Az egyetemi sporté volt a főszerep Miskolcon május 19-22. között az első alkalommal megrendezett MEFOB FESZTIVÁLON, ahol 27 felsőoktatási intézmény részvételével 8 sportág 95 versenyszámában avattak országos egyetemi bajnokot. A rendezvény keretében lévő sportkonferencián olyan sportikonok vettek részt, mint Mocsai Lajos, Kemény Dénes, Baji Balázs, Cseh László, Kiss Gergely, Zsivoczky-Farkas Györgyi.

A MEFOB FESZT-et a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) közösen rendezte a Miskolci Egyetemmel és Miskolc város támogatásával. A május 19 – 22. között tartott négynapos rendezvényen egyetemi és főiskolai futsal, kosárlabda, vízilabda, judo, atlétika, tenisz, asztalitenisz és ultimate frizbi Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokságokat (MEFOB) rendeztek, elsősorban egyetemi, de városi helyszíneken is. Az egyetemi sport legnagyobb fesztiválján, az első alkalommal megrendezett MEFOB FESZT-en igazi fesztivál hangulat várta a résztvevőket és a közönséget, hiszen a sport mellett esti DJ-s buli, számos kísérő program, szabadidős események és sportkonferencia is színesítették a rendezvényt.

Az egyetemi multisport eseményen nyolc sportágban huszonhét egyetem képviseltette magát közel ezer fővel. Összesen 95 versenyszámban avattak országos egyetemi bajnokot a több ezer néző előtt zajló rangadókon, melyeket 28 online közvetítésen keresztül lehetett követni az egyetemisport social felületén. A sporteseményeket kilenc kiegészítő program is színesítette, melyeket a szurkolók, érdeklődők napközben tudtak kipróbálni. Ezzel a rendezvénnyel szeretnénk hagyományt teremteni, és minden évben más egyetemi városba vinni azzal a céllal, hogy megmutassuk, milyen erő és energia rejlik az egyetemistákban és az egyetemi sportban – adott áttekintést az eseményről és annak céljairól Juhász Péter, a MEFS főtitkára.

A MEFOB FESZT-en négy csapatsportágban – kosárlabda, futsal, vízilabda és frizbi – dőlt el a bajnoki cím sorsa. Frizbiben a Budapesti Corvinus Egyetem csapata lett az országos egyetemi bajnok, férfi és női futsalban is az ELTE nyert, kosárlabdában a nőknél Széchenyi István Egyetem csapata nyert, a férfiaknál pedig Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem csapata lett az országos bajnok.

 

Vízilabdában a nőknél a Testnevelési Egyetem csapata győzedelmeskedett. Férfi vízilabdában, a Vízilabda MEFOB 2013-as kezdete óta 4x bajnoki címmel rendelkező Budapesti Gazdasági Egyetem a Budapesti Corvinus Egyemmel vívott fej-fej melletti csatájában BCE került ki győztesen. Mind a férfi, mind a női meccset dr. Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar vízilabdázó, a nemzet sportolója vezette.

A férfi vízilabda, női és férfi kosárlabda egyetemi országos bajnokság győztesei automatikusan kvalifikálják magukat az idei júliusi lengyelországi Európai Egyetemi Játékokra.

 

A rendezvény sikeressége a közel 100 önkéntes és három szervezet 50 szervezője áldozatos munkájának köszönhetően teljesen zökkenőmentesen zajlott. A rendezvény egyben felkészülés is a három szervezőnek a 2024-es Debrecen-Miskolc Európai Egyetemi Játékok 2024-es rendezésére.

 

A MEFOB FESZT keretében zajlott le a MEFS éves Közgyűlése, ahol olimpiai elnökségi tagnak Hadvina Dórát, olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok kajakozót választotta meg a közgyűlés egyöntetűen, aki Knoch Viktort váltotta.

 

Kiegészítő programként „A közösségépítéstől a diplomáig” mottót viselő sportkonferenciát is tartottak a MEFOB FESZT keretében, olyan neves előadókkal, mint Kemény Dénes, Mocsai Lajos, Baji Balázs, Cseh László, Kiss Gergely és Zsivoczky-Farkas Györgyi.

Teljes sportági és eredménylista megtekinthető itt (https://mefobfeszt.hu/eredmenyek/)

 

A négynapos rendezvényen tiszteletét tette Veres Pál Miskolc polgármestere, Prof. Dr. Horváth Zita a Miskolci Egyetem rektora, Dr. Kiss János országgyűlési képviselő, Rakaczki Zoltán a MEAFC elnöke, Prof. Dr. Mocsai Lajos a MEFS elnöke, Murai László a HÖOK elnöke, Juhász Péter a MEFS főtitkára és Siklósi Gergely olimpiai és Universiade ezüstérmes,
világbajnok párbajtőrvívó.