Veréb István, a szabadfogású válogatott egyik legjobbja tavaszi sérülése után egyre jobb állapotba kerül, s úgy véli, az októberi, budapesti birkózó-világbajnokság kezdetére százszázalékos formában lesz - tudósít az MTI.

"Májusban gerincsérvem volt, de egyre jobb erőben vagyok. Biztos vagyok abban, hogy a vb-rajtra a lehető legjobb formában leszek. Még egy bukaresti versenyem lesz, onnantól pedig már csak itthon készülök" - nyilatkozta a Veréb István, aki vb-bronzérmét Budapesten szerezte 2013-ban.

Gulyás István, a szakág vezetője bízik a jó vb-szereplésben, annak ellenére is, hogy a csapatból nem csak Verébnek kellett sérülésekkel megküzdenie az elmúlt hónapokban. A szakvezető a Digisport csatorna Reggeli Start című műsorában elmondta, hogy kapitányi pályafutásának negyedik hazai világversenye előtt áll, mindhárom korábbi budapesti viadalon volt dobogós birkózója, s nem szeretné, ha ez a sorozat megszakadna.

A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy várhatóan minden súlycsoportban roppant erős lesz a mezőny, több ország indít majd a Kaukázusban nevelkedett versenyzőt, így egy-egy kategóriában számos orosz indul, rajtuk kívül pedig többek között nagyon erős iráni, amerikai vetélytárssal is fel kell venni a versenyt.

A magyar csapatból - mint mondta - többeknek van már világversenyről érme, legutóbb, a tavaszi Európa-bajnokságon Nagy Mihály szerzett ezüstöt. A budapesti világbajnokságon szerinte nem elképzelhetetlen, hogy versenyzői közül olyan valaki állhat majd dobogóra, akinek ez eddig nem sikerült.

    A világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Sportarénában rendezik meg.

Fotó: DigiSport.hu