Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Érdi Mária megnyerte a flottabajnokságot a Balatonon!

Érdi Mária megnyerte idei második versenyét. A tokiói olimpiára készülő magyar klasszis az MVM Flottabajnokságon végzett az első helyen a Laser Hajóosztályban.

A balatonfüredi verseny zárónapján szél hiány miatt nem rendeztek futamot, így 6 futam után végeredményt hirdettek. Érdi Mária mögött Orbán Botond Máté végzett az összetett második helyén, megelőzve Kovács Attilát. Érdekesség, hogy a Laser 4.7-es kategóriában Érdi Mária testvére, Érdi János is hajóba ült, aki végül a 38. helyet szerezte meg. Ebben a hajóosztályban Verebély Mátyás győzött Nagy Bendegúz és Szokody Olivér előtt.

„Nem így terveztük ezt az idényt, de gondolom, hogy ezzel nem vagyok egyedül az élsportolók között. Mindenesetre nagyon örülök annak, hogy már a második versenyt is lezártnak tekinthetjük. A BYC-kupa után az MVM Flottabajnokságon is sikerült felállnom a dobogó legmagasabb fokára. Mostantól, ha a körülmények, valamint az egészségügyi helyzet engedi, szeretnék majd nemzetközi edzőtáborokban is hajóba ülni.” – nyilatkozta Érdi Mária, aki az MVM Zrt. támogatásával készül a jövő évi olimpiai játékokra.

0 Tovább

Érdi Mária továbbra is élen áll az MVM Flottabajnokságon!

Érdi Mária az első versenynapi két futamgyőzelem után kedden megnyerte mind a négy futamot, így magabiztosan vezet az MVM Flottabajnokságon. A balatonfüredi verseny második napján változatos szélben ült hajóba a mezőny.

„Hosszú volt a nap, de örülök, hogy itthon versenyezhetek. Az utóbbi években a balatonfüredi flottabajnokságon a külföldi edzőtáborok, illetve a versenyek miatt nem tudtam indulni. Lassan körvonalazódik az idei nemzetközi programom is, ha a körülmények engedik. Tervezek nemzetközi edzőtábort és versenyt is, és októberben jöhet az Európa-bajnokság. Persze, addig még sok feladat áll előttem. Többek között az MVM Flottabajnokság utolsó napja!” – összegzett Érdi Mária, aki az MVM Zrt. támogatásával készül a jövő évi olimpiai játékokra.

 A Laser Radial hajóosztályban versenyző Érdi Mária az elmúlt esztendőben zsinórban hetedszer lett az év legjobb női vitorlázója Magyarországon.

0 Tovább

Érdi Mária vezet az MVM Flottabajnokságon!

Érdi Mária két győzelemmel az élről várja a folytatást az MVM Flottabajnokságon. A balatonfüredi verseny első napján eredetileg három futamot rendeztek volna meg, de végül egyet elhalasztottak. A változatos szélben a tokiói olimpiára készülő magyar kiválóság mindkét futamot megnyerte.

Trükkös széljárás volt, de összességében örülök, hogy továbbra is van versenyzési lehetőség. A vírus után minden ilyen megmérettetést meg kell becsülni. Fontos, hogy vízen legyünk…” – mondta Érdi Mária, aki az MVM Zrt. támogatásával készül a jövő évi olimpiai játékokra.

A Laser Radial hajóosztályban versenyző Érdi Mária jelenleg az előkelő 17. helyet foglalja el a világranglistán, amelyet a dán Anne-Marie Rindom vezet.

A Magyar Villamos Művek Sportegyesülete idén kilencedik alkalommal rendezi meg az MVM Laser Flottabajnokságot, a Laser hajóosztályok idei második ranglista versenyét.

0 Tovább

Érdi Mária sikere a Balatonon!

Érdi Mária győzött a Balatonon. A hétvégén Balatonfüred adott otthont a BYC Kupának, azaz a Balatonfüredi Yacht Club nemzetközi versenyének.

A Laser Radial hajóosztályban tokiói kvótás magyar klasszis felállhatott a dobogó legfelsőbb fokára. A második helyen Sellei Bence végzett, megelőzve Rédling Balázst.

A tokiói játékokra készülő Érdi Mária elmondta, alig várta már, hogy hajóba üljön versenyen. „Legutóbb az országos bajnokságon versenyeztem, az is itthon volt, és szeptembert írtunk. Éppen itt volt az ideje, hogy versenyezzek. Bízom benne, hogy az egészségügyi helyzet lehetővé teszi, hogy minél hamarabb helyre álljon a világ rendje, és minél több versenyt rendezzenek a mi sportágunkban is” – nyilatkozta a magyar vitorlásversenyző, aki az MVM Zrt. támogatásával készül a jövő évi olimpiai játékokra.

Érdi Máriának a következő megmérettetése az MVM Flottabajnokság lesz, amelyet ugyancsak a Balatonon bonyolítanak le.

0 Tovább

Érdi Mária: Jöhetnek a versenyek!

Júniusban már ismét indul versenyen Érdi Mária. A tokiói olimpiára készülő magyar tehetség a tervek szerint a Balatonfüredi Yacht Club Kupán ül hajóba.

A tervek szerint júniusban két hazai versenyen is elindul Érdi Mária. A Balatonfüredi Yacht Club Kupa után az MVM laser flottabajnokságon láthatják a nézők.

„A koronavírus-járvány miatti korlátozásokat maximálisan betartva, folyamatosan tudtam edzeni. Klubom, az MVM SE jóvoltából egy-két hete vízen is tudok készülni a Balatonon. Nagyon hiányzik a versenyzés.” – számolt be érzéseiről az MVM SE világklasszis versenyzője.

A női laser radial hajóosztályosok márciusban (ez a legfrissebb) kiadott világranglistáján Érdi Mária az előkelő 17. helyet foglalja el a közel 500 fős rangsorban.

0 Tovább

Verseltek a bajnokok - Érdi Mária, Kapás Boglárka és Szilágyi Áron is aktív volt a költészet napján

Érdi Mária is verset mondott! Április 11. József Attila születésnapja, a magyar költészet napja.

Ebből az alkalomból a sportnapilap online kiadásán, az NSO-tanórák sorozat részeként, Kapás Boglárka, világ- és Európa-bajnok úszó, Érdi Mária, ifjúsági világ- és Európa-bajnok vitorlázó, Gurisatti Gréta, Európa-bajnoki bronzérmes vízilabdázó, Gasparics Fanni, válogatott jégkorongozó, Szilágyi Áron, olimpiai, világ -és Európa-bajnok vívó, Liu Shaolin Sándor, olimpiai, világ- és Európa-bajnok gyorskorcsolyázó és Garát Zsombor, válogatott jégkorongozó mondott verset.

Az MVM SE vitorlás versenyzője Gárdonyi Gézától A Balaton című verset mondta el. A költészet napját 1964 óta minden évben József Attila (1905-1937) születésnapján, április 11-én ünneplik.

A verselő bajnokok megtekinthetők a Nemzeti Sport Online Facebook oldalán: https://www.facebook.com/watch/?v=535081240505650

0 Tovább

Vitorlázás – Érdi Mária Spanyolországban volt, most önkéntes karanténba vonult

Érdi Mária önkéntes karanténba vonult! A vitorlásversenyző a közelmúltban a Trofeo Princesa Sofián ült volna hajóba, a szervezők azonban bejelentették, hogy a világjárvány miatt törlik a versenyt.

„Pedig olyan szépen alakult minden, már a helyszínen edzettem, amikor jött a hír: a világjárvány ezt a viadalt is elsöpri majd. Hazatérésem után Tihanyba vonultam, és itt várom, hogy véget érjen a 14 napos karantén” – mondta Érdi Mária.

A klasszis vitorlásversenyző a karanténjául szolgáló ház udvarán rendszeresen edz, és ha nincs nagy forgalom, akkor kerékpárra is pattan. „Jó, hogy nem kell leállni az edzéssel. Sajnos most a hajós tréningek még nem jöhetnek szóba, de az a terv, hogyha véget ér a karantén, akkor itt a Balatonon vízre is szállok. Az edzőm, Sara Winther jelenleg Új-Zélandon van, tartjuk a kapcsolatot, megbeszéljük a tapasztalatokat” – tette hozzá Érdi Mária. 

0 Tovább

Vitorlázás – Érdi Máriának továbbra is az olimpia lesz az év főversenye, és kihagyja a február végi világbajnokságot!

Érdi Mária kihagyja az idei világbajnokságot. A tokiói olimpiára készülő vitorlázónő számára továbbra is a 2020-as nyári játékok lesz az év főversenye, éppen ezért a február végi vb-n nem ül hajóba.

„Voltak hátfájdalmaim az utóbbi időben, emiatt nem érzem magam most százszázalékos állapotban. Azt a döntést hoztuk meg az edzőmmel, hogy ezt a világbajnokságot elengedjük, és csak a tokiói játékokra koncentrálunk. A tervek szerint március elejétől ismét gőzerővel készülök a második olimpiámra.” – mondta Érdi Mária, akinek az utóbbi időben a japán versenyek jól sikerültek.

Az előolimpián harmadik lett, majd az azt követő Világkupán a 4. helyet szerezte meg a világ legjobb laser radialos vitorlásversenyzőit felvonultató mezőnyben. Ezt követően a Balatonon megszerezte a hetedik felnőtt magyar bajnoki címét, és ismét átvehette az év legjobb női versenyzőjének járó díjat Magyarországon. 

0 Tovább

Érdi Mária: az egész évem a tanulásról szólt, jöhet az olimpia

Érdi Mária jelenleg Melbourne-ben készül a következő szezonra. A tokiói kvótás vitorlásversenyző ebben az évben is jelezte: ha minden úgy alakul, amire számít, akkor a 2020-as olimpián ott lehet az élmezőnyben a női laser radial hajóosztályban.

„Én nagyon örülök, hogy Japánban kijött a lépés számomra 2019-ben. A tesztversenyen és az azt követő Világkupán is jól ment a versenyzés. Úgy érzem, hogy egyébként idén felemás idényt produkáltam. Az év elején, meg azt követően, kerestem önmagam, de később aztán jöttek az eredmények. A 2020-as tokiói játékok tesztversenyén dobogóra állhattam, és ez a forma egész év végéig kitartott” – fogalmazott Érdi Mária.

A 2019-ben itthon az év legjobb női vitorlázójának megválasztott versenyző jelenleg gőzerővel készül a jövő évi versenyekre.

„Csak a karácsonyt töltöm otthon, még szilveszter előtt visszarepülök Ausztráliába, ahol a jövő év elején a világbajnokság is lesz. Szerintem olyan szakemberekkel sikerült körbevennem magam, akikben maximálisan megbízom, így optimista vagyok a következő szezont illetően.” – mondta Érdi Mária.

Fotók: https://www.facebook.com/sailingolympics/

0 Tovább

Érdi Mária idén is a legjobb lett!

Érdi Mária zsinórban hetedszer lett az év legjobb női vitorlázója. A tokiói olimpiára készülő vitorlásversenyző a hétfő esti díjátadón nem vehetett személyesen részt, hiszen jelenleg Ausztráliában edzőtáborozik. A díjat Fluck Benedek, az MVM SE elnöke vette át.

A laser radial hajóosztályban versenyző magyar klasszis a Magyar Vitorlás Szövetség díjkiosztó ünnepsége után elmondta, megtiszteltetésnek tartja, hogy 2019-ben is ő kaphatta a legjobb női versenyzőnek járó díjat.

Annak ellenére, hogy zsinórban hetedszer lettem az év legjobbja, mindössze kétszer tudtam személyesen átvenni a díjat. Jelenleg is Melbourne-ben vagyok, és edzőtáborozom. Minden évben nagyon fontos számomra ez a díj, de úgy gondolom, hogy az elmúlt években és idén is sokat tettem, tettünk azért, hogy nemzetközi vizeken is odafigyeljenek a teljesítményemre” – nyilatkozta Érdi Mária, aki a 2. olimpiájára készül.

„Idén már csak edzőtáborok lesznek Ausztráliában. A tervek szerint december 14-én megyek haza, aztán 28-án ismét visszajövök Melbourne-be, ahol egészen a február végi világbajnokságig kint leszek” – mondta az idei tervekről Érdi Mária.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum