Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tadissi ezüst-, Hárspataki bronzérmes a karate világversenyen

Két magyar érmet hozott a Karate1 Premier League széria moszkvai állomása. A sportág legrangosabb versenysorozata hétvégi fordulójának vasárnapi helyosztóin rekordot jelentő négy magyar versenyző is éremért küzdhetett: a karatés PL-ek történetében még soha ilyen sok magyar nem szerepelt az éremprogramban. Közülük Tadissi Martial második lett, a sportág olimpiai bemutatkozásán Tokióban bronzérmet nyerő Hárspataki Gábor pedig ezúttal is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.


A szeptemberi, kairói Premier League-en ezüstérmet szerző Tadissi Martial Moszkvában is döntőbe jutott, miután a selejtezők során fehérorosz, olasz, osztrák és azeri ellenfelét is legyőzte. Az UTE 67 kg-os karatésa a vasárnap délutáni fináléban az egyiptomi Elsawy ellen lépett tatamira, 2-1-es veresége pedig azt jelenti, hogy PL-széria világelitet felvonultató mezőnyében sorozatban másodszor is ezüstérmet tudott nyerni.


A tokiói olimpia óta első nagy világversenyén induló Hárspataki Gábor bronzérmes lett. Az MTK 75 kg-os karatésa egy győzelem után kikapott egyiptomi riválisától, a vigaszágon azonban kiharcolta a bronzcsata lehetőségét, ahol aztán 8-4-re győzött a belga Mahauden ellen.

Két fiatal magyar tehetségnek végeredményben az ötödik hellyel kellett beérnie, azt követően, hogy mindketten három győzelemmel és egy vereséggel jutottak el a bronzmérkőzésig. Ott aztán a 60 kg-os Kiss András 3-0-ra alulmaradt a korábbi világbajnok olasz Crescenzo ellenében, női 50 kg-ban pedig Klement Kármen 2-0-ra kikapott a horvát Pehartól.

0 Tovább

Ezüstérmes lett a karatés Tadissi Martial a kairói világversenyen

A második helyen végzett a karate olimpiai bemutatkozását követő első nagy felnőtt világversenyen Tadissi Martial. A tokiói ötkarikás szereplésről csak hajszálnyival lemaradt magyar versenyző a sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League széria kairói állomásán a 67 kg-osok küzdelmei során három győzelmet követően csak a döntőben kapott ki. 

Az UTE kiválósága a selejtezők során előbb 4-0-ra verte az ukrán Dislovenkót, majd 0-0-ás döntetlent követően bírói döntéssel nyert a mexikói Rodriguez ellen. A fináléba jutásért Tadissi Martial fölényesen, 9-0-ra diadalmaskodott a hazai pályán versenyző egyiptomi Lotfy ellen. 

A döntőben világbajnoki ezüstérmesünk a brazil Figueira személyében egy másik vb-második helyezettel csapott össze. Ezúttal a dél-amerikai ellenfél bizonyult jobbnak, 5-1-re győzött, így Tadissi Martial ezüstéremmel utazhat haza az egyiptomi világversenyről. 

0 Tovább

Négy ezüsttel zártuk a korosztályos karate Eb-t

A karate sportág olimpiai bemutatkozása után két héttel kadet, junior és U21-es Európa-bajnokságot rendeztek a finnországi Tamperében. A péntektől vasárnapig tartó Eb zárónapján a magyarok közül a 21 éven aluliak mezőnyében Rónai Lili és Baranyi Zsófia is ezüstérmet nyert. A kontinensviadalon korábban a kadet Dévényi Bence és Hecker Bojána is második helyet szerzett, így hazánk összességében négy ezüsttel fejezte be a tornát. 

A vasárnapi küzdelmek során az U21-es nők 50 kg-os súlycsoportjában a remek napot kifogó Rónai Lili előbb legyőzte ciprusi, francia, majd orosz ellenfelét is, ezzel bejutott a döntőbe. A fináléban aztán az olasz Agus 4-1-re jobbnak bizonyult, de az ezüstérem így is remek eredmény az UTE karatésától. 

Az 55 kg-ban a tavalyi budapesti Európa-bajnokságon aranyérmet nyert Baranyi Zsófia közel állt ahhoz, hogy megvédje címét. Az MTK fiatal klasszisa – aki egyedüli magyar karatésként megjárta a 2018-as ifjúsági olimpiát – olasz, észak-macedón, dán és szlovén ellenfél legyőzésével menetelt a fináléig. A döntőben a svéd Roselind volt az ellenfél, akitől szoros meccsen 5-3-ra kikapott. Baranyi Zsófia ezzel immár harmadik korosztályos Eb-érmét nyerte, hiszen 2017-ben a kadetek mezőnyében is második lett.

A fiatalok összességében megfeleltek az előzetes elvárásoknak, hiszen az Eb-t megelőzően a szakvezetés éppen négy érmet remélt a 33 fős válogatottól, amely formagyakorlatban a kadet Fodor Amira révén még egy ötödik helyezést is elkönyvelhetett.

0 Tovább

Két ezüstérem a korosztályos karate Eb első napján

Jól kezdődött magyar szempontból a finnországi Tamperében péntektől vasárnapig tartó kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokság. A sportág olimpiai bemutatkozását két héttel követő korosztályos Eb első versenynapján Dévényi Bence és Hecker Bojána jóvoltából két második helyet szereztek a magyarok. A küzdelemben nyert ezüstök mellé formagyakorlatban egy ötödik helyezést is sikerült begyűjteni a mieinknek – valamennyi a kadetek (14-15 évesek) nevéhez fűződik.

Dévényi Bencének a kadet fiúk 57 kg-os súlycsoportjában négy győzelemre volt szüksége a döntőbe jutáshoz A BHSE sportolója a selejtezőkben liechtensteini, észak-macedón, román és horvát riválisát is legyőzte, így az ukrán Bykovval küzdhetett meg az aranyéremért. A döntőben végül Bykov nyert 1-0-ra, Dévényi Bence pedig második lett.

A lányoknál a szintén kadet Hecker Bojána a 47 kg-os súlycsoportban három győzelemmel jutott el a döntőig – sorrendben dán, horvát és azeri ellenféllel szemben diadalmaskodva –, ahol a montenegrói Backovic ellen lépett tatamira. Az UTE fiatal karatésa a fináléban aztán 2-0-ra alulmaradt, ezzel szintén ezüstéremmel jöhet majd haza Tamperéből.

Közel állt az éremszerzéshez Fodor Amira is. A 14. életévét pár hete betöltő KSI-s versenyző a kadet lány kata kategóriában az előkelő ötödik helyen végzett.

0 Tovább

Megérkezett Tokióba a karatés Hárspataki Gábor

Kedden megérkezett Tokióba az ötfős magyar karatés küldöttség. Az olimpián most bemutatkozó sportág versenyére a 75 kg-os súlycsoportban küzdelemben kijutott Hárspataki Gábort edzője, Fischer Mihály, a Magyar Karate Szövetség elnöke, Dr. Mészáros János, Dr. Tahon Róbert főtitkár, valamint az edzőpartnerként kiutazó Szegedi Döme kísérték el. Fischer Mihály elmondta: minden tőlük telhetőt megtettek a felkészülés során, és ha minden összejön, akkor Hárspataki Gábor érmet is nyerhet.

A magyar delegáció Dohán keresztül utazott el a japán fővárosba. Nem sokkal az indulás előtt jó hír érkezett: a korábbi korosztályos világbajnok Szegedi Döme is az olimpiai faluban lakhat, így sokat segíthet kvótát szerzett társának az utolsó napok felkészülésében.

"Mindent megtettünk, ami tőlünk telt, Gábor is, és én is" – jelentette ki Fischer Mihály, aki az Európa Játékokon harmadik helyezett, Eb-ezüst- és bronzérmes karatés edzője a válogatottnál és klubjában az MTK-ban is. – "Mivel a karate először szerepel az olimpián, talán kevésbé tudományosan készültünk fel, mint mások, de Gáborral tízéves közös munka van már mögöttünk, ezen kívül ismerem, ismerjük a sportágat, az ellenfeleket és a bírókat is. Erre a tudásra alapozva készültünk fel, és hagyatkoztam az edzői megérzéseimre is. A fizikai felkészítést szakember végezte, akárcsak a dietetikát, nekem a karate résszel kellett csak foglalkoznom."

A szakember szerint Hárspataki Gábor képes lehet az éremszerzésre.

"Jó lenne, ha a csoportunknak a két kiemeltje olyan versenyző lenne, akiket Gábor vert már meg korábban, az jót tenne az önbizalmának. Egy helyezést, ötödiket vagy hetediket biztosra veszek, de ha kijön az elvégzett munka és minden a legjobban alakul, akkor úgy gondolom, hogy a bronzérem is meglehet. A döntő szerintem csodaszámba menne, de hát, ahogy szokták mondani, egy olimpián bármi megtörténhet" – mondta Fischer Mihály.

Az edző beszámolt arról is, hogy már körülnéztek az olimpiai faluban, és átmozgató edzést is tartottak. Különleges, eufórikus érzésnek nevezte, hogy ott lehetnek Tokióban.

„Magával ragadó, hogy ilyen sok nemzet ilyen sok versenyzője van itt ilyen körülmények között. Vettünk már Európa- és világbajnokságon, sőt Európa Játékokon is, de ez egy teljesen más világ.”

A karate egyike annak az öt sportágnak, amelyek a japán szervezők kezdeményezésére kerültek be Tokióban az olimpia programjába, ahol először szerepel. A 75 kg-osok csoportküzdelmei pénteken magyar idő szerint 10 órakor kezdődnek. A kategória tíz résztvevője két ötfős csoportban körmérkőzéseket vív egymással, majd a két-két legjobb keresztbe mérkőzik az elődöntőben, és a győztesek vívják a döntőt.

0 Tovább

Jól sikerült a karatés Hárspataki Gábor olimpiai felkészülése

Hathetes felkészülésen van túl Hárspataki Gábor, aki Magyarországot képviseli majd Tokióban sportágának olimpiai bemutatkozásán. A 25 éves karatés alig várja, hogy augusztus 6-án, pénteken tatamira lépjen a japán fővárosban, ahonnan éremmel szeretne hazatérni.

A júniusi párizsi olimpiai kvalifikációs versenyen való sikeres szereplést követően egyhetes pihenőt kapott Hárspataki Gábor, azt követően azonban napi két edzéssel készült a sporttörténelmi megmérettetésre. A küzdelemben a 75 kg-os súlycsoportban induló magyar sportoló – edzője, Fischer Mihály irányításával – előbb az állóképességét és a technikáit fejlesztette, majd a taktikai rész került terítékre. Az elmúlt tíz napot, kiszakadva az itthoni környezetből, az erdélyi Sepsiszentgyörgyön edzőtáborban töltötte, ahol magyar és román válogatottak segítették a felkészülését.

Ebben az utolsó szakaszban a végső simítások voltak terítéken, amelyek során külön is készültek a lehetséges ellenfelekre – mondta el a hazatérést követően Hárspataki Gábor.

Szerintem és az edzőm szerint is jól sikerült a felkészülés. Most három nap pihenés következik, hogy feltöltődjek, és éhes legyek a versenyzésre. Nagyon várjuk már az olimpiát, vágjuk a centit, már szeretnék indulni és teljesíteni” – nyilatkozta az Európa Játékokon harmadik helyezett, Eb-ezüst- és bronzérmes karatés, aki edzőjével és edzőpartnerével, a korábbi korosztályos világbajnok Szegedi Dömével hétfőn utazik ki Tokióba.

Minden nap nézi az olimpiát a televízióban, a megnyitó ünnepségre pedig még oda is képzelte magát – árulta el Hárspataki Gábor.

Felemelő érzés, hogy a karatét és Magyarországot képviselhetem Tokióban, ez nagyon büszkévé tesz. Az elsődleges célom, hogy kategóriámban az első ötben benne legyek, de igazából az éremért szeretnék menni. Azon leszünk, hogy a csoportban az első kettőben végezzek, és ha ez sikerül, akkor bejussak a döntőbe, ha pedig már ott vagyok, elhozzak egy szép aranyérmet. Nehéz lesz, mert a csoportból csak az első kettő jut tovább, de úgy érzem, hogy meg tudom csinálni, és meg is szeretném csinálni” – nyilatkozta az MTK versenyzője.

A karate egyike annak az öt sportágnak, amely a japán szervezők kezdeményezésére került be Tokióban az olimpia programjába, amelyben először szerepel. A 75 kg-osok csoportküzdelmei jövő pénteken magyar idő szerint 10 órakor kezdődnek. A kategória tíz résztvevője két ötfős csoportban körmérkőzéseket vív egymással, majd a két-két legjobb keresztbe mérkőzik az elődöntőben, és a győztesek vívják a döntőt.

0 Tovább

Három küzdősportos szövetség a testnevelés oktatását segítené

A Nemzeti Alaptanterv 2020 testnevelést érintő tananyagában a korábbiaknál hangsúlyosabban jelent meg a küzdősportok oktatása, amelyet három sportág, a birkózás a judo és a karate képvisel. Az érintett sportági szakszövetségek – valamint a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete – összefogtak, és felajánlják segítségüket, hogy a küzdősportok iskolai oktatása hatékonyan és magas szakmai színvonalon valósulhasson meg.

A felajánlásról a szervezetek 2021. június 17-én sajtótájékoztatót tartottak. Az eseményen Dr. Mészáros János, az MKSZ elnöke, Bacsu Margaréta, az MJSZ sportágfejlesztési igazgatója, Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke, Balogh Gábor, az MDSZ elnöke, Takács Zoltán, az MTTOE alelnöke és Csákvári László, a Testnevelési Egyetem küzdősportok tanszékének tanára szólaltak fel.

Küzdősportok a NAT-ban

A Nemzeti Alaptantervben 1993 óta szerepel a küzdősportok oktatása. A testnevelő tanárképzéssel foglalkozó intézményekben azonban nem mindenhol valósulhatott meg a strukturált küzdősport képzés. Az iskolákban pedig a NAT-ban szereplő alacsony óraszám nem tette szükségessé a testnevelő tanároknak a magas szintű küzdősport oktatást.

Új helyzet állt elő

A 2020-ban megszületett új NAT testnevelést érintő tananyagában hangsúlyosabban jelent meg a küzdősportok oktatása. A klasszikus atlétika-torna-sportjáték mozgásműveltség tartalmak mellé az óraszám tekintetében felzárkóztak a küzdősportok – nevesítve a birkózás, a judo és a karate –, amelyeket immár hasonlóan magas óraszámban szükséges tanítani.

Küzdősportok előnyei a testnevelésben

A küzdősportok jellemfejlesztő szerepe vitathatatlan: fegyelmezettségre, stresszkezelésre, érzelmi problémamegoldásra nevelnek. Elsajátításukkal csökken a szorongás, nő az önbizalom. Ráadásul testnevelésórán a tanulók munkája csak kölcsönös toleranciával és egymást segítő gyakorlással valósulhat meg. A Magyar Birkózó Szövetség, a Magyar Judo Szövetség és a Magyar Karate Szakszövetség egyetért abban, hogy a küzdősport hiánypótló a diákok testi és lelki fejlesztésében, és helye van a mindennapos testnevelésben.

A szövetségek felajánlják segítségüket

A három érintett szövetség tisztában van vele, hogy a testnevelő tanárok számára hatalmas kihívást jelent NAT 2020 szerinti magas szakmai színvonalon oktatni a küzdősportokat. Ezért a három szövetség, valamint a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete „A küzdősportok helyzete és törekvései az iskolai testnevelésben” címmel közös dokumentumot fogalmazott meg és írt alá, a küzdősportok magas színvonalú oktatásának segítését tűzve ki célul, amely – igény esetén – három területen valósulhatna meg:

-          A szövetségek készek szakembereket delegálni az iskolákba, akik segítenek a testnevelő tanároknak az adott küzdősport oktatásában.

-          Ott, ahol ez szükséges, megfelelő végzettségű szakemberekkel segítik a testnevelő tanárképzéssel foglalkozó intézmények küzdősportokat illető szakmai munkáját.

-          Szakembereket biztosítanak a már végzett testnevelő tanárok továbbképzésére mindhárom sportágban.

A szakma is a kezdeményezés mellett

A Magyar Diáksport Szövetség a cselgáncsosokkal és a karatésokkal már dolgozott együtt akkreditált pedagógus továbbképzési programokon. Ezek tapasztalatai bizonyítják, hogy a testnevelők szívesen fogadnak olyan mozgásanyagot, amely integrálható a munkájukba. A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete is egyetért a küzdőportok oktatásának szükségességével, és a kapcsolódó továbbképzésekkel – ezért is írta alá mindkét szervezet a közös dokumentumot. 

0 Tovább

Dr. Mészáros János: történelmi esély Hárspataki Gábor olimpiai kvótája

Fantasztikus teljesítmény volt a magyar válogatottnak a párizsi olimpiai kvalifikációs tornán nyújtott teljesítménye a Magyar Karate Szakszövetség elnöke szerint. Dr. Mészáros János a sportág története legfontosabb versenyének nevezte a hétvégi viadalt, amelyen Hárspataki Gábor kvótát szerzett a karate ötkarikás bemutatkozására.

A sporttörténelmi eredményről Tadissi Martial fájóan kevéssel maradt le, hiszen súlycsoportjában bejutott a legjobb négy közé, ahonnan aztán hárman vívták ki a tokiói indulás jogát, ám kiválóságunk sajnos csak negyedik lett. A többi magyar közül Molnár Dániel és a mindössze 18 éves Ilankovic Aleksandra egyetlen győzelemre volt attól, hogy kategóriájukban bekerüljenek a négybe.

"Ha ezt az eredményt előre borítékolhattuk volna, elfogadtuk volna" – így nyilatkozott a versenyt követően Dr. Mészáros János.

"Nagyon örülünk és büszkék vagyunk, és közben sajnáljuk, hogy Tadissi Martial egy hajszálnyival lecsúszott az olimpiai kvótáról, pedig a teljesítménye alapján szintén megérdemelte volna a kijutást. És az is fantasztikus, hogy Molnár Dániel és Ilankovic Aleksandra egészen az ötödik helyig jutottak, míg formagyakorlatban szép eredmény Nagy Botond 11. helyezése is. Ha mindehhez hozzáteszem, hogy őszintén szólva a karate sportág történetének legfontosabb versenye játszódott le Párizsban 96 ország versenyzőinek részvételével, akkor azt mondom, hogy összességében elégedettek lehetünk. Olimpiai kvótát szereztünk, ami történelmi lehetőség arra, hogy ne csak a karate legyen ott Tokióban, hanem magyar versenyző is képviselje Magyarországot azon az olimpián, amelyen először szerepel a sportágunk" – értékelt az MKSZ elnöke.

A karate versenyszámokat augusztus 6-8-án rendezik a tokiói olimpián.

0 Tovább

Olimpiai résztvevő a karatés Hárspataki Gábor!

Kiharcolta a tokiói ötkarikás részvételt Hárspataki Gábor a párizsi olimpiai kvalifikációs karate tornán, ahol kategóriánként az első három versenyző jut indulási joghoz a sportág ötkarikás bemutatkozásán.

Akárcsak pénteken magyarok közül Tadissi Martial, szombaton Hárspataki Gábor is bejutott a döntőbe, és ezzel biztosította helyét az esti négyes körmérkőzésben is. Az MTK többszörös Eb-érmese a 75 kg-os súlycsoport selejtezőiben öt győzelmet szerzett: sorrendben portugál, lengyel, hongkongi, belga és jordán ellenfelét múlta felül.

Az esti programban a körmérkőzések során Hárspataki először kikapott a kazah Azhikanovtól, majd bravúrosan fordítva másodszor is legyőzte a jordán Alnajjart. Utolsó összecsapásán Hárspataki a német Bitsch ellen döntetlent ért el, ezzel harmadik lett a versenyen, és így ott lehet a sportág történetének első felnőtt olimpiáján!

„Nagyon boldogok vagyunk. Szerintem megérdemeltük. Mindent megtett a Magyar Karate Szakszövetség, mindent megtett az edzőm, mindent megtettünk, ez a kis ország mindent megtett, és megvan az eredménye. Egész Magyarország munkája volt, hogy ezt meg tudtuk csinálni. Közben pedig nem tudom elhinni, hogy augusztusban ott leszünk az olimpián. Nagyon jól ment a selejtezőkben, és este sem törődtünk a vereséggel, dolgoztunk tovább, és meglett az eredménye. 2016 augusztusa óta vágyom erre, amióta bejelentették, hogy ott lesz a karate a tokiói olimpián. És végig hittem benne, teljes mértékben, ezért dolgoztunk minden nap” – nyilatkozta az újdonsült olimpikon Hárspataki Gábor.

A nőknél Ilankovic Aleksandra nagyon közel állt ahhoz, hogy hatalmas meglepetést okozzon, és mindössze 18 éves létére bekerüljön a négyes körmérkőzésbe a női 61 kg-ban. Az MTK junior Eb-aranyérmese két győzelem után került a vigaszágra, ahol újabb két diadalt követően már csak egyetlen meccsre volt a bravúrtól. Azonban az utolsó csatában szoros mérkőzésen alulmaradt a kazah Zakharovával szemben, de így is nagyszerűen teljesített!

A 11. helyen végzett Nagy Botond férfi formagyakorlatban, miután két fordulón is túljutott - az első fordulóból a 2., a második körből pedig a 3. helyen -, a harmadik fordulóban pedig a hatodik lett csoportjában.

Hárspataki Gábor eredményei:

Selejtezők:

A 32 közé jutásért: -Silva (portugál) 1-0

A 16 közé jutásért: -Boguszewski (lengyel) 6-2

Nyolcaddöntő: -Lee (hongkongi) 1-0

Negyeddöntő: -Mahauden (belga) 4-0

Elődöntő: -Alnajjar (jordán) 2-1

Körmérkőzések:

-Azhikanov (kazah) 1-4

-Alnajjar (jordániai) 5-4

-Bitsch (német) 0-0

0 Tovább

Két magyar érem a limasszoli karatés ifjúsági világkupán

Egy arany- és egy bronzérmet nyertek a magyarok a hétvégén a ciprusi Limasszolban. A fiatal karatésok legrangosabb világsorozata, a Karate1 Youth League széria idei első viadalán 37 ország 760 versenyzője lépett tatamira, köztük hat magyar versenyző.

A ciprusi ifjúsági világkupán Török Panka aranyérmet szerzett. Az MTK sportolója az U14-esek 42 kg-os küzdelmi kategóriájában azt a bravúrt érte el, hogy ellenfelei egy pontot sem szereztek ellene. Török Panka német vetélytársát 8-0-ra, ciprusi riválisát 2-0-ra verte, orosz ellenfelét 9-0-ra múlta felül, a döntőben pedig 2-0-ra diadalmaskodott a horvát Trstenjak ellen.

A kadetek fiúknál Bakos Bálint is dobogóra állhatott: a DMTK versenyzője három győzelemmel és egy vereséggel bronzérmet szerzett +70 kg-os súlycsoportban.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum