Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Világjátékok 2022 - Pigniczki finálés az Eb-n​​​​​​​

Jól teljesítettek a magyar versenyzők a tel-avivi felnőtt ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság második selejtezőnapján, ugyanis két magyar ritmikus gimnasztikázó, a Világjátékokra készülő Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna is bejutott a szombati egyéni összetett döntőbe.

Az izraeli kontinensviadal második selejtezőnapján a felnőtt versenyzők szalaggal és buzogánnyal mutatták be gyakorlataikat. A mieinknél az olimpikon Pigniczki Fanni mellett Wiesner Hanna csak buzogánnyal, Lovász Luca pedig csak szalaggal szerepelt. Pigniczki buzogánnyal 29.250 pontot kapott (20.hely), Wiesner pedig 28.150 ponttal (30.hely) zárt. Szalaggal Pigniczki 29.800 egységgel 11. pozícióban fejezte be a versenyt, így a szer döntőjében a 3. számú tartalék lesz, míg Lovász Luca élete első felnőtt kontinensviadalán szalaggal 21. lett (27.900).

A selejtezők lezárultával kialakult az egyéni összetett mezőnye, amelyet a három legjobb gyakorlat eredménye alapján állítanak fel. Itt Pigniczki Fanni 90.500 ponttal a 19., Wiesner Hanna pedig 89.250 ponttal 23. helyet szerezte meg, így mindketten bekerültek a szombati TOP24-es fináléba.

A versenyprogram szerint szombaton az egyéni összetett finálé mellett az együttes kéziszercsapatok selejtezőit tartják majd, ahol szintén szőnyegre lépnek a magyarok.

Deutsch-Lazsányi Erika, MRGSZ TB-elnök: Nagyon örülünk, hogy mind a két lány ott van az összetett döntőben, ahova a legjobb három gyakorlattal lehetett bejutni. Wiesner Hanna miatt izgultunk, mert ő ugye csak három gyakorlatot mutatott be, és buzogánnyal hibázott, de végül neki is sikerült. Pigniczki Fanni esetében nagy dolog az, hogy nagyobb hibákkal is bekerült, ráadásul az ő helyzete speciális. Nyolc hónap után csatlakozott be az utolsó Challenge Világkupába két héttel ezelőtt, most pedig az Eb-be is úgy csöppent bele. A sérülése miatt 2 hónap leállása volt, ez pedig maximalista lévén hiányzik neki a felkészülésből, teste, keze, lelke is érzi, még nem biztos a gyakorlatokban. Ráadásul új rendszert élünk a pontokban, a korábbi ciklusban 24-25 ponttal döntőbe lehetett kerülni, most pedig csakúgy repkednek a 30 fölötti pontszámok, és mivel Fanninak kimaradtak az eddigi versenyek, ezért amiatt is izgult, mert nem tudta magát elhelyezni a mezőnyben. Azt hittem, a labda után csütörtökön megnyugszik, mert csak pár tizedre volt a finálés helytől, tartalék pozícióba került, de sajnos, nem így történt. Neki most olyan sportolókkal kell felvennie a versenyt, akik már jó sok megmérettetésen túl vannak idén. Ha azt nézzük, hogy ezek a versenyzők hol tartottak a második viadalukon, ahol most Fanni van, akkor nem állunk rosszul. Na, de ez most az Eb. Hosszan beszélgettünk ma Fannival a verseny után, remélem, elhiszi magáról, hogy képes ezekre a pontokra, bízik bennünk és önmagában is. Szombaton mindenki tiszta lappal indul, remélem, hogy nagyobb bátorsággal jön ki, és akkor sokkal jobb helyen tud végezni. Hanna újonc a TOP24-ben, nagyon jók a visszajelzések vele kapcsolatban, szeretik, lépésről lépésre szépen halad előre, ha nem hibázik a döntőben, akkor ő is előrébb kerülhet. A harmadik felnőttünk, a pécsi Lovász Luca élete első Eb-jén szerepelt, szép szalaggyakorlat mutatott be, jól helytállt, és remélhetőleg kedvet kapott a további kemény munkához. A teameredmény csak szombat estére alakul ki, mivel a nyolc egyéni gyakorlat és az együttes kéziszer-csapat két gyakorlata számít bele. Jelenleg a 8. helyen állunk, és reménykedünk abban, hogy ezt meg is tudjuk őrizni. E mellett ez a 8 egyéni gyakorlat még egyfajta kvalifikáció is volt a világbajnokságra, ugyanis a legjobb 12 ország 2 vagy 3 ritmikus gimnasztikázóval vehet részt a vb-n, aki ide nem került be, csak egy sportolót indíthat. Itt nincs hivatalos eredményhirdetés, de mi úgy számoltunk, hogy mindenképpen ott vagyunk a legjobb 12 nemzet között.

 

Részletes program, Ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság, Tel-Aviv (helyi idő)

Június 18. 11:00-16:05, döntő, felnőtt egyéni-összetett; 17:30-20:20, selejtező, felnőtt együttes kéziszer-csapat (5 karika; 3 szalag és 2 labda)

Június 19. 10:00-12:15, döntők, felnőtt szerenkénti; 13:00-14:35, döntők, felnőtt együttes kéziszer-csapat (5 karika; 3 szalag és 2 labda)

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Sárközy Zsófia képviseli a magyar színeket tájfutásban

Városi, és erdei futam is lesz a birminghami Világjátékokon a tájfutóknál. Ebben a sportágban a magyar színeket egy versenyző képviseli.

Sárközy Zsófia a Tabáni Spartacus SKE versenyzője. Juniorként szerzett világbajnoki ezüstöt is, felnőttként vb 11., Eb 12. helyezett.

„A felkészülés finisében vagyunk. Bízom benne, hogy a formaidőzítés jól sikerül, és a lehető legjobbat tudom nyújtani Birminghamben. A városi pálya központja egy egyetemi campuson lesz, de lesz erdei pálya is.” – mondta a magyar versenyző.

A Világjátékokon 11 sportágban 57 magyar sportoló indul. Az egyesült államokbeli Birminghamben július 7-én kezdődnek a versenyek és 17-éig tartanak. 

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Jakabossal, Verrasztóval és Senánszkyval készülnek a magyar élet- és vízimentők​​​​​​​

Dobogóesélyes élet- és vízimentők készülnek a Világjátékokra! A magyar csapatot ebben a sportágban Jakabos Zsuzsanna, Senánszky Petra, Verrasztó Evelin, Gyurinovics Fanni, Ugrai Panna, Balog Gábor, Takács Krisztián, Gyárfás Bence, Szabó Györgyei Szebasztian, és Giczi Mátyás alkotja.

Dr. Grundtner Marcell edzőként kíséri el a csapatot. Ő egyébként Balog Gábor trénere, tanít a Testnevelési Egyetemen és többek között a 2017-es FINA Vizes Világbajnokság operatív igazgatójaként is dolgozott.

„A pandémia még mindig érezteti a hatását, hiszen többek között a Világjátékok mezőnye sem úgy állt össze, mint békeidőben.” – mondja a szakember, aki kiemelte, a magyar versenyzőknek élet, és vízimentésben esélyük van arra, hogy felálljanak a dobogóra Birminghamben.

Ha a csapatot nézzük kiderül, hogy sokoldalú élsportolók alkotják. Az úszó Jakabos Zsuzsannát és Verrasztó Evelint különösebben nem kell bemutatni a hazai sportrajongóknak, de ott van Senánszky Petra is, aki uszonyosúszásban is indul az Egyesült Államokban.

A Világjátékokon 11 sportágban 57 magyar versenyzőért szoríthatunk július 7. és 17. között.

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Molnár József saját készítésű íjakkal utazik Birminghambe!

Molnár József szoros és kiegyensúlyozott versenyre számít Birminghamben. A magyar íjász a csupaszíj (barebow) kategóriában indul a Világjátékokon.

A 3D-kategóriában világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó íjász a Világjátékok Magyar Sajtócsapatának elmondta, jelenleg Körmenden készül, többször Ausztriában is edz. „A lényeg, hogy a Világjátékokra a lehető legjobb formába kerüljek. Még lesz három hazai verseny, ezek mind-mind a felkészülést szolgálják” – mondta Molnár József, aki saját íjakkal veszi fel a versenyt a világ legjobbjai ellen a Világjátékokon.

A magyar klasszis íjkészítő, így nem csoda, hogy a saját alkotásában bízik. „Az egyik íjat, amelyiket elviszek Birminghambe, azt öt éve készítettem, a másikat pár hónapja” – tette hozzá Molnár József.

A Világjátékok Magyar Csapatot 11 sportágban 57 versenyző alkotja. A négy évente megrendezendő seregszemle július 7. kezdődik és 17-éig tart az egyesült államokbeli Birminghamben.

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Ünnepre készülnek a szumósok

Kerstner Róbert személyében egy szumós képviselheti a magyar színeket a Világjátékokon. A Világjátékok Magyar Csapat információi szerint Kerstneren kívül Nemes Dávid edzőként, Szakály László pedig bíróként lesz ott az amerikai egyesült államokbeli játékokon.

Ancsin László, a nemrég újraválasztott Magyar Sumo Szakszövetség elnöke hangsúlyozta, minden Világjátékok hatalmas ünnep a sportágban tevékenykedőknek.

„Igaz, hogy csak egy versenyzőnk lesz ott Birminghamben, de nekünk ez nagy dolog, hogy ezúttal is volt magyar kvótaszerző. Robi a vb-bronzérmével harcolta ki, hogy ott lehessen a Világjátékokon. Nagyon boldogok vagyunk, hogy Szakály László személyben lesz magyar bíró is” – mondta Ancsin László, aki hozzátette: egy jó szereplés sokat lendíthet a magyar szumón.

„Mindig az a nagy nehézségünk, hogy az erős utánpótlás válogatottakak után a felnőtt nemzeti csapatok már jóval kisebb létszámmal rendelkeznek a lemorzsolódás miatt. Bízom benne, hogy ezt a lemorzsolódást a jövőben tudjuk majd lassítani.” – mondta a sportvezető, aki az európai szövetség alelnöke is egyben.

Itthon a Világjátékok Magyar Csapatot a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) koordinálja. A játékokat július 7. és 17. között rendezik meg az egyesült államokbeli Birminghamben, ahol összesen 57 magyar sportoló indul. (Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Újabb magyar kvótások

Újabb magyar versenyzők kaptak Világjátékok indulási jogot. A Világjátékok Magyar Csapatának információi szerint maratoni kajakban és táncsportban lett még egy-egy kvóta, így összesen 57 versenyző lehet ott a júliusi seregszemlén.

Maratoni kajakban eddig Kiszli Vanda és Noé Bálint volt az utazó csapat tagja, most kiderült: Csikós Zsóka is hajóba ül az Egyesült Államokban.

Sporttörténelmi kvótaszerzés volt táncsportban. A Hidi Balázs, Kis Violetta páros is ott lehet ugyanis a birminghami parketten. A Világjátékok történetében soha nem fordult elő, hogy két magyar latinpáros is bemutatkozott volna ugyanazon játékokon. Hidiéket megelőzően a Silvestri Andrea, Váradi Martina duó harcolta ki, hogy képviselhesse a magyar színeket Alabamában.

A Világjátékok Magyar Csapatot itthon a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) koordinálja. A Világjátékokat július 7. és 17. között rendezik meg az egyesült államokbeli Birminghamben. (Világjátékok Magyar Sajtócsapat)

Fotók: mkksz.hufacebook.com/hidibalazskisvioletta

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Kék-fehérben utazik a multisport versenyre a magyar csapat

Sportosan elegáns magyar csapat vesz részt a Világjátékokon. Tizenhét sportág 54 versenyzője már átvette a formaruháját.

Világjátékok

A divatos, laza öltözék uralkodó színe a kék és a fehér. „Fontos szempont volt a ruhák kiválasztásánál annak szem előtt tartása, hogy a nyár Birminghamben nagyon meleg, ezért törekedtünk a könnyed, szellős, fiatalos öltözékre” – árulta el Vargáné Andrejkó Edina csapatvezető.

A Világjátékok Magyar Csapatot először ebben a formaruhában a június 28-i eskütételen láthatjuk, amelyet a Testnevelési Egyetem Athén termében tartanak meg. A ruhák és a kiegészítők a Zara és a Heavy Tools termékei.

A 11. Világjátékokat július 7. és 17. között rendezik meg az egyesült államokbeli Birminghamben. 

Fotó: NVESZ

0 Tovább

Világjátékok 2022 – 130 fős lehet a teljes magyar delegáció

Tizenhét sportágban 54 magyar sportoló indul az egyesült államokbeli Birminghamben július 7. és 17. között sorra kerülő Világjátékokon, az olimpia műsorán nem szereplő sportágak seregszemléjén. Többek között erről beszélt az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kedden dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnöke. Hozzátette: az edzőkkel, kísérőkkel együtt körülbelül 120-130 fős lesz a magyar delegáció.

A Világjátékokat az ötkarikás játékokhoz hasonlóan négyévente rendezik meg, mindig az olimpiát követő esztendőben, és mivel a tokiói olimpiát el kellett halasztani a pandémia miatt, a multisport esemény is csúszott egy évet.


"Az elmúlt két év nagyon nehéz időszak volt a Covid miatt, úgy gondolom, hogy a felkészülésbe most mindenki beletett mindent, amit csak lehetett. Ezek a sportágak, ugyanúgy, ahogy az olimpiai sportágak, a legfontosabb versenyükre készülnek" - mondta Mészáros János. Kiemelte, hogy az 54 sportoló nagy csapatot jelent, és miután csapatsportágban nem sikerült a kvalifikáció, mind egyéni versenyzők.
Legutóbb, 2017-ben, Wroclawban 14 érmet - hat aranyat, valamint négy-négy ezüstöt és bronzot - szerzett Magyarország, az NVESZ elnöke úgy véli, megismételhető vagy akár túl is szárnyalható ez a siker, legalábbis ami a dobogós helyek számát illeti.  

     
Mészáros János kiemelte Jakabos Zsuzsannát és Senánszky Petrát, mint mondta, ők mindketten indulnak júniusban a budapesti vizes világbajnokságon, majd a Világjátékokon is. Elhangzott az is, hogy az érintett sportágaknak ez az esemény olyan, mint egy olimpia, Magyarországon pedig a kormány támogatja az elért eredményeket, Mészáros János megfogalmazása szerint a jutalmazás "körülbelül a fele, mint az olimpiai éremnél".


"Ez az egyetlen olyan verseny a nem olimpiai sportágak számára, amelyen még egy ilyen motiváció is van. Ez nagyon fontos" - tette hozzá.
A birminghami lesz a 11. Világjátékok, a sorozat 1981-ben, az ugyancsak egyesült államokbeli Santa Clarában indult. Magyar versenyző a kezdetektől ott volt a mezőnyben, de a 2000-es sporttörvény után a 2005-es duisburgi eseményen indult először egységes magyar csapat – áll az MTI összesítésében.

0 Tovább

Világjátékok 2022: Rendhagyó rg-verseny lesz Birminghamben

A ritmikus gimnasztika az egyik olyan sportág, amely az olimpián és a Világjátékokon is szerepel. Az ötkarikás játékokon összetettben avatnak bajnokot, illetve indul együttes kéziszer csapat is, a nem olimpiai sportágak seregszemléjén pedig szerenként osztanak érmeket. Ebben a sportágban Magyarországnak is van egy kvótája.

A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ) Technikai Bizottságának elnöke szerint még nem jelenthető ki százszázalékos biztonsággal az, hogy ki lesz az induló Birminghamben. Deutsch-Lazsányi Erika elmondta, a kvótát az országnak Pigniczki Fanni szerezte a világbajnokságon.

„Sajnos Fanni sérüléssel bajlódott, ez később derül ki, hogy lesz-e olyan állapotban, hogy el tudjon indulni a Világjátékokon” – nyilatkozta Deutsch-Lazsányi Erika. A szakember hozzátette: az, hogy az olimpiai szereplés után a Világjátékokon is lehet magyar induló, a sportág hazai fejlődését jól tükrözi. „Voltam olyan szerencsés, hogy az első sorból nézhettem végig Tokióban, ahogy Linoj Asram olimpiai bajnoki címet szerzett. Ez a siker nekünk is sokat üzenhet. Az MTK Budapest és az Izraeli Tornaszövetség az elmúlt években kiváló szakmai kapcsolatot tartott fenn. Edzőtáborok alkalmával láttuk, ahogy a ’kis tornatermek’ világából eljutottak oda, hogy olimpiai bajnokot neveltek a sportágnak. Persze nem arra gondolok, hogy olimpiát nyerhetünk mi is, de reális cél, hogy higgyünk abban, hogy a sok munka meghozza a gyümölcsét.” – vont párhuzamot a Technikai Bizottság elnöke. 

Az előttünk álló Világjátékok minden sportágban, de az rg-ben különösen rendhagyó lesz. A Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) ugyanis korábban bejelentette: Birminghamben nem indulhatnak az orosz és a fehérorosz sportolók. Ez a döntés azt vonja maga után, hogy több éremesélyes is távol marad a játékoktól. A Világjátékokat július 7. és 17. között rendezik meg az egyesült államokbeli Birminghamben.

A Világjátékok Magyar Csapatot koordináló Nemzeti Versenysport Szövetség információi szerint 45 fős jelenleg (+4 tekés) a kiutazó sportolói küldöttség, de tovább nőhet a kvótások száma az előttünk álló időszakban.

0 Tovább

Világjátékok 2022 – Guimarãesben hangolnak a játékokra az aerobikosok

A legutóbbi Világjátékokon alig rendeztek eredményhirdetést magyar dobogósok nélkül. Az elmúlt évtizedben az aerobik átesett egy generációváltáson, a sikerek sorozata ennek ellenére nem tört meg. Ezt bizonyítja a legutóbbi portugáliai Világkupán elért eredmények sora,  és a megszerzett négy Világjátékok-kvóta is. Sinkó Andreát, a Magyar Torna Szövetség Aerobik Szakág vezetőségi tagját kérdeztük, aki edző és nemzetközi bíró is egyben. 

A magyar aerobikosok egyre jobb eredményeket produkáltak az elmúlt években. Sőt, a sikerek görbéje még mindig felfelé ível. Honnan a lendület?

Valóban, sikerül mindig túlszárnyalnunk magunkat. Mi a munkában hiszünk. Jó műhelyekben, kiváló szakemberek irányításával folyik a munka. A lendületünk innen ered.

Hol vannak ezek a kiemelt klubok?

A debreceni a FLEX HD SE, a pécsi a PSN Zrt., illetve a fővárosi Óbudai WDSE adja a válogatott versenyzőket, és külön öröm, hogy a felnőttek mögött már ott van egy tehetséges és sikeres utánpótlás bázis, amelyre lehet építeni. A legutóbbi Portugál Open nemzetközi versenyen három aranyat és egy ezüstöt nyertek a fiatalok.

Milyen eredményekre lehet számítani a Világjátékokon?

A játékok előtt lesz még egy világbajnokságunk a portugáliai Guimarãesben. Az a világverseny jó erőfelmérő lesz, egyben komoly kihívás is, hiszen a csúcsformát a vb-n és a Világjátékokon is hozni kell. Mindenképp érmekre számítunk. A négy kvóta a vegyespárost, a triót, a csoportot és az aerodance kategóriát jelenti. Bízunk abban, hogy Birminghamben sikerül túlszárnyalni a legutóbbi Világjátékokon elért eredményeinket.

Tagja a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnökségének is. A szövetség koordinálja a Világjátékok Magyar Csapatot. Jelenleg 49 sportoló indulása biztos.  Ha a 11 sportágat nézzük, minden bizonnyal nem csak aerobikban számíthatunk dobogós helyekre…

Nyilván az aerobikot jobban átlátom, de tudomásom szerint több sportágban vannak éremesélyes magyarok. Nekünk ez olyan, mint az olimpia. Az NVESZ-től ilyenkor sok segítséget kapunk. Bízom benne, hogy a Világjátékok zárultával elmondhatjuk, hogy magyar szempontból ez volt az egyik legsikeresebb nem olimpiai seregszemle.

A Világjátékokat az egyesült államokbeli Birminghamben rendezik meg július 7. és 17. között. A játkékokon induló magyar aerobik-válogatott a következő:

vegyespáros

Bali Dániel (PSN Zrt.), Mazács Fanni (PSN Zrt.)

trió

Bali Dániel, Mazács Fanni, Farkas Balázs (PSN Zrt.)

   

csoport

Bali Dániel, Mazács Fanni, Farkas Balázs, Szöllősi Panna (FLEX HD SE) Lőcsei Zoltán (Óbudai WDSE)

aerodance

Szöllősi Panna (FLEX HD SE) Ökrös Janka (FLEX HD SE), Ruzicska Vanessza (FLEX HD SE), Simon Zsófia (Óbudai WDSE), Hajdú Kata (Óbudai WDSE), Makranszki Anna (Óbudai WDSE) Farkas Balázs és Lőcsei Zoltán

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum