Monspart Sarolta szerint szükséges lenne, hogy ne csak Sport Nemzet legyünk, hanem sportoló nemzet is! Ezért a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke mindenkit arra sarkall, hogy sosem késő elkezdeni a testedzést, a sportolást!

„Vannak olyan karcsú alkatúak, akik azt hiszik, hogy nekik nem szükséges mozogniuk. Tévednek. A szívét, azaz a ’motort’ mindenkinek edzésben kell tartania! Kezdésnek nézzünk egy első edzést: például ma, még világosban vagy vacsora után egy órával este sietősen járjunk egy félórát. A lábunk futna, de mi csak gyalogolunk. Egyedül vagy társsal, emberrel vagy kutyával. Aztán ugyanez holnap. A héten négyszer. A második héten lehet már az első 10 perc gyaloglás után 20 dupla futólépés, majd gyaloglás és újra futás. Az ’ötször 20 dupla’ edzéstervvel lehet kezdeni az új életmód sportos mindennapjait” – nyilatkozta a tőle megszokott vehemenciával a sportvezető, aki a Magyar Szabadidősport Szövetség, alelnöke is egyben.

A szövetség egyébként idén is megrendezi a hagyományos konferenciáját. „Idén 22. alkalommal lesz konferencia. A március 8. és 10. közötti velencei eseményen – többek között – a magyar szabadidősportban 2013-ban elvégzendő feladatok és a kitörési lehetőségek kerülnek terítékre”- mondta Monspart Sarolta.