Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bekerült az olimpiai családba a kick-box

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöksége pénteki tokiói ülésén úgy döntött, hogy hivatalosan is elismeri a WAKO (World Association of Kickboxing Organizations) világszövetséget – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség. A NOB ezzel gyakorlatilag felvette a kick-boxot az olimpiai – bár az ötkarikás játékokon egyelőre nem szereplő – sportágak közé.

 

A döntésről a NOB-elnöke levélben értesítette Francesca Falsonit, a WAKO ideiglenes elnökét. Thomas Bach gratulált és üdvözölte a kick-box világszövetséget az olimpiai családban.

Francesca Falsoni a WAKO hivatalos honlapján mérföldkőnek nevezte a döntést. Emlékeztetett rá, hogy a 129 tagországgal rendelkező WAKO még 2016-ban folyamodott az elismerésért.

Mintha hirtelen bekerültünk volna egy elit klub tagjai közé – fogalmazott Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

„Ez a döntés az egész világon hatalmas presztízst jelent a kick-boxnak, és rendkívül sok területre kihat majd. Nincs ez másképpen Magyarországon sem, csak hogy egy példát említsek: eddig a diákolimpiákon és egyéb versenyeken elért eredményeink nem számíthattak be a középiskolai és egyetemi felvételik pontszámába. Ez az elismerésnek köszönhetően megváltozhat majd, így a fiatal sportolóinknak többet tudunk majd nyújtani. Emellett persze fontos kihangsúlyozni azt is, hogy a sportágban kifejezetten jók állunk a sportdiplomácia területén, világszinten pedig az egyik legeredményesebb nemzet vagyunk.” – mondta Galambos Péter.

A tavalyi kick-box világbajnokságnak Budapest adott otthont, ahol a magyar válogatott második helyen végzett az éremtáblázaton. Szintén másodikak lettek fiataljaink az idei korosztályos vb-n, jövőre pedig hazánk rendezheti az utánpótláskorúak Európa-bajnokságát.

Közel vannak a tűzhöz a magyar sportvezetők is: az MKBSZ alelnöke, Király István egyben az európai szövetség első alelnöke, Szabó Gábor tagja a WAKO ringes bírói bizottságának, míg a sportág legeredményesebb versenyzője, a nemrég visszavonult Mórádi Zsolt a sportolói bizottság elnöke.

fotó: Kovács Tamás/MTI

0 Tovább

Öt magyar arany a kick-box Európa-bajnokságon

Öt arany-, öt ezüst- és hat bronzérmet nyertek a magyarok a Mariborban megrendezett kick-box Európa-bajnokságon. A 31 ország 500 versenyzőjét felvonultató Eb-n Veres Roland duplázni tudott, rajta kívül Murvai Lívia, Busa Andrea és Brunner Boglárka lett Európa-bajnok. Az éremtáblázaton Magyarország a harmadik lett.


A hét szabályrendszert magába foglaló sportágban a hagyományoknak megfelelően – a versenyek kezelhetősége végett – az idén is két Európa-bajnokságot rendeztek. Az októberi pozsonyi kick-light, low-kick és K1 kontinensviadalt követően a héten Szlovéniában a pointfighting, a light-contact, a full-contact és a zenés formagyakorlat szakágak legjobbjai gyűltek össze.



A tavalyi budapesti vb legeredményesebb versenyzője, Veres Roland pointfightingban és light-contactban is indult, és mindkettőben diadalmaskodott. A még mindig csak 19 éves klasszis így három Eb-elsőséggel zárta az évet, hiszen előzőleg Pozsonyból is elhozta a kick-light szabályrendszer aranyérmét. Érdekesség, hogy a csepeli Halker-Király Team versenyzőjének két bátyja is döntőbe jutott Mariborban, de Alexnek és Richárdnak be kellett érnie a második hellyel.

 



A pozsonyi Eb másik magyar győztese Busa Andrea volt, aki Szlovéniában is legyőzhetetlennek bizonyult. A szegedi tanárnő remek szezont tudhat maga mögött: az év egyik legnagyobb versenyén, a májusi budapesti világkupán három elsőséggel a legjobb magyarnak bizonyult, és mindkét Eb-ről aranyéremmel térhetett haza.

A dobogó tetejére állhatott fel pointfightingban Murvai Lívia is, akárcsak a kiütésre menő full-contact szakágban Brunner Boglárka.

"Ahhoz képest, hogy éppen generációváltáson esik át a válogatott, kifejezetten jól sikerült az Európa-bajnokság. Ugyanakkor azt mondhatom, hogy sikerülhetett volna még jobban, hiszen több döntőnk is volt, ahol csak nüanszokon múlt, hogy nem lett még néhány első helyünk. Külön örülök, hogy Brunner Bogi révén full-contactban is lett egy Európa-bajnokunk, sokra tartom, hogy a nagyon erős ringes mezőnyben is el tudtunk csípni egy aranyat" - értékelt Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

A felnőttekkel együtt rendezték meg a veteránok küzdelmeit, ahol a magyarok három első, három második és négy harmadik helyet szereztek. Különösen emlékezetes az egykori nagy bajnok, Csikós Péter aranyérme, aki kategóriájának döntőjében nemcsak ellenfelét, hanem - véletlenül - még a bírót is fejbe rúgta.

Kick-box Európa-bajnokság, Maribor, a magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 1. Veres Roland
69 kg: 2. Veres Alex
74 kg: 2. Veres Richárd
84 kg: 3. Juhász Ábel
89 kg: 3. Opauszki Dávid
Nők:
50 kg: 1. Murvai Lívia
60 kg: 1. Busa Andrea
70 kg: 2. Nagy Henrietta
+70 kg: 3. Szabó Dorina
Csapat: 2. Magyarország

Light-contact:
Férfiak:
57 kg: 1. Veres Roland
63 kg: 3. Fésű Lajos
Nők:
55 kg: 2. Gremen Petra
60 kg: 3. Nagy Rita

Full-contact:
Nők:
+70 kg: 1. Brunner Boglárka

Zenés formagyakorlat:
Pusztakezes kategória, férfiak: 3. Puravecz Péter

0 Tovább

Kick-box Eb: nyolc magyar döntős

Tizenöt érem már „zsebben” van a Mariborban zajló kick-box Európa-bajnokságon. A 31 ország 500 versenyzőjét felvonultató kontinenstornán a magyarok nyolc döntőbe verekedték be magukat. A tavalyi budapesti vb legeredményesebb sportolója, Veres Roland két kategóriában is bejutott a fináléba, de bátyjai, Alex és Richárd is aranyéremért lépnek tatamira.

 

A hét szabályrendszert magába foglaló sportágban a hagyományoknak megfelelően – a versenyek kezelhetősége végett – idén is két Európa-bajnokságot rendeznek. Az októberi pozsonyi kick-light, low-kick és K1 kontinensviadalt követően Szlovéniában a pointfighting, a light-contact, a full-contact és a zenés formagyakorlat szakágak legjobbjai mérik össze tudásukat.

A keddtől szombatig tartó Eb selejtezői során 15 kategóriában jutott be magyar a legjobb négy közé. A Magyar Kick-box Szakszövetség vezetésének legnagyobb örömére a számos helyen generációváltáson átesett válogatott tagjai mind a négy szabályrendszerben ott lesznek az éremátadásokon.

 

Legjobban a pointfightingosok szerepeltek Mariborban: a 19 éves Veres Roland mellett két testvére, Alex és Richárd is az aranyért küzdhet, míg a nőknél Murvai Lívia, Busa Andrea és Nagy Henrietta finalista. Veres Roland light-contactban is bejutott a döntőbe, akárcsak a hölgyek mezőnyében Gremen Petra. A kiütésre menő full-contact szakágban Brunner Boglárka pénteken még a döntőbe jutásért száll ringbe, így ő még a dobogó bármelyik fokán végezhet, míg pusztakezes formagyakorlatban Puravecz Péter harmadik lett.

 

Kick-box Európa-bajnokság, a magyar érmesek:

Pointfighting: Veres Roland (57 kg, döntős), Veres Alex (69 kg, döntős), Veres Richárd (74 kg, döntős), Juhász Ábel (84 kg, bronzérmes), Opauszki Dávid (89 kg, bronzérmes), Murvai Lívia (50 kg, döntős), Busa Andrea (60 kg, döntős), Nagy Henrietta (70 kg, döntős), Szabó Dorina (+70 kg, bronzérmes)

Light-contact: Veres Roland (57 kg, döntős), Fésű Lajos (63 kg, bronzérmes), Gremen Petra (55 kg, döntős), Nagy Rita (60 kg, bronzérmes)

Full-contact: Brunner Boglárka (+70 kg, elődöntős)

Zenés formagyakorlat: Puravecz Péter (pusztakezes kategória, bronzérmes)

0 Tovább

Lengyelországban vendégeskedtek legjobb kick-boxosaink

A hazaiak legjobbjaival mérkőzött meg Lengyelországban a magyar kick-light válogatott. A Kartuzy városában rendezett kick-box gálán összességében 5-4-es hazai siker született, de a magyar versenyzők is nagyszerűen küzdöttek és a megmérettetés néhányuk számára jó erőpróba volt a hónap közepén sorra kerülő Európa-bajnokság előtt - adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

 

 

A független lengyel állam kikiáltásának századik évfordulója alkalmából számos rendezvényt, köztük sporteseményeket tartanak a napokban. Ezek egyike volt a Balti-tenger közeli városban lebonyolított kick-box gála, amelyen a sportág szakágai közül a félerős ütéseket és rúgásokat alkalmazó kick-light szabályok szerint zajlottak a küzdelmek.

 

A válogatott összecsapáson a legutóbbi Európa-bajnokság éremtáblázatán a kick-light szakágban második helyen végzett magyar nemzeti együttes volt a vendég. A mieink közül Debre Bence, Bárdosi Sándor, Szmolek Emánuel és Szabó Dávid egyformán egyhangú pontozással nyert, míg akadt olyan csata, amelynél valamelyest lejtett a pálya a hazai versenyző javára.

„Kitettek magukért a versenyzők, jól bunyózott mindenki” – értékelt a válogatott egyik edzője, Olasz Attila. – „A gála nagyon jól szervezett volt és ehhez méltó színvonalú mérkőzések zajlottak, amelyek közül kettő véleményes volt, azokon szerintünk a mi sportolónk volt a jobb, de most ez egy olyan esemény volt, amelyen érezni lehetett, hogy a lengyeleknek kell győzniük. A tervek szerint valamikor a jövő tavasszal mi fogadjuk majd őket és akkor visszavágunk.”

 

Olasz Attila – aki a korábbi sokszoros világbajnok Dancsó Zoltánnal együtt irányítja a kick-light és a light-contact válogatottak munkáját – arról is beszámolt, hogy a tatamira lépett magyarok közül hárman indulnak majd a közelgő Eb-n is. Mariborban Bárdosi Sándor full-contactban, míg Szmolek Emánuel és Vida Ádám light-contactban méretteti meg magát.

„Jó volt ez a gála arra is, hogy szokják a stresszhelyzetet és éles küzdelemben kelljen teljesíteniük. Szerencsére ők is és a többi magyar is sérülés nélkül hozta le a meccseket” – mondta a szakember. Hozzátette: hétfőn Tatán már kezdődik is az Eb-re felkészítő edzőtábor, és jövő vasárnap utaznak Szlovéniába, a kontinensviadal helyszínére.  

 

Kick-box gála, Kartuzy, a mérkőzések eredménye:

63 kg: Grünczeisz Patrik-Kacieja 0-3

69 kg: Debre Bence-Bieus 3-0
74 kg: Bálint Zoltán-Nizejewski 1-2

74 kg: Bárdosi Sándor-Durma 3-0
79 kg: Szmolek Emánuel-Kryszewski 3-0

84 kg: Kis Balázs-Puczynski 0-3

84 kg: Szabó Dávid-Wisniewski 3-0

89 kg: Vígváry Viktor-Wypchal 1-2

+94 kg: Vida Ádám-Grzesiak 0-3

0 Tovább

Elhunyt a kick-box világszövetség elnöke

Hosszan tartó súlyos betegség után belgrádi otthonában elhunyt Boriszlav Pelevics, a WAKO kick-box világszövetség első embere. A 61 éves sportvezető 2015 óta töltötte be az elnöki tisztséget.

Komoly előrelépéseket könyvelhetett el a kick-box Boriszlav Pelevics vezetésével. Ez idő alatt mutatkozhatott be a sportág a 2017-es Világjátékok programjában, a küzdősport képviselői pedig most arra várnak, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékesei felvegyék a kick-boxot a NOB által elismert olimpiai sportágak közé is.

A szerb sportdiplomata – aki jelen volt a tavaly őszi budapesti világbajnokságon és az idei világkupán is – megalapítója és elnöke volt hazája kick-box szövetségének, korábban tagja volt a szerb parlamentnek és múlt csütörtökön bekövetkezett haláláig professzorként dolgozott a Belgrádi Egyetemen.

Hétfői temetésén a Magyar Kick-box Szakszövetséget Király István, az európai szervezet, a WAKO Europe első alelnöke képviselte.

0 Tovább

Veres és Busa aranyérmes a kick-box Eb-n

Két arany-, két ezüst- és négy bronzéremmel zárt a magyar kick-box válogatott a Pozsonyban megrendezett kick-light, low-kick és K1 Európa-bajnokságon. Az első helyen végzett a WAKO világszervezet idei világkupa sorozatát nemrég megnyerő Veres Roland és a májusi budapesti vk legeredményesebb magyarja, Busa Andrea. Az Eb-n a masters korosztálynak is rendeztek küzdelmeket, amelyeken öt éremnek örülhettek a magyarok.  

 

Az egész Eb-mezőny egyik legkiemelkedőbb teljesítményét Veres Roland nyújtotta. A tavalyi budapesti vb-n négy aranyérmet nyert csepeli fiatalember, nem túlzás, leiskolázta összes ellenfelét: okos, taktikus harccal és tiszta találatokkal toronymagasan nyerte a súlycsoportját.

 

Busa Andrea aranyérmének értékét növeli, hogy nem a kick-light szabályrendszerben mozog a legotthonosabban, mégis a tanárként dolgozó magyar kick-boxos három rendkívül nehéz ellenfelet is legyőzött a végső sikerig vezető úton.

Testvére, a jogi doktor végzettségű Busa Gabriella a döntőben egy sajnálatos orrtörés miatt nem tudott budapesti vb-címe után Eb-elsőséget is szerezni. Szintén ezüstérmes lett Gremen Petra, aki a fináléban nem boldogult egy fejjel magasabb bolgár riválisával.

Bronzéremmel térhet haza Pozsonyból Zsarkó Dániel Péter, Bálint Zoltán, Vida Ádám és Osváth Dóra. Valamennyi érmesünk a kick-light szabályrendszerből került ki, low-kickben és K1-ben ezúttal nem sikerült magyar versenyzőnek dobogóra állnia.

Vegyes érzelmekkel értékelte a szereplést Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke:

"Nem lehet azt állítani, hogy ez volt a legszerencsésebb világversenyünk, mert többen sérülés miatt nem értek el jobb eredményt. Busa Gabriella és Zsarkó Dániel Péter esetében pedig ez duplán fájó, mert mindketten aranyesélyesek voltak, ráadásul a novemberi Eb-n is indultak volna. Senki nem keltett csalódást, és mindenki teljes mértékben odatette magát." 

Büszkén nyilatkozott a kick-lightosok eredményéről Dancsó Zoltán, a szakágat Olasz Attilával közösen vezető, korábbi hatszoros világbajnok:

"Örömteli, hogy a szakági összesítésben a második helyen végeztünk, de ha a sok sérülés elkerül, akkor elsők is lehettünk volna. Aranyérmeseink közül Veres Roland minden mérkőzését fölényesen, legalább tíz pontos különbséggel nyerte, emellett bemutatta a kick-box sportág minden szépségét. Egyeduralkodója volt a súlycsoportnak, nem volt kérdés, hogy ő nyeri az Európa-bajnoki címet. Busa Andrea inkább pointfightingos versenyző, de az idei évben nagyon érdeklődő volt a kick-light rejtelmei iránt, és már az edzőtáborban is látszott, hogy gyorsaságával és robbanékonyságával lehet esélye, úgyhogy nem lepett meg bennünket a győzelme. De az összes sportolónkra nagyon büszkék vagyunk, beleértve a masters versenyzőket is, akik ugyanolyan komolyan vették felkészülést és a versenyt, mint a felnőttek."

A sportágban a hét szabályrendszer kezelhetősége végett két Európa-bajnokságot rendeznek egy évben. A pointfighting, light-contact, full-contact és zenés formagyakorlat szakágakban november 17. és 25. között a szlovéniai Mariborban avatnak kontinensbajnokokat.

Kick-light, low-kick és K1 Európa-bajnokság, Pozsony, a magyar érmesek:

Kick-light: 

Felnőttek: 
Férfiak: 
57 kg: 1. Veres Roland
74 kg: 3. Zsarkó Dániel Péter
79 kg: 3. Bálint Zoltán
+94 kg: 3. Vida Ádám
Nők: 
50 kg: 2. Busa Gabriella
55 kg: 2. Gremen Petra
70 kg: 1. Busa Andrea
+70 kg: 3. Osváth Dóra

Masters: 
Férfiak: 
63 kg: 2. Bertalan Gábor
74 kg: 3. Bárdosi Sándor Ferenc
84 kg: 1. Kovács Imre
+94 kg: 2. Vass Csaba
Nők: 
55 kg: 2. Gazdagné Pintér Anett

0 Tovább

Döntősök a Busa nővérek a kick-box Eb-n

Nyolc magyar versenyző már biztosan érmes a felnőttek mezőnyében a Pozsonyban zajló kick-box Európa-bajnokságon, közülük négyen aranyért harcolhatnak. A masters kategóriában szintén négy sportolónk lett döntős.

 

A 35 ország részvételével zajló viadalon a sportág hét szabályrendszere közül kick-lightban, low-kickben és K1-ben avatnak kontinensbajnokokat. A húszfős magyar csapat túlnyomó részét a – tatamin versenyző és félerejű technikákkal küzdő – kick-lightosok alkották, és valamennyi magyar érmes az ő soraikból került ki.

A szlovákiai Eb-n a férfiaknál a magyar reményeknek megfelelően a fináléba jutott a sportág egyik legnagyobb tehetsége, a négy aranyával a 2017-es budapesti világbajnokság legjobbja, a még mindig csak 19 éves Veres Roland (57 kg).

A nőknél rendíthetetlenül menetelt a döntőig a Busa testvérpár. A jogi doktor Gabriella (50 kg) a tavalyi vb két elsősége után próbálja meg újabb arannyal gazdagítani éremgyűjteményét. A tanárként dolgozó Andrea (70 kg) pedig már a tavaszi budapesti világkupán is bizonyította, hogy remek szezonja van, hiszen ott háromszor is a dobogó tetejére állhatott, és lett ezzel a vk legeredményesebb versenyzője. Rajtuk kívül Gremen Petrának (55 kg) sikerült kivívnia a finálés szereplést.

Másik négy magyar versenyző tudott bejutni a legjobb négy közé, de Zsarkó Dániel Péter (74 kg), Bálint Zoltán (79 kg), Vida Ádám (+94 kg) és Osváth Dóra (+70 kg) számára az elődöntő volt a végállomás, így ők bronzéremmel jöhetnek haza Pozsonyból.

A masters versenyzők között ugyancsak négy magyar került a döntőbe. Bertalan Gábor, Kovács Imre, Vass Csaba és Gazdagné Pintér Anett küzdhet pénteken az Európa-bajnoki címért.

0 Tovább

Meghódította Amerikát a fiatal magyar kick-box klasszis

Egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta élete első amerikai versenyét a négyszeres világbajnok Veres Roland. A 19 éves magyar sportoló a kick-box őshazájának számító Egyesült Államok egyik legrangosabb viadalán bizonyított, méghozzá a hollywoodi szuperprodukciókba is rendszeresen bedolgozó küzdősport csapat, a Paul Mitchell Team színeiben.

 

A tavalyi budapesti vb legeredményesebb versenyzője a Diamond Nationals elnevezésű viadalon debütált a tengerentúlon, ahol a sportág ottani legnagyobb nevei indultak. A pointfighting csapatküzdelmek során Veres Roland társa volt a szintén magyar Imre Tamás, akivel a nagyhírű Paul Mitchell Team tagjaiként egészen a második helyig meneteltek.

A hatalmas mezőnnyel rajtoló open, vagyis nyílt kategóriában a csepeli bunyós öt nyertes meccs után a négy közé jutásért esett ki. Diadalmaskodni tudott viszont saját súlycsoportjában, a 63 kg alattiak között, ahol négyszer hirdették ki győztesként a szigorú amerikai bírók.

„Az USA a sportág egyik nagyhatalma, és kint úgy tartják, hogy az európaiak kevésbé jó kick-boxosok, nem is jellemző, hogy európaiak megnyerik az első amerikai versenyüket. Ezért is nagy siker, hogy győztem a súlycsoportban, és ezért volt rám különösen büszke a kinti csapat, amely a tagjává fogadott” – büszkélkedett még mindig tizenéves tehetség.

A magyar klasszis kiemelkedő eredményt ért el a minneapolisi viadal Grand Champion versenyében is, ahol a súlycsoportok legjobbjai mérkőztek meg egymással. Ebben a küzdelemben Veres Roland a 69 kg-osok bajnokával, a későbbi tornagyőztessel szemben maradt alul és zárt a harmadik helyen.

„Úgy érzem, a verseny végére sikerült kivívnom a hazai sportolók és a bírók tiszteletét is. Több olyan ellenfelet is le tudtam győzni, akik kint nagy sztárnak számítanak. Szóval gyűjtöttem pár skalpot, és a visszajelzések is nagyon jók voltak, még a rivális amerikai csapatok tagjai is gratuláltak. Az pedig különösen nagy öröm számomra, hogy az én sikerem kapcsán sokan tettek említést a kick-box európai fejlődéséről” – fogalmazott Veres Roland.

A Halker-Király Team kick-boxosa jövő héten a szlovákiai Európa-bajnokságon szerepel, Amerikában pedig jövő áprilisban tervez ismét bizonyítani.

0 Tovább

Öt magyar arany a belgiumi kickbox világkupán

Veres Roland három, Nagy Henrietta két aranyérmet nyert a Beverenben megrendezett kick-box világkupán. A magyar klasszisok az eredménynek köszönhetően 2018-ban súlycsoportjukban egyaránt az élen végeztek a sportág világszervezete, a WAKO legrangosabb sorozatában.

 

A tavalyi budapesti vb-n négy aranyérmet nyert Veres Roland az év utolsó világkupáján a pointfighting szabályrendszerben a saját súlycsoportja mellett győzött az eggyel nagyobbak között is. A Halker-Király Team versenyzője ráadásul a light-contact szabályrendszerben is diadalmaskodott.

A csepeli fiatalember kategóriájában tavaly is elnyerte a WAKO World Series elnevezésű világkupa-sorozat legeredményesebb versenyzőjének díját, és idén is ő lett a nyolc állomásból álló széria legjobbja az 57 és 63 kg-os súlycsoportokban.

„Nagyon örülük, mert hatalmas presztízs ez a mi sportágunkban, hiszen nyolc versenyen kell a legjobbnak lenni. Mindenki, aki a World Series-ben elindul, arra pályázik, hogy az év végén ő kapja meg ezt az elismerést. Szerencsére nálunk tavaly után ez az idén is nekem sikerült” – mondta a csepeli kick-boxos.

Klubtársa, Nagy Henrietta szintén elsőnek bizonyult a világkupa-sorozatban, miután Belgiumban két súlycsoportban, a 70 kilogramm alattiak, illetve felettiek mezőnyében is legyőzhetetlen volt. Emellett dobogóra állhatott a csúcsversenyszámnak számító Grand Champion viadalt követően is, ahol bronzérmet akasztottak a nyakába, míg a női kétfős pointfighting csapatok versenyében szerzett egy ezüstérmet.

A két magyar klasszis Beverenben is bizonyította, hogy jó formában van az idei Európa-bajnokságok előtt.

Kick-boxban a hét szakág miatt – a versenyek kezelhetősége érdekében – két Európa-bajnokságot rendeznek. A sportág idei első kontinensviadalát október közepén rendezik Pozsonyban, ahol a kick-light, a low-kick és a K1 szabályrendszerek legjobb európai kick-boxosai mérik össze tudásukat. A novemberi maribori Eb-n pedig a pointfighting, a light-contact, a full-contact és a zenés formagyakorlat szakágakban avatnak majd Európa-bajnokokat.

Kick-box világkupa, Belgium, a magyar érmesek:

Pointfighting:

Férfiak:
57 kg: 1. Veres Roland
63 kg: 1. Veres Roland
Nők:
70 kg: 1. Nagy Henrietta
+70 kg: 1. Nagy Henrietta
Grand Champion: 3. Nagy Henrietta
Kétfős csapat: 2. Halker-Király Team

Light-contact:

Férfiak:
57 kg: 1. Veres Roland

0 Tovább

Magyar éremdömping az utánpótlás kickbox vb-n

Tizenkilenc arany-, 17 ezüst- és 28 bronzérmet szereztek fiataljaink a Jesolóban rendezett kadet és junior kick-box világbajnokságon. A sportág történetének eddigi legnagyobb – 65 ország 1800 versenyzőjét felvonultató – utánpótlás vb-jén a több mint százfős magyar válogatott Oroszország mögött a második helyen végzett az éremtáblázaton, megelőzve többek között a házigazda olaszokat.

 

A 10-18 éves magyar tehetségek közül kiemelkedett Bálint Martin szereplése. A Halker-Király Team sportolója egymaga négy(!) aranyérmet gyűjtött: egyéniben mind a három tatamis szabályrendszerben (pointfighting, light-contact, kick-light) győzni tudott, és részese volt a világbajnoki címet nyert kadet 2-es pointfighting csapat sikerének is.

Egyéni diadala mellett egy második, illetve harmadik helyet is bezsebelhetett Szentpéteri Bence, míg Fésű Lajos, Nagy Ramóna és Kolozsvári Kinga egy-egy arannyal és ezüsttel szintén közel állt a duplázáshoz.

 

Valaha volt egyik legjobb szereplésről beszélt Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

„Különlegesen sok ország jött el az utánpótlás világbajnokságra, ezáltal igen komoly mezőnyök jöttek létre, és aki érmet szerzett, annak bizony alaposan meg kellett érte dolgoznia. Ennek fényében az eddigi egyik legjobbnak ítélem a vébét is, és a mieink szereplését is. Különösen tetszett versenyzőink küzdőszelleme, egyikükön sem láttam, hogy feladták volna, akkor sem, ha nagyon vezetett az ellenfél. Ez dicséri az egyes szakágak vezetését, de köszönhető a nyári központi edzőtáboroknak is, amelyek mindenki szerint rengeteget számítottak. Jól tettük, hogy szövetségi finanszírozással megszerveztük ezeket, megtérült a befektetés” – értékelt Galambos Péter.

Kadet és junior kick-box világbajnokság, a magyar érmesek:

Világbajnokok:

Roman Nikolász (kadet 1, pointfighting, 32 kg)

Lévai-Hangyássy Botond (kadet 1, pointfighting, 42 kg)

Bárdos Inez (kadet 1, pointfighting, 32 kg)

Kadet 1 pointfighting csapat

Bálint Martin (kadet 2, pointfighting, 52 kg)

Kadet 2 pointfighting csapat

Bálint Martin (kadet2, light-contact, 52 kg)

Bálint Martin (kadet 2, kick-light, 52 kg)

Pálfalvi Panni (kadet 2, kick-light, 42 kg)

Nagy Ramóna (kadet 2, kick-light, 60 kg)

Mezei Nikolett (kadet 2, kick-light, 65 kg)

Fésű Lajos (junior, pointfighting, 69 kg)

Nagy Zalán (junior, pointfighting, 84 kg)

Szentpéteri Bence (junior, pointfighting, 94 kg)

Laurincz Boglárka (junior, pointfighting, 60 kg)

Kajtár Bence (junior, light-contact, 74 kg)

Kolozsvári Kinga (junior, light-contact, 60 kg)

Szmolek Emánuel (junior, kick-light, 79 kg)

Osváth Dóra (junior, kick-light, +70 kg)

Ezüstérmesek:

Vicsorek Zita (kadet 1, pointfighting, 28 kg)

Kis Réka (kadet 1, pointfighting, 32 kg)

Solymosi Bence (kadet 2, pointfighting, 47 kg)

Laurincz Péter (kadet 2, pointfighting, 52 kg)

Viczián Vivien (kadet 2, pointfighting, 42 kg)

Nagy Ramóna (kadet 2, light-contact, 60 kg)

Bagi Nimród (kadet 2, kick-light, 42 kg)

Szabó Bence (kadet 2, kick-light, 47 kg)

Tóth Vanessza (kadet 2, kick-light, 42 kg)

Pallag Csenge (kadet 2, kick-light, 65 kg)

Szász Kristóf (junior, pointfighting, 79 kg)

Fésű Lajos (junior, light-contact, 69 kg)

Legenyei Pintér Noel (junior, kick-light, 94 kg)

Szentpéteri Bence (junior, kick-light, +94 kg)

Kolozsvári Kinga (junior, kick-light, 60 kg)

Flack Márk (junior 1, K-1, 75 kg)

Ladover Bálint (junior 1, K-1, +81 kg)

Bronzérmesek:

Kozmann Mónika (kadet 1, pointfighting, 28 kg)

Gergely Balázs (kadet 2, pointfighting, 42 kg)

Laczó Tamás (kadet 2, pointfighting, 69 kg)

Haider Katrin (kadet 2, pointfighting, 42 kg)

Koszecz Boglárka (kadet 2, pointfighting, +65 kg)

Száraz Gergő (kadet 2, light-contact, 57 kg)

Gombás Alexandra (kadet 2, light-contact, 46 kg)

Pataki Klaudia (kadet 2, light-contact, +65 kg)

Kovács Laura Fanni (kadet 2, kick-light, 46 kg)

Tűzkő Olivér (junior, pointfighting, +94 kg)

Simonics Elizabet (junior, pointfighting, +70 kg)

Junior pointfighting csapat

Szabó-Tóth Dávid (junior, light-contact, 84 kg)

Horváth Erik (junior, light-contact, 84 kg)

Mikos Bendegúz (junior, light-contact, 89 kg)

Turák József (junior, light-contact, +94 kg)

Szentpéteri Bence (junior, light-contact, +94 kg)

Schmidt Zsófia (junior, light-contact, 50 kg)

Osváth Dóra (junior, light-contact, +70 kg)

Vígváry Viktor (junior, kick-light, 89 kg)

Turák József (junior, kick-light, +94 kg)

Schmidt Zsófia (junior, kick-light, 50 kg)

Halász Enikő (junior, kick-light, 70 kg)

Györe Bendegúz (junior 1, low-kick, 48 kg)

Borbás Csaba (junior 1, low-kick, +81 kg)

Rehák Márk (junior 1, K-1, 63,5 kg)

Ádám Sándor (junior 2, K-1, 63,5 kg)

Laska Bence (junior 2, K-1, 71 kg)

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum