A sikeres budapesti nyitány után Miskolcon folytatódik a MOL Országos Teqball Bajnokság II. fordulója. Május 18-án és 19-én többszörös világ- és Európa-bajnokokat láthat a közönség a DVTK Multifunkciós Sportcsarnokában.

„Egy igazán impozáns sportlétesítményben izgulhatják végig a minden bizonnyal fergeteges mérkőzéseket, melyek tétje nem kevesebb, mint a 2024-es Teqball Világbajnokságra való kvalifikáció” – áll a Magyar Teqball Szövetség közleményében.

A hazai elit mellett ugyanúgy az amatőröket is várják 2 kategóriában, azaz egyéniben és párosban. A megreformált junior kategóriában minden szárnyát bontogató fiatalnak lehetősége lesz versenyhelyzetben is kipróbálni a magyar fejlesztésű sportágat.

Mindezek mellett az aktív, sportot szerető iskolák részvételére is számítanak. A leglelkesebb sulik – a tavalyihoz hasonlóan – ismét teqball asztalt nyerhetnek.

 

A program: ( A szervezők fenntartják a lebonyolítás változásának jogát.)

Május 18. (szombat): Profi kategóriák egészen addig amíg meg nem születnek a döntősök, a finálék vasárnap lesznek

Május 19. (vasárnap): Amatőr és junior verseny, plusz profi döntők.

Vasárnapi program:

- 15.25 Ünnepélyes megnyitó

- 15.35 Döntők (sorrend később...)

Bővebb információk a teqballhungary.hu oldalon és a szövetség hivatalos Facebook oldalán.