Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A spanyolok a labdarúgás Schumacherjei

A 2000 és 2004 közötti Forma-1-es versenyekre nem szívesen emlékeznek azok, akik nem Michael Schumachernek szurkoltak. Szó mi szó, nem sok örömük volt abban az öt idényben. Ebben az időszakban az 5 vb-szezon alatt összesen 85 futamot bonyolítottak le, ebből 48 alkalommal a „Májköl” győzött, és akkor nem említettem a sok-sok dobogós helyezést. Zsinórban öt világbajnoki címet nyert a Ferrarival. Akkor mindenki, aki nem Ferrariért szorított, és nem német volt, valamint nem bálványozta a kerpenit, bizony várta, hogy mindennek vége legyen. Elég nyomasztó lehetett, nem igazán lehet elképzelni…

A labdarúgásban valami hasonlót élünk át: 2008-ban a spanyoloknál megtört a jég. Az addig tartó peches időszak az osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Eb-n véget ért. A hispánok eljutottak a döntőig, ahol végül 1-0-ra verték a németeket. Rá két évre a hollandokkal döntőztek a dél-afrikai vb-n, és megcsinálták. Valljuk be, ez az időszak – beleértve az idei Eb-t is – azoknak jó, akik a spanyoloknak szurkolnak, vagy egyáltalán nem vesznek tudomást az egészről.

Aki egy picit is nyitott erre a sportágra, és nem szimpatizál a Barcelona langyos, sokat passzolós, altatós, nem tudom, hogy támadjak-e, és ezt a végletekig fokozós, majd egyszer ritmust váltok játékára, az bizony nem túl boldog. Egy cél lebeg a szeme előtt: minden sorozatnak egyszer vége lesz. A rossznak is, és a jónak is. 2004 után Michael Schumacher egy összetett harmadik, és egy második helyet produkált, majd ideiglenesen visszavonult.

Kedves sok passzos focit nem kedvelő, tiki-taki játékot a háta közepére kívánó futballszurkoló! A lényeg az, hogy egyszer a spanyolok is Michael Schumacherhez hasonlóan végig nézik majd a győztesek örömét…és ez már a BL-ben kezdett körvonalazódni (lásd. a Chelsea-Barca párharcot). Nehéz lesz majd nekik megélni, ezt, mint ahogy a cikk írójának is az volt a hétszeres világbajnok „Májköl” tündöklése utáni korszakkal szembe nézni.

0 Tovább

Megalakult a MOB médiabizottsága

Megalakult a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) médiabizottsága, amelynek elnöke Riskó Géza, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sportfőszerkesztője lett.

Riskó Géza a hétfői ülésen elmondta, hogy az újjáalakult, 12 fős testület célja az olimpiai mozgalom szolgálata mellett a kibővült MOB tevékenységének, munkájának megismertetése, ideértve a paralimpiai sportot, a szabadidősportot és a nem olimpiai sportágakat. 

Ezt a célt tükrözi a bizottság összetétele is, amelyben a vezető hazai sportorgánumok újságírói mellett helyet kaptak az említett területek képviselői is.

A médiabizottság tagjai:
Riskó Géza elnök (MTVA)
Ambrus Gábor (MTI), Ballai Attila (Magyar Nemzet), Bányász Árpád (szabadidősportért felelős tagozat), Bernau Péter (fogyatékosok sportjáért felelős tagozat), Buzgó József (Nemzeti Sport), Kaszala Claudia (nem olimpiai sportágak versenysportjáért felelős tagozat), Lantos Gábor (Magyar Rádió), Máté Pál (Sport1), Pajor-Gyulai László (Magyar Sportújságírók Szövetsége), Török Olivér (MOB), Vasvári Ferenc (az utánpótlás-nevelés területének felelőse)

(MOB)

0 Tovább

Táncsport - Magyar érmesek a Szőke Tiszán

Jól szerepeltek a magyarok a Szőke Tisza Nemzetközi Táncversenyen. A felnőtteknél a mieink két ezüstöt és egy bronzérmet szereztek.

A szegedi viadalon, a latin openen, Nagymihály Balázs és Szalai Ágnes második lett, megelőzve a Süttő Roland, Tombácz Anikó párost. A döntőben volt még két magyar duó: Fáskerti Zsolt és Ocsovszki Eszter a 4., Turcsány Gergely és Bendó Csilla pedig az 5. helyet szerezte meg. Az osztrák Zufar Zaripov, Anna-Ludwig Tschemodourova győzött.

A standard kategóriában Zsom Olivér és Vozár Boglárka lett ezüstérmes.  Itt olasz győzelmet láthatott a szegedi közönség, miután Ivan Iacobbe és Ylenia Dalla Bona szerezte meg az első helyet. A senior standardtáncokban úgy néz ki, hogy van(lesz) egy ütős párosunk: Kránicz József és Dobó Erika bronzérmes lett.

0 Tovább

Az Olaszországból hazatért magyar világbajnok gőzerővel készül a világelit ellen

Zapletán Zsombor kettőzött erővel készül a World Tour Classic varasdi állomására. A magyar világbajnok öt év olaszországi légióskodás után hazatért Szegedre, és mostantól a Tisza-partiakat erősíti.

Zapletán akcióban

„Az elmúlt öt évben négy olasz bajnoki címet nyertünk a Neumarkttal, szép időszakon vagyok túl, mostantól Szeged játékosaként igyekszem öregbíteni a magyar tekesport hírnevét” – kezdte a világbajnok. „Sokáig úgy volt, hogy miután az idény befejeződött már csak a nyaralásra figyelhetek, de aztán kiderült, hogy a magyar szövetség engem is nevezett az új pénzdíjas versenyre, azaz a World Tour Classicra. Kíváncsian várom a viadal debütálását. A World Tour mindenkinek új lesz. Tudomásom szerint gyakorlatilag a teljes világelit ott lesz, ezért jó lenne valami kiemelkedőt alkotni. A lényeg, hogy a varasdi állomás végén elmondhassam: megérte ezen a versenyen indulni. – tette hozzá.

A World Tour Classicon a világ legjobb játékosai meghívás alapján vehetnek részt, illetve a nemzeti szövetségek javasolhatnak sportolókat. A sorozat fontos célkitűzése a tekesport népszerűsítése, a sportolók részére színvonalas pénzdíjas események szervezése, valamint a média bevonása a nemzetközi teke vérkeringésbe is.

A World Touron induló magyar csapatot Kiss Norbert, Kakuk Levente, Nemes Attila, Boanta Claudiu, Zapletán Zsombor és Kiss Tamás alkotja.

A sportág nemzetközi szövetségének döntése értelmében a horvátországi Varasd (június 30), Zalaegerszeg (szeptember 1), és az ausztriai Ritzing (december 1) lesz World Tour-állomás.

0 Tovább

Csökkenő szabadidősport támogatások

Bár a sportvilág ezen a nyáron a labdarúgó Európa-bajnokság és az olimpia lázában ég, a mozogni vágyók egy sor szabadidősport eseményen vehetnek részt. Az eseményeket támogatni hivatott pályázatok kiírása azonban késik…

A januárban életbe lépett sporttörvény értelmében a sportközélet egészére kiterjedő hatáskörrel felruházott Magyar Olimpiai Bizottság átérzi a megnövekedett felelősségét. Hiszen már nem csak az olimpiai élsportért, hanem a lakosság egészséges, mozgásgazdag életmódjáért is számot kell adnia az ország közvéleményének.

A MOB 2012-ben 3 kategóriában tervez pályázatokat hirdetni a rendszeres fizikai aktivitás, és a testmozgásban gazdag életmód széleskörű lehetőségének biztosítás érdekében.

Váratlan hírként érte a MOB-ot, hogy az Emberi Erőforrás Minisztérium a tervezett 350 millió forintból 200 milliót vont el erről a területről. A megjelentetésre már kész szabadidősport pályázatok sorsa így bizonytalanná vált. Az Magyar Olimpiai Bizottság vezetése keresi a megoldást, hogy saját forrásaiból miként és milyen mértékben tudná pótolni az 57 %-os forráskiesést.

MOB Szabadidősportért felelős tagozata

0 Tovább

Strandfoci-parádé élsportolókkal és zenészekkel

Deltás sportolók és menő zenészek vették birtokukba a velencei strandfoci pályát, ezzel is népszerűsítvén a közelgő EFOTT testmozgásra ösztönző lehetőségeit – írja az efott.hu. A barátságos mérkőzéseken a fehérvári jégkorongosok, valamint az AlbaComp kosarasai ugyanúgy rúgták a bőrt a homokban, mint a rap fenegyerekei, azaz Sub Bass Monster és az Animal Cannibals, vagy az Intim Torna Illegál, illetve Herczeg Zoltán divattervező.

Strandfoci-parádéAz EFOTT (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója) széles zenei kínálattal, és a több mint 300 fellépő mellett kulturális programokkal és sokfajta sportolási lehetőséggel várja idén is a fesztiválozókat, 2012. július 3-8. között. A legnagyobb hallgatói buli szervezői tegnap egy barátságos strandfoci bajnokság keretein belül tesztelték, milyen Velence Északi Strandjának, az idei EFOTT helyszínének strandfoci pályája. Az esős idő nem csábított éppen szabadtéri sportra, mégsem szegte kedvét a négy meghívott csapatnak.

Strandfoci-parádéElőször az AlbaComp kosárlabdacsapatának tagjai, Juhos Levente és Gorzsás Balázs, kiegészítve az Anibals Cannibals rappereivel, valamint Ulmann Ottó színésszel csaptak össze az Erdélyi Zoltán managelte AXE-ördögökkel. Majd a SAPA Fehérvár AV 19 öt hokisa – akik egyben a válogatott kezdői is – játszott a TakarékPont csapatával, azaz Sub Bass Monsterrel, az Intim Torna Illegállal és Veres Márk BMX bajnokkal szemben.

A barátságos mérkőzések szakkommentátora a sporteseményeket hihetetlen leleményes hozzászólásokkal fűszerező Horti Gábor, a SportKlub oszlopos tagja volt, aki nem hagyott szó nélkül egyetlen esést sem – azokból pedig akadt bőven! A bíró szerepét a volt NB I-es mérkőzésvezető, Arany Tamás látta el, aki pályafutása során háromszor is elnyerte az Év játékvezetője címet.

Az egyenes kieséses rendszerben vívott mérkőzések végső küzdelme a jégkorong élsportolói, Bálizs Bence, Benk András, Ladányi Balázs, Tokaji Viktor és Vas Márton, valamint az AXE-ördögök között zajlott. „Az EFOTT legjobb strandfoci csapata” serleget végül az utóbbi brigádnak sikerült megszereznie. Az AXE-ördögök csapatában Herczeg Zoltán divattervező, Győri Szabolcs, alias DJ Smiths, Tyukász Péter futsal játékos, valamint két strandlabdarúgó-válogatott tag, Sós Levente és Weisz Tamás rúgta a bőrt.

A szórakoztató-átmozgató játékot Sub Bass Monster egy fűben rögtönzött rappeléssel zárta, ahol és amikor a Csodaszarvasról regélt, a résztvevők pedig intenzív vonatozásba kezdtek. A délelőtt egy sátorban, barátságos keretek között, bográcsban főtt étel fogyasztásával zárult.

 

EFOTT – Csak szabadon…      

0 Tovább

Táncsport - Süttőék győztek Szlovákiában

Magyar győzelemmel fejeződött be a szlovákiai Rózsahegyen (Ruzomberok) megrendezett WDSF Latin Open.

                                               

Süttő Roland és Tombácz Anikó 17 párost megelőzve végzett az élen Szlovákiában. A döntőben volt még egy magyar páros: Fáskerti Zsolt és Ocsovszki Eszter a hatodik helyet szerezte meg. Süttőék a magyar ranglistán a harmadik helyet foglalják el, a Ruzomberok Open előtt pedig a 112. pozíciót birtokolták a világranglistán.

„A szlovák versenyeken általában jó eredményeket szoktunk elérni. Örülök, hogy ezúttal sem szakadt meg a jó sorozatunk. Következő versenyünk a Szőke Tisza Nemzetközi Táncverseny lesz, addig meg egy miskolci edzőtáborban is helyt kell állnunk” – nyilatkozta a Ruzomberok Open után Tombácz Anikó. 

0 Tovább

A szerb köztársasági elnök fogadta a WAKO K-1 csapatdöntőjének küldöttségét

Szombaton rendezik meg a WAKO K-1 európai csapatdöntőjét. A belgrádi rangos eseményen Szerbia és Oroszország csap össze a fináléban. A helyszínen van dr. Leyrer Richárd MOB-alelnök is, aki a Nemzetközi Kick-Box Szövetség (WAKO) alelnöke is egyben.

„A labdarúgó Eb ellenére Belgrádban kiemelt szerepet kap a csapatdöntő, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a szerb köztársasági elnök, Tomislav Nikolic fogadta a WAKO küldöttségét. Ezt a versenysorozatot a tenisz Davis Kupa mintájára hoztuk létre és egyre nagyobb népszerűségre tesz szert” – nyilatkozta Leyrer.

A belgrádi program:

- 60 kg

Miloš Anić (Szerbia) - Umar Paskhaev (Oroszország)

- 66.8 kg

Aleksandar Topić (Szerbia) - Viacheslav Borschev (Oroszország)

- 75 kg

Stevan Živković (Szerbia) - Konstantin Serebrianikov (Oroszország)

- 81.4 kg

Uroš Bogojević (Szerbia) - Aleksandr Drobinin (Oroszország)

- 94.1 kg

Nenad Pagonis (Szerbia) - Nurislam Abakarov (Oroszország)

0 Tovább

Dán leszek én is…

„…és mit adtak ezért cserébe nekünk a dánok?” A teniszező Caroline Wozniackit, a kézilabdázó Anja Andersent, az atléta Wilson Kipketert. És még egy rakás kiváló labdarúgót, akik a 92-es labdarúgó Eb-győzelem után meghatározó játékosai lettek Európa több ’nagycsapatának’.

A lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság második köre után egy meglepetés győzelemmel (az első meccsen 1-0-ra verték Hollandiát), és a portugálok elleni küzdelmes vereséggel a hátuk mögött, 3 ponttal várják az utolsó csoportkört.

Mindannyian ismerjük a 92-es válogatott „strandos sztoriját”. Beugróként érkeztek az Eb-re, és megnyerték. Brit tudósok szerint Schmeichelék bőre azért volt annyira fehér, mert a nyaralásuk befuccsolt. Krohn-Dehliék idén nem az Eb idejére tervezték a tengerparti nyaralását. Igaz, lehet, hogy nem is írnak róluk dalt a Meztelen Diplomaták…

0 Tovább

Tekesport – Hat magyar vesz részt a World Tour Classic első állomásán

Hat világklasszisunk indul a World Tour Classic varasdi állomásán. A Nemzetközi Bowling és Teke Szövetség egy új pénzdíjas egyéni versenysorozatot indít el ebben az évben. A három állomás egyike a 2013-as csapat-világbajnokság helyszíne, Zalaegerszeg lesz. Június 30-án a horvátországi Varasd (Varazdin) látja vendégül a világ legjobb tekézőit.

Dávid Veronika, a Magyar Bowling és Teke Szövetség főtitkára elmondta, hogy Kiss Norbert, Kakuk Levente, Nemes Attila és Boanta Claudiu, Zapletán Zsombor és Kiss Tamás indul a versenyen. „A World Tour Classicon a világ legjobb játékosai meghívás alapján vehetnek részt, illetve a nemzeti szövetségek javasolhatnak sportolókat. A sorozat fontos célkitűzése a tekesport népszerűsítése” – mondta a sportvezető.

A World Tour Classic állomásai:

Június 30 - Varazdin (Horvátország)

Szeptember 1 – Zalaegerszeg (Magyarország)

December 1 – Ritzing (Ausztria)

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum