Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szaltózó gyerekekkel és kardozó felnőttekkel is épülhet a magyar kick-box

Dinamikus és látványos fejlődést ígér a Magyar Kick-box Szakszövetség formagyakorlat szakágának ősszel kinevezett felelőse. Az őszi maribori Európa-bajnokságon még versenyzőként remeklő Puravecz Péter nemrég Amerikában járt egy különleges kurzuson, ahol a technikai elemeken kívül arról is tanult, miként építse fel a hazánkban még gyerekcipőben járó szakágat.

 

A kick-box egyik kevésbé ismert szabályrendszere, a zenés formagyakorlat felvirágoztatására készül a többszörös Eb-bronzérmes Puravecz Péter. A szakág vezetésével novemberben megbízott orosházi sportoló a műfaj eddigi legsikeresebb magyarja, mindemellett már hosszú évek óta dolgozik az utánpótlás nevelésén, és abban bízik, hogy a formagyakorlatosok is elindulnak a küzdelmi szabályrendszerekben versenyző magyarok diadalútján.

„Amikor 2004-ben megszereztem az első magyar bajnoki címemet, a formagyakorlat még annyira gyerekcipőben járt, hogy örültem, ha sikerült három embert összehalászni a kategóriámban" – emlékezett vissza Puravecz Péter. – "Mára csak Békés megyében húszhoz közelít a versenyzőképes sportolók száma, és akkor még nem beszéltem az ország többi részének versenyzőiről. Egyre több gyereket vonz ez a műfaj, de sok az érdeklődő a más szakágban vagy akár másik harcművészeti ágban tevékenykedő sportolók, mesterek között is, akik szívesen megpróbálkoznának vele.”

A sportvezető szerint az akrobatikai elemekkel, például szaltókkal és ugrásokkal teletűzdelt zenés formagyakorlatot a fiatalabb, kezdő sportolók emelhetik majd világszínvonalra, míg a technikai tudásra épülő, úgynevezett kreatív formagyakorlatot elsősorban a tapasztaltabb, akár más szakágból érkező, fegyverhasználatban jártas sportolók vihetik sikerre.

„Vannak öt-hat éves tanoncok, akik olyan rúgásokat képesek végrehajtani két edzés után, amit nekem fél évig tartott kigyakorolni. Elképesztő eredményeket lehet elérni a gyerekeknél, ha időben elkezdjük fejleszteni az izmaikat és tudatosan alapozzuk meg a technikájukat. Az élvonalban járó formagyakorlatosok, köztük elsősorban az amerikaiak, már húsz éve így csinálják, szóval bőven van hova felzárkóznunk” – fogalmazott Puravecz Péter, aki a közelmúltban különleges képzésen vett részt a tengerentúlon.

A civilben építőmérnökként dolgozó kick-boxos egy szakmai konferencia apropóján látogatott az Egyesült Államokba, ahol tíz napot töltött. Többször edzett a kaszkadőrként dolgozó Caitlin Dechelle-lel, aki minden idők egyik legsikeresebb formagyakorlat versenyzőjének számít.

„Rengeteget profitáltam a kinti edzésekből. A pusztakezes és a fegyveres technikák közül is tanultam újakat, illetve olyan akrobatikai hibákat tudtam kijavítani, amiket már évek óta csiszolgattam. Caitlin nagyon közvetlen volt és másfél óra alatt úgy le tudott fárasztani, hogy leülni is alig bírtam. Ő egy húszas évei végén járó filigrán nő, de olyan elemeket rúgott vagy ugrott bemelegítés nélkül, hogy csak néztem.”

A formagyakorlat szakág vezetője a következő hónapokban a versenyszervezésre is komoly energiákat szán, hiszen több fontos megmérettetésnek is Békés megye ad otthont. A legközelebbit, az Országos Kick-box Diákbajnokság döntőjét, valamint az egyetemi bajnokságot március 23-án Békéscsabán tartják, június 29-én pedig Orosháza biztosít helyszínt a formagyakorlat magyar bajnoki döntőnek.

0 Tovább

Szumó - Kialakult az Eb-keret!

Országos bajnokságra készülnek a magyar szumósok. A március 31-i eseménynek Dorog ad otthont. A válogatott tagjai számára ez az ob kiváló felkészülési állomás lesz a tavaszi Európa-bajnokságra.

 

A Magyar Szumó Szövetség információi szerint eldőlt, hogy kik képviselhetik a magyar színeket a húsvétkor megrendezendő észtországi Európa-bajnokságon.

A magyar keret:

Felnőtt:

Lemák Diána, Forgó Fruzsina (képünkön), Forgó Rebeka, Makai Erika, Berta Mike, Buzás Patrik, Délceg József, Végh Richárd, Szilágyi Erik, Molnár Tamás, Egervári László, Tamás Patrik, Nemes Dávid, Pap Arnold

U21:

Rekedt-Nagy Réka, Sipos Boglárka, Berta Mike, Buzás Patrik, Végh Richárd, Szilágyi Erik, Laczkó Márk, Molnár Tamás, Tamás Patrik

U23:

Rekedt-Nagy Réka, Sipos Boglárka, Berta Mike, Buzás Patrik, Délceg József, Végh Richárd, Szilágyi Erik, Laczkó Márk, Molnár Tamás, Tamás Patrik, Németh László

A tallini Eb-t április 18. és 21. között rendezik meg.

0 Tovább

Fallabda: Két arany, egy ezüst, két bronz Bécsben

Eredményes nemzetközi versenyen vannak túl a fiatal fallabdázók. Bécsben megrendezték az Austrian Junior Opent, ahol 15 ország 220 versenyzője indult. A magyarok két aranyat, egy ezüstöt és két bronzérmet szereztek.

 

 

Az U17-es korosztályban a lányoknál Chukwu Hannah győzött, míg ugyanebben a korosztályban a fiúknál magyar döntő volt, ahol Nagy Simon nyert, az ezüstérmet Simon Dániel szerezte meg. Az U19-es fiú versenyben a kisdöntőben volt két magyar, itt Kamocsai Bendegúz szerzett bronzérmet, miután legyőzte Dévald Tamást.

A második bronzérem Sáli Barnabás nevéhez fűződik, aki pályafutása első nemzetközi dobogós helyezését érte el Bécsben.

Farkas János, a juniorok csapatvezetője csak az érmek számával volt elégedett a bécsi GP-besorolású verseny után. „Volt egy-két olyan játékos, akitől többet vártam, emiatt volt némi hiányérzetem, az érmek számát tekintve összességében elégedett vagyok. Számunkra következik most egy válogatott keretedzés Tatán, amely már az Európa-bajnokságokra való felkészülést szolgálja.” – összegzett Farkas János.

0 Tovább

Véget ért a 29. Téli Universiade

Az ünnepélyes záróünnepséggel befejeződött a 2019-es Téli Universiade. A szibériai Krasznojarszkban megrendezett „egyetemisták olimpiája” magyar szempontból sporttörténelmi volt, hiszen 53 év óta először szerepelt a játékokon az egyetemi jégkorong-válogatott, amely győzelemmel mutatkozott be a multisport eseményen. Vass Márton, a 2008-as sapporói győztes csapat tagja, most szövetségi kapitányként hallgatóinkat a 9. helyre hozta fel. 

 

Jégtáncban Emily Monaghan (Fairfield University, USA) és Ilias Fourati (Purchase Collage State University of New York) képviselte a magyar színeket, a páros végül a 10. helyet szerezte meg. Ezen kívül biatlonban, sítájfutásban és rövidpályás gyorskorcsolyában indult magyar Krasznojarszkban. Utóbbi sportágban Tiborcz Dániel, a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója 1500-on 33., 500-on 24., míg 1000 méteren szintén 24. lett.

Büki Ádám (Budapesti Corvinus Egyetem) biatlonban egy 29., egy 32. és egy 33. helyezést gyűjtött be a 12,5 kilométeres üldözéses, a 10 kilométeres, illetve a 20 kilométeres versenyben.

A téli Universiadék történetében először szerepelt a sítájfutás, ebben a sportágban Szász Botondért szurkolhattunk. A Soproni Egyetem hallgatója végül az üldözéses versenyben 41., míg 10 kilométeren 42. lett.

A 9. helyen végzett és egyben a Téli Universiadén a legjobb eredményt elért magyar jégkorong csapat összeállítása: Kapusok: Ágoston Olivér (Testnevelési Egyetem), Dobos Kristóf Dániel (University of Nevada Las Vegas, USA), Gadácsi János Győző (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Védők: Bálint Tamás (Óbudai Egyetem), Bernáth Milán Kristóf (Budapesti Gazdasági Egyetem), Bukor Rajmund (Budapesti Gazdasági Egyetem), Darabos Krisztofer (Debreceni Egyetem), Herner Olivér (University of Maine, USA), Inglis Ákos (Testnevelési Egyetem), Lakatos Levente (Eötvös Loránd Tudományegyetem), Oroszi Álmos Gábor (Semmelweis Egyetem) Támadók: Czakó Barna (Testnevelési Egyetem), Csiki Attila (Budapesti Gazdasági Egyetem), Erőss Zoltán (Curry College, USA), Könczei Áron (Állatorvostudományi Egyetem), Lőczi Árpád (Eötvös Loránd Tudományegyetem), Németh Árpád (Testnevelési Egyetem), Rózsa István (Budapesti Corvinus Egyetem), Schmál Kristóf (Budapesti Metropolitan Egyetem), Szlama Dániel (Testnevelési Egyetem), Tóth Renátó (Babes Bolyai Tudományegyetem), Turbucz Martin Zoltán (Eötvös Loránd Tudományegyetem), Varga Tamás (Budapesti Gazdasági Egyetem)

A 29. Téli Universiadén hatvan ország 3000 sportolója vett részt, Magyarország pedig minden eddiginél nagyobb delegációval, 40 fővel képviseltette magát.

Az eseményen részt vett dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a MOB elnökségének tagja, aki a MEFS főtitkárával, dr. Székely Mózessel közösen átadta a magyar küldöttség ajándékát Pavel Kolobkovnak, aki az Universiade Szervező Bizottságának elnöke, Oroszország Sportminisztere, olimpiai bajnok párbajtőröző.

0 Tovább

Bátorfi Csilla: óriási dolog, hogy Budapest világbajnokságot rendezhet

Az április 21. és 28. között megrendezésre kerülő budapesti Liebherr asztalitenisz-világbajnoksággal kapcsolatban a Sportágválasztó Magazinnak megszólalt az elmúlt 30 év egyik legjobb magyar női asztalitenisz játékosa, Bátorfi Csilla is. A klasszis öt olimpián vett részt. Négyszer szerzett világbajnoki bronzérmet és kilenc Eb-aranyat gyűjtött pályafutása során.

„Óriási dolog, hogy Budapesten lesz a világbajnokság, akikkel én beszéltem Európában, ők örülnek ennek, hiszen mindenki el van ájulva a magyar fővárostól.” – kezdte a korábbi klasszis, aki az 1995-ös világbajnokságon párosban bronzérmet szerzett.

„A karrierem alatt hiányzott, hogy egy nagy versenyt Budapesten játsszak végig. Irigylem a mostani játékosokat, függetlenül attól, hogy otthon mindig nehezebb játszani. Nagy az elvárás, de óriási dolog hazai pályán versenyezni"  – mondta Bátorfi Csilla, aki jelenleg edzőként dolgozik Németországban, de ideje 80%-ában a Bayern München Akadémiáján pallérozódó gyerekeket oktatja.

„A világbajnokság nagyon nehéz, ott minden fordulónak örülni kell. Tudom, hogy Póta Gina mostanában jól játszik, jó formában van és biztos jó lesz a felkészülése, de akkor is, minden meccs nagyon nehéz lesz. Nem lehet úgy odaállni, hogy én mondjuk a nyolc között leszek, mert már a 16 közé bejutni is óriási élmény és óriási eredmény a mostani erőviszonyok között, főleg a nőknél.” – fejezte be Bátorfi.

0 Tovább

Fitneszmodellel pózolt a népszerű magyar autóversenyző

Csak a felállás volt kissé szokatlan. A férfias sportágként számontartott autóversenyzést ezúttal ugyanis a TV2 műsorvezetője, Vogel Adrienn, az elsőre nőiesnek gondolt fitneszt pedig Lantos Gábor képviselte - írja a Yellow Flag Media alapján a Sportágválasztó Magazin. A közös fotós célja az volt, hogy a két sportoló nőnap alkalmából előítélet-mentességre biztasson a sportban.

“Nőként különösen nehéz volt megküzdenem a versenytársak és a szakma elismeréséért is, mert az általános közvélemény sajnos még mindig az, hogy nőnek nincs keresnivalója a versenypályán. Igyekeztem mindig is figyelmen kívül hagyni ezeket a negatív kritikákat, nem mentem bele semmilyen vitába, hanem próbáltam a teljesítményemmel kivívni az elismerést. 2018-ban a Kia Platinum Kupában összetettben a hetedik lettem, és raliban is kipróbáltam magam, ahol sikerült is megnyerni az amatőr rali sprint bajnokságban az 1.6 alatti, kétkerékmeghajtású kategóriát. Mindeközben maximálisan odafigyelek a nőiességemre, és hiszem, hogy nem zárják ki egymást az autóversenyzéssel- mondja Vogel Adrienn.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes fitneszmodellről, Lantos Gáborról kevesen tudják, hogy neki is van köze a sebességhez: 2005-ben a II. osztályú motokrossz Magyar Pro Bajnokságban második lett. Egy baleset miatt azonban el kellett köszönnie a versenyzéstől, helyette a súlyokat választotta. Versenyzőként is kipróbálta magát a fitneszben, mostanában viszont inkább személyi edzőként tevékenyedik. Pályafutása alatt ő is gyakran találkozott előítéletekkel.

A fitneszről, főleg a versenyszerű fitneszről sokan azt gondolják, bárki meg tudja csinálni. Bohóckodás a súlyokkal, pózolgatás a színpadon. Én viszont azt mondom, csak az mondhat véleményt erről a világról, aki életében legalább egyszer végigcsinált egy versenyfelkészülést, egy minimum 12 hetes versenydiétával együtt. Kőkemény munkáról van szó, az eredményhez pedig rengeteg lemondásra van szükség, ugyanúgy, mint Adriennek az autóversenyzésben. Azt pedig, hogy egy férfi is megmutatja a színpadon, hogy mennyit dolgozott az izmai megformálásán, teljesen természetesnek tartom.”


 

0 Tovább

Karácsony Herczigéknél

Túl van az idei első teszten a MOL Racing Team két versenyzője Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A rally Európa-bajnokságon induló páros Bakonyoszlop község mellett ült ismét a Volkswagen Polo GTI R5-be.

 

„Nagyon hosszú volt a téli szünet. Nekünk ilyenkor jön el a karácsony, amikor kezdődik az idény és beülhetünk a versenyautóba.” – kezdte a pilóta Herczig Norbert, aki 2018-ban a Mikulás Rally-n már kipróbálhatta az új Volkswagen Polót.

 

„Azt gondolom, hogy ugyanott folytattuk az ismerkedést a kocsival, ahol tavaly abbahagytuk, jó úton haladunk. De a három hónap szünet után akklimatizálódni kellett ismét a tempóhoz, a féktávhoz, erre ez a teszt tökéletes volt.” – folytatta Herczig, aki közel 200 km-t vezethette már az új versenyautót.

„Ha az Eb-menőket nézzük, akkor ez nem számít túlságosan soknak, hiszen ott egy teszt alatt mennek 200-250 km-t, de magyar viszonylatban ez jónak számít és még lesz egy 120 km-es tesztünk az első verseny helyszínén, az Azori-szigeteken.” – fejezte be a pilóta.

„A rally folyamatos fejlődés, sosem lehet azt mondani, hogy igen megérkeztünk, itt vagyunk, mert ugyanúgy ahogy az ellenfelek és a technikák fejlődnek, nekünk is ugyanúgy fejlődni kell.” – mondta Ferencz Ramón.

„Március 21-én indul a szezon, de mi már jövő hét vasárnap elutazunk a helyszínre.” – fejezte be a tavalyi Európa-bajnokságon 6. helyezett csapat navigátora.

0 Tovább

Liebherr asztalitenisz-vb: A kapitányok kijelölték a vb-n induló keretet

Nincs több kérdőjel! Eldőlt, hogy kik indulnak a hazai rendezésű asztalitenisz-világbajnokságon. A szövetségi kapitányok kihirdették a válogatott keretet, a vb sajtócsapatának egyben össze is foglalták azt, hogy milyen eredményekkel lennének elégedettek.

 

Bátorfi Zoltán, a nők szövetségi kapitánya elmondta: az sikernek számítana, ha egyéniben Pergel Szandra és Madarász Dóra a legjobb 32 közé kerülne. „Póta Georgina esetében más a helyzet, ő a legjobb 32 között lesz kiemelve, bízzunk benne, hogy minél tovább jut. Bálint Bernadett, Leonie Hartbrich és Fehér Orsolya számára tapasztalatszerzés a legfőbb cél ezen a vb-n, remélhetőleg lesz közöttük majd főtáblás is” – nyilatkozta Bátorfi, aki hangsúlyozta, a párosok között a Póta Georgina, Matilda Ekholm duó remélhetőleg a 8 között kiemeltek lesznek. „Ez még a jövő zenéje, majd a katari World Touron dől el mindez. A Pergel, Madarász párosnak a nyolcaddöntő - ahogy két éve is - remek eredmény lenne.” – reménykedett a kapitány.

Aranyosi Péter, a férfiak szövetségi kapitánya a két évvel ezelőtti eredménnyel elégedett lenne. „Akkor két kört ment Lakatos Tamás a főtáblán. A fiatalok esetében a cél az, hogy ne kapjanak ki gyengébbtől és szorongassák meg a náluk magasabban jegyzett játékosokat” – összegzett Aranyosi Péter.

Természetesen a sorsolástól sok minden függhet, így a vb kezdetéig még a szerencse is közrejátszhat a mieink szereplésében.

A Liebherr asztalitenisz-világbajnokságon induló magyar játékosok

Női egyéni:

Póta Georgina, Pergel Szandra, Madarász Dóra, Bálint Bernadett, Leonie Hartbrich, Fehér Orsolya

Női páros:

-       Póta Georgina, Matilda Ekholm

-       Pergel Szandra, Madarász Dóra

-       Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz

Vegyespáros:

-       Szudi Ádám, Pergel Szandra

-       Ecseki Nándor, Madarász Dóra

-       Majoros Bence, Bálint Bernadett

Férfi egyéni:

Majoros Bence, Lakatos Tamás, Szudi Ádám, Ecseki Nándor, András Csaba, Juhász Patrik

Férfi páros:

-       Ecseki Nándor, Szudi Ádám

-       Majoros Bence, Lakatos Tamás

-       Juhász Patrik, András Csaba

A Hungexpón megrendezendő április 21-én kezdődik és 28-ig tart.

0 Tovább

Szkander Világkupa - 3 arany, 4 ezüst, 4 bronz

Folytatták jó sorozatukat a magyar szkander-válogatott tagjai. Az egyik legeredményesebb nem olimpiai sportágban a nemzeti csapat legutóbb a csehországi Európa Kupán 11 aranyérmet szerzett, ezúttal pedig az olaszországi Bersciában ért el sikereket.

 

A Dóró Zsolt szövetségi kapitány vezette nyolc fős válogatott sikeres volt a Világkupán, hiszen 3 aranyérmet, 4 ezüstöt és 4 bronzot szereztünk. A sportágunkban külön versenyeket rendeznek jobb kézzel és bal kézzel is.” – számolt be a magyar sikerekről Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

A bresciai VK az egyik állomása volt az Eb-re való felkészülésnek. Az idei szkander és paraszkander Eb-t a görögországi Loutrakiban rendezik meg május 17. és 22. között.

0 Tovább

Mindhárom Veres-fivér világkupa aranyat nyert kick-boxban

Testvériesen megosztozott a pointfighting szabályrendszer aranyérmein Veres Roland, Richárd és Alex a Dublinban rendezett kick-box világkupán. A novemberben a NOB által is elismert WAKO világszervezet világkupa sorozatának legnagyobb létszámú és legrangosabb állomásán a felnőtt magyar versenyzők összesen öt arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek. Az írországi viadalra 35 országból több mint 3600 nevezés érkezett.

 



Az öt szabályrendszerben (pointfighting, light-contact, full-contact, K1 és zenés formagyakorlat) Magyarországot 47 versenyző képviselte.

Pointfightingban a három Veres testvér közül Roland nyerte a 63 kg-os, Richárd a 69 kg-os, Alex pedig a 84 kg-os súlycsoport aranyérmét. Szintén a dobogó legfelső fokára állhatott fel a női csapatok mezőnyében a Halker-Király Team háromfős együttese.

 



A kiütésre menő ringes küzdelmek során is avattak magyar győztest: full-contactban az 52 kg-os hölgyek között Busa Gabriella lett aranyérmes.

Második lett a pointfightingos Cselovszki Patrik és Rohonczi Jenő, akárcsak light-contactban Kajtár Bence. A harmadik helyen végzett Korpádi Tamás pointfightingban és Bálint Zoltán light-contactban.

Érdekesség, hogy light-contactban a 35 éven felüliek mezőnyében a magyar válogatott két vezetőedzője is tatamira lépett, sőt példát is mutattak tanítványaiknak: Olasz Attila diadalmaskodott a 79 kg alattiak, a korábbi sokszoros világbajnok Dancsó Zoltán pedig a 79 kiló felettiek mezőnyében.  

Kick-box világkupa, Dublin, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 2. Cselovszki Patrik
63 kg: 1. Veres Roland
69 kg: 1. Veres Richárd
74 kg: 3. Korpádi Tamás
84 kg: 1. Veres Alex
+94 kg: 2. Rohonczi Jenő
Nők:
Csapat: 1. Halker-Király Team

Light-contact:
Férfiak:
74 kg: 2. Kajtár Bence
84 kg: 3. Bálint Zoltán

Full-contact:
Nők:
52 kg: 1. Busa Gabriella

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum