Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hungarian Darts Trophy: Kilencnyilas, angol házidöntő és 19 ezer néző Budapesten​​​​​​​

Dave Chisnall győzelmével ért véget a budapesti MVM Dome-ban megrendezett III. Hungarian Darts Trophy. Többségében színvonalas meccseket, nézőcsúcsot, sporttörténelmi magyar győzelmet és elképesztő finálét hozott a PDC European Tour magyar állomása.

A háromnapos versenyen áttörésnek számított az, hogy Major Nándor személyében a pénteki nap után volt magyar továbbjutó, ő aztán szombaton búcsúzott a hazaiak kedvencévé vált ausztrál Damon Heta elleni mérkőzésen.

A nagyágyúk közben fogyatkoztak az idő előrehaladtával. Vasárnap már a legjobb 16 között kikapott a regnáló világbajnok angol Michael Smith, de a kétszeres vb-győztes skót Peter Wright sem jutott be a legjobb nyolcba. A negyeddöntők során aztán az ír Gerwyn Price, és a holland Michael van Gerwen is feliratkozott a kiesők listájára. A háromszoros világbajnokot épp a későbbi győztes Dave Chisnall búcsúztatta.

A III. Hungarian Darts Trophy utolsó meccsén angol házidöntőt láthatott a közönség. Chisnall ellenfele ugyanis az a Luke Humphries volt, aki hol máshol, ha nem a fináléban, dobott egy kilencnyilast, ám mindez kevésnek bizonyult, hiszen Dave Chisnall kiélezett csatában végül 8-7-re győzött.

Takács Péter szerint Budapest ismét bizonyított. „Több szempontból is emlékezetes volt az idei Hungarian Darts Trophy. Ezt a véleményt a sportág legnagyobb szövetségének, a PDC-nek a képviselői is osztották. Fantasztikus döntővel ért véget a háromnapos verseny. Kiderült, hogy a magyarok szeretik, és értik a darts-ot. A Hungarian Darts Trophy nézőcsúccsal zárt, hiszen végül összesen 19 ezren váltottak jegyet az MVM Dome-ba” – összegzett az eseményt szervező Darts Event ügyvezetője.

Negyeddöntők

Luke Woodhouse (angol) – Luke Humphries (angol) 0-6

Gerwyn Price (walesi) – Damon Heta (ausztrál) 6-5

Mike De Decker (belga) – Scott Williams (angol) 5-6

Michael van Gerwen (holland) – Dave Chisnall (angol) 4-6

Elődöntők

Luke Humphries (angol) – Gerwyn Price (walesi) 7-4

Scott Williams (angol) – Dave Chisnall (angol) 5-7

Döntő

Luke Humphries (angol)–Dave Chisnall (angol) 7-8

Fotók: Vörös Nándor

0 Tovább

Hungarian Darts Trophy – Major Nándor búcsúzott​​​​​​​

Nincs már magyar versenyben a budapesti MVM Dome-ban zajló III. Hungarian Darts Trophy-n. Major Nándor – sporttörténelmet írva – bejutott a második fordulóba, és végül búcsúzott. A másodikként rangsorolt Damon Heta ellen lépett tábla elé szombaton, és végül 6-0-ra kikapott.

A rekordnézőszámot hozó III. Hungarian Darts Trophy második versenynapjának egyik csúcspontja volt, hogy Major ausztrál ellenfele Szoboszlai Dominik válogatott mezben vonult be a Reptér című számra.

Nem jutott tovább a világbajnok Rob Cross sem, az angol világbajnokot honfitársa, Luke Woodhouse búcsúztatta 6-3-mal. Menetelnek a nagymenők: a holland Michael van Gerwen, a walesi Gerwyn Price, a skót Peter Wright és a világelső angol Michael Smith is megnyerte szombati meccsét és nyolcaddöntősnek mondhatja magát.

A világ legnagyobb darts szövetsége, a PDC égisze alatt zajló European Tour magyarországi állomására több, mint 17 ezren váltottak jegyet, ez a versenysorozat történetében is rekordnak számít.

Eredmények:

Damon Heta (ausztrál) - Major Nándor 6–0

Michael van Gerwen (holland) - Ross Smith (angol) 6-4

Dave Chisnall (angol) - Scott Mitchell (angol) 6-2

Jonny Clayton (walesi) - Jermaine Wattimena (holland) 6-5

Martin Schindler (német) - Sebastian Bialecki (lengyel) 6-1

Danny Noppert (holland) - Anton Östlund (svéd) 6-5

Nathan Aspinall (angol) - Gian van Veen (holland) 1-6

Luke Humphries (angol) - Keane Barry (ír) 6-2

Peter Wright (skót) - Scott Waites (angol) 6-3

Gerwny Price (walesi) - Nathan Rafferty (északír) 6-0

Michael Smith (angol) - José de Sousa (portugál) 6-4

Ryan Searle (angol) - Rowby-John Rodriguez (osztrák) 4-6

Josh Rock (északír) - Mike De Decker (belga) 1-6

Rob Cross (angol) - Luke Woodhouse (angol) 3-6

Dirk van Duijvenbode (holland) - Scott Williams (angol) 3-6

Joe Cullen (angol) - James Wade (angol) 6-4

0 Tovább

Hungarian Darts Trophy – Major Nándor győzött, ott lesz a szombati folytatásban!​​​​​​​

Sporttörténelmi győzelem Budapesten. Az MVM Dome-ban zajló Hungarian Darts Trophy első versenynapján Major Nándor 6-4-re legyőzte a német Ricardo Pietreczkót, így bejutott a szombati, 2. fordulóba.

Hasonló sikerre nem volt még példa a European Tour-ok történetében. Mindeddig összesen 21 alkalommal szerepelt magyar az első fordulóban, és valamennyien kikaptak. A 22. meccs azonban sokáig emlékezetes marad. Major ellenfele az ausztrál Damon Heta lesz a folytatásban.

A Hungarian Darts Trophy-n Majoron kívül Jagicza Gábor, Vida Mihály és Kovács Patrik képviselte a magyar színeket. Jagicza az angol Luke Woodhouse ellen játszott, és végül kikapott 6-3-ra, Vida 6-1-re alul maradt a lengyel Sebastian Bialeckivel szemben, Kovács pedig nagyot küzdött, végül ellenfele, az osztrák Rowby-John Rodriguez 6-5-re nyert.

Áttörésnek nevezte Major Nándor győzelmét Takács Péter. A Hungarian Darts Trophy-t szervező Darts Event ügyvezetője szerint sokáig emlékezetes marad a sportágban 2023. szeptember 22. „Nagyon régóta várunk erre. Több alkalommal közel voltunk ehhez a pillanathoz. A nap folyamán például Kovács Patrik is nagyot játszott, a lényeg azonban az, hogy az European Tour versenyek történetében van már magyar győztes.” – összegzett Takács Péter.

Az idei Hungarian Darts Trophy mottója: „megdobjuk a hangulatot”. A hétvége minden bizonnyal még sok emlékezetes pillanatot tartogat, az azonban kijelenthető, hogy Major győzelmével a hangulat üzemi hőmérsékletűre melegedett az MVM Dome-ban.

A Hungarian Darts Trophy második napján 16 mérkőzést láthat a közönség. 

0 Tovább

HELYSZÍNVÁLTOZÁS  - A budapesti MVM Dome-ban lesz a 3. Hungarian Darts Trophy!

Minden idők legszínvonalasabb hazai rendezésű dartsos eseménye következik. Nyolc világbajnokot láthat a magyar közönség szeptember 22. és 24. között, emellett további világklasszisok és magyar versenyzők is tábla elé állnak az egyre dinamikusabban fejlődő sportágban. Az eredeti tervekhez képest egy ponton változik a helyzet: a 3. Hungarian Darts Trophy-nak az MVM Dome ad otthont, a korábban meghirdetett BOK Csarnok helyett.

Az MVM Dome-ba költözés oka a jegyvásárlás ütemének olyan szintű erősödése, amely rekord szurkolói számot vetít előre a versenyen. Így a sporteseményt lebonyolító Darts Event úgy döntött, hogy idén a korábban már dartsban bizonyított, nagyszerű MVM Dome-ban versenyeznek majd a legnagyobbak, azaz – többek között – Michael van Gerwen, Peter Wright, Gerwyn Price és Michael Smith.  A magyar színeket Kovács Patrik, Major Nándor, Jagicza Gábor és Vida Mihály képviseli.

„Az új helyszín a darts szempontjából nem számít újnak, hiszen 2022-ben, kitűnő körülmények között, itt az MVM Dome-ban volt a Hungarian Darts Show, fantasztikus hangulatban, világsztárokkal. Bizonyosak vagyunk, hogy a sport- és rendezvénykomplexum jó házigazdája lesz minden idők legszínvonalasabb hazai darts versenyének.” – mondta Takács Péter, a Darts Event ügyvezetője.  

Azt már korábban bejelentették, hogy erre az évre megemelkedett a verseny összdíjazása: a Hungarian Darts Trophyn 175 ezer fontot, azaz több, mint 78 millió forintot osztanak ki a dartsosok között. További hírek és jegyinformációk: dartsevent.com

Az esemény főtámogatója az MVM és a Tippmix!

0 Tovább

Hungarian Darts Trophy 2023 – Megemelkedett az összdíjazás​​​​​​​

A show folytatódik – méghozzá nagyobb büdzsével! A hazánkba idén szeptemberben már 3. alkalommal ellátogató Darts European Tour sorozat budapesti fordulójának, a Hungarian Darts Trophy-nak szervezője, Takács Péter jó hírrel szolgál a darts rajongóknak. A verseny során kiosztott pénzdíj összértéke megemelkedett, így már 175 000 angol fonton osztozkodnak a résztvevők, ez több, mint 75 millió forintnak felel meg.

A pénzdíj 20 százalékos erősödése egyértelmű hívószó a világ legjobbjai számára, így részvételüket a versenyen szinte garantálni lehet. A III. Hungarian Darts Trophy-t szeptember 22. és 24. rendezik meg a BOK Csarnokban. Ez a verseny a European Tour állomása lesz, így a pro tour ranglista legjobb 16 játékosa várhatóan tábla elé áll. A magyar darts játékosoknak is kitűnő lehetőség a bizonyításra, négy hazai dartsos ugyanis elindulhat a világelitben, az később dől el, hogy kik kapnak lehetőséget.

A szervezők bejelentették: zajlik a jegyértékesítés az eseményre. Bővebb információk az esemény hivatalos honlapján.

Tavaly az angol Joe Cullen szerezte meg a végső győzelmet, miután soha nem látott csillaghullást hozott a verseny 2. napja. Többek között Michael van Gerwen, Peter Wright, Rob Cross és Raymond van Barneveld is kiesett. A meglepetés sorozatot pedig a zárónapon Michael Smith és Dirk van Duijvenbode búcsúja tette teljessé.

A Hungarian Darts Trophy-t összesen 14 ezren szurkolták végig a helyszínen, és minden bizonnyal hasonló érdeklődés övezi majd a European Tour magyar állomását idén is.

0 Tovább

Bárki elindulhat a hétvégi amatőr dartsversenyen​​​​​​​

Nagyszabású amatőr dartsverseny és dartshétvége a Lurdy Házban! A PDC Hungarian Fan Club bemutatja a IX. Amatőr Darts Kupa és Hungarian Darts Super League Döntő elnevezésű rendezvényét. A fővárosban a Lurdy Házban bárki elindulhat az amatőr versenyen április 1-én és 2-án. Az amatőr kupa mottója: Neked is lehet egy nagy dobásod!

Takács Péter a szervezők képviseletében elmondta: gyakorlatilag bárki tábla elé állhat, és mindenkinek garantált a minimum két meccs. „Ez a sportág amúgy is arról szól, hogy mindenki megtalálhatja benne a számítását. Gyakorlással hamar jönnek a sikerek. A Lurdy Házban sem lesz olyan, aki első meccsén kikap, és mehet haza, mert rendezünk egy szerencsés vesztes kört, így minimum két meccses lesz mindenki” – mondta Takács Péter, aki a III. Hungarian Darts Trophy-nak is egyik szervezője. Azt a versenyt szeptember 22. és 24. között rendezik meg a BOK Csarnokban. A Trophy-n a sportág krémje látható. Olyan klasszisoknak szurkolhat a magyar közönség, akiket rendre a világbajnokságokon láthatunk.

A hétvégi amatőr versenyen egyébként az őszi csúcskategóriás eseményre is lehet jegyet nyerni. A dobogósok egyik díja ugyanis ez lesz.

A II. Hungarian Darts Trophy-t tavaly összesen 14 ezren szurkolták végig a helyszínen, és minden bizonnyal hasonló érdeklődés övezi majd a European Tourt idén is.

Ez a verseny a European Tour állomása lesz, így a pro tour ranglista legjobb 16 játékosa várhatóan tábla elé áll. A magyar darts játékosoknak is kitűnő lehetőség a bizonyításra, négy hazai dartsos ugyanis elindulhat a világelitben, az később dől el, hogy kik kapnak lehetőséget. 

0 Tovább

III. Hungarian Darts Trophy – Várhatóan ősszel a világbajnok is  Budapestre látogat

Az angol Michael Smith győzelmével zárult a darts-világbajnokság Londonban. A sportág hazai rajongóinak jó hír, hogy a vb-n látott klasszisok ősszel Magyarországra látogatnak, így várhatóan az új világbajnok is tábla elé áll Budapesten.

A darts egyre népszerűbb. Évről évre egyre többen ülnek képernyők elé az év végi vb-n. Így volt ez most is. Korábban a PDC bejelentette: a világ legjobb dartsosai ismét ellátogatnak  Budapestre. A III. Hungarian Darts Trophy-t szeptember 22. és 24. között rendezik meg a BOK Csarnokban – adta hírül a Darts Event. Ez a verseny a European Tour állomása lesz, így a pro tour ranglista legjobb 16 játékosa várhatóan tábla elé áll. A magyar darts játékosoknak is kitűnő lehetőség a bizonyításra, négy hazai dartsos ugyanis elindulhat a világelitben, az később dől el, hogy kik kapnak lehetőséget.

A szervezők ismertették azt is, folyamatos a  jegyértékesítés a szeptemberi trophy-ra. Bővebb információk az esemény hivatalos honlapján.

Tavaly az angol Joe Cullen szerezte meg a végső győzelmet, miután soha nem látott csillaghullást hozott a verseny 2. napja. Többek között Michael van Gerwen, Peter Wright, Rob Cross és Raymond van Barneveld is kiesett. A meglepetéssorozatot pedig a zárónapon Michael Smith és Dirk van Duijvenbode búcsúja tette teljessé.

A Hungarian Darts Trophy-t összesen 14 ezren szurkolták végig a helyszínen, és minden bizonnyal hasonló érdeklődés övezi majd a European Tourt idén is.

0 Tovább

III. Hungarian Darts Trophy - Újra dartsos világsztárok érkeznek Budapestre

A show folytatódik! Már biztos, jövőre is jönnek a világ legjobb dartsosai Budapestre. A III. Hungarian Darts Trophy-t szeptember 22. és 24. rendezik meg a BOK Csarnokban – adta hírül a Darts Event. Ez a verseny a European Tour állomása lesz, így a pro tour ranglista legjobb 16 játékosa várhatóan tábla elé áll.

A magyar darts játékosoknak is kitűnő lehetőség a bizonyításra, négy hazai dartsos ugyanis elindulhat a világelitben, az később dől el, hogy kik kapnak lehetőséget.

A szervezők bejelentették: elindult a jegyértékesítés a jövő szeptemberi eseményre. Bővebb információk az esemény hivatalos honlapján.

Idén az angol Joe Cullen szerezte meg a végső győzelmet, miután soha nem látott csillaghullást hozott a verseny 2. napja. Többek között Michael van Gerwen, Peter Wright, Rob Cross és Raymond van Barneveld is kiesett. A meglepetés sorozatot pedig a zárónapon Michael Smith és Dirk van Duijvenbode búcsúja tette teljessé.

A Hungarian Darts Trophy-t összesen 14 ezren szurkolták végig a helyszínen, és minden bizonnyal hasonló érdeklődés övezi majd a European Tour magyar állomását 2023-ban.

0 Tovább

Hungarian Darts Trophy – Rendhagyó versenyen győzött Joe Cullen

Véget ért a Hungarian Darts Trophy! A BOK-csarnokban megrendezett rangos viadal a sportág legnagyobb szervezete, a PDC európai körversenyének állomása volt. A végső győzelmet az angol Joe Cullen szerezte meg.

A tornán négy játékos képviselte a magyar színeket. Sárai Levente, Székely „Penge” Pál, Borbély András és Végső János végül nem jutott tovább a pénteki nyitókörből. Egyben kiderült: nem lesz címvédés, hiszen a világelső és a tavalyi győztes visszalépett. Ezt Gerwyn Price a Twitteren jelentette be.

A szombati nap meglepő csillaghullást hozott: többek között Michael van Gerwen, Peter Wright, Rob Cross és Raymond van Barneveld is kiesett. A meglepetés sorozatot pedig vasárnap Michael Smith és Dirk van Duijvenbode búcsúja tette teljessé.

A fináléban aztán az angol Joe Cullen 8-2-re győzött az ír William O'Connor ellen. A Hungarian Darts Trophy-t összesen 14 ezren szurkolták végig a helyszínen. Mindegyik verseny szenzációs hangulatot hozott.

A szervező Darts Event Kft. ügyvezetője szerint rendhagyó versenyt láthattunk Budapesten. „A sportág legnagyobbjai voltak itt, fantasztikus hangulat volt, és óriási meglepetéseknek voltunk szemtanúi. Ez is a sportág varázsának része. Itt semmi sincs kőbe vésve.” – mondta Takács Péter. (Darts Event)

0 Tovább

Hungarian Darts Trophy - Wright és van Gerwen is kikapott a BOK-csarnokban

Szenvedtek a nagyágyúk Budapesten! A skót Peter Wright a Hungarian Darts Trophyn nem jutott túl a walesi Jim Williamsen, a holland Michael van Gerwent pedig az ausztrál Simon Whitlock győzte le.

A holland Raymond van Barneveld is vesztesen hagyta el a  színpadot, miután a portugál Jose de Sousa 6-5-re felülmúlta őt.

A PDC európai körverseny budapesti állomásán azonban a zárónapon sem maradnak sztárok nélkül a nézők. A vb-döntős, és éppen van Gerwent legyőző Whitlock az angol Ryan Meikle ellen játszik a harmadik körben, míg az ugyancsak világbajnoki döntős angol Michael Smith az ellen az ír William O'Connor ellen lép színpadra, aki Székely „Penge” Pált búcsúztatta pénteken.

A szervező Darts Event Kft. információi szerint a három napra több, mint 13 ezren váltottak jegyet.

 

A vasárnapi párosítások:

Jim Williams - Joe Cullen

Madars Razma - Rusty-J. Rodriguez

Josh Rock - Dirk van Duijvenbode

Boris Krcmar - Dave Chisnall

Jeffrey de Zwaan - Jose de Sousa

Michael Smith - William O’Connor

Karel Sedlacek - Winner of Match 30

Simon Whitlock - Ryan Meikle

((Darts Event))

0 Tovább
«
1234

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum