Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hat magyar érem a jesolói karate Youth League-en

Rekordlétszám, 68 ország közel 3100 fiatal karatésa vetélkedett a Jesolóban 2019. december 12. és 15. között megrendezett Karate1 Youth League viadalon, ahol számos kategóriában száz fő felett volt az indulók száma. Az utánpótlás korosztály legrangosabb sorozatának olaszországi állomásán a hatalmas mezőny miatt a tervezettnél korábban, már csütörtökön megkezdődtek a küzdelmek, amelyek során a magyarok egy ezüstérem mellett öt bronzérmet nyertek.

A harmadik helyen végzett az 53 kg-os junior lányok mezőnyében a februárban korosztályos Európa-bajnoki címet nyert Ilankovic Aleksandra, aki így jó előjelekkel várhatja a nem egészen két hónap múlva, február elején sorra kerülő budapesti kadet, junior és U21-es karate Eb-t.

A többi dobogós helyezést az U14-es korosztály tehetségei érték el. Az ezüst a 40 kg-os fiúk küzdelmében Tóth Zsombor nevéhez fűződik. Bronzérmes lett a lányoknál formagyakorlatban Takács Eszter, valamint küzdelemben Hecker Bojána, Bogdán Panna Zsófia és Kopfer Anna.

Karate1 Youth League, Jesolo, a magyar érmesek:

Kata (formagyakorlat):


U14:
Lányok: 3. Takács Eszter

Kumite (küzdelem):

Junior:
Lányok:
53 kg: 3. Ilankovic Aleksandra

U14:
Fiúk:
40 kg: 2. Tóth Zsombor
Lányok:
42 kg: 3. Hecker Bojána
47 kg: 3. Bogdán Panna Zsófia
+47 kg: 3. Kopfer Anna

0 Tovább

A 2022-es ifjúsági olimpián is ott lesz a karate

Újabb ötkarikás sportesemény programjába került be a jövőre a tokiói olimpián bemutatkozó karate, amely ott lesz a következő nyári ifjúsági olimpiai játékokon is – tudatta a a Karate Világszövetség (WKF). A NOB égisze alá tartozó multisport-eseményt 2022-ben rendezik Szenegál fővárosában, Dakarban. A karate már helyet kapott a legutóbbi ifjúsági olimpián, 2018-ban is: a történelmi alkalmon Baranyi Zsófia személyében magyar résztvevő is volt.

„Hatalmas elismerés ez a sportágunknak. Az ifjúsági olimpia az utánpótláskorú sportolók legfontosabb rendezvénye a világon, a részvétel pedig egy újabb lehetőség arra, hogy megmutathassuk a karate számtalan értékét az olimpiai színtéren” – reagált a hírre Antonio Espinos, a WKF elnöke.

A dakari játékokon – amely 2022. október 21-től november 15-ig tart – hasonló lesz a karate versenyszámok lebonyolítása, mint tavaly, Buenos Airesben: küzdelemben nemenként három súlycsoportban osztanak érmeket. Jelentős változás azonban, hogy az argentínai megmérettetéshez képest kategóriánként nem nyolc, hanem immár 12 versenyző mérheti majd össze a tudását.

0 Tovább

Rekordlétszám a legnagyobb hazai karate versenyen

Az évről évre egyre nagyobb indulói létszámot felvonultató karate Budapest Open az idén is csúcslétszámot hozott: 37 ország közel 2000 versenyzője lépett tatamira szombaton és vasárnap. A jövőre a tokiói olimpián is programra kerülő sportág legnagyobb hazai versenyén, amelyet elmúlt évekhez képest új helyszínen, a Jégpalota – Vasas Jégcentrumban tíz küzdőtéren bonyolítottak le, a hazai élversenyzők jellemzően dobogóra állhattak kategóriájukban.

Az immár 22. alkalommal megrendezett Budapest Openen az elmúlt hetekben a sportág őshazájában, Japánban edzőtáborozó Nagy Botond és Sterck Laura is győzött felnőtt a férfi, illetve a női egyéni formagyakorlatban, a junior lányoknál pedig Kiss Zsófia lett első.

Küzdelemben a férfiaknál Kiss András, az olimpiai részvételre jó eséllyel pályázó Hárspataki Gábor és György Dániel is megnyerte súlycsoportját, míg a szintén olimpiai aspiráns Tadissi Martial az abszolút kategóriában, az openben nyert aranyat. A felnőtt nők mezőnyében Molnár Réka és Bartha Nikola is legjobbnak bizonyult a súlycsoportjában.

A fiatalabbak között a férfiaknál Fehér Péter és Csató Roland, míg a nőknél Klement Kármen, a tavalyi ifjúsági olimpián szerepelt Baranyi Zsófia és Takács Virág Vivien állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A magyar klubok közül az MTK volt a legeredményesebb, második helyen végezve az összesített éremtáblázaton, megelőzve az UTE-t.

0 Tovább

Két karatés bronz az ifjúsági világkupán

Ilankovic Aleksandra és Klement Kármen bronzérmet nyert a horvátországi Umagban megrendezett ifjúsági karate világkupán. A tengerparti verseny különlegessége volt, hogy ez volt a zárása a Karate Világszövetség, a WKF hagyományos, fiatalok számára megrendezett nyári edzőtáborának, amelyen világbajnokok oktatták a feltörekvő generációt.


A karate 2020-as tokiói olimpiai bemutatkozása világszerte megmozgatta a sportág kedvelőit, ami Umagban is szembetűnő volt: az ifjúsági világkupán rekordlétszám, 70 nemzet több mint 3000(!) 21 éven aluli sportolója lépett tatamira.

A junior lányok (16-17 évesek) 53 kg-os súlycsoportjának 68 fős mezőnyében Ilankovic Aleksandra hét mérkőzéséből hatot megnyert, és a döntőbe jutásért is csupán bírói döntéssel kapott ki szerb ellenfelétől. Teljesítményével a februári korosztályos Európa-bajnokságon aranyérmet nyert MTK-s karatés a harmadik helyen végzett, jelezve, hogy egyértelműen kategóriájának szűk világelitjébe tartozik.

Az U21-es (18-20 évesek) nők 50 kg-os mezőnyében Klement Kárment is bronzérmet szerzett. A Vasas tehetsége júniusban a felnőttek montreali olimpiai kvalifikációs versenyén sem állt messze az éremszerzéstől – Kanadában a hetedik helyen végzett –, ezúttal pedig felállhatott a dobogó harmadik fokára.

0 Tovább

A katari homokban karatézhatnak a magyarok

Különleges versenyre kapott meghívást Nagy Botond és Sterck Laura. A két magyar karatés ott lesz a világ legjobbjai között a World Beach Gamesen, amelyet a katari Dohában rendeznek meg októberben. A strandsportok világjátékán ugyanis helyet kapott a karate formagyakorlat szakága, amelynek versenyszámába indulási jogot szerzett a két válogatott sportoló.


A Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége, az ANOC – amelynek égisze alatt rendezik meg a World Beach Gamest – értesítette a MOB-ot, hogy a két magyar karatés közelmúltbeli eredményei alapján sikerrel kvalifikálta magát az eseményre. Ezzel a sportág hazai legjobbjai újabb rangos multisport-eseményen lehetnek ott.

 

A férfiaknál Nagy Botond kétszer volt Európa-bajnokságon ötödik, az idei Eb-n is közel állt az éremszerzéshez. A KSI versenyzőjének a nevéhez egy Guinness rekord is fűződik: a tavalyi vb alkalmával ő állította fel a világ leggyorsabb köríves rúgásának a csúcsát.

Az MTK-s Sterck Laura 2017-ben ifjúsági világkupa bronzérmet szerzett, és azóta egyre inkább meghatározó tagja a nemzetközi felnőtt élmezőnynek is.

Jelenleg mindkét magyar karatés azért edz rengeteget, hogy kijusson a sportág ötkarikás bemutatkozására, a jövő évi tokiói olimpiára. A dohai multisport-esemény a felkészülés különleges állomása lesz számukra, hiszen először fogják a karate versenyek megszokott közege, a sportcsarnok helyett a strandon megmutatni tudásukat.

A World Beach Gamesre 14 sportágban már több mint 70 nemzet sportolói kvalifikáltak, összesen pedig közel 1500 versenyző vesz majd részt a katari világjátékokon október 12. és 16. között.

0 Tovább

Két magyar karatés bronzérem az Európa Játékokon!

Sporttörténelmi sikert ért el Tadissi Martial és Hárspataki Gábor a Minszkben megrendezett Európa Játékokon. A multisport-eseményre kijutott mindkét magyar karatés a dobogó harmadik fokára állhatott fel, így a játékok történetében immár van magyar karatés érem is – sőt, rögtön kettő!

A csoportküzdelmek során a 67 kg-os súlycsoportban Tadissi és a 75 kilós Hárspataki is egy győzelemmel és két döntetlennel a második helyen jutott tovább négyes csoportjából.

Az elődöntőkben aztán  mindkét magyar alulmaradt kategóriája későbbi győztesével szemben. Az idei Eb-n bronzérmet szerzett Tadissi Martial az olasz Marescával mérkőzött, aki 2-0-ra jobbnak bizonyult az UTE sportolójánál, így a 27 esztendős magyar harmadik lett.

Egy súlycsoporttal feljebb a tavalyi Eb-második Hárspataki Gábor a fináléba jutásért vívott változatos csatában 11 másodperccel a küzdelem vége előtt még 2-1-re vezetett, de aztán az ukrán Horuna fordított, és 3-2-re legyőzte az MTK 23 éves karatésát.

"Kettőből kettő” – értékelt Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, aki a helyszínen nézte végig a magyarok meccseit. – „A csoportkörből való továbbjutást követően mindkét versenyzőnk az elődöntőben is nagyon tisztességesen helytállt, Gábor még nem sokkal a vége előtt győzelemre is állt, nagyon kicsin múlt, hogy nem jutottak a döntőbe. Azt gondolom, hogy csúcsdöntés, hogy két versenyzővel két érmet szereztünk, főleg, hogy tulajdonképpen itt is a világ legjobbjai voltak az ellenfelek. Örülök, hogy a karate azon sportágak közé tartozik, amelyek érmet tudtak szerezni Magyarországnak az Európa Játékokon. Természetesen még boldogabbak lennénk, ha legalább az egyik érem fényesebb lenne, de ez az eredmény mindenképpen biztató jel számunkra az olimpiai kvalifikációt illetően is."

A magyarok mérkőzései az Európa Játékokon:

Tadissi Martial (67 kg):
Csoportmérkőzések:
-Hasanov (azeri) 5-1
-Pokorny (osztrák) 0-0
-Krautsou (fehérorosz) 0-0
Elődöntő:
-Maresca (olasz) 0-2

Hárspataki Gábor (75 kg):
Csoportmérkőzések:
-Eltemur (török) 0-0

-Kellaway (angol) 1-0

-Aghayev (azeri) 0-0
Elődöntő:
-Horuna (ukrán) 2-3

0 Tovább

Éremben bíznak a karatésok az Európa Játékokon

A Minszkben zajló Európa Játékok utolsó napján, vasárnap lép tatamira a Magyarországot képviselő két karatés. A 67 kg-os súlycsoportban Tadissi Martial és a 75 kilós Hárspataki Gábor egyaránt érmes reményekkel vág neki a küzdelmeknek.


A játékok karate versenyén a nyolcfős kategóriákat két négyes csoportba osztják, ezeken belül körmérkőzéseket rendeznek, és a két-két legjobb kerül az elődöntőbe. Korábbi eredményeik és jelenleg formájuk alapján klasszisaink jó eséllyel pályáznak az éremszerzésre: kategóriájukban mindketten a negyedik helyen állnak az európai ranglistán. 

A korábbi vb-második Tadissi Martial már ott volt az első, 2015-ös Európa Játékokon Bakuban, emellett kvalifikált a két évvel ezelőtti, wroclawi Világjátékokra is, de azokon nem jött össze az éremszerzés. A márciusi Európa-bajnokságon bronzérmet nyert magyar karatés úgy érzi, eljutott arra a szintre, hogy ezúttal már kiemelkedő eredményt érjen el.

