Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Universiade - Vita a csapatkijelölésről

Nem sikerült valami zökkenőmentesre a csapatkijelölés az idei téli Universiadéra. Az egyetemista-főiskolás sportolók világversenyét a törökországi Erzurumban rendezik meg, a magyar csapat háza táján nem (csak) a felkészülésről, és a várható eredményekről kell beszélni, hanem másról is. Röviden: a műkorcsolyázók és jégtáncosok részéről érzékelhető némi sértődés amiatt, hogy versenyzőik nem kapnak lehetőséget Törökországban – ennek hangot is adtak egy petíció formájában. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetségnél (MEFS) hangsúlyozták, hogy ők – mint mindig – a szabályok szerint jártak el, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) pedig a nevezési határidőig, többszöri egyeztetést követően sem adott konkrét visszajelzést a műkorcsolyázók és a jégtáncosok részvételéről, nem adta le a kért adatokat.

- A MEFS soha nem avatkozott be egyetlen sportági szövetség belső ügyeibe - kezdte Hédi Csaba, a MEFS főtitkára. – Hangsúlyozom, hogy állami pénzen utazik ki a csapat az Universiadéra, ezért mi a csapatkijelölés előtt alapvető szempontokat adtunk meg a szövetségeknek, határidőkkel, amelyek alapján jelölhettek versenyzőket. Később egy bizottság döntött a végleges listáról. A határidőig, azaz múlt év december 27-ig a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségtől (MOKSZ) nem jöttek be azok az adatok, és szakmai indokok, melyeket megvizsgálva műkorcsolyázók és jégtáncosok, az anyagi források biztosításával, bekerülhettek volna a küldöttségbe.

Később Szilágyi György, a Jobbik sportért felelős országgyűlési képviselője és Nagy Sándor jégtánc-szakágvezető sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentették, hogy petíciót nyújtanak be Czene Attila sportért felelős államtitkárnak, melyben kérik a MOKSZ döntésének kivizsgálását.

A SPORTbányászat természetesen kereste a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséget is, de ott senki sem tudott nyilatkozni – tájékoztatást későbbre ígértek, mivel a szövetség elnöke és főtitkára is külföldön tartózkodik.

Pedig beszélhetnénk csak a sportszakmáról, a szerepléssel kapcsolatos elvárásokról. A 16 fős magyar csapat könnyen lehet, hogy az elmúlt 20 év legeredményesebb téli Universiadés magyar szereplését produkálja. Hédi Csaba elmondta, hogy ha csak az utóbbi két évtizedet nézzük, 2001-ben Zarándi András hódeszkásunk szerzett egy ezüstöt, azóta nem volt dobogós eredményünk, csak negyedik/ötödik/hatodik helyünk.

- Úgy gondolom, hogy rövidpályás gyorskorcsolyázóink oda érhetnek a legjobbak közé, sízőink már többször bizonyítottak nemzetközi versenyeken, de a snowboardosok is meglephetnek. Most erre minden esélyünk megvan – mondta a főtitkár.

Akikért szoríthatunk a január 27-én kezdődő téli Universiadén:

Rövidpályás gyorskorcsolyázók: Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea, Lajtos Szandra, Knoch Viktor, Darázs Péter.

Alpesi sí: Berecz Anna, Bene Márton, Szepesi Bertold

Hódeszka: Harmat Rózsa, Viszlay Vanda, Kiss Miklós, Németh Zsolt, Liptay Dávid, Balogh Ádám.

 

0 Tovább

Szakított a magyar bajnoki ezüstérmes duó - videó

A magyar versenytáncos társadalom szegényebb lett egy párossal. Szalkai Szabó Gábor és Markó Ágnes úgy döntött, hogy befejezi a közös munkát.

A háromszoros tíztánc magyar bajnoki ezüstérmes kettőst 2007 óta láthattuk a magyar, és a nemzetközi parketteken.

A legösszetettebb szakágban a világbajnoki bronzérmes László Csaba és Mikes Anna páros mögött háromszor végzett a második helyen a bajnokságban (2008 Mezőkövesd, 2009, Vác, 2010 Mezőkövesd).

Jó hír viszont, hogy külön-külön mindketten folytatják a versenyzést.

Fotó: Szilver TSE

1 Tovább

Nehézsúlyban indul az olimpiai kvótáért a vb-bronzérmes WTF-taekwondós

Súlycsoportot váltott Tóth Balázs. A jelenlegi legeredményesebb taekwondósunk mostantól az abszolút kategóriában, azaz +80 kilósok között lép szőnyegre.

A világbajnoki bronzérmes sportoló az olimpiai kvalifikációs versenyeken eddig a -80 kg-ban indult.

Tavaly több openen is érmet szerzett, megnyerte a magyar bajnokságot és a bonni Mesterek Kupáját, így nem csoda, hogy – akárcsak az elmúlt 10 évben – 2010-ben is ő lett a sportág legjobbja itthon.


Tóth Balázs támadásban (kékben). Senki sincs biztonságban. Se ellenfél, se fejvédő, sem az ellenfél edzője

- Ismerem a mezőnyt ebben a súlycsoportban is. Az abszolút kategória küzdelmei mindig középpontban vannak egy-egy viadalon, így régóta figyelem a lehetséges ellenfeleket – mondta Tóth Balázs.

- Tény, hogy nem én leszek a legnagyobb, de gyorsaságban, állóképességben, technikában felveszem a versenyt. Ebben súlycsoportban szeretnék kijutni a 2012-es olimpiára.

A WTF-taekwondósoknál két kvalifikációs versenyt rendeznek. Idén júliusban bonyolítják le az úgynevezett Világkvalifikációt Bakuban, ahol a súlycsoportonként a legjobb négybe jutottak kapnak ötkarikás indulási jogot. 2012 januárjában lesz a második viadal, az Európai-kvalifikáció, amelynek Moszkva ad otthont. Oroszországban minden súlycsoportban a dobogós helyezésekre „osztanak londoni repülőjegyet”.

Taekwondósaink idén már túl vannak egy egyhetes dunavarsányi edzőtáboron, első nemzetközi versenyük pedig Svédországban lesz február elején.

Fotó: Király István

0 Tovább

Isten éltesse Ági néni! - 90 éves a Nemzet Sportolója

Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász. Helsinkiben talajon, Melbourne-ben talajon, felemás korláton, gerendán és a kéziszer csapatban nyert aranyat, január 9-én ünnepli a 90. születésnapját.

A magyar sport ikonja az 1956-os olimpia után nem jött haza. Ausztráliában élt, majd Izraelben telepedett le, ahol a Testnevelési Főiskolán tanított, a válogatott edzője volt, később fiatalokkal foglalkozott. Minden idők legeredményesebb magyar tornásznőjének nevéhez 46 hazai bajnoki cím fűződik.

A Nemzet Sportolója, tagja a Halhatatlanok Klubjának, neve a nemzetközi tornászhírességek csarnokában is helyet kapott. Több kitüntetésben részesült. Állandó látogatója az Olimpiai Bajnokok Klubja eseményeinek, részt vett Helsinkiben és Melbourneben, az olimpiai játékok ötven éves jubileumára rendezett ünnepségeken. Legutóbb 2010 őszén járt itthon, amikor a Melbourneben győztes kéziszer csapat versenyzői (Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alice,  Köteles Erzsébet, Tass Olga) találkoztak, egyedül Korondi Margit hiányzott – derül ki a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos honlapjáról.

 

0 Tovább

DUBAJBAN VERES ZOLIÉK ELKÁPRÁZTATJÁK AZ ARABOKAT

Azt már megszokhattuk, hogy Veres Zoltán soha nem kezdi az évet itthon. Kiváló műrepülő pilótánk rendszeresen Al Ainban szilveszterezett, aztán részt vett az Egyesült Arab Emírségek-beli Világkupán, ahonnan általában éremmel tért haza. Az Európa-bajnok most némileg szakított a hagyománnyal, 2011 elején nem versenyzik, hanem Dubajban tart légi bemutatókat.


