A Zengő Motorsport túraautó-világkupában versenyző fiatal pilótája nem töltötte tétlenül a hosszú nyári szünetet. Nagy Norbert kemény edzésbe kezdett a WTCR két és fél hónapos vakációja alatt, méghozzá a világbajnok fitneszmodell és személyi edző Zsigmond Regina segítségével.

“Norbi egyáltalán nem számít kezdőnek, hiszen aktív autóversenyző, korábban pedig intenzíven sportolt, ezért haladó programot raktam össze neki, ami heti három súlyzós edzést tartalmaz. Fontos, hogy még az eddigieknél is jobban bírja a terhelést az autóban a szezon hátra lévő párás, esetenként forró ázsiai helyszínein. Ezen dolgozunk most együtt” - árulta el a közös munka legfontosabb szempontjait Zsigmond Regina.

Zsigmond Regina 2015-ben, a WBPF világbajnoki címét szerezte meg 160 cm alatti kategóriában.

“Az állóképességet folyamatosan szinten kell tartani, mert ha az autóban egy pillanatra is azon jár az agyam, hogy fáradok, azzal értékes tizedeket veszíthetek. Ezért dolgozunk most azon, hogy még jobban bírjam a terhelést. A WTCR szezonjának első felét nagyon élveztem, főleg az európai helyszíneket záró szlovákiai hétvégét, amikor a fordított rajtrácsos futamon második lettem. A túraautózás nagy öregjeivel, Gabriele Tarquinivel és Yvan Mullerrel együtt dobogón állni fantasztikus érzés. Az ázsiai helyszíneken is jó lenne folytatni a jó szériát, az én fizikai felkészülésemen ez biztosan nem fog múlni” - foglalta össze a Zengő Motorsport versenyzője, Nagy Norbert.

A WTCR szeptember utolsó hétvégéjén a kínai Ningbóban folytatódik. Utána szintén kínai helyszínre, Wuhanba látogat a sorozat október 5-7-én. Október 27-28-án Japán és a legendás szuzukai pálya következik, majd Makaóban, november 15-18-án zárul a túraautó-világkupa 2018-as szezonja.

Nagy Norbert 18 világkupa pontjával 21. helyen áll összetettben.