Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Balzsay Károly világbajnoki címért bokszol augusztusban

Balzsay Károly augusztus 26-án világbajnoki címért bokszol Ukrajnában. A korábbi nagyközépsúlyú profi ökölvívó Donyeckben, a WBA világbajnoki övéért lép kötelek közé az ukrán Sztaniszlav Kastanov ellen.


- Látom a célt, és ez nagyon jó - mondta az [origo]-nak a WBO volt világbajnoka, aki a hétvégén Hamburgba megy, és ott készül a címmeccsre.
Balzsay szerint a profik között eddig veretlen ellenfelének – a hazai környezet ellenére – semmivel nincs nagyobb esélye a győzelemre, mint neki.
- Ez jelenleg egy betöltetlen világbajnoki cím. Minden nyitott. A májusra tervezett Európa-bajnoki címmérkőzés előtt 14 hetet edzettem, és miután kiderült, hogy elmarad, nem eresztettem le, szinten tartottam magam, így edzőmmel, Michael Timmel nem a nulláról kezdenünk a felkészülést – nyilatkozta Universum Box-Promotion öklözője.
Balzsay riválisa 26 éves, 185 cm magas bunyós eddigi 28 mérkőzéséből mindet megnyerte, ebből tizenötöt KO-val.

Fotó: Császár Attila

0 Tovább

Ejtőernyős célbaugrás: Válogatottunk Világkupát nyert Szlovéniában

Fantasztikus magyar siker az ejtőernyős célbaugrók idei második Világkupáján. A szlovéniai Bledben a magyar csapat ugyanis aranyérmes lett.


A Bánszki Tamás, Réczi Attila, Varga Tamás, Orsy Lászó, Hirschler Gábor összeállítású válogatott mögött a csehek végeztek a második helyen, míg az olaszok lettek a bronzérmesek. Egyéniben Bánszki Tamás ezüstérmet szerzett, míg az ifjúsági korosztályban Olenyik Roland harmadikként zárt.

„Jó formában van a válogatott. Az első Világkupáról is érmet hoztunk haza, akkor harmadikként zárt a csapat. Szlovéniában nehezebb helyzetben voltunk, hiszen 19 ország 37 csapata vett részt a viadalon” – nyilatkozta Asztalos István, a magyar válogatott edzője.

Csapatunk a Világkupa-sorozat 3. állomásán nem indul, ugyanis a Brazíliában megrendezendő Katonai Világjátékokra készül.

0 Tovább

Fallabda: Magyar bronzérem Réunion szigetén

Krajcsák Márk bronzérmet szerzett a Réunion Openen. A magyar fallabdázó eddig egyszer lépett pályára a Madagaszkártól keletre található szigeten megrendezett versenyen, akkor az első körben kiesett, így most sokat lépett előre a rangos viadalon.


A kétszeres Világjátékok-résztvevő Krajcsák az első körben a dán Kristian Forst ellen kezdett, és egy küzdelmes meccsen 3-2-re győzött, majd a francia Yann Perrint verte 3-0-ra. Az elődöntőben aztán három szettben kikapott a későbbi győztes egyiptomi Mohamed El Shorbagytól.

Krajcsák meccsei a Réunion Openen:

Krajcsák - Kristian Forst (Dánia) 3-2 (11-8, 11-8, 8-11, 5-11, 11-2)

Krajcsák - Yann Perrin (Francoiaország) 3-0 (13-11, 11-8, 11-7)

Krajcsák - Mohamed El Shorbagy (Egyiptom) 0-3 (5-11, 9-11, 11-13)

A 2011-es Réunion Open érmesei:

1. Mohamed El Shorbagy (Egyiptom)

2. Thierry Lincou (Franciaország)

3. Krajcsák Márk (Magyarország)

0 Tovább

Strandfoci - Indul a szezon!

Elindult a nevezés az idei Nestea Grand Prix-sorozatra. A szervezők ezen a nyáron összesen négy selejtezőtornát bonyolítanak le. A jelentkezőknek választaniuk kell Fonyód, illetve Balatonlelle között.


Először július 9-10-én várják a csapatokat, mindjárt az előbb említett dél-balatoni "turnéra". Fonyód immár évek óta otthont ad a kvalifikációs viadaloknak, a Sándortelepi Szabadstrand méltán népszerű nemcsak a nyaralók, hanem a strandfocisták között is, kulturált kiszolgáló helyiségekkel. Jó választás azonban a balatonlellei Napfény Strand is, amely az elmúlt esztendőkben a Szuperdöntők helyszíne volt.

A fehér homokos, tengerparti feelinget keltő terület igazi paradicsom a családok számára, vagyis a kísérők is garantáltan jól érzik magukat. Július 23-24-én a százhalombattai strandra költözik a sportág utazó cirkusza. Utoljára két éve jártak itt a homokfoci szerelmesei, akkor hűvös, viharos időben kellett játszaniuk, most remélhetőleg nagyobb szerencséjük lesz az időjárással. A helyszín előnye hangulatos mivolta mellett a főváros közelsége. Július 30-31-én a siófoki Coke Beach-en, a Nemzeti Strandlabdarúgó Liga küzdelmeinek is otthont adó, hatalmas népszerűségnek örvendő megastrandon zárul a selejtező.

A Balaton nem hivatalos fővárosának legpörgősebb helyét aligha kell bemutatni a nagyközönségnek, nem véletlenül nevezik egyes beszámolók "kis Floridának". Az augusztus 5-7-ig megrendezendő nagydöntőbe a nyolc legtöbb pontot gyűjtött együttes jut be. Fontos adalék, hogy a helyszínenként 28 ezer forint +ÁFA-s nevezési díj ellenében a sportélmény mellett két hivatalos strandfocilabdával is gazdagodnak a csapatok! További részletek a www.strandfoci.hu oldalon.

0 Tovább

Ejtőernyős célbaugrás: VK-bronzok Ausztriából

Dobogós helyezésekkel kezdték a VK-sorozatot a magyar ejtőernyősök. A mieink két bronzéremmel zártak az idei első ejtőernyős Világkupán.

Az ausztriai Thalgauban a célbaugrók között Varga Tamás harmadik lett. A magyar versenyzőt egy osztrák és egy olasz ejtőernyős előzte meg – tudtuk meg Asztalos Istvántól, a magyar válogatott edzőjétől.

Az Orsy László, Bánszki Tamás, Kollár Gábor, Réczi Attila, Varga Tamás összeállítású magyar válogatott is bronzérmes lett. A Világkupát az olaszok nyerték meg, a szlovénok, és a mieink előtt.

0 Tovább

Hat éremmel zárták a tavaszi szezont a kick-boxosok

Az olaszországi Riminiben zárták le a tavaszi szezont a magyar kick-boxosok. A BestFighter elnevezésű Világkupán Király István, a Halker-KiralyTeam vezetője a magyar versenyzőknek megengedte, hogy csak a Grand Champion kategóriában induljanak, azaz a mieink a saját súlycsoportjukban nem léptek küzdőtérre.

A férfiaknál meggyőző magyar fölény alakult ki a hajrára, a legjobb négyben ugyanis csak csepeliek jutottak be. Végül Jároszkievicz Krisztián győzött megelőzve Imre Tamást, és a két bronzérmest, Veres Richárdot és Gömbös Lászlót. A nőknél egy érmet szereztek a magyarok: Kádas Adrienn a harmadik helyet szerezte meg a Grand Champion kategóriában. A hatodik érmet a magyar férfi csapat szerezte meg, miután a második helyen zárt.

0 Tovább

Táncsport - A világranglista-éllovas László-Mikes duó képviseli Magyarországot a Savarián

A hétvégén 46. alkalommal rendezik meg a Savaria Nemzetközi Táncversenyt Szombathelyen. A június 11-i esemény budapesti sajtótájékoztatóján – amelyet a Magyar TáncSport Szakszövetség szervezett – elhangzott, hogy Magyarország legrégebbi és legpatinásabb táncsportos eseményén idén az IDSF Tíztánc Világkupa lesz a főverseny.


Mikes Anna és László Csaba

A VK-n a világ elitjébe tartozó párosok vesznek részt, a magyar színeket a tíztánc világranglista-éllovas László Csaba és Mikes Anna képviseli. A tíztánc a legösszetettebb versenykategória a táncsportban, hiszen itt az öt latintáncon kívül (szamba, cha-cha-cha, rumba, paso doble, jive) a standardtáncokat (angolkeringő, bécsi keringő, slowfox, tangó, quickstep) letáncolják több körben a párosok.

A Savariáról

Az első Savaria Nemzetközi Táncversenyt 1966-ban rendezték meg, azóta a táncsport legjobb versenyzői minden évben szigorú szakmai zsűri előtt mutatják be latin, illetve standard táncokból szerzett tudásukat, felkészültségüket. A rendezvény négy évtizedes múltja méltán vívta ki a szakmai körök elismerését, s tette Szombathelyt nemzetközi szinten elismertté. A vasi megyeszékhelyen a tánckultúrára nevelés már óvodás korban kezdődik. A tüzes ritmusoknak, a táncosok közötti tökéletes összhangnak, gyönyörű táncruháknak és kecses mozdulatoknak köszönhetően a nagyobb befogadóképességű helyszín ellenére is mindig teltház előtt zajlik a rendezvény.

A magyar párosról

László Csaba és Mikes Anna többszörös standard- és tíztánc magyar bajnok. A szentesi Szilver TSE versenyzői 2010-ben tíztáncban a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon is dobogóra álltak, mindkétszer bronzéremmel zártak, 2009-ben pedig Világjátékok-résztvevők voltak. Jelenleg vezetik a tíztánc világranglistát. Anna és Csaba 2007 júniusa óta versenyeznek együtt, és a magyar táncsport meghatározó alakjai.

Fotó: Vörös Nándor

0 Tovább

Az olasz Genova is Budapest ellenfele lesz

Budapesten kívül Fokváros, Wroclaw és Genova adta be a pályázatot a 2017-es Világjátékok megrendezésére. Korábban úgy volt, hogy Moszkva is kandidál, de az oroszok végül nem adták be a pályázatot – mondta el Szántó Éva, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) főtitkára a nem olimpiai sportágak magazinjában, amelyet havonta a Sport1 Tv sugároz.

Szántó Éva szerint Budapestnek jó esélyei vannak. „Úgy gondolom, hogy komoly pályázatot sikerült beadnunk. A pályázó városok közül Budapest az egyedüli főváros, olyan méretű, hogy gond nélkül otthont tud adni egy ilyen rangos sporteseménynek, de ugyanakkor mégis emberi léptékű az egész” – mondta a sportvezető, aki elárulta, hogy várhatóan júliusban érkezik egy szemlebizottság a Világjátékok Nemzetközi Szövetségétől (IWGA), a végső döntést pedig év végén hozzák meg.

A Világjátékok programján az olimpián kívüli sportágak szerepelnek, és mindig a nyári ötkarikás játékokat követő évben rendezik meg. Legutóbb, 2009-ben Kaohsiung (Tajvan) adott otthont a sporteseménynek, míg 2013-ban a kolumbiai Cali lesz a házigazda.   

Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálat

0 Tovább

Kormánygaranciát kapott a Világjátékok pályázata

Megadta a garanciát a magyar kormány a 2017-es Világjátékok pályázatához, így Budapest és Gödöllő közösen kandidál az eseményre. A kormány hatmilliárd, Budapest kétmillárd forintos garanciát vállalt az olimpián kívüli sportágak közös világversenyének hazai rendezéséért.

Az elmúlt hónapokban a Nemzeti Sportszövetség és partnere, a PricewaterhouseCoopers hatalmas energiát mozgósított a pályázati anyag megírásáért, és még az utolsó napokban is dolgoztak az anyagon. A dokumentum ismeretében a kormány keddi ülésén megadta a garanciát, mely a jelentkezés feltétele volt. A leadási határidő május 31-én éjfélkor jár le, így Szántó Éva, a Nemzeti Sportszövetség főtitkára még kedden Düsseldorfba utazott, ahol átadja a pályázatot Joachim Gossownak, a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) ügyvezető igazgatójának.

- Nem szeretnénk a célegyenesben elveszíteni a küzdelmet – mondta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, az elutazás előtt tartott sajtótájékoztatóján Szántó Éva. – Esélyeinket a jó pályázati anyagra és a magyar sportban meglévő hatalmas szaktudásra alapozzuk. Tudomásunk szerint Fokváros, Moszkva és Wroclaw pályázik még az eseményre.

 

- Budapest számára racionálisan elérhető cél a Világjátékok sikeres megrendezése – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Dr. Szeneczey Balázs, Tarlós István főpolgármester kabinetfőnöke. – Soha nem volt még ilyen sok sportágat felvonultató világesemény Magyarországon, és ez jó ajánlólevél lehet egy esetleges későbbi olimpiai kandidáláshoz is. Nagy siker, hogy főpolgármester úr is sikeresen integrálta a frakciókat az ügy kapcsán, hiszen minden párt egyhangúlag támogatta a rendezést, mely mellé most nagy örömünkre a magyar kormány is odaállt.

 

A beérkezett kandidálások technikai elemzése után június végén értékelő bizottság érkezik Budapestre és Gödöllőre, véleményük és az írásos pályázat alapján döntenek arról, hogy melyik város kap lehetőséget. Végeredmény idén november-december tájékán várható.

 

(Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálat)

0 Tovább

Pécs rendezheti a 2014-es egyetemi és főiskolás birkózó világbajnokságot

Újabb világverseny házigazdája lesz Magyarország: a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) sikerrel pályázott a 2014-es egyetemi és főiskolás birkózó világbajnokság rendezési jogára.


A MEFS az elmúlt huszonöt évben 10 világbajnokság házigazdája volt, legutóbb a kézilabdázók és az evezősök legjobbjai versengtek Magyarországon, 2014-ben pedig a birkózókat láthatja vendégül Pécs városa.

Erről az egyetemi és főiskolás sport világszövetsége, a FISU végrehajtó bizottságának lausanne-i ülésén döntöttek, ahol dübörgő taps fogadta a magyar prezentációt, melyet Hédi Csaba, a MEFS főtitkára, és Bachmann Bálint, a pécsi egyetem műszaki karának dékánja tartott.

(Csurka Gergely)


0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum