Két-két Európa-bajnoki selejtezőtornán vesz részt a magyar férfi és női röplabda válogatott szeptember első felében. A férfiak csütörtöktől szombatig Szegeden fogadják a franciákat, a spanyolokat és a letteket, majd egy hétre rá Rigában mérkőzik meg ugyanez a négyes. A női együttes ezen a héten Várnában játszik Bulgária, Csehország és Lettország ellen, a jövő héten pedig Budaörsön a magyarok lesznek a házigazdák. A négyes csoportok győztesei kijutnak az Eb-re, a második helyezettek pótselejtezőt játszhatnak.

 

Kelemen István, a férfiak szövetségi kapitánya: „Sokáig az utánpótlásért voltam felelős, és ezek a fiúk is valamikor a tanítványaim voltak. Néhány játékos lemondása miatt a válogatott jóval gyengébb, mint lehetne, ennek ellenére összeállt egy olyan gárda, amely az előkészületi meccsek során megszorongatta a nálunk erősebb román együttest. Az Eb-selejtezőkön a világligás franciák és az euroligás spanyolok ellen sem feltartott kézzel állunk ki, de a reális elvárás a lettek legyőzése lehet, és az, hogy ismét szervezettebb formában működjön itthon a férfi röplabda.”

 

A keret: Kaszap Tamás, Kecskeméti Péter, Tóth András, Nagy József, Kovács Zoltán, Baróti Árpád, Szabó Dávid, Szalay Szabolcs, Gergye Roland, Dávid Csanád, Mózer Zoltán, Csányi Dániel, Pápai Péter, Molnár Dávid.

 

Férfi röplabda Eb-selejtező, Szeged

Szept. 6. (csütörtök), 19 óra: Magyarország-Lettország

Szept. 7. (péntek), 19 óra: Magyarország-Spanyolország

Szept. 8. (szombat), 19 óra: Magyarország-Franciaország

 

Németh Lajos, a nők szövetségi kapitánya: „Jókay Zoltán lemondása után, mint a szakmai kollégium vezetője vállaltam el az Eb-selejtezők idejére a tisztséget augusztus végén. A közös munka rövidsége ellenére nagyon jó hangulatú volt a felkészülés, példás hozzáállású, motivált társaságot ismertem meg a lányokban. Sajnos, a csapatból meghatározó játékosok hiányoznak különböző okok miatt, így csupán a becsületes helytállás lehet a cél. A letteket nem ismerem, de a csehek és a bolgárok magasabban jegyzettek, mint a szlovákok, akik ellen két felkészülési mérkőzésen nem tudtunk nyerni.„

 

A keret: Szakmáry Gréta, Tálas Zsuzsanna, Milovits Júlia, Sándor Renáta, Dékány Bernadett, Takács Zsófia, Pallag Ágnes, Liliom Rita, Miklai Zsanett, Kriegel Éva, Széles Petra, Molcsányi Rita, Szívós Mária, Vacsi Evelin.

 

Női röplabda Eb-selejtező, Budaörs.

Szept. 13. (csütörtök), 19 óra: Magyarország-Lettország

Szept. 14. (péntek), 18 óra: Magyarország-Csehország

Szept. 15. (szombat), 19 óra: Magyarország-Bulgária

 

FÉRFI VÁLOGATOTT AZ ÉHEZŐ GYERMEKEKÉRT

 

Jótékonysági kezdeményezésben vesz részt Szegeden a férfi röplabda válogatott. Az Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Közhasznú Alapítvány júniusban nyitotta meg az országban egyedülálló Kapocs Ételbárt. Itt bekerülési költségen, párszáz forintért árulják az étkeket, a látogatók pedig ezt adományokkal egészíthetik ki. Rovó Richárd, a szervezet alapítója elmondta: a kezdeti hullámvölgy után az emberek megértették, hogy a Kapocs csak akkor tud segíteni a rászoruló gyermekeken, ha a kiírt árakon túl is a zsebükbe nyúlnak.

Így tesznek a röplabdások is: még az Eb-selejtezők kezdete előtt a férfi válogatott megkóstolja a Kapocs főztjét, és ott tartják a négyes tornát megelőző sajtótájékoztatót is. A jelenleg is súlyos anyagi gondokkal küzdő MRSZ ezzel is azt szeretné jelezni, hogy nemcsak kér támogatást, hanem lehetőségeihez mérten ad is. Merthogy…

 

RÖPLABDA ÉS A TAO

 

A közelmúltban napvilágot látott a MOB új sportágfejlesztési koncepciója, amelyben – a Magyar Röplabda Szövetség szerint – a röplabda elfogadhatatlan besorolást kapott.

Az olimpiai sportágakat négy csoportba osztották. Az elsőben az elmúlt olimpiákon sikeres sportágak kaptak helyet, a másodikban pedig az egy-egy esetben jól szerepeltek. A röplabda a harmadik csoportba került, amelyben „azok a sportágak találhatók, akik 2000 óta nem tudtak kvalifikálni versenyzőt, csapatot az olimpiákra, és a világbajnokságokon sem értek el eredményt.” A negyedik csoport az úgynevezett látványsportágaké, amelyek cégek társasági adójából (TAO) részesülhetnek támogatásban tavaly óta.

A MOB honlapján is olvasható tervezet (amelyet a kormány még nem hagyott jóvá):

 

Mivel a harmadik csoportos tagság gyakorlatilag a sportág hazai megszűnését jelentené, az MRSZ eltökélt célja, hogy a röplabda is bekerüljön a TAO-sportágak közé.

Egy, a szövetség által összeállított anyag rámutat arra, hogy a röplabdázás 500 milliós tagságával a második legnépszerűbb sportág a világon. Londonban a terem- és a strandröplabda eseményeit többen látták (2.4 millióan), mint a többi látványsport mérkőzéseit (labdarúgás 2.2 millió, kosárlabda 850 ezer, kézilabda 500 ezer, vízilabda 300 ezer néző).

A röplabda hazai helyzetét vizsgálva kiderült, hogy eredményesség szempontjából nem rosszabb, mint a labdarúgás és kosárlabda. Sportolói létszám tekintetében pedig – 7000 igazolt sportolóval – megelőzi a vízilabdát és a jégkorongot.

A röplabda 2011-es állami támogatása 61 millió forint volt. A TAO-kedvezmények bevezetése óta a jégkorong a röplabda támogatásának 40-szeresét, a vízilabda a 47-szeresét, a kosárlabda az 58 szorosát, a kézilabda a 103-szorosát, míg a labdarúgás a 287-szeresét kapja.

2010-ben az MRSZ élére került új vezetőség a sportág megújítását, fejlődési pályára állítását tűzte zászlajára. A célok között szerepel például egy fedett strandröplabda létesítmény felállítása, a teremröplabda akadémiák bővítése országszerte, sportolói életpályamodell kialakítása, valamint, hogy 2020-ra háromszorosára nőjön az igazolt röplabdások száma.

A komoly versenyhátrány dacára a sportági vezetés úgy döntött: nem követi a klasszikus taoizmus útját, nem hagyja sodortatni magát az árral, hanem cselekszik. Máris több tárgyalást tud maga mögött az illetékesekkel, hogy ez a tagadhatatlanul látványos sportág bekerüljön a látványsportok közé.

Az első eredmény: Szabó Bence, a MOB szakmai igazgatója a napokban, egy interjúban úgy fogalmazott: „a röplabda nem jó helyre került, a többivel együtt a látvány csapatsportágak között lenne a helye...”