Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Európa Játékok 2023 – Szumósok is indulnak Krakkóban

Bemutatkozhat a szumó az Európa Játékokon - ezt az európai szövetség elnöke, Dariusz Rozum jelentette be.

A sportág az utóbbi években sokat fejlődött; a tradícióktól ugyan nem szakadt el, de számos sztereotípiát eloszlatott. A kisebb súlycsoportokban is látványos összecsapásokat láthatnak a nézők, és a küzdelmek egyértelműek kívülállók számára is, továbbá a női mérkőzések legalább olyan izgalmasak, mint a férfiaké. A sportág népszerűsítésében a Magyar Sumo Szakszövetség is kivette a részét, most pedig egy újabb mérföldkő előtt állnak a kontinens legjobbjai: a Világjátékok (World Games), a Küzdősportok Világjátéka (World Combat Games) után egy újabb multisport eseményen mutatkozhatnak be.

„Az egész szumótársadalom felpezsdült a hír hallatán, egyelőre azonban még nem ismerünk további részleteket” – mondja Szűtsné Bánkúti Réka, a hazai szövetség főtitkára.

„Egy sor kérdésre várunk választ. Például, hogy milyen súlycsoportokat érint az Európa Játékokon való szereplés, a kvalifikációs rendszerről nem is beszélve” – tette hozzá a sportvezető.

A következő Európa Játékokat 2023 június 21. és július 2. között rendezik meg Krakkóban. Ez lesz a harmadik ilyen multisport esemény. Korábban Bakuban és Minszkben rendeztek játékokat.

0 Tovább

Sikeres utánpótlás Eb a sportdiplomácia nagyjainak sportágában

Sportdiplomáciából folyamatosan jelesre vizsgázik a magyar szumó! A dinamikusan fejlődő küzdősportban rendre megfordulnak más sportágak jeles képviselői is, a Magyar Sumo Szakszövetség vezetése azonban mindig a sportolók érdekeit tartja szem előtt.

„Nem is tehetnénk mást! A sportolóink a legfontosabbak számunkra” – mondja Ancsin László, a Magyar Sumo Szakszövetség elnöke.

S, hogy ez mennyire így van, azt bizonyítják többek között a legutóbbi utánpótlás Európa-bajnokságon elért eredmények is. Ott van például a birkózó Elekes Enikő, aki a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) növendéke, de elindult az észtországi Rakverében megrendezett Eb-n is. „Enikő tehetséges versenyző birkózásban is nyert már világversenyt, ez pedig szumóban, Észtországban is megtörtént.”- tette hozzá az elnök, aki egyben a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) főtitkára is.

„Mindig azt kell szem előtt tartanunk, hogy az adott sportoló hol érhet el sikert, neki mi a siker, és az odavezető úton nekünk sportvezetőknek támogatnunk kell. A szumó háza táján a birkózókon kívül rendszerint megfordulnak dzsúdósok is. „Én ennek örülök, és mindig az adott sportági szövetséggel, vagy egyesülettel egyeztetünk” – árulta el a gyümölcsöző sportdiplomáciai együttműködés sikerének titkát Ancsin László.  

Rakverében három korosztályban voltak magyar dobogósok, győztesek. U 14-ben Lovász Zoltán és Bokros Márk, U 16-ban Kaszás Elza, Róna Cintia, Csernák Dorina, Jakab Dániel és Gyenes Bence, U 18-ban pedig Zsivnovszki Péter, Elekes Enikő és  Kaszás Elza szerzett Eb-aranyat.

„Büszkék vagyunk a mindenkori utánpótlásunkra. Tudni kell azt, hogy versenyzőink amatőrök. Ezért amikor a fiatal szumósok a felnőtt kor határát elérik, elég nagy lemorzsolódással kell szembenéznünk.” – összegzett Ancsin László.

 

A legutóbbi utánpótlás Eb magyar érmesei:

U14

50 kg Lovász Zoltán 1. hely

70 kg Bokros Márk 1.

55 kg Jámbor Levente 2.

+65 kg Róna Cintia 2.

40 kg Csejtei Zoárd 3.

60 kg Szalai Adrián 3.

 

U16

60 kg Kaszás Elza 1.

70 kg Csernák Dorina 1.

+70 kg Róna Cintia 1. és open 1

75 kg Jakab Dániel 1. és Jámbor Kristóf 2.

95 kg Gyenes Bence 3. és Open 1.

+70 kg Kaszás Lilla 3. és open 2.

Női csapat 3. Kaszás Lilla és Elza, Róna Cintia, Csernák Dorina összeállításban

65 kg Szűcs Barna 2.

U18

90 kg Zsivnovszki Péter 1.

65 kg Elekes Enikő 1.

60 kg Kaszás Elza 1.

100 kg Gyenes Bence 3.

70 kg Csernák Dorina 3.

0 Tovább

Szumó Eb – A felnőtteknél egy ezüst és két bronzérmet szereztek a magyarok

Utánpótlásban is eredményes volt a magyar delegáció

Pap Arnold ezüstöt, Buzás Patrik pedig bronzérmet szerzett a felnőttek mezőnyében a lengyelországi Krotoszynban megrendezett szumó Európa-bajnokságon.

A Magyar Sumo Szakszövetség információi szerint Pap nehézsúlyban, Buzás pedig 85 kilóban volt eredményes. A Pap, Végh Artúr, Berregi Balázs, Buzás összeállítású csapat is érmet szerzett, miután a bronzmeccsen legyőzte az azeri együttest.

A fiatalok is jól teljesítettek: Elekes Enikő az U21 után U23-ban is Európa-bajnok lett a 65 kilósoknál. Ugyancsak aranyérmes lett Végh Artúr (U21, +115 kg), Gyuricza Marcell (U23, 100 kg), Berregi Balázs (U23, 92 kg) és Buzás Patrik (U23, 85 kg). Ezüstérmet gyűjtött be Kotricz Dávid (U21, 115 kg), Zsivnovszky Péter (U21, 92 kg), Szilágyi Erik (U23, 85 kg). Ugyancsak második lett az U21-es csapat a Végh Artúr, Szilágyi Erik, Zsivnovszky Péter, Kotricz Dávid összeállításban.

Bronzérmesek:

U21 - (Mráz Zoltán 70 kg), Bereczki Dominik (77 kg), Szilágyi Erik (85 kg), Berregi Balázs (92 kg).

U23 - Berta Mike (70 kg), Mráz Zoltán (70 kg), Bereczki Dominik (77 kg), Kotricz Dávid (115 kg)

(Magyar Sumo Szakszövetség)

0 Tovább

Szumó Európa-bajnokság – Egy zsák érmet nyertek a magyarok eddig

Fantasztikus eredményeket produkálnak a magyarok a lengyelországi Krotoszynban zajló szumó Európa-bajnokságon.

A Magyar Sumo Szakszövetség információi szerint Elekes Enikő az U21 után U23-ban is Európa-bajnok lett a 65 kilósoknál. Ugyancsak aranyérmes lett Végh Artúr (U21, +115 kg), Gyuricza Marcell (U23, 100 kg), Berregi Balázs (U23, 92 kg) és Buzás Patrik (U23, 85 kg).

Ezüstérmet gyűjtött be Kotricz Dávid (U21, 115 kg), Zsivnovszki  Péter (U21, 92 kg), Szilágyi Erik (U23, 85 kg).

Bronzérmesek:

U21 - (Mráz Zoltán 70 kg), Bereczki Dominik (77 kg), Szilágyi Erik (85 kg), Berregi Balázs (92 kg).

U23 - Berta Mike (70 kg), Mráz Zoltán (70 kg), Bereczki Dominik (77 kg), Kotricz Dávid (115 kg)

A folytatásban az open versenyeket bonyolítják le, valamint a felnőttek is küzdőtérre lépnek. Mivel a szabályok lehetőséget teremtenek rá, így egy szumós akár több korosztályban is indulhat. (Magyar Sumo Szakszövetség)

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Három érmet szerzett Kerstner Róbert

Kerstner Róbert egyre jobb formában van. A magyar szumós a Világjátékokra készül, és túl van az elutazás előtti utolsó versenyén.

A Milano Openen többek között amerikai, olasz, észt, egyiptomi, argentin és francia versenyzők indultak, Kerstner két ezüstöt és egy bronzérmet szerzett. Az open kategóriában és csapatban lett ezüstérmes, míg súlycsoportjában, a +115 kilósok között harmadik lett.

„Úgy érzem, hogy egyre jobb formába kerülök. A milanói verseny volt az utolsó megmérettetésem. Innentől folyamatos edzés következik, és már ott leszünk hamarosan a kiutazás előtt” – értékelt Kerstner Róbert, aki világbajnoki bronzérmével szerzett Világjátékok-kvótát.

Az idei Világjátékokat az egyesült államokbeli Birminghamben rendezik meg július 7. és 17. között. A Világjátékok Magyar Csapatot 11 sportág 57 versenyzője alkotja. A szumósok július 6-án utaznak Amerikába. Kerstneren kívül Nemes Dávid edzőként, Szakály László pedig bíróként vesz részt a multisport versenyen.

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Ünnepre készülnek a szumósok

Kerstner Róbert személyében egy szumós képviselheti a magyar színeket a Világjátékokon. A Világjátékok Magyar Csapat információi szerint Kerstneren kívül Nemes Dávid edzőként, Szakály László pedig bíróként lesz ott az amerikai egyesült államokbeli játékokon.

Ancsin László, a nemrég újraválasztott Magyar Sumo Szakszövetség elnöke hangsúlyozta, minden Világjátékok hatalmas ünnep a sportágban tevékenykedőknek.

„Igaz, hogy csak egy versenyzőnk lesz ott Birminghamben, de nekünk ez nagy dolog, hogy ezúttal is volt magyar kvótaszerző. Robi a vb-bronzérmével harcolta ki, hogy ott lehessen a Világjátékokon. Nagyon boldogok vagyunk, hogy Szakály László személyben lesz magyar bíró is” – mondta Ancsin László, aki hozzátette: egy jó szereplés sokat lendíthet a magyar szumón.

„Mindig az a nagy nehézségünk, hogy az erős utánpótlás válogatottakak után a felnőtt nemzeti csapatok már jóval kisebb létszámmal rendelkeznek a lemorzsolódás miatt. Bízom benne, hogy ezt a lemorzsolódást a jövőben tudjuk majd lassítani.” – mondta a sportvezető, aki az európai szövetség alelnöke is egyben.

Itthon a Világjátékok Magyar Csapatot a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) koordinálja. A játékokat július 7. és 17. között rendezik meg az egyesült államokbeli Birminghamben, ahol összesen 57 magyar sportoló indul. (Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

Szumó – Kerstner Róbert Világjátékok-kvótát szerzett

Tajvan, Cali és Wroclaw után 2022-ben Birminghamben is lesz magyar szumós a Világjátékokon. A Magyar Szumó Szakszövetség információi szerint Kerstner Róbert kvótát szerzett az egyesült államokbeli nem olimpiai sportágak seregszemléjére. A Kispesti Nehézatlétikai Sportiskola sportolója gőzerővel készül a játékokra.

Ancsin László szerint az elmúlt években minden megváltozott a sport világában is. „A világjárvány alaposan átírta a kvalifikációs kiírást. Összességében örülünk, hogy a nemzetközi szövetségtől jött az értesítés a kvótáról, mint ahogy annak is, hogy Szakály László személyében magyar bíró is lesz a seregszemlén” – mondta a Magyar Szumó Szakszövetség elnöke, aki az európai szövetség alelnöke is egyben.

A nehézsúlyú Kerstner Róbert legutóbb nagy világversenyen 2019-ben állhatott dobogóra. Akkor openben a japán vb-n harmadik lett.

„A hét minden napján edzek, hol úszom, hogy erőnléti munkát végzek, és ott vannak a szumós edzéseim is. Hatalmas megtiszteltetés, hogy Magyarországot képviselhetem a Világjátékokon” – mondta Kerstner, aki egyébként munka mellett készül a játékokra. A szumós szerkezetlakatosként tevékenykedik.

A 2022-es Világjátékokat az egyesült államokbeli Birminghamben rendezik meg július 7. és 17. között. A Nemzeti Versenysport Szövetség információi szerint a multisport eseményre eddig 11 sportágban szereztek indulási jogot a magyarok, továbbá a tekések bemutató sportágként vesznek részt a seregszemlén. 

0 Tovább

Szumó - Végh Richárd kétszer is dobogóra állt a nemzetközi szumóversenyen

Végh Richárd két érmet is nyert az Érden megrendezett nemzetközi szumóversenyen. A viadalt eredetileg Európa-kupaként rendezték volna meg, ám végül a járványhelyzet miatt nem lett az, de szép számmal érkeztek többek között ukránok, és küzdőtérre léptek azeriek és tadzsik szumósok is – adta hírül a Magyar Szumó Szakszövetség. Végh Richárd a 100 kilogrammos kategóriában aranyérmes lett, míg openben harmadikként zárt.

Buzás Patrik, aki a 77 kilósoknál vezeti az Európai ranglistát, ezúttal egy kategóriával feljebb, a 85 kilogrammosoknál győzött. A válogatott versenyzők közül harmadik lett Pap Arnold és Végh Artúr, mindketten nehézsúlyban végeztek a harmadik helyen (szumóban két bronzérmet osztanak kategóriánként).

„Minden nemzetközi versenynek örülni kell, ahol a legjobbjaink megmérettethetnek. Az érdi viadal is ezt a célt szolgálta. Sajnos eredeti formában, Európa-kupaként nem tudtuk lebonyolítani, de az külön pozitívum, hogy végül szép számú külföldi szumós ellen küzdhettek a mieink” – összegzett Ancsin László, a Magyar Szumó Szakszövetség elnöke. 

Fotó: Végh Richárd és edzője Kovács János

0 Tovább

Szumó – Két magyar érem Csehovban

Pap Arnold kétszer is dobogóra állt Csehovban. A szumósok Európa Kupáján a magyar versenyző ugyanis két bronzérmet szerzett.

A +115 kilogrammos szumós előbb súlycsoportjában lett harmadik, majd az open kategóriában is bronzérmesként zárt.

A magyar küldöttség ezenkívül két pontszerző helyet ért el: Buzás Patrik a 77 kilósoknál 5. lett, akárcsak Szilágyi Erik a 87 kilogrammos kategóriában. Utóbbi a nyílt kategóriában is küzdőtérre lépett, ott hetedik lett.

„Összességében úgy utaztam a versenyre, hogy muszáj valami nagyot mutatni, hiszen ez volt az utolsó Európai kvalifikációs kupa, ezzel együtt az utolsó lehetőség bizonyítani a jövő évi Világjátékok előtt” – kezdte értékelését Pap Arnold.

„A cél természetesen a dobogó legfelső foka volt, sajnos ez a bravúr nem jött össze, de mindenképpen nagy eredményként tekintek a két bronzéremre, különösen a nehézsúlyban szerzettre, hiszen sikerült legyőznöm a hazai környezetben versenyző orosz Európa-bajnok, vb-érmes nehézsúlyú ellenfelemet is.” – mondta a magyar szumós.

0 Tovább

Szumó – Csehovban küzdenek a legjobbak

Újabb Európa Kupán lépnek küzdőtérre a magyar szumósok. A Magyar Sumo Szakszövetség információi szerint a hétvégén az oroszországi Csehov ad otthont a rangos versenynek. Az Európa Kupákon szerzett pontokkal szerezhetnek Világjátékok indulási jogot a szumósok.

A magyar színeket három versenyző képviseli. Pap Arnold +115 kilogrammban, Buzás Patrik a 77 kilósoknál, míg Szilágyi Erik a 85 kilogrammos mezőnyben lép küzdőtérre.

Szilágyi az utóbbi két évben váltott súlycsoportot. A 92 kilós kategóriából fogyott le, és lett 85 kilós.

„A korábbi súlycsoportomból nem lehetett kijutni a Világjátékokra. Ezért történt a váltás, ami egyelőre úgy néz ki, hogy eredményes volt, hiszen szépen haladok. Annak ellenére, hogy alig több, mint másfél éve vágtam ebbe bele, az európai ranglistán már a hetedik vagyok. Az előttem álló hat szumós közül többet is legyőztem már, úgyhogy bizakodó vagyok.” – mondta Szilágyi Erik.

Az európai ranglisták alapján a nemzetközi szövetség jövő évben dönt a birminghami kvótákról. A Világjátékokat 2022 júliusában rendezik meg.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum