Nemcsak a szőnyegen, a tavon is magabiztos a birkózók új üstököse. Losonczi Dávid a kötöttfogásúak 87 kilogrammos súlycsoportjában a nemzetközi mezőnyben is letette már a névjegyét, ezt bizonyítja többek között az is, hogy a nemzetközi szövetség (UWW) július hónap legjobbjának választotta. Szabadidejében nagy szenvedélyének hódol, ez pedig nem más, mint a jet-skizés.

jet-ski

„Régi szerelem a jet-ski. Apa vitt le először a tóra, azóta ha tehetem űzöm ezt a  sportágat, persze csak a szabadidős változatát, mert versenyeken nem indulok. Imádom mind az álló, mind az ülő változatát.” -  mondja Losonczi Dávid, aki mindig – ahogy ő fogalmaz – "ésszel csinálja" ezt az egészet.

„Élsportoló vagyok, ezért nem engedhetem meg magamnak, hogy egy rossz döntés miatt a tavon megsérüljek, mert ezek a járgányok nem annyira veszélytelenek. Igyekszem a biztonsági előírásokat betartani” – tette hozzá.

jet-ski

Losonczi elmondta, tudja, hogy a magyar jetesek nemzetközileg is eredményesek, és figyelemmel követi az egyes vb-, Eb-szerepléseket. 

Gerencsér Csaba, a jet-ski sokszoros magyar bajnoka, a Magyar Jet-Ski Szövetség alelnöke nem csodálkozik azon, hogy a birkózó rabja lett a jet-skizésnek. „Aki egyszer ráül egy gépre, nem felejti el. Erősödik a sportág túra, illetve horgász oldala. Losonczi Dávidnak kívánom, hogy a jövőben is találja meg örömét ebben a – számára – kiegészítő sportban, és sose feledje a parton mellényt”- tanácsolta a magyar klasszis jet-skis.