Dinamikus és látványos fejlődést ígér a Magyar Kick-box Szakszövetség formagyakorlat szakágának ősszel kinevezett felelőse. Az őszi maribori Európa-bajnokságon még versenyzőként remeklő Puravecz Péter nemrég Amerikában járt egy különleges kurzuson, ahol a technikai elemeken kívül arról is tanult, miként építse fel a hazánkban még gyerekcipőben járó szakágat.

 

A kick-box egyik kevésbé ismert szabályrendszere, a zenés formagyakorlat felvirágoztatására készül a többszörös Eb-bronzérmes Puravecz Péter. A szakág vezetésével novemberben megbízott orosházi sportoló a műfaj eddigi legsikeresebb magyarja, mindemellett már hosszú évek óta dolgozik az utánpótlás nevelésén, és abban bízik, hogy a formagyakorlatosok is elindulnak a küzdelmi szabályrendszerekben versenyző magyarok diadalútján.

„Amikor 2004-ben megszereztem az első magyar bajnoki címemet, a formagyakorlat még annyira gyerekcipőben járt, hogy örültem, ha sikerült három embert összehalászni a kategóriámban" – emlékezett vissza Puravecz Péter. – "Mára csak Békés megyében húszhoz közelít a versenyzőképes sportolók száma, és akkor még nem beszéltem az ország többi részének versenyzőiről. Egyre több gyereket vonz ez a műfaj, de sok az érdeklődő a más szakágban vagy akár másik harcművészeti ágban tevékenykedő sportolók, mesterek között is, akik szívesen megpróbálkoznának vele.”

A sportvezető szerint az akrobatikai elemekkel, például szaltókkal és ugrásokkal teletűzdelt zenés formagyakorlatot a fiatalabb, kezdő sportolók emelhetik majd világszínvonalra, míg a technikai tudásra épülő, úgynevezett kreatív formagyakorlatot elsősorban a tapasztaltabb, akár más szakágból érkező, fegyverhasználatban jártas sportolók vihetik sikerre.

„Vannak öt-hat éves tanoncok, akik olyan rúgásokat képesek végrehajtani két edzés után, amit nekem fél évig tartott kigyakorolni. Elképesztő eredményeket lehet elérni a gyerekeknél, ha időben elkezdjük fejleszteni az izmaikat és tudatosan alapozzuk meg a technikájukat. Az élvonalban járó formagyakorlatosok, köztük elsősorban az amerikaiak, már húsz éve így csinálják, szóval bőven van hova felzárkóznunk” – fogalmazott Puravecz Péter, aki a közelmúltban különleges képzésen vett részt a tengerentúlon.

A civilben építőmérnökként dolgozó kick-boxos egy szakmai konferencia apropóján látogatott az Egyesült Államokba, ahol tíz napot töltött. Többször edzett a kaszkadőrként dolgozó Caitlin Dechelle-lel, aki minden idők egyik legsikeresebb formagyakorlat versenyzőjének számít.

„Rengeteget profitáltam a kinti edzésekből. A pusztakezes és a fegyveres technikák közül is tanultam újakat, illetve olyan akrobatikai hibákat tudtam kijavítani, amiket már évek óta csiszolgattam. Caitlin nagyon közvetlen volt és másfél óra alatt úgy le tudott fárasztani, hogy leülni is alig bírtam. Ő egy húszas évei végén járó filigrán nő, de olyan elemeket rúgott vagy ugrott bemelegítés nélkül, hogy csak néztem.”

A formagyakorlat szakág vezetője a következő hónapokban a versenyszervezésre is komoly energiákat szán, hiszen több fontos megmérettetésnek is Békés megye ad otthont. A legközelebbit, az Országos Kick-box Diákbajnokság döntőjét, valamint az egyetemi bajnokságot március 23-án Békéscsabán tartják, június 29-én pedig Orosháza biztosít helyszínt a formagyakorlat magyar bajnoki döntőnek.