Székely Lilla a harmadik nem olimpiai sportágak világversenyére készülhet. A magyar uszonyos és búvárúszó klasszis az augusztusi lignanói Európa-bajnokságon két aranyérmet és két bronzérmet szerzett, és többek között egy Európa-csúcsot is úszott. A nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint az Eb-s eredményei alapján Székely két számban is (100 méteres felszíni és 50 méteres búvár) kvalifikálta magát egyéniben a Caliban megrendezendő Világjátékokra.

A kecskemétiek válogatott versenyzője 2005-ben Duisburgban, majd 2009-ben Kaohsiungban is tagja volt a Világjátékokon részt vett magyar csapatnak. „Abban bízom, hogy a 2012-es lendület kitart jövőre is. Idén csaknem minden bejött, és nagyon örülök annak, hogy harmadszor képviselhetem a Világjátékokon a magyar színeket” – mondta Székely, aki ráadásul a női váltóban is érdekelt lesz, mivel Debreczeni Hajnalkával, Károlyi Csillával és Senánszky Petrával a 4X100-as csapatot is kvótához kijuttatta.

A Világjátékokat az olimpiákhoz hasonlóan négyévente rendezik meg. A nem olimpiai sportágak világversenyén – jelen állás szerint – ritmikus gimnasztikában, uszonyos és búvárúszásban, maratoni kajak-kenuban és erőemelésben lesz magyar sportoló.