Két magyar karatés bronzérem az Európa Játékokon!

Sporttörténelmi sikert ért el Tadissi Martial és Hárspataki Gábor a Minszkben megrendezett Európa Játékokon. A multisport-eseményre kijutott mindkét magyar karatés a dobogó harmadik fokára állhatott fel, így a játékok történetében immár van magyar karatés érem is – sőt, rögtön kettő!

A csoportküzdelmek során a 67 kg-os súlycsoportban Tadissi és a 75 kilós Hárspataki is egy győzelemmel és két döntetlennel a második helyen jutott tovább négyes csoportjából.

Az elődöntőkben aztán  mindkét magyar alulmaradt kategóriája későbbi győztesével szemben. Az idei Eb-n bronzérmet szerzett Tadissi Martial az olasz Marescával mérkőzött, aki 2-0-ra jobbnak bizonyult az UTE sportolójánál, így a 27 esztendős magyar harmadik lett.

Egy súlycsoporttal feljebb a tavalyi Eb-második Hárspataki Gábor a fináléba jutásért vívott változatos csatában 11 másodperccel a küzdelem vége előtt még 2-1-re vezetett, de aztán az ukrán Horuna fordított, és 3-2-re legyőzte az MTK 23 éves karatésát.

"Kettőből kettő” – értékelt Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, aki a helyszínen nézte végig a magyarok meccseit. – „A csoportkörből való továbbjutást követően mindkét versenyzőnk az elődöntőben is nagyon tisztességesen helytállt, Gábor még nem sokkal a vége előtt győzelemre is állt, nagyon kicsin múlt, hogy nem jutottak a döntőbe. Azt gondolom, hogy csúcsdöntés, hogy két versenyzővel két érmet szereztünk, főleg, hogy tulajdonképpen itt is a világ legjobbjai voltak az ellenfelek. Örülök, hogy a karate azon sportágak közé tartozik, amelyek érmet tudtak szerezni Magyarországnak az Európa Játékokon. Természetesen még boldogabbak lennénk, ha legalább az egyik érem fényesebb lenne, de ez az eredmény mindenképpen biztató jel számunkra az olimpiai kvalifikációt illetően is."

A magyarok mérkőzései az Európa Játékokon:

Tadissi Martial (67 kg):
Csoportmérkőzések:
-Hasanov (azeri) 5-1
-Pokorny (osztrák) 0-0
-Krautsou (fehérorosz) 0-0
Elődöntő:
-Maresca (olasz) 0-2

Hárspataki Gábor (75 kg):
Csoportmérkőzések:
-Eltemur (török) 0-0

-Kellaway (angol) 1-0

-Aghayev (azeri) 0-0
Elődöntő:
-Horuna (ukrán) 2-3

0 Tovább

OCR Eb – Egy arany, egy bronz Lengyelországban

Remekeltek a magyarok az OCR Európa-bajnokságon. A Lengyelországban megrendezett terepakadályfutó kontinensbajnokságon a magyar válogatott helyt állt, és két dobogós helyezéssel is büszkélkedhet

 

Az 50-54 évesek között Strommer László aranyérmes lett 5 kilométeren, Horváth Zsolt pedig a standard távon, azaz a 15+ kilométeren, a junioroknál harmadik lett. Utóbbi távon 60 akadály volt…

 

Magyar színekben egyébként 37 sportoló lépett pályára Gdyniában, és az egyes távokon a mezőny első felében zártak a hazai indulók. A Terepakadályfutó és Akadálysport Szövetség (HOCRA) vezetősége egyúttal képviselte a hazai sportágat a FISO (Fédération Internationale de Sports d'Obstacles) 5. nemzetközi kongresszusán.

Az OCR az elmúlt két évben hatalmas fejlődésen ment keresztül, köszönhetően többek között a Ninja Warriors televíziós változatának. A Gdyniában megrendezett kontinensbajnokságon is volt ninja futam, és már külön világbajnokságot is rendeznek az erő-állóképességre épülő sportágban.

0 Tovább

Peches napon vannak túl Herczigék

Nem volt szerencséje az első napon a Herczig Norbert Ferencz Ramón kettősnek a Rally Európa-bajnokság 4. állomásán Lengyelországban. A MOL Racing Team Volkswagen Polo GTI R5-el versenyző párosa 8 gyorsasági szakaszt követően a 10. helyen áll.

 

„Volt defektünk, kifutott elénk egy kutya, lassítanunk kellett, az egyik gyorsasági szakaszon lecsúsztunk az útról, szóval nem akartak összeállni a dolgok.  Ráadásul a 10. hely azt jelenti, hogy vasárnap az első rajtpozícióból indulunk, hiszen megfordítják az első 10-et, így ismét mi takarítunk, ami murván hátrányt jelent.” – kezdte értékelését Herczig Norbert.

„A helyezéssel természetesen nem vagyok elégedett, de nem vagyok elkeseredve, a 3. és a 10. hely között nagyon kicsi a különbség és egy-két gyorsaságin biztató időeredményeink voltak.” – fejezte be a pilóta.

A Mikolajkiban zajló EB futamon vasárnap 6 gyorsasági vár a mezőnyre.

0 Tovább

Frizbi Európa-bajnokság: Megkezdődött a kontinensbajnokság Győrben

A magyar-osztrák találkozóval megkezdődött a frizbi Európa-bajnokság Győrben. Június 29. és július 6. között huszonnégy ország 1500 sportolója vesz részt a 2019-es ultimate frizbi Európa-bajnokságon. A magyar színeket egy vegyescsapat képviseli, amelyben több fiatal játékos kapott helyet.

A kontinensbajnokság ünnepélyes megnyitóján Rózsavölgyi László, Győr Megyei Jogú Város Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke elmondta, a Rába-parti városban büszkék arra, hogy „vizek városában” láthatják Európa legjobb frizbiseit. „Az utóbbi időszakban Győr több rangos világversenynek adott otthont, ebbe a sorba illik bele ennek a fiatal és látványos sportágnak az idei kontinensbajnoksága. Biztos vagyok abban, hogy ezen a héten Győrben is rengeteg rajongója születik majd ennek a jó hangulatú és izgalmas sportágnak.” – mondta Rózsavölgyi László.

A sportág európai szövetségének elnöke, Andrea Furlan kiemelte: „Külön dicséret illeti a magyarokat azért a sok munkáért, amelyet a kontinensbajnokság előtt elvégeztek. Magyarországon a sportági szövetségen kívül sportért felelős minisztérium, Győr városa és a Nemzeti Versenysport Szövetség is sokat dolgozott azért, hogy emlékezetes legyen ez az Európa-bajnokság” – sorolta Andrea Furlan, az EUF elnöke. 

A nyitómeccsen a magyar vegyescsapat 15-6-ra kikapott az osztrákoktól.

Erdősi Zoltán, a hazai szövetség elnöke elmondta: „A végeredmény reális, ami ennél fontosabb, hogy taktikailag abszolút lépést tartottunk az ellenféllel és az első félidőben még engem is meglepett a válogatott, 3-3-nál és 5-6-os állásnál időkérésre kényszerítettük az ellenfelet, mert rendezni kellett soraikat.”

Magyarországon is egyre népszerűbb sportágról van szó. „Immár ez a negyedik kontinensbajnokság a sportág történetében. 2007-ben Angliában, rá négy évre Szlovéniában, legutóbb pedig Dániában rendeztek Eb-t. A Magyar Repülő Korong Szövetség Győr-Gyirmót helyszínnel pályázott az idei Eb-re, és az olaszországi Velencével szemben nyerte el a kontinensviadal rendezési jogát. A legutóbbi Európa-bajnokságon a 14. helyen zártak a mieink, bízom benne, hogy ezúttal sikerül az eddigi legjobb Eb-eredményt megszerezni” – mondta a sportvezető.

A kontinensbajnokságon 20 ország indít férfiválogatottat, 15 női nemzeti csapat lesz, és 19 vegyescsapatnak is szurkolhatnak a nézők. A mérkőzéseket élő streamen is követhetik a szurkolók az Európa-bajnokság honlapján: http://euc2019.ultimatecentral.com/

Az ultimate frizbi csapatsport, amelyben hét játékosból álló együttesek küzdenek egymással. A pálya téglalap alakú, a végén egy-egy célterülettel. A csapatok célja pontot szerezni úgy, hogy az egyik játékos bedobja a korongot a célzónába, ahol egy csapattársa elkapja azt. A dobó nem futhat a koronggal, de azt bármelyik irányba bármelyik csapattársának passzolhatja. Minden esetben, amikor sikertelen a passz, az ellenfélhez kerül át a korong. A játékosok fizikai érintkezése nem megengedett. A mérkőzések hossza 100 perc, vagy amíg az egyik csapat 15 pontot szerez.

0 Tovább

Fantasztikus magyar győzelem a terepakadályfutó Eb-n!

A Lengyelországban zajló kontinensbajnokságon a veszprémi Strommer László magabiztos győzelmet aratott saját korosztályában, az 50-54 évesek között 5 kilométeren.

 

Az terepakadályfutás és akadálysport (nemzetközi rövidítéssel OCR) rövid távú versenyén közel 1000 sportoló állt rajthoz, az elit férfi versenyt a dán Leon Kofoed nyerte, a nőknél a svéd Karin Karlsson érkezett elsőként a célba.


Strommer „Stromi” László civilben a magyar Ninja Warriors versenyek győzteseinek edzője és a legutóbbi első helyezett Strommer Somának az édesapja.


A magyar színeket egyébként 37 sportoló képviseli Gdyniában, a magyar szövetség (HOCRA) vezetősége egyúttal képviseli a sportágat a FISO (Fédération Internationale de Sports d'Obstacles) 5.nemzetközi kongresszusán.

0 Tovább

Magyar aranyakkal rajtolt a tájfutó Eb

Két első és egy harmadik helyet szereztek a magyar versenyzők a fehéroroszországi Grodnóban megkezdődött ifjúsági tájfutó Európa-bajnokságon, ahol pénteken a normáltávú versenyeket rendezték meg.

 

A 32 ország 409 tájfutóját felvonultató kontinensviadalon a 18-19 évesek mezőnyében – a második világháborús gödrök, árkok, tankbeállók szabdalta, meglehetősen nehéz terepen – a férfiaknál Jónás Ferenc, míg a nőknél a tavalyi junior világbajnok Gárdonyi Csilla diadalmaskodott.

Az ifjabb korosztályban, a 16-17 évesek között a lányoknál is született magyar érem, miután Czakó Boglárka a harmadik legjobb időeredménnyel ért célba.

Szombaton a váltóversenyeket, míg vasárnap a sprinttáv küzdelmeit rendezik meg az Eb-n.

0 Tovább

Lengyel Rali – Sikeres volt a kvalifikáció

Sikeres kvalifikáción van túl a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős a rali Európa-bajnokság negyedik állomásán, Lengyelországban. A Mikolajkiban zajló Eb-futamon a MOL Racing Team kettőse, a Volkswagen Polo GTI R5-tel, a pénteki kvalifikáción a hatodik időt autózta.

 

„Az idei sorozat legjobb selejtezőjét produkáltuk, és most nem arra gondolok, hogy a hatodik helyen végeztünk, hanem arra, hogy mindössze 9 tizeddel maradtunk le a kvalifikációt megnyerő duó mögött. A 10. rajpozíciót választjuk, és ez jó előjel, hiszen murván minél hátrébb indulsz, annál jobb pályára számíthatsz” – összegzett a pénteki kvalifikáció után Herczig Norbert.

Ma este egy szinkronpályás szakasz vár a mezőnyre, holnap nyolc, vasárnap hat gyorsaságit teljesítenek az indulók.

0 Tovább

Éremben bíznak a karatésok az Európa Játékokon

A Minszkben zajló Európa Játékok utolsó napján, vasárnap lép tatamira a Magyarországot képviselő két karatés. A 67 kg-os súlycsoportban Tadissi Martial és a 75 kilós Hárspataki Gábor egyaránt érmes reményekkel vág neki a küzdelmeknek.


A játékok karate versenyén a nyolcfős kategóriákat két négyes csoportba osztják, ezeken belül körmérkőzéseket rendeznek, és a két-két legjobb kerül az elődöntőbe. Korábbi eredményeik és jelenleg formájuk alapján klasszisaink jó eséllyel pályáznak az éremszerzésre: kategóriájukban mindketten a negyedik helyen állnak az európai ranglistán. 

A korábbi vb-második Tadissi Martial már ott volt az első, 2015-ös Európa Játékokon Bakuban, emellett kvalifikált a két évvel ezelőtti, wroclawi Világjátékokra is, de azokon nem jött össze az éremszerzés. A márciusi Európa-bajnokságon bronzérmet nyert magyar karatés úgy érzi, eljutott arra a szintre, hogy ezúttal már kiemelkedő eredményt érjen el.

"A felkészülés utolsó hónapját Ázsiában töltöttük, ahol az olimpiai kvalifikáció sanghaji fordulóján sikerült bronzérmet szereznem. Nem voltam ugyanakkor maradéktalanul elégedett, mert voltak hibák. A kazahsztáni edzőtáborban már ezekre figyelve folytattam a munkát. Szerintem jól sikerült a felkészülés, ideális formában érzem magam. Minszkben immár a harmadik multisport-eseményemen veszek részt, és úgy érzem, sikerült megérnem arra, hogy mentálisan is tudjam kezelni az itteni, a többi karate versenytől eltérő légkört. Szeretnék a csoportból továbbjutni és a helyosztókon részt venni. Nagyon boldog lennék, ha sikerülne érmet nyernem" – nyilatkozta az UTE 27 esztendős sportolója.

Ugyancsak a dobogós helyezés a célja Hárspataki Gábornak, aki idén megnyerte a 2020-as tokiói olimpiai pontszerző sorozatának salzburgi állomását, Isztambulban pedig a harmadik helyen végzett.

"Nagyon jól érzem magam, mivel először vagyok egy ilyen multisport-eseményen. Az elmúlt egy hónapban csak arra készültünk Márszival, hogy a maximumot ki tudjuk hozni itt magunkból, szóval már nagyon várjuk a versenyt. A legelégedettebb egy arannyal lennék, de más színű éremnek se fordítanék hátat" – bizakodott az MTK 23 éves karatésa.

0 Tovább

OCR - Népes magyar csapat indul az Eb-n

Az OCR-eseknél népes magyar csapat indul az idei Európa-bajnokságon. Az idei kontinensbajnokságot a lengyelországi Gdanskban rendezik meg. Zimányi Gábor csapatvezető elmondta idén 28 fős keret utazott el Lengyelországba.

 


„A válogatott OCR-esek kettőzött erővel készültek. Bízom benne, hogy mindannyian megállják a helyüket az Eb-mezőnyben. Tavaly vettünk részt először kontinensbajnokságon, akkor két versenyzőnk teljesítette a 15 kilométeres távot” – mondta a csapatvezető.

Idén három kategóriában állnak rajthoz a magyarok, miután az 5 és a 15 kilométer mellett ninja pályán is lesznek magyar indulók.

Az Eb-t június 27. és 30. között rendezik meg. Az OCR (Obstacle Course Racing) olyan sport, amely során a versenyzőnek futás közben akadályokat kell leküzdeniük. Európában és világszerte egyre nagyobb lendületet kap ez a sportág. A magyar szövetség (HOCRA – Hungarian OCR Association) lépést tart ezzel a fejlődéssel, a bajnokságok rendszerében a legtöbb országnál előrébb jár, mert 2019-ben minden távon (sprint, rövid, közép, hosszú) rendez futamot.


A magyar Eb-keret:


Martyin László, Császár Vilmos, Turjányi János, Selymes Kinga, Szabó József, Kosárkó Roland, Papp Ádám, Kovács Dániel, Geszti Péter, Horváth Gábor, Horváth Zsolt, Horváth Róbert, Abonyi Ákos, Berkes Márton, Páder Zsófia, Dornyi Tamás, Körmendi Csilla, Kalmár Sára, Strommer László, Gyömrei Máté, Mészáros Csaba, Balogh Zsolt, Imrei Kata, Torma Árpád,
Dobosi Gergely, Molnár Gergely, Bölcs Zoltán (kísérő), Zimányi Gábor (csapatvezető), Rozina Tamás (alelnök).

0 Tovább

Érdi Mária felkészült a távol-keleti túrájára

Világbajnokságon, világkupán és olimpiai tesztversenyen is indul Japánban

Érdi Mária júniusban sem lazított. A tokiói kvótás vitorlás versenyzőnek az Európa-bajnokság után ugyan nem volt megmérettetése, de gőzerővel készült a ’japán túrájára’.

„Volt már szerencsém Japánban versenyezni. Idén nyáron világbajnokságon, világkupán is indulok ott, és hát ne feledkezzünk meg az olimpiai tesztversenyről” – számolt be a nyári terveiről Érdi Mária, aki július 5-én utazik el a távol-keleti országba.

 „Tudom milyen körülmények várnak rám. Bírnom kell a nagy meleget és a magas páratartalmat, így elengedhetetlen az, hogy kifogástalan állapotban érkezzek. Főleg konditermi edzéseim voltak” – tette hozzá Érdi Mária, aki legutóbb Portóban a 9. helyen zárta az Európa-bajnokságot.

 

0 Tovább

Hétvégén kezdődik a Frizbi Európa-bajnokság Győrben 

Jó formában van a magyar válogatott. A hétvégén kezdődő hazai rendezésű frizbi Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapat két nemzetközi tornán is indult. Előbb Genfben a középmezőnyben végzett, majd egy salzburgi tornán döntőt játszottak a magyarok.

„Ausztriában többnyire osztrák és svájci ellenfelek voltak. A magyar válogatott veretlenül jutott a fináléba, ahol végül 15-10-re kikapott a Freiburgtól. Összességében jónak ítélem meg a felkészülést és nagyon várjuk az Európa-bajnokságot” – mondta Erdősi Zoltán, a Magyar Repülő Korong Szövetség elnöke.

Közben a szervező bizottság komoly technikai arzenállal készül a kontinensbajnokságra. A mérkőzéseket online lehet nézni majd a nemzetközi szövetség Youtube-csatornáján, ehhez a műszaki hátteret az RLAN Internet Kft. adja.

„Az Európa-bajnokságot több hetes műszaki tervezés és engedélyeztetések sorozata előzte meg. Mi biztosítjuk az Eb internet és távközlés hátterét a belső wifi-szolgáltatással együtt. Bízunk benne, hogy minden zökkenőmentes lesz, és világszerte nézhetik majd az érdeklődők ennek a fiatal sportágnak az Európa-bajnokságát.” – nyilatkozta Gáncs Gábor a cég adminisztrációs vezetője.

Az Eb június 29-én kezdődik és július 6-áig tart. A magyar vegyescsapat a címvédő Nagy Britanniával, a svédekkel, az osztrákokkal és a litvánokkal került egy csoportba. A győri kontinensviadal a magyar-osztrák találkozóval kezdődik.

0 Tovább

Két magyar karatés arany a diák küzdősport fesztiválon

Sikeresen szerepeltek a fiatal magyar karatésok a Budapesten megrendezett ISF Combat Games elnevezésű versenyen, amelyen két első, négy második és öt harmadik helyezést szereztek. A Magyar Diáksport Szövetség szervezte viadalon húsz ország mintegy 400 tehetsége vett részt négy sportágban: a karate mellett  birkózásban, cselgáncsban és taekwondóban.


A 2002 és 2004 között született karatésok versenyszámaiban Kiss Zsófia és Ilankovic Aleksandra állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Kiss Zsófia formagyakorlatban 16 induló közül bizonyult a legjobbnak, míg a februári korosztályos Európa-bajnokságon aranyérmet nyert Ilankovic Aleksandra a Combat Games-en, a lányok 53 kg-os súlycsoportjának küzdelmei során sem talált legyőzőre.

A kategóriák közül fiú katában szerezték a legtöbb érmet a hazai karatésok, akik közül Mérő Bálint második lett, míg a harmadik helyen Csicsay Gergely és Bárdos Ádám osztozott.

Küzdelemben a második helyen végzett a fiúknál az 55 kilós Szöllősi Patrik, akárcsak a lányoknál a 48 kg-ban Lintz Alexandra és a +59 kilogrammosok mezőnyében Benkő Zsófia.

A 61 kg-os Szabó Marcell bronzérmet szerzett. Szintén a harmadik helyen zárt a nehézsúlyú fiúknál Frankó Dániel, az 59 kilós lányoknál pedig Udvari Zsófia.

Összességében az ISF Combat Games karate versenyének éremtáblázatán Magyarország két arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel Azerbajdzsán mögött második lett, a pontszámítás szerint azonban az élen végzett a nemzetek versenyében.

0 Tovább

Szumó - Kerstner Róbert győzött Beach SportsFestivalon

Kerstner Róbert nyerte a Beach SportsFestival pénzdíjas nyílt szumóversenyét Budapesten. A rendhagyó esemény döntőjében Kerstner Délceg Józsefet győzte le. Harmadikként Molnár Tamás és Végh Richárd végzett.

Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke elmondta, rendhagyó környezetben jó hangulatú versenyt láthattak az érdeklődők a Lupa Beach-en. „Mozgalmas időszak előtt állnak a válogatott szumósaink. Idén utánpótlás Európa-bajnokságot rendezünk, az év csúcsversenye pedig a világbajnokság lesz. A vb-nek egyébként Oszaka ad otthont.” – mondta Ancsin László.

 A multisport Beach Sports Festival 2019 a következő sportágak részvételével zajlik:

Labdasportok: strandfrizbi, strandkorfball, strandröplabda, ülőröplabda, strandfoci,

lábtenisz, vízilabda, vízikosárlabda

Vízisportok: búvárúszás, élet és vízimentés, nyíltvízi úszás, wakeboard, SUP, sárkányhajó, kajakpóló, kajak-kenu

Harcművészetek: szumó, karate, ju-jitsu, grappling, kempo, rendészeti küzdelem

Szellemi és precíziós sportok: gó, sakk, darts, sporthorgászat – casting

E-sportok: LoL, CS:GO, GranTurismo, JustDance, FIFA, World of Tanks

Szabadban űzhető sportágak: vitorlázó repülés, íjászat, bikini fitness, bothúzás, dinamikus sportlövészet, parkour, levegő sportok – karika, silk, rúdsport, funkcionális fitnesz

Technikai sportágak: drón verseny, hajómodellek, autómodellek, hőlégballon

Bemutatók: salsa tánc, aerobik, pétanque

0 Tovább

Magyar bajnok úszók is indulnak az Universiadén

Több éremesélyes úszónk is indul a Nyári Universiadén, melynek idén július 3-14. között Nápoly ad otthont, ahol olyan nagy nevek is figyelemmel kísérik a versenyeket, mint például Federica Pellegrini olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok, világcsúcstartó olasz úszónő, aki 2007-ben Bangkokban 2 arany és 1 ezüstérmet szerzett.

A mieink közül idén Szentes Bence (SZE) és György Réka (Virginia Politechnic Institute, USA) számít éremesélyesnek, ők mindketten magyar bajnoki címmel büszkélkedhetnek.

„Az egyetemisták olimpiájának számító Universiadén a VB közelsége miatt magyar világklasszis úszó sajnos nem tud részt venni, ezzel valószínűleg több ország is így lesz, de a magyar úszás van olyan erős, hogy így is több éremesélyest is ki tud állítani a MÚSZ, a többiektől pedig a döntőbe jutás az alap elvárás” – nyilatkozta dr. Sós Csaba a MÚSZ szövetségi kapitánya.

Szentes Bencén és György Rékán kívül a magyar csapat tagjai: Szabó Norbert (Virginia Politechnic Institute, USA), Sós Dániel (University Of Louisville), Kovács Benedek (EDUTUS), Horváth Lili (University of Missouri), Sebestyén Dalma (SZE) és Bonecz Boglárka (Florida State University) érte el a döntőbe jutáshoz szükséges időeredményt (8. hely). Kutasi Máté (TE) és Szurovcsják Yvett (NYE) pedig nagyon közel volt hozzá.

A versenyzők közül Szentes Bence (SZE) és Sebestyén Dalma (SZE), illetve György Réka (Virginia Politechnic Institute, USA) megúszta, a rögtön az Universiade után kezdődő világbajnokságra is, a FINA „A” szintet, de mindegyikük esetében van két jobb idővel rendelkező magyar, ezért nem kerültek a VB csapatba. Sós Dániel (University Of Louisville), és Szabó Norbert (Virginia Politechnic Institute, USA) ifi VB érmesek egyéniben, Bonecz Boglárka (Florida State University) és Horváth Lili (University of Missouri) ifi EB érmesek, Kutasi Máté (TE) felnőtt magyar bajnok, Szurovcsák Yvett (NYE) pedig ezüstérmes volt. Kovács Benedek (EDUTUS) ifi EB helyezett egyéniben.

0 Tovább

Három magyar elsőség a kungfu világbajnokságon

Négy érmet szereztek a magyarok a Kínában szerdán befejeződött kungfu világbajnokságon. Az eseményen 48 országból közel 900 versenyző indult, köztük hat magyar kungfus. A sportág történetében még soha nem vett részt ilyen nagy létszámú magyar csapat vb-n, és a mostani az eddigi legjobb szereplés is.

 

A kétévenkénti világbajnokságokat hagyományosan Kína híres harcművészeti központjainak egyikében rendezik meg, ezúttal a Szecsuán tartományban fekvő Emeishan városa volt a helyszín.

A magyar versenyzők közül a felnőtteknél Kiss Dorottya volt a legeredményesebb, aki a Shaolin ököl formagyakorlat kategóriában világbajnoki címet szerzett, és a szablyával végrehajtott versenyszámban is csak alig maradt el a dobogótól: negyedik lett.

A férfiaknál Filóci Mihály is felállhatott a dobogóra, aki a Chen stílusú tajcsicsuan kategóriában harmadik helyen végzett.

Az ifjúságiak mezőnyében Kósa Panna két kategóriában indult és mindkettőben első lett. A világbajnoki címeket a Shaolin ököl, illetve az egyenes kard formagyakorlatban szerezte meg.

„Az elmúlt években a szövetség néhány egyesületénél nagyon szisztematikus utánpótlás-felkészítő program indult el, amelyet idén a sportért felelős államtitkárság is támogatott. Ennek a szakmai programnak az első kézzelfogható eredménye az áprilisi Európa-bajnokságon tapasztalt rendkívül jó szereplés volt, a mostani világbajnokságon elért három elsőség pedig azt mutatja, hogy nagyon jó irányba indultunk el" – mondta a sporttörténelmi eredmények kapcsán Varga István, a Magyar Tradicionális Kung-fu és Wushu Szakszövetség főtitkára.

0 Tovább

Remekeltek a magyar hölgyek a kick-box világkupán

Öt első, egy második és hat harmadik helyezést szereztek a magyarok a WAKO kick-box világszervezet Riminiben megrendezett világkupáján. A 42 ország közel 1400 sportolóját felvonultató világversenyen valamennyi aranyérmünket a nők szerezték: egyéniben Nagy Henrietta duplázott, a két Busa-nővér közül Andrea és Gabriella is felállhatott a dobogó tetejére és a pointfightingos kétfős női csapat is diadalmaskodott – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.


Egy hónappal a nagysikerű budapesti kick-box világkupát követően a vk-sorozat olaszországi – létszámában a magyar viadalt megközelítő – állomásán léptek tatamira és szálltak ringbe legjobbjaink.


A pointfighting szabályrendszerben Nagy Henrietta megnyerte saját, 70 kg-os súlycsoportját, majd a nehézsúlyúak között sem talált legyőzőre. Busa Andrea a 60 kilóban a bronzéremig jutott, viszont négy győztes küzdelemmel sikerült megnyernie a legnagyobb presztízsű versenyszámot, a Grand Championnak nevezett nyílt kategóriát, ahová súlycsoportoktól függetlenül bárki nevezhetett.

Az egyéni sikerek mellett a csepeli Halker-Király Team képviseletében a Busa Andrea és Nagy Henrietta alkotta magyar duó nyerte a nők kétfős csapat versenyszámát is.


A ringben kiütésre menő full-contact szabályrendszerben Busa Gabriella a nők 52 kg-os mezőnyében előbb 3-0-ra verte a lengyel Lewandowskát, majd 2-1-es pontozással jobbnak bizonyult a norvég Bergnél is, ezzel ő is aranyérmet szerzett.

Kick-box világkupa, Rimini, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak:
84 kg: 3. Veres Alex
Kétfős csapat: 2. Halker-Király Team
Nők:
60 kg: 3. Busa Andrea
70 kg: 1. Nagy Henrietta
+70 kg: 1. Nagy Henrietta
Grand Champion: 1. Busa Andrea
Kétfős csapat: 1. Halker-Király Team

Kick-light:
Férfiak:
Kétfős csapat:
+74 kg: 3. Contact Kick-box és Thai-box Egyesület
Nők:
Kétfős csapat: 3. Halker-Király Team

Full-contact:
Nők:
52 kg: 1. Busa Gabriella

Zenés formagyakorlat:
Férfiak:
Kreatív fegyveres: 3. Puravecz Péter
Akrobatikus: 3. Brebovszky Zoltán

0 Tovább

Alakul a párizsi olimpia kemény magja!

A birkózóknál már körvonalazódik a 2024-es párizsi olimpiára készülő kötöttfogású válogatott. A közelmúltban megrendezett junior Európa-bajnokságon a fogásnemben a magyar csapat három arany-, továbbá egy-egy ezüst- és bronzéremmel zárt. Lévai Tamás a 77, Takács István a 82, Szőke Alex pedig a 97 kilósok között győzött.

 

Struhács György, a junior kötöttfogású válogatott szakvezetője elmondta, kétségkívül az öt év múlva esedékes párizsi olimpia szakági magja körvonalazódik már. „Tehetséges fiatalokkal dolgozunk, a magyar sportrajongóknak érdemes megjegyezniük ezeket a neveket, hiszen a 2020-as tokiói olimpia után ők szállnak majd harcba az ötkarikás kvótákért, és biztos vagyok abban, hogy a legtöbbjüket láthatjuk majd a 2024-es olimpiai közvetítéseket nézve” – fogalmazott a szakember.

„Még soha nem éreztem mentálisan olyan erősnek, mint az utóbbi időben. Remek eredmények előzték meg az Eb-t is, de Pontevedrában minden összejött. Bízom abban, hogy ilyen hozzáállással tudok küzdeni majd az előttem álló versenyeken is” – nyilatkozta Lévai Tamás.

Takács István a pihenés ellenére már a korosztályos világbajnokságra koncentrál: „Szeretném az Eb-n mutatott formámat átmenteni az észtországi vb-re, amely ősszel lesz. Oda is nyerni megyek.”

A magyar kötöttfogású birkózók egyébként az idei junior Eb-n az oroszok és a grúzok mögött a pontversenyben az előkelő harmadik helyen végeztek.

0 Tovább

Farkas és Chukwu diadala a squash szezonzárón

A férfiaknál Farkas Balázs, a nőknél pedig Chukwu Hannah végzett az első helyen a hazai fallabda szezon utolsó egyéni versenyén, a Top Nyolcak Squash Gáláján. A Római Teniszakadémián megrendezett viadalon a tavasz legeredményesebb 8-8 férfi és női A-, B-, illetve C-kategóriás játékosai vehettek részt.

 

A férfiak elitmezőnyében a sorsolás úgy hozta, hogy már rögtön az első fordulóban összekerült a közelmúltbeli országos bajnokság két döntőse, a jelenlegi egyetlen magyar profi játékos, Farkas Balázs és a korábbi világklasszis Krajcsák Márk. A mérkőzésen Farkas Balázs hozta a győri ob-n mutatott formáját, és ezúttal is legyőzte a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnökeként is tevékenykedő ellenfelét. A tatabányai fallabdázó később egészen a dobogó legfelső fokáig menetelt, a döntőben Cséffalvay Dániel ellen diadalmaskodva. A bronzérem Sebők Benedeknek jutott, aki a harmadik helyért Boros Dávidot múlta felül.

Az országos bajnok nyert a hölgyeknél is. A nigériai édesapától és magyar édesanyától származó, mindössze 15 éves Chukwu Hannah a fináléban a 2017-es wroclawi Világjátékokat is megjárt Kiss-Máté Csengével szemben bizonyult jobbnak. A harmadik helyet Csókási Gabriella szerezte meg Guti Judit előtt.

A B-kategóriát a fiatalok uralták, akik közül Takács Benedek került ki győztesen, a C-kategóriában viszont a tapasztalat diadalmaskodott Pásztor Gergely személyében.

"Eredményes első félévi versenysorozaton vagyunk túl, és a szövetség elnöksége a jövőben is igyekszik tartani ezt a szintet" – értékelte a szezont a sportág eddigi legeredményesebb magyar játékosából sportvezetővé lett Krajcsák Márk.

0 Tovább

60 éves az Universiade - Egy tucat sportágban indulnak magyarok

 1959-ben Torinóban rendezték meg először együtt a nyugati és a keleti tömb országai a Nyári Universiadét. Akkor 43 ország 985 sportolója között a magyarok 7 arany-, 5 ezüst és 2 bronzéremmel az éremtábla 3. helyén végeztek. A multisportesemény-sorozat idén folytatódik.

2019-ben Nápoly ad otthont a világversenynek július 3. és 14. között. A magyarok 12 sportágban indulnak. Érdekesség, hogy az Universiadét megnyerő élsportoló hallgatók 49,48%-a később olimpiai és/vagy vb-érmet fog nyerni – ez sok évtizedes tapasztalat, így jó esély van arra, hogy akár a jövő olimpiai bajnokai is ott lesznek Nápolyban.

A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) információi szerint a nápolyi egyetemisták olimpiáján atlétikában, íjászatban, judóban, női kosárlabdában, ritmikus gimnasztikában, női röplabdában, taekwondóban, teniszben, tornában, úszásban, vívásban, továbbá női és férfi vízilabdában szurkolhatunk a magyaroknak.

Az Universiadét legutóbb két éve rendezték meg Tajpejben, ahol az elmúlt ötven év egyik legkiemelkedőbb szereplésével zárt a magyar egyetemi csapat. Hallgató sportolóink 2017-ben tizennégy éremmel (5 arany, 5 ezüst, 4 bronz) a tizennegyedik helyen végeztek az országok közötti ranglistán, és az 1-6. helyezettek együtt összességében a legtöbb pontot gyűjtötték az 1965-ös budapesti Universiade óta.

0 Tovább

A kick-box célja az Európa Játékokra kerülés

Az Európai Olimpiai Bizottság elnöke személyesen gratulált Király Istvánnak ahhoz, hogy májusban megválasztották a kick-box sportág európai vezetőjének, a WAKO Europe elnökének. A kinevezést követően a szlovén Janez Kocijancic meghívta magához Ljubljanába a magyar sportvezetőt, ahol sok sikert kívánt a tavaly év vége óta a NOB által is elismert sportágnak. A megbeszélést követően Király István kijelentette: reális cél, hogy a kick-box ott legyen a 2023-as Európa Játékokon – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.


"Nagyon jó érzés, hogy ilyen komoly figyelem övezi ezt a magyar sportdiplomáciai sikert. Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár levélben gratulált és hatalmas eredménynek nevezte a magyar kick-box és a magyar sport számára egyaránt, most pedig az Európai Olimpiai Bizottság szlovén elnöke hívott meg és biztosított a támogatásáról. Ez egy bemutatkozó látogatás volt azután, hogy a sportágunk nemrég bekerült az olimpiai családba. Kocijancic úrral arról is beszéltünk, hogy mostantól együtt dolgozunk a kick-box előmenetelén" – számolt be a találkozóról Király István.

A megbeszélésen szóba került, hogy a sportág jövője szempontjából fontos állomás lehet a négyévente sorra kerülő Európa Játékok programjába kerülés. Kifejezetten előnyös a kick-box számára, hogy a most júniusi minszki multisport-eseményt követően 2023-ban Krakkó lesz a házigazda – hangsúlyozta Király István.

"Lengyelországban a sportág roppant népszerű és az ottani kick-box szövetség nagyon erős, ami bizakodással tölt el bennünket, és hiszünk abban, hogy ott lehetünk majd Krakkóban."

Az új európai elnök – aki egyben a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnöke is – hozzátette: a magyar szövetség szeretné vendégül látni Janez Kocijancicot a nyár végén Győrben. Augusztus 26. és 31. között ugyanis hazánk rendezi a 18 év alatti korosztály nagyszabású utánpótlás kick-box Európa-bajnokságát, amelyen várhatóan több ezer fiatal reménység küzd majd meg egymással.

0 Tovább

A karatés Tadissi Martial olimpiai kvalifikációs bronzérme

A harmadik helyen végzett Tadissi Martial a Karate1 Premier League sorozat Sanghajban megrendezett állomásán. A 76 ország karatésait felvonultató olimpiai kvalifikációs viadalon az UTE  versenyzője négy győzelmet követően állhatott fel a dobogóra, így jó előjelekkel várhatja a hónap végén sorra kerülő Európa Játékokat.

 



A karatés Premier League viadalokon kategóriánként 64-en indulhatnak: a résztvevők többségükben a világranglista első ötven helyezettjéből kerülnek ki, kiegészülve versenyzőkkel a második ötvenből. Ebben a gyakorlatilag világbajnoki mezőnyben a 67 kg-osok küzdelmében Tadissi Martial az első fordulóban ugyan 6-4-re alulmaradt a későbbi döntős iráni Karimivel szemben, a vigaszágon viszont valósággal szárnyalt. Az orosz Gutnyikot 1-0-ra verte, majd 2-0-ra múlta felül az olasz De Vivót, a francia Garin ellen pedig egy 4-0-ás diadallal kiharcolta a bronzmérkőzés jogát.


A vasárnapi helyosztón a tavaszi Európa-bajnokság magyar bronzérmese 2-1-re diadalmaskodott a thaiföldi Ngamphuengphit ellen.


A 75 kg-osok között Hárspataki Gábor a 9. helyen végzett.

Tadissi Martial és Hárspataki Gábor júniusban még egy hatalmas kihívás előtt áll, hiszen a sportágban Magyarországról ők vívták ki a jogot, hogy tatamira léphessenek az Európa Játékokon. Klasszisaink a kínai Premier League-et megelőzően Tajvanon edzőtáboroztak, most pedig újabb ázsiai edzőtáborban folytatják a minszki multisport-eseményre való felkészülést: Sanghajból Kazahsztánba utaznak, ahol többek között az ottani legjobbakkal tréningeznek együtt.

0 Tovább

Frizbi Európa-bajnokság: Osztrákokkal és a címvédő britekkel is játszanak a magyarok        

Elkészült a hazai rendezésű frizbi Európa-bajnokság sorsolása. A magyar vegyescsapat alaposan belehúzott. A mieink ugyanis a címvédő Nagy Britanniával, a svédekkel, az osztrákokkal és a litvánokkal kerültek egy csoportba. A győri kontinensviadal a magyar-osztrák találkozóval kezdődik, június 29-én.      

 

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy a britek ellen pályára léphet a magyar válogatott. Az osztrákok elleni Európa-bajnoki nyitómeccs amúgy is szimbolikus, hiszen több sportágban is nagy múltja van a magyar-osztrák találkozóknak. A litvánok ellen reménykedhetünk a győzelemben és a reális célunk továbbra is az, hogy a középmezőnyben végezzen a csapat. A legutóbbi Európa-bajnokságon a 15. helyen zártak a mieink, bízom benne, hogy ezúttal sikerül az eddigi legjobb Eb-eredményt megszerezni” – mondta Erdősi Zoltán, a Magyar Repülő Korong Szövetség elnöke.     Az Eb június 29-én kezdődik és július 6-áig tart. A kontinensbajnokságon 20 ország indít férfiválogatottat, 15 női nemzeti csapat lesz, és 19 vegyescsapatnak is szurkolhatnak a nézők.    Az ultimate frizbi csapatsport, amelyben hét játékosból álló együttesek küzdenek egymással. A pálya téglalap alakú, a végén egy-egy célterülettel. A csapatok célja pontot szerezni úgy, hogy az egyik játékos bedobja a korongot a célzónába, ahol egy csapattársa elkapja azt.

0 Tovább

Magyar sikerben bízik a LEN magyar kommentátora

Csütörtöktől vasárnapig rendezik Hannoverben a férfi vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjét, amelynek több szempontból is lesz magyar résztvevője. Mindenekelőtt természetesen a Ferencváros együttese, amely négyszer nyerte meg a néhai Kupagyőztesek Európa Kupáját, kétszer pedig az Euro-kupát, de a legrangosabb európai kupasorozatban még nincs trófeája.

A Fradi a negyeddöntőben a négyszeres győztes Jug Dubrovnikkal találkozik, és az összecsapást, akárcsak a Final Eight további 11 mérkőzését egy magyar sportkommentátor, Ambrus Tamás angol nyelvű tolmácsolásában követhetik figyelemmel a nézők világszerte az európai szövetség (LEN) streamjének jóvoltából.

„Mondanom sem kell, teljesen semleges maradok a közvetítéseknél, ettől függetlenül nekem is van szívem, az pedig értelemszerűen a Fradi felé húz. A magyar bajnoknak még nincs akkora tapasztalata a BL-ben, mint a riválisok többségének, ennek ellenére bízom benne, hogy sikeresen szerepel majd” – mondta a Sportágválasztó Magazinnak Ambrus Tamás, aki főállásban a Digi Sport kommentátora – annak tíz évvel ezelőtti indulása óta.

0 Tovább

Jön a Nyári Sportbajnokságok Hete

Több mint 40 sportág 2500 versenyzőjének részvételével rendezik a nyár legnagyobb sport fesztiválját. A Beach Sports Festival 2019 nyitó sajtótájékoztatóján a szervezők elmondták: Június 20-23. között a Lupa Beachen rendezik a strandsportágak országos, regionális bajnokságait, valamint a hagyományosan zárt terekhez kötött sportok ez alkalomra kiírt versenyeit. Ugyanakkor a hagyományos versenysportok mellett bemutatkoznak a jövő sportjai is.

 

„A Beach Sports Festivalon a versenyzők mellett a strandolókat, kísérőket szintén aktív sportolásra invitáljuk. Jelentős szerepet kapnak a hagyományosan teremsportok, mint például a harcművészetek és küzdősportok, szellemi sportok, melyek esetében a sportolók és szurkolóik, családtagjaik által is régen várt értékként jelentkezik, hogy szabadban, strandkörnyezetben versenyezhetnek. Tekintettel az egyedi szépségű természeti környezetre, a fenntartható fejlődés és a környezet védelme hangsúlyozott része a fesztiválnak”- mondta a sajtótájékoztatón Bóné Zoltán a Beach Sports Festival versenyigazgatója.

A szervezők elmondták, hogy a programsorozat keretében bemutatkoznak a jövő sportjai is. Ezen a hétvégén rendezik az e-sport triatlon országos bajnokság döntőjét.  Több mint 100 magyarországi és határon túli középiskola e-sport csapataiból jutott a nyolc legjobb a döntőbe. Sikeres nemzetközi példák bemutatásával, „E-Sport és Sport fejlesztés„ címmel konferenciát tartanak iskolák, sportklubok, oktatók, pedagógusok, edzők, érdeklődő szülők részére. A programot a Kolumbiai Nagykövetség által támogatott salsa est, olimpiai, világbajnok kajak-kenusaink jégkorong „aranycsapat” és női válogatottal megmérkőző sárkányhajó versenye, továbbá megfelelő időjárás viszonyok esetén különleges légibemutatók színesítik.

A Beach Sports Festivalon részt vesznek olyan sportágak is, melyek a szeptember 13-15. között Budapesten rendezett World Urban Games – Városi Sportok Világjátékán is szerepelnek. Ilyen például a parkour (akrobatikus elemekkel bővített városi akadályfutás), vagy a csapatjátékként szereplő frizbi.

Gerendai Károly, a Lupa megálmodója elmondta: ”A strand mellett már a kezdetektől egy sportcentrumként képzeltem el a Lupát, ahol az amatőröktől a profikig mindenki aktívan pihenhet. Nagyon örülök, hogy most ennek az új, műfajteremtő eseménynek a kapcsán koncentráltan tudjuk megmutatni, hogy mennyi mindenre van lehetőség nálunk.”

Kolumbia nagykövete, Carmenza Jaramillo, a Beach Sports Festivalt kiváló kezdeményezésnek tartja és támogatják Kolumbia legjobb táncosaiból formálódott salsa együttesének, az Ensálsate vezető táncosainak június 22-i előadását, a master class oktatást és a napot záró salsa partit. A nagykövet asszony elmondta: Kolumbia ez évben ünnepli függetlenségének 200. évfordulóját. Örömmel látják a sok kulturális eseményt világszerte, így Magyarországon is, mint például augusztus 8-án a Sziget Fesztiválon a népszerű Puerto Candelaria együttes fellépése.

 

A multisport Beach Sports Festival 2019 a következő sportágak részvételével zajlik:

Labdasportok: strandfrizbi, strandkorfball, strandröplabda, ülőröplabda, strandfoci,

lábtenisz, vízilabda, vízikosárlabda

Vízisportok: búvárúszás, élet és vízimentés, nyíltvízi úszás, wakeboard, SUP, sárkányhajó, kajakpóló, kajak-kenu

Harcművészetek: szumó, karate, ju-jitsu, grappling, kempo, rendészeti küzdelem

Szellemi és precíziós sportok: gó, sakk, darts, sporthorgászat – casting

E-sportok: LoL, CS:GO, Gran Turismo, JustDance, FIFA, World of Tanks

Szabadban űzhető sportágak: vitorlázó repülés, íjászat, bikini fitness, bothúzás, dinamikus sportlövészet, parkour, levegő sportok – karika, silk, rúdsport, funkcionális fitnesz

Technikai sportágak: drón verseny, hajómodellek, autómodellek, hőlégballon

Bemutatók: salsa tánc, aerobik, pétanque

További információ: www.beachsportsfestival.hu

0 Tovább

Fallabda ob - Farkas Balázs és Chukwu Hannah a bajnok

Farkas Balázs és Chukwu Hannah nyerte a hétvégén véget ért fallabda országos bajnokságot.

 

 A győri ob-n a férfiak döntőjében Farkas Balázs 3-0-ra győzött Krajcsák Márk ellen, míg a nőknél Chukwu Hannah a fináléban Csókási Gabriellát verte 3-1-re. A férfiak mezőnyében Boros Dávid, a nőknél pedig Kiss-Máté Csenge szerezte meg a bronzérmet. Az Éltex 31. országos egyéni bajnokság kiemelt meccseit a győri Széchenyi téren felállított üvegpályán rendezték meg - tájékoztatta a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) az MTI-t.
 A Magyar Fallabda (squash) Szövetség elnökeként tevékenykedő Krajcsák Márk a döntő után elmondta, ismét színvonalas országos bajnokságot rendezett Győr városa.
 "Külön köszönet a városnak, a támogatóknak és Németh Balázs szervező csapatának. Részemről - az eredményt tekintve - csalódott vagyok, az elmúlt hetekben elég jól ment a játék, de a fináléra nem maradt elég energia bennem. Sajnálom, hogy a három szoros szettből egyet sem tudtam hozni" - nyilatkozott Krajcsák Márk.

0 Tovább

54. Savaria

Egy román páros, Ionut Alexandru Miculescu és Andra Pacurar győzött az 54. Savaria Nemzetközi Táncversenyen a WDSF World Open latin kategóriában. Szánthó Péter és Juhász-Szánthó Szilvia senior I. tíztánc-vb-n az 5. lelyet szerezte meg.

A második helyen az orosz Makszim Elfimov és Jevgenyija Csurikova végzett, a harmadik helyezést pedig a cseh George Sutu és Tereza Florova szerezte meg. Tíztánc senior I. kategóriában német győzelem született Erik Heyden és Julia Luckow révén, másodikként a román Sorin Dumitru Simon és Florentina Constantinescu, harmadikként pedig az argentin Yevgen Dmytrenko és Mery Lenz végzett. A Senior I. Tíztánc Világbajnokság 37 fős mezőnyében Szánthó Péter és Juhász-Szánthó Szilvia hasonlóan az elmúlt két évhez idén is bejutott a világbajnoki döntőbe és az 5. helyet szerezte meg. A junior II. kategóriában kettős magyar siker született a latin táncoknál: Kohon Patrik és Gál Dalma párosa nyert Antal Krisztián és Prozlik Melinda Lenke előtt. Standardben maradt a sorrend a két magyar páros között, csak egy helyet közben visszacsúsztak: Kohon és Gál második, míg Antal és Prozlik harmadik lett.

0 Tovább

Havas Attila motorcsónakos vb-futamgyőzelme

A hétvégén az olaszországi Borettóban kezdődött meg az idei Hydro GP sorozat, amely három motorcsónakos kategória – F125, F250 és F500 – első 2019-es világbajnoki futamának megrendezését jelentette. A F500-as kategóriában lebonyolított vb-futamon Havas Attila diadalmaskodott.



A szezonnyitón a magyar versenyzők két kategóriában voltak érdekeltek: F250-ben a többszörös világ- és Európa-bajnok Bodor Péter, míg F500-ban a szintén sokszoros vb- és Eb-győztes Havas Attila képviselte hazánkat.

Az időmérők alapján mindkét versenyzőnk előkelő pozícióból indulhatott a rajtnál. Bodor Péternek ezúttal nem volt szerencséje: az első futam során uszadékkal találkozott a vízen, motorcsónakjának eltört a propellere, így csupán a hetedik helyen fejezte be a viadalt.

A F500-asoknál Havas Attila remekül kezdte a Hydro GP-s szezont: a tőle megszokott formát hozva az első helyen végzett.

0 Tovább

Rally Európa-bajnokság: Herczigéknél teljes lesz a szezon

A szezon összes futamán rajthoz áll a MOL Racing Team párosa Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A Volkswagen Polo GTI R5-tel versenyző duó a római ralival eredetileg nem számolt, és a nyolcból hét futamon indult volna, de változott a terv.

 

„A legutóbbi futamon kiderült, nagyon nehéz a helyzetünk akkor, ha nincs pályaismeret. Lettországban először autóztunk, végül a tizennegyedik helyen zártunk. Számunkra a római verseny is ugyanolyan sötét lónak számít, mint a lettországi, és mi már előre gondolkodunk. Ha jövőre teljes szezont szeretnénk menni, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ismeretlen környezetbe kerüljünk, azért úgy döntöttünk, hogy már idén megismerkedünk a római gyorsaságikkal júliusban” – mondta Herczig Norbert.

A mostani bejelentéssel kiderült, hogy a Herczig-Ferencz kettős 2019-ben teljes szezont megy a Rally Európa-bajnokságon (ERC).

A Rally Di Roma Capitale július 19-én kezdődik és 21-éig tart. Az Eb következő futamát Lengyelországban rendezik meg június végén.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek