A legutóbbi Világjátékokon alig rendeztek eredményhirdetést magyar dobogósok nélkül. Az elmúlt évtizedben az aerobik átesett egy generációváltáson, a sikerek sorozata ennek ellenére nem tört meg. Ezt bizonyítja a legutóbbi portugáliai Világkupán elért eredmények sora,  és a megszerzett négy Világjátékok-kvóta is. Sinkó Andreát, a Magyar Torna Szövetség Aerobik Szakág vezetőségi tagját kérdeztük, aki edző és nemzetközi bíró is egyben. 

A magyar aerobikosok egyre jobb eredményeket produkáltak az elmúlt években. Sőt, a sikerek görbéje még mindig felfelé ível. Honnan a lendület?

Valóban, sikerül mindig túlszárnyalnunk magunkat. Mi a munkában hiszünk. Jó műhelyekben, kiváló szakemberek irányításával folyik a munka. A lendületünk innen ered.

Hol vannak ezek a kiemelt klubok?

A debreceni a FLEX HD SE, a pécsi a PSN Zrt., illetve a fővárosi Óbudai WDSE adja a válogatott versenyzőket, és külön öröm, hogy a felnőttek mögött már ott van egy tehetséges és sikeres utánpótlás bázis, amelyre lehet építeni. A legutóbbi Portugál Open nemzetközi versenyen három aranyat és egy ezüstöt nyertek a fiatalok.

Milyen eredményekre lehet számítani a Világjátékokon?

A játékok előtt lesz még egy világbajnokságunk a portugáliai Guimarãesben. Az a világverseny jó erőfelmérő lesz, egyben komoly kihívás is, hiszen a csúcsformát a vb-n és a Világjátékokon is hozni kell. Mindenképp érmekre számítunk. A négy kvóta a vegyespárost, a triót, a csoportot és az aerodance kategóriát jelenti. Bízunk abban, hogy Birminghamben sikerül túlszárnyalni a legutóbbi Világjátékokon elért eredményeinket.

Tagja a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnökségének is. A szövetség koordinálja a Világjátékok Magyar Csapatot. Jelenleg 49 sportoló indulása biztos.  Ha a 11 sportágat nézzük, minden bizonnyal nem csak aerobikban számíthatunk dobogós helyekre…

Nyilván az aerobikot jobban átlátom, de tudomásom szerint több sportágban vannak éremesélyes magyarok. Nekünk ez olyan, mint az olimpia. Az NVESZ-től ilyenkor sok segítséget kapunk. Bízom benne, hogy a Világjátékok zárultával elmondhatjuk, hogy magyar szempontból ez volt az egyik legsikeresebb nem olimpiai seregszemle.

A Világjátékokat az egyesült államokbeli Birminghamben rendezik meg július 7. és 17. között. A játkékokon induló magyar aerobik-válogatott a következő:

vegyespáros

Bali Dániel (PSN Zrt.), Mazács Fanni (PSN Zrt.)

trió

Bali Dániel, Mazács Fanni, Farkas Balázs (PSN Zrt.)

   

csoport

Bali Dániel, Mazács Fanni, Farkas Balázs, Szöllősi Panna (FLEX HD SE) Lőcsei Zoltán (Óbudai WDSE)

aerodance

Szöllősi Panna (FLEX HD SE) Ökrös Janka (FLEX HD SE), Ruzicska Vanessza (FLEX HD SE), Simon Zsófia (Óbudai WDSE), Hajdú Kata (Óbudai WDSE), Makranszki Anna (Óbudai WDSE) Farkas Balázs és Lőcsei Zoltán