Hosszú "gyászfolyamat" végén döntött a visszavonulás mellett Barka Emese, a magyar női birkózás első Európa-bajnoka, aki a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián dolgozik edzőként és gyermeket vár.

    A háromszoros világbajnoki harmadik sportoló számára a tokiói olimpia sikertelen kvalifikációs versenyei jelentették karrierjének végét, ám amint azt az M4 Sport Sporthíradójában csütörtökön elmondta, a tavalyi kudarc után hosszú ideig mérlegelte a lehetőségeit.
    "Gyakorlatilag a nyaram azzal telt, hogy meghozzam ezt a döntést. Közben pedig jött egy lehetőség, hogy tudok az akadémián dolgozni, így született meg a végleges elhatározás" - jegyezte meg Barka, aki nem titkolta, hogy még ennél is hosszabb időbe telt, hogy csalódottságán felülkerekedjen. "Nagyon nehéz volt, gyakorlatilag ráment a tavalyi nyaram, évem, de most már szerencsére túlvagyok rajta. Azért persze még mindig van bennem hiányérzet, de próbálok a szépre emlékezni."


    Barka Emese 2019-ben nyert Eb-t, 2015-ben pedig Európa-játékokat, emellett vb-n háromszor, kontinensbajnokságon pedig négyszer volt harmadik, hiányérzete pedig amiatt van, hogy olimpiára nem sikerült kijutnia.
    Mint mondta, jelenleg igyekszik átadni tudását a fiataloknak a KIMBA-n, ahol többed magával az U17-es és U20-as női versenyzőkkel dolgozik együtt.
    "Nagyon tetszik. Rengeteg kihívást jelent, hiszen még új vagyok a szakmában, de remélem, hogy a szőnyegen szerzett tapasztalatommal sokat tudok segíteni a fiataloknak" - hangsúlyozta a 32 éves korábbi versenyző.


    Barka úgy gondolja, a mostani fiatal válogatott tagjai nagyon jól szerepeltek a vasárnap zárult budapesti Európa-bajnokságon, illetve három héttel előtte az U23-as Eb-n, ami bizakodásra ad okot a jövőre nézve.
    "Azért van még min dolgozni, de úgy látom, hogy jó úton vannak a lányok" - hangsúlyozta Barka, aki szerint a fiatal birkózóknak még néhány évre szükségük lesz, hogy igazán beleerősödjenek a felnőtt mezőnybe.
    A Csepel korábbi klasszisa elárulta azt is, hogy párjával augusztus második felére várják kisbabájukat, ő pedig - még a szülés előtt - addig szeretne az akadémián dolgozni, amíg állapota ezt megengedi.