Jó kezdés Olaszországban. A SKODA Rally Team Hungária párosa a rali Európa-bajnokság római állomásán ült autóba, ahol – bár csak egy szabadedzéses kört tudott teljesíteni – a kvalifikáción az 5. legjobb időt autózta.  

A Herczig Norbert, Ferencz Ramón duó az Angyalvárnál megtartott ünnepélyes rajtceremónián a 6. rajtpozíció mellett döntött, majd a lendületét megtartotta a római városi szakaszon is.

A mezőnynek nyitásként egy 2.7 kilométeres távot kellett teljesíteni az első szakaszon, amely már beleszámít a versenybe. A magyar duó itt a 7. legjobb időt autózta, így ebből a pozícióból várja a folytatást.

A Rally di Roma Capitale-n a mezőny szombaton hat, vasárnap pedig hét szakaszt teljesít.