- Egy szenzációs hangulatú ejtőernyős Világkupán vagyunk itt Dubajban, ahol a versenyzők a Pálma-sziget fölött ugrálnak ki a gépekből. Nekünk az a dolgunk, hogy bemutatókkal szórakoztassuk a közönséget – mondta a SPORTbányászatnak Veres Zoltán, aki két erdélyi pilótával, Goger Attilával és Ferencz Lászlóval alkot egy csapatot.

A magyar pilóták a nyaktörő produkciókon kívül a dubaji koronahercegnek, Sejkhamdan bin Mohamed bin Rashid Al Maktoumnak is készültek meglepetéssel. Az egyik repülőgép aljára speciális neoncsövekkel kiírták az uralkodó becenevét, majd éjszaka mutattak be egy légiparádét.

 


A dubaji ejtőernyős Világkupa (ahol sajnos nem indultak magyarok) január 16-ig tart.

Veres Zoltán egyik emlékezetes bemutatója

Zoli kislánya is biztonságban érzi magát a repülőgépen

Naplemente előtt

Elöl a herceg, hátul Veres

Szinkronban

Függőlegesen

 

A dubaji fotókat Bogdan Pop, alias RATus készítette

1 Tovább

Réka a gólvonalon - interjú a női fociválogatott kapusával

Több sportágban is kipróbálta magát, végül megállapodott a labdarúgásnál. Játszott az Újpestben és az MTK-ban is, most a magyar válogatott és az olasz Orlandia '97 kapusa. Kedvenc csapatai az Inter és a Real Madrid, szerinte Iniesta lesz az Aranylabdás, és nincs is jobb érzés annál, mint kivédeni egy erős, jól helyezett lövést. Az idegenlégióskodó magyar női labdarúgók közül Szőcs Réka kezdi meg leghamarabb a szezont, de kiutazása előtt azért elcsíptük egy interjúra.

- Labdarúgó vagy, és ráadásul kapus. Ha lehet ezt mondani, az még ”fiúsabb”. Biztos sokan megkérdezték már, hogy miért pont a focit választottad? Én sem tennék kivételt.

- Nagyon sok sportágat kipróbáltam. Nyolc évig szertornáztam, egy évig kézilabdáztam, de vívtam és cselgáncsoztam is. A labdarúgás azonban mindig is közel állt hozzám. Az iskolában is a fiúkkal rúgtam a bőrt, egyszer elvittek egy focitornára, látták, hogy nem bánok olyan rosszul a labdával, később pedig kikötöttem egy női csapatnál.

- Ismerkedésnél - ha kiderül, hogy mivel foglalkozol - általában mi a fiúk reakciója?

- Mindegyik máshogy reagál. Van aki meglepődik, van aki azonnal kitalálja, hogy kapus vagyok miután kiderül a sportág, de van olyan is, aki egyből azt kérdezi hogy  fáj-e a vetődés, és hogy nem féltem-e a melleimet, de legtöbbjüknek tetszik, mivel minden férfi szereti a focit.

- És milyen útját állni egy hatalmas lövésnek? Tényleg nincs benned félsz?

- Ha félnék, nem ezt csinálnám. Nincs jobb érzés annál, mint kivédeni egy erős lövést, ami jól is van helyezve. De nem minden erősnek tűnő lövés erős. Egyébként nem voltam mindig kapus. Hátvédként kezdtem a jobb oldalon, ritkán középpályást is játszottam.

- Melyik a kedvenc csapatod és szerinted Messi, Iniesta vagy Xavi lesz az aranylabdás befutó?

Több kedvenc csapat is van, de legjobban az Inter és a Real Madrid áll közel a szívemhez. A példaképem is a Realban játszik, akit Iker Casillasnak hívnak. Úgy gondolom, hogy Andrés Iniesta lesz az Aranylabdás.

 

Egyre több magyar idegenlégióskodik a különböző külföldi női bajnokságokban. Minek köszönhető ez?

Leginkább azért van ez, mert - nekünk nőknek - itthon nem lehet a fociból megélni. Magyarországon mindenki amatőr, munka és iskola mellett focizik. Kint viszont, ha van egy profi szerződésed, akkor csak a játékra kell koncentrálni. Elég jól szerepelt a felnőtt válogatott az utóbbi időben, és egy jó BL-szerepléssel is fel lehetett hívni a figyelmet magunkra, ez is közrejátszhat abban, hogy egyre többen szerződnek külföldi csapatokhoz.

Most az Orlandia '97 játékosa vagy. Mi az együttes célkitűzése?

Mivel újoncok vagyunk, természetesen a bentmaradás, de nem ártana, ha minél több meglepetést okoznánk.

Szőcs Réka csapata már január 8-án megkezdi a szezont. A tabella 11. helyén álló Orlandia a Torino együttesét fogadja, amely a negyedik jelenleg a bajnokságban.

 

1 Tovább

Indul a Karate1 Premier League, Eb-re készül a válogatott!

Az Európa-bajnokságra készül a magyar karate-válogatott. A májusi kontinensviadal előtt azonban több nemzetközi versenyen is elindulnak a mieink. A Nemzetközi Karate Szövetség (WKF) közben elindítja a Karate1 Premier League elnevezésű versenysorozatát.

S. Kovács küzdelemben

Ilyen még nem volt. Hat állomásból álló Karate1 Premier League veszi kezdetét Párizsban, a versenyek mindegyike pénzdíjas lesz – tudtuk meg S. Kovács Ádámtól, a Világjátékok-győztes karatéstól.

- Egyelőre három helyszín biztos: Párizsban indul a sorozat, majd Isztambul és Szalzburg következik a versenynaptárban. A válogatottal azonban mi elsősorban a májusi Európa-bajnokságra készülünk, amelyet Zürichben rendeznek meg. Találkoztam Büchler Zsolt szövetségi kapitánnyal, aki tájékoztatott az idei edzőtáborok időpontjairól. A betervezett négy edzőtáboron kívül a magyar bajnokságon, a holland és az olasz nyílt bajnokságon, valamint a Szlovák Grand Prix-n indulunk - nyilatkozta S. Kovács, aki az eddigi felnőtt Európa-bajnokságokon két bronzérmet gyűjtött be.

A kép csalóka! A Világjátékok-győztes a küzdőtéren nem ismer tréfát

- Mindenképpen fényesebb éremmel szeretnék hazajönni Zürichből, és szeretném, ha minél jobb küzdelmekkel zárhatnám az Eb-t. Visszanéztem a világbajnokság meccseit, és annál én jobb vagyok, mint amit a felvételeken láttam.


A Világjátékokon szerzett aranyéremmel

Az MTK színeiben versenyző S. Kovácsot 2010-ben egy makacs kézsérülés is hátráltatta, meg is kellett műteni, így nem tudott teljes erőbedobással meccselni a pekingi Küzdősportok Világjátékán, de még a belgrádi vb-n is kímélnie kellett a bal kezét.

S. Kovács legjobb pillanatai a tavalyi vb-n

Fotók: www.skovacs.hu és Vörös Nándor

0 Tovább

Fallabda - Krajcsák indul a német bajnokságon

Krajcsák Márk tavaly sporttörténelmet írt. Legjobb fallabdázónk első magyarként bejutott a legjobb 32 közé a Szaúd-Arábiában megrendezett világbajnokságon. A kétszeres Világjátékok-résztvevő sportember már megkezdte a felkészülést az idei szezonra, első versenye Németországban lesz.

Menedzserek hobbisportjának indult, de ma már nem az. A fallabda igenis versenysport. A magyarországi számokról annyit, hogy 90 bejegyzett squash klub van, és körülbelül 50 ezren űzik heti rendszerességgel. A Testnevelési Egyetemen évek óta van szakedzői képzés a sportágban, idén pedig megjelent az első magyar nyelvű oktató DVD. Hát mi ez, ha nem fejlődés?

Krajcsák Márk kétségkívül zászlóvivője a fallabdázás népszerűsítésének. A 2010-es világbajnokságon a torna egyik meglepetését produkálta: három szettben legyőzte a kolumbiai Miguel Angelt, ezzel bejutott a legjobb 32 közé, végül a 17. helyen zárt.

- Stuttgartban kezdem meg az idei évet, elindulok ugyanis a német bajnokságon – kezdte Krajcsák, akit épp első 2011-es edzésén értünk utol. - Január 14-16 között Stuttgartban lépek pályára, majd jöhet a svédországi 60 ezer dollár összdíjazású viadal, amelyet Linköpingben rendeznek meg februárban. Az ünnepek alatt pihentem, erőt gyűjtöttem a nagy feladathoz, amely nem más, mint a tavalyi év túlszárnyalása az eredményeket illetően.


Krajcsák Márk 2005-ben Duisburgban és 2009-ben Tajvanon képviselte a Világjátékokon Magyarországot. Mindkét alkalommal 9. helyet szerzett.

fotók: krajcsakmark.hu

0 Tovább

Gigantikus brazil népünnepély a logó bemutatóján - videó

Több mint 1.5 millió brazil volt a „logós” partin Rio de Janeiróban. A dél-amerikaiak megadták a módját annak, hogy bemutassák a 2016-os riói nyári olimpia hivatalos logóját.

A Copacabanán láthatták először azt az olimpiai emblémát, amely a hivatalos közlemény szerint három - egymás kezét fogó - táncoló embert jelképez.

Dél-Amerika még soha nem adott otthont olimpiai játékoknak, így biztos, hogy 2016-ban Brazília nagyon kitesz majd magáért. És ne felejtsük, hogy a játékok előtt két évvel labdarúgó-világbajnokságot is a brazilok rendezik.

- a fenti hírből szándékosan hagytuk ki a ’szamba’ szót, amely olyan, egy brazilokat (is) tartalmazó szövegkörnyezetben, mint a magyar lakodalomban a vonatozás…- BUÉK!

0 Tovább

Megasztár után, kötél nélkül - Vass Dóra új gyakorlatokkal kezdi az évet

A ritmikus gimnasztika jelenleg az egyetlen olyan sportág, amely az olimpia és a Világjátékok programján is szerepel. Vass Dóra az utóbbi világversenyen – 2009-ben, Tajvanon – részt vett, de legnagyobb álma az, hogy kijusson a 2012-es londoni olimpiára. Ezért gyakorlatilag mindent megtesz, karácsonyra is csak egy rövid pihenőt engedett meg magának.

 

- Nem lenne túl szerencsés hosszabb időt kihagyni, mert könnyen lemerevedek. Ráadásul új gyakorlataim vannak, úgyhogy sok munka áll előttem - mondta Vass, aki legutóbb a Megasztár finisében bukkant fel Kökény Attilával egy produkcióban.

- Tetszett ez a feladat nekem. Igaz, amit előre összeállítottam, abból nem sok dolgot tudtam megvalósítani. Tisztában voltam azzal, hogy sokkal kisebb a színpad, mint amekkorát a tv-n keresztül érzékelni lehet, de mégis meglepődtem, amikor először próbáltunk…

Új helyzet, új gyakorlatok

A sajtó és a televíziós társaságok javaslatára 2011-től átalakul a ritmikus gimnasztika. A kötelet törölték a szerek közül, így maradt a karika, a labda, a buzogány, és a szalag.

- Közvetítés szempontjából a kötél nem volt annyira látványos, ezért vették ki a programból. Nehezen lehetett szemmel követni magát a szert - fejtette ki a reformálás hátterét Vass, aki három teljesen új gyakorlattal vág neki a következő szezonnak. A buzogányon kívül, labdával és szalaggal is újat fog mutatni, koreográfiáit pedig az orosz Oksana Skaldina állította össze. Vass Dórát 2011-ben először a február 5-i válogatón láthatjuk, ahol vb-indulási jogot szerezhet.

Fotók: Vörös Nándor

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum