A 2021-es csehországi tájékozódási futó világbajnokságon pótolnak két versenyszámot az idén elmaradt tájfutó vb-ről. A döntés azért nagy horderejű, mert 2019-től kezdve elvált egymástól a sportág városi és erdei világbajnoksága: páratlan években az erdei (közép- és hosszútávú), páros esztendőkben pedig a városi (rövidtávú) versenyszámokra kerül sor. A jövő évi erdei világbajnokság programját tehát városi futamokkal bővítik ki, ami komoly feladatot ró a rendezőkre.


Az idei, dániai lett volna a tájékozódási futás történelmében az első olyan világbajnokság, amelyen csak városi versenyszámokat rendeznek meg: a hagyományos egyéni sprintversenyt, a sprint váltót, valamint azt a tömegrajtos, kieséses sprintversenyt, amely az idén debütált volna a vb-k programjában. A dániai megmérettetést azonban a koronavírus-járvány miatt törölni kellett, így az első városi világbajnokságot 2022-ben fogják csak megrendezni.

A Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF) döntése alapján azonban nem kell addig várni. A jövőre Csehországban sorra kerülő világbajnokság rendezői ugyanis három versenynappal kibővítik az esemény programját. Így az idén elmaradó három versenyszám közül kettőt (az egyéni sprintet annak selejtezőjével együtt, illetve a sprintváltót) meg tudnak rendezni egy év késéssel. A változtatások kimondottan az érintett versenyzők kérésére történtek. A világbajnokság kibővített programját, valamint az új helyszíneket a következő hetekben jelentik majd be a szervezők.

Csehország rutinos rendezőnek számít a tájékozódási futásban, számtalan világversenyt bonyolítottak már le az elmúlt évtizedekben. Ezeken a magyar futók rendre jól szerepeltek: 1972-ben Monspart Sarolta, 1991-ben pedig Oláh Katalin is világbajnoki aranyérmet tudott nyerni (igaz, még az akkori Csehszlovákia területén). A legutóbbi csehországi világverseny a 2019-es Egyetemi Európa-bajnokság volt, ahol Weiler Virág épp rövidtávon nyert ezüstérmet. Számára különösen jól jön, hogy az idei vb egyéni rövidtávú száma átkerült jövő évre, mivel jelenleg bokaműtét után lábadozik, így az idei megmérettetésre nem tudott volna teljes értékű felkészülést végezni. Jövő nyáron azonban a 2018-ban egyetemi világbajnokságot nyerő Weiler lehet az, aki a magyar futók közül a legnagyobb eséllyel indul a kibővített vb-n.