A Magyar Búvár Szakszövetség meghirdette az 55 év, 55 esemény programját. A szervezet idén ünnepli megalapítása 55. évfordulóját. A bejelentés a 2022-es év legjobbjait méltató csütörtöki díjátadó gálán hangzott el.

Papp Gábor elnök köszöntőjében elmondta, minden évben kimagasló munkát végeznek a klubokban felnőtt, és utánpótlás szinten is. „A tavalyi évben a Világjátékokon minden idők legjobb eredményét értük el a nem olimpiai sportágak világversenyén. 4 aranyat, 3 ezüstöt és 4 bronzot szereztek a mieink. Ezenkívül számos nagy versenyen jól szerepeltek az uszonyosaink, tájolósaink, apneásaink, valamint víz alatti hokisaink, rögbiseink és fotósaink.” – összegzett az elnök, aki bejelentette azt is, hogy az 55 év, 55 esemény jegyében többek között Európa-bajnokságot ás világkupát is rendez Magyarország. Az események sorában a versenyeken kívül szakmai és ünnepi rendezvények is lesznek.

A díjátadót megtisztelte jelenlétével Domokos István, a Honvédelmi Minisztérium, sportért felelős államtitkárság főosztályvezetője, Vargáné Andrejkó Edina, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) főtitkára, valamint dr.Szabó Gergely Balázs a Magyar Antidopping Csoport képviseletében.

A díjazottak

Uszonyosúszás

Senánszky Petra

Mozsár Alex

Az év utánpótlás uszonyosúszói

Pernyész Dorottya

Kiss Nándor

Az év tájékozódási búvárúszói

Hatházi Katalin

Balázs Péter

Az év tájékozódási búvárúszói utánpótlásban

Rendes Lilla

Szász Tamás

Az év sportolói az apneásoknál

Korok Fatima

Sopronyi András

Az év víz alatti rögbisei

Szűrösné Kéri Katalin

Somogyi Péter

Az év víz alatti hokisai

Szomor Anita

Likó István

A Magyar Búvár Szakszövetség – a víz alatti rögbiben végzett munkájáért – elismerő oklevelet adományozott a közelmúltban fiatalon elhunyt Somogyi András részére.

Idén három életműdíjast köszöntöttek: a búvárkodásban végzett több évtizedes munkája elismeréséül Ludvigh Zoltán, Násfay Béla és Vámosi Antal lett kitüntetett.