"A felkészülés utolsó hónapját Ázsiában töltöttük, ahol az olimpiai kvalifikáció sanghaji fordulóján sikerült bronzérmet szereznem. Nem voltam ugyanakkor maradéktalanul elégedett, mert voltak hibák. A kazahsztáni edzőtáborban már ezekre figyelve folytattam a munkát. Szerintem jól sikerült a felkészülés, ideális formában érzem magam. Minszkben immár a harmadik multisport-eseményemen veszek részt, és úgy érzem, sikerült megérnem arra, hogy mentálisan is tudjam kezelni az itteni, a többi karate versenytől eltérő légkört. Szeretnék a csoportból továbbjutni és a helyosztókon részt venni. Nagyon boldog lennék, ha sikerülne érmet nyernem" – nyilatkozta az UTE 27 esztendős sportolója.

Ugyancsak a dobogós helyezés a célja Hárspataki Gábornak, aki idén megnyerte a 2020-as tokiói olimpiai pontszerző sorozatának salzburgi állomását, Isztambulban pedig a harmadik helyen végzett.

"Nagyon jól érzem magam, mivel először vagyok egy ilyen multisport-eseményen. Az elmúlt egy hónapban csak arra készültünk Márszival, hogy a maximumot ki tudjuk hozni itt magunkból, szóval már nagyon várjuk a versenyt. A legelégedettebb egy arannyal lennék, de más színű éremnek se fordítanék hátat" – bizakodott az MTK 23 éves karatésa.

0 Tovább

Két magyar karatés arany a diák küzdősport fesztiválon

Sikeresen szerepeltek a fiatal magyar karatésok a Budapesten megrendezett ISF Combat Games elnevezésű versenyen, amelyen két első, négy második és öt harmadik helyezést szereztek. A Magyar Diáksport Szövetség szervezte viadalon húsz ország mintegy 400 tehetsége vett részt négy sportágban: a karate mellett  birkózásban, cselgáncsban és taekwondóban.


A 2002 és 2004 között született karatésok versenyszámaiban Kiss Zsófia és Ilankovic Aleksandra állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Kiss Zsófia formagyakorlatban 16 induló közül bizonyult a legjobbnak, míg a februári korosztályos Európa-bajnokságon aranyérmet nyert Ilankovic Aleksandra a Combat Games-en, a lányok 53 kg-os súlycsoportjának küzdelmei során sem talált legyőzőre.

A kategóriák közül fiú katában szerezték a legtöbb érmet a hazai karatésok, akik közül Mérő Bálint második lett, míg a harmadik helyen Csicsay Gergely és Bárdos Ádám osztozott.

Küzdelemben a második helyen végzett a fiúknál az 55 kilós Szöllősi Patrik, akárcsak a lányoknál a 48 kg-ban Lintz Alexandra és a +59 kilogrammosok mezőnyében Benkő Zsófia.

A 61 kg-os Szabó Marcell bronzérmet szerzett. Szintén a harmadik helyen zárt a nehézsúlyú fiúknál Frankó Dániel, az 59 kilós lányoknál pedig Udvari Zsófia.

Összességében az ISF Combat Games karate versenyének éremtáblázatán Magyarország két arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel Azerbajdzsán mögött második lett, a pontszámítás szerint azonban az élen végzett a nemzetek versenyében.

0 Tovább

A karatés Tadissi Martial olimpiai kvalifikációs bronzérme

A harmadik helyen végzett Tadissi Martial a Karate1 Premier League sorozat Sanghajban megrendezett állomásán. A 76 ország karatésait felvonultató olimpiai kvalifikációs viadalon az UTE  versenyzője négy győzelmet követően állhatott fel a dobogóra, így jó előjelekkel várhatja a hónap végén sorra kerülő Európa Játékokat.

 



A karatés Premier League viadalokon kategóriánként 64-en indulhatnak: a résztvevők többségükben a világranglista első ötven helyezettjéből kerülnek ki, kiegészülve versenyzőkkel a második ötvenből. Ebben a gyakorlatilag világbajnoki mezőnyben a 67 kg-osok küzdelmében Tadissi Martial az első fordulóban ugyan 6-4-re alulmaradt a későbbi döntős iráni Karimivel szemben, a vigaszágon viszont valósággal szárnyalt. Az orosz Gutnyikot 1-0-ra verte, majd 2-0-ra múlta felül az olasz De Vivót, a francia Garin ellen pedig egy 4-0-ás diadallal kiharcolta a bronzmérkőzés jogát.


A vasárnapi helyosztón a tavaszi Európa-bajnokság magyar bronzérmese 2-1-re diadalmaskodott a thaiföldi Ngamphuengphit ellen.


A 75 kg-osok között Hárspataki Gábor a 9. helyen végzett.

Tadissi Martial és Hárspataki Gábor júniusban még egy hatalmas kihívás előtt áll, hiszen a sportágban Magyarországról ők vívták ki a jogot, hogy tatamira léphessenek az Európa Játékokon. Klasszisaink a kínai Premier League-et megelőzően Tajvanon edzőtáboroztak, most pedig újabb ázsiai edzőtáborban folytatják a minszki multisport-eseményre való felkészülést: Sanghajból Kazahsztánba utaznak, ahol többek között az ottani legjobbakkal tréningeznek együtt.

0 Tovább

Rekordlétszámot hozott a karate magyar bajnokság

Minden korábbit felülmúló nagyságú mezőny vett részt az idei karate magyar bajnokságon, amelyre több mint ezer nevezést adtak le az indulók. A Megyeri úti Jégcsarnokban megrendezett kétnapos viadalon a felnőtt döntők során a legjobb hazai karatésok többsége megvédte bajnoki címét, köztük a minszki Európa Játékokra kijutott két magyar klasszis, Hárspataki Gábor és Tadissi Martial.

 

 

A felnőtteknél a sportág jövő évi olimpiai debütálásán való részvételért küzdő válogatott versenyzők uralták a mezőnyt: az egyéni kategóriák 12 tavalyi aranyérmese közül kilencen ismét a dobogó tetejére állhattak fel. Formagyakorlatban most is Nagy Botond és Sterck Laura diadalmaskodott, küzdelemben a férfiaknál Fehér Péter (60 kg), Tadissi Martial (67), Hárspataki Gábor (75) és Molnár Dániel (+84 ) ezúttal is legyőzhetetlen volt, míg a nőknél Molnár Réka (55), Varga Fruzsina (61) és Bartha Nikola (+68) lett idén is első súlycsoportjában.

Az újpesti eseményen új kategóriák is bemutatkoztak: először avattak magyar bajnokokat a masters korosztályokban – a 30, 40 és 50 év felettiek között. A para-karatésok versengése ugyanakkor az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a program része volt.

Két kvalifikációnak is helyt adott a legrangosabb magyar karate verseny: kiválasztották a júniusban Budapesten sorra kerülő ISF Combat Games magyar karatés indulóit, és a mb állomása volt az őszi chilei kadet, junior és U21-es világbajnokság pontszerző sorozatának.

 

A 2019-es felnőtt karate magyar bajnokok:

Kata (formagyakorlat):

Férfiak: 1. Nagy Botond (KSI)

Férfi csapat: 1. Vasas (Csicsay, Forgács, Mérő)
Nők: 1. Sterck Laura (MTK)
Női csapat: 1. MTK (Vas, Kiss, Tóth)


Kumite (küzdelem):

Férfiak:
60 kg: 1. Fehér Péter (MTK)
67 kg: 1. Tadissi Martial (UTE)
75 kg: 1. Hárspataki Gábor (MTK)
84 kg: 1. Tamás Ferdinánd (MTK)
+ 84 kg: 1. Molnár Dániel (UTE)
Férfi csapat: 1. MTK (Hárspataki, Tamás, Virág, Fehér)
Nők:
50 kg: 1. Klement Kármen (Vasas)
55 kg: 1. Molnár Réka (UTE)
61 kg: 1. Varga Fruzsina (UTE)
68 kg: 1. Holló Evelin (UTE)
+68 kg: 1. Bartha Nikola (BVSC-Zugló)
Női csapat: 1. UTE (Molnár, Varga, Vajda)

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum