentette ebben a helyzetben. Voltak ugyanis mélyebben érintett családok, akiknél a munka elvesztése miatt anyagi nehézségek adódtak, vagy megfelelő digitális eszköz hiányában a fiatal sportolók nem tudtak részt venni a digitális oktatásban.

 

A Budapesti Tájékozódási Futó Szövetség (BTFSz) április elején Együtt BTFSz címmel indított összefogást az ő támogatásukra. Ennek keretében számtalan felajánlás érkezett: volt, aki pénzzel, volt, aki digitális eszközökkel, vagy segítség felajánlásával csatlakozott, és a BTFSz is jelentősebb összeget különített el a támogatásukra. Végül hét tájékozódási futónak nyújtott segítséget a program, összesen kétszázezer forint anyagi támogatás és két tanuláshoz használható laptop formájában. Ezzel pedig még ki sem merült a felajánlott támogatások kerete, ráadásul több klubon belül további segítségnyújtást szerveztek a fiatalabbak a szenior versenyzők részére bevásárlásban, ügyintézésben. A program most zárult, hiszen lassan kezd minden visszatérni a régi kerékvágásba, de később szükség esetén újra fog indulni – remélhetőleg erre már nem kell, hogy sor kerüljön.

Az országos tájékozódási futó versenyek várhatóan augusztus elején indulnak újra, és a sok elhalasztott verseny miatt zsúfolt őszi félév vár a futókra. Jelen állás szerint valamennyi elhalasztott országos bajnokságra sor tud kerülni az idén, csak későbbi időpontban, a június végi, Salgótarjánban rendezendő ifjúsági Európa-bajnokság is októberre került át. A felnőtt válogatottat leginkább érintő események az idei dániai vb törlése, valamint a 2022-es magyarországi felnőtt Eb 2024-re halasztása voltak. A dániai lett volna az első városi tájfutó világbajnokság, így azonban a válogatott kerettagok felkészülésének a fókuszában már a jövő évi, Csehországban sorra kerülő erdei vb áll.

0 Tovább

Bemutatkozott a Nagy Norbi Racing Team a gokart bajnokságban

Jól sikerült a Nagy Norbi Racing Team debütálása a gokart országos bajnokságon. A WTCR-dobogós nevével fémjelzett csapat színeiben Lantos Szabolcs ült gokartba az ob első futamán, ahol végül ezüstéremmel zárt a juniorok között Kecskeméten. A bajnokság két hét múlva folytatódik.

A Nagy Norbi Racing Team idén februárban alakult meg azért, hogy fiatal autóversenyzőket karoljon fel Nagy Norbert vezetésével. A csapat első támogatottja az a Lantos Szabolcs, aki a tavalyi bajnokságot másodikként zárta. A fiatal tehetség Kecskeméten is egy ezüstéremmel fejezte be a szezonnyitót, miután Krepcsik Áron mögött második lett.

 

„Amióta Nagy Norbival dolgozom, folyamatosan gyorsulok. Már tavaly is kaptam tőle instrukciókat, de most, hogy a csapat színeiben versenyzek, sokkal több segítséget kapok. A nyitófutamon igyekeztem a lehető legjobbat nyújtani, és nagyon várom a folytatást” – mondta a kecskeméti futam előtt Lantos Szabolcs.

0 Tovább

Magyar sikerek internetes kick-boxban

Hat érmet szereztek a magyar fiatalok az E-Tournament World Series elnevezésű internetes kick-box formagyakorlat verseny második fordulójában. Az egész világot sújtó koronavírus járvány miatt életre hívott nemzetközi viadalon 21 ország 228 nevezője vett részt. A magyar színeket a Kondorosi Kick-box Egyesület három tíz éven aluli tehetsége képviselte – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Litauszki László tanítványai egy arany-, két ezüst- és három bronzérmet gyűjtöttek. Közülük a lányoknál Laurinyecz Emma három kategóriában is indult. Különösen a zenés pusztakezes formagyakorlatban ért el nagy sikert, ahol a döntőben a tavalyi győri Eb-n két Európa-bajnoki címet is szerző ír Lewidge ellen diadalmaskodott. Aranyérme mellett a kétsopronyi versenyző a kreatív fegyveres formagyakorlatban második, a zenés fegyveres kategóriában pedig harmadik lett. 

A fiúk között Lázár Noel zenés pusztakezes formagyakorlatban csak minimálisan szorult mexikói vetélytársa mögött a második helyre, emellett pedig egy bronzérmet is nyert. A harmadik fiatal magyar kick-boxosnak, Petrovszki Mártonnak egy bronzérem jutott. 

 

"Az örömteli eredmények  mellett sportolóink bebizonyították, hogy kezd felnőni itthon egy olyan új generáció, amely képes felvenni a versenyt a világ élvonalával" – értékelt Litauszki László edző. 


A versenyzők produkciói megtekinthetők:  

https://www.youtube.com/watch?v=l6XkJwlM64o&fbclid=IwAR1ohM3DM8JCReD2tqXYikm7833LjjOp_BCrJlOwta9whSyAQdEg5BzkB1Q

0 Tovább

Sikeres volt a rúgásgyorsasági online kick-box verseny

Az ötödik fordulóval véget ért a Békés Megyei Harcművész Szövetség (BMHSZ) által kiírt internetes rúgásgyorsasági verseny. A sorozatban hetenként abban mérték össze tudásukat az indulók, hogy adott rúgásfajtából húsz másodperc alatt ki tud több szabályosat végrehajtani. Az online versenyzési formát a kényszer szülte, hiszen a koronavírus járvány miatt sokáig sem edzést, sem versenyt nem lehetett tartani - adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.


A végül öt fordulót megért küzdősportos viadalt a sokszoros világ- és Európa-bajnok kick-boxos Debreczeni Dezső és volt edzője, a BMHSZ elnöke, Gregor László indították útjára. A szervezők szerint a megmérettetés összességében jól sikerült, hiszen számos sportolót edzésben tartott egészen addig, amíg elővigyázatosan és fokozatosan elkezdődhettek a normál edzések.

 

A kiírt versengés utolsó, ötödik fordulójában nagyjából a papírforma érvényesült. A férfiaknál a magyarbánhegyesi taekwondós, Ricardo Matias De Nusso  győzött, aki megnyerte az összetett versenyt is. A nőknél nagyobb volt az izgalom, hiszen az utolsó kör döntötte el, hogy az összetettben minimális különbséggel a szintén magyarbánhegyesi Tamás Boglárka nyert, annak ellenére, hogy a zárókörben második lett nővére, Tímea mögött. Örvendetes, hogy a fiatalabbak sem vallottak szégyent, hiszen végig versenyben voltak a jóval tapasztaltabb riválisaikkal.


"Igény esetén a jövőben is szívesen rendezünk formabontó versenyeket, de legközelebb remélhetőleg nem járványveszély miatt kerül rá sor" - jelezte a  Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke, Gregor László.

Online rúgásgyorsasági verseny, az összetett eredmények:

Férfiak:
1. Ricardo Matias De Nusso (Corvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes)
2. Gregor Tamás (Békéscsabai JALTE – Goshinkai Karate)
3. Malatyinszki Bendegúz (Békéscsabai JALTE-Debreczeni Team) és Csiernyik Zsombor (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
4. Annus Marcell (Contact Kick-boksz, Thai-box SE Orosháza)
6. Mezei Tamás (Barátság SE, Battonya - Taekwon-do, kick-box)

Nők:
1. Tamás Boglárka (Corvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes)
2. Mezei Nikolett (Barátság SE, Battonya - Taekwon-do) és Tamás Tímea (Corvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes)
4. Marosin Bella (Barátság SE, Battonya - Taekwon-do)
5. Debreczeni Frida (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
6. Pántya Réka (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum