Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Új elnök a táncsportban

Sági István személyében új elnök irányítja a Magyar TáncSport Szakszövetséget (MTáSZ). Az már a tisztújító közgyűlés előtt kiderült, hogy Somkuti Annamária nem jelölteti magát, így lehetett tudni, hogy változás lesz a szövetség irányításában. Somkuti nyolc évig volt a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke.

 

Sági István országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP). Ezer szállal kötődik a sporthoz: többek között teniszezett, ugyanebben a sportágban edzősködött is. Ő alapította a Martfűi VSE versenytánc szakosztályát.

A tisztújítás során Elek István lett az elnökhelyettes, aki – többek között – a pénzügyekért, a marketingért, valamint a kommunikációért felel majd.

 

Az elnökség további tagjai:


- Fischer Mariann (a versenytánc szakág versenysportjáért felelős elnökségi tag)
- Juhász Péter (az akrobatikus Rock & Roll szakág versenysportjáért felelős elnökségi tag)
- Szatmári Nagy Szilvia (az oktatásért, továbbképzésért felelős elnökségi tag)
- Jegonyán Okszána (szabadidős, fogyatékosok sportjáért felelős elnökségi tag)

- Kiss Noel (Sportolói Bizottság elnöke)

- Németh Péter (a versenytánc szakág versenybírói testületeiért felelős elnökségi tag)
- Kis Katalin (az akrobatikus Rock & Roll szakág versenybírói testületeiért felelős elnökségi tag)

0 Tovább

Táncsport - Lászlóék dobogóra álltak Ungváron

Bronzérmet szerzett a Világjátékok-résztvevő magyar páros. László Csaba és Páli Viktória Ungváron lett harmadik a Standardtáncok World Open versenyén.

Az ukrajnai versenyen a magyar bajnoki duót csak egy ukrán és egy orosz páros tudta megelőzni a döntőben. „Remek felkészülési állomás volt ez nekünk. Most fejeztünk be egy olaszországi edzőtábort. Igyekszünk mindent tökéletesíteni az év versenyére, a kolumbiai Világjátékokra. A júliusi nem olimpiai sportágak versenyéig több nemzetközi megmérettetésen is részt vennénk, és egy újabb olaszországi edzőtábort is beterveztünk” – mondta Páli Viktória.

Táncsportban a László Csaba, Páli Viktória kettős az egyedüli magyar páros, amely kvalifikálta magát a Caliban megrendezendő Világjátékokra. A duó férfi tagja rutinos Világjátékok-résztvevőnek számít, hiszen különböző partnerekkel, 2005-ben és 2009-ben is parkettre lépett a nem olimpiai sportágak legnagyobb viadalán.

A kolumbiai játékokon jelen állás szerint egy 50 fős magyar csapat vesz részt, a versenyek július 25-én kezdődnek.

Fotó: Szilver.hu

0 Tovább

Új bajnok a latintáncosoknál!

Nagymihály Balázs és Szalai Ágnes nyerte meg az idei latintáncok magyar bajnokságát, amelyet Budapesten rendeztek meg. Az újdonsült bajnok mögött Zilahi Szabolcs és Mikes Anna lett az ezüstérmes, a bajnoki dobogó harmadik fokára Süttő Roland és Tombácz Anikó állhatott fel.

A hatos döntő végeredménye: 1. Nagymihály Balázs, Szalai Ágnes, 2. Zilahi Szabolcs, Mikes Anna, 3. Süttő Roland, Tombácz Anikó, 4. Kovács László, Kelemen Erika, 5. Lehoczky György, Czina Boglárka, 6. Vas Zsolt, Kiss-Nemes Veronika. A latintáncosoknál az elmúlt évben valósággal kicserélődött az élmezőny, így hatalmas érdeklődés övezte a magyar bajnokságok vasárnapi versenynapját.

Közel volt a döntőhöz a Szombat esti lázban érdekelt Angyal András Pandur Petrával, ők végül a 8. helyen fejezték be a bajnokságot. Angyal „szombat esti” partnere, Bálint Antónia is a helyszínen szurkolt, de a március 9-én kezdődő műsor több résztvevője is a Folyondár Sportközpontban biztatta a táncosokat. Ott volt többek között Tóth Gabi, Markó Róbert, Práger Kitty, Molnár Andrea és Mészáros Máté is.

A rising star standard mezőnyben Tejeda Tamás és Nyitrai Edina, az ifi standard kategóriában Bencze István és Kilin Dóra, a junior tíztáncosok között Rónyai Zoltán és Farkas Boglárka, a senior standard döntőben pedig Csiszár Ferenc és Emesz Krisztina szerzett aranyérmet.

A táncsportosoknál hátra vannak még az akrobatikus rock and roll, a formációs és a kűr magyar bajnokságok.

0 Tovább

Kétszeres magyar bajnokként utazhat a Világjátékokra a László Csaba, Páli Viktória duó

A Világjátékok-résztvevő László Csaba és Páli Viktória megvédte címét a 2013-as Standardtáncok Magyar Bajnokságán. A szentesi páros így továbbra is jó formában készül a nyári kolumbiai Világjátékokra, amelyet Caliban rendeznek meg.

Az országos bajnokságon Szepesi József és Farkas Bettina szerezte meg az ezüstérmet, míg Hegyes Bertalan János és Kis Violetta lett a bronzérmes.

László Csaba 2011 óta versenyez Páli Viktóriával. A páros a magyar bajnoki címeken túl többször állt dobogón rangos nemzetközi versenyeken is. Eddigi legnagyobb sikerük a hongkongi Világkupa-ezüstérem.

„A László-Páli kettős számára a vb és az Eb mellett a kolumbiai nem olimpiai sportágak világversenye lesz a legfontosabb megmérettetés. A szövetség igyekszik a lehető legtöbb dologban segíteni Lászlóék felkészülését” – mondta a magyar bajnoki eredményhirdetés után Domokos István, a táncsportos bajnokságokat rendező Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSz) főtitkára. „Természetesen 2013-ban a sportágban lesznek még rangos nemzetközi versenyek: nyáron a Savaria Táncfesztiválon tíztánc Európa-bajnokságot láthatnak a szurkolók, valamint ősszel Kisteleken is megrendezik a hagyományos nemzetközi versenyt” – hangsúlyozta a sportvezető.

Az ifjúsági latin mezőnyben Hidi Balázs és Szőke Zsuzsanna, a rising star latin kategóriában Suti András Zsolt és Deminger Korinna, a junior standardtáncosoknál Rónyai Zoltán és Farkas Boglárka, a senior latinosoknál pedig Szabó Zsolt és Ónodi Szabó Valéria szerzett magyar bajnoki címet.

0 Tovább

A Hegyes-Kis duó másodszor is magyar bajnok lett

Címvédés a tíztánc magyar bajnokságon!  A Hegyes Bertalan János, Kis Violetta kettős – csakúgy mint tavaly – aranyérmes lett a sportág legösszetettebb versenyszámában.

A Budapesten megrendezett bajnokságon Hegyesék mögött Budai Attila és Barna Lilla szerezte meg az ezüstérmet, míg a dobogó harmadik fokára a Süttő Roland-Tombácz Anikó duó állhatott fel.

Hegyes Bertalan János és Kis Violetta az U21-es standard magyar bajnokság döntőjében is érdekelt volt, ahol szintén elsők lettek. Ifjúsági tíztáncban Horváth Kende Soma és Karcagi Laura, junior latinban Pellei Mihály és Sedlakova Tereza, U21-es latinban pedig Hidi Balázs és Szőke Zsuzsanna szerzett magyar bajnoki címet.

A táncbajnokságok első versenynapján díjazták a bajnoki sorozat legjobbjait. Versenytánc szakágban az idei Világjátékokra kvótát szerzett László Csaba és Páli Viktória, akrobatikus rock and rollban pedig Király Ádám és Novák Dorottya vehette át az év párosának járó díjat.

 

Fotó: szilver.hu

Szombat esti láz

Tóth Gabi metálvillát villantott 

Dundika és Istenes is tánccipőben 

Maradonának meggyűlt a baja a lábaival 

0 Tovább

Tíztánc: Bajnokavatás előtt

Megkezdődik a nagyüzem a táncsportosoknál, az előttünk álló hétvégén ugyanis lebonyolítják az első idei magyar bajnokságot. A Folyondár Vasas Tánc- és Sportközpontban szombaton az ország legjobb tíztáncosai lépnek parkettre.

A Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSz) keddi sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a magyar bajnoki cím elnyerésén túl arról is dönt a bajnokság, hogy kik képviselhetik hazánkat a világ- és Európa-bajnokságokon. A bajnokság után az MTáSz nagyszabású díjátadó gálát tart, ahol átadják a tavalyi bajnoki sorozat győzteseinek járó elismeréseket.

A gálán Magyarország legjobb táncosai is fellépnek, majd egy bállal zárul a táncbajnokságok első versenynapja. „Külföldön nagyszerűen működik az a modell, hogy a nagy versenyek után a közönséget is megtáncoltatják, azaz a hivatalos műsort követően szabad a parkett! Bízunk benne, hogy Budapesten is sokan tánccipőt húznak” – mondta Inotai Csaba, a magyar bajnokság egyik szervezője.

A latin és standard magyar bajnokságig február közepéig kell várni. Ezeket a versenyeket február 16-án és 17-én bonyolítják le.

Bővebb információk: http://www.tancsportmb.com/

0 Tovább

Érmeket hoztak a rokisok

Magyar rock and rollos sikerek Belgiumban! A lommeli Világkupán Bánhidi Dániel és Révész Panni (Rock&MagicSe) ezüstérmes lett a felnőtt B-kategóriában.

Ugyanitt Pető Gábor és Gölöncsér Adrienn (4MSe.) hatodikként zárt. Junior korosztályban Deli Alex és Varga Alexandra (Rock&MagicSe) 2., míg Krivenkó Krisztián és Mészáros Nikolett (FortunaTse-4MSe) a 3. lett.

Ebben a mezőnyben volt még egy magyar döntős: a Jurecska Bálint-Kispál Luca duó (Fortuna Tse) 4. lett.

0 Tovább

László Csabiék 15. helye a vb-n

Melbourne-ben megrendezték az idei Standardtáncok Világbajnokságát, amelyen 70 páros indult. Magyarországot László Csaba és Páli Viktória, valamit Zsom Olivér és Vozár Boglárka képviselte.

A két Világjátékokat megjárt László Csaba és partnere Viki bejutott a legjobb 24-be, ahol végül az előkelő 15. helyen végzett, míg a Zsom-Vozár duó a 48. helyen zárt. A többszörös világ- és Európa-bajnok, Világjátékok-győztes Benedetto Ferruggia, Claudia Koehler páros visszavágott a dánoknak a tavalyi moszkvai vereségért, és megszerezte az aranyérmet.

A regnáló világbajnok, a dán Emanuel Valeri, Tania Kehlet kettős végül második lett, megelőzve a német Simone Segatori, Annette Sudol egységet.

0 Tovább

Táncsport – Fitneszmodell vb-indulási jogot szerzett a Szombat esti lázban is megfordult versenytáncos

Molnár Andrea sokoldalú sportember. A latin magyar bajnoki döntős versenytáncos belekóstolt a fitneszmodellek világába, és ha már ott volt, nem adta alább a magyar bajnoki ezüstéremnél.


A Szombat esti lázban Katus Attila párjaként ismerte meg az ország, akivel meg is nyerték a táncos műsor harmadik sorozatát. „Hirtelen felindulásból döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam ebben a műfajban, azonban továbbra is versenytáncosnak tartom magam. Először nem akartam versenyezni, csak formába akartam hozni magam. Aztán az edzőim, Deme Ivett és Németh Dorottya addig fűztek, hogy belevágtam” – emlékezett vissza a kezdetekre Molnár Andi, aki a magyar bajnoki ezüstérmével indulási jogot szerzett a decemberi fitneszmodell világbajnokságra, amelyet Bangkokban rendeznek meg. „A felkészülés mellett szponzorkereséssel is kell foglalkoznom, mert a kiutazás nagyon költséges. Először fogom képviselni Magyarországot világbajnokságon, bízom benne, hogy helytállok” – mondta a táncos.

Fotó: Gyuricz Richárd

0 Tovább

Táncsport – László Csabiék ezüstérmesek lettek a Világkupán!

Fantasztikus eredményt ért el a László Csaba, Páli Viktória párosunk a Standardtáncok Világkupáján. A hongkongi versenyen a magyar duó ezüstérmes lett, az orosz Alekszej Glukov, Anasztaszija Glazunova kettős mögött. A bronzérmet a lengyel Krzysztof Musiol, Karolina Aniol páros szerezte meg.

A kétszeres Világjátékok-résztvevő László Csabának - Páli Viktóriával - ez volt az eddigi legjobb eredménye. A László-Páli duó korábban két nyílt nemzetközi viadalon is győzni tudott (Nagybánya és Ljubljana), több értékes döntős helyezése volt, de kiemelt versenyen most állt először dobogóra. László Csaba 2005-ben Duisburgban és 2009-ben Kaohsiungban is tagja volt a magyar csapatnak. Előbbi játékokon Szögi Szilviával, utóbbin pedig Mikes Annával versenyzett.

A szentesi Szilver Táncsport Egyesületet erősítő László Csaba és Páli Viktória a legelőkelőbb helyezéssel bíró magyar páros. Jelenleg a standard világranglistán a huszonegyedikek.

WDSF Standardtáncok Világkupája – Hongkong

  1. Alekszej Glukov, Anasztaszija Glazunova (Oroszország)
  2. László Csaba, Páli Viktória (Magyarország)
  3. Krzysztof Musiol, Karolina Aniol (Lengyelország)
0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum