100%-os teljesítménnyel diadalmaskodott a hétvégi Rallycross Országos Bajnokság Fuglauban (Ausztria) rendezett futamán az STC-1600-os kategóriájában a mindössze 16 éves Herczig Patrik, a négyszeres abszolút magyar rally bajnok Herczig Norbert fia.

 

A fiatal tehetség 3 éve versenyez, a felnőttek között ez volt az első futamgyőzelme.

„Édesapám nagyon sokat segít, az autó beállításában teljes mértékben rá hallgatok, én még egyáltalán nem érzem ezt, ahogy a gumikat sem, ő viszont kívülről is látja, hogy min kell változtatni és az mindig bejön.” – kezdte Herczig Patrik, aki egy Skoda Fabia S1600-al versenyez.

„Ebben az évben az a célom, hogy sok km-t és tapasztalatot gyűjtsek. Próbálok nem foglalkozni azzal, hogy édesapám négyszeres rallybajnok, de sokak számára biztos elvárás, hogy jól teljesítsek.” – mondta mosolyogva a fiatal pilóta.

„Nagyon büszke vagyok Patrikra. Szerintem tehetségesebb, mint annak idején én voltam. Kívülről mindig nagyon nyugodtnak tűnik, mint akinek soha nem megy fel a vérnyomása. De szerencsére, amikor kell, a pályán tud „robbanni”.” – mondta Herczig Norbert a MOL Racing Team pilótája, aki idén is a Rally Európa-bajnokságon versenyez, igaz ő már nem Skodával, hanem egy Volkswagen Polo GTI R5-el.

„A verseny előtt végigsétáltunk a pályán, elmondtam, hogy szerintem melyik kanyarban mit kellene csinálni, Patrik pedig tökéletesen megvalósította. Megnyerte az összes előfutamot, az elődöntőt és a döntőt is.” – fejezte be mosolyogva a büszke édesapa.