A Magyar Vitorlás Szövetség a balatonfüredi Anna Grand Hotel báltermében búcsúztatta a riói olimpián induló vitorlázókat. Az eseményen Érdi Máriának, Berecz Zsombornak és Vadnai Benjaminnak a szövetség vezetése egy nemzeti színű csapatzászlót is átadott, amelyet a helyszínen lévők aláírtak. Az ünnepségen beszédet mondott Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára.

 

Az augusztus 5-én kezdődő nyári olimpián Érdi Mária Laser Radial hajóosztályban, Berecz Zsombor Finn Dingiben, Vadnai Benjamin pedig a Laser Standard hajóosztályban áll rajthoz.

 

A versenyzők, akik a közelmúltban érkeztek haza Rióból, elmondták: sikeres felkészülésen vannak túl, nagyon hasznos volt számukra az, hogy az olimpia helyszínén készülhettek.

 

Szabó Bence kiemelte, a riói Magyar Olimpiai Csapat első tagjai a hétvégén már útra kelnek Brazíliába, a legnagyobb létszámú magyar delegáció pedig július 30-án repül, őket busszal szállítják a SYMA csarnoktól a Liszt Ferenc Repülőtérre.

 

A magyar vitorlázók is 30-án indulnak Rióba. Érdi Mária és Vadnai Benjamin első, Berecz Zsombor pedig harmadik olimpiájára készül.

Fotó: MTI