Van egy tervezhető, a társadalom széles rétegeit immár 22 éve folyamatosan érintő szabadidősportos esemény, amely újra összefogásra készteti a lakosságot. Ez pedig nem más, mint a Kihívás Napja. Az esemény 1991 óta hazánk legnépszerűbb lakossági sporteseménye és idén május 23-án lesz. Magyarországon eddig összesen 1590 település vett részt a vetélkedésben, az ideire pedig még mindig érkeznek a nevezések.



2011-ben a versenyben részt vett falvak és városok lakói egyetlen nap alatt 46,5 millió percnyi időt mozogtak együtt. A Kihívás Napja célja, hogy a lakosság körében kedvet teremtsen a mozgáshoz, az egészséges életmódhoz. Nagy előnye, hogy a résztvevőknek nem kell utazniuk, helyben megszokott környezetükben mozoghatnak, sportolhatnak.

Az eddig benevezett településeken több mint 1.332.623 millió ember találkozhat a sportolás mozgás élményével.

Az esemény honlapján (www.kihivasnapja.hu) értékadó sportemberek vezetésével mozgásos órákat sugároznak a szervezők, amelyekhez bárhol lehet csatlakozni, ahol internet elérés van.

Nem lehet akadálya tehát annak, hogy helyben oktató hiányában nyílt órák legyenek. A NAP szervezői közel viszik e programokat az érdeklődőkhöz, és nem csak a Kihívás Napja településeken!

A hagyományoknak megfelelően persze idén is a helyi szervezők munkája adja meg az országos program lényegét:



Bács-Kiskun megye
Homokmégyen a Kihívás Napi program úszással, és éjszakai túrázással kezdődik. A délelőtt folyamán a helyi Óvodában mozgatják meg a kicsiket és a nagyokat is. Délután a néptánctól kezdve a floorballon át a kerékpáros akadályversenyig mindenki megtalálhatja a számára megfelelő mozgásformát. Szank több helyszínnel és változatos programmal készül a Kihívás Napjára. Gulu-gulu tánc, tömbfutás, időstorna, kugli, lábtenisz, gördeszka versenyek és még sok más mozgásforma szerepel a programjukban.

Baranya megye
Bánfán többek között medvevadászattal, Sári-Piri kötelezéssel, busztolással, hordógurítással, és talicskatolással várják az érdeklődőket.

Nagynyárádon éjféltől teremfoci lesz a sportcsarnokban, majd az iskolába érkező gyerekeket reggeli tornával készítik fel az első órára. 11 órától lufis örömtáncot lejtenek, táncversenyt hirdetnek léggömbökkel.

Békés megye
Dévaványán a polgármester átadja „Dévaványa kiváló sportolója emlékplakettet” majd közös tornával kezdik a napot. Úszási lehetőséget, ügyességi játékokat, különböző sporteszközöket biztosítanak a szervezők. A nap fénypontját Nick Árpád biztosítja, aki egy 1,6 tonnás gépjárművet fog foggal elhúzni, majd kerékpártúrával zárják a sportos napot.

 
Borsod-Abaúj Zemplén megye
Cigándon délelőtt a Szabadidő Központban, az óvodában és az általános iskolában készülnek futóversenyekkel, sor és váltóversenyekkel, kosárlabdával és labdarúgással. Délután Rubint Réka és Schobert Norbi tart aerobic órát és életmód tanácsadást.

Kazincbarcikán, a városi sporttelepen közös torna, futás, játékos versengések, valamint térítésmentes úszás a program.

Csongrád megye
Bakson a közös zenés bemelegítést követően futás, kispályás labdarúgás, streetball, lábtenisz, kerékpározás, gyógytorna, jóga található meg a programok között.

Szentes kistérségben aktivizálták az iskolákat, óvodákat, ahová mindenki kerékpárral, rollerrel vagy futva érkezik. A nap folyamán ugrókötelezés, labdás sorversenyek, zenés tornák, táncház, görkorcsolya szerepelnek települések programjában.

Fejér megye
Fehérvárcsurgó Legfürgébb Lakója címért női és férfi kategóriában Éjféli futást, majd Holdfény túrát szerveznek éjszakai programnak. A reggelt közös zenés tornával kezdik, majd folytatják hastánccal, zumbával, kerékpáros ügyességi játékkal, kondicionáló tornával. A nap folyamán a Legsportosabb Családot is szeretnék megtalálni a szervezők.

Polgárdi fáklyás futással kezdi a napot. Megmozgatják az iskolásokat, óvodásokat és a felnőtteket is. Egész nap elérhető a ping-pong, csocsó, biliárd. A focipályán torna, aerobic, kick-box és ÖKO sátor várja a település lakóit. Az óvodában kincskeresés, gyerekhordás, babakocsi toló verseny lesz a program.

Székesfehérvárott áloműző bemelegítéssel készülnek fel az egész napos sportolásra, amit éjszakai fürdőzés, nordic walking gyaloglás, görkorcsolyázás, gördeszkázás, ketrecfoci követ. Napközben csörgőlabdával, aquafitnesszel és grundbirkózással is megmozgatják a sportot kedvelőket, de további programok is akadnak szerte a városban. Kihívás Napja Futás és Gyaloglás Próbával és Mc Donald’s 6 órás Asztalitenisz Partyval is készülnek a szervezők.

Komárom-Esztergom megye
Várgesztesen délutáni programokkal készülnek a szervezők a Kihívás Napja alkalmából. Könnyed kerékpározásra hívják a sportolni vágyókat, majd a kicsiknek és nagyoknak is táncházzal készülnek, végül közös aerobicozás vagy nordic walkingozással zárják a napot a településen.

Pest megye
Áporkán több helyszínen is gimnasztika, ügyességi játékok, sorversenyek, zumba, karate, hipp-hopp, jóga, latin tánc programokkal várják az érdeklődőket.

Üllő az olimpia jegyében 2012 méteres futóversenyt szervez éjszaka. A reggelt közös bemelegítés követi, majd utcai futás szerepel a programban. A testnevelés óra keretein belül kötélhúzó verseny, hetes dobó illetve rugó verseny, fekvőtámasz, és különböző váltóversenyekkel készülnek a fiataloknak. A nap végét egy közös tanár-diák foci mérkőzés zárja majd le.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Nagyhalász versenyfutással, közös bemelegítéssel, kerékpározással, tűzharcbajnoksággal, Zumba-val, Kick-box-szal készül a Kihívás Napjára.

Tolna megye
Szárazdon a kultúrházban, a Teleházban és a sportpályán a tervezett programok közt szerepel a lovaglás, fűkaszálás, talicskatolás, kuka tologatás, zumba és tapadós labdajáték.

További információ:

Magyar Szabadidősport Szövetség

Telefon: +36/1/460-6815

info@masport.hu


www.kihivasnapja.hu