Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Muaythai – Dudok Károlyt beválasztották az Európai Muaythai Szövetség elnökségébe  

Magyar sportdiplomáciai siker! Dudok Károlyt, a Magyar Muaythai Szövetség elnökét beválasztották az Európai Muaythai Szövetség (EMF) elnökségébe az Antalyában megrendezett kontinentális tisztújító közgyűlésen. Az európai szövetségben korábban soha nem volt magyar képviselet.
 

A közgyűlés után a sportvezető elmondta, hatalmas megtiszteltetés, hogy a jövőben az EMF-ben dolgozhat a sportág népszerűsítéséért. „A muaythai egyre nagyobb figyelmet kap világszerte, így különösen fontos, hogy Európában milyen képviseletet kap. Külön öröm és megtiszteltetés, hogy egyedüli magyarként a kontinentális szövetség legfontosabb testületében dolgozhatok az előttünk álló években.” – mondta Dudok Károly, akit szinte napra pontosan egy éve választottak újra a hazai szövetség élére.

A muaythai egyre komolyabb elismerést vívott ki magának az elmúlt években. Ez a világbajnokságok és Európa-bajnokságok mellett a multisport eseményeken is tetten érhető, hiszen mind a 2022-es birminghami Világjátékokon, mind pedig a rijádi Küzdősportok Világjátékán az egyik legnépszerűbb sportágnak számított.

0 Tovább

Küzdősportok Világjátéka – A muaythai-os Nardelotti Ajsáért is szoríthatunk​​​​​​​

Magyar muaythai-os is indul az idei Küzdősportok Világjátékán. A női 60 kilogrammos mezőnyben ugyanis Nardelotti Ajsa lép küzdőtérre. A magyar versenyző így a birminghami Világjátékok, és a lengyelországi Európa Játékok után újabb multisport eseményen szerepelhet.

A Küzdősportok Világjátékának a szaúd-arábiai Rijád ad otthont október 20. és 30. között. A Világjátékok Magyar Csapat koordinációját ellátó Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) korábbi információi szerint grapplingben, jiu-jitsuban, szkanderban és szumóban lesz magyar induló Szaúd Arábiában, de további sportágak bejelentése várható.

Nardelotti Ajsa a birminghami Világjátékokon megszerzett bronzérmével szerzett kvalifikációt Rijádra. „A felkészülés finisében vagyunk. Úgy érzem, hogy jó formában vagyok, az utóbbi időszakban volt egy-két olyan meccsem, amely nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, ezért mentálisan kell egy kicsit még erősödnöm. Cél a dobogó Rijádban is” – mondta Nardelotti Ajsa.

Dudok Károly, a Magyar Muaythai Szövetség elnöke kiemelte, ez a hazai sportág sikere, hogy folyamatosan van magyar induló a nagy világversenyeken. „Ajsa sokra hivatott. Sokat edz, felkészülése a mentális ráhangolódással is kiegészül. Bízom benne, hogy elkapja a fonalat Rijádban, mert akkor benne van egy éremszerzés” – jegyezte meg az elnök, aki a sportági delegációt vezeti majd Szaúd-Arábiában, ahol a muaythai-os különítmény tagja lesz Nardelotti Ajsán kívül Nagy Balázs edző, és Vojvoda György bíró is.

A teljes magyar delegáció kiutazását és versenyzését a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága támogatja.

0 Tovább

Muaythai - Dudok Károlyt ismét megválasztották a hazai szövetség elnökének

Dudok Károly maradt a Magyar Muaythai Szakszövetség (MMSZ) elnöke. A szervezet tisztújító közgyűlésén a tagság 94 százaléka vett részt, a voksoláson pedig egyértelmű többséggel a régi-új elnök maradása mellett döntöttek a küldöttek.

A tíztagú elnökségben Hajós István, Vojvoda György, Jászka Krisztián, Gyulai Tamás, Mikolai András, Bányász Adrián, Rebrei József, Szöllős Imre és Czinke Gábor kapott helyet. Az elnök és az elnökség megbízatása 2027 decemberéig szól.

„Mostanra beérett a sok munka. A sportágban a felnőtt és az utánpótlás-világbajnokságokon is jól szerepeltek a magyarok, a Világjátékokról nem is beszélve. Amatőr szinten is egyre többen kapcsolódnak be a rendszerünkbe. Ezt a jövőbe mutató szakmai munkát értékelte a tagság, amikor újabb öt évre szavazott bizalmat.” – összegzett Dudok Károly.

A sikereket egy reformprogram előzte meg. Ennek hatására pár év alatt hatalmas előrelépés következett be a versenyeztetés, a sportdiplomácia, és a nemzetközi megítélés terén.

„A teljesség igénye nélkül lehet csak összefoglalni azt a siker ívet, amit ez a kis szövetség bejárt az elmúlt években úgy, hogy mint minden sportágat, a muaythai-t is megszorongatta a koronavírus járvány. Közel másfél év kiesett a nemzetközi versenyéletből, de ez nem szabott gátat a sport szerelmeseinek, hiszen 2017 óta a versenyzőink száma megduplázódott, és a szabadidősportos harcosok száma is már több, mint 3000 fő körül mozog” – áll az MMSZ összegzésében.

0 Tovább

Muaythai – Az ország egyik legnépszerűbb kupája következik

Jubilál az egyik legnépesebb hazai muaythai rendezvény. November 19-én megrendezik a X. Jubileumi Muaythai Kupát a 18. kerületi Vilmos Endre Sportcentrumban. Ezúttal a Spartan Fightclub szervezésében csapnak össze a thai bokszosok, ez a sorozat korábban Városgazda Kupa néven lett az ország egyik legnépszerűbb amatőr küzdősport eseménye.

Dudok Károly, a hazai szövetség elnöke, egyben a Spartan Fightclub alapítója, a kupa történetében először új alapokra helyezte a szervezést. „Korábban a Városgazda Utánpótlás Akadémia keretében zajlott a verseny, az utóbbi időszakban a Vezetéssel másképp kezdtük értelmezni a sportot, így különváltunk.  Mindenesetre úgy gondolom, hogy sikerült maradandót alkotni a sikereinkkel, ahogy ezzel a kupa sorozattal is, és ezt Spartanként folytatjuk tovább.” – mondta Dudok Károly.

A nevezés november 17-én éjfélkor zárul. A 19-i X. Jubileumi Muaythai Kupán 0-5 meccses harcosoknak ugyanúgy lehetőségük lesz ringbe lépni, akárcsak az 5+ meccseseknek. A sorozatnak ez a varázsa, hogy azonos tapasztalatú versenyzők csapnak össze, így valóban erős, kiélezett mérkőzéseknek lehetünk szemtanúi és a sportolók is valódi tapasztalatot szerezhetnek. 

0 Tovább

Tizenhat súlycsoportban avattak bajnokot a muaythai magyar bajnokságon

Bajnokokat avattak a thaiboxosoknál. A Kellner Ferenc Sportközpontban megrendezett viadalon huszonhat klub harcosai léptek ringbe.

A hazai szövetség információi szerint egyre többen vannak a sportág kötelékében, ez a résztvevők létszámán is meglátszott. „Tizenhat súlycsoportban avattunk bajnokot, a hazai mezőny egyre nagyobb színvonalat képvisel. Nemzetközi eredményeink is azáltal lesznek jobbak, ha itthon egy erős bázis lesz a sportág mögött” – mondta Dudok Károly, a Magyar Muaythai Szakszövetség elnöke.

Sándorfi Ajsa a Világjátékokon megszerzett bronzérme után férjhez ment a sportág egyik hazai kiválóságához, Nardelotti Zoltánhoz, és bajnoki címét már Nardelotti Ajsa néven védte meg.

Magyar bajnokok:

Nők

Junior 60 kg: Kerekes Dorka (Red Team)

Junior 71 kg: Tóth Dzsesszika (Megatech Tatabánya) 

Felnőtt 57 kg: Méhész Zita (Budapest Top Team)

Felnőtt U23, 63,5 kg: Cseh Anna (Zuglói Thaibox Akadémia)

Felnőtt 63 kg: Nardelotti Ajsa (Perfect Fight Club)

 

Férfi:

Junior 57 kg: Mérai Gergő (Spartan Fight Club)

Junior 60 kg: Józsa Szilárd (Szilágyi Muaythai SE)

Junior 63,5 kg: Erdélyi Zsombor (Perfect Fight Club)

Junior 67 kg: Tóth Zsombor (Szilágyi Muaythai SE)

Felnőtt 57 kg: Polócz Patrik (Megatech Tatabánya)

Felnőtt 71 kg: Balogh László (DVTK Vita Gym)

Felnőtt 75 kg: Bordás Alex (DVTK Vita Gym)

Felnőtt 81 kg: Tóth Csaba (Spartan Fight Club)

Felnőtt 86 kg: Szombati Marcell (Diamond Gym)

Felnőtt 91 kg: Túri Zsolt (STAR Gym)

Felnőtt +91 kg: Galambos Bence (Diamond Gym)

 

0 Tovább

Muaythai – A fiatalok odatették magukat a világbajnokságon!    

Bizonyítottak a fiatalok! A Malajziában megrendezett muaythai utánpótlás világbajnokságon a magyar csapat egy ezüstöt és három bronzérmet szerzett. Mindemellett Kuala Lumpurban a vb-vel párhuzamosan Grand Slam-versenyt is rendeztek, ahol a nemzeti együttes tagjai egy arannyal, egy ezüsttel és egy bronzzal gazdagodtak.  

A világbajnokságon 10 fős válogatott vett részt. Hat magyar muaythai-osnak pedig ez volt az első világversenye.  Nyári László (74 kg) ezüstérmes lett, Adler Netti (51 kg), Süttő Doroti (50 kg) és Mester Miron (34 kg) pedig egyaránt harmadikként zárt.  Nagy Balázs szerint örömteli, hogy több érmet hoztak a fiatalok. „Némileg viszont bosszantó volt az, hogy nehéz ágakra kerültek többen is, így például a ki-ki meccseket rendre világbajnokok ellen vívták a mieink. Összességében azonban a fejlődés tetten érhető volt.” – mondta az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya.  A világbajnoksággal párhuzamosan a nemzetközi szövetség (IFMA) elindított egy Grand Slam amatőr tornát, melyen a nevezett versenyzők mellett a vb-n korábban kiesett fiatalok is elindulhatnak.  A magyar szakvezetés a mérkőzések utáni fizikai és mentális állapotot felmérve, három versenyzőt indított a nemzetközi eseményen.  Közülük Józsa Szilárd (60 kg) arany-, Tóth Zsombor (67 kg) ezüst-, Németh Zsombor (60 kg) bronzérmesként zárt.

0 Tovább

Muaythai – Több éremszerző az utánpótlás-világbajnokságon

Három bronzérmet szerzett eddig a magyar küldöttség az IFMA Utánpótlás Muaythai Világbajnokságon. A Kuala Lumpurban zajló világversenyen Adler Netti, Sütő Doroti és Mester Miron állhatott dobogóra Malajziában.

Rebrei József szövetségi kapitány-helyettes elmondta, az 51 kilósok között Adler Netti az elődöntőben először lépett szorítóba az irániak jelenlegi világbajnokával, Fatemeh Mamanival. „Netti remekül lemozgott a támadóvonalból az első menetben, uralta a mérkőzést. A bírók Nettinek adták az első menetet. A második menetben aztán az iráni fordítani tudott, köríves rúgásaival dominált végig, így kiegyenlítette a pontozást. A harmadik menetben hatalmas csata alakult ki kettejük között a bírók végül az iráninak adták, ezzel elvesztette a döntőbe jutás lehetőségét és bronzéremmel zárta a világbajnokságot.” – mondta a kapitány-helyettes.

Sütő Doroti (50 kg) a vietnámi Trang Vu Ngockal vívta a mérkőzést. „Doroti már az első menetben meglepte ellenfelét, a bírók őt látták jobbnak. A második menetben ugyanígy próbálta felőrölni a vietnámi harcost, de sajnos keveset rúgott, így fordítani tudott ellenfele. A harmadik menetben is ment előre Doroti, és próbálta visszafordítani a mérkőzést saját javára, de sajnos ez már nem sikerült neki. Így Doroti a világbajnokságot szintén bronzéremmel zárta." – tette hozzá a szakember.

Mester Miron (34 kg) az észt Arhip Paramonov ellen lépett kötelek közé. A DVTK sportolója végül egyhangú pontozással elvesztette a mérkőzést. Miron ezzel élete első világversenyét bronzéremmel zárta.

0 Tovább

Muaythai – Két magyar vereség hétfőn

A magyar delegáció két mérkőzés erejéig volt érdekelt hétfőn az IFMA Utánpótlás Világbajnokságon Kuala Lumpurban.

Melis Bálint (54 kg) és Polják János (75 kg) küzdött, sajnos mindkét esetben magyar vereséggel ért véget az összecsapás. Kedden Mester Miron (34 kg) lép ringbe.

„Melis Bálint kezdett a thai Naphat Songmueanggal a négy közé jutásért. A megbeszéltek alapján Bálint próbálta dinamikusan kimozogni a statikusan küzdő ellenfelét, de a thai ritmust tudott váltani, így egyhangú pontozással elvitte mindhárom menetet. Polják János az üzbég Davlyatov Firuzzal csapott össze. Az első világversenyén résztvevő Poljákot meglepte az üzbég az első két menetben. A magyar thaibokszos agresszív és határozott ellenfelével szemben nem érezte a távot, így nem tudott kibontakozni. A harmadik menetben sikerült nyomás alatt tartani az ellenfelét, jóval több pontot is tudott szerezni, mint az első két menetben, de sajnos ez már kevésnek bizonyult. Fizikailag nem tudta már megtörni az üzbég versenyzőt, végül egyhangú pontozással elvesztette a mérkőzést." – írta beszámolójában Rebrei József utánpótlás szövetségi kapitány helyettes.

0 Tovább

Muaythai – Két siker az utánpótlás világbajnokság első versenynapján

Két magyar muaythai-os is győzelemmel kezdett az utánpótlás világbajnokságon. A Kuala Lumpurban zajló világversenyen 10 magyar versenyző vesz részt.

Józsa Szilárd és Melis Bálint győzött, Németh Zsombor, Erdélyi Zsombor és Tóth Zsombor pedig kikapott Malajziában. Nagy Balázs szövetségi kapitány információi szerint Józsa a 60 kilósok mezőnyében, a 14-15 éves korosztályban nyert, míg Melis a 16-17 éveseknél, 54 kilóban győzött. Előbbi maláj, utóbbi pedig vietnámi muaythaioson lépett túl.

„A vb második napján egyik magyar versenyzőnek sem lesz meccse. Úgy gondolom, hogy több indulónknak is megvan az esélye arra, hogy dobogóra álljon” – mondta a szövetségi kapitány.

A vb-n induló magyar versenyzők: Mester Miron, Sütő Doroti, Józsa Szilárd, Tóth Zsombor, Polják János, Németh Zsombor, Adler Netti, Erdélyi Zsombor, Nyári László és Melis Bálint. Edzők: Nagy Balázs szövetségi kapitány, Rebrei József szövetségi kapitány helyettes. Rajtuk kívül Vojvoda György nemzetközi főbíró is a csapattal tartott.

0 Tovább

Birmingham után – Felpörögtek az események, a Kuala Lumpurban megrendezendő utánpótlás-világbajnokság következik   

Mozgalmas időszakot élnek át a magyar muaythaiosok. A világbajnokság és a Világjátékok után a szakma már az utánpótlás vb-re koncentrál.

„Középpontba kerültünk, főleg az amerikai Birminghamben megrendezett Világjátékok után. Ott két érmet nyertek versenyzőink. Azóta Sándorfi Ajsa és Spéth Norbert élménybeszámolókon vesz részt, de nekünk már a Malajziában megrendezendő utánpótlás-világbajnokságra kell koncentrálnunk” – mondta Dudok Károly, a hazai szövetség elnöke.

Az utánpótlás-vb kedden kezdődött és 21-éig tart.

A magyar versenyzők: Mester Miron, Sütő Doroti, Józsa Szilárd, Tóth Zsombor, Polják János, Németh Zsombor, Adler Netti, Erdélyi Zsombor, Nyári László és Melis Bálint. Edzők: Nagy Balázs szövetségi kapitány, Rebrei József szövetségi kapitány helyettes. Rajtuk kívül Vojvoda György nemzetközi főbíró is a csapattal tartott.

A kapitány szerint bárkiben benne van az éremszerzés lehetősége. „Eredményes felkészülésen vagyunk túl, úgy gondolom, hogy mindenki maximálisan odatette magát. Utánpótlásról van szó, ami azt jelenti, hogy nincsenek kiforrott egyéniségek még a sportágban, így bárki felállhat majd a dobogóra” – összegzett Nagy Balázs, aki edzőként a Világjátékokon is részt vett.    

0 Tovább
«
12

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum