Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kiélezett mérkőzések zajlottak a kick-box tatamis magyar bajnokságon​​​​​​​

Szombathelyen, az ELTE SEK sportcsarnokában rendezte meg a Magyar Kick-box Szakszövetség a tatamis szabályrendszerek – pointfighting, light-contact, kick-light és formagyakorlat – felnőtt és veterán magyar bajnokságát, A versenyen 21 klub 110 versenyzője, összesen 190 nevezést leadva indult el. A tét nem csak a magyar bajnoki címek megszerzése volt, hiszen a bajnokok kivívták a jogot a novemberi Portugáliában megrendezendő világbajnokságon történő indulásra.

"Örvendetes, hogy idén a tatamis szakágak közösen vettek részt a magyar bajnokságon. Régebben ez sokszor nem jött össze, de most sikerült a versenyt így, együtt megrendezni. Nagyon fontos szerintem, hogy mindenki együtt volt, és mindenki látta a másik szakágak teljesítményét" – nyilatkozta elégedetten Galambos Péter, az MKBSZ elnöke.

A részvételt némileg visszafogta, hogy a világklasszisok mellé helyenként nem szívesen neveztek be az ellenfelek, így például Szmolek Emánuelnek, Busa Andreának és Kondár Annának ezúttal nem is akadt kihívója. Ugyanakkor ott, ahol a riválisok láttak esélyt a sikerre, született is néhány váratlan eredmény. Ilyen volt például az, amikor pointfightingban a junior korú Petró Lili kiélezett küzdelemben legyőzte a júniusi Európa Játékokon bronzérmet nyert Török Szonját. Hasonlóan nagy csatát hozott két fiatal tehetség, Viczián Dániel és Hammer Máté összecsapása, amelyből előbbi került ki győztesen.

Több esélyes ugyanakkor sikerrel vette a megméretést. A korábban komoly nemzetközi sikereket is elért kick-boxosok közül Fésű Lajos, Nagy Rita és Kovács Laura Fanni is hozta a formáját, mindannyian több szabályrendszerben is diadalmaskodtak.

A formagyakorlatosoknál is jellemzően a szűk elit lépett tatamira. A látványos, akrobatikus elemekkel is tarkított előadásokat követően közülük Brebovszky Zoltán és Halustyik Cintia két-két magyar bajnoki aranyat vehetett át.

Érdekesség, hogy a veteránok mezőnyében elindult a pointfighting válogatott két szakvezetője is: Csikós Péter és Debreczeni Dezső egyaránt aranyéremmel mutatott példát a fiatalabbaknak.

Kick-box tatamis magyar bajnokság, eredmények:

Felnőttek:

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 1. Cselovszki Patrik Pál (Halker-KirályTeam), 2. Bozók Szabolcs (Halker-KirályTeam), 3. Csiernyik Zsombor (JALTE)
63 kg: 1. Viczián Dániel (JALTE), 2. Wallandt Gergő (Halker-KirályTeam), 3. Hammer Máté (Halker-KirályTeam)
69 kg: 1. Fésű Lajos (Halker-KirályTeam), 2. Marschall Viktor Bajnai (KBSzSE)
79 kg: 1.Zajácz Bence (Halker-KirályTeam) 2. Solymosi Bence (Halker-KirályTeam)
94 kg: 1. Opauszki Dávid (JALTE), 2. Nagy Bálint (Halker-KirályTeam)
Nők:
50 kg: 1. Petró Lili (JALTE), 2. Török Szonja (Halker-KirályTeam), 3. Leszkó Kitti (JALTE)
Light-contact:
Férfiak:
57 kg: 1. Bozók Szabolcs (Halker-KirályTeam), 2. Pataki Barnabás (Controll SE), 3. Nagy Zeusz Kristóf (Controll SE)
69 kg: 1. Fésű Lajos (Halker-KirályTeam), 2. Marschall Viktor (Bajnai KBSzSE), 3. Egyed Norbert (Controll SE) és Gazsó Ákos (Combat „D” SC)
74 kg: 1. Kajtár Bence (Esztergomi KBSE), 2. Bálint Martin (Halker-KirályTeam)
79 kg: 1. Holczmüller Bence (Agrobio Classic KBBC), 2. Bednanics Dominik (Controll SE)
89 kg: 1. Horváth Erik (Controll SE), 2. Polgár Dávid József (Controll SE), 3. Vida Ádám (Combat „D” SC)
+94 kg: 1. Szeifert Géza Bálint (Halker-KirályTeam), 2. Vojnic-Tunic Vlatko (Halker-KirályTeam)
Nők:
50 kg: 1. Szeleczki Lilla (Halker-KirályTeam), 2. Miklós Alexandra (Combat „D” SC), 3. Enyingi Sára Anna (Halker-KirályTeam) és Kovács Sára Kata (Controll SE)
55 kg: 1. Kovács Laura Fanni (Halker-KirályTeam), 2. Csordás Norina (Zrínyi Miklós KBA), 3. Makkai Anna Janka (Harcklub R.S.E.), és Mandák Petra (Zrínyi Miklós KBA)
60 kg: 1. Nagy Rita Katalin (Combat „D” SC), 2. Tóth Anna (Esztergomi KBSE), 3. Klencsák Dóra (Harcklub R.S.E.) és Schmidt Zsófia (Beerfort-Nyergesújfalu KBSE)
70 kg: 1. Staubinger Kitti (Zrínyi Miklós KBA), 2. Kolozsvári Enikő (Szigetszentmiklósi KBSE)
+70 kg: 1. Kis Réka Lilla (Halker-KirályTeam), 2. Zsíros Annamária (Controll SE)
Kick-light:
Férfiak:
57 kg: 1. Bozók Szabolcs (Halker-KirályTeam), 2. Nagy Zeusz Kristóf (Controll SE), 3. Pataki Barnabás (Controll SE)
69 kg: 1. Fésű Lajos (Halker-KirályTeam), 2. Egyed Norbert (Controll SE), 3. Gazsó Ákos (Combat „D” SC)
74 kg: 1. Enyingi Ádám (Halker-KirályTeam), 2. Bálint Martin (Halker-KirályTeam), 3. Ersing András (Controll SE), 3. Prikler Márk (Controll SE)
79 kg: 1. Holczmüller Bence (Agrobio Classic KBBC), 2. Ligetkuti Ákos (Halker-KirályTeam), 3. Bednanics Dominik (Controll SE)
89 kg: 1. Polgár Dávid József (Controll SE), 2. Horváth Erik (Controll SE), 3. Vida Ádám (Combat „D” SC)
+94 kg: 1. Lapu Sándor (Controll SE), 2. Szeifert Géza Bálint (Halker-KirályTeam)
Nők:
50 kg: 1. Szeleczki Lilla (Halker-KirályTeam), 2. Enyingi Sára Anna (Halker-KirályTeam), 3. Miklós Alexandra (Combat „D” SC) és Gyevi-Tóth Sarolta Krisztina (Kovács Team)
55 kg: 1. Kovács Laura Fanni (Halker-KirályTeam), 2. Makkai Anna Janka (Harcklub R.S.E.), 3. Csordás Norina (Zrínyi Miklós KBA) és Mandák Petra (Zrínyi Miklós KBA)
60 kg: 1. Nagy Rita Katalin (Combat „D” SC), 2. Nádasi Karolina (Zrínyi Miklós KBA), 3. Schmidt Zsófia (Beerfort-Nyergesújfalu KBSE), és Barbarics Alexa (Controll SE)
70 kg: 1. Kolozsvári Enikő (Szigetszentmiklósi KBSE), 2. Staubinger Kitti (Zrínyi Miklós KBA)
+70 kg: 1. Szabó Anna (Halker-KirályTeam), 2. Zsíros Annamária (Controll SE), 3. Kis Réka Lilla (Halker-KirályTeam)
Formagyakorlat:
Férfiak:
Kreatív: 1. Kotvics-Varga Máté (Contact K.T.H.E.), 2. Brebovszky Zoltán (Contact K.T.H.E.)
Kreatív fegyveres: 1. Brebovszky Zoltán (Contact K.T.H.E.), 2. Nagy István Gábor (AcroFighters SzSE), 3. Schersing András (KiME)
Zenés fegyveres: 1. Brebovszky Zoltán (Contact K.T.H.E.), 2. Nagy István Gábor (AcroFighters SzSE), 3. Schersing András (KiME)
Nők:
Kreatív fegyveres: 1. Halustyik Cintia (Contact K.T.H.E.), 2. Markovics-Horváth Míra (Contact K.T.H.E.)
Zenés fegyveres: 1. Halustyik Cintia (Contact K.T.H.E.), 2. Markovics-Horváth Míra (Contact K.T.H.E.)

Veteránok:

Pointfighting:
Férfiak:
74 kg: 1. Debreczeni Dezső (JALTE), 2. Gábor Zoltán (Halker-KirályTeam), 3. Csordás Zoltán (Beremend)
84 kg: 1. Mészáros Márk (Hunyadi SzSzSE), 2. Zsjak Zoltán (Kondorosi KBSE)
94 kg: 1. Csikós Péter (Hunyadi SzSzSE), 2. Gazsó Márk János (Árpád DSE)
+94 kg: 1. Hudoba Tamás (Bajnai KBSzSE), 2. Juhász Gergely (Halker-KirályTeam), 3. Sági Zoltán (Beremend)
Nők:
+65 kg: 1. Kovács Marianna (Kondorosi KBSE), 2. Kónya Gabriella (Hunyadi SzSzSE), 3. Katona Ágnes (Contact K.T.H.E.)
Light-contact:
Férfiak:
63 kg: 1. Csejtey Gábor (Agrobio Classic KBBC), 2. Borbás Tibor (Controll SE)
84 kg: 1. Szabó-Tóth Zoltán (Halker-KirályTeam), 2. Szóka Tamás (Halker-KirályTeam), 3. Zsjak Zoltán (Kondorosi KBSE) és Acélos Gábor (Harcklub R.S.E.)
+94 kg: 1. Juhász Gergely (Halker-KirályTeam), 2. Hudoba Tamás (Bajnai KBSzSE), 3. Döme Balázs (Halker-KirályTeam)
Nők:
+65 kg: 1. Kovács Marianna (Kondorosi KBSE), 2. Karsai Krisztina (Combat „D” SC), 3. Katona Ágnes (Contact K.T.H.E.)
Kick-light:
Férfiak:
63 kg: 1. Hesz Márton (Halker-KirályTeam), 2. Borbás Tibor (Controll SE)
74 kg: 1. Gábor Zoltán (Halker-KirályTeam), 2. Fromberger Gábor (Beremend)
84 kg: 1. Szóka Tamás (Halker-KirályTeam), 2. Szabó-Tóth Zoltán (Halker-KirályTeam), 3. Pócs Krisztián (Zrínyi Miklós KBA) és Acélos Gábor (Harcklub R.S.E.)
Nők:
+65 kg: 1. Kovács Marianna (Kondorosi KBSE), 2. dr. Zsellér Orsolya Veronika (Fontana KBSE), 3. Karsai Krisztina (Combat „D” SC) és Katona Ágnes (Contact K.T.H.E.)

0 Tovább

Budapesti karate vb: a leghangosabb show-ra készülhetünk...​​​​​​​

A 21. században a sportrendezvény-szervezésnek külön tudománya van. Tudatosan kell készülni a legapróbb részletekre is. Ebben mi magyarok ráadásul jók vagyunk. A nagy világversenyeken rendre megmutatjuk a világnak, nemcsak jó vendéglátók vagyunk, hanem mindenre (is) tudunk gondolni egy-egy szervezőbizottsági ülésen. Egy jó világverseny sikere az adott sportág szakmai színvonalán túl a közönség, a jó(!) közönség megszervezésén is múlik. Az októberi budapesti karate világbajnokság esetében ennek a területnek a felelőse Szathmáry Renáta, aki korábbi utánpótlás vb-érmes, jelenleg a Honvéd és a korosztályos válogatott vezetőedzője.

„2013-ban Budapesten volt felnőtt karate Eb, 2020-ban pedig a korosztályos kontinensbajnokság. Az ott szerzett tapasztalataimat bőven tudom majd kamatoztatni idén is. Persze nem lehet hátradőlni! Ez a rendezvényszervezés magas foka, itt nem lehet semmit sem rutinból csinálni. Mindenesetre bizakodásra ad okot, hogy az említett két világverseny követendő példának számított a karatéban nemzetközileg, és minden bizonnyal a szurkolásnak és a közönségnek nagy szerepe volt abban, hogy mindkét alkalommal több magyar éremszerzés is volt” – mondta Szathmáry Renáta.

A sportágat világszerte több tízmilliónyian űzik. Pontosan nem lehet meghatározni a karatés bázist (itthon sem), mert az élsporton és az utánpótláson túl rengetegen hódolnak ennek a sportágnak szabadidejükben. Szokás mondani, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkit befogad a karate. A vb közönségszervezése is erre a befogadásra épül. A cél, hogy legyen egy szurkolói pólókban buzdító, a sportághoz értő közönség, amelynek a lelkesedése kihat majd a Papp László Budapest Sportaréna teljes publikumára.

„A szurkolói szektort a többszörös Eb-érmes Tóth Beatrix-szal szervezem. Ő egyébként 2013-ban Budapesten is dobogóra állt. Megkerestünk országszerte klubokat, edzőket, és alakul a karatés B-közép. Lesznek vezérszurkolók, akik egyes szektorrészeket irányítanak majd. Arra törekszünk, hogy aki majd küzdőtérre lép, vagy felül a lelátóra, annak felejthetetlen hangulatot tudjunk produkálni. Azt is tudjuk, hogy a szurkolói csoportok irányítani tudják majd a ’nagyközönséget’. Jó ideje már úgy megyek be az Arénába, hogy elképzelem, milyen lesz a hangulat. A tevékenységünk ugyanakkor túlmutat a világbajnokságon. Abban bízunk, hogy a sportágat látva, a hangulatot érzékelve sokan döntenek úgy, hogy megismerkednek a karatéval, tehát egyfajta toborzást is szeretnénk végezni ezzel” – hangsúlyozta Szathmáry Renáta.

A 2023-as karate-világbajnokságot október 24. és 29. között rendezik meg. További infók a vb-ről és jegyinformációk a világverseny hivatalos weboldalán, a karatebudapest2023.hu-n találhatóak.

0 Tovább

Küzdősportok Világjátéka – Három magyar szkanderes indul a multisport versenyen​​​​​​​

A magyar szkanderesek évről évre egyre markánsabb nyomot hagynak a hazai és a nemzetközi sporttérképen. A világversenyeken a válogatott tagjai jól teljesítenek, színvonalas hazai versenyeket rendeznek, sportdiplomáciai szempontból egyre jobbak, egyszóval minden adott, hogy a korábbi kocsmasporttól eltávolodva egyre nívósabb, a semleges nézők számára is élvezhető sportteljesítménnyel hívják fel magukra a figyelmet. A Küzdősportok Világjátékán három magyar versenyzőért szoríthatunk. A női 65 kilogrammos mezőnyben Kőváriné Ivánfi Brigitta és Barzsó Henrietta, a paraszkanderosok között pedig Simon Dániel szerzett indulási jogot a Rijádban megrendezendő multisport versenyre.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy mi is ott lehetünk, és a magyarok hárman is asztalhoz állhatnak a Küzdősportok Világjátékán” – mondta Csabai Atilla, a hazai sportági szövetség elnöke, aki a Szkander Világszövetség és a kontinentális szervezet alelnöke is egyben.

„Messziről indultunk, mind itthon, mind pedig nemzetközi színtéren, de folyamatosan bizonyítunk. A sportág egyre fogyaszthatóbb, látványos küzdelmeket láthat a közönség, nincs szükség különösebb szabálymagyarázatra a helyszínen vagy a tévéközvetítések során, hogy mi történik egy szkanderversenyen. És hála istennek vannak kimagasló tudással rendelkező magyar versenyzők, akik most, Szaúd-Arábiában is örömet okozhatnak a hazai sporttársadalomnak” – mondta az elnök, aki sportági delegáció-vezető is lesz Rijádban.

A világbajnokság a közelmúltban fejeződött be Almatiban, ahol a legeredményesebb szkanderos Kőváriné Ivánfi Brigitta volt a megszerzett három érmével (ebben a sportágban több kategóriában is indulhatnak a versenyzők, és külön viadalokat rendeznek jobb-, illetve bal kézzel is).

„A vb-n a masters kategóriát 80 kilogrammban toltam, ez nagyobb erőfeszítésre késztetett. Rijádban 65 kilogrammban szereztem indulási jogot. Bízom benne, hogy dobogóra tudok állni. Multisport versenyen már szereztem érmet. 2018-ban a Nomád Világjátékokon ezüstérmes lettem, az volt a teljes magyar küldöttség első dobogós helyezése. Remélem, hogy erről a multisport eseményről is hozok haza érmet” – mondta a hétszeres világbajnoki arany mellett összesen tizennégy Eb-elsőséget begyűjtő világklasszis, aki hivatásos katonaként dolgozik a hétköznapokban.

Barzsó Henrietta szintén ebben a kategóriában lesz érdekelt. „Büszke vagyok, hogy képviselhetem hazámat Szaúd-Arábiában. Ez már a sportág krémje, ide bekerülni már nagy dolog. Keményen dolgozom azért, hogy legyen esélyem a dobogós helyezésre” – nyilatkozta a vb-ezüst-, és Eb-aranyérmes szkanderos.

Ez az egyik olyan sportág, amely nem szeret különbséget tenni az épek és a paraversenyzők között. A hazai szövetség pedig élharcosa ennek a szemléletnek. Nem véletlen, hogy paraszkanderos is lesz Rijádban. Simon Dániel a szigetszentmiklósi otthonában kialakított edzőteremben készül a Küzdősportok Világjátékára. „Életem egyik legnagyobb versenye lesz. Bár kerekesszékes vagyok, a szkander asztalnál fel tudok állni, így az álló kategóriában leszek érdekelt. Igaz, hogy a mezőnyben én leszek a legfiatalabb, és a legkönnyebb a mérlegelésnél, de szeretnék meglepetést okozni” – mondta Simon Dániel.

A Küzdősportok Világjátékának hazai koordinációját a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) látja el, a teljes magyar delegáció kiutazását pedig a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága támogatja. Az NVESZ információi szerint a szkanderosokon kívül magyar grapplingesek és jiu-jitsus is lesz Szaúd-Arábia fővárosában, de további sportágak bejelentése is várható az előttünk álló időszakban. A Küzdősportok Világjátékát októben 20. és 30. között rendezik meg Rijádban. 

0 Tovább

Dublinban tartanak főpróbát karatésaink a budapesti vb előtt​​​​​​​

Péntektől vasárnapig az ír főváros ad otthont a karate sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League széria idei utolsó állomásának. A kategóriánként világ 32 legjobbját felvonultató viadalon négy magyar is tatamira lép. Legjobbjaink Dublinban azt igyekeznek felmérni, hogy hol tartanak a felkészülésben az október 24. és 29. között sorra kerülő, hazai rendezésű világbajnokság előtt.

A hétvégi eseményen indul az olimpiai bronzérmes Hárspataki Gábor (75 kg), a korábbi vb-ezüstérmes és a tavalyi Világjátékokon is második Tadissi Martial (67 kg), az idei Európa-bajnokságon az éremről csak hajszálnyival lemaradó Nagy Botond (formagyakorlat) és a szülésből nemrég visszatért, rutinos Molnár Réka (50 kg).

Az 58 ország 352 versenyzőjének részvételével sorra kerülő megméretésen az eredmény mellett a formájuk letesztelése is cél – hangsúlyozta Tadissi Martial.

"Elég komoly nyári felkészülésen vagyunk túl. Rengeteg edzés, edzőtábor határozta meg az elmúlt másfél hónapot. Dublinba már abszolút a budapesti vb jegyében érkeztünk. Ez az utolsó igazi nagy erőfelmérő az októberi világbajnokságot megelőzően, ahol szinte mindenki vb-résztvevő, aki indul a versenyen. Az elsődleges cél feltérképezni, hogy hol tartunk, és hogy esetleg min kell még dolgoznunk az elkövetkezendő hét hétben. Ugyanakkor természetesen ez is egy verseny, szóval szeretnék minél messzebb eljutni, és a vasárnapi éremcsatákba beleszólni" – nyilatkozta Tadissi, aki Hárspataki Gáborhoz és Molnár Rékához hasonlóan pénteken küzd majd súlycsoportja selejtezőiben, míg Nagy Botond szombaton mutatja be formagyakorlatait.

Az összes kategória selejtezőinek lezárultát követően vasárnap bonyolítják le a bronzmérkőzéseket és a döntőket.

0 Tovább

Utánpótlás erőemelő vb: A magyar fiatalok több érmet is szereztek!​​​​​​​

Remekeltek a magyar fiatalok a romániai klasszik ifjúsági és junior erőemelő világbajnokságon! A kolozsvári vb-n Jucha Ada Imola, Pál Dorka is összetett bronzérmet szerzett. Utóbbi versenyző guggolásban vb-ezüstöt nyert. Jucha Ada Imola a 43 kg-os súlycsoportban 187,5 kg összetett eredménnyel végzett harmadikként, Pál Dorka a 76 kg-os súlycsoportban 387,5 kg összetett eredménnyel lett vb-bronzérmes úgy, hogy az összetett eredménye is országos csúcsnak számít, emellett guggolásban ifjúsági országos csúccsal végzett (152.5 kg), és felhúzásban is nemzeti rekordot döntött, miután 167.5 kilogrammal végzett.

Erőemelésben három fogásnemben versenyeznek az indulók. Guggolásban, felhúzásban és fekvenyomásban. A megmérettetéseken fogásnemi érmeket is osztanak.

Susa Olivér új országos csúccsal (215 kg) nyerte a fekvenyomást, Gyöngyösi Adél pedig 2. lett ugyanebben a fogásnemben. Póta László is feliratkozott az éremszerző fekvenyomók listájára, ő is ezüstérmes lett. Hubert Dániel két fogásnemi érmet is begyűjtött: guggolásban ezüstöt, felhúzásban bronzot szerzett. A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint összesen 17 (!) országos csúcs dőlt meg a vb-n, ezek közül több nem korosztályos, hanem felnőtt rekord.

A válogatott szereplését az edzők mellett a többszörös erőemelő világbajnok Árvai István ifjúsági és junior erőemelő szövetségi kapitány, Schauer Kornél alelnök, és Berke Lóránd elnök segítette. Dittler Anna és Fekete Miklós (open erőemelő szövetségi kapitány) nemzetközi bíróként vettek részt a világbajnokságon!

0 Tovább

Évnyitó és csapathirdetés

Hétfőn elnökségi ülést tartott a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ), amelyen sok minden más napirendi pont mellett a szakmai bizottság előterjesztésére, az aktuális formák és a sérülések ismeretében elfogadták a szeptember 16. és 24. között Belgrádban zajló, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon induló válogatott összetételét.

A beterjesztés szerint hat női, hét szabad- és kilenc kötöttfogású, tehát huszonkét versenyzőnk csatázik majd a Stark Arena szőnyegein a vb-helyezésekért, s a szakáganként hat ötkarikás súlycsoportban a párizsi indulási jog kivívásáért. A szerb fővárosban kategóriánként öt, összesen kilencven kvóta talál majd gazdára, a négy érmes mellett az ötödikek egymás elleni mérkőzésének győztesei örülhetnek majd. A jelenlegi helyzet szerint tizenegy magyar kiemeltként várhatja a világbajnokságot.

A magyar csapat (22 fő)

Nők (6): Szekér Szimonetta (50 kg, BHSE), Orsós Sztálvira (53 kg, Csepel TC, 8. kiemelt), Bognár Erika (55 kg, BHSE, 5. kiemelt), Galambos Ramóna (57 kg, BHSE), Dollák Tamara (59 kg, UTE), Szabados Noémi (68 kg, Ferencváros).

Szabadfogás (7): Muszukajev Iszmail (65 kg, Ferencváros, 3. kiemelt), Antal Dániel (70 kg, UTE), Kuramagomedov Murad (74 kg, Tatabánya, 7. kiemelt), Püspöki Patrik (86 kg, Baja), Juhász Balázs (92 kg, Kecskeméti TE), Bajcajev Vlagyiszlav (97 kg, Csepel TC, 4. kiemelt), Ligeti Dániel (125 kg, Haladás, 4. kiemelt).

Kötöttfogás (9): Torba Erik (60 kg, BHSE), Kecskeméti Krisztián (63 kg, Cegléd), Váncza István (67 kg, Ferencváros), Fritsch Róbert (72 kg, BHSE, 6. kiemelt), Lévai Zoltán (77 kg, BHSE, 1. kiemelt), Szilvássy Erik (82 kg, Csepeli BC), Losonczi Dávid (87 kg, ESMTK, 2. kiemelt), Lévai Tamás (97 kg, BHSE, 6. kiemelt), Vitek Dárius (130 kg, BHSE, 6. kiemelt).

Az elnökségi után került sor Kozma István Birkózó Akadémia (KIMBA) hivatalos évnyitójára, amit sportági legendák, edzők, sportolók és szülők mellett megtisztelt jelenlétével Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, Németh Szilárd, az MBSZ elnöke, a KIMBA alapítója, Hegedüs Csaba, a KIMBA szakmai főtanácsadója, Bacsa Péter, az MBSZ alelnöke, a KIMBA operatív igazgatója, Lőrincz Tamás, a KIMBA szakmai igazgatója, Ancsin László, az MBSZ főtitkára, valamint Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója.

Schmidt Ádám kedves szavakkal köszöntötte az akadémistákat: „A KIMBA-ban minden adott ahhoz, hogy a tehetséges fiatalok kihozzák magukból a maximumot. A sportág hazai legjobbjai irányítják a szakmai munkát, akik pontosan tudják, mi kell a sikerhez. Itt minden azért van, hogy fejlődhessetek, hogy egyszer ti is úgy álljatok a dobogón, mint Lőrincz Tamás Tokióban.”

Fábián László úgy fogalmazott: „Nagyon fontos, hogy átérezzétek, milyen ide tartozni, a birkózó- és a magyar sportcsaládhoz. Tudnotok kell, hogy a legjobb helyen vagytok. Tartsátok szem előtt a pozitív példákat, amelyekkel nap mint nap találkoztok!”

Lőrincz Tamás a nyári világversenyek értékelése mellett a jövőre is tekintett: „Tizenhét érmet nyertünk a nyári utánpótlás-világ- és Európa-bajnokságon, ami fantasztikus. Ezúton is gratulálok az érmeseknek, és annak az ötvennyolc sportolónknak is, aki a magyar színeket képviselte a világversenyeken. Szép sikereket értünk el, és fájó vereségeket is szenvedtünk, de a lényeg a folyamatos fejlődés, ezekből mind tanulhatunk!”

Németh Szilárd leszögezte, elégedett azzal, amit a KIMBA elért az alapítása óta: „A legfőbb célunk a közösségépítés. Olyan fiatalokat nevelünk, akik képesek kiállni a céljaikért, Magyarországért, a magyar érdekekért és a teljes birkózócsaládért. Fontos az is, hogy sportolóink ne csak a szőnyegen, hanem az életben is megállják a helyüket, kiváló magyar állampolgárrá és kiváló magyar birkózóvá váljanak. Úgy látom, és az eredmények is ezt mutatják, hogy jó és sikeres úton járunk.”

0 Tovább

Sikeres Wakeboard és Wakeskate Európa- és Afrika-bajnokságot rendezett Győr!

Véget ért a 24. Wakeboard és Wakeskate Európa- és Afrika-bajnokság Győrben. Az eseményen 19 nemzet 172 sportolója vett részt. A magyar csapat a nemzetek rangsorában – az összes kategóriát beleszámítva – az előkelő negyedik helyet szerezte meg.

A Hungarian Westside Cable Parkban lebonyolított világversenyen egy magyar érem született, Farkas Cecília jóvoltából, aki a 40+ masters kategóriában bronzérmet nyert. Több versenyző középdöntősként zárta a viadalt, de volt finalista is wakeskate-ben Farkas Katalin személyében.
Nagy sikert aratott az Eisberg jótékonysági futam is, ahol bemutatkoztak parasportoló wakeboardosok a Hungarian Westside Cable Parkban.
Shenker-Horváth Kinga, a Magyar Vízisí és Wakeboard Szövetség elnöke szerint sikeres eseményen van túl a sportág:


“A Nemzetközi Vízisí és Wakeboard Szövetség képviselőitől és a különböző nemzetiségű versenyzőktől is nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, sokan beszéltek az elismerés hangján a győri világversenyről. A hazai rendezésű nemzetközi sportesemény fantasztikus élményt adott a magyar versenyzőknek, és az utánpótlásnevelés terén is profitálhat ebből a sportág. A világ legjobb wakeboardosait láthattuk vendégül az elmúlt héten, nagyon erős mezőny gyűlt össze a különböző kategóriákban, ezért is vagyunk büszkék a csapatversenyben elért 4. helyünkre” – összegzett az elnök.

0 Tovább

Magyarország harmadik lett az utánpótlás kick-box Eb-n​​​​​​​

Az Isztambulban megrendezett utánpótlás kick-box Európa-bajnokságon – amelyen 38 ország több mint 1600 versenyzője indult – Magyarország az éremtáblázaton Nagy-Britannia és Bulgária mögött a harmadik helyen végzett. A 2028-as olimpiára pályázó sportág kontinensviadalán a sportág mind a hét szabályrendszerében, több korosztályban osztottak érmeket. A 18 éven aluli magyar fiatalok nem kevesebb, mint 29 aranyérmet szereztek.

A magyar válogatott emellett 35 ezüstéremmel és 56 bronzéremmel gazdagodott. Ezzel az éremterméssel hazánk a nemzetek között úgy lett harmadik, hogy mindössze egyetlen arannyal maradtunk le a bolgárok mögött.

A válogatott teljesítette az elvárást, hogy az első háromba kerüljön a nemzetek között, mindazonáltal az is kiderült, hogy miben kell fejlődni a jövő évi világbajnokságig – értékelt Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

"Örvendetes, hogy a ringben is született magyar arany, Sipos Regina győzelme mellett azonban más versenyzőkben is bíztam, de nekik most nem volt sikeres a szereplése" – mondta Galambos Péter.

A sportvezető méltatta a formagyakorlatosok sikereit, hiszen a szabályrendszerek közül itt született a legtöbb magyar arany, ami azért nagy szó, mert nemrég gyakorlatilag nem létezett ez a szakág hazánkban.

"Puravecz Péter néhány éve kezdte el szisztematikusan felépíteni a formagyakorlat szakágat, és ez az isztambuli tulajdonképpen a munkájának a csúcseredménye. Kétségtelen, hogy náluk a kategóriákban a riválisok kevesebb voltak, de ez nem von le a teljesítményük értékéből."

„Ami a pointfightingosokat illeti, ők szerezték az érmeink körülbelül negyven százalékát, a light-contact és a kick-light szakág pedig stabilan szállítja az eredményeket, ez mind dicséretes" – vélekedett Galambos Péter. Hozzátette: ugyanakkor azt is látni kell, hogy elsősorban a fiatalabbak voltak eredményesek, és a felnőtt korosztályhoz közelítő versenyzőknek pedig ezúttal kevésbé jött ki a lépés.

"Látszódnak tehát azok a pontok, ahol javítani kell a munkán, hogy a világelitben megtartsuk ezt az összességében igen előkelő helyet, az egyes szakágaknál pedig megpróbáljunk még jobban szerepelni. Az hatalmas fegyvertény, hogy ilyen nagy, közel 150 fős utánpótlás válogatottal tudtunk részt venni az Eb-n. Ez feltétlenül köszönhető a szülőknek, akik oroszlánrészt vállaltak a költségekből, de rajtuk kívül az egyesületek és a kick-box szövetség is kitett magáért" – nyilatkozta az elnök.

Utánpótlás kick-box Európa-bajnokság, Isztambul:

Európa-bajnok:

Fábián Kíra (gyermek, pointfighting, 21 kg)

Peregi Botond (gyermek, pointfighting, 24 kg)

Szántó Máté (gyermek, pointfighting, 27 kg)

Ekwoge Elong Marcus (gyermek, pointfighting, 33 kg)

Csonka Zsombor Aurél (kadet1, pointfighting, 28 kg)

Szikora Bence (kadet1, pointfighting, 37 kg)

Kányai Szebasztián (kadet1, pointfighting, 47 kg)

Opperman Zsombor (kadet2, pointfighting, 37 kg)

Haider Katrin Violett (junior, pointfighting, +70 kg)

Nagy Bálint (junior, pointfighting, +94 kg)

Gyermek fiú pointfighting csapat

Kiss Zsófia Csenge (kadet2, light-contact, 46 kg)

Varga Zsombor (kadet2, light-contact, 63 kg)

Kiss Zsófia Csenge (kadet2, kick-light, 46 kg)

Juhász Balázs (kadet2, kick-light, 69 kg)

Szemenyei Máté Bence (gyermek, formagyakorlat, kreatív)

Szilágyi Marcell (gyermek, formagyakorlat, kreatív fegyveres)

Szemenyei Máté Bence (gyermek, formagyakorlat, zenés)

Nas Míra Katalin (gyermek, formagyakorlat, zenés fegyveres)

Szilágyi Marcell (gyermek, formagyakorlat, zenés fegyveres)

Kakas Nóra Leila (kadet1, formagyakorlat, kreatív)

Nas Timur Ádám (kadet1, formagyakorlat, kreatív)

Halmágyi Nikolett (kadet1, formagyakorlat, kreatív fegyveres)

Halmágyi Nikolett (kadet1, formagyakorlat, zenés)

Maróti Olivér Donát (kadet1, formagyakorlat, zenés)

Halmágyi Nikolett (kadet1, formagyakorlat, zenés fegyveres)

Maróti Olivér Donát (kadet1, formagyakorlat, zenés fegyveres)

Kadet2 vegyes formagyakorlat csapat (zenés)

Sipos Regina (junior1, K1, 56 kg)

0 Tovább

HELYSZÍNVÁLTOZÁS  - A budapesti MVM Dome-ban lesz a 3. Hungarian Darts Trophy!

Minden idők legszínvonalasabb hazai rendezésű dartsos eseménye következik. Nyolc világbajnokot láthat a magyar közönség szeptember 22. és 24. között, emellett további világklasszisok és magyar versenyzők is tábla elé állnak az egyre dinamikusabban fejlődő sportágban. Az eredeti tervekhez képest egy ponton változik a helyzet: a 3. Hungarian Darts Trophy-nak az MVM Dome ad otthont, a korábban meghirdetett BOK Csarnok helyett.

Az MVM Dome-ba költözés oka a jegyvásárlás ütemének olyan szintű erősödése, amely rekord szurkolói számot vetít előre a versenyen. Így a sporteseményt lebonyolító Darts Event úgy döntött, hogy idén a korábban már dartsban bizonyított, nagyszerű MVM Dome-ban versenyeznek majd a legnagyobbak, azaz – többek között – Michael van Gerwen, Peter Wright, Gerwyn Price és Michael Smith.  A magyar színeket Kovács Patrik, Major Nándor, Jagicza Gábor és Vida Mihály képviseli.

„Az új helyszín a darts szempontjából nem számít újnak, hiszen 2022-ben, kitűnő körülmények között, itt az MVM Dome-ban volt a Hungarian Darts Show, fantasztikus hangulatban, világsztárokkal. Bizonyosak vagyunk, hogy a sport- és rendezvénykomplexum jó házigazdája lesz minden idők legszínvonalasabb hazai darts versenyének.” – mondta Takács Péter, a Darts Event ügyvezetője.  

Azt már korábban bejelentették, hogy erre az évre megemelkedett a verseny összdíjazása: a Hungarian Darts Trophyn 175 ezer fontot, azaz több, mint 78 millió forintot osztanak ki a dartsosok között. További hírek és jegyinformációk: dartsevent.com

Az esemény főtámogatója az MVM és a Tippmix!

0 Tovább

Újabb kassai siker!

Folytatódott a Kassa nyerő szériája. A szlovák labdarúgó Niké Liga hatodik fordulójában az Aranyosmarót (Zlaté Moravce) vendégeskedett Kassán, és a hazaiak végül 1-0-ra nyertek így újabb 3 pontot gyűjtöttek.

Az újoncnak nagyon nehéz sorsolása volt, a nyitófordulót a címvédővel játszották, azon a találkozón ikszelt a Slovannal, majd egy-két vereség is becsúszott. Az előző fordulóban 2-0-ra nyerték a keleti rangadót a Zemplín Michalovce (Nagymihály) ellen, majd következett egy sikeres kupameccs: az MFK Kezmarok (Késmárk) otthonában győztek.

Győztes csapaton ne változtass! Közhelynek tűnik, de helyenként hasznos megszívlelni. Így tett Anton Soltis is, így a keleti rangadón pályára lépő kezdőcsapattal nyitott a Kassa. A találkozó elején még egy kis felhőszakadás próbálta megzavarni a csapatokat – ez nem sikerült. Bátran kezdtek a vendégek, de a hazaiak kapusa, Kira többször is a helyén volt. A 27. percben aztán beköszönt Gressák, és megszerezte a vezetést. A félidő hajrája a vendégeké volt, de gól nem esett. A második játékrész egy része nyíltsisakos játékot hozott, de további gólt a kassaiak nem tudtak szerezni, a hazai védelem pedig rendszerint blokkolni tudott az aranyosmaróti támadások során, így maradt az 1-0.

Szlovák labdarúgó bajnokság, 6. forduló

FC Kosice – Zlate Moravce 1-0 (1-0)

Gól: 27. Gressák.

FC KOSICE: Kira - Fabiš, Krivák (86. Jakubko), Šindelář, Mizerák - Golikov, Greššák (81. Qose) - Turčák (72. Sagna), Faško (72. Faško), Pačinda - Medved (81. Liener). Edző: Anton Soltis.

FC ViOn: Slávik - Suľa, Moško, Nagy, Čonka - Brenkus (81. Ďubek, Duga, Gono (81. Weir) - Mondek, Čerepkai, Švec (46. Balaj). Edző: Vladimír Cifranič ) .

Fotó: fckosice.sk

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum