Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Magyar karatés siker Cipruson​​​​​​​

Ezüstérmet nyert Bárdos Ádám formagyakorlatban (kata) a karatésok világkupa sorozatának larnacai állomásán. A Karate1 Series A viadalon jellemzően a sportág szűk elitjét követő második vonal lépett tatamira. Az októberi budapesti világbajnokságon is induló magyar női formagyakorlat csapat is éremért mérkőzött, és végül az ötödik helyen végzett.

Pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el a felnőttek között Bárdos Ádám. A még utánpótláskorú magyar tehetség 112(!) fős mezőnyből tudott a döntőbe kerülni, ahol az olasz Ghinamival szemben maradt alul. A korábbi korosztályos Eb-kről ezüst- és bronzéremmel is rendelkező Bárdos Ádám sikere azt jelzi, hogy a kategóriában világviszonylatban is jól áll Magyarország, hiszen a budapesti vb-n a magyar színeket képviselő Nagy Botond az idei felnőtt kontinensviadalon csak hajszállal maradt le a bronzról, és a júniusi Európa Játékokon is közel állt az éremszerzéshez.

Az Anti Zsuzsanna, Fábián Csenge, Sterck Laura és Tóth Vanda összeállítású magyar női kata csapat két fordulót követően kivívta a bronzcsata jogát. Ott a mieinknél jobbnak bizonyult az egyiptomi ellenfél, így a hazai rendezésű vb-re készülő magyarok az ötödik helyen zártak Cipruson.

0 Tovább

Budapesti karate vb: megvan a magyar indulók névsora!​​​​​​​

Véglegessé vált, hogy kik képviselhetik hazánkat az október 24. és 29. között sorra kerülő budapesti karate világbajnokságon. Formagyakorlatban (kata) már korábban összeállt a névsor, és mostanra küzdelemben (kumite) is eldőlt, hogy kik lesznek a vb-résztvevők. A Papp László Sportarénában valamennyi egyéni és csapat kategóriában indul magyar karatés: összesen 22 versenyzőnk lép majd tatamira a várhatóan teltházas lelátók előtt.

Az indulók között van a tokiói olimpiai bronzérmes Hárspataki Gábor (75 kg), aki egyre jobb formába lendül: utolsó felkészülési versenyén, a másfél héttel ezelőtti Budapest Openen magabiztosan nyerte súlycsoportját. Szintén ott van a válogatottban a korábbi vb-ezüstérmes, többszörös Eb-bronzérmes és a tavalyi Világjátékokon második helyet szerzett Tadissi Martial (67 kg), valamint kiharcolta a szereplés lehetőségét a tavaly Európa-bajnoki címet nyert György Dániel (84 kg) is.

A nőknél a felkészülés során a legjobb formát a korábbi korosztályos Európa-bajnok Ilankovic Aleksandra (61 kg) mutatta, aki több világklasszist is legyőzött a Budapest Openen.

Formagyakorlatban már korábban kialakult a válogatott névsora. Férfi egyéniben az idei Európa-bajnokságon az éremről csak hajszálnyival lemaradt Nagy Botond lesz a magyar induló. A hölgyeknél az elmúlt tíz év magyar bajnokának, Sterck Laurának szurkolhatunk majd.

A két katás és tíz kumités egyéni induló mellett mind a négy csapat versenyszámban lesznek a magyarok a sportcsarnokban, ahová a hazai közönség minden bizonnyal nagyszerű hangulatot varázsol majd.

Küzdelemben a női együttest erősíti a tavalyi Európa-bajnoki ezüstérmes Boussebaa Aicha. Érdekesség, hogy formagyakorlatban a női csapat tagja a válogatott egyik edzője, Anti Zsuzsanna, aki a tavaszi Eb-n egy sérülés miatt volt kénytelen beugrani, és vele végzett az együttes a hetedik helyen.

Az első magyarországi rendezésű karate vb-n kedden és szerdán az egyéni kategóriák selejtezőire kerül sor, csütörtökön és pénteken következnek a csapatversenyek selejtezői, míg szombaton és vasárnap a bronzmérkőzéseket és döntőket rendezik.

A világbajnokságon az épek mellett osztanak érmeket para-karate versenyszámokban is, ahová 18 honi versenyzőt nevezett be a Magyar Karate Szakszövetség.

26. Karate Világbajnokság, Budapest, a magyar indulók:

Formagyakorlat:
Férfiak: Nagy Botond
Csapat: Magyarország (Elekes Máté, Nguyen Thanh Tung, Simák Dániel, Szilágyi Gergő)
Nők: Sterck Laura
Csapat: Magyarország (Anti Zsuzsanna, Fábián Csenge, Sterck Laura, Tóth Vanda)

Küzdelem:
Férfiak:
60 kg: Kiss András
67 kg: Tadissi Martial
75 kg: Hárspataki Gábor
84 kg: György Dániel
+84 kg: Kapdebo Botond

Csapat: Magyarország (Botos Botond, György Dániel, Hárspataki Gábor, Kapdebo Botond, Kiss András, Nichols Dávid, Tadissi Martial)
Nők:
50 kg: Molnár Réka
55 kg: Jakubovics Dalma
61 kg: Ilankovic Aleksandra
68 kg: Pap Dorottya
+68 kg: Fleischer Dóra

Csapat: Magyarország (Boussebaa Aicha, Ilankovic Aleksandra, Molnár Réka, Pap Dorottya)

0 Tovább

Budapesti karate vb: a magyar para-karatés keret​​​​​​​

Népes magyar para-karatés csapat vesz részt a hazai rendezésű karate világbajnokságon. A Magyar Karate Szakszövetség információi szerint az épek mellett három fogyatékossági ágban, négy kategóriában lesznek magyarok kata, azaz formagyakorlat versenyszámban. A budapesti világbajnokságot október 24. és 29. között rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában.

„2014-ben szerepelhettek először a Karate Világszövetség, a WKF világbajnokságán fogyatékossággal élő sportolók. Értelmi és látásban akadályozott sportolók mellett kerekesszékes versenyzők indulhattak az eseményen” – emlékezik vissza Magyar Adrian, para-karate válogatott vezetőedzője.

„A 2021-ben Porecben megrendezett Európa-bajnokság volt az újabb lépcsőfok: az értelmi akadályozott kategóriát két részre bontották az esélyegyenlőség biztosítása érdekében. Az elmúlt években egyébként értelmi akadályozott versenyzőink szinte minden alkalommal éremmel tértek haza a világversenyekről. A legutóbbi, 2021-es vb női K21-es kategóriájának döntőjében például magyar sportolók mérkőztek egymással” – tette hozzá Magyar Adrian.

Akkor Kákosy Olívia diadalmaskodott – akárcsak a legutóbbi két Európa-bajnokságon –, így ő címvédőként lép majd tatamira Budapesten. Mellette Csatári János, Kárpáti Petra, Szabó Alexandra és Dobos Petra is már szerzett érmet világversenyen.

A hazai rendezésű vb lehetőségét kihasználva a korábbi indulásokhoz képest lényegesen nagyobb létszámú csapat képviseli Magyarországot budapesti és egri sportegyesületekből.

„Tudjuk, hogy nem mindenki indul éremszerző esélyekkel, de ez a verseny kitűnő lehetőség arra is, hogy a hazai nézők előtt nagyobb létszámmal szerepeljenek karatékáink, bemutatva ezzel a parasportban rejlő értékeket” – összegzett a vezetőedző.

A magyar para-karatés vb-keret:

Látásban akadályozottak:

K 10:

Kátai-Németh Vilmos (TFSE)

Poczok Zsolt (VGYSE)

Rácz Richárd (VGYSE)

Értelmileg akadályozottak:

K21 /tanulásban akadályozott/:

Kákosy Olívia (UTE)

Kárpáti Petra (IKHSE)

Paulovics Dóra (IKHSE)

Csatári János (IKHSE)

Fekete László (IKHSE)

K22 /Down-szindrómás/:

Boros Beatrix (TFSE)

Pátkai Andrea (IKHSE)

Szabó Alexandra (TFSE)

Miklósics Péter (TFSE)

Pálfi Krisztián (IKHSE)

Sándor Máté (TFSE)

Kerekesszékesek:

K30:

Dobos Réka (Kowax)

Harka József (IKHSE)

Molnár Csaba (IKHSE)

Németh István (TFSE)

0 Tovább

Hárspataki és Nagy tornagyőzelemmel hangolt a budapesti karate vb-re​​​​​​​

Több magyar klasszis is kiválóan teljesített a hétvégén megrendezett 26. Budapest Open rangos nemzetközi karate versenyen, ahol 37 ország közel 1800 sportolója lépett tatamira. Az októberi budapesti világbajnokságon hazánkat képviselő válogatottak közül Hárspataki Gábor és Nagy Botond arany-, Ilankovic Aleksandra pedig ezüstérmet nyert.

A tokiói olimpián a karate sportág ötkarikás bemutatkozásakor sporttörténelmi bronzérmet nyert Hárspataki Gábor a Budapest Openen ismét jelezte, hogy komolyan kell majd vele számolni az ellenfeleknek a hazai rendezésű világbajnokságon. A 75 kg-os súlycsoportban mind az öt mérkőzéséből győztesen került ki, ezzel a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

Formagyakorlatban az idei kontinensbajnokságon az éremről csupán egy hajszálnyival lecsúszott Nagy Botond egyre jobban közelít a szűk világelithez. Ezt megmutatta az egy héttel ezelőtti dublini Karate1 Premier League viadalon is, ahol a világ legjobbjai indultak, a Budapest Openen pedig pedig - a 42 fős férfi formagyakorlat kategóriában - minden fordulóban a legmagasabb pontszámot kapta, és a döntőben is magabiztosan múlta felül szlovák Stelclt.

A nőknél a 61 kg-ban az egykori korosztályos Európa-bajnok Ilankovic Aleksandra négy kört is sikerrel vett, ráadásul úgy, hogy közben egy korábbi felnőtt Európa-bajnokot, illetve a jelenlegi címvédőt is legyőzte. A döntőben végül a fiatal magyar versenyző szoros mérkőzésen, 5-4-re kikapott a horvat Kovactol, de szerepelése így is több mint biztató az október 24. és 29. között a Papp László Sportarénában sorra kerülő hazai rendezésű világbajnokság előtt.

0 Tovább

A hétvégén eldől, kik indulnak a budapesti karate vb-n​​​​​​​

Szombaton és vasárnap rendezik a 26. Budapest Open rangos nemzetközi karate versenyt, ahol 37 ország közel 1800 sportolója lép tatamira, köztük olimpia, világ- és Európa-bajnokok. A hazai válogatott versenyzők számára itt zárul az októberi budapesti karate világbajnokság kvalifikációs sorozata: azaz a még nyitott kategóriákban is eldől, hogy kik képviselhetik majd a magyar színeket a sporttörténelmi eseményen.

Magyarország első alkalommal ad otthont a Tokióban az olimpián is bemutatkozott küzdősport világbajnokságának. Korábban 2013-ban felnőtt, 2020-ban pedig korosztályos Eb-t bonyolított le a Magyar Karate Szakszövetség, amelynek vezetése az említett két versenyhez hasonlóan az október 24. és 29. között sorra kerülő vb-n is érmet remél karatésainktól.

Az elmúlt időszakban számos kategóriában eldőlt, hogy kik indulhatnak majd magyar színekben a hazai rendezésű világversenyen, néhány helyen azonban a Budapest Openen elért eredmény lesz a perdöntő. Ugyanakkor a világbajnoki felkészülés jegyében több biztos vb-indulónk is kipróbálja magát a hétvégén.

Így a káposztásmegyeri Vasas Jégcsarnokba kilátogatók láthatják majd többek között küzdelemben az olimpiai bronzérmes Hárspataki Gábort, a tavalyi Európa-bajnok György Dánielt, az Eb-ezüstérmes Boussebaa Aichát, akárcsak az idei kontinensbajnokságon formagyakorlatban az éremről csupán egy hajszálnyival lecsúszott Nagy Botondot.

A hazaiakon kívül impozáns mezőny érkezik külföldről is. A küzdelmek tétjét növeli, hogy tucatnyi másik ország sportolóinak szintén válogatóversenyt jelent a Budapest Open. A sportág nagy nevei közül a benevezettek között található a tokiói ötkarikás játékokat megnyert bolgár Ivet Goranova, a világbajnok horvát Ivan Kvesic és testvére, az Európa-bajnok Andjelo Kvesic, valamint a szintén Eb-aranyérmes ukrán Anita Szerjogina.

0 Tovább

Budapesti karate vb: a leghangosabb show-ra készülhetünk...​​​​​​​

A 21. században a sportrendezvény-szervezésnek külön tudománya van. Tudatosan kell készülni a legapróbb részletekre is. Ebben mi magyarok ráadásul jók vagyunk. A nagy világversenyeken rendre megmutatjuk a világnak, nemcsak jó vendéglátók vagyunk, hanem mindenre (is) tudunk gondolni egy-egy szervezőbizottsági ülésen. Egy jó világverseny sikere az adott sportág szakmai színvonalán túl a közönség, a jó(!) közönség megszervezésén is múlik. Az októberi budapesti karate világbajnokság esetében ennek a területnek a felelőse Szathmáry Renáta, aki korábbi utánpótlás vb-érmes, jelenleg a Honvéd és a korosztályos válogatott vezetőedzője.

„2013-ban Budapesten volt felnőtt karate Eb, 2020-ban pedig a korosztályos kontinensbajnokság. Az ott szerzett tapasztalataimat bőven tudom majd kamatoztatni idén is. Persze nem lehet hátradőlni! Ez a rendezvényszervezés magas foka, itt nem lehet semmit sem rutinból csinálni. Mindenesetre bizakodásra ad okot, hogy az említett két világverseny követendő példának számított a karatéban nemzetközileg, és minden bizonnyal a szurkolásnak és a közönségnek nagy szerepe volt abban, hogy mindkét alkalommal több magyar éremszerzés is volt” – mondta Szathmáry Renáta.

A sportágat világszerte több tízmilliónyian űzik. Pontosan nem lehet meghatározni a karatés bázist (itthon sem), mert az élsporton és az utánpótláson túl rengetegen hódolnak ennek a sportágnak szabadidejükben. Szokás mondani, hogy kortól, nemtől függetlenül mindenkit befogad a karate. A vb közönségszervezése is erre a befogadásra épül. A cél, hogy legyen egy szurkolói pólókban buzdító, a sportághoz értő közönség, amelynek a lelkesedése kihat majd a Papp László Budapest Sportaréna teljes publikumára.

„A szurkolói szektort a többszörös Eb-érmes Tóth Beatrix-szal szervezem. Ő egyébként 2013-ban Budapesten is dobogóra állt. Megkerestünk országszerte klubokat, edzőket, és alakul a karatés B-közép. Lesznek vezérszurkolók, akik egyes szektorrészeket irányítanak majd. Arra törekszünk, hogy aki majd küzdőtérre lép, vagy felül a lelátóra, annak felejthetetlen hangulatot tudjunk produkálni. Azt is tudjuk, hogy a szurkolói csoportok irányítani tudják majd a ’nagyközönséget’. Jó ideje már úgy megyek be az Arénába, hogy elképzelem, milyen lesz a hangulat. A tevékenységünk ugyanakkor túlmutat a világbajnokságon. Abban bízunk, hogy a sportágat látva, a hangulatot érzékelve sokan döntenek úgy, hogy megismerkednek a karatéval, tehát egyfajta toborzást is szeretnénk végezni ezzel” – hangsúlyozta Szathmáry Renáta.

A 2023-as karate-világbajnokságot október 24. és 29. között rendezik meg. További infók a vb-ről és jegyinformációk a világverseny hivatalos weboldalán, a karatebudapest2023.hu-n találhatóak.

0 Tovább

Dublinban tartanak főpróbát karatésaink a budapesti vb előtt​​​​​​​

Péntektől vasárnapig az ír főváros ad otthont a karate sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League széria idei utolsó állomásának. A kategóriánként világ 32 legjobbját felvonultató viadalon négy magyar is tatamira lép. Legjobbjaink Dublinban azt igyekeznek felmérni, hogy hol tartanak a felkészülésben az október 24. és 29. között sorra kerülő, hazai rendezésű világbajnokság előtt.

A hétvégi eseményen indul az olimpiai bronzérmes Hárspataki Gábor (75 kg), a korábbi vb-ezüstérmes és a tavalyi Világjátékokon is második Tadissi Martial (67 kg), az idei Európa-bajnokságon az éremről csak hajszálnyival lemaradó Nagy Botond (formagyakorlat) és a szülésből nemrég visszatért, rutinos Molnár Réka (50 kg).

Az 58 ország 352 versenyzőjének részvételével sorra kerülő megméretésen az eredmény mellett a formájuk letesztelése is cél – hangsúlyozta Tadissi Martial.

"Elég komoly nyári felkészülésen vagyunk túl. Rengeteg edzés, edzőtábor határozta meg az elmúlt másfél hónapot. Dublinba már abszolút a budapesti vb jegyében érkeztünk. Ez az utolsó igazi nagy erőfelmérő az októberi világbajnokságot megelőzően, ahol szinte mindenki vb-résztvevő, aki indul a versenyen. Az elsődleges cél feltérképezni, hogy hol tartunk, és hogy esetleg min kell még dolgoznunk az elkövetkezendő hét hétben. Ugyanakkor természetesen ez is egy verseny, szóval szeretnék minél messzebb eljutni, és a vasárnapi éremcsatákba beleszólni" – nyilatkozta Tadissi, aki Hárspataki Gáborhoz és Molnár Rékához hasonlóan pénteken küzd majd súlycsoportja selejtezőiben, míg Nagy Botond szombaton mutatja be formagyakorlatait.

Az összes kategória selejtezőinek lezárultát követően vasárnap bonyolítják le a bronzmérkőzéseket és a döntőket.

0 Tovább

A budapesti karate vb valójában rendezvények sokasága lesz...​​​​​​​

Az őszi karate világbajnokságot több olyan esemény teszi teljessé, amelyek önmagukban is komoly nemzetközi rendezvények. Lesz sportági kongresszus, bírói tanfolyam és vizsga közel 400(!) résztvevővel, és a para-karatésok világbajnoksága is speciális szervezési-rendezési feladatokat igényel. Az előkészületekről Falusi Márton, a Magyar Karate Szakszövetség (MKSZ) alelnöke számolt be, aki a szövetség részéről a vb főszervezője.

Újabb rangos világversenyt rendez Magyarország. Az atlétikai világbajnokság után,  október végén, ismét Budapest lesz egy olyan vb-nek a házigazdája, amelyen csaknem 150 ország versenyzői indulnak, ez a karate-világbajnokság. Az eseménynek a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont. Magát az október 24. és 29. között sorra kerülő főeseményt megelőzi egy bírói tanfolyam és vizsga, valamint a Karate Világszövetség (WKF) kongresszusa – tudtuk meg Falusi Mártontól.

„Arra számítunk, hogy 120-150 ország képviselteti magát a vb-n. Érdekesség, hogy a bírói tanfolyamon várhatóan 400-an vesznek részt. Ez önmagában például komoly logisztika elé állít minket. A vizsgához küzdőfelek is kellenek, erre úgy készülünk, hogy külföldről direkt ezért érkezik több karatés a meghívásunkra. Mindent egybevetve kijelenthető: Magyarországon ilyen nagy világverseny ebben a sportágban nem volt még” – mondta a sportvezető.

Az előttünk álló időszakban egy roadshow is népszerűsíti a világbajnokságot és a karatét.

„Ezzel az a célunk, hogy minél többen ismerkedjenek meg a sportággal, legyenek kíváncsiak a magyarok az októberi világbajnokságra, és minél több embert vonzzon be ez a küzdősport, kortól függetlenül. A karate ugyanis szabadidősportként is űzhető” – tette hozzá Falusi Márton.

A szervezők külön készülnek a para-karatésok versenyeztetésére is a világbajnokság alatt.

„Az egészségügyi és a szállítási feladatok is speciálisak esetükben. Külön edzéshelyszíneket, edzőpartnereket, adott esetben ápolók jelenlétét kell biztosítani, ez a területe a vb-nek már önmagában szinte egy külön rendezvénynek minősül, szervezői oldalról.”

A karate világbajnokság zökkenőmentes lebonyolítását önkéntesek százai segítik majd. Az önkéntes programnak egyébként – ahogy a nagy világversenyek esetében lenni szokott – van egy hazai és egy nemzetközi oldala is. 

További hírek és jegyinformációk: karatebudapest2023.hu

0 Tovább

Folyamatosan készülnek formagyakorlatosaink a budapesti karate vb-re​​​​​​​

Az egyéni és a csapat versenyszámokban is folyamatosan, a külön edzésprogramnak megfelelően készülnek a legjobb magyar formagyakorlat (kata) versenyzők az október 24. és 29. között Budapesten sorra kerülő karate világbajnokságra. Katában már korábban eldőlt, hogy kik képviselik a magyar színeket a hazai rendezésű világversenyen.

Férfi egyéniben a tavaszi Eb-n a bronzéremről csak hajszállal lemaradó, de a júniusi Európa Játékokra kijutott Nagy Botond lesz a magyar induló. A hölgyeknél az elmúlt tíz év magyar bajnokának, Sterck Laurának szurkolhat majd a Papp László Sportaréna nézőközönsége.

A csapatok négy főből állhatnak, közülük egyszerre hárman mutatják be a lehető legnagyobb szinkronban az adott formagyakorlatot. A férfi csapatot Elekes Máté, Nguyen Thanh Tung, Simák Dániel és Szilágyi Gergő alkotják. A női csapat tekinthető a rutinosabbnak, hiszen ők már régebb óta készülnek együtt. Náluk Fábián Csenge, Sterck Laura és Tóth Vanda az alapfelállás – érdekesség, hogy itt a kata válogatott egyik edzője, Anti Zsuzsanna áll készen a beugrásra, mint tette azt a márciusi Eb-n is, ahol pár héttel a verseny előtt Tóth Vanda vállsérülést szenvedett, de a korábbi kiváló versenyző, Anti Zsuzsanna remekül pótolta a kiesőt.

Az Európa Játékok-szereplés miatt a nyári pihenőjét később kezdő, emellett sérüléssel is bajlódó Nagy Botond a szakvezetés támogatásával egyénileg készül a világbajnokságra japán edzőjével. Klasszisunk a jövő hétvégén kipróbálja magát a dublini Karate1 Premier League viadalon, ahol a világ legjobbjai mérik össze tudásukat, majd a Budapest Open rangos nemzetközi bajnokságon is elindul.

A többiek már hetek óta folyamatosan gyakorolnak a kata válogatott két szakvezetője, Büchler Zsolt és Anti Zsuzsanna irányításával.

Büchler Zsolt elmondta: az elmúlt időszakban Pusztaberkiben edzőtáboroztak, ahol egy héten át szlovák, ukrán és cseh versenyzők, illetve edzőik is segítették a közös munkát. Ezen a héten Budapesten edz a két csapat, illetve az egyéniben is érdekelt Sterck Laura. Hozzátette: amatőr sportolók lévén a legtöbben munka mellett végzik a felkészülést.

A formagyakorlatosok számára az első megmérettetés egy kisebb nemzetközi verseny lesz most szombaton Horvátországban. Ezt követően a férfi csapat a szeptember közepi Budapest Openen vesz részt. Utána a larnacai Karate1 Series A viadal következik szeptember végén, ami valamennyiüknek amolyan főpróba lesz a budapesti vb előtt.

0 Tovább

Megkezdte a szervezett felkészülést az őszi budapesti karate vb-re a kumite válogatott​​​​​​​

Gyomaendrődön edzőtáborozott a felnőtt magyar karate válogatott küzdelmi (kumite) szakágának bő kerete. A budapesti világbajnokságra való felkészülést több külföldi ország versenyzői segítették. Az elkövetkező napokban a francia válogatottal edzenek közösen Budapesten legjobbjaink. A vb-n induló csapatot várhatóan szeptember 21-én hirdeti ki Fischer Mihály, a kumite válogatott szakvezetője.

Négynapos gyomaendrődi edzőtáborral kezdték meg a szervezett felkészülést az októberi budapesti karate világbajnokságra legjobb kumitéseink, köztük többek között az olimpiai bronzérmes Hárspataki Gábor, és a tavalyi Világjátékokon ezüstérmes Tadissi Martial. A gyakorláson részt vettek - szintén a vb-re készülő - iráni, izraeli, ukrán, szlovák és román karate versenyzők is.

"A cél az volt, hogy az alapozási időszakban a versenyzőink a jól ismert hazai közeg mellett találkozzanak más impulzusokkal is" - magyarázta Fischer Mihály, a felnőtt kumite válogatott edzője. - "Ezt a más országbeliek jelenléte teremtette meg, akik sokszínűvé és még minőségibbé tették a felkészülést. Mert mindig inspiráló látni, hogy más nemzetek milyen hozzáállással dolgoznak. Hasznos volt a közös munka, jó energiájú táboron vagyunk túl, ahol a külföldiek energiája tudta emelni a mi sportolóinkét is."

A szakember - aki egyúttal Hárspataki Gábor klubedzője, ő ült mögötte az olimpiai érem megszerzésekor is - arra is kitért, hogy a tavaszi Európa-bajnokságon kéztörést szenvedett tanítványa már túlvan a sérülésen, és mind lelkileg, mind pedig fizikailag rendkívül motivált.

"Ilyen tudatosságot már régen éreztem Gábor részéről. Én úgy érzékelem, hogy még elszántabb, mint amilyen az olimpia előtt volt! Az, hogy egy hazai rendezésű világbajnokságon bizonyítson, különös hangsúllyal bír a számára. És ennek megfelelően a munkához való hozzáállása is kiélezett" - mondta Fischer Mihály.



A gyomaendrődi tábort meglátogatta Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke és Dr. Tahon Róbert főtitkár. Ottlétekor az MKSZ elnöke kiemelte a hazai rendezésű vb-n való szereplés történelmi lehetőségét. Arra kérte a sportolókat, hogy az indulást ne tekintsék extra tehernek, ugyanakkor tegyenek meg minden tőlük telhetőt a felkészülés és a versenyzés során.

A felkészülési sorozat a jövő héten Budapesten folytatódik, ahol a világ egyik legerősebb válogatottjával, a franciával tartanak közös felkészülést legjobbjaink.

A súlycsoportok többségében már eldőlt, hogy kik képviselik majd a magyar színeket a Papp László Sportarénában október 24. és 29. között, néhány kategóriában ugyanakkor még többen is versengenek a vb-indulásért. Csapathirdetésre a tervek szerint a szeptember 17-18-án sorra kerülő Budapest Open nemzetközi karate versenyt követően kerül sor.

Azt követően az erdélyi Sepsiszentgyörgy ad néhány napig otthont kumitéseinknek, akik megint több másik nemzet sportolóival együtt készülnek majd, végül pedig a világbajnokság előtti héten egy tatai edzőtábor során végzik el az utolsó simításokat.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum