Debrecenben rendezték meg a kick-box sportág ringes szakágainak magyar bajnoki döntőjét a felnőtt, illetve a junior korú sportolók számára. A versenyre a korábbiaknál több, 127 nevezés érkezett be, és gyakorlatilag kétszer annyi küzdelmet bonyolítottak le, mint az elmúlt évek bajnokságain. Örömtelinek nevezte a létszám gyarapodását Galambos Péter. A Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke hozzátette: külön tét volt a fiataloknak az augusztusi budapesti utánpótlás vb-n való indulás kivívása, egyes felnőtt kategóriákban pedig egy lépéssel közelebb lehetett kerülni a 2025-ös Világjátékokon való induláshoz.
"A mecsszámmal teljesen meg voltunk elégedve... Úgy gondoljuk nagyon jó úton haladunk annak érdekében, hogy a ringes szakág egy régen várt nagy létszámú csapatot tegyen ki" – büszkélkedett Facebook oldalán a rendező Debreceni Bázis Sport Klub Egyesület.
"Jó volt látni, hogy hosszú évek óta most lépett kötelek közé a legtöbb kick-boxos a magyar bajnokságon. Ez részben annak volt köszönhető, hogy a light-contact és a kick-light szakágakban jeleskedők elkezdtek kacsintgatni a kiütésre menő ringes szabályrendszerek felé, és megpróbálták a felkészülésüket ennek megfelelően átalakítani. Az, hogy ez a váltás mennyire lesz sikeres, akkor derül ki, ha hosszútávon is bennmaradnak ezek a harcosok a ringes szabályrendszerekben. De rajtuk kívül számos új arcot is láttam, ezért is növekedett az indulók száma" – értékelt Galambos Péter.
Az MKBSZ elnöke arról is beszámolt, hogy sokaknak dupla téttel bírt a szereplés.
"A juniorok számára az volt a magyar bajnokság jelentősége, hogy a győztes megszerezte a jogot az augusztus végi budapesti utánpótlás világbajnokságon való indulásra. De mivel a vb-n országonként két versenyzőt lehet nevezni egy-egy kategóriában, a másik indulót a ranglista pontok határozzák meg, és azokat most is lehetett gyűjteni. A felnőttek közül pedig többek szeme előtt már a 2025-ös Világjátékok lebegett, ahol a tatamis pointfighting szakág mellett egyes K1-es súlycsoportokat is megrendeznek. Ezekben a debreceni győztesek kvótát szereztek az őszi athéni felnőtt Európa-bajnokságra, és ha ott bejutnak a legjobb négybe, akkor a csengdui Világjátékokra is kvalifikálnak" – magyarázta az MKBSZ elnöke.
A sportvezető szerint a debreceni magyar bajnokság összecsapásai technikailag magas színvonalt hoztak, az erőnlét tekintetében viszont itt-ott kiütköztek hiányosságok. Ugyanakkor lehetett nagyszerű meccseket is látni, ahol még a harmadik menetben is kőkemény adok-kapok folyt, ami azt bizonyítja, hogy a felek komolyan felkészültek a megméretésre – mondta Galambos Péter.