Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Táncsport - A világranglista-éllovas László-Mikes duó képviseli Magyarországot a Savarián

A hétvégén 46. alkalommal rendezik meg a Savaria Nemzetközi Táncversenyt Szombathelyen. A június 11-i esemény budapesti sajtótájékoztatóján – amelyet a Magyar TáncSport Szakszövetség szervezett – elhangzott, hogy Magyarország legrégebbi és legpatinásabb táncsportos eseményén idén az IDSF Tíztánc Világkupa lesz a főverseny.


Mikes Anna és László Csaba

A VK-n a világ elitjébe tartozó párosok vesznek részt, a magyar színeket a tíztánc világranglista-éllovas László Csaba és Mikes Anna képviseli. A tíztánc a legösszetettebb versenykategória a táncsportban, hiszen itt az öt latintáncon kívül (szamba, cha-cha-cha, rumba, paso doble, jive) a standardtáncokat (angolkeringő, bécsi keringő, slowfox, tangó, quickstep) letáncolják több körben a párosok.

A Savariáról

Az első Savaria Nemzetközi Táncversenyt 1966-ban rendezték meg, azóta a táncsport legjobb versenyzői minden évben szigorú szakmai zsűri előtt mutatják be latin, illetve standard táncokból szerzett tudásukat, felkészültségüket. A rendezvény négy évtizedes múltja méltán vívta ki a szakmai körök elismerését, s tette Szombathelyt nemzetközi szinten elismertté. A vasi megyeszékhelyen a tánckultúrára nevelés már óvodás korban kezdődik. A tüzes ritmusoknak, a táncosok közötti tökéletes összhangnak, gyönyörű táncruháknak és kecses mozdulatoknak köszönhetően a nagyobb befogadóképességű helyszín ellenére is mindig teltház előtt zajlik a rendezvény.

A magyar párosról

László Csaba és Mikes Anna többszörös standard- és tíztánc magyar bajnok. A szentesi Szilver TSE versenyzői 2010-ben tíztáncban a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon is dobogóra álltak, mindkétszer bronzéremmel zártak, 2009-ben pedig Világjátékok-résztvevők voltak. Jelenleg vezetik a tíztánc világranglistát. Anna és Csaba 2007 júniusa óta versenyeznek együtt, és a magyar táncsport meghatározó alakjai.

Fotó: Vörös Nándor

0 Tovább

Az olasz Genova is Budapest ellenfele lesz

Budapesten kívül Fokváros, Wroclaw és Genova adta be a pályázatot a 2017-es Világjátékok megrendezésére. Korábban úgy volt, hogy Moszkva is kandidál, de az oroszok végül nem adták be a pályázatot – mondta el Szántó Éva, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) főtitkára a nem olimpiai sportágak magazinjában, amelyet havonta a Sport1 Tv sugároz.

Szántó Éva szerint Budapestnek jó esélyei vannak. „Úgy gondolom, hogy komoly pályázatot sikerült beadnunk. A pályázó városok közül Budapest az egyedüli főváros, olyan méretű, hogy gond nélkül otthont tud adni egy ilyen rangos sporteseménynek, de ugyanakkor mégis emberi léptékű az egész” – mondta a sportvezető, aki elárulta, hogy várhatóan júliusban érkezik egy szemlebizottság a Világjátékok Nemzetközi Szövetségétől (IWGA), a végső döntést pedig év végén hozzák meg.

A Világjátékok programján az olimpián kívüli sportágak szerepelnek, és mindig a nyári ötkarikás játékokat követő évben rendezik meg. Legutóbb, 2009-ben Kaohsiung (Tajvan) adott otthont a sporteseménynek, míg 2013-ban a kolumbiai Cali lesz a házigazda.   

Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálat

0 Tovább

Kormánygaranciát kapott a Világjátékok pályázata

Megadta a garanciát a magyar kormány a 2017-es Világjátékok pályázatához, így Budapest és Gödöllő közösen kandidál az eseményre. A kormány hatmilliárd, Budapest kétmillárd forintos garanciát vállalt az olimpián kívüli sportágak közös világversenyének hazai rendezéséért.

Az elmúlt hónapokban a Nemzeti Sportszövetség és partnere, a PricewaterhouseCoopers hatalmas energiát mozgósított a pályázati anyag megírásáért, és még az utolsó napokban is dolgoztak az anyagon. A dokumentum ismeretében a kormány keddi ülésén megadta a garanciát, mely a jelentkezés feltétele volt. A leadási határidő május 31-én éjfélkor jár le, így Szántó Éva, a Nemzeti Sportszövetség főtitkára még kedden Düsseldorfba utazott, ahol átadja a pályázatot Joachim Gossownak, a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) ügyvezető igazgatójának.

- Nem szeretnénk a célegyenesben elveszíteni a küzdelmet – mondta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, az elutazás előtt tartott sajtótájékoztatóján Szántó Éva. – Esélyeinket a jó pályázati anyagra és a magyar sportban meglévő hatalmas szaktudásra alapozzuk. Tudomásunk szerint Fokváros, Moszkva és Wroclaw pályázik még az eseményre.

 

- Budapest számára racionálisan elérhető cél a Világjátékok sikeres megrendezése – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Dr. Szeneczey Balázs, Tarlós István főpolgármester kabinetfőnöke. – Soha nem volt még ilyen sok sportágat felvonultató világesemény Magyarországon, és ez jó ajánlólevél lehet egy esetleges későbbi olimpiai kandidáláshoz is. Nagy siker, hogy főpolgármester úr is sikeresen integrálta a frakciókat az ügy kapcsán, hiszen minden párt egyhangúlag támogatta a rendezést, mely mellé most nagy örömünkre a magyar kormány is odaállt.

 

A beérkezett kandidálások technikai elemzése után június végén értékelő bizottság érkezik Budapestre és Gödöllőre, véleményük és az írásos pályázat alapján döntenek arról, hogy melyik város kap lehetőséget. Végeredmény idén november-december tájékán várható.

 

(Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálat)

0 Tovább

Pécs rendezheti a 2014-es egyetemi és főiskolás birkózó világbajnokságot

Újabb világverseny házigazdája lesz Magyarország: a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) sikerrel pályázott a 2014-es egyetemi és főiskolás birkózó világbajnokság rendezési jogára.


A MEFS az elmúlt huszonöt évben 10 világbajnokság házigazdája volt, legutóbb a kézilabdázók és az evezősök legjobbjai versengtek Magyarországon, 2014-ben pedig a birkózókat láthatja vendégül Pécs városa.

Erről az egyetemi és főiskolás sport világszövetsége, a FISU végrehajtó bizottságának lausanne-i ülésén döntöttek, ahol dübörgő taps fogadta a magyar prezentációt, melyet Hédi Csaba, a MEFS főtitkára, és Bachmann Bálint, a pécsi egyetem műszaki karának dékánja tartott.

(Csurka Gergely)


0 Tovább

Célegyenesben a 2017-es Világjátékok pályázata

Vállalta a 2017-es Világjátékok pályázatához szükséges garanciát a Fővárosi Önkormányzat. A döntéssel komolyan nőtt az esélye annak, hogy hat év múlva Budapest és Gödöllő közösen adjon otthont a nem olimpiai sportágak világeseményének.

 

A Fővárosi Közgyűlés 30 igen és 2 tartózkodás mellett szavazta meg az előterjesztést, mely már a pályázati anyag ismeretében 2 milliárd forintos garanciát tartalmaz a Világjátékok rendezésére. Ezt sikeres kandidálás esetén négy éven keresztül, több részletben biztosítja a Főváros, de amennyiben a Magyar Kormány nem adja meg a szükséges, hatmilliárdos garanciavállalást, úgy a Főváros garanciavállalása is semmis.

 

A 2017-es Világjátékok pályázatát a Nemzeti Sportszövetség állította össze, melynek hangsúlyos eleme, hogy a profik versenye mellett minél több civilt vonjanak be a sportéletbe a rendezvény segítségével. A pályázat leadási határideje 2011. május 31.

 

- Nagyon komoly munkán vagyunk túl – hangsúlyozta Dr. Gémesi György, az NSSZ elnöke. – A pályázatot a PricewaterhouseCoopers segítségével állítottuk össze. A Fővárossal kiváló az együttműködés, melynek köszönhetően végül a képviselők támogatásukról biztosították a pályázatot, és bízunk abban, hogy az utolsó akadály is elhárul, amennyiben a Magyar Kormány is garanciát nyújt a kandidáláshoz.

 

A Nemzeti Sportszövetség vezetője kiemelte: ez lehet az első olyan magyarországi világesemény, ahol több sportág képviselői mérik össze tudásukat egyszerre, és a kiadások mellett komoly bevételekkel is számolhat az ország. – Pesszimista becslések alapján is 2,6 milliárd forint folyik vissza az államkasszába az elsődleges bevételekből, 2 milliárd a másodlagos bevételekből, és nagyjából egy Hungaroring méretű rendezvénynek megfelelő indirekt bevétellel számoltunk a pályázati anyagban. Nem beszélve annak hozadékáról, hogy az eseményről várhatóan ezer médium számol be világszerte – tette hozzá Dr. Gémesi György.

 

Info: Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálat

Fotó: tarlosistvan.com

0 Tovább

Szumó - Újraválasztották az elnököt

A szumósok tisztújító közgyűlésén újraválasztották Kollárik Mihályt, a magyar szövetség elnökévé. Kollárik, aki egyben az Európai Szumó Szövetség elnöke (ESU), és a világszövetség (ISF) alelnöke is, újabb 5 évig irányítja a magyar szövetséget.

Társelnökként, Lacza Ádám Illés (a Budajenői Birkózó Klub Se alelnöke, és a Magyar Kempo Szövetség elnöke) segíti Kollárik hazai munkáját, a két korábbi alelnököt, Elek Sándort és Tar Mihályt, egyhangú szavazással választották újra. A szövetség elnöksége kilenc fővel tevékenykedik a továbbiakban. Új tagként Zsigmond Sándor, Vancsik József és Kacsó Péter került be az elnökségbe.

A Felügyelő Bizottság új elnökének dr. Kéri Tamást választotta meg a közgyűlés, kiemelt fontosságú célként a 2012-es Európa-bajnokság megszervezését és megrendezését tűzte ki maga elé grénium.

0 Tovább

3 millió 105 ezer 245 sporttevékenységet végeztek a 21. Kihívás Napján!

A Magyar Szabadidősport Szövetség szervezésében 21. alkalommal bonyolították le a Kihívás Napját. Az eseményen települések versenyeztek – a lakosság létszáma szerint – hét kategóriában.


A sportrendezvény versenyirodájának adatai alapján az idei Kihívás Napján 3 millió 105 ezer 245 sporttevékenységet végeztek az ország településein. Salga Péter főszervező szerint sikeres volt az idei Kihívás Napja, amelyen 135 település és 4 kistérség vett részt. Az esemény honlapján a központi helyszínről (a budapesti Halassy Olivér Sportközpontból) élő internetes közvetítés volt olyan népszerű programokról, mint Südi Iringó táncórája, vagy Varró Gyula munkahelyi tornája, de volt hip-hop táncóra, tipegő torna és zumba aerobic is.

A www.kihivasnapja.hu–n egyébként több száz fotó árulkodik az országos szabadidősportos rendezvény jó hangulatáról.

A legsportosabb települések hét kategóriában:

Kategória   – település

  1. – Hernádszentandrás
  2. – Hantos
  3. – Bükkábrány
  4. – Nyíradony
  5. – Dévaványa
  6. – Szekszárd
  7. – Székesfehérvár
0 Tovább

Két ezüst, egy bronz Montenegróban

Három érmet szereztek a magyarok a 23. Ejtőernyős Adria Kupán. A montenegrói Barban megrendezett nemzetközi versenyen egyéniben Orsy László második, a Világjátékok-győztes Asztalos István pedig harmadik lett.


A csapatverseny eredményhirdetése

A Bánszki Tamás, Réczi Attila, Orsy László és Asztalos István alkotta magyar kvartett a csapatversenyben végig vezetett, de az utolsó körben az oroszok előztek és megnyerték az Adria Kupát a mieink előtt, így Asztalosék a dobogó második fokára állhattak fel.

„Ideális körülmények között megrendezett idénynyitó volt, sajnos a szélviszonyok megváltoztak az utolsó körre, ezt az oroszok jobban megoldották. Mostantól a június első hétvégéjén megrendezendő ausztriai Világkupára készülünk” – nyilatkozta a 2005-ös duisburgi Világjátékok aranyérmese, Asztalos István.

 

 

 

 

0 Tovább

Trabant-tolás, traktorhúzás és asszonycipelés is lesz az idei Kihívás Napján

Hódít a zumba – és ez meglátszik a 21. Kihívás Napja programján is. A latin ritmusokra épülő, könnyen tanulható fitnessprogram több településen is megmozgatja majd a sportolni vágyókat május 18-án.


 

A Magyar Szabadidősport Szövetség által megrendezendő Kihívás Napja a legnépszerűbb és legnagyobb szabadidősportos megmozdulás. Az eddig benevezett 135 településen több mint 1,5 millió ember találkozhat a sportolás mozgás élményével.

Az esemény honlapján (www.kihivasnapja.hu) idén szinte folyamatosan élő, internetes televíziós közvetítés keretében, értékadó sportemberek vezetésével mozgásos órákat sugározunk, melyhez bárhol lehet csatlakozni, ahol internet elérés van.

Nem lehet akadálya tehát annak, hogy helyben zumba, hastánc, aerobik stb. oktató hiányában nyílt órák legyenek. A NAP szervezői közel viszik e programokat az érdeklődőkhöz, és nem csak a Kihívás Napja településeken!

Érdekesebb központi programok megyékre bontva:

Baranya megye

Nagynyárádon éjféltől teremfocival várják az érdeklődőket a sportcsarnokban, majd az iskolába érkező gyerekeket reggeli tornával készítik fel az első órára. 11 órától lufis örömtáncot lejtenek, táncversenyt hirdetnek léggömbökkel. Keszü lakói éjfélkor zseblámpás túrára indulnak, visszatérve a Közösségi Házban ping-pong, csocsó, kosárra dobás, lábtengó várja őket. Napközben nordic walkingra, babakocsis falusétára, kötélhúzásra is lehet jelentkezni. 19 órától „Tour De Keszu” kerékpáros körverseny indul a település területén.

Békés megye

Dévaványa közös tornának és sétának, a különféle labda-, és ügyességi játékoknak, szenteli a napot. Délután 17 órakor a település teljes görkorcsolyával járják be a helyiek. Kardoskút fáklyásfutással kezdik éjfélkor a programot, napközben népi játékokkal, ügyességi vetélkedőkkel folytatódik a sportnap, este 20:45-től levezető tornával zárják az eseményt. Végegyházán munkahelyi testnevelés keretein belül kaszáló, kapáló versenyt, favágó olimpiát, traktorhúzást, talicskatolást és egyéb erőpróbákat hirdettek az önkormányzat udvarára.

Borsod-Abaúj Zemplén megye

Ónod focival, asztalitenisszel, kézilabdával, tollaslabdával, rönkhajító versennyel, íjász bemutatóval, várfutással és lufi taposó versennyel készül e jeles napra.  Hernádszentandráson a település minden korosztályának készülnek színes programokkal: nyugdíjas torna, „Minimotor” verseny az óvodásoknak, Baba- Mama percek, akadályverseny kutyáknak és gazdáiknak, izompárbaj asszonycipeléssel, a nap lezárásaként pedig táncversenyt szerveznek. Cigánd lakosainak és a Bodrogközi Kistérségben élőknek Katus Attila tart alakformáló és erősítő tornát 12 órától. Kazincbarcikán, a városi sporttelepen közös torna, futás, játékos versengések, valamint térítésmentes úszás a program. Serényfalván szerveznek utcaseprést, rókavadászatot, kispályás focit lányoknak és fiúknak, táncversenyeket. Bükkábrányban az éjjeli futballmérkőzéseket és csocsó, darts bajnokságokat, reggeli torna és vetélkedők követik. 13 órától „Traffipaxos futás”-t és görkorcsolyás ügyességi versenyt szerveznek. A nap folyamán lesz még kerékpártúra, táncház, paintball, pilates torna, sor- és váltóversenyek.

Budapesten a IV. kerületben a Ifjúsági Sporttelepen (Bp. IV. Tábor u. 24.) a diákoknak szervezett vidám ügyességi játékok, kispályás labdarúgás, floorball torna mellett egész napos szenior egészségprogram (torna, rekreációs séta, gyaloglás, kocogás, nordic walking, park-tájfutás) látogatható. A Halassy Olivér Sportközpontban (Bp. IV. Pozsonyi u. 4/c.) 09.00 órától 20 óráig lakossági sport, miközben 9 és 14.15 között minden egész órában 15 perces zenés gimnasztikán vehetnek részt az érdeklődők.

Csongrád

Szentes kistérségben aktivizálták az iskolákat, óvodákat, ahová mindenki kerékpárral, rollerrel vagy futva érkezik. A nap folyamán ugrókötelezés, labdás sorversenyek, zenés tornák, táncház, görkorcsolya szerepelnek települések programjában.

Fejér megye

Polgárdi fáklyás futással kezdi a napot. Megmozgatják az iskolásokat, óvodásokat és a felnőtteket is. Egész nap elérhető a ping-pong, csocsó, biliárd. A foci pályán torna, aerobic, kick-box és ÖKO sátor várja a település lakóit. Óvodában kincskeresés, gyerekhordás, babakocsi toló verseny lesz a program. Székesfehérvárott áloműző bemelegítéssel készülnek fel az egész napos sportolásra, amit éjszakai fürdőzés, nordic walking gyaloglás, görkorcsolyázás, gördeszkázás, ketrecfoci követ. Napközben csörgőlabdával, aquafitnesszel és grundbirkózással is megmozgatják a sportot kedvelőket, de további programok is akadnak szerte a városban. Úrhidán az iskolába, munkába igyekvőket már a buszmegállókban megtornáztatják, délután pedig hagyományőrző programokkal várják a mozogni vágyókat.

Hajbú Bihar megye

Vámospércsen asztalitenisszel indul a nap, ami egészen estig eltart. A Városi Sporttelepen táncház, váltó- és sorverseny, görkorcsolya, az iskolákban torna várja az érdeklődőket. Debrecenben több mint 20 helyszínen zajlanak a sor- és váltóversenyek, labdajátékok, futó- és fogójátékok, kötélhúzás, zenés tánc és aerobic órák.

Heves megye

Gyöngyös programjai között villanyfényes foci meccsek, óvodások és iskolások futóversenye, aerobic, tánc, úszás, labdajátékok, gyalogtúrák és családi sportvetélkedők szerepelnek.

Pest megye

Dabason éjszakai biciklitúra és futóverseny, hajnali úszás szerepel a programban. Ebéd helyett pedig városnéző biciklitúrát szerveznek. A nap többi szakában is ajánlják a tollaslabdát, vízitornát, ping-pongot, görkorcsolyát és labdajátékokat.

Somogy megye

Siófokon a Városi sportcentrumban TRX, aerobic, karate és floorball bajnokság várható. A kistérségi települések általános iskoláiban zenés tornát, futóversenyeket, labdás játékokat és túrákat szerveznek a diákoknak é tanároknak.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Gégény településen a nagy érdeklődésre való tekintettel napról napra változik a program, de biztosan lesz munkahelyi, nyugdíjas és baba- mama torna, labdajátékok, vetélkedők tanárok- diákok között, a polgármesteri hivatal dolgozóinak és a polgárőröknek. A Zumba aerobic sem maradhat ki a lakosok megmozgatásából.

Tolna megye

Attala az ünnepélyes megnyitó után babakocsi toló versenyt és óvodásoknak szóló vetélkedőt hirdet. Ebéd után pedig folyamatosan indítják a ping-pong, tollaslabda, kidobó, strandröplabda, hullahopp, kispályás foci versenyeket, játékokat. Kora este Zumbázni tanítják a szépkorúakat és a táncházzal zárják a napot.

Vas megye

Ivánc község éjszakai focival és fáklyás futással indítja a napot éjfélkor. A program több helyszínen zajlik, amelyben szerepel Szkander verseny, Zumba aerobic, erősítés, kötélhúzás, tűzoltási gyakorlat, zenés csoporttánc, mezei futás, trambulin, zsákbafutás, „Adj király katonát”, váltó- és sorversenyek. Csepreg kétórás biciklitúrával nyitja meg a sportnapját, amely érinti a környező településeket is. Napközben kispályás bajnokságokat szerveznek kézilabdában, labdarúgásban. Mindenkit táncra hívnak a településen 11 órától. A reneszánsz játszóházban lehetőséget kap bárki íjászkodni, lovagolni.

Veszprém megye

Szentgálon 0.00-21.00 óra között mindenkit várnak egy kis testmozgásra a településen felállított "MOCORGÓ PONTOKON". Ezen kívül lesz csordahajtás, fitt-ball, jóga, baba-mama torna és tűzugrás is.

Zala megye

Felsőrajk hajnalban kezdi meg a versengést zseblámpás focival, bújócskával és számháborúval. A reggeli bemelegítő, erősítő aerobicot pókfoci és step aerobic követi, majd zsákban futás, Trabant-tolás, beteghordás, frizbizés, baba- mama torna, sárkányeregetés és gumicsizma hajíts is várja a település lakosait.

További információ:

Magyar Szabadidősport Szövetség

Telefon: +36/1/460-6815

info@masport.hu

www.kihivasnapja.hu

0 Tovább

21. Kihívás Napja - Südi Iringó bárkit megtáncoltat

Südi Iringó lételeme a mozgás. A táncművész a korábbi évekhez hasonlóan idén is boldogan vállalta, hogy népszerűsíti a Kihívás Napját.

Az ország legnagyobb szabadidősportos rendezvényét május 18-án immár 21. alkalommal rendezi meg a Magyar Szabadidősport Szövetség olyan központi programokkal, mint például Südi Iringó táncórája, amely országos lesz, hiszen a www.kihivasnapja.hu oldalon a webtévés közvetítés során bárki csatlakozhat.

„Bízom benne, hogy sokan táncolnak majd május 18-án, de akinek nincs kedve ehhez a mozgásformához, az zumbázhat, jógázhat, vagy éppen tornázhat. A Kihívás Napja honlapján megtalálhatóak a kiemelt programok, így mindenki válogathat kedvére” – mondta versenytáncos, aki megalapította az Iringó TáncStúdiót, és többek között Szlovákiában is oktat.

A központi rendezvények Budapesten, a Halassy Olivér Szabadidőközpontban lesznek május 18-án 9-től este 7-ig.

Kihívás Napja élőben

2011. május 18.

Helyszín: Halassy Olivér Szabadidőközpont

(Budapest IV. kerület, Pozsonyi u. 4/c. )

 

A Kihívás Napja szervezői élő, internetes televíziós közvetítés keretében, értékadó sportemberek vezetésével mozgásos órákat ajánlanak a benevezett településeken élőknek és bárkinek az országban.

Csatlakozzanak hozzánk és tornázzanak, táncoljanak velünk!

 

A mozgásos órák elérhetők a www.kihivasnapja.hu oldalon, az alábbi időrend szerint:

 

09:00 - Hip-hop táncóra - Szőke Rita

09:30 - Tipegő torna - Tombi Judit

10:30 - Munkahelyi torna - Varró Gyula

11:00 - Zumba aerobic- Mezei Eszter

11:30 - Szenior torna - Katona Sándor

14:00 - Chili Salsa - Gavallér-Kormos Attila

14:30 – Tánc - Südi Iringó

15:30 - Csontritkulás elleni torna

18:00 - Hip-hop táncóra - Szőke Rita

19:00 - Jóga - Kovács Károly

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum