Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A harmadik fordulóját is megrendezték a karate ligának

A Hayashi Magyar WKF Karate Liga harmadik állomását Zalaszentgróton rendezték a hétvégén. A hazai karatésok az MKSZ támogatásával a koronavírus járványhelyzetben való versenyzési lehetőség megoldására tavaly ősszel hívták életre a négyfordulós sorozatot. A koronavírus járvány miatt fokozott óvatossággal megrendezett zalai viadal helyenként már parázs versenyhangulatot hozott, a versenyzőkön pedig érezhető volt, hogy egyre jobb formába lendülnek.


Szombaton a hivatalos WKF korosztályok küzdelmeit bonyolították le, míg a vasárnapi napon a 14 éven aluliak versengései zajlottak. A résztvevők között ott volt az olimpiai kvalifikációban érdekelt válogatottak többsége is, akik között igazi presztízscsaták is kialakultak.

A felnőtteknél formagyakorlatban az esélyes Nagy Botond és Sterck Laura diadalmaskodott. Küzdelemben a férfiaknál Szegedi Döme, Hárspataki Gábor és György Dániel nyert, a nőknél pedig a fiatal Baranyi Zsófia és Ilankovic Aleksandra egyaránt győzött súlycsoportjában a felnőtt és az U21-es korosztályban is.

A rendezők ezúttal is mindent elkövettek a résztvevők egészségének megóvása érdekében, így testhőmérséklet mérés és kézfertőtlenítés kísérte a belépést, a védőfelszereléseket mérkőzésenként fertőtlenítették, nézők és hozzátartozók pedig nem léphettek a csarnokba.

Az egyesületi éremtáblán az MTK, míg a ponttáblázaton az UTE végzett az élen.

A Hayashi Magyar WKF Karate Liga utolsó állomására, a 4. fordulóra február 27-28-án kerül sor Szarvason. 

0 Tovább

Elrajtolt a hazai karate versenyszezon

A Hayashi Magyar WKF Karate Liga második fordulójával a hétvégén kezdetét vette a 2021-es magyarországi karatés versenyidény. Az UTE cselgáncs csarnokában rendezett kétnapos viadalon 30 egyesület 300 felnőtt és utánpótláskorú karatésa vett részt. A járvány miatt a legnagyobb gondossággal lebonyolított versenyen tatamira lépett a tokiói olimpiai részvételre pályázó felnőtt válogatott sportolók többsége is.

A versenyt Dr. Mészáros János, az MKSZ elnöke Dr. Tahon Róbert főtitkár társaságában nyitotta meg.

A jó színvonalú mérkőzéseket hozott megmérettetésen az olimpiai kvalifikációs versenyekre készülők közül többen is eredményesen kezdték a szezont: küzdelemben Hárspataki Gábor (MTK) és Molnár Dániel (UTE), formagyakorlatban pedig Nagy Botond (UTE) és Sterck Laura (MTK) is megnyerte a maga kategóriáját.

A versenyt – Falusi Márton, az MKSZ versenyszervező bizottsága vezetőjének irányításával – a Karate Világszövetség, a WKF covid szabályzata, illetve a Magyar Karate Szakszövetség járványvédelemmel kapcsolatos előírásai szerint bonyolították le.

A Hayashi Magyar WKF Karate Liga következő állomásai:

3. forduló: február 6-7., Zalaegerszeg
4. forduló: február 27-28., Szarvas

0 Tovább

Újpesten kezdik az évet a Tokióba pályázó karatésok

Szombaton és vasárnap rendezik meg az év első hazai karate versenyét: a Hayashi Magyar WKF Karate Liga sorozat második fordulóját. A koronavírus járvány miatt elmaradt versenyek pótlására tavaly ősszel életre hívott széria budapesti állomásán több, a tokiói olimpiai részvételre hajtó magyar karatés is tatamira lép. Az újpesti versenyt a hatályos hazai járványügyi szabályok betartásával, és a világszövetség ajánlásai alapján bonyolítják le.

A liga négy fordulóból álló sorozat, amelynek célja az egészségügyi kockázatok minimalizálása mellett rendszeres versenyzési lehetőség biztosítása a járvány idején is az itthoni felnőtt és utánpótláskorú karatésoknak. A novemberi bátaszéki első állomást követően ezúttal az UTE cselgáncs csarnokában mérik össze tudásukat a résztvevők, soraikban számos, a tokiói ötkarikás játékokon való indulásban bízó hazai klasszis.

Az olimpiai pontszerző sorozatban a legelőkelőbb helyen álló magyar, az Eb-ezüstérmes, Európa Játékok-bronzérmes Hárspataki Gábor is Újpesten kezdi idei versenyszezonját. Rajta kívül szintén nevezett a versenyre a formagyakorlat versenyszámok két hazai legjobbja, Nagy Botond és Sterck Laura, a tavaly februári budapesti korosztályos Eb-n az U21-esek mezőnyében diadalmaskodó Baranyi Zsófia, akárcsak Bartha Nikola, Molnár Dániel és György Dániel, akik mindannyian a párizsi olimpiai kvalifikációs tornára és a tokiói részvételre pályáznak.

Gyakorlatilag egy év kényszerszünet után februárban rajtol a sportág legrangosabb, Premier League elnevezésű világkupa sorozata, és onnantól kezdve az olimpiáig minden hónapban fontos világverseny vár a legjobbjainkra – közölte Falusi Márton, a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke.

„Válogatottaink most hétvégén tehetik meg az első lépéseket, amivel megkezdik a visszatérést a nemzetközi vérkeringésbe. A verseny kapcsán ugyanakkor az is rendkívül fontos a szövetség számára, hogy vigyázzunk minden résztvevő egészségére. A Karate Világszövetség, a WKF a közelmúltban kidolgozott egy protokollt, amely a járványhelyzetben is lehetővé teszi versenyek biztonságos megrendezését. A rendszert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is jóváhagyta, mi pedig tulajdonképpen ezt csináljuk meg itthon kicsiben, és mellette természetesen minden hazai jogszabályi követelménynek megfelelünk” – nyilatkozta az alelnök.

Falusi Márton arról is beszámolt, hogy a versenyt biztonsági okokból "húzták szét" kétnaposra, testhőmérséklet mérés és kézfertőtlenítés kíséri majd a csarnokba belépéseket, a védőfelszereléseket mérkőzésenként fertőtleníteni fogják, nézők és hozzátartozók pedig nem lehetnek jelen.

0 Tovább

2020 legjobb karatésai: Hárspataki Gábor és Baranyi Zsófia

Hárspataki Gábort és Baranyi Zsófiát választotta 2020 legjobb hazai férfi, illetve női karate versenyzőjének a Magyar Karate Szakszövetség. A két MTK-s kiválóság közül a többszörös Eb-érmes, Európa Játékok bronzérmes Hárspataki Gábor immár harmadik alkalommal nyerte el a kitüntető címet, míg az U21-es Európa-bajnok Baranyi Zsófia első ízben érdemelte ki az év sportolója titulust.

Hárspataki Gábor a 2019-es Európa Játékokon (fotó: Szalmás Péter/MOB)

A koronavírus járvány sújtotta 2020-as esztendőben a jövő évi tokiói olimpiai részvételre pályázó Hárspataki Gábor legnagyobb sikere az volt, amikor még az általános lezárásokat és a versenyek felfüggesztését megelőzően bronzérmet nyert a 75 kg-os súlycsoportban a salzburgi Karate1 Premier League versenyen. A 88 ország részvételével lebonyolított ausztriai viadal az ötkarikás játékok pontszerző sorozatának egyik állomása volt.

Baranyi Zsófia az Eb-dobogó legmagasabb fokán (fotó: fotobp)

A nőknél Baranyi Zsófia azzal lett az év legjobbja, hogy a februárban Budapesten nagy sikerrel megrendezett kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon aranyérmet nyert. A korábban a 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpiát is megjárt MTK-s tehetség az Eb-n öt győzelmet követően állhatott fel a dobogó tetejére az U21-es nők 55 kg-os súlycsoportjában.

0 Tovább

Megvan a 2021-es felnőtt karate Eb új helyszíne

A horvátországi Porecben kerül sor 2021. május 19. és 23. között a jövő évi felnőtt karate Európa-bajnokságra. A verseny rendezését azután nyerte el déli szomszédunk, hogy az eredetileg Göteborgba tervezett kontinensviadaltól a svéd rendezők novemberben a koronavírus járványhelyzet bizonytalanságai miatt visszaléptek. Az Eb fontosságát növeli, hogy a tokiói olimpia – ahol a karate történetében először programra került – pontszerző sorozatának egyik állomása lesz, ezért az esemény lebonyolításában társrendezőként vesz részt az Európai Karate Szövetség (EKF).

A Karate Világszövetség (WKF) tájékoztatása szerint a svéd lemondást követően a horvát szövetség mellett Azerbajdzsán, Bulgária, Lengyelország és Spanyolország is jelezte rendezési szándékát.

A WKF arról is beszámolt, hogy az új helyszínnel az Európa-bajnokság földrajzilag a kontinens közepére kerül, könnyebb elérhetőséget biztosítva ezzel az országok többségének, a szervezők pedig rendelkeznek azzal a tapasztalattal, hogy a koronavírus helyzet alatt miként lehet biztonságos körülmények között karate versenyt rendezni.

Az Európa-bajnokság három héttel előzi majd meg a tokiói olimpia utolsó karatés kvótaszerzési lehetőségét, az úgynevezett kvalifikációs tornát, amelyet június 11. és 13. között Párizsban tartanak.

0 Tovább

Maximális óvatosság mellett rendeztek karate versenyt

Fél év után először került sor ismét karate versenyre Magyarországon. A koronavírus okozta márciusi leállásokat követően a sportágban áprilisban elindult egy hazai online formagyakorlat versenysorozat, amely 13 hétvégén keresztül tartott. A kezdeményezők a mostani hétvégén rendezték meg a sorozat utolsó állomását, amely immár személyes jelenléttel, de a járványra való tekintettel a biztonsági előírások maximális betartásával zajlott.

Ezen az eseményen adták át a kupákat a különböző kategóriák győzteseinek. Mivel az online időszak alatt a versenyszámok túlnyomó részében eldőlt, hogy az összesítésben kik lettek a győztesek, a záró fordulón csupán nyolcan vettek részt.

„A biztonsági előírások betartása miatt olyan sok teendő volt a versennyel, mint máskor egy több százfős bajnokság lebonyolításával” – mondta Gali Csaba szervező, aki egyúttal a sorozat ötletgazdája.

A versenyen – akárcsak az online időszakban – küzdelmi (kumite) kategóriák nem szerepeltek, az ifjú karatésok csak formagyakorlatokat (kata) hajtottak végre. A szervezők gondoskodtak arról, hogy a megmérettetés folyamán a bírók és a nézők végig maszkot viseljenek, és egymástól távol, a biztonsági távolságot betartva helyezkedjenek el. Az esemény ideje alatt a versenyzők is maszkot hordtak, csupán akkor vették le, amikor tatamira léptek bemutatni a tudásukat.

A tokiói olimpián történetében először bemutatkozó sportágban az idei világversenyeket törölték, csupán kisebb hazai versenyek megtartása várható az ősz folyamán – hasonló óvatosság mellett.

0 Tovább

Dr. Mészáros János: készen állunk a karate vb 2023-as megrendezésére

Az egész világot érintő koronavírus járvány miatt egy évvel későbbre halasztották az idei felnőtt karate világbajnokságot. A vb-t eredetileg 2020. november 17. és 22. között rendezték volna Dubajban, de a járványhelyzet bizonytalanságai miatt a Karate Világszövetség, a WKF úgy döntött, hogy a versenyt 2021. november 16-tól 21-ig rendezik meg. A halasztás érinti a 2022-es magyarországi vb-t is, amelyre így 2023-ban kerülhet sor Budapesten.

A Magyar Karate Szakszövetség készen áll arra, hogy a tervezettnél egy évvel később, 2023-ban rendezze meg a világbajnokságot – hangsúlyozta Dr. Mészáros János. Az MKSZ elnöke elmondta: az idén februári budapesti kadet, junior és U21-es Eb minden idők legjobb korosztályos Európa-bajnoksága volt, és a nemzetközi karatés társadalom nagy várakozással tekint egy magyarországi felnőtt világbajnokság elé.

"A világszövetség azt várja tőlünk, hogy megrendezzük a világbajnokságot, a hazai szövetség pedig képes is erre. Ahogy értesültünk a halasztásról, időpontot foglaltunk 2023-ra a Papp László Budapest Sportarénában, így a világbajnokság helyszíne gyakorlatilag már most biztosított. Mivel a vb az államilag támogatott világversenyek között van, az új időponttal kapcsolatban természetesen egyeztetnünk kell a hazai állami sportvezetéssel. Bízunk benne, hogy a legmagasabb szintről is megkapjuk a hozzájárulást a 2023-as rendezéshez, és akkor bátran kijelenthetem, hogy az idei karate Európa-bajnoksághoz hasonlóan nagy sikerű versenyt bonyolítunk majd le" – nyilatkozta Dr. Mészáros János.

Az idei vb elhalasztása kihatással van a jövőre tervezett korosztályos vb-re is, amely így 2022-ben lesz Törökországban.

0 Tovább

Online karate versenyt rendeztek Magyarországon

Online formagyakorlat versennyel bizonyították a hazai karatésok, hogy a koronavírus járvány okozta veszélyhelyzet idején is lehet sportolni, sőt, versenyezni is. A pozitív visszajelzések hatására a húsvét hétvégi megmérettetést továbbiak követik majd. A tervek szerint – amíg a járvány miatt nem lehet hagyományos versenyeket rendezni – minden hétvégén online mérethetik meg tudásukat a hazai karatésok.

Az ötlet a Magyar Karate Szakszövetséggel évek óta szoros kapcsolatban álló karateprogramok.hu internetes oldal működtetőjétől származik. Gali Csaba – aki a hétköznapokban maga is karate edző, bíró és versenyszervező – kifejtette: az egész világon leálltak a versenyek, ugyanakkor az aktív sportolóknak szinte elengedhetetlen a hétről hétre történő megmérettetés.

„Tudom, hogy a karate klubok már rengeteg helyen beindították az online edzéseket, de a versenyzőknek szükségük van a versenyérzet fenntartására. Ebben szeretnék nekik segíteni a lehetőségekhez mérten. Innen jött az online versenyzés ötlete, amit a hétvégén a gyakorlatban is kipróbáltunk, és minden flottul ment” – mondta Gali Csaba.

Hozzátette: karatéban két versenyszám létezik, a küzdelem és a formagyakorlat, amelyek közül utóbbiban az igazihoz közelítő versenyhelyzetet lehet online teremteni.

Az úttörő alkalmon gyermek, ifjúsági, kadet, junior és felnőtt korosztályokban lehetett indulni. A résztvevők a szabályoknak megfelelően karate ruhában mutatták be formagyakorlataikat (katáikat), amelyeket az MKSZ hivatalos bírói pontoztak. A különbség csupán annyi volt, hogy ki-ki otthonról végezte a maga tevékenységét: a versenyzők a szobájukban, a házuk kertjében vagy az edzőtermükben csinálták a katákat.

A versenyen 23 sportoló vett részt, akik közül többen is értek már el szép sikereket rangos nemzetközi karate viadalokon.

A versenyt követően több klub is kérte, hogy legyenek még ilyen alkalmak – számolt be róla a szervező.

„Miután a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, Dr. Mészáros János is a támogatásáról biztosított, elhatároztuk, hogy minden hétvégén sor kerül hasonló eseményre. Természetesen itt a gyakorláson van a hangsúly, és az eredményeket senki nem veheti véresen komolyan, de azért, hogy mégiscsak legyen tét, a sorozat eredményei alapján ranglistát állítunk fel, a legvégén pedig majd díjazzuk az egyes kategóriák győzteseit” – mondta Gali Csaba.

0 Tovább

Elhalasztják a karatés olimpiai kvalifikációs tornát

Június végére helyezik át a tokiói olimpia karatés kvalifikációs tornáját, amelyre eredetileg május 8-10-én került volna sor Párizsban. A Karate Világszövetség (WKF) tájékoztatása szerint a halasztásra az egész világra kiható koronavírus járványhelyzet miatt van szükség. A sportág több évtizedes várakozást követően került be 2020-ban az ötkarikás játékok programjába.

A párizsi megmérettetés új időpontja a tervek szerint június 26-28. lesz.

A 2018-ban elkezdődött olimpiai pontszerző sorozat utolsó néhány állomása közül – szintén a koronavírus miatt – a közelmúltban törölték a rabati és a madridi Premier League viadalokat, csakúgy, mint a március végi bakui Európa-bajnokságot. A versenyek kiesése következtében lezárult a széria, amelynek során kategóriánként a négy legtöbb pontot szerzett sportoló kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra.

Karatéban a férfiaknál és a nőknél is egyéni formagyakorlatban, valamint három küzdelmi súlycsoportban rendeznek versenyeket, és valamennyiben tíz fő méri majd össze a tudását. Az olimpiai pontszerző sorozatban magyar sportoló nem szerzett kvótát – ehhez Hárspataki Gábor állt a legközelebb, aki a 75 kg-osok között a kilencedik helyen végzett a ranglistán.

A párizsi tornán kategóriánként újabb három versenyző harcolhatja ki a tokiói szereplést. A maradék 2-2 helyről pedig egy úgynevezett olimpiai szisztéma alapján döntenek majd, amelynek egyik fő célja, hogy minél több kontinens és ország vehessen részt a sportág történelmi bemutatkozásán. 

0 Tovább

Elmarad a március végi karate Európa-bajnokság

Az egész világot sújtó koronavírus járvány miatt nem rendezik meg az – olimpiai kvalifikációs sorozatba is beletartozó – felnőtt karate Európa-bajnokságot, amelyre Bakuban került volna sor március 25. és 29. között – erről értesítette az Európai Karate Szövetség (EKF) a magyar szövetséget.

Az EKF tájékoztatása szerint immár nem lehetett garantálni a versenyzők és résztvevők egészségét és biztonságát, jóllehet az Eb-t az elmúlt időszak koronavírussal kapcsolatos történései miatt eleve nézők nélkül tervezték lebonyolítani.

Azerbajdzsánban a járvány megfékezése érdekében számos intézkedést vezettek be: több európai országból csupán kéthetes karantént követően fogadnak érkezőket, jelentősen megszigorították a vízumkiadásokat, emellett a szálláshelyek nem fogadnak el foglalásokat és az európai légitársaságok is számos érintett járatot töröltek.

Az eredetileg az olimpiai pontszerző sorozat egyik állomásának számító versenyre magyar küldöttség is utazott volna. A tavalyi Európa-bajnokságon a spanyolországi Guadalajarában Tadissi Martial révén egy bronzérmet szereztek válogatott karatésaink.

Itthon a Magyar Karate Szakszövetség a kormány szerdai intézkedéseit követően bejelentette, hogy ideiglenesen elmaradnak az MKSZ versenynaptárába tartozó versenyek.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum