Hét arany, kilenc ezüst- és tizenegy bronzérmet nyertek a hazai versenyzők az Európai Egyetemi Játékok kick-box tornáján. A kontinens egyetemistáinak és főiskolásainak legrangosabb multisport rendezvényét az idén Magyarország két nagyvárosa, Debrecen és Miskolc látja vendégül. A játékok kick-box versenyszámaiban – amelynek Miskolc adott otthont – a magyarok bizonyultak a legeredményesebbnek.
A kick-box hét szakága közül négy mutatkozhatott be Mickolcon. A pointfighting szabályrendszerben Bozók Szabolcsnak sikerült súlycsoportját megnyernie, a kick-lightosoknál pedig a fiatal kora ellenére már többszörös világbajnok Száraz Gergő diadalmaskodott. Érdekesség, hogy ezúttal a ringben több arany született, mint a tatamin. A full-contactosok küzdelmeiben Petrovics Péter, illetve a korábban a tatamin világ- és Európa-bajnoki címet is nyert Kovács Laura Fanni lett első. A K1-esek mezőnyében Rehák Márk három győzelmet követően állhatott fel a dobogó legfelső fokára, a nőknél pedig Gera Zorka nyakába akasztottak aranyérmet.
Kifejezetten jól szervezett és roppant hangulatos versenyt sikerült megrendezni, amiben a Magyar Kick-box Szakszövetségnek is jelentős része volt, hiszen ők biztosították a tatamikat, a ringeket, a bírók nagy részét és a segítők zömét. A helyszínre sem lehet panasz, hiszen egy vadonatúj teniszcsarnokban bonyolították le a versenyt, és a nagy melegben a csarnokbeli légkondicionálás rendkívül sokat számított – dicsérte a körülményeket Galambos Péter, az MKBSZ elnöke.
"A küzdelmek szakmailag változó színvonalat hoztak, hiszen volt olyan súlycsoport, ahol a felnőtt világranglista első három helyezettje itt volt, ugyanakkor akadtak gyengébb kategóriák is. De tudomásul kell venni, hogy ez egy ilyen verseny. Az eredményeket tekintve örömteli, hogy a magyarok jeleskedtek, és jó érzés, Európa itt megjelent egyetemista kick-boxosainak a jelentős részét a mieink tették ki. Ez azt mutatja, hogy sportolóink fontosnak tartják, hogy egyéb területeken is képezzék magukat, és gondolnak a későbbi életükre. Meggyőződésem, hogy ez jó az egyénnek is, de jó az egész hazai kick-boxnak is. Egyúttal köszönetemet szeretném kifejezni az egyetemeknek és főiskoláknak, hogy támogatták, támogatják a náluk tanuló kick-boxos fiatalokat" – nyilatkozta Galambos Péter.
A viadalon az éremtáblázaton Magyarország végzett az élen, megelőzve Horvátországot és Törökországot.
Európai Egyetemi Játékok, Miskolc, kick-box, a magyar érmesek:
Pointfighting:
Férfiak:
63 kg: 1. Bozók Szabolcs, 2. Száraz Gergő
74 kg: 1. Maruscsák László
84 kg: 2. Szmolek Emánuel
+84 kg: 3. Bondár Dávid és Bálint Zoltán
Nők:
55 kg: 2. Karácsondi Réka
+65 kg: 3. Török Dóra
Kick-light:
Férfiak:
63 kg: 1. Száraz Gergő, 3. Bozók Szabolcs
74 kg: 3. Maruscsák László
84 kg: 2. Szmolek Emánuel
+84 kg: 3. Bálint Zoltán
Nők:
55 kg: 3. Karácsondi Réka
+65 kg: 3. Zsíros Annamária
Full-contact:
Férfiak:
75 kg: 2. Tóth-Szabó Vilmos
86 kg: 1. Petrovics Péter
Nők:
56 kg: 2. Szeleczki Lilla
+65 kg: 1. Kovács Laura Fanni, 2. Tímár Boglárka
K1:
Férfiak:
67 kg: 1. Rehák Márk, 2. Forgó Zalán
81 kg: 3. Gondos Gergely és Tóth Bendegúz
Nők:
56 kg: 2. Nagy Zsófia
60 kg: 3. Boldizs Nikolett
65 kg: 1. Gera Zorka