A Magyar Tekeszövetség bejelentette: Áder János lesz a hazai csapat-világbajnokság fővédnöke. A sportág legnagyobb 2013-as eseményét május 15-25. között rendezik meg Zalaegerszegen.

Áder János

„Egy nemzetközi verseny megrendezése minden esetben kihívás, de nagy öröm is. Megtisztelő, hogy az egyik legeredményesebb sportágunk ezt az örömet meg kívánja osztani velem. A rendezvény lebonyolításához sok sikert, lelkes szurkolókat és kiváló szereplést kívánok” – nyilatkozta Áder János köztársasági elnök.

London 2012 - Áder János magyar szurkolók gyűrűjében

A kiváló szereplésre jó esélye van a válogatottjainknak, hiszen egyre jobb formában vannak, és nagyon várják már a világbajnokságot. Magyarország utoljára 1988-ban rendezett csapat-világbajnokságot, így érthető a várakozás.

Hatalmas megtiszteltetés, hogy Áder János köztársasági elnök úr elvállalta a fővédnökséget. Igyekszünk minél jobb eredményekkel zárni majd a vb-t. Egyre több a tennivaló, de ez így van rendjén.” – mondta Dávid Veronika, a Magyar Tekeszövetség főtitkára.

 

Fotók: keh.hu