A hazai karate történetének egyik legjelentősebb eredményét érte el Tadissi Martial, Hárspataki Gábor és Molnár Dániel, hiszen dobogóra állhattak egy olimpiai kvalifikációs sorozatba tartozó versenyen. A három magyar küzdő ráadásul a sportág 2020-as ötkarikás debütálásának helyszínén, a Tokióban megrendezett - 70 ország 664 sportolóját felvonultató - Karate1 Premier League viadalon szerzett bronzérmet. Eredményük komoly reményekre jogosít a novemberi világbajnokság előtt.

 

A "Három a magyar igazság" mondás illik leginkább válogatottaink teljesítményére, hiszen hárman állhattak fel a dobogó harmadik fokára, és ezt immár harmadszor tették meg így együtt az idei Premier League-ben - ám először olimpiai pontszerző viadalon! A sorozat tavasszal lebonyolított dubaji és a marokkói állomásán Tadissi, Hárspataki és Molnár szintén egyaránt bronzérmet nyertek, ami jelzi, hogy nem egyszeri, "kicsúszott" eredményről van szó, hanem mindhárman a világ jelenlegi közvetlen élvonalába tartoznak.

A tokiói versenyen, amelyen rajthoz állt a teljes világelit, a 67 kg-ban Tadissi Martial három fölényes győzelemmel jutott az elődöntőbe, ott viszont már nem boldogult japán ellenfelével. A harmadik helyért UTE vb-ezüstérmese újra magabiztosan, a mérkőzést végig uralva, 3-0-ra verte a brazil Figueirát.


Tadissi Martial eredményei:
A 16 közé jutásért: -Sabiecki (lengyel) 4-0
Nyolcaddöntő: -Kszenosz (görög) 6-2
Negyeddöntő: -Thomas (angol) 3-0
Elődöntő: -Sinohara (japán) 0-1
A harmadik helyért: -Figueira (brazil) 3-0

Hárspataki Gábor immár második érmet gyűjtötte be a nyáron rajtolt olimpiai pontszerző sorozatban, hiszen szeptemberben Chilében is bronzérmet akasztottak a nyakába. A 75 kg idei Eb-ezüstérmese a selejtezők során csak a hazai pályán tatamira lépő Moritól kapott ki, a bronzmeccsen pedig fordulatos mérkőzésen verte a világ talán legvirtuózabb küzdőjét, az ukrán Horunát. Az összecsapáson az ellenfél tett szert 3-0-ás előnyre, de az MTK kiválósága egy ütéssel 3-1-re szépített, majd egy hárompontos fejrúgással fordított.

Hárspataki Gábor eredményei:

A 16 közé jutásért: -Zaborski (macedón) 8-2

Nyolcaddöntő: -Alnajjar (jordániai) 3-1

Negyeddöntő: -Mori (japán) 0-5

Vigaszág: -Ajnazarov (kazah) 1-0

A harmadik helyért: -Horuna (ukrán) 4-3

Molnár Dániel bronzérmének különlegessége, hogy az UTE nehézsúlyúja nyári kézsérülését követően Tokióban tért vissza és mindjárt dobogóra is állhatott. A +84 kg-os sportoló négy diadallal került a legjobb négy közé, ahol kiderült, hogy legjobbjainkat ezúttal csak a japán versenyzők tudják legyőzni: szoros mérkőzésen vereséget szenvedett Kagavától. A bronzéremért a súlycsoportban rendkívül gyorsnak számító és sok pontot szerző Gurbanli volt az ellenfél, de Molnár taktikus küzdéssel féken tartotta az azerit és 1-0-ra nyert.

Molnár Dániel eredményei:

A 32 közé jutásért: -Rojas (chilei) 4-3

A 16 közé jutásért: -Vizuete (spanyol) 4-0

Nyolcaddöntő: -Filali (francia) 3-2

Negyeddöntő: -Mina (ecuadori) 5-0

Elődöntő: -Kagava (japán) 2-3

A harmadik helyért: -Gurbanli (azeri) 1-0