Péntektől vasárnapig rendezik a budapesti BOK Sportcsarnokban a 29. Magyar Kick-box Világkupát, amely az esztendő egyik legnagyobb és legrangosabb eseményének ígérkezik a sportágban. Érdekesség, hogy jelentőségében éppen egy másik budapesti viadal verseng a világkupával: a kick-boxosok ugyanis 2019 után ismét hazai rendezésű világversenynek lesznek házigazdái. Ahogyan öt éve, úgy idén augusztusban is utánpótlás világbajnokságot rendez a Magyar Kick-box Szakszövetség. Mindkét eseményen hatalmas létszám, két-háromezres sportolói mezőny indul, és mindkét BOK Sportcsarnokbeli megméretésen kiugró magyar sikereket vár a hazai szövetség vezetése a versenyzőktől – hangzott el az MKBSZ sajtótájékoztatóján.
Rekordnevezést hozott a 2024-es a magyar világkupa
A budapesti az utóbbi években a WAKO világszervezet világkupa sorozatának legjelentősebb állomásává nőtte ki magát. A BOK Sportcsarnokban és a Körcsarnokban sorra kerülő 29. Magyar Kick-box Világkupán rekordlétszám, 50 ország mintegy 2700 versenyzője lép tatamira és száll ringbe.
„A korábban erős ír és osztrák verseny kiesését követően nem szerénytelenség azt állítani, hogy a magyarországi vált a legrangosabb és legszínvonalasabb WAKO világkupává. Úgy is fogalmazhatok, hogy ez a világkupák zászlóshajója. Versenyzői létszámában egyedül a török vk-n vannak többen, ám ott a mezőny legalább hetven százalékát a hazai versenyzők teszik ki. Hozzánk viszont a világ minden tájáról szívesen jönnek a legjobbak, és gyakorlatilag mindenki, aki számít a sportágban, itt lesz” – mondta Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.
A sportvezető hozzátette: a korábbiakkal szemben ezúttal nem csupán a BOK Sportcsarnokot fogják használni a verseny lebonyolítására, hanem a formagyakorlat versenyszámokat szombaton és vasárnap a Körcsarnokban rendezik.
A tavaly világra szóló sikereket elért hazai klasszisok közül a nevezők között van az Európa Játékokat megnyert Bálint Martin (pointfighting 74 kg), a Küzdősportok Világjátékán diadalmaskodó Zajácz Bence (pointfighting 69 kg) és Busa Andrea (pointfighting 60 kg), valamint a világbajnokságon aranyérmes Cselovszki Patrik (pointfighting 57 kg), Szmolek Emánuel (light-contact 84 kg és kick-light 84 kg), Nagy Rita (light-contact 60 kg és kick-light 60 kg) és Mezei Nikolett (light-contact 65 és kick-light 65)
„Az eddigi évekhez hasonló, kiváló eredményekre számítok a sportolóinktól. Úgy gondolom, hogy a hazai környezet inspirálóan hat majd rájuk, és képesek lesznek mozgósítani a bennük rejlő erőtartalékokat, és a legjobbjukat tudják majd nyújtani a magas színvonalú, erős mezőnyökben. A világkupán való szereplés pedig jól szolgálja majd a felkészülést az év második felében sorra kerülő felnőtt Európa-bajnokságra és utánpótlás világbajnokságra” – bizakodott Galambos Péter.
A 29. Magyar Kick-box Világkupán a küzdelmek pénteken 10, szombaton és vasárnap pedig 9 órakor kezdődnek.
Ismét hazai rendezésű világverseny házigazdája Magyarország
Öt esztendővel ezelőtt, 2019 augusztusában, Győrben az Audi Arénában már rendezett utánpótlás világbajnokságot az MKBSZ. Az akkori sikereken felbuzdulva a sportág hazai vezetői újra megpályázták a versenyt, amelyet ezúttal a fővárosba hoznak: a világkupához hasonlóan a vb-nek is a BOK Csarnok lesz a helyszíne augusztus 26. és 31. között.
A 7-18 éves fiatalok több korosztályban a kick-box mind a hét szakágában – pointfighting, light-contact, kick-light, formagyakorlat, full-contact, low-kick és K1 – nyolc tatamin és négy ringben küzdenek majd az érmekért.
A hatnapos, hétfőtől szombatig tartó versenyre az előzetes becslések szerint 70 ország több mint 2000 ifjú tehetsége érkezhet, és a világbajnokság égisze alatt bonyolítják le a kick-box világszövetség, a WAKO kongresszusát is.