Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Balzsay: Bacskai ott lehet Londonban

Balzsay Károly szerint az angyalföldi ökölvívók kitettek magukért a múlt heti országos bajnokságon, Bacskai Balázs pedig jó eséllyel pályázik az olimpiai kvótára.

A Vasas-Süllős Ökölvívó Szakosztály igazgatójaként tevékenykedő sportember, aki a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka, különösen a csapatversenyben elért első helyre büszke. „A szombathelyi ob volt az első olyan nagy megmérettetés, amelyen egy egész szakosztályért szorítottam. Embert próbáló volt, a bajnokság végére rekedtre kiabáltam magam” – kezdte Balzsay.

                                               Balzsay Károly - fotó: Császár Attila

„Öt döntősünk volt, három aranyat és két ezüstöt szereztünk, valamint miénk lett a csapatelsőség is. A Vasas ezzel bebizonyította, hogy egy dinamikus, lüktető egyesület, és továbbra is az élvonalban van a helye. Ez persze akkor válik teljessé, ha Bacskai Balázs áprilisban olimpiai indulási jogot szerez, amire minden esélye megvan” – hangsúlyozta a világbajnok.

                                        A Vasas csapata - fotó: Doba István

Az olimpiai kvalifikációs versenyt Isztambulban rendezik meg tavasszal, ahol a döntősök kapnak kvótát.

A Vasas-Süllős Ökölvívó Szakosztály színeiben ők szereztek érmet a szombathelyi országos bajnokságon:

Arany:

69 kg – Bacskai Balázs

91 kg – Darmos József

+91 kg – Kurtucz Csaba

Ezüst:

52 kg – Berna Dávid

60 kg – Fodor Milán

0 Tovább

Magyar légiparádé az Egyesült Arab Emírségek születésnapján

Egy magyar műrepülő-csapat hatalmas légiparádét csinált az Egyesült Arab Emírségek születésnapján. Az arab állam fennállásának 40. évfordulóját ünnepli.


Dubaiban fantasztikus ünnepsorozat vette kezdetét, ahol Veres Zoltán és csapata tette emlékezetessé a kerek évfordulót. A magyar műrepülő Európa-bajnokon kívül Góger Attila és Ferencz László kápráztatta el a nézőket a Pálma-sziget felett. A csapat Deme János főmérnökkel egészült ki.


„Több éve jó kapcsolatban vagyok a helyiekkel, így örömmel vállaltam a felkérést a légiparádéra. Igyekeztünk felejthetetlen produkcióval előrukkolni. Az egyik ilyen mutatványunk például az volt, hogy a műrepülők füstölőivel egy 40-es írtunk az égre” – nyilatkozta Veres Zoltán.



Fotók: Bogdan Pop, alias RATus



0 Tovább

Balzsay kesztyűk nélkül is megállja a helyét

Mozgalmas hetet zárt Balzsay Károly. A WBA nagyközépsúlyú világbajnoka amellett, hogy megkezdte munkáját a Vasas ökölvívó szakosztályának igazgatójaként, debütált televíziós műsorvezetőként, előadást tartott Pécsett, és népszerűsítette a VitaKid Egészségprogramot.

Fotó: Echo TV

Balzsay Károly a Vasasnál azért dolgozik, hogy a klub minél több tehetséges ökölvívót neveljen fel, és továbbra is a sportág egyik meghatározó hazai bázisa legyen a piros-kékek főhadiszállása. „Igyekszem minden olyan lehetőséget megragadni, ami a klubot előre viszi. Terveim szerint komoly rangja lesz annak, ha valaki a Vasasnál bokszolhat. Minden erőmmel azon leszek, hogy a profik között szerzett tapasztalataimat Angyalföldön is kamatoztassam” – mondta Balzsay, aki kedden a Máriaremetei úti általános iskolában a VitaKid mozgalmat népszerűsítette. Ez a program az elhízás veszélyeire hívja fel a figyelmet, illetve hiteles, sikeres sportolók segítségével népszerűsíti az egészséges táplálkozást, és a rendszeres sportolást.

A világbajnok pénteken egy számára teljesen új területen is kipróbálta magát: az Echo TV-n a Mozgás című műsor vezetőjeként láthatták a nézők. A műsor előtt, csütörtökön azonban a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar, Sport Intézetében tartott előadást, dr. Elbert Gábor, óraadó tanár meghívására.

0 Tovább

Aerobik: Remek helyezések az Eb-n

Érmet ugyan nem szerzett, de számos jó helyezéssel tért haza a magyar aerobik-válogatott a bukaresti Európa-bajnokságról. Hegyi Dóra kiemelkedően teljesített, döntőbe jutott, és hatodikként zárt a női egyéni indulók erős mezőnyében.

Versenyzőnk csoportjával is finalista volt, és ebben a számban a hetedik helyet szerezte meg Bakó Anett, Bucsánszki Linda, Holp Rebeka, Lendvay Dóra és Szörényi Ágota társaságában. A magyarok ebben a döntőben két csoporttal is képviseltették magukat, a Csirke Barbara, Károcs Attila, Kovács Ramóna, Osztafin Anna, Pancsó Gergely, Schneider Virág összeállítású egység nyolcadik lett. A felnőtt trióknál is volt magyar döntős, a Bakó Anett, Nagy Dorina, Szörényi Ágota hármas hetedik lett.

A férfiaknál egyéniben Tyeklár Ramon a 11., Farkas Balázs a 12. helyen végzett. A vegyes párosok mezőnyében a Szilvás Angéla-Tyeklár Ramon duó kilencedikként, a Kovács Ramóna-Pancsó Gergely kettős tizedikként fejezte be a versenyt.

A felnőttek mellett a juniorok is versenyeztek a romániai kontinensviadalon. Nem sokkal maradt le az éremről a Balogh Réka, Deák Anna, Hagymási Alexandra, Kovács Vivien, Molnár Noémi, Nagy Barbara csoport, mely másodikként jutott a döntőbe, ahol végül a negyedik helyen zárt.

A 2013-as Világjátékokra ezen az Európa-bajnokságon nem osztottak kvótát, a jövő évi világbajnokságon lehet kvalifikálni az olimpián kívüli sportágak közös versenyére.

Fotó: Vörös Nándor
(Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálat)

0 Tovább

A Világjátékok 2013 - Vass Dóra kvótát szerzett

Vass Dóra szerezte meg az első magyar indulási jogot a 2013-as Világjátékokra. A magyar ritmikus gimnasztikázó a franciaországi világbajnokságon elért 20. helyével kvalifikálta magát a játékokra.

               A vb-n egyébként a legjobb 24-be jutott versenyző lett kvótatulajdonos, erről a sportág nemzetközi szövetsége értesítette az érintetteket. Az olimpián kívüli sportágak világversenyét mindig a nyári olimpiát követő évben rendezik meg, 2013-ban a kolumbiai Cali ad otthont az eseménynek.

               „Volt szerencsém a legutóbbi játékokon is részt venni. Óriási élmény volt képviselni Magyarországot Tajvanon. Az ott elért 13., illetve 14. helyezéseken szeretnék majd javítani 2013-ban” – mondta Vass, aki a londoni olimpián is szeretne indulni. „Januárban az előolimpián lesz lehetőségem olimpiai kvótát szerezni, azon dolgozunk. hogy ez sikerüljön”- tette hozzá az rg-s. A ritmikus gimnasztika egyébként az egyetlen olyan sportág, amely az olimpia, és a Világjátékok programján is szerepel.

               A 2017-es Világjátékok megrendezésére Magyarország is pályázott. Budapest és Gödöllő közösen lenne a házigazda. A játékoknak azonban még a lengyelországi Wroclaw, és a Dél-Afrikai Fokváros is otthont adna. A Nemzetközi Világjátékok Szövetsége 2012 januárjában hozza meg döntését arról, hogy a hol bonyolítják majd le a hat év múlva esedékes világversenyt.

0 Tovább

Második lett a magyar bajnok Nagyváradon

Ezüstérmes lett a magyar bajnok a Nagyvárad Openen. Az Andrea Silvestri, Váradi Martina páros a latintáncok nyílt nemzetközi kategóriájában állhatott fel a dobogó második fokára.

A magyar duót csak az orosz Vitalij Pantelejev, Darija Glukhova kettős tudta megelőzni a 74 párost felvonultató versenyen. A bronzérmet Miha Vodicar és Nadiya Bychkova (Szlovénia) szerezte meg.

Váradi Martina szerint jó formában versenyeztek. „Végig kiegyensúlyozott produkcióval sikerült érmet szereznünk Romániában, elégedettek vagyunk” – nyilatkozta a SPORTbányászatnak az eredményhirdetés után a magyar bajnok páros hölgytagja.

A legjobb 24-ben volt még egy magyar kettős: dr. Faluvégi András és Pandur Petra a 20-21. lett.

0 Tovább

S. Kovács snowboardfestéssel jótékonykodott

Tilla, Csilla és Norbi, az ÖsszeEsküvők-ből, valamint S. Kovács Ádám karate világbajnok festékszórót és filcet ragadott, hogy egy jótékony snowboardfestéssel támogassa a nehéz körülmények között élő Vilmány község lakosait. Tilla ugyan képzőművészetet tanult, kijött a gyakorlatból, így kisfia, Félix segítségét kérte.

 

Snowboard deszkákat pingált Tilla, Csilla és Norbi az ÖsszeEsküvők-ből továbbá S. Kovács Ádám. A kis csapat a felújított Városligeti Műjégpályán fújta és mázolta le a „rendhagyó vásznakat”, hogy felhívják a figyelmet a november 10. és 13. között megrendezett Monster Energy Fridge Fesztivál jótékony megmozdulására.

 

„Sajnos, már nem vagyok a régi” – árulta el nevetve Tilla, akiről kiderült, nem idegen számára a festés, ugyanis diákévei alatt képzőművészetet tanult.

„Olyan ez, mint az élsport, ha nem gyakorolsz minden nap, kijössz gyakorlatból. Egyébként nem vagyok igazán sportos lakat. Szeretem a telet, de nem szoktam síelni, snowboardozni, viszont remek vagyok szánkózásban és hógolyózásban” – tette hozzá a TV2 műsorvezetője, akit kisfia, Félix is elkísért a Műjégpályára.

 

A csapat sportembere, S. Kovács Ádám viszont sosem töltötte rajzolással szabadidejét, inkább a tatamit választotta.

„Már tavaly is részt vettem a Fridge Fesztivál megmozdulásain, így idén is szívesen csatlakoztam a csapathoz, annál is inkább, mivel jótékony célra hívjuk fel a figyelmet. A harcművészet egymás iránti tiszteletre is tanít, így egy jó karatés, ott segít, ahol tud” – mondta mosolyogva a karate világbajnok és Világjátékok-győztes. Ádám reméli, hogy a 2013-as olimpián kívüli sportágak seregszemléjén is képviselheti Magyarországot. „Nekünk a Világjátékok jelenti a csúcsversenyt. Budapest Gödöllővel karöltve pályázott a 2017-es játékok megrendezésére, Sportágam számára kimondhatatlanul fontos lenne egy hazai rendezésű Világjátékok, bízom abban, hogy hat év múlva a nem olimpiai sportágak legjobbjait vendégül láthatjuk” – tette hozzá S. Kovács.

 

Az alkalmi festéssel tehát útjára indult a Vilmányt megsegítő gyűjtés. A súlyos gondokkal küzdő községben a meleg étel biztosítása napról napra nehezebb feladat, éppen ezért Magyarország egyetlen téli fesztiválja, a Monster Energy Fridge megkér minden fesztivállátogatót, hogy hozzon magával a Műjégpályára egy kiló szeretetet akár konzerv, cukor, vagy liszt formájában.

0 Tovább

Pontosan és gyorsan vág a seniorok kardja is

Október 29-én zárult az immár három ország részvételével megrendezett Momiji Kupa, kendo senior verseny. Maga a kezdeményezés is egyedülálló az országban, hiszen a Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub civil egyesületként önállóan és egyedüliként szervezi az eseményt.

 

Az idei versenyen két kategóriában a 35-45 közötti, illetve 45+ korosztályos bontásban vívhattak a versenyzők, és először érkeztek külföldi kendósok is (Szlovákiából és Romániából) a Momiji Kupára.

 

A veseny névadója a momiji vagy japánjuhar (Acer palmatum) fontos eleme a japán kultúrának és természetesen a japán kertészeti hagyományoknak. Ennek a közepes termetű fának különösen az őszi színe értékes díszítő elem.

 

A Momiji Kupa nem pusztán versenyzési alkalom a senior korosztálynak, hanem arra is hivatott, hogy a fiataloknak mintát adjon az idősebb generáció tudásából, és megmutassa, hogy a kendo egy egész életen át folytatható sport és harcművészeti irányzat.

 

A verseny végeredménye:

 

A Senior A korosztály végeredménye:

1. Mihai Dutescu (Ro)

2. Csontos Tamás

3. Csendes Sándor

3. Balogh Tibor

 

Fighting Spirit: Matus Márk

 

Senior B korosztály végeredménye:

 

1. Sohajda Gyula

2. Márkus Csaba

3. Vadadi Zsolt

3. Bak Lászó

 

Fighting Spirit: Suba Gábor

 

A Budapest Főnix Kendo és Iaido Klubról röviden

 

Az egyesület 1982-ben alakult. Magyarországgal a klub ismertette meg a kendot. A Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub vezetősége feladatait önkéntesen, társadalmi munkában látja el, és a tagdíjakból a terembérletet, az utazások költségeit fedezi, illetve a szükséges felszerelésekhez járul hozzá.

 

Az anyagi lehetőségek ellenére a klub tagjai állandó válogatott kerettagok, és Bárány Tibor, a Főnix klub elnöke és edzője, négyszeres magyar egyéni bajnok, Európa és világbajnok. A Budapest Főnix Klub az egyetlen olyan harcművészeti  klub Magyarországon, amelynek alapító tagját, Vadadi Kornél urat, a japán császár a harcművészetekért tett munkásságért tüntette ki.

0 Tovább

Kick-boksz-vb: Fantasztikus magyar szereplés Szkopjéban

Elsöprő magyar sikerekkel zárult a Szkopjéban megrendezett kick-boksz világbajnokság. A macedón fővárosban a magyar válogatott öt világbajnoki címet gyűjtött be. 

A győzelmeken túl két ezüstéremmel, és kilenc bronzéremmel térhet haza a csapat, melynek egyik élharcosa ezúttal is Dancsó Zoltán volt, aki hatodik alkalommal lett világbajnok light-contactban.

Dancsó Zoltán

A 84 kilogrammos Dancsón kívül ugyancsak a light-contactosok között Andó László (74 kg), és Wágner Vivien (60 kg), a veterán light-contact kategóriában Koszogovits Mihály (84 kg), valamint a kick-lightos mezőnyben Miskolczi Anett (65 kg) lett első.

 

Aranyérmesek

Light-contact:

Wágner Vivien (60 kg)

Andó László (74 kg)

Dancsó Zoltán (84 kg)

Veterán light-contact:

Koszogovits Mihály (84 kg)

Kick-light:

Miskolczi Anett (65 kg)

 

Ezüstérmesek

Kick-light:

Molnár Mónika (50 kg)

K-1:

Habash Antoine (60 kg)

 

Bronzérmesek

Kick-light:

Dr. Megyeri Csilla (55 kg)

Fenyvesi Márta (70 kg)

Zsarkó Dániel Péter (79 kg)

Pődör Csaba (+94 kg)

K-1:

Bodacz Patrik (57 kg)

Brunner Boglárka (65 kg)

Veterán light-contact:

Mayer Gábor (94 kg)

Tóth István (+94 kg)

Light-contact:

Fenyvesi Márta (70 kg)

 

 

0 Tovább

Sportdiplomáciai siker: dr. Leyrer Richárd alelnök maradt WAKO-nál, valamint az európai szövetség elnöke lett

Továbbra is dr. Leyrer Richárd a Nemzetközi Kick-Boksz Szövetség (WAKO) első alelnöke. A magyar sportvezetőt újraválasztották a sportág tisztújító közgyűlésén Szkopjéban. A WAKO elnöki posztján sem volt váltás: az olasz Ennio Falsoni újabb 4 évre kapott bizalmat.


A Magyar Kick-boksz Szövetség elnökeként, és a Nemzeti Sportszövetség alelnökeként dolgozó Leyrert az európai szövetség elnöki teendőivel is megbízták.


„A cél az, hogy a kick-bokszot minél szélesebb körben ismerjék a világon, valamint az, hogy a sportág kivívja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elismerését” – nyilatkozta a Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálatának Leyrer Richárd.

NSSZ Sajtószolgálat

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum